Pharaon szelleme kísért a védett tanú ügyben?

0
1410

Vajon a Fidesz azért volt annyira hallgatag a Pharaon-ügy kapcsán, mert tudták, hogyha az FBI nyomozást indít, akkor fény derülhet a nemzetközi bűnözői csoportok és az Orbán-klán kapcsolatára? – tette fel a kérdést Demeter Márta, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője.

Demeter az elmúlt két évben sokszor érdeklődött a magyar kormányszervektől, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) és Interpol által szintén körözött, szaúdi Ghaith Pharaonnal hogyan és milyen szintű kapcsolatokat tartottak fenn a magyar kormány tagjai, többek közt Orbán Viktor miniszterelnök is. Az sem tartja véletlennek, hogy eddig soha nem kapott semmilyen értelmes választ arra a kérdésére, hogy vizsgálták-e a magyar hatóságok a szaúdi üzletembert és cégeit pénzmosási szempontból?

A képviselő elsősorban a pénzmosással és a korrupcióval kapcsolatos ötletek átadására gyanakodott, amelyhez Pharaont „professzori” szinten értett. A vízum kiadását, a szaúdi üzletember beutazását és magyarországi tartózkodását teljesen titokban tartották. Miután  kirobbant a botrány, akkor az egészet az amúgy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Zaid Naffa jordán tisztszeletbeli konzul nyakába varrták, aki tevékenyen hozzájárult Pharaon magyarországi beutazásához.

Az FBI-nak most az a gyanúja, hogy az összeget jellemzően az MKB-ból, esetenként pedig más, a kormány által ellenőrzött magyar bankokból vették fel. 

– vélte Demeter.

Mint ahogy a Magyar Nemzet cikkében olvasható, az FBI tanúvédelmi programja védi az Egyesült Államokban azt a magyar állampolgárt, aki kulcsfigura lehet a Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában. Az elmúlt években 3-4 milliárd euró, vagyis durván 1300 milliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra. A pénz – az amerikai nyomozó szervek gyanúja szerint – a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költsége”, a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék.

Érdekességként még megemlíthető, hogy Magyarországon pár nappal ezelőtt a Pharon-ügy ismét a figyelem középpontjába került. Ennek oka, hogy a 2017-ben elhunyt Ghaith fia és örököse Laith pert indított a József Attila utca és József nádor tér sarkán található egykori Postabank-székház tulajdonjoga miatt.

Az alperes pedig a Pharaon-Kappa Kft., amelyet a Pharaon-Omega Kft. vásárolt meg Tiborcz István BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zártkörűen Működő Részvénytársaságától,

valamint Adnan Polat – Orbán Viktor jóbarátjának – Hollandiában bejegyzett cégétől, a HBRE International Investments B. V.-től.

Karácsony: ez elsöpörheti a kormányt
Eddig is sejtették, hogy az uniós források jelentős része fideszes politikusok magánvagyonát gazdagítja, de a Magyar Nemzetben ma megjelent cikkben megfogalmazott vád az eddigi legsúlyosabb az Orbán-kormány ellen – szögezte le Karácsony Gergely. Az MSZP-PM közös miniszterelnök-jelöltje egy szakmai fórumont hozzátette: ha ezeket a vádakat dokumentumokkal is alá lehet támasztani, , akkor ez az ügy el fogja söpörni a kormányt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .