Kezdőlap Címkék Szél

Címke: szél

Kampányzárók a mozgósítás jegyében

Megtartották a kampányzáró rendezvényeiket a pártok – s habár nagy volt a várakozás, hogy elhangzanak –  elsősorban az LMP-vezetők részéről – bejelentések visszaléptetésekről, ez nem következett be. Újdonság tehát nem volt, a pártok vezetőit egyetlen cél vezérelt: a mozgósítás.

 

Gyakorlatilag egy időben, pénteken délután tartották meg kampányzáró gyűléseiket a pártok: először a Demokratikus Koalíció, majd az MSZP-PM, illetve az LMP, és a Fidesz is. Ez utóbbi nem Budapesten, hanem Székesfehérváron.

Székesfehérvár, 2018. április 6. A Fidesz központi kampányzáró rendezvénye MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor – a tudósítások szerint – a szokatlanul békülékeny hangnemet ütött meg, de azért az üzenete nem változott:  “Sorsdöntő választás következik. Egy hazánk van, nincs másik. El akarják venni az országunkat. A migránsokat nekünk kell eltartani. Két jövő közül kell választani: az egyiket Soros jelöltjei kínálják, a másikat a Fidesz és a KDNP jelöltjei képviselik”.

Budapest, 2018. április 6. A DK kampányrendezvénye Budapesten MTI Fotó: Balogh Zoltán

Gyurcsány Ferenc tőle megszokott kemény szavakkal ostorozta Orbán Viktort a DK kampányzáróját. Többször is közvetlenül megszólította őt, például akkor, amikor azt mondta: „Miniszterelnök úr, nem börtönt akarunk az országból, hanem szabad hazát, hát nem érti?”. Hozzátette: nem azért akarnak kormányváltást, hogy átneveljék az országot, kormányozni azért kell, hogy mindenki önmaga lehessen.

Budapest, 2018. április 6.
Az MSZP-Párbeszéd kampányzáró rendezvénye MTI Fotó: Mohai Balázs

Karácsony Gergely az MSZP-PM közös miniszterelnök-jelöltje az MSZP budapesti rendezvényén a többi között elmondta, hogy készen állnak arra, hogy a demokratikus ellenzéki pártokkal, a DK-val és az LMP-vel közösen kormányozzon. Az állampolgárokhoz szólva emléketetett arra: „Egy ember van, akitől Orbán Viktor fél, egy ember tudja leváltani, és ez te vagy… Az erő, ami veled van, az hatalmasabb, mint a hatalmasságok ereje”.

 

Budapest, 2018. április 6. Az LMP kampányzáró rendezvénye MTI Fotó: Kovács Tamás

Az LMP rendezvényén – amelyet egy szállodában tartottak – Szél Bernadett az orosz befolyás mérséklését és a környezetvédelem középpontba helyezését ígérte, s mint mondta, mind a két célt szolgálja, hogy kormányra kerülve felmondanák a paksi atomerőmű-szerződést Moszkvával. Szerinte a kampány már nem demokratikus keretek között zajlik, de nem érdekli, hogy fenyegetőzik a miniszterelnök vagy hogy „hazugságokat ír ki óriásplakátokra”, mert az emberek többsége „átlát a szitán” és kormányváltást akar.

Oláh Lajos levele Szél Bernadettnek

0

Oláh Lajos, a DK erzsébetvárosi és terézvárosi képviselőjelöltje, akit a Jobbik és az LMP kivételével az ellenzéki pártok támogatnak, a következő levelet írta Szél Bernadettnek, az LMP társelnökének.

Kedves Szél Bernadett!

Oláh Lajos vagyok, a budapesti V. számú választókerület egyéni képviselője, egyben képviselőjelöltje a kampányban. Nyilván tudja, hogy ez a választókerület a VI. és a VII. kerület egészét foglalja magában, és 2014-ben egyike volt azon tíz körzetnek, amely ellenzéki képviselőt választott magának. Ebben a körzetben, ahol 65 277 választókorú él, akkor 300-nál kevesebb szavazat döntött a javamra.

Kedves Szél Bernadett!

Szeretném tájékoztatni Önt, hogy a választókörzetemben felajánlottam az Önök jelöltjének: készítsünk közösen egy közvélemény-kutatást, és ha az Önök jelöltje az esélyesebb, akkor visszalépek, illetve ez fordítva is legyen így. Ezt Önök nem tették meg, nem fogadták el. Van több kutatás, amely megmérte a kerületet. Ezekből kiderült egyértelműen, hogy vagy a Fidesz, vagy én nyerem ezt a választókerületet. A kutatásokból az is kiderült, hogy fej-fej melletti most is a küzdelmem Orbán Viktor ügyvédjével és családi barátjával, aki itt a fideszes jelölt. Ő is nyerhet, én is nyerhetek – attól függően, hogy melyikünk szavazói mennek el többen választani. Itt minden szavazat számít. Az LMP-s szavazók kétharmada pedig – a kutatás alapján – rám szavazna, ha Önök visszalépnének.

Az Ön képviselőjelöltje, Csárdi Antal azért kérte, hogy mindenki más lépjen vissza, mert ő az esélyes jelölt, aki meg tudja verni a Fideszt a Belvárosban és a Várban. Azt szeretném jelezni Önnek, hogy ebben a választókörzetben én vagyok az esélyes, és itt nem csak egy játék az LMP indulása. Itt Önök egyértelműen hatalomban tarthatják a Fideszt, ha nem lépnek vissza. Arra kérem tehát Önöket, hogy lépjenek vissza a javamra, és adjunk közösen egy Fidesztől független képviselőt Magyarországnak.

Kedves Szél Bernadett!

Hadházy Ákos az Ön társelnöke. A Fidesz éppen a napokban jelentette fel, hogy a választások után börtönbe zárja. Kérem, védje meg párttársát azzal, hogy a kormányváltó szavazatokat erősíti politikájával, nem a fideszeseket.

Mi, baloldaliak támogatjuk Önt, ahol indul. Visszalépett a DK az Ön javára. Nálunk itt a kerületben nincs szükség a Jobbikra. Kérem ne foglalkozzunk velük!

48 óra van már csak a visszaléptetésekre. Ön is felelős Magyarországért. Ebben nem lehet egyik politika sem Más…

Tisztelettel, Dr. Oláh Lajos

Két mondat a zsarnokságról

Az elmúlt héten különösen két mondat borzolta azok kedélyeit, akik nem szeretnék, ha április 8. után is Orbán Viktor és a Fidesz kormányozná Magyarországot. Az egyik mondat Szél Bernadettől származik, a másik Karácsony Gergely szájából hangzott el.

Szél, legalábbis, a sajtó interpretálása szerint, azt mondta, hogy ha kormányra kerülnek, megtartanák Polt Pétert, Karácsony pedig azt, hogy a választás után megtartanák Orbánt ügyvezető miniszterelnöknek.

Ezt követően elszabadultak az indulatok: az LMP hívek vadul védték Szélt, hogy nem is azt mondta, és főleg, nem azt gondolta, majd Karácsony is megmagyarázta, hogy mire gondolt.

Mint kiderült, Szél Bernadett azt mondta, hogy megtartanák Polt Péter legfőbb ügyészt. Egészen addig, tette hozzá, ameddig összecsomagolja a holmiját, és börtönbe nem juttatja fideszes társait.

Ezt mondta Szél Bernadett, és ez még akkor is más megfogalmazás, ha tudjuk, hogy ennek a mondatnak csak részben van értelme. Polt Péter ugyanis sohasem fog rendesen nyomozni a fideszes botrányok ügyében, és esze ágában sincs börtönbe juttatni Rogán Antalt, Lázár Jánost, Kósa Lajost, vagy, teszem azt, Orbán Viktort.

Karácsony Gergely más párt, más megközelítés. Ő a Magyar Narancsnak nyilatkozta, hogy meghagyná Orbán Viktort ügyvezető miniszterelnöknek.

Aztán kénytelen volt elmagyarázni, hogy ő azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a választások után a Fidesz marad a legerősebb párt, de kisebbségben lesz a parlamentben. És ebben az esetben, Karácsony szerint legalábbis, az várható, hogy Áder János államfő Orbán Viktort bízza meg az új kormány megalakításával. Mely kormány béna kacsaként tud csak létezni, mert az ellenzék nemcsak, hogy minden kezdeményezését leszavazza, de az elmúlt nyolc évben meghozott kétharmados törvényeket is lebontja Orbán feneke alól.

Vagyis, így Karácsony, Orbánnak végig kell néznie, sőt, tevőlegesen hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az elmúlt években felépített, nem túl dicsőséges művét lebontsák.

Ez a lényege Szél és Karácsony által elmondott szövegeknek. Mindebből pedig az a tanulság, hogy a választási kampány hajrájában különösen fontos, hogy a politikusok egyértelműen fogalmazzanak. Mert ilyenkor – tetszik, nem tetszik – a választó még a szokottnál is fogékonyabb minden információra. Még arra is, ami valójában nem információ, csak annak látszik.

És persze a félreérthető, vagy többféleképpen értelmezhető fogalmazás arra is alkalmas, hogy más, ugyancsak a kormányváltásban érdekelt pártok, félreértsék, vagy ne adj isten, félremagyarázzák.

A legjobb, ha mindenki lehiggad, és igyekszik úgy fogalmazni, hogy mások – választók és politikai pártok – ezeket a megfogalmazásokat úgy érthessék, ahogyan azokat az eredeti szándék szerint gondolták.

Szél Bernadett elmagyarázza a Polt-ügyet

Az LMP társelnöke a minap úgy nyilatkozott egy rendezvényen, hogy „ha Polt Péter egy kormányváltás után hajlandó lesz elvégezni a munkáját, és nem csak a fideszesek pecsenyéjét akarja mosni, akkor maradhat, ha nem, akkor szakmailag alkalmatlan, és távoznia kell”. Emiatt a nyilatkozat miatt számos bírálat érte Szélt. Ezekre válaszolt facebook-bejegyzésében:

“Remek társasjáték a választások előtt 18 nappal: az MSZP és DK, mint akinek nincs jobb dolga, sorozattámadásokat intéz ellenem és az LMP ellen egy fideszes módra félremagyarázott mondatra építve. Uraim, remélem hamarosan elmagyarázzák nekünk, hogyan is segíti mindez Orbán rendszerének meghaladását, de addig is, amíg kitalálják, beszélgessünk kicsit Polt Péterről.

  1. Én az MSZP-től és a DK-tól eltérően egyik ellenzéki vezetőről sem feltételezem, hogy NER-es hadurakkal gondolja el a demokrácia és jogállam helyreállítását. Mert nem vagyunk tökkelütött hülyék. A valós kérdés az, mi történik akkor, ha nincs meg a kétharmad, miként lehet jogállami eszközökkel eltávolítani például Polt Pétert. Hiszen az engem támadó baloldali politikusok folyamatosan a jogállam és demokrácia hiánya miatt támadják a hivatalban lévő miniszterelnököt, természetesen helyesen, de remélem ezt nem azzal a hátsó gondolattal teszik, hogy ők maguk aztán kormányon majd fittyet hányjanak a jogállamnak és OV-től mindent eltanulva kormányozzanak?
  2. Szintén racionálisan gondolkodva, annak az esélye, hogy Polt Péter a kormányváltás után villámcsapásra elkezdi rabláncon elvinni a fideszes tolvajokat, kb. annyi, mint, hogy Tiborcz István önként feladja magát. Nem tudom, ilyen körülmények között mennyi iróniát lehet megengedni magunknak, úgyhogy mondjuk így: nem túl valószínű.
  3. Én azt állítom, kétharmad híján is jogállami alapon le lehet váltani Poltot. Valós megoldást tudunk adni, jogállami módra egy nagyon is súlyos problémára. Hogyan? Az ügyészi jogállási törvény szerint a legfőbb ügyész megbízatása megszűnik a hivatalvesztése kimondásával, ha például a legfőbb ügyész neki felróható okból nem tesz eleget megbízatásából eredő feladatainak, illetve jogerős ítéletben megállapított bűntettet követett el, vagy más módon tisztségére méltatlanná vált. Kétharmad híján nyilván erre fele kellene keresni a megoldást majd akkor, amikor ott tartunk.

De addig lesz egy április 8. Az LMP ezerrel dolgozik, de mi nem ilyen értelmetlen önsorsrontó társasjátékokat játszunk, hanem például a programunkkal, a Megújuló Magyarországgal keressük fel a választópolgárokat, mi ugyanis abban vagyunk érdekeltek, hogy a lehető legnagyobb legyen a részvétel és a lehető legnagyobb esélye legyen Magyarországon a korszakváltásnak. Ezen ügy kapcsán még határozottabban mondom: ránk fér.”

Szél és Polt

Nem először vetődik fel annak a gyanúja, hogy a zöld párt a Lehet Más jegyében és a mesterséges ekvilibrium bűvöletében inkább a kormánypártok malmára hajtja a vizet. Schiffer András időszakában ez még kifejezettebbnek tűnt: meglátszott ez parlamenti felszólalásaiban, bűnvádi feljelentéseiben és még ideológiai szinten is, amikor volt szíves tiszteletét tenni a Fidesz boszorkánykonyhájának számító Tusványoson is.

A schifferi hagyomány őrzése Szél Bernadettre hárulhatott a pártban és nemcsak azért, mert ő is nagyszerű ötletnek látta az illiberális állam szülővárosában megjelenni.

Ennek ellentmond, hogy Szél igazi harcos amazonként küzd, nemcsak a parlamentben, a fideszes rémuralom ellen.

Sőt egyetlen tárgyilagos szemlélő sem vetheti a szemére, hogy pártja létezésének értelme az eddigi, rendszerváltás óta történő politizálás elvetése. Ennek a majd három évtizedes közéleti vergődésnek a szemtanúi akár még szimpátiával és nem kis reménnyel tekinthetnek egy ilyen állásfoglalásra.

Még ennél is tovább mehetünk: az európai trendekbe lenne illő, hogy eddig ismeretlen, néha bizarr nevű/célú pártok aratnak sikert az eddigi hagyományos bal –s jobboldali pártokkal szemben. Ez történt Franciaországban, korábban Görögországban, sajátos módon az Egyesült Államokban is, újabban Olaszországban.

Jöjjön tehát az LMP, a Momentum és, számoljunk tízig, a Jobbik.

Akkor kuszálódnak össze a szálak, amikor az LMP politikusai a nagy választások előtti egyeztetések közepette rendre egymásnak ellentmondásos nyilatkozatokat adnak. A pártba visszatévelygő Vágó Gábor még, csak az ellenzéket lejárató, buta nyilatkozatot is tesz (Gyurcsány állítólagos részegségéről). Tudjuk be ezt a hevenyészett tárgyalások kusza mellékzöngéjének – járulékos kár.

Sokkal komolyabb fejtörést okoznak azonban a társelnök asszony sorsdöntő kérdésekben kifejtett véleménye.

Szél Bernadett az Ökopolisz Alapítvány keddi, a korrupció visszaszorításáról szóló rendezvényén szólalt fel. Keményen odamondogatott a kormány oldalnak (ma a kormányzás csupán a korrupció mellékterméke, a fő cél a korrupció), ahogy azt egy ellenzéki politikusnak illik.

Miközben szerintünk helyesen megállapítja, hogy „a nemzeti együttműködés rendszere a korrupcióra épül, de ha elzárják a csapokat, kártyavárként omlik össze”, a következő meglepő okfejtésének is nyilvánosságot ad: Az antikorrupciós törvények mellett független igazságszolgáltatást is szorgalmazott, megjegyezve a legfőbb ügyészről, ha Polt Péter egy kormányváltás után hajlandó lesz elvégezni a munkáját, és nem csak a fideszesek „pecsenyéjét akarja mosni”, akkor maradhat, ha nem, akkor szakmailag alkalmatlan, és távoznia kell.

Akkor most mi is van: a NER egyik alappillére, akinek a tevékenysége a jogrendszer bohózata, ha meggondolja magát és szépen viselkedik, akkor minden megbocsájtva, haladjunk tovább az orbáni úton?

Vagy talán így lesz más a politika?

Bűnbánó alattvalók kipirult arccal, új zászlót bontva menetelnek a szebb jövő felé?

A kormánypárt nélkül értelmetlenek az ellenzéki viták

„A viták ideje lejárt, ez most a választók döntésének az ideje.” Ezt üzente Orbán Viktor, amikor Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti vitára invitálta. Még csak nem is személyesen állt szóba a vitázni vágyóval, hanem, jelezvén, hogy számára ez egy jelentéktelen ügy, sajtófőnökén, Havasi Bertalanon keresztül üzent. Vona Gáborral sem vitatkozik a miniszterelnök, Szél Bernadettel sem, senkivel. De nemcsak a miniszterelnök tartja távol magát az ilyen megmérettetésektől, a kormány más tagjai, sőt, a kormánypárti politikusok is kerülik a vitákat.

Részükről ez érthető, számukra nincs értelme vitatkozni – csak rosszul jöhetnek ki belőle. Még akkor is, ha esetleg jól szerepelnek. Toronymagasan vezet a Fidesz, egy hónappal a választás előtt nem érdemes kockáztatni. Biztonsági játék kell ilyenkor, tartani az eredményt.

Lehet azzal érvelni, hogy ez a választók lenézése, mert a szavazóknak joguk volna tudni, hogy melyik párt milyen programmal szeretné a jövőben vezetni az országot. Lehet ezt is, de nincs értelme. A kormányoldal már jó ideje nem vitázik.

Viták azért vannak: az ellenzéki pártok – szakmai és politikai kérdésekben – rendre megvitatják egymással a programjaikat. Normális üzemmenetben van ennek értelme, hiszen a szavazók így megtudhatják, hogy az egyes pártok mit kezdenének az oktatással, az egészségüggyel, a gazdasággal és úgy általában, Magyarországgal.

A kormánypárti vitázók nélkül azonban mindez nem csupán értelmetlen, de kontraproduktív is. Nemcsak azért, mert így egyoldalú az a kínálat, amelyet a választóknak nyújtanak, hanem azért is, mert ezzel magukat degradálják. Az nem vita, ahol nincs ott a kormánypárt, legföljebb csetepaté. Egy Orbán nélküli miniszterelnök-jelölti vita azt a látszatot kelti a választókban, mintha sok kis törpe tülekedne a hatalomért, miközben a kihívó, minden tekintetben magasan fölöttük állva, várja, hogy a végén melyiküket kell majd legyőznie.

Ezt látja a választó. Nem azt, hogy Orbán és a kormány tagjai félnek a vitától, hanem azt, hogy rangon alulinak tartják, hogy a véleményüket másokkal megismertessék.

A pártok szakmai és politikai vitájának csak úgy lenne értelme, ha a kormánytagokat és  a Fidesz-KDNP politikusait is rá lehetne venni, hogy „leereszkedjenek” a többiek közé. Miután azonban ez nem áll az érdekükben, racionálisan nem várható el tőlük, hogy az érdekeik ellen cselekedjenek.

Márpedig, ha az ellenzék csak egymással vitatkozik, az, még ha olykor színvonalas is a diskurzus, csak azt jelzi a választó felé, hogy már megint valamiféle csetepaté zajlik.

Hogy a választók megérdemelnék a valódi vitát, és a demokrácia is a vélemények ütköztetéséről szól? Ne tessék már minket ilyen régi, elavult dolgokkal hülyíteni!

A nemzetbiztonsági cirkusz folytatódik

0

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtökre összehívott rendkívüli ülése is határozatképtelen lett. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke szerint a kormánypárti képviselők távolmaradása azt jelzi, “kínos” volt nekik, hogy eljöjjenek, és “összedőlt a Soros-terv”. Minden két hétben megkísérli a testület összehívását.

Immár „nemzetbizonytalansági” bizottságról kell beszélnünk, jelentette ki a testület szocialista elnöke a hamvába holt ülés utáni sajtótájékoztatóján. Molnár Zsolt leginkább arról beszélt, hogy a fideszesek gyávasága miatt továbbra sem látunk tisztán egy sor fontos, a magyar emberek biztonságát érintő ügyben, végül megjegyezte, hogy április 8-án mindenki eldöntheti, akar-e olyan országban élni, ahol ez a cirkusz minden második héten megismétlődhet.

Molnár és a bizottság ellenzéki tagjai továbbra is a magyar közéletet feszítő kérdésekre várták volna Orbán Viktor miniszterelnök válaszát, illetve bizonyító erejű dokumentumait az állítólagos Soros tervről, az 1300 titokban befogadott menekültről és az egyszerűsített honosítás keretében hazánkba áramló megélhetési nyugdíjasokról.

A kormányoldal sem maradt tétlen.

Németh Szilárd egy szintet lépett a távolmaradás indoklásában.

Nemzetbiztonsági bizottsági tagságával “visszaélve” próbált bizalmas információkat kikérni a “Soros-tervről” és a “Soros-hálózatról” az Alkotmányvédelmi Hivataltól az LMP-s Szél Bernadett – nyilatkozta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a sajtónak. Németh Szilárd szerint ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Szél Bernadett “Soros zsebében van”.

A kormánypárti politikus leszögezte: amíg Szél Bernadett a “Soros-tervről” titkosszolgálati információkat akar kiszivárogtatni, addig nem járulnak hozzá ahhoz, hogy részt vegyen az ülésen. Németh Szilárd hozzátette: bár már meghívták, Soros György még nincs ott a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, “de az emberei már bent ülnek”.

Az összeomlás

Még nem a Fidesz omlott össze, csak az idegengyűlöletre alapozott médiastratégiája. Kezdődött a Times of Malta nevű lapnak nyilatkozó államtitkárral, aki elmondta, hogy Magyarország annak európai rendje és módja szerint befogadott és oltalmaz mintegy 1300 migránst. És a bohózat befejező aktusaként a fideszesek, az elmaradhatatlan Németh Szilárd vezetésével kivonultak a parlament nemzetbiztonsági üléséről. Mi jöhet még?

Az utóbbi években kihagyhatatlan mémmé vált A bukás című német film legújabb feliratozása azzal a momentummal kezdődik, amikor a vezérrel közlik: „Altusz Kristóf elmondta a sajtónak, hogy titokban mégis betelepítettünk 1300 muszlimot és így valószínűleg a migránsellenes kampány megbukott”. A másik kulcsmondat a tárgyalószobából kiszűrődő hangokat rémülten figyelő hölgytől származik, aki a mellette álló másik hölgyet vigasztalja:

„Ne sírj, Ráhel, az OLAF még nem csukja le a férjedet”.

A mém gyártója valószínűleg a fején találta a szöget. Az egész migráncsozás, sorosozás egyik célja, hogy elvonja az agyonrémisztett, egyébként igencsak bárgyú és hiszékeny közvélemény figyelmét a miniszterelnök, annak családja, rokonai, barátai, beosztottjai, alattvalói mérhetetlen és szédületes meggazdagodásáról.

Ennek az eddig kérlelhetetlennek tűnt kampánynak van arca is: Németh Szilárd.

Megbízható kommunikációs szereplő: már a kötelező tananyaggá tett rezsicsökkentéses kalandfilmben is jelesre vizsgázott.

Az egyik nagy pillanata ebben a régi/új szerepkörben a parlament nemzetbiztonsági bizottsága ülésének megakadályozása volt. Lehetett az abszurdot fokozni, azaz Szél Bernadettet nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánítani, aki előtt Soros nevét és annak bonyolult, álságos tevékenységét boncolgatni egyenlő lenne a hazaárulással. Inkább a tömeges kivonulás jelenetét volt illendő bemutatni. Némethet eme nemzetféltő távozásakor követte a többi között Lezsák Sándor, a parlament alelnöke is, csak azt nem tudni, hogy döntésében szerepet játszott-e

az a kellemetlen körülmény, hogy közben lefújták a Holokauszt emléknapjára tervezett Horthy-misét. Amin ő szívesen részt vett volna.

Az említett két fejlemény: kivonulás a bizottsági ülésről és a hatalmas tiltakozást kiváltott Horthy-mise lemondása vajon arra utal, hogy a Fidesz vezérkar, a migránsügyi bukta után csillapítani igyekszik az indulatokat, ideiglenesen visszavonul, és rendezi sorait? Hiszen minden csoda három napig sem tart.

Logikus lenne a fenti érvelés, azonban az Orbán-csapat eddigi tevékenysége nem szolgál megnyugtató kiinduló pontként egy racionális következtetésre.

Inkább az látszik valószínűbbnek, hogy a miniszterelnök ilyen válsághelyzetekben még nagyobb sebességre vált,

ami újabb abszurdabbnál abszurdabb helyzeteket teremt.

Ez utóbbi érv mellett szól az is, hogy hivatalosan is beindul a kampány és mikor, ha most nem. Ezenkívül minden meghátrálás a NER-ben vereségként könyvelendő. Ezért nagyon nehéz elképzelni, hogy csillapodnának a kedélyek.

Viszont, ha már a migránsokról van szó (persze egyáltalán nem), az Orbán kormány nyilvánosan meghirdetett, ám titokban kijátszott politikája egyre inkább terjed máshol is. Például az eddig túlságos engedékenységgel vádolt német kancellár asszony menekültpolitikája is mintha 180 fokos fordulatot vett volna. Azaz beleegyezett a bajor testvérpárt (CSU) követelésébe, hogy limitálják a befogadandó menekültek számát, azzal, hogy a limit szót ki sem ejtik. A Spiegel nemcsak ezt kifogásolja, hanem azt is, hogy erről Angela Merkel valahogy a nagy kormányalakítási tárgyalások hevében elfelejtette értesíteni a közvéleményt. A hetilap epés megjegyzése:

ez történik, ha valaki túl sokáig van hivatalban.

Vagy éppen nincs mellette egy Németh Szilárd.

Kormány-, korszak- és irányváltást sürget az LMP miniszterelnök-jelöltje

0

Ezt a három célt tartotta Magyarország jövőbeli sikere zálogának az LMP miniszterelnök-jelöltje a párt szombati karácsonyi nagygyűlésén elmondott beszédében, és azt hangoztatta: mindezt jelenleg csak az LMP és szövetségese, az Új Kezdet testesíti meg.

Szél Bernadett a budapesti Kongresszusi Központban a 2018-as választást hatalmas lehetőségnek látta arra, hogy a politika végre az emberekről szóljon. Ugyanakkor azon félelmének is hangot adott, hogy ez a voksolás az utolsó lehetőség lesz Orbán Viktor miniszterelnök történelmi tévedésének kijavítására.

Szél Bernadett, aki a legfontosabb ellenfélnek a kiábrándultságot nevezte, emlékeztetett utcai rendezvényeikre, fórumaikra, és megköszönte az embereknek, hogy végre újra szóba állnak politikusokkal.

Le akarják zárni az elmúlt huszonhét évet, azt akarják, hogy a korrupció bűncselekmény legyen Magyarországon, és ne követendő példa.

Ehhez azonban meg kell vonni a bizalmat azoktól az emberektől és pártoktól, akik és amelyek évtizedek óta kihasználják az embereket – fogalmazott.

Orbán Viktor szerinte a kétsebességes Európára is igent mondott, számára nem jelent problémát, ha Magyarország a másodosztályban játszik, csupán az, ha a felcsúti focicsapat van ott.

Gémesi György az Új Kezdet elnöke arra mutatott rá, hogy pártjának és az LMP-nek van együttműködési szerződése, miniszterelnök-jelöltje, közös programja és listája, jelöltjei.  “Mi nemcsak beszéltünk, nemcsak mondtuk, nemcsak elhatároztuk, hanem megcsináltuk” – fogalmazott.

Tibet For Never!

Nemzetközi szempontból elenyésző mozzanat, hogy a magyar ellenzék most éppen Tibet-párti, a kormány pedig reálpolitikát folytat. A Trumppal sújtott világban egyébként is Pekingnek áll a zászló, de azért a mindenkori demokratikus ellenzéknek, ha ad magára valamit, ki kell állnia, többek között, a kicsik és elnyomottak jogaiért.

A közlekedésileg bénulttá vált Budapesten két „tibeti” esemény zajlott. Az egyik a parlamentben: „Free Tibet” felkiáltással zárta az Országgyűlésben elhangzott interpellációját Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki ennél is látványosabban is kinyilvánította pártja véleményét a tibeti helyzetről, a kínai miniszterelnök budapesti látogatásáról. Tibeti zászlót kötött díszsálként magára.

A másik: rendőrök vetették rá magukat Hendrey Tiborra, a Tibetet Segítő Társaság – Sambhala Tibet Központ alapítványi elnökére, aki a kínai kommunista diktatúra Budapestre látogató miniszterelnökének konvoját tibeti zászlóval akarta üdvözölni.

Az RTL Klub ezenkívül rákérdezett Balog Zoltánra.  Az Emmi-vezér ugyanis 2008-ban egy nagy tibeti zászlót lengetett a Kossuth téren: tiltakozásul a kínaiak Tibettel szembeni politikája miatt. Éppen akkor, amikor az akkori miniszterelnöknél, Gyurcsány Ferencnél járt egy nagyobb kínai delegáció. A miniszter szerint a tüntetők szíve joga ezt tenni, a rendőrségnek meg mérlegelnie kell a biztonsági kockázatok és a véleménynyilvánítás szabadsága között.

Ilyen esetek nemcsak Magyarországon, hanem sokfelé a világon megtörténnek. Van ahol nagyobb a visszhangjuk, hevesebb a demokratikus közvélemény tiltakozása, másutt kevésbé.

A mindenkori kormány hatalmas hibát vétene, ha nem üzletelne azzal a Kínával, amely már gazdasági világhatalom. Hogy milyen ésszerűen teszi ezt, az más kérdés. Az ésszerűség határain belül van-e a Budapest-Belgrád vasútvonal újraépítésére felvett kínai hitel? Szerbiának például 2 milliárd dollárjába kerül a szerbiai szakasz. Ottani vélemények szerint ez a világ legdrágább vasúti befektetése: 1 km = 5 milliárd forint. A szakemberek állítólag kiszámolták, hogy

2400 év múlva térül Szerbiának és Magyarországnak.

Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a világon mindenki együttműködik Kínával. Az afrikai kontinensen már olyan befolyása van Pekingnek, hogy még egy véreskezű diktátort, Mugabét is el tudta távolítani a hatalomból. Mert veszélyeztette zimbabwei érdekeltségeit.

A világ magáévá tette a kínai kommunista reformátor Teng-Hsziao Ping halhatatlan mondását, hogy

„mindegy, milyen színű a macska, ha megfogja az egeret”.

Ki emlékszik már az 1989-es tienanmeni vérengzésre, amikor a reformokat követelő tüntetők százait – egyes feltételezések szerint ezreit – gyilkolta le a kínai néphadsereg.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK