Hordóügyeink

0
200
flickr

Kérem, nyilvánosságra került a december 12-i parlamenti ülés jegyzőkönyve, ami bizony nevezetes egy irat, mert akkor „szavazták meg”, ha használhatjuk ezt a kifejezést a Házban lezajlott jelenetekre az azóta „rabszolgatörvény” néven elhíresült javaslatot és a közigazgatási bíróságokra vonatkozót is. Az ülés képei akkor bejárták a világhálót: bízvást mondhatom, ilyent még nem láttak a magyar Országgyűlés falai.

A jegyzőkönyv hivatalos formájában itt olvasható. A dolgok természetéből fakadóan a betű nem tudja teljesen visszaadni a terem hangulatát: de, mint a kollégák is megjegyzik, ennyi sértés, ennyi vád még sosem hangzott el ülésen. És hát bizony, bizony volt ezeknek oka: egy jogállamban az egész szavazást meg kellene ismételni, úgy ahogy van, tekintettel arra, hogy a szavazókészülékek egészen egyszerűen nem működtek megbízhatóan, nem volt szükség a szavazáshoz a képviselői kártyára, az azonosításra. Így viszont bárki szavazhatott bárki helyett, ha betévedt volna a takarító néni, ő is nyomhatott volna gombot… Hogy a Ház rendje sérült, az még megérthető valahol, hiszen tomboltak az indulatok: de hogy a szavazás rendje felbomlott, az sem nem elfogadható, sem nem magyarázható.

Ez így érvénytelennek tekinthető.  Persze érvényesnek tekintik.

De lássunk pár szebb idézetet, mi mindent vágtak egymás fejéhez a képviselők?

„(Kunhalmi Ágnes: Árulók! – Dr. Varga László: Törvénytelen diktatúra! – Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból: Tolvajok! Mocskos népnyúzók! Csalók vagytok! Érvénytelen az egész! Diktatúra! – Arató Gergely: Csaltok itt is, meg a választáson is! – Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Menjetek a helyetekre!)
(Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Menjetek a helyetekre! – Dr. Vadai Ágnes: Elnök úr, csak a pulpitusról lehet ülést vezetni! – Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Pfuj!)
(Folyamatos sípolás. – Közbeszólás a kormánypártok padsoraiban: Üljetek le! – Arató Gergely: Rendőrök kifelé! Mit keresnek itt?)
(Dr. Varga László: Ne nevetgéljetek! Inkább sírni kellene! – Dr. Brenner Koloman: Mocskos csalók!)
(Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ülj a helyedre, dolgozzál!)
(Egy hang: Menjél pelenkacserére, öreg!)
(Szászfalvi László Tordai Bencének, aki a terem közepén állva mobiltelefonjával felvételt készít: Tordai, tedd le a kezed! – Tordai Bence: Miért? – Szászfalvi László: Tedd le…!)
(Szászfalvi László Tordai Bencének, aki továbbra is a terem közepén állva felvételt készít: Ülj a helyedre, szavazzál! Most a tietekről szavazunk!)
Latrocai János: Isten éltesse Lengyelországot! (Taps. – A képviselők helyükön felállva énekelni kezdik a Kossuth-nótát: „Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje…”) Képviselőtársaim, még nem fogyott el! (Tovább éneklik: „Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni, Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – Taps.) Köszönöm szépen. Mint említettem, még nem fogyott el. A forgatókönyvből még van nálam néhány oldal, amelyről döntenünk kell.
Kövér László visszaveszi az ülés vezetését Latorcai Jánostól.
“Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném nagy tisztelettel és elismeréssel megköszönni Latorcai János ülésvezető alelnök úrnak (Taps a kormánypártok soraiban.) azt a fizikai és szellemi értelemben egyaránt kimerítő áldozatvállalást, amit annak érdekében tett, hogy a magyar demokrácia elmúlt 28 éves történetét nézve példátlan obstrukciós kísérletet megakadályozandó, biztosítsa a Magyar Országgyűlés alkotmányos kötelezettségeinek a teljesítését. Ahhoz külön gratulálok, hogy ebben mindössze kétszer bakizott, plusz egyszer, amit most észrevettünk.”

És ez csak a kivonat kivonata, kérem szépen.

Végig folyamatosan zúgott a hazaárulózás mindkét fél részéről, meg merném kockáztatni, hogy egyes, borsosabb kifejezések tán bele sem kerültek a jegyzőkönyvbe. (Bár, hogy Latorcainak hogyan sikerült belekeverni Lengyelországot ebbe, magam sem értem…) Hát, mindenképpen, érdekes egy ülés volt.

Hamarjában nem is tudnám párját mondani. Talán az ukrán parlamentben vannak hasonló voksolások, csak ott időnként verekednek is. És ha belegondolok, honnan indultunk, hogy ide jussunk…

Mert azért régebben is mondtak furcsákat az Országházban, az egyik első ilyen ügynek – ha akaratlanul is – kulcsszereplője voltam.

Igen, a hordó-ügyről van szó.

1990 őszén történt, egy fizetésnap után, a Kurír című napilapnál. Én akkoriban egy „Monitor” nevű rovatot vezettem, 23 évesen, leginkább az volt a dolgunk, hogy a különböző híranyagokat videókazettára rögzítsük, és archiváljuk, bár akármennyi időre nem lehetett elrakni őket, hiszen véges mennyiségű kazettánk volt.

Azon a délelőttön állni látszott az idő, semmi sem történt, én úgy éreztem, sürgősen ki kell mennem a legközelebbi vendéglátóipari egységbe, sör és virsli vételezése céljából, ennek pusztán annyi akadálya volt, hogy elvileg dolgoznunk kellett volna. Csak hát nem volt mit. Ilyenkor a bölcs ember teremt magának munkát, ha értelmetlent is, ráadásul olyant, amihez ott sem kell legyen: betettem a leghosszabb kazettát a videómagnóba és rászóltam a beosztottamra: „Barbikám, nekem olyan érzésem van, hogy ma valami nagyon fontos fog történni a Parlamentben, az ülésen, vegyük elejétől végéig! Le ne állítsd a felvételt, míg vissza nem érek!” És azzal elmentem sörözni.

Már az első korsó végén hírnök jött a szerkesztőségből, hogy azonnal menjek be, egy zseni vagyok. Kicsit csodálkoztam, elvégre nem szokás munkahelyeken honorálni a sörivási képességeket, de mentem. Már a portánál gratuláltak, az irodámba be sem fértem, annyian tolongtak azon a pár négyzetméteren. A kazettát rögtön magához vette a vezetőség, ugyanők szóltak, hogy menjek a pénztárba, prémiumot felvenni… mi történt?

Az, hogy véletlenül tényleg történt egy fontos dolog az ülésen: ebből lett a hordó-ügy. Ugyanis míg Tölgyessy Péter beszélt az ülésteremben, valaki közbekiabált, de a tv-kamera nem mutatta az illetőt. Mi úgy hallottuk, hogy ez hangzik el: „Hordót a zsidónak” és ebből a Kurír elég nagy ügyet csinált. Sőt, az akkori házelnök, Szabad György is így hallotta és vizsgálatot rendelt el az ügyben. A történet vége az, hogy az ügyészség megvizsgálta, nyelvészeti szakértők és hangmagasság-mérő eszközök bevonásával, majd közölték, hogy ők „Hordót a szónoknak”-ot hallanak.

De amíg ez eldőlt…

bár véglegesen soha nem derült ki, mi van a felvételen, Györgyi Kálmán legfőbb ügyész így zárta a jelentését: „Szakértői megítélés szerint azonban ez a hanganyag nem olyan tökéletes, hogy bármilyen akusztikai körülmények között egyértelműen az általam megállapított kijelentés lenne abból hallható. Erre figyelemmel nem tartanám indokoltnak azt, hogy ezt bemutatva, a nyilvánosság számára felhasználásra kerüljön.”

Viszont míg a vizsgálat tartott, jártuk mi a Canossát eleget: hiába, hogy nem lehetett egyértelműen megállapítani, ki kiabált be és mit, nem volt ember az országban, akinek ne lett volna véleménye róla. Tüntetett a szerkesztőség előtt az MDF ifjúsági szervezete is, ami azért volt érdekes, mert pont egy saroknyira volt tőlünk a székházuk, ebéd közben nem egyszer találkoztunk is – na, de tüntetniük akkor is kellett, ha különben egy vendéglőbe jártunk enni.

Fura világ volt, fonák világ: de a mostani fonákabb.

Ha belegondolok, hogy akkortájt fél évig szólt az életünk erről a három szóról, eltöprengek: csak ebből az egy parlamenti jegyzőkönyvből hány száz hordó-ügyet lehetne összerakni?

Na, de akkor még ritkaság volt a bekiabálás, a sértegetés, manapság az a ritkaság, ha nincs.

De akkor is mélázik az ember. Honnét indultunk, hová jutottunk…

Különben meg: a mostani jegyzőkönyv igazából csak egy dologra jó.

Azt bizonyítja, hogy ez a két szavazás érvénytelen volt.

Az úri modort már számon sem kérem rajtuk.

Rég volt az, mikor még az is számított.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..