Kezdőlap Címkék USA

Címke: USA

Észak Korea üdvözölte Trump új tárgyalási javaslatát

„Bölcs politikai döntésnek” nevezte az USA elnökének elképzelését arra, hogy miképp lehetne kimozdítani a holtpontról az amerikai koreai tárgyalásokat Kim Myong Gil főtárgyaló. A nukleáris leszerelésről folyó tárgyalásokon ő képviselte hazáját. Most örömmel konstatálta, hogy Trump megszabadult „egy bajkeverőtől”. Nevet a koreai diplomata nem említett, de mindenki tudta, hogy John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóra gondol, aki a kemény vonalat képviselte Washingtonban.

Trump nemrég kijelentette: Egyelőre nem megyek Phenjanba

Kim Dzsong un ugyanis meghívta az amerikai elnököt Észak Koreába. Sajtóértekezletén Trump nem erősítette meg, de nem is cáfolta a meghívást. Közölte: egyelőre nincsenek meg a feltételei egy észak-koreai látogatásnak. Eddig három csúcstalálkozó volt: tavaly Szingapúrban , idén februárban Hanoiban, majd pedig nyáron a G7 csúcstalálkozó után. Akkor Trump Japánból érkezett a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonalra. Át is lépett a vonalon. Így ő lett az USA első elnöke, aki Észak Korea földjére tette a lábát.

A tárgyalások azonban nem haladnak. Szingapúrban abban állapodtak meg, hogy Észak Korea leszereli nukleáris fegyverzetét és ballisztikus rakétáit, melyekkel elérheti akár az Egyesült Államokat is. Cserébe Amerika megszünteti a szankciókat, melyeket fojtogatják Észak Korea gazdaságát, ahol a lakosság jelentős része az éhséggel küszködik a fegyverkezési program miatt. A megállapodást mindkét fél másképp értelmezi: Washington szerint csakis akkor oldják fel a szankciókat, ha Észak Korea teljesítette a vállalásait és azt nemzetközi ellenőrök hitelesítették. Észak Korea szerint párhuzamosan kellene haladnia a leszerelésnek és a szankciók feloldásának. Látva a tárgyalások eredménytelenségét, Észak Korea újrakezdte rakéta kísérleteit. Nemrég nevezték ki a rakéta haderőnem parancsnokát az egész észak-koreai hadsereg vezérkari főnökévé.

Phenjanban felébredt a remény amikor Trump elnök kirúgta nemzetbiztonsági tanácsadóját. John Bolton ugyanis a kemény vonal híve volt. Ezért küldtek meghívót Donald Trumpnak. Aki közölte, hogy a személyes kapcsolatai nagyon jók Kim Dzsong un-nal, de az újabb találkozónak még nem érkezett el az ideje. Trump figyelmét jelenleg az iráni válság köti le, mert katonai csapással fenyegette meg az iszlamista rendszert, amiért az drónokkal támadta meg a világ legnagyobb olaj kitermelő helyét Szaúd Arábiában.

Kína újra vásárol szóját Amerikától

Ez enyhülést jelent a kereskedelmi háborúban, melyben Washington és Peking olyan megállapodást készít elő, mely nem oldja meg a problémákat, de lehetővé teszi a háborúskodás elkerülését. Mindkét fél tart ugyanis ettől. Mind Kínában mind az Egyesült Államokban belső feszültséget eredményezne az elhúzódó kereskedelmi háború. Trump ráadásul választási kampányt is folytat.

Trumpra szavaznak-e a farmerek, ha elhúzódik a kereskedelmi háború Kínával?

A kínaiak nem az amerikai farmerektől vették a szóját és a gabonát amióta Trump újabb büntető vámokkal sújtotta őket. Nagy csapás ez az amerikai farmereknek, akik ráadásul a rendkívüli időjárással is küszködnek.

„Csődbe megyek és sokan mások is így járhatnak” – nyilatkozta egy farmer Nebraska államban a Reuters tudósítójának. A gabona termesztő farmer, aki 1700 szóból álló kiáltványt tett fel a Facebookra furcsa módon nem Trumpot hibáztatja! Jövőre is rá akar szavazni! Pedig a rendkívüli időjárás épp a klímaváltozás következménye, melyet Trump tagad. Az USA elnöke kilépett a nemzetközi klíma egyezményből. A Kína ellen indított kereskedelmi háborúval pedig padlóra küldte a farmereket, akik a világ legnagyobb piacát veszítették el szinte egyik percről a másikra.

28 milliárd dolláros segély csomag

Trump is érzi, hogy baj van: hű támogatói a mezőgazdasági államokban egyáltalán nem azt látják hogy az az elnök, akire 2016-ban leszavaztak túlságosan eredményes politikát folytatna az érdekükben. Ezért a kínaiak büntető vámjaiból begyűlt pénzek jelentős részét a farmerek kapják. Két év alatt ez 28 milliárd dollárt jelentett, és az arany eső tovább hullik – egészen a jövő novemberi választásokig.

Mindez persze kevés a csőd szélén álló gazdák megnyugtatására. Bűnbakot kellett találni. Trump tanácsadói meg is találták. Érdekes módon nem Kínában pedig a kínaiak bírálatában a demokrata ellenfelek is egyetértenek. De a farmerek realisták: nem akarnak összeveszni egy 1,4 milliárd lakosú állammal vagyis azzal az óriási  piaccal, mely hosszú távon szinte mindent felvásárolhat – ahogy növekszik az életszínvonal a Mennyei Birodalomban. Trump is tisztában van ezzel: első nagykövete Pekingben épp Iowa állam ex kormányzója volt. Ez talán a legtipikusabb farmer állam, ahol egy bizonyos Hszi Csinping nevű kínai mandarin megkezdte az USA megismerését még a nyolcvanas években.

Amerikai hadügyminiszter az Európát fenyegető kínai és orosz veszélyről

Mark Esper védelmi miniszter Londonban kijelentette: Kína és Oroszország biztonsági kockázatot jelentenek és gazdasági problémákat okoznak Európának. Az amerikai hadügyminiszter arról próbálja meggyőzni a brit kormányt, hogy zárja ki a kínai Huaweit az ötödik generációs tenderből – nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.

Mike Pompeo külügyminiszter néhány hónapja Európában járt azzal a céllal , hogy a Huawei bojkottjára beszélje rá a NATO szövetségeseket. Csekély sikerrel járt. Magyarországon azt a választ hallhatta Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a németeket és a franciákat követjük ebben a tekintetben. Sem Berlin sem pedig Párizs nem fogadja el az amerikai érvelést.

Lengyelország kizárja a Huaweit a saját piacáról

Az Európai Unió tagállamai közül egyedül Lengyelország döntött amerikai kérésre a Huawei ellen. Mike Pence alelnök és Morawiecki lengyel miniszterelnök szerződést irt alá erről Varsóban. Korábban Lengyelországban letartóztatták a Huawei egyik vezetőjét – kémkedés gyanújával.

Merkel kancellár Pekingben tárgyal

Németország számára Kína a legnagyobb kereskedelmi partner. Márpedig a kínaiak világossá tették: a Huawei kizárását az ötödik generációs tenderből olyan sértésnek tekintik, amelynek súlyos következményei lehetnek.

Mike Pence alelnök Németországot bírálta Varsóban

Az amerikai alelnök elsősorban azt rótta fel a németeknek , hogy nem teljesítik vállalt kötelezettségüket a NATO-ban vagyis nem költik a GDP 2%-át katonai célokra. Trump elnök ennek ellenére elfogadta Merkel kancellár meghívását Németországba. Az USA elnökének ez lenne az első hivatalos látogatása Berlinben.

Az USA stratégiai ellenfélnek tekinti Kínát és Oroszországot

Ez tavaly óta hivatalos doktrína Washingtonban. Ezt hangsúlyozta Mark Esper hadügyminiszter is Londonban. Ehhez képest Trump elnök a G7 csúcstalálkozón augusztus végén azt közölte: a következő csúcsra Miamibe szívesen meghívná Putyin elnököt is…

Az USA bekeríti Oroszországot?

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó három olyan államot keresett fel, melyek létfontosságúak Moszkva stratégiai biztonsága szempontjából: Ukrajna és Moldávia után Fehéroroszországban is látogatást tett egy magasrangú amerikai vezető. Minszkben több mint húsz éve nem láttak vendégül ilyen fontos amerikait hiszen az USA úgy könyvelte el Lukasenko rendszerét mint mely Putyin rendíthetetlen szövetségese.

Ukrajnában és Moldáviában olyan vezetés jutott hatalomra, mely távolodni kíván Moszkvától és közeledni az Európai Unióhoz és az Egyesült Államokhoz. Fehéroroszország mindeddig kitartott Putyin mellett. Vajon Bolton látogatása nem hoz-e fordulatot ott is? Ukrajna és Moldávia elsősorban azért fordult a Nyugathoz, mert onnan remélt támogatást súlyos gazdasági problémáinak a megoldására. Oroszország maga is számtalan gazdasági gonddal küzd és nemigen képes arra, hogy komoly támogatást nyújtson bárkinek is. Az amerikaiak ígérhettek pénzt Lukasenkonak arra az esetre, ha kicsit eltávolodna Moszkvától és közeledne a Nyugathoz.

Az EU és az USA versenyt fut Oroszországért és a másik három államért

Sem Brüsszel sem Washington nem akarja, hogy az oroszok Kínával fogjanak össze a Nyugattal szemben. Ezért is merült fel újra Putyin meghívása a nagyhatalmak csúcsértekezletére. Trump már kerek-perec kijelentette, hogy meghívja Putyint Miamibe. Macron elnök ezt az EU nevében ellenezte. A francia elnök ugyanis feltételhez kötné Putyin meghívását.

Macron csúcstalálkozót szervez Ukrajnáról. Ezen az Európai Uniót a francia elnökön kívül a német kancellár képviselné. A másik két résztvevő Oroszország illetve Ukrajna elnöke lenne. Ennek a konferenciának az eredményétől tenné függővé Macron francia elnök azt, hogy Putyin részt vehessen a nagyhatalmak következő csúcstalálkozóján, melyet jövőre Miamiban (USA) rendeznek meg.

A nő, aki több mint 100 millió ember adatait lopta el

A 33 éves Paige Thompson a Capital One Financial Corporation védelmi rendszerét törte fel. Ily módon 100 millió amerikai és 6 millió kanadai polgár adataihoz jutott hozzá. A 33 éves nőről csak annyit lehet tudni, hogy korábban egy informatikai cégnél dolgozott Seattle-ben. A bíróság döntése alapján augusztus elsejéig a hekker börtönben marad. Akkor dönt a bíró arról, hogy szabadlábra kerülhet-e óvadék ellenében?

Ilyen sok ember adatait még sohasem lopták el sem az Egyesült Államokban sem pedig Kanadában. Mindez azt mutatja, hogy a hekkerek és a védelmi rendszerek háborújában az utóbbiak nem állnak túlságosan jól. Ha egy magányos nőnek sikerült feltörnie a védelmi rendszert, akkor az nem lehetett túlságosan hatékony bár biztos, hogy méregdrágán vásárolták meg. A rendőrség egyelőre nyomoz abban az ügyben, tudni szeretnék , hogy a letartóztatott hekker magányos farkas volt-e, voltak-e segítői illetve kinek a megbízásából szerezte meg több mint 100 millió ember adatait. A meghekkelt cég kínos perek elé nézhet…

Kína világklasszis hadsereget akar 2035-re

Vezető szerepre törekszik a kínai hadsereg. Ez derül ki abból a programból, melyet a hadügyminisztérium hozott nyilvánosságra szerdán Pekingben. A Pentagon Washingtonban nemrég Kínát jelölte meg stratégiai ellenfélként. Most a kínaiak válaszuk megállapítják, hogy az USA egyedül akarja uralni a világot, ahol több mint 800 katonai támaszpontot tart fenn 70 országban.

Ehhez képest Kínának egyetlenegy külföldi katonai támaszpontja van: Dzsibutiban. A kínaiak arra törekszenek, hogy az amerikaival egyenrangú hadsereget hozzanak létre 2035-re. Ez a „világklasszis hadsereg” nem törekedne hegemóniára mint az Egyesült Államok hanem Kína érdekeinek a védelmére koncentrálna – állítja a pekingi hadügyminisztérium. Amely bírálja az amerikaikat, mert új nagy fegyverszállítmányokkal erősítik Tajvan hadseregét holott a szigetet Kína a saját területének tekinti.

A kínaiak és az oroszok jelenleg együtt járőröznek a Korea körüli vizeken és a levegőben. Ezzel is megmutatják, hogy a két nagyhatalom katonai együttműködése mind erősebb miközben az USA mindkét államot stratégiai ellenfelének tekinti és szankciókkal sújtja őket. Ellentétben az oroszokkal, a kínaiak nem indítottak fegyverkezési versenyt az Egyesült Államokkal hanem ehelyett a gazdaság fejlesztésre koncentráltak.

Most viszont elérkezettnek látják az időt a hadsereg fejlesztésére részben, mert már megvan ehhez a szükséges gazdasági hátterük, részben pedig mert az USA a kereskedelmi háborúval bebizonyította: nem fogadja el Kínát egyenértékű világhatalmi partnernek pedig ez Hszi Csinping elnök álma, és ebben minden bizonnyal számíthat a közvélemény támogatására is Kínában.

Pentagon: Kína a legnagyobb stratégiai fenyegetés az Egyesült Államokra nézve

0

Kína a legnagyobb stratégiai fenyegetés az Egyesült Államokra nézve. Ezt hangsúlyozta John Rood államtitkár-helyettes a hadügyminisztériumban, ahol ő dolgozza ki a hosszútávú védelmi politikát.

Rood különösen óva intette az Egyesült Államok szövetségeseit, hogy rendszerbe állítsák a kínaiak ötödik generációs Huawei technológiáját. Korábban Pompeo külügyminiszter utazott kizárólag ezért Európába, ahol nem aratott sikert: sem Brüsszelben sem pedig a tagállamok fővárosaiban sem kívánnak lemondani a kínaiak technológiájáról – még akkor sem, ha az USA emiatt új hidegháborúval fenyeget.

Trump elnök egyébként enyhített a Huawei elleni szankciókon azt követően , hogy újabb fegyverszünetet kötött Hszi Csinping elnökkel Oszakában a G20 csúcstalálkozón. A washingtoni kongresszusban többen bírálják Trumpot emiatt. Az amerikai fővárosban Kína ügyében konszenzus uralkodik: az ellenzéki demokraták is stratégiai ellenfélnek tekintik a világ legnépesebb államát , mely gyors ütemben zárkózik fel a legkorszerűbb technológiában.

Izraelt is óva intette az Egyesült Államok Kínával szemben. Netanjahu miniszterelnök stratégiai szövetségesnek tekinti az Egyesült Államokat, és ezért lehet, hogy Huawei ügyben enged Washington nyomásának. A kínaiak a maguk részéről nem hagynak kétséget afelől, hogy a Huawei ötödik generációs technológiáját választóvonalnak tekintik. Ha valamelyik állam – Washington nyomására – kizárja a Huaweit a hazai piacról , akkor ezt Peking ellenséges lépésnek tekinti a világ bármelyik pontján.

 Az Új-Zélandon lövöldöző ausztrál terrorista kapcsolata az osztrák szélsőjobbal

Az amerikai hatóságok megakadályozták, hogy az osztrák szélsőjobb egyik vezére belépjen az Egyesült Államokba és ott nőül vegye barátnőjét , aki a helyi szélsőjobboldali mozgalmak üdvöskéje.

Martin Sellner bécsi lakásában újra megjelent az osztrák rendőrség, mely azt kutatja: amikor Európában járt a szélsőjobboldali ausztrál lövöldöző, akkor milyen kapcsolatot létesített az itteni neonáci mozgalmakkal. Korábban az osztrák rendőrök megtalálták azt az 1500 dolláros átutalást, melyet Brenton Terrant az osztrák IBÖ mozgalomnak küldött. Ennek a vezetője Martin Sellner, aki igyekszik magát elhatárolni az ausztrál terroristától az új-zélandi gyilkosság sorozatot követően.

Két mecsetben lövöldözött az ausztrál Brenton Tarrant Christchurch városában Új-Zélandon. Az eredmény: 51 halott és sok sebesült. A szélsőjobboldali aktivista azzal indokolta meg tettét, hogy az iszlám elárasztja a nyugati világot. Az erről szóló kiáltványt megtalálták Martin Sellner lakásában Bécsben.

Martin Sellner menyasszonya Idaho államban él. Britanny Pettibone szélsőjobboldali blogger és aktivista. A helyi republikánus párt gyűlésein is gyakran hangoztatja fajgyűlölő és iszlámellenes nézeteit.

A christchurchi gyilkosság sorozat ügyében nyomoz az új-zélandi , az ausztrál, az amerikai és az osztrák rendőrség is. Azt szeretnék kideríteni: milyen hálózat tagja volt az ausztrál terrorista, aki tüzet nyitott imádkozó muzulmánokra két mecsetben Christchurch városában Új Zélandon? A terrorelhárítás nem ad hitelt annak, amit a terrorista állít: magányos gyilkos volt! Az ausztrál férfi eszméit Európában szerezte, ahol bekapcsolódhatott egy szélsőjobboldali hálózatba, mely épp azért szemelte ki az iszlám ellenes támadás célpontjának Új Zélandot, mert a békés országban senki sem számított hasonló véres terrorakcióra.

Netanjahu: együttműködésünk megváltoztatta a viszonyokat a Közel Keleten

0

Ezt hangsúlyozta Benjamin Netanjahu miniszterelnök, aki közös sajtóértekezletet tartott Jeruzsálemben Nyikolaj Patrusevvel, az orosz védelmi tanács titkárával. Putyin az elnöke a védelmi tanácsnak Oroszországban. Nyikolaj Patrusev azon a háromoldalú tanácskozáson vesz részt, melyet az USA, Oroszország és Izrael nemzetbiztonsági vezetői tartanak – ezúttal első ízben. Netanjahu miniszterelnök kifejezte a reményét, hogy a trió több hasonló tanácskozást is tart majd.

A Haaretz értesülései szerint Szíria és Irán szerepelt a napirenden. Izrael azt szeretné elérni , hogy Irán legkésőbb 2021-ig vonja ki a katonáit Szíriából. Moszkva álláspontja az, hogy az irániak katonai jelenléte jogos Szíriában hiszen Asszad elnök hívta be őket oda, hogy megvédjék a hatalmát. Netanjahu személyesen kérte meg Putyin elnököt arra, hogy érje el Irán kivonulását az Izraellel határos Szíriából. Putyin a kérésre azt válaszolta, hogy nincs módjában annak eleget tenni. Sem Asszadot sem pedig az iráni vezetőket nem tudja rávenni erre. Irán Izraelnek még a létjogosultságát sem ismeri el, ezért a zsidó állam szeretné a határaitól minél messzebb tudni az iráni forradalmi gárdát.

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Jeruzsálemben kijelentette: nyitott ajtó várja Iránt, ha tárgyalni akar. Ebben Teheránban kételkednek, mert épp hétfőn jelentett be Trump újabb szankciókat Irán vallási vezetőjével, Ali Khamenei-el kapcsolatban. Az amerikai elnök a szankciókat azzal indokolta, hogy az irániak lelőttek egy amerikai drónt a nemzetközi légtérben. Nyikolaj Patrusev ezzel kapcsolatban Jeruzsálemben úgy nyilatkozott, hogy az amerikai drón berepült az irániak légterébe vagyis Irán jogos önvédelemből lőtte le az amerikai drónt.

Amerikai-orosz-izraeli egyeztetés Jeruzsálemben

0

Iránnak sohasem lehet atombombája! – hangsúlyozta az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója miután tárgyalt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel Jeruzsálemben.

Irán jogosan állomásoztat csapatokat Szíriában, mert Asszad elnök kérte meg őket erre – jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz védelmi tanács titkára. Aki résztvesz egy szigorúan titkos hármas találkozón Jeruzsálemben. Az orosz és az amerikai elnökök embereit Meir Ben Shabbat, az izraeli miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója fogadja. A téma a Közel Kelet, és benne elsősorban Irán. Izrael mindenképp meg kívánja akadályozni azt, hogy Irán, mely a zsidó állam létjogosultságát sem ismeri el, atomfegyverhez jusson. Ezért üdvözölte Netanjahu miniszterelnök, hogy az USA kilépett az iráni atomalkuból.

Irán eddig együttműködött Oroszországgal és Törökországgal a Közel Keleten. A három állam vezérkari főnökei rendszeresen egyeztették terveiket. Azután egyszercsak közölték Zarif iráni külügyminiszterrel: Irán nem kapja meg a legkorszerűbb orosz rakétavédelmi rendszert! Ezt ugyanis fel tudná használni az izraeli légierő ellen Szíriában és egy esetleges amerikai támadás esetében otthon Iránban. Jeruzsálemben ünnepeltek. Netanjahu nagy diplomáciai sikert könyvelhetett el: nemhiába találkozik évente legkevesebb háromszor is Putyin elnökkel. Ezenkívül rendszeresen beszélgetnek telefonon is.

Mit ígérhetett az USA cserébe Putyinnak?

Ha Oroszország cserbenhagyja Iránt, akkor az USA-nak sokkal könnyebb leszámolni Iránnal. Putyin minden bizonnyal megkérte az árát a pálfordulásnak valószínűleg az Oroszországot fojtogató szankciók enyhítését. Így kerülhet sor a furcsa hármas találkozóra, ahova Putyin bizalmi emberét, Nyikolaj Patrusev hadseregtábornokot küldte el. Ő korábban az FSZB főnöke volt, most pedig hozzá tartozik az összes titkosszolgálat. A védelmi tanácsnak , melynek Patrusev a titkára, maga Putyin az elnöke. Azt valószínűleg sohasem tudjuk meg, hogy miről is tárgyalnak Jeruzsálemben az amerikai, orosz és izraeli nemzetbiztonsági tanácsadók, de önmagában a találkozó ténye azt mutatja: új helyzet van a Közel Keleten, ahol Irán végzetesen elszigetelődhet …

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK