ELVESZETT MAGYAROK

0
753
Facebook

Genocidiumról beszél az Erdélyi Magyar Szövetség a romániai népszavazás eredményeit kommentálva. Az derült ki ugyanis, hogy a tíz évvel ezelőtti népszámláláshoz képest 225 ezerrel, 20 százalékkal, a harminc évvel ezelőttihez képest 620 ezerrel, 40 százalékkal csökkent a romániai magyarok létszáma, és már alig haladja meg az egymilliót.

Ez a csökkenés, ha nem tévedek, még mindig kisebb, mint a vajdasági magyaroké, ami nagyjából a felére csökkent, de gyorsabb, mint a szlovákiai magyarok fogyása, ami harminc év alatt 25 százalék volt, és ma már a számuk 450 ezer alatt van.
„Békeidőben elkövetett csendes genocidiumról” beszélni még sem indokolt. Romániában a magyarok száma nagyjából hasonlóan csökken, mint a románoké, a magyarok részaránya a 23 millióról 20 millió alá csökkent népességen belül változatlanul 6 százalék, a csökkenés fő oka tehát az elvándorlás, részben Magyarországra, de növekvő arányban Nyugat-Európába is. Emellett szerepet játszik az asszimiláció, ami bizonyos mértékig természetes. Figyelemre méltó, hogy a szlovákiai népszámlálási adatok nemcsak azt mutatják meg, hogy a magyar anyanyelvűeknél kevesebben vallják magukat magyar nemzetiségűnek (462 ezerből csak 422 ezren), de a korábbi, 2011-es népszámlálás azt is felmérte, hogy az akkori, még 509 ezer magyar anyanyelvűből csak 472 ezren használták elsősorban a magyar nyelvet otthon, és csupán 392 ezren a nyilvános érintkezésben: a munkahelyen, sz oktatásban, a boltban. Szlovákiában a magyarok részaránya is csökken, a rendszerváltáskor még 10 százalék fölött volt, ma pedig már csak 8 százalék (anyanyelv szerint kicsivel több, nemzetiség szerint kicsivel kevesebb). A román népszámlálás a különbségből csak annyit mutat meg, hogy a magukat magyar nemzetiségűnek vallók 6 százalékos arányához képest 6,3 százalék a magyar anyanyelvűek részesedése, de ezek a számok nem tükrözik, hogy a válaszadók egy része nem nyilatkozott a nemzetiségéről, illetve az anyanyelvéről, s köztük lehetnek számosan a magyar anyanyelvüket elhagyók.
Korábban, az 1989-90-es fordulat előtt az asszimilációt joggal lehetett erőteljes állami kényszerre visszavezetni, azóta viszont létrejöttek a magyarok politikai pártjai, megerősödött a magyar nyelvű sajtó, konszolidálódott a magyar iskolarendszer, és még bővült is a magyar nyelvű felsőoktatás.

A természetes asszimiláció azonban folytatódik, ami ugyanúgy természetes, mint az elvándorlás.

A kisebbségi lét példáiként emlegetett finnországi svédek köréből is létezik elvándorlás Svédországba, és a dél-tiroli németajkúak közül is van, aki Németországban vagy Ausztriában, anyanyelvi környezetben keresi a boldogulását, csinál szakmai karriert. Hogyne látnánk ezt a szomszéd országokban élő magyaroknál! Az elvándorlás pedig a magyarországi magyarokat ugyanúgy érinti, mint a szomszéd országokban kisebbségben élőket. Ennek nem is a népességszám csökkenése az igazán aggasztó következménye, hanem a népesség korösszetételének kedvezőtlen alakulása, hiszen a fiatalok, aktív korúak mennek el, és az idősek maradnak, ami viszont nehezíti a nyugdíjrendszer és az egészségügy finanszírozását. A kisebbségek esetében az elvándorlásnak speciális hátránya, ha egy kisebbségi populáció saját értelmiség nélkül marad: nem lesznek pedagógusai, népművelői, könyvtárosai, ügyvédei, anyanyelvén beszélő orvosai, ápolói, bolti eladói, postásai, hivatali ügyintézői, ezért az élet mind több területén kényszerül a többségi nyelv használatára.

Amikor két évtizeddel ezelőtt Kolozsváron jártam, és fogadott az RMDSZ egy magasrangú vezetője, elmondta nekem, hogy azért támogatják az első Orbán-kormány státusztörvényét, mert azzal meg lehet úszni a kettős állampolgárságot, ami fokozná az elvándorlást, persze elsősorban a fiataloknál, aktívaknál.

Amikor azután a második Orbán-kormány a kettős állampolgársággal teljesítette ki a határon túli magyaroknak a magyar államhoz kötését, már Románia is az EU tagországa volt, és nem volt szükség magyar útlevélre az áttelepüléshez. Az RMDSZ pedig a Fidesz fenntartás nélküli híve lett. Az elvándorlást, a magyar kisebbség létszámának csökkenését ez már nem érinti.

Az RMDSZ elnöke másképpen, józanul értékeli a friss népszámlálási adatokat: szerinte azok sem büszkeségre, sem pánikra nem adnak okot. Ebben igazat adhatunk neki.

Már csak azért is, mert nem indokolt az olyan erkölcsi elvárás, hogy valakinek a szülőföldjén kellene maradnia. Ki-ki maga dönti el, hogy Romániában, Szlovákiában, Szerbiában vagy éppen Magyarországon marad, a szülőföldjén éli le az életét, élvezve az anyanyelvi környezet komfortját, az ismert környezetet, és ugyanakkor vállalva az együttélést olyan körülményekkel, amelyekkel nehezen tud megbékélni, vagy pedig odébb áll egy idegen, de jobb egzisztenciát, biztonságosabb életvitelt ígérő világba. Szerencsére ma már – vagy még? – nem kötnek adminisztratív akadályok senkit a szülőföldjéhez. Az államoknak ugyanakkor határozottan dolguk az, hogy – legalábbis a demográfiai és államháztartási egyensúly fenntartása érdekében, de azért is, hogy legyen Magyarországon is és a kisebbségi életben is elegendő szakember – igyekezzenek vonzóvá tenni a maradást. A magyarországi állam ugyanúgy nem tesz eleget ennek a követelménynek, mint a romániai, szlovákiai, szerbiai. Ehhez mérten lehet a szomszéd államokon bármit számon kérni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .