Ez volt ma – 2017. december 5.

0
710

Tovább tart a magyarországi baloldal vesszőfutása: ezúttal a Demokratikus Koalíció állt elő azzal, hogy önálló listát állít; Vona után Kovács Kétfarkú Gergely lépett fel a Spinozában; a Közel-Keleten feszülten várják mit fog Trump amerikai elnök bejelenteni; Mihail Szaakasvili volt grúz elnököt le akarták tartóztatni, de hívei kiszabadították.

Önálló listát állít a DK

A Független Hírügynökség információi szerint a DK elnökségi ülésén úgy döntöttek: önálló listát állítanak, de azért még tovább tárgyalnak az MSZP-vel az egyéni jelöltekről.

Az ügy előzménye, hogy korábban már megegyezett egymással a két párt a jelöltek elosztásáról, de aztán a szocialisták egy új, nekik kedvezőbb listával álltak elő. Ezután újból tárgyaltak, de nem tudtak megállapodni, sőt, információink szerint álláspontjaik nem is közeledtek egymáshoz.

Úgy tudjuk,

a legnagyobb vita a budapesti helyek elosztása miatt van,

az MSZP kilenc megnyerhető körzetből hatot tartana meg, míg a DK 5:4-es elosztást tartana megfelelőnek.

Amikor a Kétfarkúak csóválják a politikát – Kovács Gergely a Spinozában

Eredetileg Lázár János lett volna a vendég, de őt halaszthatatlan elfoglaltsága miatt januárra halasztották. Helyette Kovács Gergelyt kaptuk, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt vezetőjét. Rangos Katalin beszélgetett a Spinozában a pártelnökkel.

Sok régen hallott poén – örökélet, ingyen sör – mellett új dolgokat is megtudtunk Kovács Gergelyről és a kétfarkúakról. Kiderült például, hogy a pártnak van világnézete – centrális-demagóg-populisták -, valamint, hogy a párton belüli esetleges egymásnak feszüléseket már megelőzték, mégpedig úgy, hogy

ők maguk hozták létre a párton belüli ellentéteket.

A Liberálisok szerint Soros György megérdemelné a béke Nobel-díjat

A párt szerint a gyűlöletkeltő propagandával szemben Soros tettei miatt megérdemli a kitüntetést.

A Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora: Iványi Gábor lelkész, Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás teológus, Nagy Péter Tibor szociológus és Szilágyi Gál Mihály filozófus döntött úgy, hogy levélben

kezdeményezik a Nobel-békedíj odaítélését Soros Györgynek.

Ütközet Jeruzsálemért

A Fehér Ház megerősítette, hogy Donald Trump a hétfői határidőig nem írta alá a tel-avivi amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költözését előíró törvény halasztását. Az erre vonatkozó elnöki bejelentés a napokban várható. Az amerikai külügyminisztérium utasította közel-keleti nagykövetségeit, hogy készüljenek fel a súlyos döntés miatti zavargásokra.

Mint majdnem minden világpolitikai jelentőségű lépésnek a hátterében, ebben is a vezérlő motívum a belpolitikában keresendő. Egészen közel jutottak Trumphoz ugyanis az amerikai különleges felhatalmazású ügyész, Robert Mueller vizsgálódásai az elnökválasztási kampányba való orosz beavatkozás ügyében. Michael Flynn, tiszavirág életű nemzetbiztonsági főtanácsadó döntése, hogy együttműködik a Mueller-csapattal és kitálal, már akár az impeachment (ebben az esetben az elnök visszahívása, leváltása) veszélyét is kilátásba helyezi.

Őrizetbe vették a volt elnököt – hívei kiszabadították

Ukrajnában őrizetbe vették Mihail Szaakasvili volt grúz elnököt, aki később odesszai kormányzó volt. Hívei azonban kiszabadították a rendőrségi mikrobuszból és a parlamenthez indultak.

Az ukrán hatóságok bűnszervezetekkel folytatott együttműködés gyanújával vették őrizetbe Szaakasvilit, aki előtte felmászott felmászott nyolcszintes háza tetejére, és

azzal fenyegetőzött, hogy leugrik.

Előtte házkutatást is tartottak nála, azzal is gyanúsítják, hogy tüntetéseit, amelyeket az elmúlt hetekben az ukrán fővárosban rendezett, a leváltott oroszbarát vezetés köréből finanszírozták.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .