Sokszor hallani mostanában, hogy Magyarország vizeit nem szabad gyorsan kifolyni hagyni a határokon, mert a klímaváltozás miatt egyre kevesebb érkezik, és azt valahogy meg kéne tartani, sőt eltárolni rossz időkre, ugyanis a határainkon belépő víztérfogatáram-csökkenés biztosan folytatódni fog.
A Nap süt, az eső nem esik, az Emberiségnek más dolga van (fogyasztás + háborúzás), nem valószínű, hogy a klímaváltozás megáll, így aztán hiába hülyítette be Orbán Viktort valaki, hogy mi édesvíz nagyhatalom vagyunk. Nem vagyunk azok. Ezt is hibásan hangsúlyozta sokszor a mi derék egykorink, akinek sokféle témában mondtak valami hülyeséget a nép „tájékoztatása” érdekében, ő meg rögtön szajkózni kezdte, lássa a nép, hogy mennyre ért a témához. Édesvíz nagyhatalom Aha.
A helyzet igencsak kellemetlen. Az alacsony folyószintek miatt a talajvíz még „bővizű” folyóink mellett is fogyóban, eső jellegű vízpótlás nincs, és mivel a Jóisten a szokott módon most is csak sújt minket, nekünk magunknak kellene csinálnunk valamit, mert rá nem számíthatunk. Népünk faculté maîtresse-e ugyan a könyörgési technika (lásd: Himnusz), de ez most kevés. Ima helyett s.k. kell az ügyet lerendezni, mert jobb lenne a varázsütés, de arra momentán nincs remény.
A magyarországi vízkérdés legobjektívebb és legkonkrétabban húsbavágó problémája Paks. Nagyon sokba kerül az importból való villamos energia pótlása, mert a szomszédoknál sem működik igazán a hűtés, azaz a villanyt illetően ők is inkább vásárolnak, mint eladnak, a nagy kereslet – kis kínálat tandemről meg pontosan tudjuk mit jelent.
Az atomerőmű és a Duna kapcsolatáról bővebben olvasni itt lehet. Az írásból kiderül, hogy
- a folyó vízhozama jelenleg nagyon alacsony az átlag vízhozamhoz képest, de így is elegendő akár Paks I. és Paks II. együttes hűtővíz ellátására is. Az igény 100 m3/s + 120 m3/s = 220 m3/s, kb. a mostani teljes Duna vízáram harmada, ami friss víz hűtés esetén még elfogadható;
- a felmelegedett hűtővíz Dunába engedése nem okoz környezeti kárt, ha előtte vizes hűtőtornyokkal 30 °C alá hűtik. Erre a hűtésre csak akkor van igény, ha a Dunavíz túl kevés és túl meleg, azaz a teljes éves időszakot tekintve ezek a hűtőtornyok ritkán üzemelnek. Megépítésük minél előbb célszerű, hogy az Erőművet nyáron se kelljen korlátozni.
- a legújabb, a Duna alacsony vízszintjével kapcsolatos probléma is aránylag könnyen orvosolható, ha az erőmű hűtővíz szivattyúit 1,5 – 2 méterrel lejjebb telepítik. A megemelkedett emelőmagasság igény miatt lehet, hogy új szivattyúkra lesz szükség, de a villamos teljesítményfelvétel alig változik. A tervezését és utána a megvalósítást minél hamarabb meg kell kezdeni, hogy ilyen szintprobléma az Erőműben többé ne legyen.
A szintet illetően megemlíthető, hogy komoly, a Paks I. erőművet érintő gond utoljára 2018. októberében volt, amennyiben az akkori szintsüllyedés elérte a -97 centimétert, de az Erőmű tovább üzemelt. A jelenlegi Duna vízszint -134 centiméter, azaz ha a hűtővíz szivattyúk akár csak fél méterrel alacsonyabban lennének, az Erőművet nem kellett volna most leállítani.
Ugyanakkor mondható, hogy ha az Erőmű 2018-ban ennyire közel került a leállítási szinthez, az akkori kormánynak azonnal intézkedni kellett volna egy új, mélyebben fekvő hűtővíz szivattyútelep megépítéséről (akkori árakon kb. 6 – 8 milliárd HUF), és most vidáman, gond nélkül, üzemelő atomerőművel a hátunk mögött nézhetnénk az alacsony Duna szint miatt felszínre kerülő érdekes dolgokat, miközben nem kéne százmilliárdokat fizetni az importáramért.
A helyzeten javítani kétfajta módon lehet. Az egyik a kérés. Külügyminiszterünk, Orbán Anita arra kérte a szlovák környezetvédelmi minisztert, segítsen, hogy a lehető legnagyobb mennyiségű víz érkezzen a Dunán Magyarországra, és szakembereik mindent tegyenek meg annak érdekében is, hogy a vízhozam a lehető legegyenletesebb legyen. A bősi vízerőműnek van tározója, térfogata kb. 200 millió m3, ebből kb. 50 millió m3 az, amelyet le lehet ereszteni, meg föl lehet tölteni, ha az erőmű csúcsra járatásos üzemmódban működne. A szlovákok azt válaszolták, hogy amennyi víz jön, azt ők mind tovább engedik, és tartják a 400 m3/s szerződés szerinti értéket, de a saját tartalékvizükből nem adnak. Majd ha több vizet kapnak Ausztriából, többet kapunk mi is. Ez rendben van, és nem is nagy veszteség, mert az 50 millió m3 (kb. a Balaton 2,5 %-a) úgysem sok mindenre elég.
A másik módszer, hogy magunk csinálunk valamit. Mosonyi Emil műegyetemi professzor a múlt század ötvenes éveiben dolgozta ki munkatársaival azt a komplex országos vízügyi tervet, amely a magyar mezőgazdaság és a lakosság zavartalan vízellátását célozta. Az ok egyszerű. A 7 db német és a 10 db osztrák a vízierőmű duzzasztógátja hatásosan fogja meg az Alpokból a Dunán érkező hordalékot, a folyó ugyanakkor a magyar szakaszról jelentős mennyiségű anyagot visz tovább Szerbia felé, ezért a magyarországi meder egyre mélyül, ami a hajózás és a Duna vizével való gravitációs öntözéses gazdálkodás ellehetetlenülését okozza. Ezért javasolták a magyarországi duzzasztóművek építését. Az ilyen duzzasztóművek hatása egyértelmű, lásd például itt, ahol a cikkben szereplő diagramból látható, hogy a törökbecsei (Szerbia) gát megépítése után Szegeden a Tisza minimális szintje a korábbi minimális szinteknél kb. 2 méterrel magasabban stabilizálódott. Az ilyen duzzasztógátaknak pozitív hatása van a vízszintre.
A duzzasztóműveknek ugyanakkor rendkívül aktív ellenzéke van. Mindenki emlékezhet a nagymarosi gát históriájára. A bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer ügye az 1980-as évek végén a magyarországi rendszerváltás egyik legfontosabb társadalmi és politikai katalizátora volt, de közvetlen kormánybuktatást nem okozott. A környezetvédelmi tiltakozások és a társadalmi elégedetlenség hozzájárultak a Kádár-rendszer és a Németh-kormány idején az állampárt gyengüléséhez.
A politikán kívül természetesen egyéb ellenérvek is léteznek. Az egyik, hogy a Duna szép, síkvidéki szakaszát kár lenne ilyen építményekkel elrondítani. A másik hogy a duzzasztóműveken felgyorsul a víz, amely a gát mögött medermélyülést okoz, és egyes speciális szigetszakaszokon megváltozhat a két ág közötti vízeloszlás, ami az egyik ág eliszaposodásához vezethet. A harmadik, hogy például Budapest esetében a szűrőként működő talaj, amelybe magas szintnél a Duna vize beszivárog, biztosítja a víz tisztaságát, de kell egy alacsony folyószint is, amelynél a talajvíz visszafolyik a Dunába, és eközben visszamossa a szűrőt, azaz a szennyezést és az eltömődést okozó anyagokat eltávolítja belőle. A negyedik szerint a Dunának olyan kicsi az esése Magyarországon, hogy nem éri meg a gátakat vízturbinával felszerelni (azaz a termelt árammal csökkenteni a költségeket), mert a megtérülési időhossz gyakorlatilag beláthatatlan, így a szimpla gátak a hajózsilipekkel aránytalanul drágák lesznek
A fenti igények és ellenvélemények ismeretében fenékküszöbök építése javasolható. A fenékküszöb általában kővel megrakott és a folyómeder fenekére süllyesztett bárkákból áll, melynek hatalmas előnye, hogy nem látszik, aránylag olcsó, ugyanakkor emeli a folyó szintjét, ami a cél. Hátránya ugyanakkor, hogy statikus alkotmány, amely állandóan ugyanakkora, kis vízhozamnál is meg árvíznél is.
Ezért olyan fenékküszöbök építése lenne jó, amelyek mérete szabályozható. Ehhez egy javasolható megoldás a meder fenekére hatalmas, erősen a talajhoz rögzített, ellenálló anyagból készített tömlők lefektetése, melyeket kis vízhozamnál feltöltenek a folyó vizével. Ez áramlási keresztmetszet csökkenést okoz, ami a fenékküszöb előtti szakaszon a folyó szintjét megemeli. Árvíz esetén kiszívják a tömlőkből a vizet, hogy laposan feküdjenek a folyó alján, és így az ár gyorsan elhagyja az adott folyószakaszt. Ehhez a tömlős megoldáshoz egy szivattyútelep is tartozik, amely tölti és üríti a tömlőket, de nagy szivattyúkat a rendszer nem igényel, ahogy a szivattyúpark áramfelvétele is elhanyagolható. Annak megállapításához, hogy az ilyen fenékküszöbökből hány darab szükséges, mely folyamkilométereknél legyenek elhelyezve, és milyen méretű tömlőkből álljanak, először egy tanulmánytervet kell készíteni, mégpedig minél hamarabb, mert a klímaváltozás nem vár, hogy aztán a végleges tervezés és a kivitelezés minél hamarabb megvalósulhasson.
Hogy ez mikorra készülne el? Az megjósolhatatlan. Egyelőre nagy a küzdelem, azaz még a vetélkedő megoldások közötti döntéstől is igen távol állunk. Csak bízhatunk benne, hogy időben megszületik a döntés, mert a víz és áram nélküli élethez mi már nehezen tudnánk hozzászokni.
