Kezdőlap Címkék Támogatás

Címke: támogatás

Foszlányaim – Scarlett

Megértem én Tarlós István főpolgármester úr felháborodását, hogy azok a fránya, mindent kiforgató médiamunkások azt merték állítani, hogy Scarlett Johansson elragadtatással beszélt a főpolgármester úr munkásságáról és figyelmébe ajánlotta őt a vasárnapi választásokon szavazóknak, pedig hát a főpolgármester úr a megmondhatója, hogy nem eztetet mondta az a méltán világhírű csinibaba, ő már csak tudja, hiszem ő ott volt.
Ezzel kapcsolatban félkegyelműségem egyet nem ért csupán:

Tarlós István főpolgármester úrnak miért csak azután jutott eszébe tiltakozni emiatt a felháborító ferdítés miatt, miután ország világ előtt kikürtölték Scarlett Johansson méltán világhírű csinibaba felháborodását mert ő bizony semmi ilyesmit nem mondott sem Tarlós István főpolgármester úrnak sem a  másnak?

No comment…

Tisztelt Miniszter Elnők Úr, Orbán Viktor!                   

     Alulirott: Váradi Lászlónè (Farkas Erika)

Végső elkeseredésemben fordulok önhöz, én egy 8 családos édesanya vagyok, Komárom Esztergom Megyéből költöztem Zala megyébe 2017 Februárjában, én és párom, kislányom, aki 11 éves 6-ik osztályos, fiam felesége és 4 gyermeke valamint nagylányom, vejem és 19 hónapos gyermekük.

Jelenleg Zalatárnok, Oroklán utca 11. szám alatt lakom családommal egy udvarban. 2018 novemberétől lakunk, fiam és vejem a Zalaegerszegi Zalaco Kft-nèl egy alvállalkozónál dolgoznak, napi bejelentéssel, én és párom a Zalaegerszegi teszt pályán (mint tereprendezők dolgozunk egy alvállalkozónál szintén napi bejelentéssel. 3 unokám Gellénházai óvodába jár, lányom a Baki iskolába, 8 éves unokám Lenti bentlakásos iskolába jár viselkedése miatt, mivel a nevelési tanácsadó enyhe fokú fogyatékosságot állapított meg nála. Mielőtt Zalatárnokra költöztünk, Kányavár településen laktunk ott több támogatásban részesültünk.

Pl: szociális tűzifa, iskolatámogatás, óvodatámogatás, letelepedési támogatás, itt Zalatárnokon a Rendszeres gyermekvédelmi támogatáson kívül semmit nem kapunk,pedig halmozottan hátrányos helyzetűek vagyunk, amit a hivatal állapított meg.

Ennek ellenére nem kaptunk tavaly szociális tűzifát, elutasították azzal az indokkal, hogy nem igényelték meg. Oroklánban több szegény család lakik, ők sem kapnak. Idén iskola és óvodakezdésnél is elutasítottak, míg más falukban adtak iskoláztatási támogatást. Kértünk telepedési támogatást, szintén elutasították, míg más falukban ezt mind igénybe lehet venni. Zalatárnoki hivatal semmit nem segít. Az EU-s gyermek csomagot sem kapjuk. A Gyermekjóléti szolgálat jár Oroklánba, egy két családnak visz élelmiszer csomagot, mi ebben se részesülünk.

Itt érzem a megkülönböztetést, pedig tisztán rendezetten járnak gyermekeink iskolába, óvodába, és otthonunk is tiszta és rendezett, dolgozunk is mégis elég szociális a helyzetünk. Amit keresünk, elmegy élelemre és a rezsiköltségre.

Tisztelettel kérem a Tisztelt Miniszter Urat. Orbán Viktort, hogy  szíveskedjen nekem és családomnak segíteni ,hogy a Zalatárnoki hivatal és a Gyermekjóléti illetve családsegítő szolgálat helyesen járnak-e el, hogy minden támogatásból kihagynak, 6 kiskorú gyermek van a családban.

Előre is köszönöm, ha ebben is tud segíteni Tisztelt Miniszter Elnök Úr Orbán Viktor! És köszönöm, hogy elolvassa egy aggódó és csalódott édesanya levelét!

Maradok Tisztelettel:

Váradi Lászlóné

Újabb 10 millió forintos támogatás az iraki üldözött keresztényeknek

0

Egy éven belül második alkalommal szervezett adománygyűjtést a háború után visszatelepülő iraki keresztény családok megsegítésére a Magyarországi Evangélikus Egyház. A februárban átadott 15 millió forint után, Fabiny Tamás elnök-püspök november 11-én újabb 10 millió forintot adott át az Ökumenikus Segélyszervezet iraki segélyprogramjának támogatására.

„A támogatás az egyházon belüli széleskörű összefogás eredményeként valósulhatott meg, melyben a gyülekezetek mellett iskolák és diakóniai intézmények is részt vettek. Márton napon, mikor a negyedik században élő püspök jótéteményeiről szóló legendákról beszélünk, fontos üzenet, hogy egyházként a szavakon túlmutató, gyakorlati segítségnyújtást is gyakorolnunk kell. Ezt példázza most ez az adomány is, mely különösen is nehéz helyzetben élő testvéreinket támogatja. Mikor néhány hónapja Pröhle Gergely országos felügyelővel Irakban személyesen is találkozhattunk a támogatott családokkal, újra megerősödhettünk abban, hogy milyen fontos az a munka, amit az Ökumenikus Segélyszervezet végez Irakban, a Ninive-fennsíkon.” – mondta el az elnök-püspök az adomány jelképes átadásakor, melyre a budapesti Deák téri templomban került sor, az egyház hagyományos Márton napi eseményén.

A támogatásért a Segélyszervezet nevében Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója mondott köszönetet, kiemelve, hogy az evangélikus egyház évek óta elkötelezetten támogatja a háború elől elmenekült családokat. Az év elején átadott 15 millió forintból 17 család házának újjáépítését valósította meg a Segélyszervezet, a most összegyűlt adomány pedig lehetőséget ad ennek a segélyprogramnak a folytatására. „Köszönjük az evangélikus egyház vezetőinek elkötelezettségét az iraki üldözött keresztények visszatérésének támogatásában, és köszönjük minden gyülekezetnek és adományozónak, akik részei voltak az összefogásnak!” – mondta Gáncs Kristóf.

„Apró cukorka” helyett béremelés kellene

A Pénzügyminisztérium pályázati nyerteseinek listájából világosan látszik, hogy ismét csak a „csókosok” kaptak központi pénzt, amivel a a jó adatszolgáltató önkormányzatokat támogatták – nyilatkozta  a Független Hírügynökségnek Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke. Felcsútnak majdnem a legnagyobb összeg, 1,5 millió forint jutott.

A kormány.hu-n kedden megjelent a Pénzügyminisztérium pályázatának eredménye – a nagy érdeklődésre való tekintettel – 50 millió forintról 100 millió forintra bővült. A felhívásra azon települések jelentkezhettek, amelyek határidőben és megfelelő minőségben teljesítették a 2017. év végi beszámolóra és a IV. negyedéves mérlegjelentésre vonatkozó államháztartási adatszolgáltatásokat. Ennek lehetőségével 355 települési önkormányzat élt, ebből 343 pályázat volt érvényes. Ezt követően egy szakmai, könyvvezetésre vonatkozó teszten mérettettek meg a pályázók, ahol a legalább 70 százalékos eredményt elért önkormányzatok részesültek támogatásban. A kedvezményezett önkormányzatok ezt az összeget az államháztartási adatszolgáltatások teljesítésében közreműködő dolgozók egyszeri elismerésére fordíthatják 2018. december 31-ig. a központi költségvetés – az önkormányzati adatszolgáltatások minőségének javítása érdekében

Az idén 120  önkormányzat részesül vissza nem térítendő támogatásban. Nyolc település (Kiskunfélegyháza, Budapest X. kerület, Algyő, Nagyvenyim, Eger, Paks, Nemesvámos, Bagod) két-két millió forintot kapott, a többieknek 540, illetve 750 ezer forintos támogatás jutott.

Felcsút, Orbán Viktor szülőfaluja 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A támogatást az adatszolgáltatások teljesítésében közreműködő dolgozók egyszeri elismerésére lehet fordítani év végéig. A 10 ezernél kevesebb lakosú települések – mint például Felcsút – három, a 10 ezernél nagyobb lélekszámúak pedig négy közreműködőt jelölhettek erre.

Gémesi György véleménye szerint eleve megkérdőjelezhető, hogy a lényegében “apró cukorka” elosztása igazságos volt-e, hiszen nem egyenlő kritériumok alapján bírálták el a teljesítményt. Annál is inkább kérdéses ez, hiszen a közigazgatásban köztudott, hogy az adatok feltöltése korántsem zavartalan, a rendszer nem működik megbízhatóan, tehát nem az adatfeltöltéssel megbízott közalkalmazott szorgalmán vagy igyekezetén múlik, hogy az adatszolgáltatás határidőre és pontosan megtörténik-e. Utalt rá, hogy egyébként sokkal többen töltik fel jól és pontosan az adatokat, mint akik pályáztak.

Nem a megjutalmazott dolgozóktól sajnáljuk a pénzt, 

hanem azt mondjuk, hogy nem kellene külön jutalmazgatni, és a költségvetési forrásokat így elaprózva, 50-100 millióként szétosztani, amikor köztudott, hogy a kistelepülések évek óta rendkívül nehezen gazdálkodnak, folyamatosan forráshiányosan működnek. Mint ahogy az is ismert tény, hogy az önkormányzati szférában, különösen a kistelepüléseken rendkívül alacsonyak a keresetek – hangsúlyozta.

Gémesi György elmondta, hogy a MÖSZ éppen ezért csatlakozott a Magyar KöztisztviselőkKözalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének kezdeményezéséhez, hogy

a köztisztviselői illetményalapot a jelenlegi 38 ezer forintról 60 ezer forintra emeljék fel.

Ez egyszeri 40 milliárd forintos költségvetési kiadást jelentene és aztán természetesen a fenntartását is központilag biztosítani kell. Javaslatuk szerint ezzel sokkal fontosabb lenne foglalkozni, mert ha nem tudják a közalkalmazottakat megfizetni, hamarosan egyáltalán nem lesznek az önkormányzatoknál olyan szakemberek, akik például az adatszolgáltatást el tudják végezni.

Schmidt Jenő, Tab polgármestere, a Települési Önkormányzatok Szövetségének elnöke pozitívnak tartja, hogy legalább valamennyi pénz jut az országos adatszolgáltatási rendszer beindítási nehézségeivel megbirkózó önkormányzati alkalmazottaknak, azt elismerve, hogy szerinte is sokkal jobb megoldás lenne az általános bérrendezés. Jól jön minden pénz, de nagy szükség lenne a komoly  bér-lemaradás csökkentésére, ugyanis az utóbbi tíz évben nem jutott rá forrás. Tab egyébként nem indult a jó és pontos adatszolgáltatást jutalmazó pályázaton, mert ezúttal kifejezetten a kistelepüléseket és a kevés adóbevétellel rendelkező önkormányzatokat célozták meg. Arra a kérdésre, hogy Eger vagy Paks például hogyan került a jutalmazottak közé, nem tudott válaszolni, Felcsút pedig a 10 ezer fő alatti, kevés adóbevételű települések közé tartozik – mutatott rá.

Egy ellenzéki párttal kevesebb

0

„Az Együtt – a Korszakváltók Pártja a mai nappal megszűnt.” Ezt írta Juhász Péter a Facebook oldalán, majd így folytatta: „Így döntött a küldöttgyűlésünk a lemondott elnökség konszenzusos javaslatára. Ugyanakkor ezt nem végként, hanem egy új kezdetként élem meg.”

Juhász fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az Együttben a legtöbben nem pártban kezdtek politizálni, hanem „civilként tettünk az ország jobbításáért. És ezt a szándékot nem veszítettük el azzal, hogy megszűnt a párt, amit nem célként, hanem eszközként használtunk. Hisszük, hogy van igény arra a kitartó, őszinte és önfeláldozó munkára, amit folytattunk.”

A most már csak volt párt vezetője megköszönte a támogatásotokat, ami mint írta, ebben a hitben megerősítette őket. „Nem egész két hónap alatt 147 millió forinttal támogattatok bennünket, hogy befizethessük a jövő héten az államkincstár számára a 153 millió forintnyi kampánytámogatást és kamatait. Ha még segítenél a maradék összegyűjtésében, itt teheted meg.”

Az Együtt a hét elején jelentette be, hogy a jövő héten visszafizetik a – kamatokkal együtt – mintegy 153 millió forintos állami támogatást.

Havi 72 616 forint lakhatási támogatást adnak Tarlósék a migránsoknak

0

Nem először derül ki, hogy a Fidesz kettős beszédet folytat, illetve hazudik migránsügyben. Míg szavakban a migráció minden formáját ellenzik, a valóságban titkos migránsok ezrei és kötvényes migránsok tízezrei számára biztosítottak letelepedési lehetőséget Magyarországon az elmúlt évek során. A Jobbik szerint többnek, mint eddig bármelyik kormány 1990 óta.

Januárban járta be a sajtót a hír, miszerint a fideszes vezetésű Fővárosi Önkormányzat szociális ellátó szerve, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei migránsok letelepítését célzó programot folytat, ahol egyebek mellett lakhatást segítő albérleti támogatást és más szociális ellátásokat biztosítanak a migránsoknak. A BMSZKI a főváros vezetésének tiltása miatt nem válaszolhatott a sajtó kérdéseire, ezért a Jobbik írásbeli kérdéssel fordult Tarlós Istvánhoz.

Amint az a válaszból kiderült, a migránsok fejenként átlagosan havi 72.616 forint lakhatási támogatást kaptak,

emellett kiokosították őket a CSOK igénybevételének lehetőségeiről is,

így tehát a kormánypárt jóvoltából a három gyermekes vagy három gyermeket vállaló migráns is jogosult a 10 + 10 milliós CSOK támogatásra az adófizetők pénzén.

Kiderült továbbá az is, hogy a fideszes vezetésű főváros folyamatosan együttműködött a migránsokkal foglalkozó, migrációt segítő szervezetekkel a migránsok letelepítése érdekében. Azokkal a szervezetekkel, amelyeket a kormánypropaganda a Soros-ügynök szervezetektől a nemzetbiztonsági kockázatokig számos negatív jelzővel illet, és folyamatosan velük riogat.

Miközben az egyre inkább állampártként viselkedő kormánypárt szerint már az ENSZ is hazánk ellensége, szép lassan kiderül, hogy Magyarország legfőbb ellensége valójában a magát a nemzet megmentőjeként beállítani igyekvő korrupt mészáros, a Fidesz.

Forrás: Jobbik

Ennyi pénzt költhetnek kampányra a pártok és a jelöltek

Az egyéni jelöltek legfeljebb 5 millió 140 ezer forintot költhetnek a kampányukra, ebből valamivel több mint egymilliót az állam biztosít. Emellett a pártok is kapnak pénzt. A kampány hivatalosan három hét múlva kezdődik.

Urnabontás Budapesten a 2014-es választások után.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

2013-ban hozott törvényt a Parlament, elvileg azzal a céllal, hogy a kampányköltségeket átláthatóvá tegye. Ez a törvény írta elő, hogy az országgyűlési képviselők választásán minden egyéni választókerületi jelölt a központi költségvetésből egymillió forintos támogatásra jogosult (az összeget 2014 óta minden évben növelik a fogyasztói árindexszel, így ez most 1 millió 28 ezer forint).

Ezt a pénzt csak a kampányidőszak alatt lehet felhasználni,

vagyis idén február 17-től, és csak kampánytevékenységre, vagyis plakátra, politikai hirdetésre, választási gyűlésre. Az összeget készpénzben nem is lehet felvenni. A jelöltek ugyanakkor dönthetnek úgy, hogy nem maguk költik el, hanem az őket jelölő párt rendelkezésére bocsátják.

A listát állító pártok is kapnak támogatást a költségvetésből:

ehhez figyelembe veszik, hány egyéni jelöltet indítanak. Ehhez először megszorozzák a megszerezhető összes mandátumot a 2014-es ötmillió forint fogyasztói árindexszel növelt összegével (ez idén 199-szer 5,14 millió, vagyis 1,2286 milliárd forint). Az a párt, amely legalább 27 egyéni jelöltet indít, ennek 15 százalékát kapja, amely legalább 54-et, az 30 százalékot, amely legalább 80-at, az 45 százalékot, és amely mindenhol indít valakit, az összeg 60 százalékát kapja.

A támogatás szempontjából a közös listát állító szervezetek egy pártnak számítanak,

de nyilatkozniuk kell arról, milyen arányban osztják fel a támogatást.

Persze más forrásokból származó pénzt is lehet kampányra fordítani, de az összeg jelöltenként legfeljebb 5 millió 140 ezer forint lehet.

A választási eredmény jogerőre emelkedése után 15 napon belül a pártoknak el kell számolni az állami támogatás felhasználásával. Aki ezt nem teszi meg, annak az állami támogatás kétszeresét kell visszafizetnie. Annak a jelöltnek pedig, aki még a választás előtt visszalép, vissza kell fizetni a támogatást. Ha „túl sok” jelölt lép vissza, akkor a Nemzeti Választási Bizottság ajánlása szerint az adott pártot is törölni kell az indulók közül.

Annak a jelöltnek is vissza kell elvben fizetnie a támogatást, aki nem éri el az érvényes szavazatok két százalékát.

A listát állító pártok közül pedig azoknak, aki nem kapják meg a listás szavazatok egy százalékát.

A kampánypénzek felhasználását az Állami Számvevőszék ellenőrzi – amelyet sokan bírálnak a pártokra kirótt büntetések miatt.

A kampány maga a választást megelőző 50. napon, vagyis február 17-én kezdődik. Onnantól kezdve lehet plakátokat kitenni, szórólapokat terjeszteni. A kampányidőszakban a választási gyűléseket sem kell bejelenteni a rendőrségnek, de ilyet a választás napján már nem lehet tartani. Kampányolni viszont aznak is lehet – leszámítva a szavazóhelyiségek bejáratának 150 méteres körzetét.

Évi 60 milliárd civileknek külföldről

Magyarországon a klasszikus civil szervezetek (magánalapítványok, egyesületek és szövetségek) számlájára 2016-ban befolyó 630 milliárd forintos bevételből 60 milliárd származott külföldről, ennek pedig csak a töredéke magánszemélyektől. A külföldi támogatás négyszereséhez jutottak ugyanakkor ugyanezek a civilek az államtól (240 milliárd). Pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy a szektort – pontosabban a kormány számára annak kellemetlen részét – szeretnék ellehetetleníteni.

 

Magyarországon egyre inkább szitokszóvá válik a „civil szervezet” kifejezés, amelyet egyébként valamifajta, a kormánnyal (és az ő olvasatukban a társadalommal) szembeszegülő tényezőhalmaznak igyekeznek beállítani. Itt van mindjárt az ezen a héten bejelentett Stop Soros csomag, amelynek részeként nem csak „szégyenlajstromozással” büntetnék a kormányzat által illegális menekülteket támogatóként beállított civil szervezeteket, de magas, 25 százalékos illetéket (valójában persze büntetősarcot) vetnének ki azon szervezeteknek juttatott külföldi támogatásokra, amelyek többségében külföldről kapnak pénzt. Az persze egyértelmű, hogy nem a bevételek növelés a cél.

A klasszikus civil szférával kapcsolatban is érvényesül a jól ismert kettős beszéd: hiszen miközben szavakban keményen bánnak a civilekkel – pontosabban ezen belül minden olyan szervezettel, amelyek a kormányzat számára nem kedves tevékenységet végeznek –, addig szépen folyatnak állami pénzeket a szférának. Nem csak a kipattant ügyekből szűrhető le ez a következtetés (lásd például a kormánynak oly kedves Civil Összefogás Fórum, CÖF félmilliárdos kitömését az állami tulajdonban lévő MVM, Magyar Villamos Műveken keresztül), hanem a Központi Statisztikai Hivatal adataiból is feketén-fehéren kiolvasható.

A klasszikus civil szektorba sorolható szervezetek száma 2016-ban mintegy 54 ezer volt – amint az a KSH napokban megjelent, a nonprofit szektorral foglalkozó kiadványában olvasható. Összes bevételük közel 630 milliárd forintot tett ki 2016-ban, ennek többsége támogatásból érkezett:

azon belül az állami támogatásból 240 milliárd, a magánszférától pedig 166 milliárd forint folyt be a számlájukra.

A jórészt egyesületekből álló kör esetében a tagdíjakból befolyt összegek sem elhanyagolhatók: 162 milliárd forintra rúgott az alaptevékenységből származó bevételük. Ehhez képest gazdálkodási tevékenységből csak mintegy 10 milliárdos bevételük származott a taglalt évben.

Ami a külföldről származó támogatásokat illeti, a teljes 60 milliárd forintot kitevő összeg kétharmada nonprofit szervezetektől, egyházaktól, pártoktól származott, a hatoda uniós forrásból, s csak a huszadrésze magánszemélyektől.

 

Lapszem – 2017. december 29.

0

Ma a Tamaráknak és a Tamásoknak kívánunk boldog névnapot. Az idő? Nos, eléggé vegyes lesz: nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, a Dunántúlon már napsütésre is számíthatunk, de a Tiszántúlon estig marad az erősen felhős ég. Itt-ott lehet erős szél, s csapadék is. A nappali hőmérséklet 1 és 6, késő estére -4, +2 fok lehet. Lássuk, miről írnak a lapok!

 

Népszava:  Megroppanó nagyvárosok

A nagyvárosok eladósodottságának szentel több cikket is a mai Népszava. Pécs után Miskolc is szorult helyzetbe kerülhet, egy év alatt csaknem 12 milliárd forinttal 45 milliárdra nőtt a borsodi város cégeit összefogó holding kötelezettségvállalása, ami durván a háromszorosa az alaptőkéjének – derül ki a holding 2016-os beszámolójából. A polgármester cáfol, de a zrt. hitelkeretét növelik, s a város éppen újabb terhet vállalhat fel kormányzati segítséggel. A kabinet ugyanis a december 27-i döntésével hozzájárult ahhoz, hogy a város összesen mintegy 2,6 milliárd forintos fejlesztési hitelt vegyen fel – áll a cikkben.

A Népszava „Öt éve megjósolt adóssághegyek” címmel  egy másik írást is közzétett a témában. Ebben a szerző a többi között arról ír, hogy Pécs és Miskolc eladósodottsága aligha lehet meglepetés a kabinet számára: már öt éve készült olyan kormányzati elemzés, amelyben előre jelezték az önkormányzati túlköltekezés veszélyeit.

„Az önkormányzat pont olyan meggondolatlan hitelfelvevő volt, mint a lakosság. Nem gondolta át, hogy miből fizeti vissza a kölcsönt”

– vélekedett az úgynevezett Századvég-akták egyike. Az elemzésben a mintegy 7,5 milliárdos adósságba vert Szentendre egyik korábbi vezetője azt mondta:

„A képviselő-testület abban érdekelt, hogy a fejlesztési projektek megvalósuljanak, hiszen a választási rendszerből fakadó ösztönzők erre késztetik őket”. Vagyis mindegy, hogy megtérül-e az, amit hitelből építenek, csak át lehessen adni választások előtt.

A problémát a Bankszövetség képviselője is jelezte, mondván, „ne lehessen a következő vezetésre hagyatékolni az ügyletek visszafizetésének terhét” – áll a lapban. A bankszövetségi szakértő egyébként azt is javasolta, hogy be kellene vezetni a városvezetők személyes, büntetőjogi felelősségét. Ám az adósságkonszolidáció 2011-es kezdete előtt a 19 legnagyobb tartozást felhalmozó város közül 16-ot kormánypárti polgármester vezetett.

Magyar Nemzet:  Rengeteg pénzt költ a kormány baráti életművekre

Nehezen indokolható mértékű támogatásokat ad a kormány kedvenc művészeinek életműgondozására – erről ír a Magyar Nemzet. A napokban jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy az Előretolt Helyőrség és egy erdélyi médiaegyesület együttesen közel 3 milliárdos támogatást kapnak, de a vonatkozó kormányhatározat ezen túlmenően is hatalmas összeget biztosít négy művészéletmű kezelésére.

360 milliós forrást nyert el Szervátiusz Jenő és a Szervátiusz Tibor szobrászok munkásságának gondozására az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.. Ennyi pénzből akár két múzeumot is lehetne alapítani a szobrász apának és fiúnak – igaz, már van egy közös múzeumuk, Kolozsváron.

Az Origo cikke szerint vállaltan Fidesz-barát Csoóri Sándor életművének gondozására 150 millió forintot adott a kormány: a pénzt az ürömi Violino Talentum Tehetséggondozó és Kulturális Szolgáltató Bt. kapta, melynek az Opten nyilvántartása szerint két tagja van: Csoóri özvegye, Balogh Júlia és nevelt lánya, Csoóri-Bányai Réka – a társaság tavaly 1,2 milliós árbevétellel zárta az évet.

Százmillió forint jutott a Kossuth-díjas zeneszerző, Szokolay Sándor életművének gondozására is: a forrás kedvezményezettje a támogatáshoz képest szerény forgalmat bonyolító Legend-Art Kft., amit szintén két hozzátartozó vezet: Szokolay Orsolya hegedűművésznő az ügyvezető, özvegy Szokolay Sándorné pedig tag a családi vállalkozásban. Szokolay Sándor 2003-ban lépett be a Fideszbe; 2013-as temetésén Orbán Viktor is részt vett.

Szobrokra is komoly forrásokat szánnak: Kocsis Máté józsefvárosi polgármester kérésére 128 millió forintot adnak a Lech Kaczynski-szobor felállítására. A vértanúhalált halt lengyel pap, Jerzy Popiełuszkó emlékére pedig 50 milliós szobrot állítanak. Mindkét emlékművet az NMI Művelődési Intézet állíthatja fel.

A Nemzeti Művelődési Intézet utódjának számító nonprofit kft. egyébként is nagyot merített az év végi kulturális pénzesőből, hiszen a 26 támogatott projektből 17-et ők vittek el, 4,2 milliárd forint értékben.

A művelődési intézet jelenlegi fenntartója az a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, amit a korábbi MDF-es, ma a Fidesz-frakcióban ülő Lezsák Sándor hozott létre.

Magyar Idők: Botrányba fullasztanák a 2018-as választást

Nehéz helyzetben vannak az ellenzéki pártok és a „politikai civilek” Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint, hiszen a Fidesz–KDNP 2006 ősze óta minden országos választást megnyert és 12 éve toronymagasan vezeti a közvélemény-kutatásokat – mutatott rá, mondván, ezért most arra törekszenek, hogy mindenféle mondvacsinált okkal megkérdőjelezzék a 2018-as voksolás tisztaságát.

Több magyarországi szervezet kapott jelentős összegeket az elmúlt évben Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatától olyan célokra, mint a „szervezetfejlesztés”, az „állampolgári tudatosság növelése” vagy az „alkotmányosság helyreállításának elősegítése”.

A 2018-as országgyűlési választás közeledtével a Társaság a Szabadságjogokért beindította válaszTASZ című internetes oldalát, amelyen egyebek között a kampányrendezvények megzavarására buzdít, balliberális lapok pedig már most igyekeznek minden, a kormánypártokkal összefüggésbe hozható akciót, például egy tojásosztást választási csalásként feltüntetni. Szánthó Miklós úgy véli, a cél a Fidesz–KDNP egyre fokozódó nyomás alá helyezése.

Ennek folyománya az is, hogy az ellenzéki pártoknak jelenleg nincs reális esélyük a kormányváltásra, a baloldal önmagával van elfoglalva, azt azonban tudják, hogy ők maguk – a kommunikációs frázisokon túlmenően – a gyakorlatban nem lebegtethetik be a választások bojkottját,

annak illegitim mivoltára hivatkozva, hiszen ilyen alapon megkérdőjelezhető lenne, miért vettek részt a 2014-esen és miért vették fel azt követően országgyűlési mandátumukat. A „terep előkészítését” ezért érzékelhetően magukra vállalják a „politikai civilek – írja a lap.

Magyar Hírlap: Minden szinten siker

Ezzel a címmel közölt évértékelő interjút a lap Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral, aki szerint a mindennapos testnevelés bevezetésének eredményeként ma már közel egy millió kétszázezer gyermek mozog mindennap. Az elindított szakmai programok hatására a sportoló fiatalok száma folyamatosan nő, a verseny engedéllyel rendelkezők száma meghaladta az ötszázezret, és míg 2009-ben hazánk felnőtt lakosságának csupán öt százaléka sportolt rendszeresen, a friss nemzetközi felmérések szerinti ez mára közel tizenöt százalék, amely visszaigazolják a meghatározott irányok, hosszú távú elképzelések helyességét. Ami az élsportot illeti: az az idén 81 nemzetközi sporteseményt rendeztek, többek között a FINA vizes világbajnokságot, a judo világbajnokságot, az RG Európa-bajnokságot és az EYOF-ot. A magyar sportolók csodálatos eredményeket értek el, egyebek között úszóink, de atlétáink közül is több, s a teniszezőink is remekeltek.

Szóba került a TAO hat éve működő finanszírozási rendszere is, s szerinte a csapatsportok társasági adókedvezményének pozitív hatásai az utánpótlássport, a szabadidősport és a létesítményfejlesztés területén a leglátványosabbak.

Am a focit illeti: szerinte türelemre, hitre, összetartásra és folyamatos munkára van szükség ahhoz, hogy végül elérjük a kitűzött célokat.

A szurkolók támogatása ebben is nagy segítséget jelent.

Jelentős változás történt az idén: a sport teljes igazgatási és finanszírozási rendszere az államtitkársághoz került. Szabó Tünde szerint az átállás zökkenőmentes volt. Az egycsatornás finanszírozás mindenképpen előnyös a sportági szakszövetségek számára, mert átlátható és tervezhetőbb támogatási rendszert, egységes követelményeket és ellenőrzési folyamatokat biztosít – szögezte le.

Közérdekű adat, hogy mire költik pénzüket a focialapítványok

0

Visszatérő huzavona, hogy az ellenzéki pártok és a kormányhoz nem kötődő média rendre meg szeretné tudni, hogy mire költik a sportklubok a társadalmi adó terhére (ismertebb néven: tao) támogatásokat, azok pedig nem kívánják azt elárulni.

A megkeresések nem kis hányada a felcsúti klubhoz érkezik, mert ők kapják a legtöbb támogatást, ám a klub eddig rendre elzárkózott az adatok közlésétől. A Kúria most a Demokratikus Koalíció keresetére jogerős ítéletben kötelezte a felcsúti focialapítványt, hogy közérdekű adatként adja ki, mire költötte a társasági adó terhére kapott támogatásokat.

A DK szerint

a sportcélú tao-támogatások összege és fölhasználása Orbán Viktor legféltettebb titkai közé tartozik.

Az október 23-i beszédére hallgatóságot szállító buszok között például jónéhány viselte a felcsúti Puskás Akadémia emblémáját. Joggal merült föl tehát a gyanú, hogy e szállítás költségeit is a támogatásból fedezték.

A DK-nak a Kúria ítélete nem csak azért fontos, mert így nem lehet tovább titkolni, hogy a lerobbant egészségügy, a lepusztult oktatás és a kirívóan nagyarányú szegénység hazájában milyen irdatlan összegek és milyen képtelen célokra jutnak a sportegyesületekhez a miniszterelnök beteges sportmániája következtében. Ennél is fontosabb, hogy az ítélet újra rávilágít: a Fidesz erőfeszítései a jogállam független intézményeinek bedarálására nem jártak teljes sikerrel, a bíróságok a kormánypárt erőteljes nyomásgyakorlása és megannyi támadása ellenére is nagyrészt őrzik függetlenségüket.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK