ELKÉSETT NEM

1
592
Facebook

Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy mivel a megállapodásban elvállalt diákváros a FUDAN-beruházás miatt nem tud megvalósulni, visszavonja támogatását az atlétikai világbajnokság megrendezésétől, amihez a ferencvárosi Duna-parton az atlétikai stadion épül.

A hvg.hu szerint az egyszer megadott támogatás visszavonására a fővárosnak nincs lehetősége. Nem tudom, ebben mi az igazság. Akár így van, akár úgy, szerintem ez a nem elkésett. Eleve nemet kellett volna mondani. Meg sem kellett volna kötni az alkut a kormánnyal, amely szerint a kormány a költségvetésből 50 milliárd forintot ad a fővárosi kerületek egészségügyi fejlesztéseire, megépül a Ferencvárosban a diákváros, és az atlétikai stadion a világbajnokság után a helyiek sportját is szolgálja.

A diákváros a kormány beruházása abból a célból, hogy a majdani olimpiához legyen olimpiai falu.

A FUDAN-beruházás miatt az olimpiai falu egy része a FUDAN diákszállója lesz, ennyi a változás. Az épületek mindenképpen megépülnek. Annak a megállapodás szerint 50 milliárd forintnak jó részét a koronavírus-járványra hivatkozva már el is vette a budapesti önkormányzatoktól.

Azt gondolom, hogy ezt a kompromisszumot eleve nem kellett volna megkötni.

Mint tudjuk, az atlétikai stadion azért kell Orbánnak – akárcsak a már álló kézilabda-stadion – hogy Budapest kész legyen az olimpiára. A fővárosnak és kerületeinek közvetlen érdeke volt a kormány által nyújtott ellentétel, az országnak, a magyar adófizető polgároknak azonban nem volt érdeke, hogy Orbán az atlétikai stadiont is megépítse olimpiai álmának megvalósulásához, és ehhez – mint korábban a vizes VB-t – atlétikai VB-t is rendezzen.

A fővárosi és kerületi polgármesterek e minőségükben érdekeltek voltak az alkuban, felelős magyar állampolgárokként azonban nem kellett volna belemenniük.

Az atléták és más sportkedvelők most tiltakoznak Karácsony bejelentett szándéka miatt. Nincs igazuk. Az élsportolók tiszteletre méltó tevékenységet folytatnak, keményen készülnek, edzenek, versenyeznek, ami az állam, az adófizetők jelentős támogatásával történik. Az, hogy a világversenyeket Magyarországon rendezzék, és ehhez százmilliárdos beruházásokat finanszírozzon az állam, ehhez képest plusz.

Én nem emlékszem, hogy különösebben fellendült volna a magyar úszósport vagy vízilabda attól, hogy legutóbb Budapesten tartották a vizes VB-t.

A sportolóknak nincs igaza: a szokásos állami finanszírozást elvárhatják (a labdarúgás itt külön kérdés, ott az is vitatható és vitatandó), azt a pluszt, amit e beruházások állami finanszírozása jelent.

1 hozzászólás

  1. Megint melléfogsz, Tamás ! Igen is, jó időben húzza be a féket a város ! Mert ugye, megtehetné még akkor is, ha készen van a stadion. Miért ne – persze, sportértéke lenne, az biztos. És teljes joggal tenné meg most, azonnal, egy lemondó nyilatkozattal az atlétikai szövetség felé. Megírhatná, hogy a kormány a város megtévesztésével tett szert a jogokra, és most ezt visszavonja a város. Ennyi, nincs olyan szövetség, amelyik ezek után idehozza a versenyzőit. És nem is lenne ajánlatos ….Az meg, hogy sokat dolgoznak az atléták, hát Istenem, a politika ezúttal is kibaszott velük, volt már ilyen …..Kinek a presztizse szenved csorbát ? Nem lesz most atlétikai stadion, menjenek a kézilabda csarnokba, vagy az MTK új csarnokába, vagy Mezőhegyesre, vagy fussanak a felcsuti kisvasút mellett, az új esztergomi autópálya szermérmetlenül orbánista vonalvezetése nyomán !

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .