Kezdőlap Címkék Tordai Bence

Címke: Tordai Bence

TÉVES HELYSZÍNVÁLASZTÁS

Olvasom az interneten – konkrétan a kiváló 444-en – hogy a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjában emlékezett meg vagy száz ember Tamás Gáspár Miklósról.

A tudósítás a megemlékezők közül Jámbor András, Szabó Tünde és Tordai Bence országgyűlési képviselőket, valamint Schiffer András és Szanyi Tibor korábbi képviselőket emeli ki. Szabó és Tordai a Párbeszéd vezető politikusai, Jámbor András is a Párbeszéd frakciójában ül, bár függetlenként, a Szikra mozgalom jelöltjeként indult az előválasztáson, és a Párbeszéd támogatásával győzte le a Fidesz jelöltjét, Szanyi Tibor MSZP-s volt, most a legegyszerűbben szélsőbaloldaliként jellemezhető ISZOMM alapító politikusa. Baloldaliak gyűltek össze tehát Tamás Gáspár Miklósra emlékezni, olyanok, akik politikai tevékenységükben valamilyen értelemben antikapitalistákként, az 1989-90 óta kialakult magyar piacgazdasági berendezkedés éles kritikusaként lépnek fel. Életének és közéleti tevékenységének utolsó évtizedeiben, a liberalizmustól való elfordulása óta TGM is a magyarországi piacgazdasági berendezkedés élet kritikusaként lépett fel, és ebben az értelemben vitathatatlanul jogos, hogy e baloldali politikusok közösen megemlékeztek róla. Jogos, hogy ők is magukénak tekintik TGM örökségének egy fontos részét, miközben mi, magyar liberálisok. egykori SZDSZ-esek is magunkénak tekintjük őt, ha ebben az utolsó időszakában a kapitalizmus megítélésében egyfelől a szocializmus lehetséges illetve kívánatos voltának megítélésében másfelől súlyos nézetkülönbség alakult ki köztünk. Közben persze haláláig összekötött minket elkötelezettsége a szabadság és szolidaritás mellett – egykori közös pártunk, az SZDSZ a szabadság és szolidaritás pártjaként definiálta magát, és annak idején az is volt. Gazsi öröksége sokunké.

Ugyanakkor fölöttébb szerencsétlennek tartom, hogy a baloldaliak megemlékezésének szervezői a Munkásmozgalmi Panteonhoz hívták a részvevőket. A Munkásmozgalmi Panteont az egykori magyar állampárt hozta létre, és az egészen 1989-ig az állampárt magasrangú vezetőinek és az általuk elismert egykori kommunistáknak hivatalos temetkezési helye volt. TGM mindig világossá tette, hogy az, hogy baloldalinak, marxistának, olyankor kommunistának minősítette önmagát, semmit sem változtatott azon, hogy élesen szemben állt az egykori kommunista párttal, az általa működtetett rendszerrel, az egykori „szocialista világrendszer” kommunista berendezkedésével, amelynek egyik államából, amelyben született és ahol gyermekéveit, ifjúságát töltötte, elüldözték, és ahova áttelepült, ott is elvesztette állását, hivatalos egzisztenciáját. Annak, amit Magyarországon szocialista rendszernek szoktunk nevezni, TGM egész felnőtt életében ellenfele volt, a magyar és nemzetközi kapitalizmusnak kritikusa. A tudósításban felsorolt politikusok közül Szanyi Tibor lett a magyarországi szocializmus apologétája, és nem tudni, hogy a szervezők és részvevők között voltak-e mások is ilyenek. Fontos ugyanakkor, hogy valóságos képünk legyen TGM nézeteiről és egész pályájáról, ha – nagyon helyesen – emlékezünk rá.

BALOLDALI

Tordai Bencét, a Párbeszéd tehetséges és bátor képviselőjét, a párt néhány hónapja megválasztott társelnökét és átmeneti frakcióvezetőjét, tehát ez idő szerint a Párbeszéd első számú arcát láthattuk-hallhattuk ma reggel az ATV-ben.

Hősiesen küzdött az úgynevezett házépítkezési ügyével a beszélgetést indító Pindroch Tamás fideszes újságíró támadásával szemben, ahogy kell, jólesett. A beszélgetés vége már kevésbé. A műsorvezető arról a tegnap nyilvánosságra került tranzakcióról kérdezte a véleményét, mely szerint a 4IG nevű Fidesz-közeli informatikai „magáncég” és az állam megvásárolja a Vodafone magyarországi vállalatát. Tordai így válaszolt:

„Szerintem minden józan ember azt gondolja, hogy egy ilyen válságos helyzetben a kormánynak nem arra kéne százmilliárdokat fordítania, hogy egy olyan tulajdont szerezzen, amely semmilyen döntésre nem jogosítja fel. 49 százalékos tulajdonrészt vásárol egy NER-es céggel közösen, tehát gyakorlatilag megint az történik, hogy az államkasszából finanszírozzák meg, támogatják, megsegítik a Mészáros-birodalomnak a további gazdasági térhódítását,

és én nem látom, hogy ez a magyar adófizetőknek, a magyar polgároknak hogyan lenne jó biznisz. De hogyha van bármilyen szakmai, vagy akár politikai természetű érv, akkor én nyitottan, kíváncsian hallgatom.’

Pindroch erre azt kérdezi: „az állam, úgy látszik, ilyen stratégiai területeken tulajdont szerez. Ezzel sem értenek egyet. Önök a privatizáció oldalán állnának még más stratégiai területeken is, például gáztározók, ahogy a Gyurcsány-kormány csinálta, vagy mi az álláspontjuk ezzel kapcsolatban?”

Tordai újabb válasza az, amiért mindezt leírom a képernyőről:

„A Párbeszéd zöld, tehát baloldali pártként nyilvánvalóan a szélesebb körű közösségi tulajdon, adott esetben állami, önkormányzati, szövetkezeti és így tovább tulajdon pártján áll, de ha már egy területet a piaci működésre bízunk, akkor viszont nem kéne piactorzító működésre átállni. Tehát nyilvánvaló, innentől kezdve az állam, amely egyszerre tulajdonos és szabályozó az adott területen, most már a három nagy mobilszolgáltatóból Magyarországon kettőben állami tulajdon van, illetve NER-es tulajdon van. Innentől kezdve elég érdekes az a piac, ahol az állam résztulajdonosként egy NER-es céggel közösen százszázalékos tulajdonosként, illetve nem tulajdonosként ezt a három egymással versengő, ugye ez az oligopol piac a közgazdászok szerint, egy ilyen oligopol piacon szabályozóként is fellép, ez legalább aggályos. De nem nekem kell nyilvánvalóan mondjuk a Magyar Telekom helyett aggódnom, én a magyar adófizetők pénze miatt aggódom.”

Tordai Bencének természetesen igaza van, amikor az adófizetők pénzét félti. Nemcsak azt a több mint háromszázötven milliárdot, amit az állami részesedésért fizetnek majd, hanem azt is, amivel a kivásárlás másik felét, a NER-es cég részesedését finanszírozzák majd, hiszen azt is, mint ilyen ügyleteknél máskor, az így vagy úgy közpénzt költő állami illetve NER-es bankok hitele finanszírozza majd. Igaza van abban is, amikor azt

kifogásolja, hogy az állam egyszerre lesz tulajdonos és szabályozó egy egyébként is oligopol piacon.

Csakhogy második válaszának kezdetén fontosnak tartja leszögezni: a Párbeszéd mint zöld, mint baloldali párt a „közösségi” tulajdon híve, amely lehet állami, önkormányzatii vagy szövetkezeti. Mivel szemben? Természetesen a magántulajdonnal szemben. A baloldaliság Tordai számára antikapitalizmust jelent: idegenkedik a magántulajdontól, és a „közösségi” tulajdon híve.

Régi hagyomány ez. „Az enyim, a tied mennyi lármát szűle, Miolta a miénk nevezet elűle. Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált, Per és lárma nélkűl annyi embert táplált, S többet: mert még akkor a had és veszettség Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség. Nem volt még koldúsa akkor a törvénynek, Nem született senki gazdagnak, szegénynek.” Csokonai filozofikus versében olvashattuk, tanulhattuk ezt annak idején az iskolában, s az ő korában, s az azóta eltelt időben is elterjedt a magántulajdon-ellenes, szocialista gondolkodás. A huszadik század tapasztalata azonban arra tanít, hogy az embertársainkkal való szolidaritás, a francia forradalom hármas jelszavából a harmadik, a testvériség érvényre juttatásában nem a tulajdon közösségisége az alkalmas eszköz. A modern baloldali politika évtizedek óta túljutott ezen az évszázados hiedelmen, s ez mind a szociáldemokráciára, mind a zöldekre igaz Nyugat-Európában. Egyaránt

tisztában vannak azzal, hogy a jólét növeléséhez a gazdasági növekedés, ahhoz pedig a verseny és magántulajdon hajtóereje nélkülözhetetlen.

Amikor Orbánék az elmúlt tizenkét évben tíz- és százmilliárdokat költöttek az állami tulajdon körének kiterjesztésére, hogy maguk igazgathassák a magyar tőkeállomány mind nagyobb részét, s maguk sokszor politikai szempontjait érvényesíthessék abban, jó lenne, ha az orbáni hatalomgyakorlással szemben álló magyar baloldaliak nemcsak az államosítás konkrét körülményeit helytelenítenék, mint azt ebben az interjúban Tordai tette, hanem elvileg is elutasítanák a termelő és szolgáltató tőke állami kivásárlását, „nemzeti” kézbe vételét.

Jó lenne, ha a magyar politikáiban modern, és nem archaikus baloldalt láthatnánk.

ITT A BELSŐ ELLENSÉG

Ilyen sem volt még: egységesen léptek fel napirend előtt az ellenzéki frakciók, mindenki Kövér Lászlónak a titkosszolgálatok belső értekezletén mondott beszédével foglalkozott, és visszatértek rá az azonnali kérdések órájában is.

A Direkt 36 portál által közzétett mondatok szó szerint így hangzottak:

„A magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz és ilyenért dolgozik, a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik.

Tisztelt Kollégák!

Én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot fenyegeti.”

Kövér azt is világossá tette, hogy a politika „másik részét” azok jelentik, akik „Kun Bélához hasonlóan gondolkodnak” államról és nemzetről.

Ismerjük el, hogy a magyar közéletben valóban jelen van kétféle felfogás államról és nemzetről, mégpedig több mint száz éve, és ma is.

Mondhatjuk úgy, hogy jelen van egy, a szomszéd népeket és a nyugati hatalmakat a magyarság ellenségének tekintő, és egyúttal az államot egy uralkodó réteg tulajdonának tekintő felfogás, amely az első világháború kitörésekor a Monarchián belüli soknemzetiségű magyar állam integritását, a Horthy-rendszerben a területi revíziót tekintette az állam fő külpolitikai, a félfeudális, elnyomó hatalmi berendezkedés fenntartásátt pedig fő belpolitikai küldetésének. Az Orbán-rendszer a magyar politikának ezzel a felfogásával vállal folytonosságot.

Ezzel szemben sokféle politikai erő állt a múltban: kisgazdák, liberálisok, szociáldemokraták és bizony kommunisták is, akik a félfeudális viszonyok felszámolását, demokráciát, és korábban részben, 1989 óta egyértelműen a nyugati világ értékrendjének átvételét, a nyugati integrációs szervezetekhez való csatlakozást képviselték illetve képviselik.

Az új magyar demokrácia meghatározó politikai pártjai 1989 után egy ideig egyetérteni látszottak a piacgazdaság és a többpártrendszerű parlamenti demokrácia elfogadásában, nyugati orientációba, az integrációs szervezetekhez való csatlakozásban.

Jó ideig csak a parlamenten kívüli Munkáspárt és az MDF-ből kivált MIÉP tért el ettől.

A kilencvenes évek közepétől azonban az MSZP–SZDSZ kormány ellenzékébe került Fidesz fokozatosan eltávolodott az 1989-es konszenzustól, majd 2010-ben kormányra kerülve gyakorlatilag felmondta azt: felszámolta a parlamenti váltógazdaságot és eltávolodott a nyugati integrációs szervezetek normáitól anélkül, hogy formálisan kilépett volna azokból.

Napjainkra az Orbán-rendszer eljutott az euroatlanti világ alapvető normáinak tagadásához,

és visszajutott a múlt század harmincas éveinek világképéhez: a népek, az államok egymás ellenségei, a liberális demokrácia helyett az illiberális államnak nevezett önkényuralmat építi, és a piacgazdaságot is szoros állami ellenőrzés alá vonja, és lelkesedik a protekcionizmusért.

Kétségtelen, hogy az ellenzéki pártok – különböző mértékben – továbbra is a nyugati normákhoz, az 1989-es konszenzuishoz igazodnak, és ezeket a normákat vallja magáénak a közvéleménynek az Orbán-rendszerrel szemben kritikus része. Ez valóságos különbség, sőt több: valóságos szakadék a magyar közélet két része között, mellyel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Fidesz normáinak elutasításában az ellenzéki pártok különböző mértékben határozottak. (A Fidesz által követett nacionalista retorikát és intézkedéseket, a gazdaságpolitikában megjelent protekcionizmust például többnyire nem utasítják el.)

Kövér beszédében erről a szakadékról van szó a magyar közélet két része között, és ebben kétségtelenül igaza van.

A Fidesz politikusai hosszú ideje folyamatosan beszélnek erről a szakadékról – jószerével már a kilencvenes évek közepe óta.

Ami Kövér beszédében új, hogy nyíltan kimondta: „nemzetbiztonsági kockázatnak” tekinti azt, hogy a Fidesz által képviselt nacionalista, autoriter államfelfogással szemben jelen van és, ha ellenzékben is, de számottevő politikai képviselettel is rendelkezik a másik, nyugatos és demokratikus felfogás is.

Ha pedig ez nemzetbiztonsági kockázat – vagyis veszélyezteti a magyar államot –, akkor az ezzel szembeni fellépés a titkosszolgálatoknak is feladata.

Joggal emlékezteti Kövér beszéde Tordai Bencét az ötvenes évekre. Ha néhány évtizeddel idősebb lenne, akkor talán a kifejezés is eszébe jutott volna: belső ellenségnek nevezték az ötvenes években azokat, akik politikailag álltak szembe a rendszerrel, és akikkel szemben a titkosszolgálatok egész eszközrendszerét bevetették.

Az a szemlélet éledt most újra, amikor a titkosszolgálatok nem terroristák, hanem az Orbán-rendszerrel ténylegesen vagy csak feltételezések szerint szembenálló emberekkel szemben vetették be a Pegazus szoftvert és minden bizonnyal a titkosszolgálatok hagyományos eszközeit is.

(Az Eötvös Károly Intézet évekkel ezelőtt vette észre, hogy irodáit lehallgatják.) Vagyis: az Orbán-rendszer visszatért a belső ellenség elleni harchoz. Ennek kimondása a Kövér-beszéd fontos új eleme.

No comment…

A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese a párt csütörtöki megemlékezésén az igazságtalanság szinonimájának, a magyar nemzet tragédiájának nevezte a száz éve aláírt trianoni békeszerződést.

Tordai Bence a fővárosi eseményen úgy fogalmazott: most mellékes, hogy ki jobb- vagy baloldali, liberális, zöld vagy konzervatív, mert Trianon összmagyar ügy. Mindenkinek tisztelnie kell a történelmi traumák fájdalmát, azokat az emberi sorsokat, amelyekben Trianon törést okozott – mondta a politikus.

    Az ilyen személyes és családi traumákhoz csak megértéssel, empátiával és tisztelettel szabad viszonyulni, ugyanakkor nem lehet elmenni a Trianonhoz vezető hibák és bűnök mellett – közölte.

Trianon egyik legfőbb üzenete az, hogy nem lehet embereket kirekeszteni a magyar nemzetből, mégis vannak, akik ma pontosan ezt tennék – szögezte le. Vannak, akik maguknak tartják fent a jogot, hogy megmondják, ki az igazi magyar és ki nem az, vannak olyanok, akik könnyedén és rendszeresen hazaárulóznak és nemzetelleneseznek, a magyarság ellenségének kiáltják ki azokat, akiknek más a politikai véleményük – jelentette ki.

    Ők a „megosztás és képmutatás bajnokai”, akik ünnepélyes díszletek között a magyarság egységéről és összetartozásáról nyilatkoznak, majd a pulpitusról lejőve már azt mondják meg, hogy „kit kell utálni, kit kell gyűlölni, kit kell kirekeszteni” – fogalmazott.

Nemcsak megmondják, de egy évtizede erre építik a politikájukat, évente közpénzek százmilliárdjait költik arra, hogy magyart magyarral összeugrasszanak – tette hozzá.

    Nemet kell mondani a megosztásra, a kirekesztésre, mert nemzeti egységről akkor lehet beszélni, amikor a tettek az összetartozás és a szolidaritás talaján állnak – érvelt a politikus.

A jelenlegi gazdaság- és társadalompolitika azonban magyarok millióit hagyja nyomorban élni, a nehéz sorsú gyerekeket állami eszközökkel vágja el a korszerű tudás megszerzésének lehetőségétől, az egészségügy pedig a koronavírus-járványtól függetlenül is válságban van – ismertette véleményét Tordai Bence.

A képviselő azt mondta, hogy száz évvel Trianon után egy olyan határok nélküli Európa felé kell fordulni, ahol az országok közösen érvényesítik az érdekeiket, ahol a nemzetek között nincsen feszültség, szabad a kultúrák áramlása és mindenki lehet magyar, anélkül, hogy ezért hátrány érné.

A párt aktivistái az esemény előtt, a megemlékezés jegyében, a XIV. kerületi Kassai téren elültettek egy tölgyfát, amit a frakcióvezető-helyettes nemzetiszínű szalaggal kötött át.

Éljen az adócsökkentés? – 2019. június

Kivételes eljárásban tárgyalta az Országgyűlés a „szociális hozzájárulási adó” két százalékos csökkentését. A pénzügyminiszter előterjesztését egy kivétellel minden ellenzéki felszólaló támogatta. Igaz, előadták sokféle kifogásukat, de ugyanakkor frakcióik tagjai igennel szavaztak.

Én nem tettem volna. Először is azért nem, mert hogyan lehet egy adómódosítást, amelyet régóta tudni lehetett, kivételes eljárásban tárgyalni. A kivételes eljárás arra való, hogy váratlanul előállt helyzetben az Országgyűlés gyorsabban dönthessen. Volt itt váratlanul előállt helyzet? Dehogy volt, a törvényjavaslat egy régen történt,több évre szóló elhatározás érvényesítése. Minden további nélkül benyújthatták volna a törvényjavaslatot hónapokkal ezelőtt, és akkor rendes eljárásban is időben megszülethetett volna a törvény, amit a kormánytöbbség meg akart alkotni. Már csak azért sem helyes erre igennel szavazni, mert azzal a parlamentarizmus ilyen megcsúfolását is tudomásul veszik.

Másodszor azért nem, mert a társadalombiztosítási járuléknak szociális hozzájárulási adóvá történő átalakítása annak velejárója, hogy az Orbán-rendszer felszámolta Magyarországon a társadalombiztosítást. Amikor a 2018-as választás előtt az ellenzéki pártok megállapodtak egyfajta egészségpolitikai minimumban, ennek talán legfontosabb pontja az egészségügy társadalombiztosítási alapra való visszahelyezése volt. Ha ezt komolyan veszik, akkor nem mondhatnak igent olyan előterjesztésre, amely az orbáni társadalompolitikával, a társadalombiztosítás megszüntetésével van összhangban. Az orbáni logika szerint a kormány mindenkori akaratától, és nem a munkavállalók és munkáltatók befizetésével függ össze, hogy mennyi jut egészségügyre és nyugdíjra. Ezt a logikát hagyják jóvá igenlő szavazatukkal az ellenzéki pártok.

Ha ugyanis a társadalombiztosítási járulékból finanszírozzák az egészségügyet és a nyugdíjakat, akkor a járulékot nem lehet tetszőlegesen csökkenteni, figyelmen kívül hagyva a két biztosítási ág finanszírozási szükségletét.

Most ugyanis ez történik, és erre mondanak többségükben igent az ellenzéki pártok.

Ez az az eset, amikor az ellenzéki képviselőknek, akik a vállalatok terheinek csökkentését helyeslik, tartózkodniuk kellett volna a szavazástól.

A kivétellel, a Párbeszéd álláspontjával, melyet Tordai Bence fejtett ki, s amelyből szerintem nem tartózkodás, hanem nemleges szavazat következett volna, sem tudok sajnos egyetérteni. Ők rendes szocialistaként nem hívei az adók csökkentésének, szerintük az államnak különféle célokra sokat kell költenie és sok adót is kell beszednie, mint Észak-Európa szociális államaiban. Nekem is rokonszenvesek Észak-Európa szociális államai, de az észak-európai modell nem ültethető át az egészen más történelmi utat bejárt kelet-közép-európai országokra, kiváltképp Magyarországra.

Ezen túlmenően Tordai Bence felszólalásának vezérmotívuma – mellesleg sajnos a DK részéről felszólaló Arató Gergely felszólalásához hasonlóan – a nagyvállalat- illetve multiellenesség volt.

Ők ugyanúgy ellenségesen beszélnek a nagyvállalatok, a multik profitjáról, mint egykor a vulgármarxista brosúrák szerzői. Azok a vulgármarxista brosúrák azt próbálták elhitetni az olvasókkal, hogy a profit a szivarozó, pocakos tőkés luxuséletmódjának forrása. A politikai gazdaságtan komoly művelői tudják, hogy a profit Marxnál is elsősorban a gazdaság rohamos fejlődését szolgáló beruházások, valamint a foglalkoztatás bővítésének forrása, és ehhez képest a tőkés magánfogyasztása elhanyagolható nagyság. Aki a profitot utálja, az a fejlődést utálja.

Én tudom, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentése népszerű az üzleti életben. Csakhogy ellenzéki pártoknak nem kell mindenre igennel szavazni, ami népszerű. Erre sem kellett volna.

Szigorúan magánvélemény

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége felhívja a figyelmet arra, hogy az értelmi fogyatékosság vagy szellemi fogyatékosság pejoratív jelzőként, a vitapartner minősítéseként való használata minden jó érzésű ember számára sértő és megalázó. – tette közzé az ÉFOSZ Facebook oldalán reagálva Tarlós István tegnapi kijelentéseire.

Miról is van szó?

Előzményként álljon itt Tordai Bence Facebook bejegyzése:
„A Fidesz helytartójánál ma elgurult a gyógyszer: odajön hozzám, hogy megafonnal üvöltsön az arcomba… Értem, hogy nincsenek érvei, nincs, amire büszke lehetne, nincs mersze kiállni vitázni az ellenzék jelöltjével. Vagy nem hagyják neki Rogánék, mert tudják, hogy Karácsony Gergely lemosná a Fidesz bábját. De akkor sem az én dobhártyáimon kéne levezetnie a dühét…”

Az incidens után megtartott sajtótájékoztatón hangzott el az inkriminált kijelentés, mely az ÉFOSZ-t a közlemény kiadására késztette.

„Elég furcsa világot élünk – a szellemi fogyatékosokat el kell viselni és türelmesnek kell lenni velük.”

Közel sem szokatlan Tarlós Istvántól ez az agresszív, lekezelő modor, előszeretettel alkalmazta már óbudai polgármestersége idején is. Emlékezhetünk a Szigettel kapcsolatos állandó fenyegető, agresszív kijelentéseire valamint hivatali pozíciójával való visszaélésszerű attakjaira. Gerendaiék regényt írhatnának Tarlós akadékoskodó, hatalmával visszaélő támadásaiból.

Főpolgármestersége alatt ugyancsak számtalan alkalommal előjött modorbeli fogyatékossága. Ezt amellett is fenntartom, hogy sokakkal ellentétben nem vonom kétségbe számos ügyben tett hathatós lépéseinek pozitív végeredményét.

Megy a harc a főpolgármesteri székért. Ilyenkor több megengedhető a politikai ellenfelekkel szemben. Csakhogy  pontosan ilyenkor kell a legnagyobb figyelemmel lenni arra, hogy az ellenfél még véletlenül se a szavazó legyen, különben  október 13.-án keményem visszaüthetnek a sebzett választópolgárok.

Tarlós úr! Ha másért nem – hiszen bőréből úgysem tud kibújni – Karácsonyra tett lekezelő, degradáló kijelentései ugyan nem elegánsak – igaz önről  inkább gőg, mint elegancia mondható el -, de politikai értelemben egy választási ellenféllel szemben sem ajánlatos a „választási nagykönyv” szerint ugyan nem megengedettnek, de elfogadhatónak minősülő szidalmazást a sajtó számos képviselője jelenlétében kijelenteni, mert általában a kijelentőről állítanak ki rossz bizonyítványt. Úgyhogy inkább fontolja meg, mert az ön által hazudósnak, tutyimutyinak, tétovának, mamakedvencének  nevezett Karácsony Gergely is képes lehet ezt politikai értelemben felhasználni és szavait maga ellen fordítani, kijelentéseit eljuttatva pont azokhoz a tétova választókhoz, akik ugyan nem Karácsony fun-ok, de tanultak „mamájuktól” némi jómodort és tisztességet!

Az meg aztán egészen biztos, hogy nem talál pozitív befogadásra  bármelyik oldalhoz tartozó polgártársainknál a született képességeik hiányában is emberhez méltó életet élni kívánó embertársainkra tett sértőe kijelentése! Hogy könnyebb legyen megérteni: ez nem csupán politikai értelemben nem előnyös, de emberileg teljességgel megengedhetetlen!

Tordai Bencének azt üzeni ezen sorok írója, hogy trollkodás nehéz műfaj, bizony abba beleférnek ilyesfajta atrocitások melyek önt érték… de azért ne hagyja abba.

Már megint Trianon-év

2

Ma tárgyalja az Országgyűlés plenáris ülése a Fidesz, illetve névleg a Nemzeti Összetartozás Bizottsága határozati javaslatát arról, hogy legyen 2020 a ”nemzeti összetartozás éve”.

Nincs ebben semmi meglepő, a Fidesz identitásának ma már egyik központi eleme a trianoni sérelem folyamatos napirenden tartása. Elkezdték akkor, amikor elutasították a Horn-kormány által Romániával és Szlovákiával kötött alapszerződéseket, majd folytatták, amikor odaálltak a Magyarok Világszövetsége által elindított népszavazási kezdeményezés mellé, végül pedig a 2010-es kormányalakításkor bevezették a határon túli magyarok kettős állampolgárságát és június 4-ét külön törvényben „a nemzeti összetartozás napjává” nyilvánították. Az lenne a meglepő, ha nem rendeznének egy éven keresztül nagy rendezvénysorozatot a békeszerződés századik évfordulóján. Meg fogják rendezni.
Egyetlen dolog érdekes ezzel kapcsolatban: hogyan viszonyulnak ehhez a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok.

A Jobbik, név szerint Szávay István ugyanis maga is tett már tavaly júniusban (természetesen 4-én, az évfordulón) ugyanilyen javaslatot „Trianon-emlékévre”. A Fidesz Szávay javaslatát még napirendre sem engedte. A napirendre vételről október 1-én a plenáris ülésen szavaztak, és a Fidesz arra hivatkozva tartózkodott a szavazásnál, hogy ott van már a nemzeti összetartozás napja, minden év június 4-én, nincs szükség emlékévre. Azután mégis csak szükség lett, csak éppen nem a Jobbik kezdeményezésére.

Ennél a bizonyos szavazásnál – írtam már erről – csak a DK szavazott nemmel, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP igent mondott a Jobbik javaslatára. Vajon most, amikor a javaslatról rendes vita lesz a plenáris ülésen, ugyanígy foglalnak-e állást az ellenzéki pártok? A határozati javaslatot ezúttal egyébként a „nemzeti összetartozás bizottsága” nyújtotta be, amelynek csak fideszes és jobbikos tagjai vannak, plusz Molnár Zsolt az MSZP-ből. A bizottsági ülésen, ahol márciusban a javaslat benyújtásáról döntöttek, Molnár sem volt jelen, tehát a Fidesz és a Jobbik közös produktumáról van szó. Az ellenzék demokratikus pártjainak álláspontját a mai plenáris ülésen, illetve a két hét múlva várható szavazásnál fogjuk megismerni.

Tavaly októberben a DK nemleges szavazatait nem indokolták meg a vitában. A Párbeszéd igenlő szavazatait Tordai Bence azzal indokolta, hogy „ahogy az előterjesztő mondta, Trianon a magyar nemzet egyik legnagyobb tragédiája volt, és méltó gondolat, hogy száz évvel később megemlékezzünk erről. Meg kell emlékezni természetesen arról is, hogy milyen okok vezettek ahhoz, hogy így alakult a magyar történelem, mi vezetett el ehhez a sorscsapáshoz, hiszen ez nem volt előzmények nélküli. Amikor majd erről emlékezünk, akkor nem hiszem, hogy a jelen politikáját eköré kellene felépíteni, de nyilvánvalóvá kell tenni, hogy ez a magyar nemzeti identitásnak fontos része, még akkor is, ha nem eköré építjük fel a mai önmagunkról szóló gondolkodásunkat”.

Ez szerintem tévedés. Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a trianoni békeszerződésről, a
történelmi Magyarország felbomlásáról, az effajta rendezvénysorozat óhatatlanul azt üzeni mind Magyarország lakosságának, mind a külvilágnak, mindenekelőtt a szomszéd országoknak (mind az ott élő magyaroknak, mind a szomszéd országok többségi népességének), hogy a magyar állam olyan történelmi fejleménynek tekinti a száz évvel ezelőtt történteket, amelyekbe mindmáig nem törődött bele, és amin, ha erre megnyílik a lehetőség, változtatni kíván. Ez pedig megnehezíti, hogy a szomszédainkhoz fűződő viszonyban eljussunk egy olyan megbékéléshez, amilyenhez a német–francia, az olasz–osztrák, sőt a német–lengyel viszonyban évtizedekkel ezelőtt már eljutottak.

A békeszerződés évfordulójával történészeknek kell foglalkozni, de az Országgyűlésnek nem volna helyes emlékévet elrendelnie, s nem helyes erről politikai rendezvények sorát tartani jövőre.

Bauer Tamás

Polt Péter futása

0

Tordai Bence készített gerillainterjút tegnap a legfőbb ügyésszel a parlament folyosóján: extra kérdés Polt Péterhez.

„Miután a fideszes legfőbb ügyész megfutott Jávor Benedek kérdései elől az EP-ben, és nem válaszolt érdemben azonnali kérdéseimre az ülésteremben, a folyosón, két testőrön keresztül folytattam a faggatózást: tovább védi-e Polt Orbán Viktor vejét az Elios-botrányban, vagy hajlandók-e végre nyilvánosságra hozni az OLAF-jelentést?
Avagy: miért hagyják büntetlenül 13 ezer millió forint adófizetői pénz bűnszervezetben elkövetett ellopását? Az Orbán-családhoz tartozó fideszbűnözőknek mindent lehet?”

https://www.facebook.com/TordaiBencePM/videos/394471681353425/?t=0

Hordóügyeink

Kérem, nyilvánosságra került a december 12-i parlamenti ülés jegyzőkönyve, ami bizony nevezetes egy irat, mert akkor „szavazták meg”, ha használhatjuk ezt a kifejezést a Házban lezajlott jelenetekre az azóta „rabszolgatörvény” néven elhíresült javaslatot és a közigazgatási bíróságokra vonatkozót is. Az ülés képei akkor bejárták a világhálót: bízvást mondhatom, ilyent még nem láttak a magyar Országgyűlés falai.

A jegyzőkönyv hivatalos formájában itt olvasható. A dolgok természetéből fakadóan a betű nem tudja teljesen visszaadni a terem hangulatát: de, mint a kollégák is megjegyzik, ennyi sértés, ennyi vád még sosem hangzott el ülésen. És hát bizony, bizony volt ezeknek oka: egy jogállamban az egész szavazást meg kellene ismételni, úgy ahogy van, tekintettel arra, hogy a szavazókészülékek egészen egyszerűen nem működtek megbízhatóan, nem volt szükség a szavazáshoz a képviselői kártyára, az azonosításra. Így viszont bárki szavazhatott bárki helyett, ha betévedt volna a takarító néni, ő is nyomhatott volna gombot… Hogy a Ház rendje sérült, az még megérthető valahol, hiszen tomboltak az indulatok: de hogy a szavazás rendje felbomlott, az sem nem elfogadható, sem nem magyarázható.

Ez így érvénytelennek tekinthető.  Persze érvényesnek tekintik.

De lássunk pár szebb idézetet, mi mindent vágtak egymás fejéhez a képviselők?

„(Kunhalmi Ágnes: Árulók! – Dr. Varga László: Törvénytelen diktatúra! – Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból: Tolvajok! Mocskos népnyúzók! Csalók vagytok! Érvénytelen az egész! Diktatúra! – Arató Gergely: Csaltok itt is, meg a választáson is! – Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Menjetek a helyetekre!)
(Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Menjetek a helyetekre! – Dr. Vadai Ágnes: Elnök úr, csak a pulpitusról lehet ülést vezetni! – Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Pfuj!)
(Folyamatos sípolás. – Közbeszólás a kormánypártok padsoraiban: Üljetek le! – Arató Gergely: Rendőrök kifelé! Mit keresnek itt?)
(Dr. Varga László: Ne nevetgéljetek! Inkább sírni kellene! – Dr. Brenner Koloman: Mocskos csalók!)
(Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ülj a helyedre, dolgozzál!)
(Egy hang: Menjél pelenkacserére, öreg!)
(Szászfalvi László Tordai Bencének, aki a terem közepén állva mobiltelefonjával felvételt készít: Tordai, tedd le a kezed! – Tordai Bence: Miért? – Szászfalvi László: Tedd le…!)
(Szászfalvi László Tordai Bencének, aki továbbra is a terem közepén állva felvételt készít: Ülj a helyedre, szavazzál! Most a tietekről szavazunk!)
Latrocai János: Isten éltesse Lengyelországot! (Taps. – A képviselők helyükön felállva énekelni kezdik a Kossuth-nótát: „Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje…”) Képviselőtársaim, még nem fogyott el! (Tovább éneklik: „Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni, Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – Taps.) Köszönöm szépen. Mint említettem, még nem fogyott el. A forgatókönyvből még van nálam néhány oldal, amelyről döntenünk kell.
Kövér László visszaveszi az ülés vezetését Latorcai Jánostól.
„Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném nagy tisztelettel és elismeréssel megköszönni Latorcai János ülésvezető alelnök úrnak (Taps a kormánypártok soraiban.) azt a fizikai és szellemi értelemben egyaránt kimerítő áldozatvállalást, amit annak érdekében tett, hogy a magyar demokrácia elmúlt 28 éves történetét nézve példátlan obstrukciós kísérletet megakadályozandó, biztosítsa a Magyar Országgyűlés alkotmányos kötelezettségeinek a teljesítését. Ahhoz külön gratulálok, hogy ebben mindössze kétszer bakizott, plusz egyszer, amit most észrevettünk.”

És ez csak a kivonat kivonata, kérem szépen.

Végig folyamatosan zúgott a hazaárulózás mindkét fél részéről, meg merném kockáztatni, hogy egyes, borsosabb kifejezések tán bele sem kerültek a jegyzőkönyvbe. (Bár, hogy Latorcainak hogyan sikerült belekeverni Lengyelországot ebbe, magam sem értem…) Hát, mindenképpen, érdekes egy ülés volt.

Hamarjában nem is tudnám párját mondani. Talán az ukrán parlamentben vannak hasonló voksolások, csak ott időnként verekednek is. És ha belegondolok, honnan indultunk, hogy ide jussunk…

Mert azért régebben is mondtak furcsákat az Országházban, az egyik első ilyen ügynek – ha akaratlanul is – kulcsszereplője voltam.

Igen, a hordó-ügyről van szó.

1990 őszén történt, egy fizetésnap után, a Kurír című napilapnál. Én akkoriban egy „Monitor” nevű rovatot vezettem, 23 évesen, leginkább az volt a dolgunk, hogy a különböző híranyagokat videókazettára rögzítsük, és archiváljuk, bár akármennyi időre nem lehetett elrakni őket, hiszen véges mennyiségű kazettánk volt.

Azon a délelőttön állni látszott az idő, semmi sem történt, én úgy éreztem, sürgősen ki kell mennem a legközelebbi vendéglátóipari egységbe, sör és virsli vételezése céljából, ennek pusztán annyi akadálya volt, hogy elvileg dolgoznunk kellett volna. Csak hát nem volt mit. Ilyenkor a bölcs ember teremt magának munkát, ha értelmetlent is, ráadásul olyant, amihez ott sem kell legyen: betettem a leghosszabb kazettát a videómagnóba és rászóltam a beosztottamra: „Barbikám, nekem olyan érzésem van, hogy ma valami nagyon fontos fog történni a Parlamentben, az ülésen, vegyük elejétől végéig! Le ne állítsd a felvételt, míg vissza nem érek!” És azzal elmentem sörözni.

Már az első korsó végén hírnök jött a szerkesztőségből, hogy azonnal menjek be, egy zseni vagyok. Kicsit csodálkoztam, elvégre nem szokás munkahelyeken honorálni a sörivási képességeket, de mentem. Már a portánál gratuláltak, az irodámba be sem fértem, annyian tolongtak azon a pár négyzetméteren. A kazettát rögtön magához vette a vezetőség, ugyanők szóltak, hogy menjek a pénztárba, prémiumot felvenni… mi történt?

Az, hogy véletlenül tényleg történt egy fontos dolog az ülésen: ebből lett a hordó-ügy. Ugyanis míg Tölgyessy Péter beszélt az ülésteremben, valaki közbekiabált, de a tv-kamera nem mutatta az illetőt. Mi úgy hallottuk, hogy ez hangzik el: „Hordót a zsidónak” és ebből a Kurír elég nagy ügyet csinált. Sőt, az akkori házelnök, Szabad György is így hallotta és vizsgálatot rendelt el az ügyben. A történet vége az, hogy az ügyészség megvizsgálta, nyelvészeti szakértők és hangmagasság-mérő eszközök bevonásával, majd közölték, hogy ők „Hordót a szónoknak”-ot hallanak.

De amíg ez eldőlt…

bár véglegesen soha nem derült ki, mi van a felvételen, Györgyi Kálmán legfőbb ügyész így zárta a jelentését: „Szakértői megítélés szerint azonban ez a hanganyag nem olyan tökéletes, hogy bármilyen akusztikai körülmények között egyértelműen az általam megállapított kijelentés lenne abból hallható. Erre figyelemmel nem tartanám indokoltnak azt, hogy ezt bemutatva, a nyilvánosság számára felhasználásra kerüljön.”

Viszont míg a vizsgálat tartott, jártuk mi a Canossát eleget: hiába, hogy nem lehetett egyértelműen megállapítani, ki kiabált be és mit, nem volt ember az országban, akinek ne lett volna véleménye róla. Tüntetett a szerkesztőség előtt az MDF ifjúsági szervezete is, ami azért volt érdekes, mert pont egy saroknyira volt tőlünk a székházuk, ebéd közben nem egyszer találkoztunk is – na, de tüntetniük akkor is kellett, ha különben egy vendéglőbe jártunk enni.

Fura világ volt, fonák világ: de a mostani fonákabb.

Ha belegondolok, hogy akkortájt fél évig szólt az életünk erről a három szóról, eltöprengek: csak ebből az egy parlamenti jegyzőkönyvből hány száz hordó-ügyet lehetne összerakni?

Na, de akkor még ritkaság volt a bekiabálás, a sértegetés, manapság az a ritkaság, ha nincs.

De akkor is mélázik az ember. Honnét indultunk, hová jutottunk…

Különben meg: a mostani jegyzőkönyv igazából csak egy dologra jó.

Azt bizonyítja, hogy ez a két szavazás érvénytelen volt.

Az úri modort már számon sem kérem rajtuk.

Rég volt az, mikor még az is számított.

Tordai: Orbán csak a tolvajlást papírozza le a törvényhozásban – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Orbán Viktor legfeljebb egy hataloméhes pártelnök, de jó esetben is csak „úgynevezett miniszterelnök”, s nem valódi kormányfő – közölte a magyar parlamentben hangos botrány közepette Tordai Bence. A Párbeszéd képviselője szerint egy hazája iránt elkötelezett államférfi felhatalmazás nélkül nem írja át az ország alkotmányát, egyoldalúan nem módosítja a választási törvényt, hazaáruló módon nem adósítja el az országát, de legfőképp nem tekinti ellenségének az ellene szavazó honfitársait. 

 

Átgondolt politikai megfontolásból, vagy inkább hirtelen jött ötlettől vezérelve tagadta meg Orbán Viktortól a miniszterelnöki címet, s nevezte őt szimplán pártelnöknek?

Nem csupán fricskáról van szó, tudatosan megterveztem ezeket a parlamenti felszólalásokat.  Ugyanis Orbán Viktor miniszterelnöki hatalmát 2011 óta illegitimnek tartom, mert

Orbán és társai nem kaptak felhatalmazást az alkotmány átírására, a választási törvény Fideszre szabására, vagy a független hatalmi ágak bedarálására.

Mégis megtörtént, ráadásul érdemi társadalmi vita nélkül. Igaz, érdemi vitát nem is vállalnak, mert csak a nyers erőt ismerik. Ez viszont nem eredményez társadalmi értelemben vett legitimációt. De azt is hozzá kell tennem, hogy nem a hatalom legalitásával van bajom, hiszen formálisan betartották a törvényalkotás folyamatát, amely jogilag megalapozta a fideszes pártállam kiépítését, illetve lehetővé teszi a közpénzek folyamatos eltüntetését.

Ön persze nyilván tudja, hogy Orbán és a pártja az érvényben lévő törvény alapján nyert, feltétlen kijár neki a miniszterelnöki megszólítás.

Hiszek a szavak erejében, s ha már nem csak egyedül én, hanem velem együtt milliók lesznek, akik nem mondják miniszterelnöknek Orbán Viktort, akkor tényleg nem lesz miniszterelnök. Azért kell a hatalmát állandóan megkérdőjelezni, nehogy bárki azt higgye, hogy a Fidesz-vezér uralkodása megváltoztathatatlan természeti törvény. Sokan azt gondolják ugyanis, hogy Orbán Viktor megingathatatlan és leválthatatlan. Ezt a kikezdhetetlennek tűnő tekintélyt szeretném lerombolni.  Elsősorban azzal, hogy pártelnöknek, és nem miniszterelnöknek nevezem, mert Orbán Viktor saját pártja, s nem az ország érdekeit tartja szem előtt. Nekem az a célom, hogy milliók mondják és adják írásba a szavazófülkében, hogy Orbán többé nem miniszterelnök.

Elég nagy baj az, hogy már van egy generáció, amely csak az Orbán-rezsimet ismeri.

Önnek nem ez az első tekintélyt leromboló akciója, Orbán Viktort korábban már nevezte Putyin csicskájának, aki önként és dalolva menetel a Putyini úton. Ez egy új politikai stílus megnyilvánulása lenne?

A „csicska” kifejezés nekem is ízlésem ellen való, de ezt a szót Simicska ürügyén a Jobbikkal szemben kezdte el használni Orbán és a Fidesz.

Ugyanakkor képtelenség indulatok nélkül beszélni a nemzet sorsát egy évszázadra is meghatározó paksi atomerőmű bővítésről.

Ez a beruházás ugyanis semmibe veszi a nemzeti érdeket, fenntartás nélkül kiszolgálja a putyini érdekeket, ilyen értelemben valóban csicskázás, ráadásul nyilvánvalóan hazaárulásnak minősül. Ilyen politikával szemben szerintem megengedhető, sőt kötelező egy drasztikus stílus, ami még mindig nem áll arányban azzal a politikai bűncselekménnyel, amit a kormány elkövet az országgal szemben. Ezért a stílusért engem kitiltottak a parlamentből, de ez nem fájt, illetve még büszke is voltam rá, mert felhívtam a figyelmet a Fidesz bűnös politikájára, ami egy lelkiismeretes ellenzékinek mindenképp kötelessége.

Gondolom, nem csodálkozott, amikor Kövér László remegő bajusszal megvonta öntől a szót, de meglehetősen idegesen reagáltak a Fidesz elkötelezett hívei, különösen a kormányzati sajtó. Ámbár Orbán Viktor arcán legfeljebb gúny volt. Ez megzavarta önt?

Nem, de tudom, hogy annak a csávónak teflonból van az arca, lepereg róla minden.

A hazai sérthetetlenségének vélt, vagy valós tudatában úgy viselkedik, mintha az ellenzékkel nem is kéne foglalkoznia.

Egész pontosan felhívta a figyelmet arra az alig vitatható tényre, hogy az ország megválasztotta őt miniszterelnöknek.

Ez igaz, de az is eredmény, hogy az egész holdudvarnak bizonygatnia kell most, hogy Orbán a miniszterelnök. A Parlamentben pedig úgy tesznek, mintha a Ház méltósága követelné meg a rendreutasítást, holott az országgyűlés tekintélye az elmúlt nyolc év kormányzása miatt rogyott meg.

A Fidesz jól láthatóan arra használja a törvénygyárat, hogy lepapírozza a tolvajlást.

A héten is frusztráló mennyiségű törvényt terjesztettek be, amely mind ezt a célt szolgálta. Pontosan tudni lehet, hogy például a toronyházakról szóló paragrafusokat a MOL és a GTC érdekében alakítják át.  Ha pedig a sporttörvényhez nyúlnak hozzá, akkor lehet valószínűsíteni, hogy a Vajna – vagy rövidesen a Mészáros Lőrinc – kezében lévő TV2-nek juttatnak milliárdos összegeket a közvetítési jogokon keresztül. A legtöbb jogszabály mögött van olyan gazdasági érdek, amellyel valamelyik kormánypárti oligarchát akarnak pártérdekből, vagy személyes megfontolásból milliárdokhoz juttatni. Tehát minden paragrafus konkrétan forintosítható.  Ha ezt az ellenzék kimondja, akkor persze megkapja a magáért a kormánypárti sajtótól. Ezen a héten engem támadtak, még a TV2 Mokkáját is bevetették ellenem, mert támadni merészeltem a miniszterelnököt.

Ami talán meglepő, hogy ön baloldalról is kapott kritikát, Tamás Gáspárt Miklós szerint meg kéne adnia a tiszteletet a parlamentnek. Valamint illő lenne elismerni, hogy ha nem is tisztán, de a Fidesz nyerte meg a választásokat. Magától nem gondolt erre?  

Akkor szoktam az etikettet betartani, s a tiszteletet bárkinek megadni, ha azt megérdemli, tehát ha az erkölcsi szabályok azt előírják.

Amíg a parlamentben – mint említettem – szinte csak a lopások lepapírozása zajlik, addig az etikett követése üres rítus.

A Parlamentnek az elismerést ki kéne vívnia. Ha már illendőségről beszélünk, azt a kérdést kell feltenni, hogy illik-e a képviselőknek hatalmi pozícióból arcátlanul az emberek szemébe hazudni, a választáson szerzett felhatalmazással illik-e a jogállamot és a demokráciát lerombolni? Illik-e kísérletet tenni a szólásszabadság felszámolására? Lehet, hogy a miniszterelnököt nem illik a hatalomgyakorlásáról keményen számon kérni, de a felsorolt, politikai bűncselekménynek is beillő, joggal való visszaélést sem illik elkövetni. Tudni kell, hogy a választási törvény egyoldalú megváltoztatása, tehát a választási kerületek átrajzolása, a kétfordulós választás megszüntetése, a győzteskompenzációnak nevezett abszurd jogintézmény bevezetése önmagában is a Fidesznek kedvezett, s ezért nyerték meg kétszer is kétharmaddal a választást, miközben az ország nagyobbik fele az ellenzéket támogatja. Véleményem szerint egy ilyen törvény Fidesz általi megszavazása sem éppen illendő.

Mit szól ahhoz az érvhez, hogy ön is ugyanazon törvény alapján ülhet a parlamentben, mint Orbán Viktor? Ha ő úgynevezett miniszterelnök, akkor ön úgynevezett képviselő?

Azt nem vitatom, hogy Orbán Viktor jogszerűen ül a parlamentben, s a kormányalakítását sem jogilag kérdőjelezem meg. De miután képtelen egy ország miniszterelnökeként viselkedni, szimbolikusan megtagadom tőle a címet. S szeretném, ha sokan csatlakoznának hozzám.

Viszont ha a kormányfőt valóban idegen ügynöknek tekinti, – ahogy TGM állítja – akkor nem interpellálni kell, hanem feljelenteni, vagy forradalmat indítani ellene, nem pedig bio-díszletként üldögélni a parlamentben. Ezt elfogadja?

Nagyon örülnék, ha ilyen egyszerű lenne, hogy a mi feljelentésünk alapján az ügyészség tisztességes nyomozást kezdene. Erre azonban Polt Péter ügyészsége alatt semmi esély nincs Magyarországon.  A magam részéről a forradalmi utat elutasítom, számomra elfogadhatatlan gondolat, hogy vérontás legyen az országban. Ami pedig a kérdés másik részét illeti: a bio-díszlet nem kiabál, nem tiltakozik, ahogy én tettem. Persze a parlamentben az ellenzék valóban tehetetlen, amíg a Fidesznek kétharmados többsége van, semmilyen döntést sem tudunk meggátolni. Nincs rájuk befolyásunk;

az érvek tökéletesen hidegen hagyják a hatalom embereit.

Úgyhogy tovább csonkíthatják a demokráciát azzal, hogy átalakítják a gyülekezési törvényt, s elfogadják a magánélet védelméről szóló jogszabályt. 

Úgy tűnik, parlamenti úton a mai rezsim aligha változtatható meg, mert ahhoz szabad nyilvánosság kellene. Ennek ellenére bízik a demokratikus választásban?

Nincs más út, de ne felejtse el, mi, a változást akaró ellenzék vagyunk a többség – erről nekünk, politikusoknak sem lenne szabad megfeledkeznünk. Ha az ellenzéki pártok okosabb stratégiákat követnek, akkor már a tavaszi választáson sem szerez a Fidesz kétharmados többséget, de még az is lehet, hogy egyszerű többséggel sem kerül kormányra.  Ehhez természetesen ellenzéki együttműködésére lett volna szükség. De hiszek benne, hogy a kormány demokratikus úton leváltható.

Mégis Orbán Viktor a legnépszerűbb magyar politikus, miközben elfogadja a nagy tiltakozást kiváltó Stop Soros törvényt. Nem a bukott ellenzéket kéne bírálnia?

Kétségtelen, az ellenzék a választáson megbukott, most először a saját sorainkat kéne rendezni, miközben a Fidesz erőteljesen alakítja az ellenzéki pártok belső életét is.

Mi, a Párbeszédben nem estünk egymásnak, de remélem, hogy a többi párt is összeszedi magát az őszi parlamenti nyitányig. Látok kedvező fejleményeket: az ellenzék mára felismerte, hogy iszonyúan durva pofont kapott a választáson. Ma egyre inkább bajtársi közösségben dolgozunk, s lassan kialakul az ellenzéki együttműködés gyakorlata is. A kutatás szabadságát például minden ellenzéki párt fontosnak tartja, s kiállt a Magyar Tudományos Akadémia költségvetésének szabadsága mellett.

Visszatérve a miniszterelnöknek feltett, szemtelennek szánt felvetésre. Magára a kérdésre már rég nem emlékszik senki, legfeljebb arra, hogy ön valamiért sértegette Orbán Viktort, tehát csak a vircsaftra. Volt így értelme?  

Természetesen. Kétségtelen, a balhéra többen emlékeznek, de azért elég sokan megjegyezték, hogy Orbán Viktor politizálása miatt az ország kétezer milliárddal kevesebb pénzhez juthat a következő uniós költségvetésből. A balhés felszólalásom erről szólt, s most is erről beszélek, vagyis Orbán károkozásáról.

Kétezer milliárd, hihetetlen összeg. Egy felelős miniszterelnök ilyen mértékű veszteséget soha nem okozna a hazájának. Ezért sem tekinthető valódi miniszterelnöknek Orbán Viktor.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK