Több mint ötvenen égtek benn egy Ikarusban

0
403

A jármű egyelőre ismeretlen okokból kapott lángra kapott az északnyugat-kahasztáni Aktyubinszki terület egyik főútvonalán.

A rendkívüli helyzetek minisztériumából származó információ szerint csak öt embernek sikerült kimásznia a lángoló járműből. Ők orvosi ellátásra és pszichológusok segítségére szorulnak.

A busznak 55 utasa és két sofőrje volt. A halálos áldozatok mind üzbég állampolgárok. Csak a sofőrök voltak kazahok, és ők is a túlélők között vannak.

A tragédia az oroszországi Szamarát Simkenttel összekötő főúton, Kalibajtól tíz kilométerre történt a reggeli órákban. A jármű menet közben lángra kapott. A SputnikNews portál jelentése szerint egy Ikarus típusú, kazahsztáni illetőségű buszról van szó, amely – a helyszínen készített felvételekből ítélve – teljesen kiégett.

Más részletek egyelőre nem ismertek, így azt sem tudni, miért gyulladt ki a jármű. A rendkívüli helyzetek aktyubinszki hivatala által tartott sajtótájékoztatón közölték, az előzetes vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy a jármű meghibásodása, feltehetően rövidzárlat miatt keletkezett a tűz. A hivatal szerint a busz a kelleténél több utast szállított – jelentette az Interfax hírügynökség.

Tavaly októberben is történt egy súlyos baleset egy kazah busszal, amely ugyancsak ötvennél több utast szállított. A jármű lerobbant egy oroszországi vasúti átjárón, és egy vonat belerohant. A balesetben 17 ember halt meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .