Kezdőlap Címkék Policy Agenda

Címke: Policy Agenda

A koronavírus válság és a munkavállalók félelmei

A „munka világa félelmei”-ről végzett kutatást publikált a Policy Agenda melyet a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a FES megbízásából végzett 2018-2019 után az idén is. Három fő szempont alapján kérdezték az ezer fős kérdezettet:

  • A munka elvesztése
  • A jövedelem csökkenése
  • Anyagi kiszolgáltatottság

A Policy Agenda felmérte, hogy a „munka világa félelmei” kapcsán hogyan is alakul a társadalom tagjainak helyzete, különös tekintettel vizsgálva az életünket alaposan felforgató koronavírus járvány következtében változó foglalkoztatottságot, jövedelmi helyzetet és egyáltalán az erősödő félelmeinket.

Első szempont nyilván az anyagi biztonság változása, a munka elvesztése miatt megszűnő kereset, és így a romló életszínvonal. Vizsgálatunk során azokra a kérdésekre kerestünk választ, amelyek alapja az anyagi biztonság. Azaz a munkahely elvesztésétől való félelem, a munkabér csökkenése-megszűnése miatti eddig életszínvonal csökkenés, az eddig elért és a jövőben tervezett egzisztencia elvesztésétől való félelem.

2018-2019 során – az érezhető foglakoztatás bővülés és folyamatos bérszínvonal emelkedés eredményeként – kevesen tartottak attól, hogy féléven belül elveszik munkájukat.

A 2020-ban megjelent koronavírus világszerte komoly válságot okozott. Magyarország sem maradt ki a kedvezőtlen hatásokból. Várható is volt, hogy a veszély-helyzet bekövetkeztével a korábbi félelmek felerősödnek a lakosság körében. A májusban lebonyolított új felvételünk eredményei alapján a megállapítások a következők:

A munka elvesztése

  • A járvány a dolgozók 41%-át érintette munkavégzésükben. 6%-ukat elbocsátották azok közül, akik a járvány előtt dolgoztak.
  • A szükségszerű kijárási szigorítások miatt szinte általánossá váló un. „home office” munkavégzés a dolgozók 16%-át érintette.
  • A vállalatok, szervezetek, intézmények rákényszerültek a rövidített munkaidő, fizetés nélküli szabadság bevezetésére, sőt az elbocsátásokra is. A dolgozók mintegy 8%-át szabadságra küldték, közülük minden negyediket fizetés nélküli szabadságra. A dolgozók 12%-ának rövidítették a munkaidejét., és ez nyilván jelentős bércsökkenéssel jár.
  • Ez utóbbi miatt a dolgozók egyötödének (20%-nak) megszűnt, vagy csökkent a jövedelme már a válság első hónapja alatt. (De meg kell jegyezni, hogy ennél többen is lehetnek, ha a pótlékok kapcsán volt változás, vagy a dolgozó nem kapta meg a korábban megígért nem „adózott jövedelmet”.)

  • A mostani folyamatokban hangsúlyosan megjelenik a romló helyzet. Míg ugyanis a 2018-ban végzett felvételünkben – a dolgozók félelmeiről szóló kutatás kapcsán – a munkavállalók 85%-a nem félt attól, hogy elveszíti a következő félévben a munkáját, most már ez az arány 78%-ra csökkent.
  • 2018-ban a dolgozók kissé több mint a fele mondta azt, hogy egyáltalán nem fél. A többiek is valamilyen mértékben bizonytalanok voltak. A minimális iskolai végzettséggel rendelkezők 19%-a inkább tartott vagy nagyon tartott ettől az opciótól, míg a diplomásoknak csupán 10%-a. Most ezek az arányok is romlottak. Most 2020. májusában a dolgozóknak már csak 78% nem tart állása elvesztésétől. Emellett mostani felvételünk tanúsága szerint 11% lett azoknak az aránya, akik nagyon félnek a munkájuk elvesztésétől, míg két éve csak 2%-uk jelezte ezt.

A jövedelem csökkenése

  • A válság kedvezőtlen hatásai miatt, most már 25% körüli azoknak az aránya, akik hangsúlyozzák, már számolnak is jövedelmük csökkenésével, azaz kifejezetten érzik életszínvonaluk csökkenését. A 2018-as kutatásunkban a dolgozói társadalomnak még csak harmada utalt arra, hogy félhet attól, hogy az elkövetkező években a munkabére nem lesz elegendő a meglévő életszínvonalának fenntartására.
  • A munka elvesztése – főleg akkor, ha nincsenek megtakarításai az adott háztartásnak – az egyik legfontosabb eleme a kiszolgáltatottság növekedésének. A jelen helyzetben egyértelműen kiszolgáltatottá váltak a dolgozók, kénytelenek elfogadni a csökkentett munkaidőt és esetenként jelentősen csökkentett munkabért, kénytelenek kivenni szabadságukat és mind ezek jelentős félelmet gerjesztenek.
  • A mostani vizsgálatunk adatai szerint a foglalkoztatottak 57%-a nem tart az életszínvonaluk visszaesésétől, de fontos arány az, hogy ugyanannyian ahányan a munkájuk elvesztésétől tartanak, annyian az életszínvonaluk csökkenésében is (11%-uk) biztosak.

10-ből 4 dolgozó fél attól, hogy egzisztenciálisan lecsúszhat, már nem fog tudni olyan színvonalon élni mint eddig.

  • Leginkább az 50 év felettiek érzik bizonytalannak egzisztenciális helyzetüket, azaz számítanak arra, hogy életszínvonalukban kedvezőtlen fordulat következik be (sőt 12%-uk nagyon fél ettől). A 30-39 éves korosztály már magabiztosabb, ugyanis 60%-uk egyáltalán nem fél helyzetük romlásától.
  • A munkahely elvesztése, a gazdaság átalakulása sokak számára a jövedelmek csökkenését jelenti. Az az elkövetkező évek kérdése, hogy ez a változás társadalmi szinten is romló életkörülményeket jelent.

Anyagi kiszolgáltatottság

  • Már a járvány előtt összességében a magyar társadalom közel kétharmada úgy érezte, hogy nincs anyagilag felkészülve arra, ha kisebb váratlan kiadást kellene finanszíroznia. Feltűnő az is, hogy a fővárosban élők szubjektív anyagi biztonságérzete az egyik legalacsonyabb. Ez a korábbi évben egyáltalán nem volt jellemző.
  • A megkérdezettek válaszai alapján a háztartások 40%-a tart az életszínvonaluk csökkenésétől. Legjobban az 50 év felettiek félnek eddigi anyagi helyzetük jelentős romlásától, ezt jelezte több mint 18%-uk, sőt 5%-uk kifejezetten fél ennek bekövetkeztétől.

    Hasonlóan rossz helyzetet jeleznek a 40-50 év közöttiek is.

A háztartások anyagi tartalékai

  • 2020-ban a koronavirus járvány okozta munka-jövedelem elvesztése miatti helyzetben a meglévő tartalékaikat a háztartások jelentős része feltehetően nagyon gyorsan felélte. Ebben a helyzetben még a normál körülmények között hosszú időre biztos „tartalék” is gyorsan elfogyott, a családok márciustól júniusig a munkahely és jövedelem elvesztése miatt már nagyrészt felélhették korábban félretett pénzüket.
  • Most a dolgozóknak csupán 48%-a mondta azt, hogy van elegendő megtakarítása az esetleges kisebb váratlan kiadásokra. Életkor alapján nincs lényegi különbség (a 18-29 éves korosztály tagjainak nehezebb a helyzete, de a kisebb esetszám miatt óvatosan kell kezelni ezeket az adatokat).
  • Kisebb váratlan kiadásra a megkérdezettek szerint 368 ezer forint kell. Ez korosztályi alapon nem különbözik nagyon. Talán a 30-39 évesek esetében kissé nagyobb az összeg, 405 ezer forint.
  • Településtípus alapján saját bevallásuk szerint a fővárosban élők kissé több mint fele (54%-uk) rendelkezik elegendő megtakarítással, míg a kisvárosokban élőknek csak 45%-a.
  • Településtípusok szerint van jelentős eltérés a megjelölt összegek között. A háztartások kisebb váratlan kiadásaira 2020-ban 444 ezer forint kellene a fővárosban élőknél, míg a nagyvárosokban 330 ezer forint ez az összeg.

A 2020. májusi felvétel a válság nehéz helyzetében tükrözi a foglalkoztatottak, a háztartások romló munkaerőpiaci helyzetét és jelentősen visszaeső jövedelmi viszonyait.

Túl a zeniten a munkapiac

Elérhette a tetőpontot a foglalkoztatás, a nyárhoz képest több a közmunkás, a munkanélküliségi ráta pedig stagnál. Az időlegesen külföldön dolgozók száma ismét növekszik. Az adatok valószínűleg továbbra is torzítanak akár egymillió fővel.

A statisztikai adatok szerint a tavaly szeptember–novemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 517 ezer fő volt, 23 ezerrel több, mint egy évvel korábban – hozta nyilvánosságra ma a KSH. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékra emelkedett.

A nagy csoportok közül az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma (4,284 millió) 31 ezer, a külföldi telephelyen dolgozóké (120 ezer) 10 ezer fővel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma (112 ezer) pedig 19 ezerrel csökkent egy év alatt. Ám ha az éven belüli változást nézzük, a közfoglalkoztatásban például azt látjuk, hogy (a Belügyminisztérium) legutolsó, augusztusi adatai szerint 102 630-an voltak. Ez eddig a mélypontja volt ennek a formának, azóta tehát

tízezerrel ismét többen végeznek közmunkát.

Az időlegesen vagy ingázva külföldön dolgozók száma egy év alatt 10 ezerrel nőtt, átlépte a 120 ezret. Ennyien utoljára 2016-ban nyilatkozták azt, hogy így keresik a mindennapi betevőt. (A tartósan-végleg külföldre költözöttek számba vételére a KSH kitartóan kísérletet se tesz, a más országok nyilvántartásai alapján ez változatlanul 450-600 ezer között lehet.)

Feltűnő a fiatal korcsoport romló adata.

A 15–24 évesek körében a foglalkoztatottak száma 21 ezer fővel 284 ezerre, a foglalkoztatási ráta 1,7 százalékponttal 28,2 százalékra csökkent. A későbbi tendencia ad választ arra a kérdésre, hogy ez már a közoktatás romló minőségi kibocsátásának „áldásos” hatása-e.

Ugyancsak adatot közölt a KSH a munkanélküliségről. A szintén szeptember–novemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt. Ez – a szezonális ingadozástól megtisztítva – hónapok óta stagnálás. Az valószínűsíthető, hogy a ráta nem fog csökkenni a következő időszakban.

Ismételten érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar statisztika meglehetősen egyedülállóan a közmunkásokat a foglalkoztatottak között tartja számon, noha ez a forma mindössze pár hónapos munkát ad. Ha – a másutt megszokott módon – őket is az állástalanokhoz sorolnák, akkor

a hazai munkanélküliségi ráta ismételten hat százalékhoz közelítene.

Itt is aggodalmat keltő a 15–24 évesek csoportjának szereplése. Körükben a munkanélküliek száma 8,3 ezer fővel 43 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 2,9 százalékponttal 13,2 százalékra nőtt.

A munkanélküliek több mint egynegyede fiatal.

A munkanélküliség átlagos időtartama 10,6 hónap volt, a munkanélküliek 30,5 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított. Ez sokkal jobb adat a 2010-es évek elejinél, amikor még másfél év volt a keresési időtartam.

Változatlanul nincs válasz-megoldás arra az anomáliára, amire az év közepén hívta fel a figyelmet a Policy Agenda. Ők a februári adóhivatali adatokkal vetették össze a KSH számait. Utóbbi akkor is 4,5 millió foglalkoztatottról adott számot. A kutatók viszont az adóbevallásokból arra a következtetésre jutottak, hogy akkor 3,76 millió munkaviszonyból származó bérjövedelem után történt kifizetés. Vagyis

legalább nagyjából 800 ezerrel kevesebbre becsülhető a ténylegesen dolgozók száma a hivatalos adatnál.

Ebből is alig 2,9 millióan voltak azok, akik egész hónapban teljes munkaidőben dolgoztak. Ugyanennek a hónapnak a teljes és részmunkaidős bejelentettjei utáni kifizetések alapján pedig 3,4 milliót találtak az elemzők. Itt már egymilliót meghaladó a különbség a KSH számaihoz képest.

Hazug hírek özöne a kormánytól

Csaknem 50 százalékos romlást mutat a magyar kormány hazai dezinformációs ténykedése 2010 után. Mindenütt megfigyelhető ez a tendencia, de nálunk a legrosszabb a helyzet a hivatalos álhírekkel – derül ki a Policy Agenda által közöltekből.

Sok kutatás foglalkozik azzal, hogy az álhírek milyen jelentős politikai befolyással bírnak, súlyos gondokat okozva ezzel, aláásva a demokrácia megfelelő működését. A Policy Agenda a V-Dem Intézet (Varieties of Democracy) adatbázisának segítségével elemezte, hogy Magyarország nemzetközi – elsősorban uniós – összehasonlításban hogyan „teljesített” a 2000 és 2018 közötti időszakban a kormányzati álhírek terjesztésében belföldön és a közösségi médiában.

A kormányváltáskor kezdődött a zuhanás

Magyarország kormányának dezinformációs tevékenysége a közösségi médián keresztül jelentősen megnőtt 2010-től kezdődően.

Az ezredfordulón még 3,2-es érték 2018-ra már 1,8-re változott, ami 46 százalék romlás.

Az Európai Unió országai közül nálunk a legjelentősebb a romlás mértéke, a többi, szintén rosszabbodó értékeket produkáló tagállam kormányainak egyike sem éri el a 30 százalékos romlást. Az EU-ban néhány országot nem számítva (Csehország, Lengyelország, Görögország) mindegyik tagállam kormányzata maximum 15 százalék esést tudhat magáénak.

A 2014-ben alapított V-Dem Intézet évente frissíti adatbázisát egy nemzetközi kutatóhálózat közös munkájának segítségével, több ezer szakértő közreműködésével hozták létre. Céljuk, hogy a világ politikai rendszereit a demokrácia szemszögéből vizsgálhatóvá és összehasonlíthatóvá tegyék különböző kategorizálások által. Fejlesztésük elnyerte az American Political Science Association (APSA) legjobb összehasonlító politikatudományi adatbázis díját 2016-ban.

Az elemzett változó 0 és 4 közötti értéket vehet fel, ahol a 0 a legrosszabb érték (tehát nagyon gyakori az álhírek kormányzati terjesztése), a 4 pedig a legjobb (azaz soha, vagy majdnem soha nem tesz ilyet a kormány).

Húsz éve még a fősodorban

A 2000-es évben állt rendelkezésre először adat. Magyarország – bár a sor vége felé volt – nem szakadt le a többi EU-s országtól 3,2-es értékével (a 3-as tartományban a kormány ritkán és csak néhány kulcsfontosságú kérdésben terjeszt hamis információkat.). Ekkor még a vizsgált országok közül is csak Ausztria kapott 3-as értéknél rosszabbat, illetve Oroszország.

Forrás: Policy Agenda

Bár az uniós országok sorrendje valamelyest változott, 2009-ben, a 2000-es pozíciót a körülbelül 3,2-es értékkel még tartotta a kormányzat. Oroszországnál ekkor már súlyos esés figyelhető meg.

Forrás: Policy Agenda

Vízválasztó lett 2010. Ekkor jelentős csökkenés következett be Magyarország esetében. Az egy évvel korábbi 3,2-es értékről 2,4-re esett a mutató, azaz egyetlen év alatt 0,8 ponttal nőtt a kormányzati dezinformálás mértéke belföldön a közösségi médián keresztül. (A 2-es besorolásban a kormány körülbelül az esetek felében terjeszt hamis információkat néhány kulcsfontosságú politikai kérdésben, de másban nem.)

Forrás: Policy Agenda

Folyamatos zuhanás

A következő komoly esés 2015-ben figyelhető meg. Ekkor már a 2-es értékhatárt is átlépte a kormányzat álhírek által elért befolyásolásának mértéke. Az Egyesült Államok esetében is megfigyelhető a csökkenés, de Oroszország kormányzata esetében ez még szembetűnőbb 0,5-es értékükkel. A magyar 1-es tartományú érték azt jelenti, hogy

a kormány gyakran él számos kulcsfontosságú kérdésben hamis információk terjesztésének eszközével.

Forrás: Policy Agenda

A 2018-as adatsor Magyarország esetében további romló tendenciát mutat 1,8-est is alulmúló pontszámával. Ezzel az Európai Unió sereghajtói lettünk,

ez a legrosszabb érték a tagállamok között

(ha nem számítjuk Máltát, amiről 2013 óta nincs adat). Különösen feltűnő a különbség az EU átlaghoz képest (3,4), de például Romániára és Bulgáriára is sokkal kevésbé jellemző a kormányzati álhírek terjesztése (3,3).

Forrás: Policy Agenda

A magyarországi változásokat az alábbi ábra mutatja meg összefoglalóan.

Forrás: Policy Agenda

Az egyes országok önmagukhoz viszonyított változását (romlását) százalékokban kifejezve mutatja a következő diagram. Magyarország tehát a kezdeti, 2000-ben meghatározott értékéhez képest 46 százalékot rontott, ami a legnagyobb arányú esés az EU-ban. Bár sok vizsgált országban figyelhető meg hanyatlás a kormányzati dezinformálás és álhírterjesztés terén a közösségi médián keresztül saját állampolgáraikat célozva, Magyarország értéke így is kiugró. Az Európai Uniós átlag közel 10 százalékot romlott, az Egyesült Államok több, mint 28-at. Oroszország mintegy 80 százalék (!) romlási értéke pedig azért is figyelemre méltó, mert eleve 2,5-es értékről indultak 2000-ben.

A térségi országok indexei is sokkal kevésbé aggasztók, mint a miénk.

A cseheké 28, a lengyeleké 27, a románoké és szlovákoké kerekítve egyaránt 11. Ráadásul, mint látható, a magyar bázisérték is kedvezőtlenebb volt a szomszédakénél.

Forrás: Policy Agenda

A 2000-es évekhez képest nyilvánvalóan folyamatosan nőtt az internet, azon belül pedig a közösségi média szerepe. Ezért nem meglepő, hogy az egyes országok kormányai ezt a felületet kiemelten használják saját céljaik kiszolgálására, mert a platform jelentősége megnőtt, így azon keresztül a befolyás növelésének lehetősége is.

A folyamat egyébként nem visszafordíthatatlan. Erre Lettország szolgálhat pozitív (bár egyedülálló) példaként. 2000-ben közel 3,8-es értékük volt, ami 2008-ra lecsökkent 3,4-re. 2011-től azonban visszafordult a helyzet, a legutóbbi, 2018-as érték már ismét 3,8 felett van. De azt is látni kell, hogy nagyon magas értékről indultak (az „élmezőnyből”), tehát védettebbek lehettek a manipuláció ellen, és könnyebb lehetett visszaszorítani ezt a tendenciát.

Utat keres a Fidesz

Elemzik a választási vereség okait a Fideszben. Egyelőre nem dőlt el, hogy mennek tovább a keménykedés és felbomlasztás útján vagy megpróbálnak stílust váltani. Netán jön a „jó rendőr-rossz rendőr”.

Javában zajlik az október közepi önkormányzati választási vereség okainak elemzése a Fideszben, különösen a megismételt szavazások, köztük a jászberényi affér után. Az már látszik, hogy mostanra leálltak azzal az önámító sikermagyarázattal, hogy „ismét narancsba borult az ország”. Ami ugyan igaz, ha az összes szavazatot nézzük. A megyei önkormányzatokban impozáns, kétharmados fölényt értek el újból, de ez az ötezernél kisebb településeken leadott voksok miatt jött össze.

Ledönthetetlennek ismert bástyák omlottak le

A valóság lassan eléri a stratégiaalkotókat és a médiahátteret is. Hogyan lehetséges az, hogy szinte korlátlan pénzügyi fölény birtokában ekkora térvesztés lett az eredmény a nagyobb településeken. Ahogyan elemzésében a Policy Agenda (PA) írja, a Fidesz 2010 óta nem szembesült ekkora problémával, mint az októberi önkormányzati vereség és annak következményei. Nem csak Budapesten és a nagyvárosokban, hanem

a budai őskonzervatív körzetek mellett számos kisvárosban is erodálódott a Fidesz többsége,

amelynek egyik szimbóluma a 2010 óta jobboldali vezetésű Jászberény, ahol a megismételt választáson óriásit buktak a kormánypártok. Egy hónapja még alig 14 szavazattal maradtak alul, de ahelyett, hogy elfogadták volna a vereséget, kiharcolták az új választást. A jászberényiek azonban mintha erre inkább bedühödtek volna, a Fidesz immáron 3758 szavazattal kapott ki, azaz 50-50 százalékos döntetlen közeli helyzetből 62-34-es kínos vereségbe lavírozták magukat.

Maradtak persze kormánypárti fellegvárnak számító kisvárosok, vagy éppen visszaszerzettek. Kiskunhalason 69 százalékkal, Makón 67 százalékkal, (a meghódított) Dombóváron 62 százalékkal, (a visszavett) Hajdúszoboszlón 61 százalékkal nyert a Fidesz. Más kisebb városokban azonban az ellenzékiek és/vagy a lokálpatrióták nagyon elverték a Fidesz jelöltjeit.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség helyettes vezetője hétfőn a parlamentben azzal érvelt a jászberényi fiaskó kapcsán, hogy ott a jobbikos (amúgy összellenzéki) győztes polgármester elbújt a Közösen Jászberényért Egyesület „álcivil” szerveződés mögé. Arról hallgatott, hogy a Fidesz is több helyütt ugyanezt a módszert választotta. Például Szegeden és Hódmezővásárhelyen sem pártcímkéket használt a Fidesz-KDNP támogatottja. De budapesti kerületekben is. Például Óbudán, ahol amúgy előzetesen kis esély mutatkozott arra, hogy kibillentsék a hatalomból a botránymentesen kormányzó Bús Balázst. Ehhez képest a kerületet 1990 óta nagyobb részben vezető jobboldal az összes egyéni körzetet is elbukta.

Jászberény mellett nagyon sok kisebb lélekszámú városban nyert elképesztő arányban az ellenzéki jelölt: Tiszaújvárosban 68 százalékkal, Pomázon 66 százalékkal, Gyömrőn 67 százalékkal. Nem mellesleg olyan kisvárosokban kapott ki a Fidesz, ahol arra még a kormánypártban sem számított senki, így például Érden vagy Cegléden.

Több rétegű a baj

Úgy tűnik, hogy a Fideszben nem fordítottak figyelmet arra, hogy a budai bázisukban zajló számukra kedvezőtlen fordulatot megértsék, a törzsbázisuk erózióját megállítsák. Budát az önkormányzati választáson majdnem teljesen elvesztették. Ha

a kisvárosokban és a hagyományosan konzervatív környékeken tovább zajlana a Fidesz tradicionális táborának „kimosódása”,

akkor 2022-ben számukra kockázatos helyzetben indulhat harcba a párt az országgyűlési választásokon.

Érdemes ehhez hozzátenni, hogy a baj ennél is nagyobb. A Fidesz meghatározó társadalmi csoportokat veszített el nagyobb részt vagy szinte teljesen. Az értelmiség „kiszaladására” jellemző, hogy olyan konzervatív, korábban megingathatatlan Fidesz-támogató elmék, mint Pálinkás József, már nyíltan lázadnak és valamilyen politikai formáció létrehozásán dolgoznak. A fiatalokat lényegében elbukta a Fidesz, akiket sikerült mozgósítani, az apolitikusságból kilendíteni, azoknál egyértelműen a Momentum látszik nyerőnek.

A Fidesz számára maradt a községi-kisvárosi, jellemzően 55-60+-os életkorú, alacsony iskolázottságú, nyomorultan élő, ezért könnyen függőségben tartható réteg. Ők

most még hozzák a két és félmillió körüli szavazat jó részét, de társadalmi bázisként egyre kevesebbet érnek.

Merre indulnak?

Az útkeresésre példa, ahogyan reagáltak Budapest „elestére”. Először teljes együttműködést ígértek, és a látszat is az volt, hogy komolyan gondolják, ami elhangzott Karácsony Gergely és Orbán Viktor között. Aztán jött az iparűzési adóról beterjesztett törvénymódosítás, ami elsősorban a fővárost, de olyan, szintén elbukott nagyvárosokat dönthet be anyagilag, mint Miskolc, Pécs. Majd a válasz kormányzati szintről, hogy nem lépnek ki a BKV finanszírozásából. A korábbi ígéretet nyomban megszegő – az előzetes konzultációt a szokásos módon mellőző – beterjesztési mód mindenesetre nem sok jót vetít előre. Ahogyan az se, amit szintén egy mozdulattal toltak be a parlamentbe, hogy minden építési engedélyezést áttesznek a helyi önkormányzatoktól a kormányhivatalokhoz.

Talán ez is a töprengés közbeni bizonytalankodás része. A közeljövőben eldől, hogy legalább úgy tesznek-e, mintha a „tigris áttér a főzelékes kosztra”, vagy marad az erő alkalmazása. Mert azt azért látni kell, hogy olyan törvényt aligha alkothatnak, hogy „kivéve a gyevi bírót”: ezek a betartások a többségi fideszes – de legalábbis nem ellenzéki, független – helyhatóságokat is sújtani fogják.

Ha maradnak ezen a pályán, az egy irányú (zsák)utca.

Az egyértelműen látszik, hogy alig várják a pillanat(oka)t, hogy elsősorban Karácsonyt és az ellenzéki kerületi vezetőket rajta kapják komoly hibákon.

Bugyuta piszkoskodások és rutinos bomlasztás

Eddig inkább megmosolyogtató kísérletek történtek. Tíz (!) nappal a választás után – amikor még zajlottak a jogorvoslatok – az egyik fideszes portál máris elkészítette a tíz „nagy botrány” listáját, amit aztán néhány más orgánum szó szerint utánközölt. Most pedig egy hasonló kormánymédium beszámolót kért a főpolgármestertől arról, hogy az elmúlt hetekben mikor mivel utazott: bringával, tömegközlekedéssel, netán autóval. A válaszra – nem vezet nyilvántartást – az Origo természetesen jött a „lebuktatással”, hogy Karácsony igénybe veszi a szolgálati kocsit is.

A rutinok azért működnek. Győrött még a választás előtti napokban sikerült szétrobbantani a teljes egységet, amikor a helyi Jobbik jelöltjei hirtelen „rájöttek” arra, hogy nekik nem tetszik a nyáron tető alá hozott teljes együttműködés. Most Budafokon kínálták meg sikerrel posztokkal a két MSZP-s képviselőt, javukra fordítva ezzel az erőviszonyt a fideszes polgármester melletti képviselő-testületben.

És az eddigi kíméletlenség

A parlamenti képviselők brutális, demokráciákban példátlan megregulázási kísérlete arra vall, hogy nem tettek le az ellenzék megroppantásának szándékáról. Ahogyan zavartalanul folytatódik a társadalom mélyrétegeiben a „rendszerépítő” erőszakos átalakítás is. Például a szakképzésben az állam kudarcának a szülőkre testálása, amivel elsősorban szegény sorsú családok tíz- vagy százezrei kénytelenek szembe nézni azzal, hogy minden gyerektámogatási összeget (is) elvesz tőlük a kormány.

Lehet tehát, hogy igazuk van a PA-ban, amikor úgy vélik: az eddig történtekből,

úgy tűnik, a Fidesz egyelőre nem látja szükségét önkorrekciónak.

Folytatni kell mindent, ahogy eddig, az ellenzéki összefogás felbomlasztása elég lesz a 2022-es parlamenti választások megnyeréséhez. Amiért persze az érintettek egy része maga is tesz, amikor a régi reflexek szerint (vélt) erőfölénnyel kezdi meg működését. Lásd pesterzsébeti koalíció felbomlását, miután (a fideszes polgármester melletti) balközép többség első intézkedése az volt, hogy a szoci-DK-s tömb az ülés előtt beterjesztve alaposan megemelte a képviselői fizetéseket. Vagy később a zuglói affér, amelyben Horváth Csaba szintén saját szakállára nyújtott ugyancsak egyeztetés nélkül előterjesztést az új parkolóórák vételére – éppen olyan ügyben, ami egyike volt a Fidesz fővárosi bukásának, s amiben az MSZP a háttérben oly szépen együttműködött velük.

Az emberek érzik a közigazgatás romlását

A közigazgatással kapcsolatba kerülők 42 százaléka szerint romlott a színvonal, elsöprő többségük lát túlterheltéget és okolja ezért az alacsony béreket. Ugyancsak nagy többség a kormányt teszi felelőssé a helyzetért.

A nyár folyamán több sajtóhír is megjelent arról, hogy a sorok csökkentéséért, vagy egyáltalán a korábban megállapított nyitvatartási idők betartása érdekében a fővárosba kellett „átirányítani” hivatali dolgozókat. Ezután a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) megbízásából a Policy Agenda kutatást készített arról, hogy mi a véleményük az embereknek a kormányhivatali-, járási-, kerületi hivatali ügyintézésről. Érzik-e a választók, hogy a szolgáltatás minősége csökkenne, és kit tartanak ezért hibásnak?

Romlik a színvonal

A szolgáltatás minőségének változásáról feltett kérdésre abszolút többség (55 százalék) azt mondta, hogy nem tapasztal változást, és 30 százalék szerint valamilyen mértékben romlik a szolgáltatás minősége. Amikor azonban csak azok válaszait nézzük, akik saját bevallásuk szerint az elmúlt egy hónapban voltak valamilyen ügyet intézni, már rosszabb az arány. 42 százalékuk azt mondja, hogy romlott a szolgáltatás minősége. Közülük

45 százalék jelentős mértékűnek érzi ezt.

Az iskolai osztályzásnak megfelelő osztályozáskor az ügyintézés minőségére a teljes lakosság 3,9-es átlagot adott. A hivatalokkal az elmúlt egy hónapban kapcsolatba kerültek ennél hajszállal rosszabb, 3,8-es értékelést adtak.

A munkaerőhiány egyik okozója az alacsony bérszínvonal, következménye pedig a dolgozói túlterheltség. A kutatás során azt is megkérdezték, mit gondolnak erről az emberek. Éppen kétharmaduk túlterheltnek tartja/gondolja a hivatali ügyintézőket, amikor azonban a véleménnyel rendelkezőket nézzük, akkor ez az arány 76 százalék.

Itt is külön megvizsgálták, hogy mit gondolnak azok, akik az elmúlt egy hónapban kerültek személyes kapcsolatba a hivatalok valamelyikével. Az adatok alapján látszik, hogy minél közelebbi a személyes kapcsolat a hivatalokkal, annál erősebb az az érzés, tapasztalás, hogy jelentős a túlterheltség.

A szolgáltatásokat az elmúlt egy hónapban igénybe vevők 72 százaléka érzi a túlterheltséget.

Kívülről nehéz megítélni, hogy a bérek milyen mértékűek, az elmúlt években a szakszervezetek több kampányt folytattak, megpróbálván felhívni a figyelmet a hivatali ügyintézők béreire. Ezért is kérdezték meg a kutatásban részt vetteket, hogy mit gondolnak, a hivatali ügyintézők bérezése megfelelő-e. A véleményt nyilvánítók 58 százaléka szerint nem megfelelő. Alig 17 százalék szerint teljes mértékben megfelelőek, további 25 inkább megfelelőnek gondolja a fizetéseket.

Politikai szempontból nagyon fontos kérdés, hogy mit gondolnak a választók, kinek a hibája, ha nem megfelelő egy állami szolgáltatás színvonala. Azoknak tették fel ez a kérdést, akik úgy ítélik meg, hogy romlik a szolgáltatás minősége. Nem meglepő, hogy 61 százalékuk szerint a kormány hibája, 19 a hivatalok vezetőit, míg 7 a dolgozókat teszi felelőssé.

Arra – a kormányzati magatartást nézve – fiktív helyzet megítélésére kérték a válaszadókat, hogy mit gondolnak, egy esetleges béremelés milyen hatással lenne a munkaerőhiányra és a szolgáltatások minőségére. A relatív többség (38 százalék) azt mondta, hogy csökkenne a munkaerőhiány, és javulna a szolgáltatás színvonala. További 17 százalék egyetért ezzel, de szerintük ettől nem csökkenne a munkaerőhiány.

Önkormányzati választások egyik valódi tétje

A 23 megyei jogú városban 1,96 millió ember lakik, ez több, mint a főváros teljes lakossága. Az elmúlt választási ciklus alatt 4 ezer milliárd forint kiadás felett rendelkeztek ezek a települések. Sem politikai, sem fejlesztéspolitikai szempontból nem lényegtelen, hogy az ellenzék és a kormánypártok választási küzdelme hogyan végződik. A Policy Agenda a megyei jogú városok költségvetése alapján elemezte az elmúlt öt évet. Megnézte, hogy mennyire igaz az, hogy vannak „bűnös ellenzéki városok”.

Választás tétje

A 23 megyei jogú város közül az október 13-ai választások előtt mindössze négy helyen van ellenzéki polgármester. Lakosságszámot tekintve ez a megyei jogú városok 15%-át jelenti. Sok helyen ugyan a regnáló polgármester személye felülírja a pártpreferenciákat, de konzervatív becslések alapján is várható, hogy több településen képes lesz az ellenzék megfordítani a jelenlegi erőviszonyokat. Ezzel akár a megyei jogú városokban élők egyharmada ellenzéki polgármester „irányítása” alá kerül. Ez pedig politikai lehetőséget jelentene arra, hogy a 2022-es országgyűlési választások előtt alternatívát, kormányzóképességet mutassanak fel a választók előtt.

A települések politikai mozgásterét, erejét többi között az mutatja, hogy mekkora forrásokat tud szakpolitikai, gazdaságfejlesztési célok érdekében mozgósítani. Ennek elemzése érdekében a 2015-2019. évek költségvetéseit néztük végig a 23 megyei jogú városban. A 2015-2018. évek közötti időszakra a valós teljesítéseket mutató zárszámadásokat dolgoztuk fel, míg az idei évre vonatkozóan a költségvetési tervből indultunk ki. Ez alapján az látszik, hogy a megyei jogú városok 4.050 milliárd forint kiadás felett rendelkeztek.

A választási ciklusnak a kiadási oldalra gyakorolt hatását nézve látszik, hogy miközben ezeken a településeken 2015-2018 között évente átlagosan 720 milliárd forintot költöttek el összesen, addig a 2019-es tervekben ennél 62%-kal többet. A választás előtt érezhetően választási költségvetések készültek.

Győr kivételével minden településen a választási évben több pénzt költöttek el, mint az azt megelőző négy év átlaga. Nagykanizsa kiemelkedik a többi megyei jogú város közül, mivel a terveik szerint több mint négyszer annyi pénzt költenek el 2019-ben, mint a 2015-2018-as időszak éves átlagában. Természetesen az csak jövőre derül ki, hogy mekkora is volt a tényleges forrásfelhasználás.

Policy Agenda

Bűnös ellenzéki városok?

A választási kampányban a kormánypártoknak az egyik folyamatosan visszatérő üzenete, hogy nehezebb azon települések helyzete, ahol nem kormánypárti lesz a polgármester. Ez a kérdés már a 2014-es választások idején is előkerült.

Megnéztük, hogy a lakosság arányában a kiadásokat tekintve milyen az erősorrend az egyes települések között. Az utolsó három helyezett mindegyike kormánypárti (Nagykanizsa, Miskolc, Pécs), bár előzetes vélemények alapján éppen ezeken a helyeken lehet leginkább esélye az ellenzéknek arra, hogy megszerezze a polgármesteri posztot.

Az egy főre jutó kiadási összeget és a kormánypárt támogatottsága, választási esélyei közötti kapcsolatot az is mutatja, hogy hátulról a negyedik helyezett Szombathely is éppen billegő körzetnek számít.

Fontos aláhúzni, hogy az önkormányzatok számára rendelkezésre álló kiadási összegek nagysága és a kormány prioritásai között lehet kapcsolat. A fejlesztési pénzek ugyan nagyrészt az Európai Uniótól érkezik, de ezek elosztása felett a kormányzat bír meghatározó befolyással. Ugyanakkor

sem politikai, sem gazdasági értelemben nem engedheti meg a kormány, hogy kizárjon ellenzéki vezetésű településeket a fejlesztési forrásokból.

Ez ugyanis saját, ott lévő szavazótáborát is elidegenítheti, illetve az ott lévő gazdasági szereplőket is akár olyan lépésre késztetheti, amely a nemzetgazdaság szempontjából is károsak lehetnek. Az adatok is ezt támasztják alá. Amennyiben elfogynak a mostani EU-s támogatások, akkor még kevésbé lesz lehetősége a kormánynak arra, hogy politikai preferenciák alapján irányítsa a forrásokat.

Újra nyílik a bérolló az állami cégek kárára

Idén megállhat a bérek valamelyesti felzárkózása az állami cégeknél a magánszektorhoz. A súlyos működési zavarok annak ellenére tapasztalhatók az állami körben működő cégeknél, hogy korábban százalékosan komoly béremelések voltak.

Az ország legnagyobb foglalkoztatója az állam, amely inkább csak szavakban emeli a fizetéseket nagy mértékben; az oktatásból és az egészségügyből érkező segélykiáltások mindennaposak. A költségvetés azonban egy másik körben, az állami vállalatoknál is nagy számú alkalmazott foglalkoztatója. A Policy Agenda (PA) csak a legnagyobb vállalatok mintegy 125 ezer dolgozójánál nézte meg az elmúlt kilenc évi béremeléseket.

Az állam kettős szerepben

A PA mindjárt meg is jegyzi, hogy az éves bértárgyalásoknak van egy különös elemük, ez pedig a kormány szerepe. A kormány egyszerre szabályozó és munkaadó. A vizsgálatba bevont cégekben 125 ezer fő dolgozott éves átlagban. A két legnagyobb foglalkoztató a MÁV-csoport (körülbelül 37 ezer dolgozó), és a Magyar Posta (30 ezer). Ezen kívül egységes tömbben vizsgálták a regionális vízi-közmű társaságokat (6 ezer dolgozó), a Volán-társaságokat (18 ezer), erdészeteket (8 ezer) és az egyéb kiemelt társaságokat (26 ezer) – ide tartoznak például a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték Zrt, és a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek.

Leállna a felzárkózással

Az állam ebben a körben 2010 óta összesen 61 százalékkal emelte meg a béreket. Ez 4 százalékponttal kevesebb, mint a versenyszférában lezajlott emelések. Vagyis, vonható le a következtetés, még a részleteket elfedő átlagadatok tanúsága szerint is a jelentős béremelkedés ellenére az elmúlt években is nőtt némileg a különbség a versenyszféra és az állam között.

Külön megvizsgálták a minimálbér emelését követő változásokat is. 2017-ben és 2018-ban jelentősebb minimálbér-emelésre került sor (24 százalék a két évre nézve, kumulált hatását tekintve). Ezt meghaladta az általános béremelés mértéke, amelynek nyilvánvaló mozgatórugója az egyre nagyobb munkaerőhiány volt. A versenyszférában a 2016 és 2018 közötti béremelkedés 23 százalék volt (a minimálbérével szinte teljesen megegyező), azaz

az állam megpróbálta bérversennyel megállítani a munkaerő elvándorlását.

Az idei béradatokból az látszik, hogy a versenyszférában magasabb a bruttó keresetek növekedése, mint a minimálbér-emelés mértéke. Annak ellenére is állítható ez, hogy az idei béradatok az állami cégeknél egyelőre nem ismertek, csak abból lehet kiindulni, milyen megállapodásokat kötöttek a szakszervezetekkel.

A MÁV esetében a hároméves megállapodás alapján idén 5 százalékos béremelésre került sor. Ez jelentősen alatta van a nemzetgazdasági átlag kétszámjegyű indexének. A Magyar Postánál a szakszervezetek a korábbi megállapodást újra tárgyalták, és 8-9 százalékos béremeléssel lehet számolni azon a területen.

Voltak ugyan arra próbálkozások, hogy a közszolgáltatások területén az idei átlagos 5-6 százalékos béremeléseket magasabbra tornásszák fel a szakszervezetek, de az állam eddig elzárkózott ettől.

Ha így marad a helyzet, akkor

ismét elkezd távolodni egymástól az állami cégek bérszínvonala és a versenyszféra több része.

Ez pedig növelni fogja a belső elvándorlást, a munkaerőhiányt, és a szolgáltatási színvonal romlását.

Hozzá kell tenni, hogy a fenti értékek százalékokat mutatnak,

a nominális bérek mára teljes alkalmazotti csoportokban súlyosan elszakadtak a versenyszféráétól.

Erről tanúskodnak például a tanárok körében indított demonstratív „fizetésfelmutatás” adatai.

Ezek láttán nem meglepő, hogy a legnagyobb szakszervezeti szövetség

szeretné elérni a tavalyi két éves bérmegállapodás újratárgyalását.

A Népszava írt arról, hogy

a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, Kordás László kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását a Pénzügyminisztériumnál.

A tavaly év végén elfogadott bérmegállapodás az idei és a jövő évre vonatkozóan is 8-8 százalék minimálbér- és garantált bérminimum-emelést rögzített, és szintén 8 százalékban határozták meg az általános béremelésre vonatkozó ajánlást is. Ennek megfelelően a minimálbér jelenleg bruttó 149 ezer, a garantált bérminimum pedig bruttó 195 ezer forint. Jövőre előbbi bruttó 161 ezer, utóbbi 210 600 forintra nő. Kordás László szerint azonban a gazdaság eddigi teljesítményére vonatkozó elemzések azt mutatják, hogy jóval nagyobb, 10 százalék feletti béremelésre is lehetőség lett volna már idén is.

Ezért jövőre kétszámjegyű emelést szeretnének.

Ennek sikere erősen kétséges. A kormány ugyanis árgus szemmel figyeli a költségvetés helyzetét, és ennek hiányát javarészt a szociális területekből kivont (a GDP-hez viszonyítva csökkentett arányú) kiadásokkal tudták mérsékelni. Általános nagy arányú béremelés az egész költségvetési szektorra kihatóan építene be olyan automatizmust, amelyet a kormány láthatóan szeretne elkerülni.

Csökkent a frakció szerepe a Fidesz-kormányzásban

Jelentősen kevesebb a képviselők által beadott törvényjavaslatok száma, mint az első kétharmados többség elején. Az elfogadott törvényeknek viszont éppúgy egyharmada minősített többségű – derül ki a Policy Agenda összesítéséből. Az ellenzéknek egy nagy fellángolása volt.

Három parlamenti ciklus első évét górcső alá téve az látható, hogy csökkent a frakciókormányzás súlya a Fidesz politikájában a 2010 óta tartó csaknem tíz évben – összegezhető a Policy Agenda elemzéséből. Ebben persze nagy szerepe van annak, hogy a 2014-ben kezdődött négy évnek eléggé az elején elvesztette a kétharmados többséget a Fidesz.

Jóval kevesebb egyéni indítvány

Ennek fényében nem meglepő, hogy míg az első időszakban az elfogadott törvények 35 százaléka volt kétharmadot igénylő, addig a minősített többség elvesztése után ez felére, 17 százalékra esett. Hogy aztán tavaly tavasz óta ismét 35 százalék legyen. Vagyis

a kétharmados fölény kihasználása nem mérséklődött.

Szembetűnő viszont, hogy folyamatosan – és jelentősen – esik (51, 28, majd 17 százalék) az egyéni képviselői indítvány formájában benyújtott törvényjavaslatok aránya. Ez az a módszer, amellyel elkerülhető a sok „felesleges” vita a különféle szakmai szervezetekkel. A 2010-14 között minden második törvényt így megszavazva alakította át a teljes közjogi rendszert a Fidesz.

Az elfogadott törvények száma is jóval kevesebb lett. Az első ciklus indulásakor 218, aztán 182, a 2018-19-es kezdő évben pedig 132 törvényt fogadott el a parlament (a nemzetközi szerződéseket nem számítva). Tehát visszaszorulóban van magának a parlamenti frakciónak súlya is.

Nem talált új utat az ellenzék

Nincs változás azonban abban, hogy az ellenzék lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Az hamar kiderült, hogy a formális kivonulás a parlamentből az ezzel elvesztett jogok miatt nem járható út. A másik a szavazásoktól való tüntető távolmaradás. A Policy Agenda szerint ez se történt meg, sőt, több ízben még kétharmados törvényekhez is hozzájárultak szavazatokkal. Ez azonban nem értelmezhető a kormánypárttal való együttműködésként – írja a Policy Agenda.

Ez az útkereső magatartás annak tükrében mégis figyelemre méltó, hogy tavaly

decemberben úgy tűnt, hogy az ellenzék képes alternatív utat találni magának.

A „rabszolgatörvény” szavazásakor a parlamentben végrehajtott demonstráció, majd az utcai tüntetéshullám azonban hamar elcsendesült, az ellenzéki pártok pedig azonnal visszatértek a parlamentbe, és – mint fentebb írtuk – azonnal beálltak a sorba a törvényalkotásban. Ez mutatja meg, mennyire nehéz politikai értelemben véve következetes, újfajta ellenzéki politikai stílusváltást végrehajtani parlamenti keretek között.

Sehogy se stimmelnek a hivatalos foglalkoztatási adatok

Legalább 15 ezerrel kisebb az átlagkereset, és 800 ezer-egymillióval kevesebb a foglalkoztatott, mint amit a KSH hivatalosan közöl. A NAV adataiból ezt számolta ki a Policy Agenda.

Ma is megérkezett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szokásos havi diadaljelentése arról, hogy „ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi három hónapos időszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa”. Ezzel az egy évvel korábbihoz mérve 43 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.

Az elmaradt reform

Régóta élnek független kutatók és szakszervezetek a gyanúperrel, hogy a valóság ennél kevésbé rózsaszín. Ugyanez igaz, sőt, a kereseti statisztikára is. Különösen azóta, hogy a KSH tavaly nagy garral bejelentett adatgyűjtési reformja elmaradt: változatlanul nem közli az öt főnél kisebb cégek számait és nem készíti el az úgynevezett mediánjövedelmi kimutatást (amelyben a középen lévők felett és alatt ugyanannyian vannak, akik többet vagy kevesebbet keresnek), amely az átlagértéknél a valósághoz közelebbi képet mutat. A KSH a tavaszi kudarcot a NAV-ra kente.

A Policy Agenda (PA) a Magyar Szakszervezeti Szövetség megbízásából a februári adatokra végezte el az adóhivatalnak bejelentettekből a maga számításait. Akkor a KSH szerint a nemzetgazdasági bruttó átlagkereset 345 900 forint volt a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetek körében.

Közelebb a valóságos bérekhez

A PA legfőbb megállapításai 2019 februárjára számítva az adóhivatali kereseti adatokból:

  • a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresete 331197 forint,
  • figyelembe véve minden egyes munkajövedelmet (a teljes és a részmunkaidő után járó munkabért), a bruttó átlagkereset 298229 forint,
  • a mediánjövedelem jelentősen alacsonyabb az átlagbérhez képest: a teljes munkaidőben dolgozók esetében 78 százaléka, 258 333 forint, míg az összes munkajövedelmet nézve 77 százaléka, 229 636 forint,
  • 634 660 fő dolgozott olyan munkaviszonyban, ahol minimálbérre, vagy garantált bérminimumra volt bejelentve, több, mint fele teljes munkaidejű.

Vagyis a 345 ezerrel szemben az „átlag magyar” inkább 250-280 ezer forint bruttó jövedelemből él.

Nem csoda, ha a KSH az elmúlt években egyre nehezebbé tette a hozzáférést az adatokhoz. Tavaly már egyenesen pénzt kért értük a szakszervezetektől.

…és a valós foglalkoztatási számokhoz

A NAV-hoz érkezett havi járulékbevallásokból a PA megpróbált következtetést levonni a foglalkoztatás méretére is. Ezek szerint februárban 3,76 millió munkaviszonyból származó bérjövedelem után történt kifizetés. Ebből

mindössze 2,9 millió alkalmazott volt az, aki egész hónapban teljes munkaidős munkaviszonyban dolgozott.

Jól látszik, hogy a 4,5 millió hivatalosan foglalkoztatott és a 3,76 millió munkaviszony alapján bérjövedelemben részesülők száma között jelentős különbség van. Ezt az eltérést növeli az is, hogy a 3,76 millió bérjövedelemmel rendelkező között vannak olyanok is, akik egynél több jogviszonnyal rendelkeztek abban a hónapban. Azaz ennél valamivel kevesebb azok száma, akik februárban munkabért kaptak akár rész-, akár teljes munkaidős foglalkoztatás után.

Ha azt nézzük meg, hogy hány olyan munkaviszony volt, amely mögött egész februárban volt bejelentett munkajövedelem, akkor ez

teljes és részmunkaidős munkaviszonyokat együtt véve mindössze 3,4 millió jogviszonyt takar.

Ez tehát már mintegy egymillióval kevesebb a KSH-adatnál.

Háromszor annyi a részmunkaidős, rengeteg a minimálbéres

Nyilvánvaló, hogy a legtöbb munkaviszonyból származó bérjövedelem a teljes munkaidőben foglalkoztatottak keresetéből kerül ki. Ugyanakkor a legális munkajövedelemmel rendelkezők 15 százaléka részmunkaidőben foglalkoztatottnak számít. Érdekesség, hogy a KSH foglalkoztatási adatai szerint a magukat foglalkoztatottnak mondók mindössze 4,8 százaléka mondta azt, hogy részmunkaidőben dolgozik.

A két adat közötti különbség mutatja a szürke foglalkoztatás egyik sajátosságát.

Idén februárban 635 ezer olyan bejelentett munkaviszony volt, ami mögött minimálbért, vagy garantált bérminimumot jelentő munkabér állt. Ezek közül 361 ezer esetben ez teljes munkaidős foglalkoztatást takart. A leginkább minimálbérrel, garantált bérminimummal érintett foglalkozások a sport-és szabadidős foglalkozások, személyi szolgáltatási foglalkozások, és az alkotó-és előadó-művészi foglalkozások. vendéglátás területén továbbra is magas  azok száma, akik a legkisebb bérre van bejelentve, itt az ilyen dolgozóknak aránya 43 százaléka, míg a kereskedelem egészében ez csak 32 százaléka.

Négy fős családnak legalább 352 ezer kell havonta

Bár a KSH akadályozza az adatokhoz jutást, a Policy Agenda kiszámolta: egy felnőtt havi létminimumához tavaly 95 ezer forint kellett, két gyerekes családnak 275 ezer. A valami tartalékot is nyújtó társadalmi minimum összege 121 ezer, illetve 352 ezer font volt.

A KSH 2015 végén felszámolta a létminimum-számítást arra hivatkozva, hogy az nem fejezi ki a megváltozott életkörülményekből adódó fogyasztási igényeket, de jobb megoldással azóta se állt elő. A szegénységi küszöbnél magasabb, a mindennapos létfenntartást szerényen fedező összeget azóta a Policy Agenda (PA) számolja ki. Egyre nehezebben, mert a statisztikai hivatal minden eszközzel akadályozza az adatokhoz hozzáférést, akár pénzért is – írta meg a Népszava.

A KSH ellenében számolnak

A PA idén is nyilvánosságra hozta számításait. Mivel a KSH belső döntése alapján az évközi adatok feldolgozásának menetét megváltoztatták, így kénytelenek voltak többváltozós modell alapján becslést végezni. Ebben figyelembe vették az inflációs (különösen az élelmiszerek árát érintő) adatokat, a bérelemelkedések, a háztartások kiadásairól ismert adatokat, korábbi évek alapján készített trendeket.

Mindezek figyelembe vételével úgynevezett fogyasztási egységeket képeztek, amelyekben például a gyerekek kisebb fogyasztását és azt is számításba vették, hogy egyes tételek nem a családlétszámmal arányosan változnak, emelkednek.

A 2018-ra érvényes

egy felnőttre jutó létminimum átlagos értéke havonta 94 820 forint volt

(a korábbi három évben 88 016, 88 619, tavaly pedig 90 450 forint). A tipikus, azaz két aktív korú személyből és két gyermekből álló

négy fős háztartás létminimumértéke 274 978 forintnak

felelt meg. Ebben a háztartásban tehát a létminimum

egy főre 68 745 forintot igényelt.

Most először a PA kiszámolta a társadalmi minimum összegét is. Ez az előzőnél valamivel nagyobb és jobb fogyasztást is lehetővé tesz, egy kevés pénz félretételére is futhatja belőle. Az egy fogyasztási egységre jutó

társadalmi minimum összege tavaly havonta 121 350 forint volt.

A két aktív korú személyből és két gyermekből álló

négy fős háztartás társadalmi minimumértéke 351 915 forint, egy főre tehát 87 979 forint volt.

Nem ez az egyetlen eset, amikor sokan élnek a gyanúperrel, hogy a KSH a hatalomnak nem tetsző adatokat igyekszik eltitkolni, nem kiszámolni. Évek óta nem alakítják át az adatfelvétel módját a külföldön élő, dolgozó magyarokról, csak a külföldi telephelyen alkalmazottak nagyjából százezres tömegét jelentetik meg, miközben félmillió körüli a valós érték.

Legutóbb pedig – bár hónapokkal előbb beharangozták – március végén mégsem adták közre az átlagkereset mellett a mediánjövedelmeket és a mikrocégekben dolgozók jövedelmeit. Ezekből ugyan az átlagnál sokkal alacsonyabb keresetek jönnének ki. A KSH aztán az egészet az adóhivatalra kente. A javított számok azóta se érkeztek meg.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK