Embertelenségek – Déli kávé Szele Tamással

0
1225
közélet
Sára Botond - Forrás: YouTube

Kisasszony, ma egyszerű, pesti duplát kérek, sok cukorral: keserű az élet, legalább a kávé legyen édes. Tegnap ezeken a hasábokon reklamáltam, hogy egyre hisztérikusabb a közélet – most már azt kell mondanom, egyre embertelenebb is. Olyan irányba tartunk, ami a történelem legsötétebb pillanatait idézi. Ez az út bizonyosan a Pokolba visz.

És még jó szándékkal sincs kikövezve.

Rosszal annál inkább.

Persze akadnak hülyeségek is a gonoszságok között, vegyük előbb ezeket, hogy hangolódjunk rá a közbeszédre, így talán kevésbé lesz fájdalmas az átmenet a valódi aljasságokhoz.

A tegnapi nap híre, hogy Soros György megvette az amerikai Szenátust, direkte azért, hogy Orbán Viktort bosszantsa a szenátorok segítségével, legalábbis Kovács Zoltán szerint,

akinek már tegnap is sok, talán érdemtelenül is sok figyelmet kellett szentelnünk – nem nyughat a kormányszóvivő, állandóan szerepel, mint egy fiatal Mick Jagger, csak sokkal pocsékabbul énekel. Viszont minden lehetséges helyen fellép, szóval a Rolling Stones helyében odafigyelnék erre a feltörekvő ifjúra, mert még a végén a Billboard slágerlistájára is felkúszik valahogyan.

Tegnap például az RTL Klub híradójának nyilatkozta el magát: ugyanis megkérdezték, mi a véleménye, arról, hogy a Szenátus külügyi bizottságának republikánus elnöke, James E. Risch és a párt 2016-os elnökjelöltje, Marco Rubio közös levelet írt a bizottság rangidős demokrata tagjával, Robert Menendezzel és Jeanne Shaheennel. A négy szenátor aggodalmát fejezi ki a magyar demokrácia leépítése miatt, és felszólítja Donald Trumot, hogy ezt tegye szóvá Orbán Viktorral közös találkozóján.

Kovácsnak egy ilyen kérdés nem okozhat nehézséget, ő Sorossal kél és fekszik, azonnal készen állt a válasszal:

„Teljesen nyilvánvaló, hogy olyan amerikai képviselők véleményéről van szó, akik kampányát valamilyen formában Soros György, illetve szervezetei finanszírozták. Én attól tartok, hogy itt egyértelműen egy bevándorláspárti megnyilatkozásról van szó.”

Hát persze. Ki más állhat a világon minden mögött, mint Soros?

Mondjuk gazdag ember, és befolyásos is, de annyira senki sem gazdag, hogy erre képes legyen – Kovácsnak egyszerűen nem volt semmiféle épkézláb válasza egy valódi kérdésre, így bedobta az univerzális sorosozást. Félek, hogy álmatlanok lehetnek az éjszakái is, hiszen a paranoiának ezen a szintjén biztos lehet abban, hogy az ágy alatt Soros lapul, a szekrényben Soros ül és nem mer kimenni az illemhelyre sem, nehogy Soros alulról elkapja egy nemes szervénél fogva és lerántsa a csatornába.

Mára ennyit Zolikáról és Gyurikáról, még sok dolgunk van.

A hétvége legnagyobb szamárságát a hazai sajtóban kétségtelenül a Magyar Nemzet és Rétvári Bence követték el, kalákában: ugyanis a kormánylap azzal a szalagcímmel jelent meg, hogy:

„Az Európai Bizottság megtámadta az új magyar babaváró támogatást
A CSALÁDOK SEGÍTÉSE ZAVARJA BRÜSSZELT, A TERRORIZMUS PÉNZELÉSÉRE ALKALMAS MIGRÁNSKÁRTYÁK NEM”

Sőt, az ügyben Rétvári Bence szombati sajtótájékoztatón azt állította:

„Brüsszel az előzetes egyeztetési eljárásban kifogásolta a magyar kormány által bevezetni kívánt babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását.”

Arra is felhívta a figyelmet, hogy

„Brüsszel a migránskártyák kapcsán semmilyen versenyjogi korlátozást, kifogást nem emelt, holott az ilyen kártyákra érkező pénzt is bankokon keresztül utalják”.

Csúnya a vád, csakhogy az Index megkérdezte a legilletékesebbet a történetben: az Európai Bizottságot. Az pedig még csak nem is hallott arról, hogy bármiféle kifogása lenne a magyar babaváró támogatási programmal, amely ügyében éppenséggel a magyar kormány fordult hozzájuk, nem pedig fordítva. Mi több, Ricardo Cardoso, az Európai Bizottság versenypolitikai szóvivője azt közölte az Index megkeresésére: éppenséggel nem ők kezdeményeztek párbeszédet, hanem a magyar hatóságok fordultak az Európai Bizottsághoz a babaváró hitelprogram ügyében. Cardoso azt is írta:

„Nincs folyamatban vizsgálat, és a Bizottság nem fogalmazott meg semmiféle hivatalos álláspontot az ügyben. A Bizottság gyakran kapcsolatba lép a tagállamokkal az olyan intézkedések megvitatására, amelyek állami támogatást jelenthetnek.” (Index)

Akkor itt mi történt?

Csak annyi, hogy az államtitkár hazudott egy nagyot, a kormánymédia meg részt vett egyfelől a hazugság előkészítésében, másfelől az alátámasztásában. Ajánlanám figyelmükbe a hazug emberről és a sánta kutyáról szóló közmondást.

Hogy kicsit kitekintsünk, határainkon túlra, megszólalt Orbán Viktor hőse, Matteo Salvini is.

És olyant mondott, hogy kétlem, fog-e rá szavazni olasz ember az EP-választásokon. Konkrétan azt indítványozta, hogy a hajók üzemeltetői a fedélzetükre vett, minden egyes migráns után 3500-5000 euró pénzbüntetést fizessenek. Ha egy hajó olasz zászló alatt hajózva teszi ezt, az üzemeltetőtől egy évig terjedően megvonnák a működési engedélyt.

Ezen kívül a Salvini által vezetett belügyminisztérium arra törekszik, hogy a közbiztonságra hivatkozva tranzittilalmat léptethessen életbe az olasz nemzeti vizeket használni kívánó hajók számára. A tilalom elrendelése jelenleg még a közlekedési minisztérium hatáskörébe tartozik.

Magyarul: járjon pénzbüntetés a fuldoklók kimentéséért. Az életmentésért.

Volt Rómának több őrült zsarnoka is, Caligulától Heliogabalusig, de ennyire aljas még egy sem. Akkor most tessék elképzelni, hogy Horvátországban nyaralnak. Megvan? Nem nehéz dolog, sokan teszik, konkrétan fél Magyarország.

Tessék azt is elképzelni, hogy ugyan nem tetszenek tudni vitorlázni, de mégis bérelnek egy vitorlást, és kimennek a tengerre. Ott vihar kerekedik, az átsodorja magukat és kedves családjukat az olasz vizekre (nagyon közel vannak, a hetvenes években a magyar disszidensek egyszerűen átúsztak egyes helyeken az akkori Jugoszláviából Olaszországba), sőt, nem csak átsodorja, de szét is zúzza a hajót. Az sem lehetetlen. Maguk most ott vannak a vízben, jön az olasz parti őrség vagy egy halászhajó, mindegy is: de nem menti ki magukat. Nem akar ilyen hatalmas bírságot fizetni, Hiába tetszenek kiabálni, hogy magyarok, nem migránsok, uniós polgárok: azt a vízből akárki mondhatja. Ha nincs maguknál vízhatlan tokban az útlevelük, akkor nincs mentés sem. Vagy ha valakinél van, azt kimentik, akinél meg nincs, otthagyják megfulladni.

Kevés a szó ennek az embertelenségnek az ecsetelésére: azért olyan gazember politikus kevés akadt a történelem folyamán, aki a vízbefúlók mentését tiltotta. Csak javasolnám signore Salvininek a vitorlássport gyakorlását, minden lehető szabadidejében. (Mondjuk az olasz mentalitást ismerve, ezt a törvényt vagy nem fogják elfogadni, vagy nem fogják betartani – de javasolni is Istentől elrugaszkodott vétek volt).

Hát ilyen ember a magyar miniszterelnök hőse. Példát mutat az itteni követőknek is. Csak hát nálunk nincsen tenger, mit tegyen a magyar, ha a végletekig el akar aljasodni? Nyugalom, leleményesek vagyunk, megtaláltuk rá a lehetőséget.

Sára Botond józsefvárosi polgármester például a konzultációt találta a megfelelő eszköznek. Fut ugyanis egy „Józsefvárosi konzultáció” című kérdőív a kerület weboldalán, melyen a következő kérdések (is) szerepelnek:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyermekek védelme érdekében hajléktalanszálló ne működhessen, és ilyen jellegű ellátó intézmény ne folytathasson ellátást iskola, óvoda, bölcsőde és játszótér környékén?

Egyetért-e Ön azzal, hogy mivel a hajléktalan-ellátással foglalkozó, és ételosztó tevékenységet folytató szervezetek tevékenységükkel környezetüket az átlagnál erőteljesebben terhelik, és ezzel akár közegészségügyi veszélyhelyzetet okozhatnak, nagyobb mértékben vegyenek részt a probléma kezelésében? Ha ezt nem teszik, nem működhetnek belvárosi környezetben.”

Nyilvánvaló, hogy Iványi Gábor alapítványát, egyesületét, egyetemét akarja valahogy a kerület lakosságára hivatkozva kiszorítani: és nem is kétlem, hogy van olyan kis automata program, ami addig tölti ki a felmérést a megfelelő módon, amíg a kívánt eredmény ki nem jön. Ha az fog kelleni, hogy negyvenmillió józsefvárosi lakos töltse ki, akkor negyvenmillió válasz érkezik majd. Mit tetszenek gondolni, a kormánylapok olvasottságát hogy oldják meg? Ugyanilyen kis robottal.

Hát igen, nekünk nincs tengerünk, ha mi cserbenhagyás útján embert akarunk ölni, csak, hogy alaposabban nyalhassuk vezéreink alfelét, meg kell várjuk a telet, akkor majd megfagyaszthatjuk a legszegényebbeket.

Sajnálom, nem tette a legjobbat ez a mai kávé.

Nem maga tehet róla, kisasszony, maga a lelkét is belefőzte a feketébe.

Csak valahogy mégis émelygek.

Undorodom.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .