Elértéktelenedik a közmunkás bér

0
1484
közmunkás
Forrás: 20.kerulet.ittlakunk.hu

Hét év alatt 78 százalékról bő 54-re csökkent a nettó közmunkás bér a nettó minimálbérhez képest. A hivatalos infláció alapján ez a fizetség idén reálértéken is „vesztésben van”.

Leépíti csodafegyverét a kormány, már évek óta. A válság csúcspontján már túl, 2011. őszétől vezette be a jelenlegi közmunka-rendszert a kormány, amellyel a foglalkoztatási statisztikát is jelentősen javítani tudta (más országokban ezt a réteget nem számítják bele az alkalmazottak körébe).

A munkaerő hiányának élesedésével a kormány három éve döntött a közmunkások minél nagyobb arányú átirányításáról a rendes munkaerő-piacra. Ennek egyik eszköze a javadalmazás befagyasztása; most már azt is tudjuk a kormány hivatalos tájékoztatásából, hogy 2019-ben is marad a bruttó 81 530 forint, nettó 54 217.

A Policy Agenda (PA) azt nézte meg, ez az összeg hogyan viszonyul a minimálbérhez 2011-től kezdve. 2011-ben a nettó közfoglalkoztatotti bér csupán 77,6 százalékát érte el a nettó minimálbérnek. Ez adókedvezmények nélkül 13 575 forint elmaradás volt. 2017-től aztán már nem is változtattak a javadalmazás összegén, miközben a (minimál-)bérek erőteljesen növekednek az elmúlt három évben.

Ezzel idén a két fizetség közti arány már csak 54,7 százalék, forintban kifejezve 44 868 a különbség.

Ráadásul 2019-től – a hivatalos inflációval számolva – már reálértéken is veszít a közmunkások túlnyomó része. A nettó bér 15 százalékkal növekedett (a 2017-es, jelenleg is érvényes összegre), az árak viszont 16 százalékkal emelkedtek.

A PA-ban is felhívják azonban a figyelmet arra, hogy ebben a jövedelmi kategóriában a társadalmi átlagnál lényegesen nagyobb az élelmiszerek részaránya a költésen belül, márpedig a drágulás itt 21 százalék volt. Ez már 6 százalékpont mínusz a közmunkás nettó bér emelkedéséhez képest.

Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb embert vonnak be a közmunkába. Ennek egyik eszköze a bér elértéktelenítése.

Forrás: Belügyminisztérium

Pontos havi statisztika legutoljára tavaly októberről található.

Akkor a havi átlag 122 845fő volt, amely 0,7 százalékkal több, mint az előző hónapban, de 27,1 százalékkal kevesebb az előző év októberéhez viszonyítva.

Az ábra azt is megmutatja, hogy ez a szám csaknem 130 ezerrel kevesebb a 2015 júliusi csúcsértéknél.

A területi egyenlőtlenségek azonban változatlanul nagyok. A legtöbb közmunkás Borsodban volt (23 256 fő), a második Szabolcs 22 844-nel. A harmadik Hajdú-Biharban már csak ennek fele, 11 612. Budapesten mindössze 1290-en voltak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .