Kezdőlap Címkék újságírás

Címke: újságírás

Kémkedéssel gyanúsítanak egy ellenzéki újságírót

Putyin elnök feleleveníti a legrosszabb szovjet hagyományokat: kémkedéssel vádolják Oroszországban az ellenzékieket! A legutóbbi áldozat egy Ivan Szafronov nevű oknyomozó újságíró.

A jónevű újságíró a Vedomosztyi című lapnál dolgozott , de miután ott Putyin emberei átvették az irányítást, ezért az állami űrkutatási vállalat sajtó osztályára menekült. Ott tartóztatta le az állambiztonság mondván: egy meg nem nevezett NATO állam javára kémkedett az űrkutatási vállalatnál (Roszkoszmosz).

20 év fegyház

Ennyit kaphat az ellenzéki újságíró, aki az elmúlt tíz év során sok leleplező cikket közölt arról , hogy Putyin emberei milyen korrupciós ügyekbe keveredtek a hadiiparban. Katonai szempontból Oroszország még mindig a második számú nagyhatalomnak számít a világban. A fegyverek Moszkva egyik legjobb export lehetőségét jelentik. Putyin nemrég felajánlotta Kínának, hogy korszerűsítik a feltörekvő nagyhatalom rakéta rendszerét. Természetesen jó pénzért hiszen Putyinnak égetően szüksége van bevételekre.

Tüntetés

Több tucat újságíró és szimpatizáns vonult az állambiztonság moszkvai székháza elé, hogy kifejezze szolidaritását a letartóztatott Ivan Szafronovval. A rendőrség nem tétlenkedett: néhány tüntető újságírót őrizetbe vettek. Egy neves újságíró ezzel kapcsolatos kommentárja pillanatok alatt bejárta a társas oldalakat: “Oroszországban megszűnt az újságírás hacsak valaki nem dolgozik a hatalomnak!”

Miben hisz Vujity Tvrtko és miben nem?

Én sosem hittem a jobboldali meg baloldali újságírásban, mert szerintem ez így rémálom.” Vujity Tvrtko jegyezte meg ezt így, elvi alapon a mai ATV Startban.

Miközben az MSZP-s Szakács László azt kifogásolja, hogy a kormánytöbbség az üzemanyagárak adótartalmát emeli, és ezért is drágul a benzin, miközben a válságban az emberek elvesztették jövedelmük egy részét.

Vujity szerint más lapokat kinyitva azt olvassuk, hogy miközben az emberek a válságban elvesztették jövedelmük egy részét, a fővárosi önkormányzat a parkolási díjakat emeli. Nem értek egyet azzal sem, ahogy Szakács képviselő lovagolja meg az üzemanyagárak emelkedése miatti elégedetlenséget, és azzal sem, ahogy a kormányközeli sajtó a parkolási díjak ügyében támadja a fővárosi önkormányzatot.

Ezúttal azonban nem ez foglalkoztat, hanem Vujity Tvrtko elvi éllel tett megállapítása.

Ő magát újságírónak tekinti, s talán tudja, hogy az újságírásnak ugyanúgy műfaja az általa a Startban művelt interjú, mint a kommentár, a publicisztika. Ezekben a műfajokban az újságíró a véleményét ismerteti az olvasóval, hallgatóval, nézővel. Talán arról is hallott már, hogy, mondjuk, a Guardianben másképp kommentálnak egy eseményt, mint a Timesban, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban másképp, mint a Süddeutsche Zeitungban, a Monde-ban másképp, mint a Figaroban. Vagy, hogy egy hozzá talán közelebb álló példát mondjak – hiszen ő járatosabb Amerikában, mint Nyugat-Európában –, az amerikai Fox Newsban másképp, mint a CNN-en.

Sőt, nemcsak másképpen kommentálják az eseményeket, de másképpen is kérdeznek róluk.

Mert az újságírónak is van véleménye, és az olvasónak is van. Az olvasó, a rádióhallgató és a tévénéző rendszerint abból a hírforrásból tájékozódik, amely egészében véve a neki elfogadható módon kezeli a híreket, az eseményeket, mert így könnyebben tudja azokat a maga gondolkodásához igazítva értelmezni, mintha egy nagyon más világképet követő médiumból tájékozódna. Olyan dolog ez, mint hogy könnyebben értem meg a híreket egy magyar újságból, rádióból, televízióból, vagy akár egy általam jól beszélt nyelven kiadott újságból, működő rádióból, televízióból, mint egy számomra idegen nyelvűből.

Lehetséges, hogy a médiafogyasztásnak ezt az alapvető sajátosságát Vujity Tvrtko nem ismeri?

Vagy csak úgy tesz, mintha nem ismerné?

Hiába ömlik a kormánypropaganda, a közönség inkább a valódi hírekre kíváncsi

A Hír TV visszafoglalása után újraindulhat a Magyar Nemzet, vagyis újabb csatorna öntheti majd a kormánypropagandát. A hír kapcsán megnéztük, hogy különböző médiumokra hitelesített számok alapján mennyien kíváncsiak, hányan kapcsolnak vagy kattintanak oda.

Kezdjük a tévékkel. A fő célcsoportnak tekintett 18-49 éves korosztályban az RTL Klub évek óta tartó stabil fölénye továbbra is megvan, az egész napos nézettségi átlagot tekintve 5-7 százalékkal vezet a TV2 előtt.

Ha csak a hírműsorokat nézzük: a TV2 szinte mindig kiad egy büszke közleményt, amennyiben valamelyik nap a Tényeket esetleg többen nézik, mint az RTL Klub Híradóját.

Túl sok örömre azonban nincs okuk:

az RTL néhány héttel ezelőtti közleményéből ugyanis az derült ki, hogy az idei év első felében 181 napból az RTL Híradó 164, míg a Tények csupán 17 napon nyert. A teljes nézettséget tekintve ez a szám 123 és 58 – amit az magyaráz, hogy a Tényeket többen nézik az idősek közül.

De nem csak a relatív, hanem az abszolút adatokra is kíváncsiak voltunk, ezért megnéztük, hogy egy, random módon kiválasztott héten, mennyien nézték a két hírműsor legnézettebb heti adását.

A 29. héten alig volt különbség a legnézettebb heti adások között (a teljes lakosságot tekintve): mindkét csatornán a július 18-ai adás volt a legnézettebb, az RTL Híradóra 665 623-an, a Tényekre 664 328-an voltak kíváncsiak. A többi hét adatait is megnézve, a legnézettebb adások általában 650-750 ezer nézőt vonzottak.

De mi a helyzet a kisebb csatornákkal? A TV2 piaci körképe alapján általánosságban azt lehet elmondani, hogy

a két nagy kereskedelmi csatornát az ugyanezen két cégcsoport tulajdonában tartozó egyéb tévék követik a nézettségi rangsorban:

a Film+, a Mozi+, a Cool, a Super TV2 és az RTL II közé csak az M4 Sport tud beférkőzni, majd őket követi a Comedy Central, a Viasat3 és az AXN. Ezután jön csak a közmédia hírcsatornája, az M1, az ATV és a Hír TV pedig ennél is jóval hátrébb van a rangsorban a 18-59 éveseket nézve (a TV2 Csoport őket tekinti célcsoportnak, így a körképet is ez alapján készítik el), nem beszélve az Echo TV-ről. A teljes lakosságot tekintve jobban szerepel a Duna TV és az ATV.

Ezeknél a csatornáknál néhány tízezer, a nézettebb műsoroknál 100 és 200 ezer közötti nézőszámról beszélhetünk, a 300 ezres szám túllépése már kiemelkedő sikernek számít. (Ez egyébként az ATV magazinműsorainak többször is sikerült idén.)

És hogy a Hír TV visszafideszesítése mennyi nézőt is érint? Az Index konkrét számokat is szerzett: három napot néztek meg, június 6-ot, 13-at és augusztus elsejét (vagyis a hatalomátvétel napját). Ezek szerint a fél hetes Híradót nagyjából 20 ezren, Kálmán Olga Egyenesen című műsorát pedig 56402-en illetve 51953-an nézték, a helyére lépő Magyarország Élőbent 39640-en. A nyolc órás Híradó nézettsége is 50 ezer körül volt.

Nézzük, mi a helyzet a hírportáloknál – fontos megjegyezni, hogy

csak az országos híroldalakat néztük meg,

a regionálisakat, amelyek túlnyomó többsége szintén kormányközeli, nem. Itt auditált adatokra tudunk támaszkodni. Négy, szintén random módon kiválasztott napot néztünk meg, az egyszerűség kedvéért táblázatba foglaltuk a számokat.

Két alapfogalmat azért érdemes tisztázni: a valós felhasználó (real user, RU) azokat jelenti, akik odakattintanak az oldalra, az oldalletöltés (page impression, PI) pedig az oldalon végrehajtott összes kattintást. Utóbbi szám azért jóval magasabb, mert egy-egy felhasználó akár naponta többször is ellátogathat egy oldalra, illetve egy-egy alkalommal több cikket is elolvashat.

augusztus 7.

augusztus 6.

július 27.

július 17.

RU PI RU PI RU PI RU PI
Index 721378 6331611 727601 6294049 699791 5749179 684063 6594884
Origo 634765 4798455 668040 4914898 620520 4953796 615295 4162017
24 600546 2105958 634593 2219459 723995 2336589 649966 2255602
HVG 333675 1176608 304377 1105493 442701 1438810 321975 1173355
444 298157 1199015 277057 1099656 252982 1005773 262865 1050012
Zoom 106569 216594 102233 195448 144861 251625 153868 235624
Pesti Srácok 31708 101726 34100 96726 37649 114251 23828 83851
888 n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a.
Ripost n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a.
Blikk 481465 2688130 489854 2827648 415562 2263395 470478 2420957
Bors 107049 388461 107030 393986 83749 364001 113413 441387

Vagyis

a legnépszerűbb online újság továbbra is nagy fölénnyel az Index,

amelyet az Origo követ – már ha az oldalletöltések számát nézzük, az egyedi látogatókat tekintve ugyanis szoros versenyben vannak a folyamatosan fejlődő 24-gyel. Utánuk a Blikk, majd a hvg.hu (náluk hozzá lehet még tenni, hogy a hetilap 30 ezer fölötti példányszámban fogy) és a 444 következik. Leszakadva követi őket a Zoom és az erősen ingadozó számokat mutató Bors, a Pesti Srácokat pedig már közepes méretű oldalnak is nehezen lehetne nevezni.

Kíváncsiak lettünk volna arra, hogy hányan nézik meg egy-egy nap a Ripost vagy a 888 oldalát, az ő adataik azonban nem szerepelnek a listában. A Ripostról néhány hónappal ezelőtti adatokat találtunk, azok alapján a Borshoz hasonló számokat produkált. A 888 néhány hónapja azt írta, 70-80 ezer egyedi látogatójuk van egy nap – de bizonyítékkal nem szolgáltak.

A nyomtatott napilapoknál a MATESZ adataira lehet támaszkodni. Az elérhető legfrissebb számok ugyan hónapokkal ezelőttiek, akkor a Népszavából nagyjából 20 ezer, a Magyar Nemzetből 13 ezer példányt adtak el. A Magyar Idők nem auditáltatja magát, de szakmai becslések szerint 10 ezernél kevesebbet adhatnak el belőle. Nem véletlen tehát, hogy a hírek szerint meg is szüntethetik, ha újraindul a Magyar Nemzet.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy

a bulvárlapok közül jóval több fogy:

A Blikk 96 ezer, a Bors 53 ezer fölötti példányszámot produkált. A Ripostról itt sem voltak adatok.

„Szükség van az újságírásra, hogy elszámoltassák a politikusokat”

Mi a szabad sajtó szerepe az álhírek uralta demokráciákban – erről beszélt a New York Times magyar származású munkatársa, Lipták Ádám Budapesten. Ugyan Amerikáról beszélt, de nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a magyar helyzettel.

Lipták Ádám
Fotó: CEU

A második generációs amerikai, magyarul kitűnően beszélő Adam Liptak, vagyis Lipták Ádám a Yale-en végzett, majd 14 éven keresztül jogászként dolgozott Amerikában, elsősorban a sajtószabadsággal foglalkozó ügyekre specializálódott. 16 éve dolgozik a világ egyik legtekintélyesebb újságjánál, a New York Times-nál. Újságírói munkájáért több kitüntetést is kapott, mellette a University of Chicagón, a New York Universityn és a Yale-en is tart, illetve tartott órákat.

Most a CEU-n tartott előadásában arról beszélt, hogy Amerikában a sajtó korábban hihetetlenül erős volt, komoly gazdasági háttérrel,

most viszont támadás alatt áll.

Donald Trump ugyanis folyamatosan kirohanásokat intéz a sajtó ellen, leginkább azzal a céllal, hogy hiteltelenítse: ezért hívja fake news-nak vagy a nép ellenségének az őt kritizáló, vagy épp róla kínos tényeket közlő médiumokat, és ezért támad személyében is bizonyos újságírókat.

Itt kell megjegyezni: Lipták kijelentette, hogy nem ismeri a magyar belpolitikát, de az előadásában nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a mai magyar valósággal.

Az újságíró azt is mondta, hogy Trump többször is „a hanyatló New York Times-nak” nevezte munkahelyét. Ő erre csak annyit reagált: „köszönjük, remekül vagyunk”,

az ilyen támadásokra színvonalas munkával igyekeznek válaszolni, és nem ijednek meg.

Sőt, ahogy fogalmazott, Trump bizonyos szempontból még segítséget is jelent nekik: az embereket ugyanis kifejezetten érdeklik a róla szóló hírek. Más szempontból viszont komoly kihívásokat jelent az új korszak: a folyamatos támadások és sértések miatt is ugyanis jelentősen csökkent a sajtóba vetett bizalom.

Trump ráadásul azt is megígérte, hogy szigorítani fogja a rágalmazásokról szóló törvényt, igaz, ezt nem igazán tudja megtenni. Egyrészt azért, mert ez nem szövetségi, hanem állami hatáskör, másrészt pedig azért, mert

az amerikai alkotmány kifejezetten védi a szólás- és sajtószabadságot,

az alkotmányt pedig az elnök nem tudja megváltoztatni.

Trump egyébként elnöksége előtt is hírhedt volt arról, hogy rengeteg rágalmazási pert indított róla szóló cikkek miatt – igaz, ezek túlnyomó többségét el is vesztette.

Lipták Ádám megfogalmazása szerint a jog továbbra is védi az amerikai sajtót – erre az is bizonyíték, hogy bármelyik elnök is támadta meg a médiát azért, mert az újságírók a munkájukat végezték, bíróságra egyik ügy sem jutott.

Annyiban viszont nehezebb lett a sajtó dolga, hogy

sokkal nehezebb lett információkat szerezni.

Itt Lipták nem a kiszivárogtatásokra gondolt, mert, mint mondta, azok a Trump-féle Fehér Házban példa nélkül, a média sokszor szinte valós időben kapja értesül bizalmas dolgokról, hanem olyan információkra, amelyet például az állami hivataloknak kellene kiadniuk. Hiába tartoznak ezek az információszabadságról szóló törvény hatálya alá, sokszor csak perrel lehet megszerezni őket, ezek viszont drágák, így sok kisebb médium nem engedheti ezeket meg magának.

Emellett az is fontos, hogy az állandó fenyegetések, még ha többnyire üresek is, a kisebb újságokat elriaszthatják attól, hogy komoly oknyomozó munkát végezzenek. Pedig, ahogy mondta, a sajtó ezt nem magért teszi, vagy kellene megtennie, hanem azért, mert a nyilvánosság, az emberek számára ők juttatják el az információkat.

Igaz, ez is változik valamennyire. Felmérések szerint ugyanis az amerikaiak többsége már nem elsősorban a sajtóból szerzi a híreket, hanem például blogokról vagy különféle „alternatív” médiumokból. És ez legalább annyira veszélyes, mint a fenyegetések, vagy ahogy Lipták fogalmazott:

„a kapuőr funkció elvesztése azt jelenti, hogy nagyon sokat vesztettünk”.

Pedig szavai szerint „tényleg szükség van az újságírásra, hogy elszámoltassák a politikusokat”. Éppen ezért, hiába kell egyre növekvő nyomás alatt dolgozniuk, mint mondta, ez nem igazán érdekli őket, ők folytatják a munkájukat.

Ilyen szintű álhírgyártás nem volt a rendszerváltás óta

Teljesen összekeverednek az álhírek a valósággal a kormányhoz közel álló médiumokban, és sehol nem épült fel olyan állami hazugsággépezet, mint Magyarországon – ezt mondta a Független Hírügynökségnek Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója, az ELTE PPK adjunktusa.  Arról is beszélt, hogy az összeesküvés-elméletek összefüggenek, ahogy azt az Egyesült Államokban is látjuk: a politikaiak után jöhet az oltásellenesség és a globális felmelegedés tagadása. A magyar kormány szerinte azért nem küzd az orosz dezinformáció ellen, mert maga is terjeszti.

Krekó Péter
Fotó: FüHü

Amikor ilyen témáról beszélünk, különbséget kell tenni álhír és dezinformáció között. De mi a különbség?

A kettő szorosan összefügg: a dezinformáció részben álhírekre épül. Az álhír szándékosan megtévesztő, politikai vagy gazdasági számításból. Azonban, bár minden álhír dezinformáció, nem minden dezinformáció álhír. A dezinformációra építő újságírásnak az álhírterjesztésnél sokkal szélesebb a spektruma. Hogy erre mondjak egy jellegzetes példát: ha a Russia Todayt az embert bekapcsolja és nézi, akkor

az esetek 90 százalékában nem álhírt látni, hanem létező dolgokból kanyarítanak ki olyan részeket, amik önmagában megvezetőek.

Például ahogy a nyugatot lefestik: a nyugati politikát csak korrupciós botrányokon, szexbotrányokon, politikai bakikon, meg persze a menekültválságon keresztül láttatják.

Tehát a hanyatló Nyugat képét közvetítik?

Igen, olyan képet, mint amilyeneket a zombi-apokalipszis filmekben látunk: mindenki életveszélyben van, ahol az alapvető normák eltűntek, kaotikusak a társadalmak.

Ehhez nem is kell feltétlenül mindig álhírt gyártani, elég az egyoldalú közlés. Sokszor az eseteknek, amiket bemutatnak, van valóságalapja, de mivel kizárólag az egyik oldalát bontják ki a dolgoknak, az egész teljesen félrevezető. Például az amerikai egyetemekről a minap a Russia Todayben levetített filmben csak a hatalmas ivászatokat és a különböző megerőszakolási botrányokat emelik ki. Ezek valóban létező problémák – bár élek a gyanúperrel, hogy Oroszországban ugyanúgy megtörténnek, csak nincs belőlük botrány. Ugyanakkor ezzel nem írhatók le az amerikai egyetemek, mert amúgy a világ tudományos életének vezető műhelyei.

Amikor például a kormányhoz közel álló média tele van a nem létező Soros-tervvel, vagy rettegő nyugdíjasokról írnak, azt hova lehet besorolni?

Én a Soros-tervet teljesen egyértelműen az álhír kategóriájába sorolnám.

Ahogy a kormány erről beszél, abban elhanyagolható a valóság szerepe,

például ahogy a nemzeti konzultációban szerepel. Abból gyakorlatilag egy szó nem igaz. Ez klasszikus álhírgyártás.

A rettegő nyugdíjasokról ugyanazt gondolom: egyértelműen álhír kategória. Az más kérdés, hogy ha a kormány kialakítja a félelmet az emberekben, akkor a végén valóban retteghetnek, csak akkor már nem arról van szó, hogy a kormány kiaknázza a létező félelmeket, hanem kialakítja azokat.

Az álhírekben lefestett világ valósággá válhat.

Ez persze nem teljesen új, és nem is csak a Fidesz használta a politikában. Ilyen koncentrált médiaháttérrel, ilyen intenzíven és ennyire a valóságtól elrugaszkodottan ezt azonban még senki nem csinálta – természetesen a rendszerváltás óta.

Magyarországon a mainstream médiában vannak álhíroldalak? Mert ezekben az esetekben ugyan dezinformációról beszélhetünk, de vannak olyanok, amelyek tudatosan szinte kizárólag álhíreket tesznek ki?

Én azt gondolom, hogy vannak olyan médiumok, amelyek egyre inkább, gyakran tudatosan álhíreket terjesztenek. A közszolgálati médiában és a kormányközeli médiában. Ezeket mi együttesen government-organized médiának hívjuk, a government-organized NGO-k mintájára.

A government-organized NGO-k, vagyis rövidítve a GONGO-k azok az álcivil szervezetek, amelyeket valójában egyes kormányok hoznak létre vagy szponzorálnak, hogy a kormány érdekeit képviseljék.

Ilyen az állami és az államközeli oligarchák kezében lévő média. Ezekben egyre magasabb az álhírek aránya. Hasonló a logika, mint a Breitbartnál, ahol részben dezinformációs céllal, részben egyszerű politikai elfogultság miatt

a valós hírek néha szétbogozhatatlanul összekeverednek az álhírekkel.

Így az egész egy csomagként értelmezhető és nem biztos, hogy érdemes belemenni abba, melyik álhír és melyik nem, mert az egész az egy célrendszer szolgálatába van állítva, ami alapvetően a propaganda.

Ha már szóba került a Breitbart, ahhoz mit szól, hogy bizonyos magyar médiumok rendszeresen vesznek át akár a Breitbarttól, akár a Daily Callertől, vagy más hasonló oldalaktól cikkeket, mindenféle forráskritika nélkül?

Én ezt problémáknak tartom, ráadásul nem csak innen vesznek, hanem a Russia Todaytől, Sputniktól, néha már a Your News Wire is megjelenik, vagy az InfoWars, tehát az egyértelműen kamu oldalak.

Ezen gyakorlat mögött két tényező húzódik meg, melyeket nehéz szétszálazni.

Az egyik a nem professzionális újságírás, erős politikai nyomás alatt. Ilyenkor az újságírók tudják, hogy milyen hangvételű és tartalmú cikkeket kell írni, de nekik kell megoldani, hogyan csinálják meg, és beleakadnak ilyen oldalakba.

Feltételezhetjük azt, hogy néha nem tudatosan vesznek át tartalmat álhíroldalakról, csak azt hiszik, hogy ez igaz. Persze ez sem jó.

Máskor viszont egyértelműen nem létező „hírekről” kell írni az álhírgyártásra épülő politikai propagandagépezet szolgálatában. A végeredményben ez összekeveredik. A végeredmény egy olyan médiavilág, ahol alig lehet elválasztani a valóságot a kitalációtól. És az a cél, hogy ne is lehessen. Ezt nevezi az orosz rendszerre utalva Weiss és Pomerantzev „posztmodern diktatúrának”.

Fotó: FüHü

Az is az álhír-logikához tartozik az is, hogy szemben az újságírással, ha kiderül egy „hírről”, hogy nem igaz, nem korrigálnak.

Nem a valósághoz való viszony a fontos ugyanis, hanem a kiváltott hatás.

Ezért ez nem is tekinthető újságírásnak.

Ha már az InfoWarst mondta, idéznék egy napilapból, ahol úgy jellemezték: „jobboldali, Trumpot támogató portál”. Erről mi a véleménye?

Önmagában mind a két állítás igaz, csak nem bontja ki a valóság minden részletét: konkrétan azt, hogy ez egy obskúrus összeesküvés-elméleti oldal. Amit ráadásul érdemes hozzátenni, és ez egy rendkívül veszélyes eleme ennek az álhírekre és összeesküvés-elméletekre épülő birodalomnak, hogy kutatások is bizonyítják: a különböző összeesküvés-elméletek összefüggenek.

Ezeken az oldalakon az ezoterikus, tudományellenes, nem politikai tartalmú hülyeség is megjelenik.

Az összeesküvés-elméleti világnézet ugyanis összefügg: a politikai össszeesküvés-elmélet az oltásellenességgel például. Ha valamilyen irányból elindul ez az összeesküvés-elméletekre épülő álhírlogika, ami mindenben kételkedik, akkor ki tudja, hogy ennek mi a vége. Minél tovább megyünk ezen az úton, annál több mindent rombolhat. Egy idő után ennek nem lehet megálljt parancsolni. Jönnek az ufók, a belénk ültetett mikrochipek, a chemtrail. Ahogy az Infowarson is.

Még egyet idéznék az előbb említett cikkből: azt írták az RT-ről és a Sputnikról, hogy a cenzori hatalmaknak kínos tényeket közölnek, ezért világszerte népszerűek. Ehhez mit szól?

Fontos tudni, hogy aki ezt írta, azzal hencegett, hogy majd ő lesz a Russia Today magyarországi csatornájának vezetője… De úgy néz ki, a csatorna nem indul Magyarországon. És miért nincs rá szükség? Mert a magyar kormánypárti média gyakorlatilag pontosan azt közli, amit ők, ingyen és bérmentve. Vagyis miért fizessen arra az orosz állam rengeteg pénzt, amit a magyar kormányzati média ingyen és bérmentve megtesz.

Magyarországon nincs szükség olyan hagyományos információs háborúra, mint a régió sok országában, mert egyszerűen nincs ellenfél.

A kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt egyaránt oroszbarát. Ezeknek a médiumai (bár a Jobbiké kevésbé, mert ők kicsit kikerültek a pikszisből) örömmel és, amennyire mi tudjuk, többnyire önként – tehát nem közvetlen kívülről, csak felülről jövő nyomásra – terjesztik a dezinformációt. A különböző kamuoldalak nálunk nem okai a dezinformációnak, csak forrásai, de a politikai cél ugyanerre az eredményre vezetne, csak több álhírt kellene „saját gyártásban” megoldani.

Az igazi probléma azzal van, hogy a magyar kormánymédia ezt támogatja, miközben más, környező országokban, például Csehországban és Szlovákiában is, küzdenek ellene.

Nemzetközi szinten dezinformációs háború zajlik, mi pedig ebben mintha más oldalon állnánk, mint NATO-partnereink többsége.

Tehát arra gondol, hogy amikor átvesznek mondjuk a Sputniktól vagy az RT-től valamit, akkor sokszor nem is tudatosul bennük, hogy ezek álhírek? Vagy nem is foglalkoznak ezzel, lényeg az, hogy valami olyan legyen, ami beleillik a narratívába?

Hol ez, hol az. Ezeknél a médiumoknál sok az újonc, kevés a tapasztalt újságíró, mind az országos, mind a regionális médiában – a Fidesz helyesen ismerte fel, hogy ennek milyen közvélemény-formáló szerepe van. A nagy politikai tisztogatások viszont ritkán erősítik a profizmust. Amit tehát látunk, az az alacsony szakmai színvonal és az erős politikai nyomás együttes eredménye.

Fotó: FüHü

Ha politikai megrendelésre íródnak cikkek, melyekben a végkövetkeztetés eleve adott és rögzített, akkor a rutinosabb, régóta a szakmában dolgozó újságírók használhatják azt a klasszikus propaganda-logikát, hogy „nem baj, hogy nem igaz, a lényeg, hogy hasson”. A politikai meggyőződés, ha van, segíthet ezt megoldani. Az új, tapasztalatlan munkatársak pedig, akiknek nincs vagy csak nagyon halovány a szakmai háttere, valószínűleg könnyebben idomíhatóak és irányíthatóak – aki nem dolgozott még más médiánál, az normálisnak tarthatja, ami a kormányközeli médiában zajlik. Gyakran mesés fizetésekért.

A nyílt, propagandisztikus hazugságok felhasználása és ez a nagyon elfogult újságírás egymást erősítik.

Ez olyan helyzetet eredményez, hogy nehéz szétválasztani, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik. Ez természetesen nem csak Magyarországon probléma. Sőt, a „post-truth” legalább annyira nyugati, mint keleti jelenség. Donald Trump például szándékosan hazugságot terjesztett, amikor a Britain First menekültellenes álhíreit retweetelte? Nem biztos, még ha a kampányban tudatosan éltek is az álhírek terjesztésének eszközével, masszív orosz támogatással.

Ha valaki nagyon akar valamiben hinni, akkor kikapcsol a kritikai érzéke.

Az USA-ban az álhírek burjánzásának kedvező politikai polarizáció nagyon felerősödött. Ennek eredménye az egyes médiumok presztízsének nagyon tudatos rombolása.  Nem véletlenül tweetel Trump sokat a CNN-ről, az MSNBC-ről, New York Timesről, és hívja ezeket fake news mediának, megfordítva és relativizálva az álhíreket. Ez nagyon tudatos stratégiának tűnik, amit nem csak az indulat vezérel. Emellett azonban szinte biztos, hogy van olyan információ, amiről azt gondolja, hogy igaz, pedig kamu oldalakról származik.

És akkor emlékezzünk Trump főtanácsadójának, Kellyanne Conwaynek a híressé vált mondására, hogy „ezek nem hazugságok, hanem alternatív tények”. Máris ott vagyunk egy olyan logikánál, ami maga a posztmodern pornográfiája:

mindenkinek lehet saját ténye, nem csak véleménye.

Sokan azok közül, akik a kamumédiát használják forrásként és az összeesküvés-elméleti univerzumban élnek, azzal szoktak érvelni, hogy a csúnya mainstream elnyomja őket, nem toleráns a más nézőpontokkal szemben. És ebbe a más nézőpontba az alternatív tényeket is beleértik. A post-truth világban annyira bezárkózik mindenki a saját véleményvilágába, hogy mindenki más típusú „tényekben” hisz, és elmosódik a tények és a vélemények közti különbség.

Ez tehát egy világtrend, amit a magyar kormány kiválóan kiaknáz. Nyilván nem függetlenül attól a tapasztalattól, hogy

választást lehet nyerni kamuhírekre alapozva

– mert részben ez történt Amerikában, és egyre inkább úgy tűnik, Nagy-Britanniában is. Mindkét helyen bizonyítható módon orosz segítséggel.  Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a nagyon professzionálisan dolgozó és a nemzetközi trendeket a kampányolásban maximálisan követő, egyébként pedig Oroszországhoz dörgölőző magyar kormány ehhez az eszközhöz nyúlt.

Kicsit visszatérve az orosz propagandához: több országban is küzdenek ellene, Lengyelországban az egyik fő prioritás, hogy mindenféle orosz befolyást próbáljanak megállítani, a cseheknél és a szlovákoknál különféle intézményeket is létrehoztak erre, az Európai Néppártnak is volt egy állásfoglalása, hogy meg kell állítani. Mi a helyzet Magyarországon?

Igen, a fideszes képviselők meg is szavazták, csak itthon teljesen mást csinálunk. Én nagy különbséget érzek más európai országok és Magyarország álláspontja között. Lehet azt mondani, hogy Csehországban és Szlovákiában sokkal több a szöveg, mint az akció – de legalább szöveg van. Magyarországon senki nem beszél arról, hogy lépéseket kellene tenni. Sőt,

a kormány azokat támadja, akik fellépnének az orosz befolyás ellen.

Magyarországgal kapcsolatban tapasztalataink szerint az általános vélemény, hogy orosz dezinformációs kérdésben nem lehet kivel beszélni a magyar kormányból, mert nincs, aki ezzel foglalkozna. Miért? Mert nem a megállításával foglalkoznak, hanem a terjesztésével. Nem lehet valaki egyszerre a barikád két oldalán.

Az RT propagandacsatorna nemrég került be a UPC programcsomagjába
Fotó: FüHü

Azok a kormánypárti politikusok, akik ezt régen ezt problémának tartották, már nem beszélnek erről a témáról. Szerintem politikai döntés született, hogy Magyarország az orosz dezinformációnak nem vesztese, hanem győztese lehet. Orbán Viktort Putyin azért látja fontos európai szövetségesnek, mert főleg az EU-n, és kisebb részben és a NATO-n belül képes lehet némi destabilizációra.  Illetve a régióban is.  Magyarország napi szinten segít Ororszországnak Ukrajna delegitimizálásában. Ez a diplomáciai háború, amit Ukrajna ellen folytatunk, egészen abszurd és aránytévesztő, még ha az oktatási törvénnyel valóban vannak is problémák. Kinek segít az, hogy a magyar kormány aktívan blokkolja Ukrajna euroatlanti integrációját – amiért emberek haltak meg a Majdanon? A magyar kisebbségeken biztos nem, hiszen láthatóan nem segíti az ügy rendezését. A magyar külpolitikát sem, mert csak jobban elszigetel minket. Moszkva külpolitikai céljait, Ukrajna távoltartását az EU-tól és NATO-tól viszont igen.

A Sputnik úgy hivatkozott egyszer Magyarországra, mint „a szankciók elleni faltörő kos”. Ezt a szerepet szánják a miniszterelnöknek. Orbán Viktor viszont úgy látja, hogy neki ebből politikai és gazdasági haszna származhat.

Nem arról van tehát szó, hogy bénázik a magyar kormány.

Hanem tudatosan az ellenkezőjét csinálja annak, mint amit szerintem a NATO és EU szövetségesi tagságunk előirányozna.

Persze nem Magyarország az egyetlen problematikus ország: ott van például Ausztria, főleg most, az FPÖ-vel a kormányban, mely a külügyet, a hadügyet és a belügyet is felügyeli majd. Olaszországban nemsokára választások lesznek, ott a Berlusconi-féle párt, az Északi Liga és az Öt Csillag Mozgalom egyaránt terjeszti az orosz dezinformációt. És ott van Görögország, Ciprus, Bulgária, ahol hagyományosan erős az orosz befolyás. Nem csak Magyarország nem védett az orosz propagandával szemben. Viszont sehol nem épült fel olyan állami, orosz érdekeket kiszolgáló hazugsággépezet, mint Magyarországon.

Bréking nyúz, december 18. – Tudósítás a másik valóságból

0

Vona Gábor, az etológia és a szánalmas vergődés, vészharangok kongatása, a vidéki sajtó támogatása, tűzszerésszel átnézetett csomagok és új szimbólum – a kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.

Ma sem maradt el a Vona Gáborról szóló írás az Origón

„Vona újra előhúzta a cukiság kártyát. Ma reggel posztolt egy kutyás képet, amelyet egy Oravecz Nórát megszégyenítő – idézet a 888.hu-tól – „bölcsességgel” látott el. A posztból megtudhatjuk, hogy a szélkakas pártelnöknek az állatok iránti szeretete még gyerekkorából fakad, ugyanis akkor még etológus szeretett volna lenni. Bár nem kérdeztünk meg egy etológust sem ennek kapcsán, így az ő nevükben nem tudunk nyilatkozni, de a magunk részéről ezt a döntést csak sajnálni tudjuk. (…)

Ezért a szánalmas vergődésért érdemes volt ma felkelni.”

A Pesti Srácok szerint „rettegés” van az új osztrák kormány miatt

„A Reuters hírügynökség annak apropóján kongatta meg a vészharangokat, hogy ezentúl Ausztria lesz az egyetlen olyan ország Európában, amelynek élén egy szélsőjobboldali szervezet (is) áll. Kiemelik, a szélsőségesek kulcsfontosságú intézményekhez és erőforrásokhoz férnek majd hozzá, és az új kormány keményen fel fog lépni annak érdekében, hogy Brüsszel a lehető legkevesebb dologba szóljon majd bele. Szerintük ez maga vég.

Meglepő módon a BBC is hasonlóan gondolkozik, ők kicsit részletesebben tárgyalták, mennyire rettenetes belegondolni, hogy olyan fontos dolgokat irányít majd a Szabadságpárt, mint a rendőrség, a hadügyminisztérium, illetve a külügy.”

A 888 talált egy volt amerikai nagykövetet, aki ellenzi, hogy az amerikai külügyminisztérium támogatná a magyar sajtószabadságot

„Faith Whittlesey, aki a Reagan-adminisztráció idején két ízben is amerikai nagykövetként szolgált Svájcban, nyílt levélben fejezte ki egyet nem értését az amerikai külügy kapcsán az ügyben, hogy a tárca 700 ezer dollár (200 millió forint) értékű pályázatot írna ki Magyarországon a “vidéki”, azaz ellenzéki sajtó támogatására. (…)

Orbán nem követi a többek között Soros György által finanszírozott politikai narratívát; felhúzta a határra a kerítést, hogy megakadályozza a migránsok bejövetelét; és köntörfalazás nélkül kiáll Magyarország keresztény értékei és hagyományai mellett – írta a volt nagykövet, aki ezzel magyarázta a magyar kormányfő irányába táplált globalista ellenszenvet.”

A Magyar Idők alkalmazottja a munkájáról

„Olvasói fórumokon sűrűn kapok olyan kérdéseket, hogy nekivörösödött fejjel írom-e a jegyzeteimet, vagy ellenkezőleg, letisztult, békés nyugalommal, a magabiztos emberek csöndes fölényével… Máskor arra kíváncsiak, meg lehet-e úszni ép bőrrel a vitaindító cikkeket… Egyik olvasóm például ilyet írt a múltkor: „Vigyázzon magára, Gyurka! Zárja kettőre az ajtót, ha meg csomagot kap, felbontás előtt nézesse át tűzszerésszel.”

Engem leginkább az örökké fenyegető lapzárta szokott lázba hozni. Szakmai ártalom.”

A Ripost szerint „új szimbóluma lesz a szexi nőknek”

„A szexi és ma­ga­biz­tos nő, aki a férfi­a­kat azon­nal le­fegy­verzi ér­zéki ki­su­gár­zá­sá­val, egy min­denki által ked­velt új jel­ké­pet kap. Íme, a kö­vet­kező sze­zon meg­ha­tá­rozó stí­lus­je­gye! (…)

Ahogy a pillangó, úgy egy érzéki nő is folyamatosan meg tud újulni és a legkülönbözőbb módokon örvendezteti meg környezetét. Olyan mint egy isteni fuvallat, mely a boldogság ígéretét hordozza magában.

Ezek tudatában már nem is olyan meglepő, miért a pillangót választották a divatguruk a nagybetűs NŐ jelképévé.”

„Ha az emberek nem bíznak a demokráciában, akkor az már meg is szűnt”

Az offshore üzleteket leleplező Paradicsom Papírok egyik szerkesztője, Dean Starkman szerint az nem demokrácia, ha a leggazdagabbakra nem ugyanazok a törvények vonatkoznak. Starkman, a CEU Média-, Adat- és Társadalomközpontjának, valamint a Közpolitikai Iskolájának tanára a Független Hírügynökségnek adott interjúban a kiszivárogtatásokkal kapcsolatos munkáról is beszélt. Szerinte az offshore-rendszer rákként fejlődött, bízik benne, hogy lesznek még hasonló ügyek, és azt is elmondta, számára kiknek az érintettsége volt a legmeglepőbb.

Dean Starkman
Fotó: FüHü

Hogy került kapcsolatba a nemzetközi újságíró-szervezettel, amelyik feldolgozta a Paradicsom Papírokat?

Hosszú ideje vagyok újságíró Amerikában, oknyomozó körökben, és ez egy elég kicsi világ. Nagyon jól ismertem néhány embert, akik már ezen dolgoztak. Volt, aki korábban nekem dolgozott, és most az ICIJ-nél van (ICIJ: International Consortium of Investigative Journalists, az adatokat feldolgozó csoport). Az ICIJ egyik vezető szerkesztője, Mike Thomas szerepelt a könyvemben, amelyet a pénzügyi válságról írtam. Szóval, azt hiszem, tudták, hogy én ki vagyok, és felhívtak.

Mi volt a feladata?

Akkor már több mint egy éve dolgoztak a Paradicsom Papírokkal, és én egyáltalán nem tudtam erről. A feladatom tulajdonképpen a szerkesztés volt, úgy fogalmaznék, hogy tartalmi szerkesztő voltam. Sztorikat kellett megfogalmazni, ebben, ezek irányításában segítettem.

13,4 millió dokumentumról beszélünk. Hány újságíróra, hány csapatra volt szükség, hogy ezeket fel lehessen dolgozni?

Az ICIJ egy elég kis szervezet, körülbelül tucatnyi emberrel, de itt vannak többen a világ vezető adatújságírói közül. Nagyon tapasztaltak, tulajdonképpen

szakértők abban, hogyan kezeljenek, dolgozzanak fel és elemezzenek hatalmas mennyiségű kiszivárgott adatot.

Én nem vagyok egy technikai szakember, de ez egy nagyon bonyolult folyamat, mert az adat mindenféle formában érkezik. Nekik megvan a megfelelő tudásuk, és emellett ott az ICIJ egyedi modellje: médiumok tucatjai működnek együtt.

Ezek a médiumok, sajtótermékek eleve léteznek, vannak embereik, riporterek, jogászok stb. Így azt, hogy kisebbek, ellensúlyozhatják a hálózattal.

Összesen 94 szervezet vett részt a munkában.

És ennek az a szépsége, hogy mindenki, így a Direkt36 Magyarországon, a Le Monde Franciaországban, a CBC és a CTV Kanadában, a New York Times Amerikában, mindegyik azt nézi, hogy mi lehet érdekes a saját piacuk számára. Ez nagyon jó.

Fotó: FüHü

Ahhoz például kanadainak kell lenned, hogy tudd, kicsoda Stephen Bronfman, kik állnak a Seagram’s mögött. A legtöbb ember nem tudja, kik ők, csak átsiklanának a név fölött. És bármelyik országot tekintve megtörténhet, ezért van szükség jó riporterekre, akik különböző szemmel néznek az anyagra, különböző tapasztalattal rendelkeznek, és így megtalálják a sztorikat. Ez egy fantasztikus modell.

Hogyan választották ki a közreműködőket, azokat a médiumokat, újságírókat, akik aztán közösen dolgoztak?

Bárcsak ismerném a kritériumokat. Az biztos, hogy ezek jól ismert médiumok, amelyek évek alatt építették fel a hírnevüket. Ezek ugye nagyon érzékeny dokumentumok. Vagyis a professzionalizmus magas fokára van szükség. Nemcsak abban kell biztosnak lenned, hogy nem hackelnek meg, azt is tudod kell, hogyan dolgozzatok együtt.

Van ez a hálózat, mindenki együtt dolgozik, egy közös határidővel, amikor az egész nyilvánosságra kerül. Ebben az esetben ez november 5. volt. Senki nem engedheti meg, hogy bármi is kikerüljön előbb, még akkor sem, ha van egy nagyszerű sztori, verseny van, nagy a nyomás. Arra is figyelni kell, miközben ezen dolgozol, hogy nem hívhatsz fel valakit, aki aztán felhívna valaki mást, és aztán azelőtt kiderülne, miről szól a munka, mielőtt szeretnénk nyilvánosságra hozni.

Az érintettek persze kapnak elég időt arra, hogy reagáljanak, üvöltözzenek és fenyegetőzzenek,

de a végén mi akarunk dönteni arról, mikor kerül az egész nyilvánosságra. Nemcsak az Appleby, (a cég, ahonnan a legtöbb irat kiszivárgott), nem akarja, hogy kiszivárogjon, amin dolgozik, mi sem akarjuk.

94 mozgó elemről van szó az egész világon, meg kell bízni bennük. Tehát

megbízható partnerekre van szükség,

amelyek fegyelmezettek és tudják, mit csinálnak. Én csak egy felbérelt segítő vagyok, de mindenkinek bízni kell a többiekben, hogy nem cseszik el, nem követnek el nagy hibát, nem rágalmaznak meg senkit, vagy nem tévednek a tényeket illetően.

Térjünk vissza a biztonsághoz. Azt mondta, hogy nem akartak semmilyen kiszivárgó információt. Milyen biztonsági intézkedéseik voltak, hogy ezt megakadályozzák?

Ez túlmutat az én technikai tudásomon. De ahhoz, hogy valaki csatlakozzon az ICIJ-hez, egy tanulási folyamatra van szükség, valószínűleg minden újságírónak át kell ezen esni. Sok dolgot ajánlanak, hogy az újságírók hogyan ügyeljenek a kommunikációjuk és az anyagaik biztonságára. Mindenféle eszközöket alkalmaznak, beleértve a titkosítást.

Fotó: FüHü

Bármennyire szigorúan is védik a virtuális munkahelyet, amelyben az emberek a világ minden tájáról dolgoznak, biztos, hogy ez szükséges, mert az összes érzékeny dokumentum elérhető online, annak kell lennie, hiszen nem mindenki dolgozik a washingtoni irodából.

Sokat gondolkodnak ezen, sok email, beszélgetés szól arról, hogy valaki adathalász vagy hackertámadást indít ellenünk. Mindenesetre az, hogy egészen a nyilvánosságra hozatalig minden biztonságos volt, azt jelenti, hogy jól működött a rendszer.

Tudja, ki volt az első, aki kiszivárogtatott valamit arról, hogy megy egy vizsgálat? Az Appleby, a cég, ahonnan a dokumentumok fele kikerült. Amikor megkeresték őket, kiadtak egy sajtóközleményt.

Van egy kérdés, amire mindenki tudni akarja a választ: hogy kapta meg a Süddeutsche Zeitung ezeket a dokumentumokat? Mondhat erről bármit, vagy az egész abszolút titkos?

Igen, abszolút titkos, de az igazság az, hogy fogalmam sincs róla. (nevet)

És arról, hogy miért a Süddeutsche Zeitung kapta meg őket?

Nem tudom pontosan, de ugye ők voltak azok, akik a Panama Papírokat is megkapták. Ha egyszer lesz egy hírneved, hogy képes vagy ilyen dolgokat kezelni, akkor a következő, aki ilyennel jön, valószínűleg téged fog megkeresni.

Fotó: FüHü

Ez így működik. Bárki is legyen a szivárogtató, és tényleg nem tudom, most ki volt, neki fel kell fednie magát, akár veszélybe is kerülhet. Biztos akar lenni abban, hogy az átadás simán megy, hogy megvédik, hogy nem lesznek hozzá visszavezető nyomok, hogy a kockázatnak, amit vállal, van értelme, az lesz az eredmény, amire számított, amikor kiadta a dokumentumokat. Nem véletlenszerű választással dől el, ki kap ilyen adatokat.

Ellenőrizték az adatok valódiságát? Jó, biztos vagyok benne, hogy igen, de voltak hamis dokumentumok az anyagban?

Igen, mielőtt bármit is csinálsz, ezzel kell kezdeni. Mi van, ha másfél év munka után derül ki, hogy az egész egy átverés? Vagy ha az Appleby bizonyítani tudná, hogy az egész hamisítvány. Az katasztrófa lenne.

Szóval a hitelesség ellenőrzése volt az első, amit a csoport tett, de nem tudom, hogyan végezték ezt a munkát, mert ez azelőtt történt, hogy én odakerültem.

Miért tartja fontosnak, hogy leleplezzék az offshore üzleteket?

Két fő oka van ennek: egy gyakorlati és egy morális. Ha a praktikus részét nézzük,

a világ vagyonának óriási részét rejtették el offshore üzletekben.

Azt nehéz megmondani, mennyi pénzről van szó, de olyan becsléseket is láttam, amelyek 32 ezer milliárd dollárról szólnak. Ennek nagy része után nem adóznak, eltitkolják az állam elől, ami azt is jelenti, hogy azoknak kell kipótolni a különbözetet, akik nem részei a rendszernek. Ez nagyon komolyan hozzájárul az egyenlőtlenséghez.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy egyesek nem fizetnek megfelelő mennyiségű adót, hanem arról is, hogy a már eleve nagyon gazdagok kontrollálni tudják azt a vagyont, amelyet egy olyan infrastruktúra felhasználásával szereztek, amelyért mi, a többiek fizetünk.

Fotó: FüHü

A másik fele pedig az, hogy egy abszolút tisztességtelen. Megkérdőjelezi az egész rendszer legitimációját. Kérdéseket vet fel arról, hogy működik-e a demokrácia, ha képtelen betartatni a törvényt a leggazdagabb állampolgárokkal.

Ha a leggazdagabbakra nem ugyanazok a törvények és szabályok vonatkoznak, mint a többiekre, akkor már nem demokráciában élünk.

Annak a szabályai ugyanis mindenkire vonatkoznak. Ha nem, akkor az emberek elvesztik a bizalmukat, és ha az emberek nem bíznak a demokráciában, akkor az már meg is szűnt.

120 ezer név szerepelt a dokumentumokban. Melyik volt az, amelyik Önnek személyesen a legnagyobb meglepetést okozta?

Hú… Károly herceg és a királynő… Vagy Bono. Ő azért volt meglepetés, mert ő a társadalmi igazságosság keresztes lovagja, és komolyan is veszi ezt. De mégis, azt gondolom, hogy talán Wilbur Ross volt a legnagyobb meglepetés, hiszen ő tagja az amerikai kormánynak. Az, hogy milyen prominens nevek kerültek elő, az adja egyébként az egésznek az erejét.

Fenyegetőzött bárki az érintettek közül jogi eljárással?

Valószínűleg mindegyik. (nevet)

Fotó: FüHü

Csak fenyegetőztek, vagy volt, aki el is indított ilyet?

Egyről sem tudok. De az egész folyamat része, hogy ne legyenek meglepetések. Tehát mindenkinek, aki érintett volt, részletes információi voltak arról, hogy mi következik. Itt komoly vitákról van szó, amelynek sok előnye van mindenki számára, főleg a médiumoknak, amelyeknek annyira tisztességesnek kell lenniük, amennyire csak lehetséges.

Azok, akiknek megmutatjuk az anyagot, a leginkább érdekeltek abban, hogy hibákat fedezzenek fel. Tehát fontos, hogy minden igazolva legyen és ne kövessünk el hibákat. Nem akarhatjuk, hogy hibás legyen mondjuk egy szám, egy titulus, egyáltalán, semmit nem akarunk elrontani.

Ha a sztorit el kell engedni, mert valaki felfedez benne egy hibát, akkor ez van.

Mindenesetre, az egész folyamat természetéből fakad, hogy az alanyok reagálnak valahogy.

Vajon lesz az egésznek bármilyen következménye? A Panama Papíroknak ugye volt…

Nem akarok spekulálni, de azt hiszem, hogy a nyilvánosság egyre jobban figyel a vagyoni egyenlőtlenséggel kapcsolatos kérdésekre, és az offshore rendszerek ebben játszott szerepére. Őszintén, az ICIJ-nek köszönhető, hogy egyáltalán beszélnek erről.

Senki sem foglalkozott az offshore rendszerrel, ami úgy fejlődött, mint egy istenverte rák.

30 év alatt a pénzügyi rendszer óriástumora lett belőle.

Ez hatalmas üzlet. Rengeteg pénzről beszélünk, amely az egyes országokból adóparadicsomokba került. Nem hiszen, hogy ez folytatódhat. Tényleg nem hiszem.

Beszéljünk egy kicsit azok biztonságáról, akik dolgoztak az ügyön. Az újságírók közül sokan olyan országban dolgoznak, ahol az ő személyes biztonságuk nem éppen a legfőbb szempontja a hatóságoknak. Tud arról, hogy bármelyiküket megfenyegették volna?

Mindannyian tudunk a máltai újságíróról, akit egy autóbombával öltek meg, úgy tűnik, hogy a Panama Papírokkal kapcsolatban végzett munkájáért. Tudja, ez előfordulhat szinte mindenkivel, mindenhol. De azért a veszélyek többsége nem halálos, inkább jogi.

Fotó: FüHü

Vannak olyan országok, mint például Magyarország is, ahol az újságírókat a kormányközeli sajtó személyükben támadja, ami

gyalázatos és sajnálatos.

Ez is egy kockázat. Vagy vannak olyan újságírók, akiket illegálisan vagy legálisan megfigyelnek, hackertámadás éri őket… Vannak kockázatok, általánosságban azt lehet mondani, hogy azokban az országokban, ahol működik a jogállam, alacsonyabb a kockázat. Olyan országokban, mint mondjuk Oroszország, sokkal magasabb.

Vannak, akik támogatják ezt a munkát, akár magánemberek, akár szervezetek?

Igen. Nem tudom, kik ők, de ez elérhető az ICIJ honlapján.

Tehát átlátható a rendszer?

Annak kell lennie. Nincsenek filléres gondjaink, de azért szoros a költségvetés. Ha valaki független, az azt is jelenti, hogy nem dúskál a pénzben. Most így működik a rendszer.

Az offshore ügyek kiszivárgásának nem ez volt az első hulláma. Ön szerint várható újabb?

Nagyon remélem. Mondom még egyszer, én néhány hónapja dolgozom velük, de már régóta rajongójuk voltam.

Ez a csoport nagy szivárogtatások egész sorát dolgozta fel.

Az első volt az úgynevezett Offshore Leaks, aztán jött a LuxLeaks, a SwissLeaks, és aztán a Panama Papírok.

Ezekben az esetekben mindig rendkívül bizalmas dokumentumok hatalmas mennyiségét szivárogtatták ki. És amikor az ember azt gondolta, hogy nincs több, akkor kijöttek a Paradicsom Papírok. Tényleg igaz, hogy egy szivárogtatás egy másikhoz vezet. A világ minden részén vannak olyan emberek, akik hozzáférnek adatokhoz, látják ezt, és azt mondják: hé, én egy olyan cégnek dolgozom, amelyiknél szintén nincs minden rendben, nézzük, mit tudok tenni.

Szóval a válaszom: nem tudom, lesz-e még hasonló szivárogtatás, de bízom benne.

Hogyan működhet a sajtó Trump és az álhírek világában?

0

Donald Trump háborút hirdetett a sajtó ellen, Kat Downs Mulder, a Washington Post grafikai igazgatója arról beszélt a News Impact Budapest konferencián, hogyan lehet ilyen környezetben az újságíróknak dolgozni. Oliver Sauter, a WorldBrain alapítója pedig arról, hogyan lehet küzdeni az álhírek ellen.

Mivel Donald Trump állandóan támadja a sajtót, leszámítva persze a neki kedves, elsősorban a szélsőjobboldalhoz közel álló médiumokat, teljesen megváltozott az a környezet, amelyben az újságíróknak dolgozniuk kell. Trump és tanácsadói egyenesen arról beszélnek, hogy a média látja el az ellenzéki pártok szerepét – ha valakinek ez a gondolat ismerősnek tűnik, az nem véletlen, hasonló üzenetet közvetít a Fidesz is, természetesen Amerikából hozva az ötletet.

Kat Downs Mulder

Kat Downs Mulder felidézte a Washington Post egy másik szerkesztőjének, Marty Baronnak egy korábbi interjúját. Ő azt mondta:

Trump ugyan háborút hirdetett, de ez nem kölcsönös, mi nem háborúzunk, mi csak a munkánkat végezzük.

Azt is mondta: aki független, az ma már ellenségnek számít, ezért Trump gyakran démonizálja a médiát, az újságírókról pedig lealacsonyító kifejezésekkel beszél (ez is ismerős lehet Magyarországról).

Kat Downs Mulder szerint ebben a megváltozott környezetben az újságíróknak is másképp kell dolgozni: többek között átláthatónak kell lenni, elismerni az esetleges tévedéseket, ugyanakkor még alaposabban ellenőrizni a tényeket.

Oliver Sauter

Oliver Sauter is beszélt a megváltozott környezetről. Azt mondta: ő nem „igazság utáni” (post-truth) világnak nevezné a mostanit, hanem „bizalom utáninak” (post-trust). Szerinte ugyanis a közönség egy része pont a bizalmát vesztette el a sajtó felé, és ez is segíti az álhírek terjedését.

Ma képtelenség minden egyes információnak utánanézni, amellyel az interneten találkozunk, így bárki könnyedén áldozatául eshet az álhíreknek, dezinformációnak. Oliver Sauter szerint ez ellen muszáj küzdeni, de azt is fontosnak tartja, hogy

nem lehet meggyőzni embereket úgy, ha valaki megfellebbezhetetlen igazságként hangoztatja saját véleményét,

hanem meg kell mutatni több, eltérő gondolatot is.

Ehhez minőségi tartalomra van szükség, ezt előállítani viszont nehéz és időigényes. De megéri, hiszen az igazán hiteles, megbízható lapok (New York Times, Washington Post, Guardian) előfizetőinek a száma még az utóbbi időszakban is nőtt.

„Nem normális, ahogy most állunk”

0

Magyarország fantasztikusan rossz példa a média szempontjából – ezt mondta Dean Starkman Pulitzer-díjas újságíró, a CEU Center for Media, Data and Society kutatója a News Impact Budapest nevű konferencián, az Akvárium Klubban. Szerinte Donald Trump csak egyetlen szereplő a szabad sajtó elleni globális harcban.

Starkman szerint az újságírás ma nagyon rossz helyzetben van az egész világon, nagyon gyenge, ezért is támadja Donald Trump. Azt mondta: „nem normális, ahogy most állunk”, nem normális, ahogy Trump viselkedik a médiával, az amerikai nép ellenségének nevezi. De emögött

komoly politikai, pénzügyi, technológiai problémák vannak a médiában.

Közép-Európáról Starkman azt mondta, Magyarországon a kormány tudja, mennyire fontos a média, ez abból is látszott, hogy a 2010-es választási győzelem után egyik első dolga volt új médiatörvényt alkotni. Hasonló folyamat játszódott le Lengyelországban is, de újabban már a szerb kormány is rendszeresen támadja a sajtót.

Starkman szerint

a médiának külső és belső kihívásokkal is szembe kell néznie.

A külső fenyegetések közé tartoznak a perek, a pénzügyi korlátozások, különadók, a jogi szabályozási környezet, a források elhallgattatása, egyes országokban a fizikai erőszak, és az utóbbi időben a hackertámadások is. A belső fenyegetések közé pedig az összeomló üzleti modellek, például a csökkenő reklámbevételek, a médiaipari koncentráció és a propagandamédia előretörése.

Magyarországról azt mondta:

„fantasztikusan rossz példa”

ebből a szempontból. A kormány egyre több médiumot szerez meg, emellett a legnagyobb hirdetők egyike, és így újságok „életéről és haláláról” dönthet.

Szerinte az egész világra jellemző jelenség, hogy egyre több olyan szélsőjobboldali médium alakul, amelyek nagyon fegyelmezettek, rengeteget posztolnak a közösségi médiában, és így nagyon sok emberhez jutnak el. A jobbközép média befolyása ezzel csökken, és a szélsőjobb erősödik – ez szerinte Steve Bannon hatása. Ő ugyanis tudta, hogy

sok sztorival a nagy médiumokba is be tudnak kerülni, így ők tudják tematizálni a közbeszédet.

Starkman szerint a helyzet azért félelmetes, mert Donald Trump csak egy szereplője a globális támadásnak a szabad sajtó ellen.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK