Kezdőlap Címkék Zaid Naffa

Címke: Zaid Naffa

Nikola meg Ramil, avagy ez egy ilyen ország

„Hazájában elfogatóparancsot adtak ki Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ellen, mert a politikus nem jelent meg a börtönben, hogy megkezdje kétéves büntetésének a letöltését” – közölte a Vesti.mk macedón hírportál alapján az MTI. Aztán meg kell még azt is említeni, hogy a cikk címe még érthetőbb legyen, 2007 és 2010 között Magyarország többször is visszautasította Ramil Szafarov kiadását, éppen az azeri államkötvény-vásárlás lehetőségének felvetődését követően arra mégis sor került.

Nem elfelejteni közben a MOL vezetőjének kiadatási kálváriáját, vagy akár Ghaith Pharaon és Zaid Naffa vesszőfutását az arab kapcsolatokban. Valamit valamiért – mondaná a lullai krimó pultjára könyökölve Sadek, a mindentudó közmunkás. De cserébe mit, ez itt a kérdés!

1998. december 21-én plasztikbomba robbant a Pan Am légitársaság 103-as, transzatlanti járatán az Egyesült Királyság területén. A londi Heathrow-ról szálltak fel és a New York lett volna a cél. A Boeing 747-121-es gép a detonációban megsemmisült, roncsai részben egy skóciai kisvárosra, Lockerbie-re zuhantak, illetve szétszóródtak a környéken. A gépen utazó 243 utasból és 16 fős személyzetből senki sem élte túl a katasztrófát. A katasztrófának 21 országból összesen 270 áldozata volt, közülük 4 magyar és 189 amerikai. Lockerbie lakói közül tizenegyen haltak meg, amikor a gép szárnyai becsapódtak egy házba és felrobbantak.

Mert közismert ugyebár, anno megígérték brexites brit részről a líbiai vezetésnek, hogy Abdelbaszet Ali Mohamed al-Megrahit, a lockerbie-i merénylőt haza tudják küldeni a későbbiekben a skóciai börtönbüntetéséből, saját hatáskörben, a BP néhány líbiai olajügyletéért cserébe. Igaz ugyan, hogy más források szerint Al-Megrahit a három skót bíró vezette bíróság bűnösnek találta és 27 évi fegyházra ítélte, büntetését töltötte 2009. augusztus 20-áig, amikor a skót regionális kormány hazaengedte Líbiába, mert állítólag rákos beteg volt, mellesleg líbiai hírszerző tiszt is egyben és a Libyan Arab Airlines légitársaság biztonsági tisztje. Tessék választani!

És akkor jöjjön a lényeg!

Külpolitikánk értékrendje olyan, mint belpolitikánké. A hatalom szeretetében lubickoló Orbán kormány, mondhatnánk így értelmezi a keresztény könyörületességet, a szeretet hatalmát így gyakorolja. Azt teszi, amit akar, amit jónak lát.  Igazolja ez a stratégiai koncepció: „Értékelvű külpolitikát kívánunk folytatni: ez azt jelenti, hogy nem eseti jelleggel, lobbitörekvések vagy a csoportérdekek alakulása szerint tekintünk valamit célunknak, illetve érdekünknek, vagy céljainkkal és érdekeinkkel ellentétesnek, hanem azoknak az értékeknek a függvényében, amelyekkel a hazai és a világközvélemény nyilvánossága előtt azonosultunk.”

Így aztán érthető talán, hogy 2012. augusztus 31-én repült haza Magyarországról Azerbajdzsánba Ramil Szafarov, az azeri baltás gyilkosként elhíresült férfi, aki azért ült börtönben Magyarországon, mert baltával lefejezte a szomszéd szobában lakó örmény társát. Az indíték a két nép közötti háborús konfliktus volt. Miután a magyar kormány kiadta a gyilkost Azerbajdzsánnak, egyetlen feltétele az volt, hogy Szafarovnak hazájában is le kell töltenie börtönbüntetését. Ez nem történt meg. A férfit nemzeti hősként ünnepelték, akit az azeri elnök köszöntött a repülőtéren. Korábbi cikkünkből pedig az is kiderül, hogy Ramil Safarov távozását megelőzően érdekes pénzmozgások történtek errefelé.

Ami pedig a címben említett másik díszpéldányt, Nikola Gruevszot illeti, nos, a macedón belügyminisztérium kiadatását kérte Magyarországtól – jelentette be Zoran Zaev macedón kormányfő Szkopjéban. „Milyen motivációt jelentene az nekünk, tagjelölt országoknak, ha az Európai Unió egyik tagországa a bűnözők menedékévé válna, és nem tisztelné a nemzetközi gyakorlatot és a nemzetközi jogot” – vetette fel a kormányfő.

Ez egy ilyen ország!

Teljesen mindegy már, hogy menedékjogot kap-e nálunk Nikola, vagy megbánják-e nyilvánosan Ramil hőssé tételét. A helyzeten ez már nem változtat, mint ahogyan az sem, hogy Simonkát feláldozzák-e az ítélet oltárán, vagy sem! A lényeg, hogy az egypárt rendszer jellegénél fogva a Fidesz-KDNP alakulat azt hiszi magáról, hogy bármit megtehetnek következmények nélkül, amit csak akarnak. A sorozatosan elkövetett bűnökre előbb-utóbb ráfizetnek majd! Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.

Kiborult a Jobbik Jordánia tiszteletbeli konzulján

0

Orbán Viktor egyszer és mindenkorra adjon számot, hogy milyen üzleti és egyéb kapcsolatokat ápol Zaid Naffával, Jordánia tiszteletbeli konzuljával. Ezt kéri az amúgy még mindig szabadságon lévő miniszterelnöktől Mirkóczki Ádám, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke.

Mint Mirkóczki közleményében írja, „a nemzetbiztonsági bizottság soron következő ülésén, a Belügyminisztériumtól várom a választ arra, hogyan lehetséges, hogy egy olyan ember, aki a magyar titkosszolgálatok által évek óta nemzetbiztonsági kockázatként van nyilvántartva,

bérelt VIP helyen van jelen mind a parlamentben,

mind a közjogi méltóságok részvételével tartott, magas rangú állami rendezvényeken.”

A Jobbik mindemellett az Alkotmányvédelmi Hivatal részletes beszámolójára is kíváncsi, főként azzal kapcsolatban, hogy Zaid Naffa ténylegesen milyen üzleti és politikai tevékenységet végez Magyarországon.

Pharaon szelleme kísért a védett tanú ügyben?

0

Vajon a Fidesz azért volt annyira hallgatag a Pharaon-ügy kapcsán, mert tudták, hogyha az FBI nyomozást indít, akkor fény derülhet a nemzetközi bűnözői csoportok és az Orbán-klán kapcsolatára? – tette fel a kérdést Demeter Márta, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője.

Demeter az elmúlt két évben sokszor érdeklődött a magyar kormányszervektől, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) és Interpol által szintén körözött, szaúdi Ghaith Pharaonnal hogyan és milyen szintű kapcsolatokat tartottak fenn a magyar kormány tagjai, többek közt Orbán Viktor miniszterelnök is. Az sem tartja véletlennek, hogy eddig soha nem kapott semmilyen értelmes választ arra a kérdésére, hogy vizsgálták-e a magyar hatóságok a szaúdi üzletembert és cégeit pénzmosási szempontból?

A képviselő elsősorban a pénzmosással és a korrupcióval kapcsolatos ötletek átadására gyanakodott, amelyhez Pharaont „professzori” szinten értett. A vízum kiadását, a szaúdi üzletember beutazását és magyarországi tartózkodását teljesen titokban tartották. Miután  kirobbant a botrány, akkor az egészet az amúgy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Zaid Naffa jordán tisztszeletbeli konzul nyakába varrták, aki tevékenyen hozzájárult Pharaon magyarországi beutazásához.

Az FBI-nak most az a gyanúja, hogy az összeget jellemzően az MKB-ból, esetenként pedig más, a kormány által ellenőrzött magyar bankokból vették fel. 

– vélte Demeter.

Mint ahogy a Magyar Nemzet cikkében olvasható, az FBI tanúvédelmi programja védi az Egyesült Államokban azt a magyar állampolgárt, aki kulcsfigura lehet a Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában. Az elmúlt években 3-4 milliárd euró, vagyis durván 1300 milliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra. A pénz – az amerikai nyomozó szervek gyanúja szerint – a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költsége”, a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék.

Érdekességként még megemlíthető, hogy Magyarországon pár nappal ezelőtt a Pharon-ügy ismét a figyelem középpontjába került. Ennek oka, hogy a 2017-ben elhunyt Ghaith fia és örököse Laith pert indított a József Attila utca és József nádor tér sarkán található egykori Postabank-székház tulajdonjoga miatt.

Az alperes pedig a Pharaon-Kappa Kft., amelyet a Pharaon-Omega Kft. vásárolt meg Tiborcz István BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zártkörűen Működő Részvénytársaságától,

valamint Adnan Polat – Orbán Viktor jóbarátjának – Hollandiában bejegyzett cégétől, a HBRE International Investments B. V.-től.

Karácsony: ez elsöpörheti a kormányt
Eddig is sejtették, hogy az uniós források jelentős része fideszes politikusok magánvagyonát gazdagítja, de a Magyar Nemzetben ma megjelent cikkben megfogalmazott vád az eddigi legsúlyosabb az Orbán-kormány ellen – szögezte le Karácsony Gergely. Az MSZP-PM közös miniszterelnök-jelöltje egy szakmai fórumont hozzátette: ha ezeket a vádakat dokumentumokkal is alá lehet támasztani, , akkor ez az ügy el fogja söpörni a kormányt.

120 perc – 2018. január 15. 14:00

0

Németország: erősödhet a migrációs nyomás

Aggodalommal tölti el a német kormányt az Európai Parlament (EP) menekültügyi reformterve a családegyesítésről szóló javaslat miatt, mert félő, hogy emiatt nőni fog a Németországra erősödő migrációs nyomás.  A Der Spiegel étesülését  Annegret Korff, a szövetségi belügyminisztérium szóvivője erősítette meg. Hangsúlyozta azonban, hogy ez csak az EP álláspontja, a német kormány pedig arra összpontosít, hogy a tagállami kormányokat összefogó tanács is kialakítsa saját álláspontját. (MTI)

Pártpolitikai alapon árusított állampolgárság

A Fidesz pártpolitikai alapon osztogatja a magyar állampolgárságot; szerintük bárki lehet magyar, aki fideszes – jöjjön akárhonnan, beszéljen bármilyen nyelven, és bármilyenek legyenek is a szándékai – szögezi le a DK-Szolidaritás közleménye, amelyet annak kapcsán adtak ki, hogy kiderült, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes „messzemenőkig támogatta”, hogy a kétes hírű Zaid Naffa jordán tiszteletbeli konzul testvérei magyar állampolgársághoz jussanak. De példa erre a párt szerint azoknak az ukránoknak az esete, akik a magyarországi bejelentett lakcím megszerzését követő több százezres nyugdíj bezsebelése után kaptak magyar állampolgárságot. (FüHü)

Itt vannak a Momentum listavezetői

A Momentum listájának első öt helyén az elnökség 5 tagja szerepel, őket Lakatos Béla, Ács polgármestere, és Donáth Anna követi. A lista első tíz helyén szerepelnek Komárom-Esztergom megyei, Jász-Nagykun-Szolnok megyei, és Baranya megyei jelöltek is –  ez egybevág a FüHü tegnapi értesülésével. A Momentum vasárnapi küldöttgyűlése elfogadta a Momentum országos listáját, illetve döntést hozott a miniszterelnök-jelöltség kérdésében is. A párt valóban nem állít miniszterelnök-jelöltet, szerintük egyetlen személy nem tud hitelesen képviselni egy sokszínű országot. Ugyanakkor a Fidesz legyőzése érdekében hajlandók a legesélyesebb jelölt javára visszalépni egyéniben. (FüHü)

Kié lesz a döntő szó Katalóniában?

Spanyolország továbbra is közvetlen kézivezérléssel fogja irányítani a katalon regionális kormányzatot, ha az önkéntes száműzetésben lévő Carles Puigdemontot választja meg a helyi parlament. Ezt Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök jelentette be Madridban. Decemberben regionális választásokat tartottak, s azon a függetlenségpártiak – ha kicsivel is, de – nyertek. A parlament most szerdán ül össze, s hó végéig kell új vezetőt választani (Reuters)

Középpontban az észak-koreai nukleáris ambíciók kezelése

Mintegy húsz ország külügyminiszterei ülnek gyűltek össze a kanadai Vancouverben, hogy megvitassák, milyen diplomáciai és pénzügyi eszközökkel lehetne fellépni az észak-koreai nukleáris tervekkel szemben. A tanácskozás sikerének lehetőségét azonban megkérdőjelezi, hogy azon nem vesz részt Kína, amely bármilyen hosszútávú megoldás kulcsszereplője lenne. A tanácskozás házigazdája – Kanada mellett – az USA. (Reuters)

Lapszem 2­018. január 15.

0

Ma a Lórándokat és a Lórántokat köszönthetjük névnapjuk alkalmából. Ami az időjárást illeti: napközben is hűvös lesz, -2 és +2 fok között alakul a hőmérséklet az országban. Délelőtt még előfordul napsütés, lesz ahol lesz némi havazás is. Késő estére -6, -1 fokra hűl le a levegő. Lássuk, miről írnak a mai lapok!

 

Népszava – OLAF-jelentés: hallgat a kormány

2015-ben 17 vizsgálatot folytattak az uniós támogatási alapok magyarországi felhasználásáról. Ezek közül 14-ben állapítottak meg szabálytalanságokat. 2016-ban a 13 vizsgálatból 11 végződött ajánlások megfogalmazásával, ami azt jelenti, hogy visszaélésekre bukkant az OLAF – írja a Népszava, amely ezt a választ kapta az OLAF-tól  megkeresésre. Az unió csalás elleni hivatala legutóbb az Elios Innovatív Zrt. által 2011- 2015 között elnyert, uniós forrásból fizetett közbeszerzésekkel kapcsolatban tárt fel súlyos szabálytalanságokat. A cég éveken át Orbán Viktor veje, Tiborcz István érdekeltségébe tartozott. Az OLAF – amellett, hogy vizsgálata eredményeit elküldte a magyar vádhatóságnak – meg nem erősített sajtóhírek szerint azt ajánlja az uniós testület regionális főigazgatóságának, hogy követelje vissza a beruházásra adott 40 millió eurót, azaz nagyjából 12 milliárd forintot.

„Azonnal hozzák nyilvánosságra a Tiborcz-ügyben készült OLAF-jelentést!” – szólította fel a magyar kormányt Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője. Az ellenzéki politikus emlékeztetett: az Orbán-kormány korábban más ügyekben elengedhetetlennek tartotta az OLAF-jelentések közreadását, a brüsszeli hivatal pedig ehhez az adatok védelme és az alapjogok betartása mellett rendre hozzá is járult.

Jelen esetben sincs tehát akadálya a dokumentum mielőbbi nyilvánosságra hozatalának

– írta közleményében a képviselő.

Magyar Nemzet –  Semjén Zsolt is lobbizott a Naffa családért

„Messzemenően támogatta” a kormány egyik legkedvesebb arab üzletembere, Zaid Naffa testvéreinek honosítási kérelmét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az érintett Tarik Naffa és Huda Naffa meg is kapta a magyar állampolgárságot még 2014-ben – tudta meg a Magyar Nemzet az LMP-s Demeter Márta iratbetekintése nyomán. Elsőként a külügy fordult levélben Semjén Zsolthoz a támogatásért még 2014-ben. „Naffa úr és Naffa asszony” érdekében, arra kérve, hogy a honosításról szóló kérelmet terjessze fel elbírálásra Áder János köztársasági elnöknek. Semjén kabinetje is levelet írt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatójának címezve, s azt írták:

„Amennyiben a törvényben előírt feltételeknek megfelelnek, úgy honosításukat nemzetpolitikai érdekből miniszterelnök-helyettes úr támogatja”.

A két testvér közül Tarik Naffa személye különösen érdekes. Ugyanis ő is eljárt annak érdekében, hogy a nemzetközi körözés alatt álló szaúdi, tavaly januárban elhunyt Ghaith Pharaon tartózkodási engedélyt kapjon Magyarországon. Tarik Naffa megkapta a magyar állampolgárságot, ám a Pharaon és Orbán Viktor közös 2014-es vacsoráját megszervező Zaid Naffa kétszer is elbukott az ehhez szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.

A két Naffa fivérrel egyébként nem teljes a családra jutó tiszteletbeli konzulok száma, ugyanis Semjén Zsolt másik támogatottja, Huda Naffa is tiszteletbeli konzul – Macedóniát képviseli Jordániában.

Magyar Idők – Domokos László ÁSZ-elnök a pártok gazdálkodásáról

Az államnak eredményességi célokat kellene megszabnia minden olyan szereplő számára, amely közpénzt költhet el – hangoztatta a lapnak adott interjújában Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, aki egyben sajnálatosnak nevezte, hogy egyes pártok pénzügyei átláthatatlanok. Beszélt arról is, hogy lehetne még hova csökkenteni az adókat.

Habár az interjú zömében az adókról beszélt az ÁSZ elnöke, s dicsérte a kormányt, amiért sikerült úgy lefaragnia a terheket, hogy közben visszaszorította a fekete gazdaság súlyát, a végén néhány mondat erejéig (egy kérést kapott erről) érintette a közpénzek felhasználásának hatékonyságét is. Mint leszögezte: „mindenekelőtt törvényesen, szabályosan kell elkölteni az adófizetői forintokat. Érdekes módon ezt az alapvető elvárást egyes politikai pártok sem teljesítik. Az ÁSZ számos politikai szereplő 2015–2016-ös gazdálkodásáról állapította meg nemrégiben, hogy nem átláthatóan és nem elszámoltathatóan kezelték a költségvetésből kapott százmilliókat, és a saját elszámoltathatóságukat sem lehetett megbízhatónak értékelni. A pártoktól elkanyarodva: meggyőződésem, hogy

a közpénzek felhasználásától akkor várható nagyobb hatékonyság, ha minden közforinthoz ellenőrizhető eredményességi kritériumokat szab az állam.

Azaz rögzíteni kell, hogy milyen minimális eredményt várnak el a döntéshozók azoktól, akik a költségvetésből jutnak forráshoz” – szögezte le.

Dokomos egyébként a személyi jövedelemadó, a járulékok és a munkabérek után fizetendő vállalkozói közterhek további csökkentését sürgette, s úgy fogalmazott: ettől a reálbérek emelkedése és a családok anyagi biztonságának növekedése remélhető.

Magyar Hírlap –  Soltész Miklós interjú pénzekről, civilekről, tervekről

A liberális diktatúra képviselői olyanokat akarnak beengedni Európába, akik évszázadok óta a zsidóság és a kereszténység romlására törnek – állítja Soltész Miklós egyházi, civil és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Szerinte eljött a liberalizmus vélemény­-diktatúrája.

„Látszik, Soros György futtatottjai elveszítették az élethez kötődő realitásérzéküket.

Nem ismerik a valóságot, például a bevándorlókkal való együttélés elképesztő nehéz­ségeit, miközben életidegen dolgokat erőltetnének rá a társadalomra.” A TASZ-ról részletesen is beszélt, majd leszögezte: „legutóbb már annak a lehetőségét vetette fel a szimpatizánsai számára, hogy anarchista módon zavarják meg a hazai választásokat. Ez szerintem alkotmányos aggályokat, kérdéseket vet fel.”

Szóba került az interjúban ,hogy milyen elvek alapján osztották szét egyházak alapján év végén több mint 100 milliárd forintot („nemcsak az egyházak, a hívő emberek, hanem végeredményben az egész társadalom javára szolgáló”  célokra). Közölte azt is, hogy mégsem épül rendezvényközpont Csepelen a 2020-as eucharisztikus kongresszusra, ehelyett a Hungexpo területének, csarnokainak fejlesztése valósulhat meg a találkozóra. A „migránsokkal” kapcsolatban

 

Lapszem – 2017. december 13.

0

Szerda van, december 13-a, Luca napja, megnéztük, miről írnak a mai újságok.

Nem zavarja a kormányt Zaid Naffa múltja

Az első Orbán-kormány kérte, hogy Zaid Naffa legyen a jordán tiszteletbeli konzul, de

már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon

– ezt írja a Magyar Nemzet az Demeter Márta LMP-s képviselőre hivatkozva. A kormány azzal hárította el a nemzetbiztonsági átvilágításon tavaly is elbukó Zaid Naffa konzulságát érő kritikákat, hogy ebben a kérdésben Jordánia az illetékes, de azt nem közölék, hogy kinevezése a fideszes vezetés ötlete volt több mint másfél évtizede.

Szigorodnak az épületenergetikai szabályok

A Népszava arról ír, hogy minden, december 31. után benyújtott új építési engedély vagy bejelentés, illetve jelentős felújítás esetén az úgynevezett költségoptimalizált energetikai követelményszint lép érvénybe.

Ez a jelenleginél 40 százalékkal energiatakarékosabb falat, ajtót-ablakot és födémet jelent.

Ezek révén a rezsi akár meg is feleződhet.

Százmilliárdokat hozott az ekáer és az online kasszák

Ezt Tállai András államtitkár, NAV-elnök mondta a Magyar Időknek. Arról is beszélt, hogy a kormány, az Európai Unióval is szembeszáll azért, hogy megvédhesse a legálisan működő gazdasági szereplőket, és megbüntesse az adócsalókat. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a kormány választ küldött az Európai Bizottságnak az ekáer miatt megindított kötelezettségszegési eljárásban.

44 ezer forint gyűlt össze a képviselők jótékonysági gyűjtésén

A 168 óra ír arról, hogy november végén Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő megígérte, töltött káposztát készít a Fidesz–KDNP képviselőinek, amelyet az Országgyűlésben oszt ki az utolsó ülésnapon. Az ételért cserébe önkéntes alapon a képviselők pénzt adhatnak, amelyet jótékony célra fordít Debrecenben, miután ott meg akarták adóztatni az ételosztást.

Összesen 44 ezer forint gyűlt össze.

Korábban Orbán Viktor is megígérte, hogy adakozik, mégsem tette. Közben viszont többen be is szóltak nekik.

„Hogy lehet tiszteletbeli konzul, ha nemzetbiztonsági kockázatot jelent?”

0

Demeter Márta LMP-s képviselő mondta ezt a FüHünek, miután kiderítette, hogy kockázatokat tárt fel a Terrorelhárítási Központ, amikor átvilágította Zaid Naffa tiszteletbeli jordániai konzult. Naffa állítólag jó kapcsolatban van Orbán Viktorral. Az LMP a szakszolgálatoktól kér tájékoztatást.

Az Index írta meg, hogy nem csak a nemzetközi körözés alatt álló szaúd-arábiai milliárdos, az azóta meghalt Ghaith Pharaon kért korábban magyar állampolgárságot, hanem Zaid Naffa is – aki egyébként segítette Pharaon magyarországi utazását.

Demeter Márta, korábban MSZP-s, most már LMP-s parlamenti képviselő, aki rendszeresen betekint a Pharaon-ügy aktáiba most azt mondta az Indexnek: Pharaon kérelme hiányos volt, de az is kiderült, hogy Jordánia tiszteletbeli konzulja, Naffa is magyar állampolgár akart lenni.

Demeter Márta
MTI Fotó: Kovács Attila

A Független Hírügynökségnek Demeter Márta azt mondta, azért akart betekinteni az iratokba, mert tudta, hogy Pharaon állampolgárságot kért. A betekintéskor derült ki, hogy

egyszerre összesen kilenc külföldi átvilágítása folyt, és közülük egyedüliként Zaid Naffánál kockázatokat tártak fel.

Demeter Márta azt mondta: ez nem csak abból a szempontból probléma, hogy ő tiszteletbeli konzul, hanem azért is, mert az ő segítségével jutott be Magyarországra egy, „terrorizmus finanszírozásának gyanújával nemzetközi körözés alatt álló bűnöző”.

Naffa állítólag jó kapcsolatokat ápol Orbán Viktorral, tavaly pedig többször is lefotózták a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal. A család a nyolcvanas évek óta él Magyarországon, több üzleti vállalkozásuk is volt. Zaid testvére, Oszama Naffa Magyarország nagykövete az Egyesült Arab Emírségekben.

Budai Gyula államtitkár tejfölt tesz Zaid Naffa lángosára a Vidék Mustra piacon, 2012-ben
MTI Fotó: Illyés Tibor

Az LMP közleménye szerint Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt a szakszolgálatoktól kér írásbeli tájékoztatást az ügy miatt. Azt is kezdeményezi, hogy kerüljön napirendre az ügy a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésén.

Demeter Márta a FüHünek azt mondta: az a minimum, hogy a Külügyminisztérium és az illetékesek intézkedjenek, hiszen Naffa

„hogy lehet tiszteletbeli konzul, ha nemzetbiztonsági kockázatot jelent”.

Szerinte elképesztő, hogy a parlamenti bizottság, amely a szolgálatok egyetlen ellenőrző szerve, nem tudott erről.

A DK szintén közleményben, azt írja: „nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Orbán üzlettársai”. A párt szerint „korábbi ingatlanügyleteik során akár olyan pénz is kerülhetett az Orbán-családhoz, amely nemzetközi bűncselekményekből vagy terrorizmusból származik”. Azt követelik, hogy azonnal utasítsák ki az országból Zaid Naffát.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK