Ukránok magyar nyugdíjon

0
1401
Gyurcsány Ferenc / Facebook

Évek óta beszélnek arról, hogy az ukrán határ menti településeken sokan csak azért jelentkeztek be, hogy magyarországi nyugdíjat kaphassanak. A hírek szerint meglehetősen magas nyugdíjhoz lehet hozzájutni, vannak olyan ukrán állampolgárok, akiknek havonta többszázezer forint üti a markukat.

Gyurcsány Ferenc, akinek pártja a napokban indított aláírásgyűjtést az Ukrajnából Magyarországra érkezőknek kifizetett nyugdíjakkal kapcsolatban,

elutazott egy stábbal a határhoz közeli településekre, és egy rövidfilmben mutatták be az ott tapasztaltakat.

A pártelnök szerint van olyan lakhatatlan ház a határ melletti falvakban, ahová több mint 200 ukrán állampolgár van bejelentve.

A felvételből egyébként az is kiderül, hogy az ukrán állampolgárok bizonyos feltételek mellett egy 50 éves államközi szerződés alapján itt, Magyarországon is nyugdíjat kaphatnak.

A DK elnöke szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nagyjából 26 ezer olyan ukrán állampolgár lehet, aki csak azért jelentkezett be Magyarországra, hogy az itteni szociális ellátást, gyermekvédelmi ellátást, csecsemővédelmi ellátást megkaphassa. Ezen állampolgárok egy része Gyurcsány elmondása alapján meglehetősen aktív a választáson.

A háromszázezres UKRÁN nyugdíjak nyomában

Kíváncsi vagy, hogy miért kapnak 300 ezer forintos nyugdíjat a magyarok zsebéből olyan ukránok, akik soha nem éltek, dolgoztak és adóztak itt? És arra, hogy hogyan lesz belőlük magyar állampolgár, majd Fidesz-szavazó? Én most utánajártam. Nézd végig a videót, meg fogsz döbbenni! Ma csak a DK képviseli, hogy ne a magyarok fizessék az ukránok nyugdíját! Csatlakozz Te is az aláírásgyűjtésünkhöz:bit.ly/3D63SMsÉs osszátok meg a videót, hogy minél többekhez eljusson!

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2018. január 15.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .