Felszámolnák az ukrán nyugdíj-bizniszt

0
94

Amint arról az elmúlt napokban a Független Hírügynökség is beszámolt, ukrán állampolgárok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2010 óta tömegesen és rendszerszerűen létesítenek fiktív lakcímet, majd visszaélve egy ötvenöt éves magyar-szovjet egyezmény rendelkezéseivel, az egykori Szovjetunióban, illetve Ukrajnában szerzett szolgálati, biztosítási időre hivatkozva az ukrajnainál összehasonlíthatatlanul magasabb magyarországi nyugdíjat igényelnek.

A Demokratikus Koalíció szerint gyanítható, hogy az igényt megalapozó jogcím igazolására jelentős részben hamis dokumentumokat nyújtanak be, minthogy az ezek alapján megállapított nyugdíjak összege általában jelentősen meghaladja a magyarországi nyugdíjak átlagát, nem ritkán a 2-300 ezer forintot is eléri.

2009-ben az akkori kormány előkészítette az említett egyezmény felmondását, ám a 2010-ben hivatalba lépett kormány ezt elmulasztotta megtenni.

A DK aláírás-gyűjtésbe kezdett ennek a gyaníthatóan államilag is szervezett, ösztönzött csalás-sorozatnak a megállítására, Gyurcsány Ferenc pártelnök pedig a helyszínen, az ukrán határ mellett készült ötperces videót tett közzé az ügyről a Facebookon, amit alig két nap alatt több mint egymillióan néztek meg.(A filmet itt nézheti meg.)

A DK képviselői ma országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be, amely fölszólítaná a kormányt, hogy haladéktalanul vessen véget a tömeges csalásnak, fölkérné továbbá a legfőbb ügyészt, hogy indítson vizsgálatot az ügyben elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..