Kezdőlap Címkék Szél

Címke: szél

LMP: korszakváltásra van szükség!

0

Kezdjünk új korszakot! szlogennel tartott kampányrendezvényt Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje mintegy száz pártaktivistával együtt péntek délután a budapesti Blaha Lujza téren.

Szél Bernadett az eseményt elindító sajtótájékoztatóján kijelentette: a korszakváltás már elkezdődött, hiszen többen vannak ma Magyarországon, akik kormányváltást szeretnének, mint azok, akik szerint jó irányba mennek a dolgok a Fidesz-KDNP kormányzása alatt.

A korszakváltás azonban nem tárgyalóasztaloknál fog bekövetkezni, hanem az utcán, a tereken, a piacon, vagyis azokon a helyeken, ahol az emberek beszélgetnek egymással – indokolta a helyszínválasztást a párt társelnöke, aki elmondta: maga is beszélgetni akar az érdeklődőkkel arról, ki hogyan látja „a fizetős egészségügy, a szétvert oktatás vagy a rossz bérek” kérdését.

A politikus kijelentette: az LMP mindazzal a tudással rendelkezik, amellyel a többi párt, de semmit sem sajátított el azokból a hibákból, amelyeket mások folyamatosan elkövettek, elkövetnek. A jövőben mindenhol jelen lesznek, ahol az emberek élnek, hogy megkérdezzék a választókat az őket érdeklő problémákról – vetítette előre.

Cáfolják, hogy pénzt kértek Sorostól

0

Brüsszeli forrásokra hivatkozva azt írta a Független Hírügynökség, hogy Göncz Kinga és Szél Bernadett a belga fővárosban Soros Györggyel tárgyalt. Göncz Kinga, illetve az LMP sajtóosztálya reagált a hírre.

Göncz Kinga határozottan cáfolta hírt. Elmondta: valóban találkozott Brüsszelben Soros Györggyel, de ez egyáltalán nem számít különlegességnek, tekintettel arra, hogy a nemzetközi roma alapítvány egyik vezetője, amelyet Soros rendszeresen támogat.

Göncz Kinga kifejezetten hangsúlyozta:

a Soros-féle alapítványnak alapelve, hogy nem támogat pártokat,

és neki sem fordult meg a fejében, hogy ilyen kéréssel forduljon a milliárdoshoz. A volt külügyminiszter arról is beszélt, hogy mennyire ártalmasak ezek a híresztelések, éppen ezért nem is szívesen reagál rájuk.

Arra a kérdésre, hogy maga Soros György miként vélekedik az őt ért brutális magyarországi támadásokról, azt válaszolta, hogy erre inkább a Nyitott Társadalom Alapítványtól kérjünk választ, de egyébként úgy gondolja, úgy látja, hogy normálisan: kortünetnek tartja.

Szél Bernadettel nem sikerült beszélnünk, az LMP sajtóosztályán közölték: nem tudnak arról, hogy Szél Bernadett Sorossal tárgyalt volna.

Szél és Göncz pénzt kért Sorostól az LMP-nek és a Momentumnak?

1

A Független Hírügynökség Brüsszelből származó információja szerint Szél Bernadett az LMP társelnöke, és Göncz Kinga a Gyurcsány-kormány külügyminisztere (jelenleg a CEU tanára, aki Soros-alapítványoknak is dolgozik), Brüsszelben felkereste Soros Györgyöt hogy pénzt kérjenek az LMP és a Momentum számára.

Göncz és Szél a kérést azzal indokolta, hogy Magyarországon ma az LMP mellett a Momentum az egyedüli szóbajöhető párt.

Az érintettek reakcióját itt olvashatja.

Hatalmas viharok az Egyesült Államokban

0

Özönvízszerű esőzések és orkán erejű szélviharok söpörtek végig hétfőn az Egyesült Államok északkeleti partvidékén, a szövetségi fővárostól, Washingtontól a kanadai határon fekvő Maine államig.

Maine, New Hampshire, Vermont, Massachusetts, Rhode Island, Connecticut, New York, New Jersey, Pennsylvania és Maryland államokban mintegy másfélmilliónyian maradtak áram nélkül, a vihar útját kidőlt fák, helyenként összedőlt házak és áradások jelezték.

Maine-ben, New Hampshire-ben, Vermontban és Massachusettsben a szélsőséges időjárás miatt csaknem mindenütt lemondták a mindenszentek előestéjén, a halloweenen rendezett parádékat és mulatságokat.

A vermonti kormányzó, Phil Scott a várható további áradásokra figyelmeztetett, s bejelentette, hogy a vöröskereszttel karöltve menedékhelyeket nyitnak. Maine állam kormányzója, Paul LePage szükségállapotot hirdetett. Hétfőn délután mintegy 480 ezer lakás és iroda borult sötétségbe Maine-ben, az áramvezetékeket szinte az állam egész területén megrongálta a vihar.

New Hampshire-ben valaki az okostelefonjával rögzítette, ahogy

Warren városkában a megáradt Baker folyó magával sodort egy házat, amely aztán a folyó felett ívelő hídba ütközve tört össze.

A massachusettsi Boston környékén szünetel a vasúti forgalom, mert az esővíz elöntötte a vasúti pályákat. Massachusettsben és New Jersey-ben országutakat kellett lezárni, részben az utakat elöntött víz, részben pedig a kidőlt fák miatt. A New Yorkhoz közeli Newarkban is átmenetileg szüneteltetni kellett a vasúti forgalmat.

Rhode Island állam tengerparti vidékein óránként 125-130 kilométeres szél tombol, Gina Raimondo kormányzó hétfőtől háromnapos iskolai szünetet rendelt el, három napig zárva tartanak a kormányzati hivatalok is. A kormányzóasszony arra intette a helybélieket, hogy ha lehetséges, ne menjenek ki az utcákra, addig amíg nem takarították el a leszakadt vezetékeket és összedőlt fákat.

A térségben egyébként több száz iskola és hivatal tart zárva. Az országos meteorológiai szolgálat előrejelzései szerint a viharzóna még legalább szerdáig a térségben pusztít.

Borús hétvége

0

Pénteken ismét kisüthet a nap, de a hétvége további részében újra borús, többfelé esős lesz az idő, néhol 7 fokig is hűlhet a levegő, de napközben többfelé 19 Celsius-fok körüli meleg is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előre jelzéséből.

Pénteken is többfelé megerősödik a szél, szórványosan valószínű eső, záporeső, de hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap. A leghidegebb órákban 6-11 fok lehet. Napközben 14-19 fokig melegszik a levegő.

 Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, több helyen, főként a Dunától keletre várható eső, zápor. Vasárnap is többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé, nagyobb eséllyel keleten alakul ki eső, zápor.

Szombaton élénk, helyenként még erős lehet a szél, vasárnap már mérsékelt lesz a légmozgás. A minimumhőmérséklet mindkét nap 7-12 fok között valószínű. A nappali maximumok szombaton és vasárnap is várhatóan 13-19 fok között alakulnak – olvasható az előre jelzésben.

 

 

Irma megérkezett Floridába

0

Megérkeztek a Florida Keys szigetcsoportra az Irma hurrikán első orkán erejű széllökései – közölte szombat éjjel az amerikai országos hurrikánközpont (NHC).

Az NHC adatai szerint az egyik állomáson előbb óránkénti 119 kilométeres szelet regisztráltak. Az Irma közepe óránkénti 200 kilométeres széllel Florida Keys felé tart, és kevesebb mint 160 kilométerre van a szigetcsoporttól. Az NHC időközben négyes erősségűre felminősítette a trópusi ciklont.

Floridában már az első károk is bekövetkeztek. Rick Scott kormányzó arról számolt be, hogy az erős szél és esőzés miatt 76 ezer ember maradt máris áram nélkül. Scott figyelmeztetett, hogy a vihar életveszélyes. A hatóságok több mint hatmillió embert szólítottak fel, hogy menjenek biztonságos helyre a vihar útjából.

Az NHC adatai szerint az Irma hurrikán átmérője több mint 560 kilométer, és a központja feltehetően az állam nyugati részét érinti majd, de a Florida keleti partján fekvő Miami sincs biztonságban. Az NHC ráadásul arra számít, hogy a hurrikán tovább erősödhet, mert miután elhagyta Kubát, olyan vízfelület fölé ért, amelynek hőmérséklete meghaladja a 30 Celsius-fokot, és a „kádmeleg” víz tovább táplálja a hurrikán erejét.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK