Kezdőlap Címkék Közmunkás

Címke: közmunkás

Elértéktelenedik a közmunkás bér

Hét év alatt 78 százalékról bő 54-re csökkent a nettó közmunkás bér a nettó minimálbérhez képest. A hivatalos infláció alapján ez a fizetség idén reálértéken is „vesztésben van”.

Leépíti csodafegyverét a kormány, már évek óta. A válság csúcspontján már túl, 2011. őszétől vezette be a jelenlegi közmunka-rendszert a kormány, amellyel a foglalkoztatási statisztikát is jelentősen javítani tudta (más országokban ezt a réteget nem számítják bele az alkalmazottak körébe).

A munkaerő hiányának élesedésével a kormány három éve döntött a közmunkások minél nagyobb arányú átirányításáról a rendes munkaerő-piacra. Ennek egyik eszköze a javadalmazás befagyasztása; most már azt is tudjuk a kormány hivatalos tájékoztatásából, hogy 2019-ben is marad a bruttó 81 530 forint, nettó 54 217.

A Policy Agenda (PA) azt nézte meg, ez az összeg hogyan viszonyul a minimálbérhez 2011-től kezdve. 2011-ben a nettó közfoglalkoztatotti bér csupán 77,6 százalékát érte el a nettó minimálbérnek. Ez adókedvezmények nélkül 13 575 forint elmaradás volt. 2017-től aztán már nem is változtattak a javadalmazás összegén, miközben a (minimál-)bérek erőteljesen növekednek az elmúlt három évben.

Ezzel idén a két fizetség közti arány már csak 54,7 százalék, forintban kifejezve 44 868 a különbség.

Ráadásul 2019-től – a hivatalos inflációval számolva – már reálértéken is veszít a közmunkások túlnyomó része. A nettó bér 15 százalékkal növekedett (a 2017-es, jelenleg is érvényes összegre), az árak viszont 16 százalékkal emelkedtek.

A PA-ban is felhívják azonban a figyelmet arra, hogy ebben a jövedelmi kategóriában a társadalmi átlagnál lényegesen nagyobb az élelmiszerek részaránya a költésen belül, márpedig a drágulás itt 21 százalék volt. Ez már 6 százalékpont mínusz a közmunkás nettó bér emelkedéséhez képest.

Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb embert vonnak be a közmunkába. Ennek egyik eszköze a bér elértéktelenítése.

Forrás: Belügyminisztérium

Pontos havi statisztika legutoljára tavaly októberről található.

Akkor a havi átlag 122 845fő volt, amely 0,7 százalékkal több, mint az előző hónapban, de 27,1 százalékkal kevesebb az előző év októberéhez viszonyítva.

Az ábra azt is megmutatja, hogy ez a szám csaknem 130 ezerrel kevesebb a 2015 júliusi csúcsértéknél.

A területi egyenlőtlenségek azonban változatlanul nagyok. A legtöbb közmunkás Borsodban volt (23 256 fő), a második Szabolcs 22 844-nel. A harmadik Hajdú-Biharban már csak ennek fele, 11 612. Budapesten mindössze 1290-en voltak.

Sonka Magyarország

Kedves közmunkások! Biztosan emlékeztek rám, Lázár Jánosnak hívnak. Én vagyok az, aki nemrég azt mondta rólatok, hogy azért jó a közmunka, mert ha reggel 6-tól keményen dolgoztok, akkor délután 3 után már nem lesz erőtök lopni.

Tudom, akkor többen megsértődtetek, de most hoztam nektek Csíki sört és sonkát, remélem, szeretitek mindkettőt. Ugye, szent a béke? És nem azért hoztam, hogy majd jövő vasárnap a Fideszre szavazzatok, mert ez egy sunyi hátsó gondolat lenne a részemről. Bár, ha jót akartok magatoknak, akkor nincs más választásátok. Ha ugyanis rám szavaztok, akkor én leszek itt a ti képviselőtök.

Listán pedig a Fideszre kell szavazni.

Tudjátok, hogy mi a lista? Nem az, amelyikről Orbán miniszterelnök úr beszélt a rádióban. Azon a listán a Soros bérencei vannak. Zsoldosok, kétezren. Szeretitek a zsoldosokat? Nem hallom. Mondjátok hangosabban, hogy akkor lássak zsoldost, amikor a hátam közepét!

Ezt még egy kicsit gyakorolni kell. Majd ideküldöm a Németh Szilárdot, ő majd szépen belétek veri.

Nem a kampány miatt vagyok itt, hanem azért, mert szeretlek benneteket. És akit én szeretek, attól nem sajnálom sem a sört, sem a sonkát.

Ne szóljatok közbe, nem loptam egyiket sem.

Értem, hogy mire gondoltok. Hogy vannak emberek, akik délután 3 előtt és után is lopnak. Álmukból felébredve is, bármikor. Neveket is tudnék mondani, de most nem a nevek a fontosak, hanem, hogy április 8-án jól szavazzatok.

Szeretitek a sört? És a sonkát?

De azt ugye nem szeretnétek, ha a migránsok meginnák a sörötöket, és megennék a sonkátokat! És ha helyettetek lopnának! (Ja bocs, ez a korábbi beszédemből való, amikor még nem volt kampány és tolvaj bandának neveztelek benneteket.)

Még egyszer hangsúlyoznám, nehogy bárki félreértse: nem azért hoztam nektek a sört és a sonkát, mert kampány van, hanem azért, hogy tudjátok, kire kell szavaznotok.

Látom a szemetekben, hogy bizonytalanok vagytok, ezért elmondom még egyszer. Én hoztam nektek a sört és a sonkát. Meg a Fidesz. És felejtsétek el, ami a múltkor mondtam, hogy 3 óra után már nincs erőtök lopni. Ez nem erő kérdése. Nézzetek rám, majd kicsattanok az erőtől és tudjátok, hogy mit szoktam csinálni délután 3 óra után?

Nem, ne kiabáljátok kórusban, ami nem igaz.

Délután 3 óra után nem szoktam lopni, kedves közmunkások. Igyátok meg gyorsan a sört és faljátok be a sonkát, mielőtt véletlenül lába kél!

Száz Hegedűs Lacit, ezeret!

Lakossági fórumon kampányolt a Fidesz jelöltje mellett Lázár János Hódmezővásárhelyen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, volt vásárhelyi polgármester, otthon érezte magát a hazai pályán, amelynek – futballhasonlattal élve – minden fűszálát ismeri.

Ilyenkor az ember jobban elengedi magát, és még egy-két olyan trükköt is megenged magának, amelyet idegenben eszébe sem jutna kipróbálni.

Lázár János közlése szerint „170-180 ezer ember van közmunkában. Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt, a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni.”

Nem tudjuk, hogy kicsoda Hegedűs Laci, utánanézhetnénk a Google-n, de annyira nem érdekes. Feltehetőleg olyan ember, aki nagyon meghajtja a közmunkásokat. Szigorú, de igazságos, nála nincs lógás, semmittevés, kamuzás, aki nála dolgozik, annak jártányi ereje sem marad a nap végére, örül, ha elvánszorog hazáig, hogy belerogyjon az ágyába, nemhogy munka után még lopni legyen kedve.

Aki fáradt és kimerült, az nem lop, akinek van energiája, az tolvaj. Ha az ország teli lenne Hegedűs Lacikkal, akkor már rég felszámoltuk volna a korrupciót.

A szocialisták persze rögtön rárepültek Lázár János mondandójára és lecsapták a magas labdát. Rövid közleményt adtak ki, melynek lényege, hogy az összes fideszes menjen el közmunkásnak, és akkor megszűnne a lopás.

Ha ez ilyen egyszerű lenne! Mert, és ezt már mi tesszük hozzá, hány Hegedűs Lacira és hány városházára volna szükség ahhoz, hogy ez a szép álom beteljesüljön? Ebben az országban ugyanis sokan és sokféleképpen lopnak, mindennek lába kél. És nemcsak annak, ami mozdítható, de azt is megfújják, amiről korábban azt hittük, hogy mozdíthatatlan.

Mondjuk, nem kellene ahhoz munkában megfáradt közmunkás, vagy az őket a jelek szerint keményen megdolgoztató Hegedűs Laci. Elég lenne, ha mindenki betartaná a törvényeket. És nemcsak azok, akikkel betartatják, de azok is, akik ezeket a törvényeket megalkotják, és a parlamentben megszavazzák.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!