Kezdőlap Címkék Simicska Lajos

Címke: Simicska Lajos

Simicska folytatni fogja Orbán üldözését

Nyilvánvaló, hogy Simicska Lajos spontán ötlettől átitatottan állt neki saját oszlopára felfújni Orbán Viktort – mellesleg információnk szerint a sofőrje tette, amit csak azért érdemes ideírni, mert a 888.hu már írásszakértővel elemeztette a betűk karaktervonásait -, de az intermezzo azt is mutatja, hogy az SO-háború, azaz a Simicska-Orbán párharc messze nem ért véget.

Abban biztosak lehetünk, hogy ez ügyben a volt fideszes pártpénztárnok kifogyhatatlan az ötletekből. Vagyis azt a visszavonulást, amelyet a múltkor elrendelt – tegyük hozzá, hogy 300 milliós büntetéstől fenyegettetve -, csak átmenetinek kell tekintenünk.

Több oldalról megerősített információink szerint novemberben folytatódni fog a plakát-regény,

az a folyam, ami köthető Simicskához, a Jobbikhoz, de ők leginkább civil megrendelőkről beszélnek.

Ebből persze egyenesen következik, hogy a magyar társadalom egy nyílt hazudozási rendszert kénytelen végignézni és hallgatni, amely hazudozásba a kormány-Fidesz-parlament hármasa kergette bele a szereplőket, mégpedig a csalárd és álságosan elfogadott – for shame Áder János – plakáttörvénynek köszönhetően. Ami már csak azért is nehezen elfogadható, mert miközben a pártok, az ellenzék, szinte lehetetlen helyzetbe került, ha hirdetni akar, aközben a kormány vígan viszi a maga Soros-kampányát, megkímélve ezzel még a Fidesz pénztárcáját is.

Éppen ezért töri a fejét újabb és újabb ideákon Simicska Lajos, ezek közül a kedd hajnali inkább csak egy bódult ötletnek nevezhető. Ezzel együtt

a milliárdos változatlanul a Jobbikban lát egyedül fantáziát,

s nem azért – mint ahogy erről már egyszer írtunk – mert mély elkötelezettje lenne a korábban szélsőjobb pártnak, hanem mert egyedül benne lát esélyt Orbán elzavarására. Az azonban nyilvánvaló, hogy bármily szellemes megoldásokkal áll is elő a közterületi reklámok, Orbánt és csapatát lejárató kreatív plakátok megjelenítésével, ezek nem lesznek, nem lehetnek elegendőek a miniszterelnök elzavarásához, legfeljebb bosszúságot okoznak neki. Ne felejtsük ugyanakkor, hogy sokan várják Simicskától néhány olyan dokumentum felmutatását, amelyben nem pusztán minősíti – ahogy ő, most már mondhatjuk, szokta – volt elvbarátját, hanem törvényellenes magatartását is bemutatja. Korábban ennek az akciónak a kezdetét az ősz elejére helyezték informátoraink, most azonban látható, hogy ez az időpont nem volt valós. Forrásaink azonban azt sugallták, hogy

folyik annak pontos bemérése, mikor üthet egy ilyen tényfeltárás akkorát, amely még – a választások befolyásolására – időben érkezik és nem elsietett,

mert a rossz időzítés csak Orbánnak ad lehetőséget az ellentámadásra.

A Jobbik, vagy inkább Simicska köreiben úgy látják, hogy a szocialista vesszőfutás tovább fog tartani, ők maguk ennek bekövetkeztében biztosak voltak, de inkább október végére helyezték. A történések azonban felgyorsultak, a baloldal, szerintük, nagy léptekkel rohan az önfelszámolás felé. Persze, mondják arrafelé, van ebben szerepe a Fidesznek is,

néhány gondosan elhelyezett káder „csodákra” képes,

fogalmazott informátorunk. Vagyis, állítják, van igazság abban, amit Botka állít, aki viszont oly rosszul kezelte a helyzetet, hogy sorsa elkerülhetetlenné vált, előbb, mint arra predesztinálva lett volna.

Ez a felgyorsult helyzet viszont lépésekre kényszeríti a Jobbikot is, amely – akár tagadja, akár nem – Simicska Lajossal a háttérben válhat igazi riválisává a Fidesznek. Ám kizárólag akkor, ha létezik az a leleplező anyag, ami kézfeltartásra kényszeríti Orbánt. Változatlan tartja magát az a variáció is, mi magunk többször beszámoltunk róla, hogy ez a „doksi” valahonnan külföldről fog elindulni, de az is lehet, hogy ott kerül bemutatásra, mivel itthon az orbáni rendszer emberei mindent képesek eltüntetni, elhallgatni, az ellenkezőjébe fordítani. A széljobbon – maradjunk most ennél a meghatározásnál a Jobbbikkal kapcsolatban, még akkor is (főként Őcsény után), ha olykor inkább a Fideszre illenék – biztosak abban, hogy a Jobbik erős eséllyel indul a 2018-as választáson, az azonban bizonytalan, hogy önmagában képes lehet kormányt alakítani.

Úgy számolnak, hogy a mostani, a baloldalt amortizáló helyzetből a Jobbik és az LMP profitál majd,

ők fogadhatják magukba a csalódott túloldali szavazókat. Ebben az esetben előállhat egy olyan helyzet is, amikor a Jobbiknak és az LMP-nek együttesen már lenne annyi szavazata, ami elegendő a váltáshoz. Van, aki azt sem zárja ki, hogy a cél érdekében akár létre is jöhet egy ilyen szövetség. Ma még ez több, mint elképzelhetetlen, de kérem ez a politika. Ráadásul a magyar politika.

Így működik a kormánysajtó

0

Az Origo 15.12-kor adta hírül, kérdőjellel a következőket: Simicska menekül? És a történet arról szól – csütörtök este beszámoltunk róla – hogy a médiatulajdonos regényes körülmények között akar megszabadulni a választások után a médiaportfoliójától, és egyébként a Jobbikban és Vonában is csalódott. Az alábbi táblázatban – amely a Hírkeresőről származik – azt mutatjuk meg, miként vonul végig a kormánysajtón a hír.

2017.09.21

Láthatjuk tehát, hogy elsőként a Magyar Hírlap „veszi észre”, majd jön a Lokál, Magyar Idők, újra Origo, Ripost – itt már a kivándorol Amerikába Simicska a „kattintékony” cím, jön a 888, Pesti Srácok, péntek reggel pedig újra Magyar Idők. Eközben, természetesen, a hír hódít a jobboldalhoz tartozó televíziókban, rádiókban és – feltehetően – az immár a teljes országot lefedni képes kormány-barát vidéki sajtóban.

A Független Hírügynökség csütörtökön este tudott beszélni a Simicska birodalom egyik vezetőjével, és tudósított arról, hogy

egy szó sem igaz a történetből.

Erre azonban már nem érzékeny a jobboldali sajtóirányítás csapata – azaz a kormányzat és a Fidesz -, jobb arról hallgatni, hogy csak az illetékesek cáfolják az Origo értesülését.

Félreértés ne essék: a Független Hírügynökség nem bírálja ezt a gyakorlatot, ráadásul aki kellően idős, az pontosan emlékszik a pártállami idők mechanizmusára, hogyan futtatta végig az agit.prop osztály az általa kívánatosnak tartott információkat a teljes magyar sajtón.

Tehát van előkép,

tudjuk miként működik ez, csak legfeljebb csendesen csodálkozunk azon, hogy a rendszerváltás után 27 évvel ugyanaz az úzus.

Kiváltképp akkor, amikor – szemben a pártállami időkkel – most már azért van, ha egyre szűkülő mértékben is, alternatív tájékozódási lehetőség. Mint esetünkben, ahol akadt olyan fórum – történetesen a Független Hírügynökség, amely leírta a cáfolatot. És lám, íme a szabadság: ma még ezt kockázat nélkül megteheti.

Simicska nem ad el semmit

„Egy amerikai közvetítővel tárgyalt teljes médiabirodalma eladásáról Simicska Lajos unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba ügyvéd. Ő egyébként a Simicska-féle Index egyik igazgatósági tagja. Egy budapesti kávézóban találkoztak. Úgy tudjuk, Simicska könyörgött, hogy ne nyilvános helyen legyen a találkozó, de az amerikai közvetítő nem akart Simicska veszprémi házában tárgyalni.

 

Mint közismert, Simicska médiumai óriási, többmilliárdos veszteséggel működnek. Az idei finanszírozási hiány eléri a 3 milliárd forintot. A Hír TV, a Lánchíd Rádió, az Index és a Magyar Nemzet szinte biztos, hogy a választások után már nem Simicskáé lesz. Simicska Lajos ismerősei körében néhány hete már azt mondogatja: lehetetlen nyerni, ráadásul Vona Gáborban sem bízik annyira, mint korábban, és minden bizonnyal ő maga is Amerikába készül távozni.” – a hír, ami csütörtök délután megjelent az origo.hu-n. A történet igazán rejtélyes, szappanoperába való, amint éppen kihallgatják egyrészt Simicska könyörgését, másrészt a kávézóban tárgyaló unokaöcs szavait.

A Független Hírügynökség munkatársának nem volt ilyen szerencséje, nem tudott kihallgatni senkit, viszont tudott beszélni a médiatulajdonos legbelsőbb köreihez tartozó vezető személyiséggel. Ő azonban mesébe illőnek tartja az origo írását, elmondta: természetesen semmi nem igaz az egészből. Mindazonáltal, egy pillanatra a politikához lépve, a fuhu.hu-nak is sikerült pár hete magával Simicska Lajossal szót váltania, abból a beszélgetésből éppen az derült ki, hogy a volt Fidesz pénztárnok, meggyőződéssel állította, hogy a Fidesz el fogja veszíteni a választásokat, és győzelmi esélye leginkább a Jobbiknak van. Visszatérve a média portfólióra: a portálunkat tájékoztató vezető kijelentette: semmilyen szándék nincs az eladásra, s fogalma sincs, milyen céllal tette közzé fals információit az origo. Nincs kizárva, hogy egyfajta kormányzati manőver a közlés, de hogy kit és hogyan akarnak megzavarni vele, az nehezen érthető. Ha ugyanis igaz lenne az állítás, miszerint az amerikai vevő komoly szándékkal érkezett, akkor az vajon miért okozna pánikot, vagy keltene aggályokat a munkatársi körökben? Mindenesetre, mondta forrásunk, hamarosan ki fog derülni, miként építik tovább a történetet, mi az a hátsó szándék, ami a hamis hír gyártóit vezette.

„A hír nulla igazságot tartalmaz” – foglalta össze mondanivalóját a Független Hírügynökséget tájékoztató médiavezető.

Simicska ledobja Orbánra az atombombát?

A nevezetes G-nap óta mindenki azt találgatja, hogy kinek a győzelmével ér véget a gigászok háborúja. Mert az, hogy Orbán Viktor, valamint egykori szoba- és üzlettársa nem cicaharcot vív egymással, az mára már teljesen nyilvánvaló. Életre, halálra megy a háborúskodás, s bár volt idő, amikor még vissza lehetett volna csinálni, a harcoló felek mostanra már minden hidat felégettek maguk mögött.

A háború eddig nagyjából abban a mederben zajlik, ahogyan az ismert erőviszonyok alapján várható volt. Orbán hadai győzelmesen törnek előre, hiszen nála a hatalom: rendőrség, ügyészség, bíróság. Simicskának marad a nyilvánosság, pontosabban a nyilvánosságnak az a része, amelyet nem tudtak elvenni tőle. A G-nap óta 180 fokos fordulatot vett Hír TV és Magyar Nemzet az ő szolgálatában áll, és megváltozott híreikkel rendre borzolják Orbán és környezete idegeit. A Metropolt viszont tavaly elvették tőle, és ebben Tarlós István főpolgármester is segített Orbánéknak, miután a főváros nem újította meg az ingyenes lappal a szerződést, s helyette Habony Árpád Lokál néven futó projektjét favorizálta.

Érzékenyen érintette Simicskát az is, hogy Magyarország korábban legsikeresebb építőipari cége, a tulajdonában álló Közgép is komoly vereségeket szenvedett. S bár bírósági végzés mondta ki, hogy a Közgépet Orbán és Simicska összeveszése után törvénytelenül zárták ki a közbeszerzésekből, a cég továbbra sem tündököl, és a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel kevesebb megrendelést kap.

Az Orbán-Simicska szembenállás legújabb terepe a plakátháború. Az ezzel kapcsolatos, a Fidesznek kedvező törvényt néhány hete fogadta el a parlament fideszes többsége. Kis trükközés is kellett hozzá: az eredeti jogszabály módosítása ugyanis kétharmados többséget követelt volna, ám miután ez nem jött össze, a kormánypártok olyan formában  nyújtották be újra, amelyhez már az egyszerű többség is elegendő volt.

S bár a plakáttörvénnyel Orbánék látszólag nyerő helyzetbe kerültek, elképzelhető, hogy éppen ez lesz Simicska Lajos csodafegyvere. A MAHIR Cityposter plakáthelyei ugyanis Simicska Lajos tulajdonában vannak, s bár ott pártok nem hirdethetnek, magánemberek a társadalmi célú hirdetéseiket elhelyezhetik rajta.

S itt kúszik be – bármennyire is furcsa, – a képbe Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke április óta adagolja – egyelőre csak kicsinyke cseppekben – az ország közvéleményének az információt. Jelesül azt, hogy gyanúja szerint Orbánnak Svájcban titkos bankszámlái vannak, ő a saját szemével látta az állítólagos számlák másolatait, s valaki felkínálta neki, hogy megfelelő összegért ezeket a számlakivonatokat a rendelkezésére bocsátja.

Gyurcsány Ferenc ugyan még tartozik e kijelentés igazságtartalmának bizonyításával, és emiatt sokan úgy gondolják, hogy blöfföl, a volt miniszterelnök időről időre újabb információkkal áll elő. Legutóbb például azzal, hogy hozzávetőlegesen egymillió euróért megvásárolhatja egy ismeretlentől Orbán állítólagos svájci bankszámláinak kivonatait. Az üzletet bármelyik nap nyélbe üthetik, Gyurcsány már csak arról szeretne megbizonyosodni, hogy a dokumentumom valódiak.

S bár a közvélemény még ott tart, hogy Gyurcsány valószínűleg blöfföl, nem kizárt, hogy Gyurcsány már csak a kedvező pillanatra vár, hogy a megvásárolt dokumentumokat nyilvánosságra hozza. A legalkalmasabbnak (és a legstílusosabbnak) erre a szeptember 17-i nap kínálkozik. 11 évvel ezelőtt, 2006-ban ugyanis ezen a napon hozták nyilvánosságra az elhíresült őszödi beszédet, mely utóbb nemcsak Gyurcsány Ferenc és a baloldal, de egész Magyarország később sorsát is meghatározta.

Itt találkozhat a Gyurcsány által beígért bankszámlakivonatok ügye azzal, hogy Simicska Lajos állítólag elszánta magát a végső leszámolásra. Úgy tudni, hogy az eddig többnyire védekező harcmodorban játszó nagyvállalkozó ősszel totális ellentámadásra készül. Akár az atombombát is ledobhatja Orbánra, vagyis, az általa tulajdonolt plakáthelyeken óriási méretben közzé tenné Orbán állítólagos svájci bankszámláinak kivonatait.

Ha ez így van, akkor erről nyilván Orbán környezetében is tudnak. Ennek élét próbálja a kormányzati kommunikáció elvenni azokkal a híresztelésekkel, hogy mozgalmas, forró ősznek nézünk elébe, s nem csupán békés tüntetések, de zavargások is előfordulhatnak.

Láttunk már ilyet Magyarországon. Nem is olyan régen: 2006-ban és 2007-ben forrongott az utca. Igaz, akkor Orbán Viktor és a Fidesz volt ellenzékben…

 

Lapszem – 2017. augusztus 19.

0

Augusztus 19., szombat van, az Emíliák, Hubák és Marianok névnapja. Az ünnep előtt megjelenő lapokból szemléztünk.

Népszava: Rejtélyes ügyvéd blokkolja a népszavazást

Egy ismeretlen ügyvéd támadta meg a Kúriánál a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amelyik hitelesítette Vágó Gábor, a Korrupció Ellenes Szövetség (KELLESZ) titkárának a korrupciós bűncselekmények elévülését tizenkét évre emelését célzó népszavazási kérdését – értesült a Népszava. Az NVB a legritkább esetben ad zöld fényt ellenzéki népszavazási kérdésnek, így az idén elbírált 96 beadványból mindössze kettőt engedett át, az egyik a május 2-i NVB-ülésen komoly meglepetésre átment Vágó Gábor népszavazási kérdése. Vágó mégsem kezdhetett bele az aláírásgyűjtésbe, mivel néhány nappal a hitelesítés után értesítést kapott a Kúriától, hogy ismeretlen személy az NVB határozatának a felülvizsgálatát kérte a testülettől.

A lap érdeklődésünkre Vágó Gábor elmondta: nem közölték vele a Kúriánál, hogy ki kért felülbírálatot. A Kúriánál pedig a lapnak leszögezték: az eljárás során anonimizált a felülbírálatot kérő neve. Szeptember elejére kerülhet pont az ügyre.

Magyar Nemzet: Matolcsy Györgyék megint bőkezűen bántak a milliókkal

Miután az év első három hónapjában egymilliárd forintot osztott szét a jegybank, a második három hónapban már egész szerényen mindössze 217,3 milliót osztottak ki ötmillió forint feletti támogatások jogcímén – szedte össze a Magyar nemzet a jegybank Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzétett listából. A tucatnyi kedvezményezett között van egyetem, egyházak, szövetség és alapítványok is.

Egy másik, szintén a jegybankot érintő információról is olvashatunk a lapban: az intézménynek júniusban már mintegy 1400 alkalmazottja volt. Korábban, 2013 októberéig hatszáz alkalmazottal működtek, majd beolvadt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, ekkor 1100 munkavállalóra ugrott fel a létszám, de azóta is folyamatosan bővül. Júniusban bérként összesen 1,3 milliárd forintot fizettek ki, ebből 186 millió forint az 58 vezetőnek jutott, ez hárommillió forintos átlagos bért jelent.  Matolcsy György ötmillió forintot keres havonta. A vezetők között 812 ezer forint értékben étkezési jegyet is szétosztottak, gépkocsihasználatuk költségtérítése pedig 5,2 millió forintba került. Az alkalmazottak átlagos bére 800 ezer forint körüli, és a pályakezdők is havi félmilliót kapnak.

Magyar Idők: Még nem nyertük meg a választást

A közvélemény-kutatások nem téveszthetik meg a kormányzó pártok táborát, mert a választást még nem nyerték meg – egyebek között ezt is mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Időknek adott interjújában. A Szent Istváni örökség kapcsán a többi között arra tért ki, hogy az állami szuverenitásunk minél teljesebb megőrzése nemcsak a nemzeti létünk záloga, de a demokratikus berendezkedésnek is alapfeltétele. Szerinte Magyarország közvetlen ellenfele a brüsszeli bürokrácia, az Európai Bizottság, amely felhatalmazás nélkül a politika alakítójává akar válni, de elsősorban Németország határozza meg az európai intézményrendszer működésének irányát, a saját nemzeti érdekei alapján. Ő mindenesetre nem kötne fogadásokat az EU hosszútávú fennmaradására. Soros György kapcsán leszögezte: senki nem gondolhatja komolyan, hogy egyedül Soros mozgatja a világ történéseit, aki a háttérhatalom szereplője. Mindenesetre szavaibó az derül ki, hogy nagyobb veszélynek tartja, mint Simicska Lajost. Beszélt még a civilekről, a kíberbűnüzésről, a médiáról és arról, milyen kampányra készül a Fidesz. Leszögezte: „Saját táborunknak egy pillanatig sem szabad azt éreznie, hogy a közvélemény-kutatások szerint már megnyertük a választást.”

Magyar Hírlap: Megtisztítják az ócsai talajt

Uniós támogatással valósul meg a Magyar Honvédség ócsai üzemanyagraktárának kármentesítése – írja a Magyar Hírlap. A munkák elvégzésére a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében 160,4 millió forint vissza nem térítendő, európai uniós támogatást nyert el honvédelmi tárca Védelemgazdasági Hivatala.

A bázis területén már felszámolták az üzemanyagtartályokat, és lebontották az épületeket. Összesen hét hektárt tisztítanak meg a szakemberek 2020 decemberéig.

 

Recept Orbán megbuktatására

1

A magyar politikai élet Orbánon túli részét már évek óta az foglalkoztatja, hogyan lehetne Orbán Viktor hegemón szerepét megingatni.  (Azért írtunk Orbánon túli részt, mert – mint arról a fuhu.hu is beszámolt – a Fideszen belül is vannak tényezők, akik a miniszterelnök bukására spekulálnak.)  Ez a buktatási lehetőség ma még szabad szemmel egyáltalán nem látható, már csak azért sem, mert bár az ellenzék abban egységes, hogy Orbánt le akarja taszítani a trónjáról, de a belső háborúk – pártokon belül és pártok között – megvívása fontosabb számukra, mint a közös akarat egységesítése, cselekvésben.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Talán ezért is reménykednek sokan Simicska Lajosban, a volt barát ádáz ellenfélként az egyetlen veszély hordozója a kormányfő számára. Ezzel kapcsolatban viszont igen erősek a fenntartások; a minap például Lendvai Ildikó értekezett hosszan a Népszavában arról, mekkora hiba, hogy egyesek –a többség? – Simicskában látják a megmentőt. „Akár Saulusnak, akár már Paulusnak tekintjük Simicskát, a rendszer, amelyben élünk, az ő édes gyermeke/…/ Neki a személy az ellensége, nekünk a rendszer” – írja Lendvai. És azt is hozzáteszi: nem örülne, ha végül egy gengszterháború szabadítaná fel az országot.

Gengszterháború ide, gengszterháború oda, ma mégis csak úgy tűnik:

talán Simicska Lajos kezében van az a titkos fegyver, amely a rendszert magát is megdönti.

Azt persze Simicska is pontosan tudja, tájékoztatta a fuhu.hu-t egy az oligarcha belső köreiben is mozgó informátor. „Hazai pályán egyszerűen nem lehet legyőzni Orbánt” – fogalmazott, utalva arra, hogy ma minden olyan pozíciót birtokol a Fidesz elnöke, amely hivatott lenne arra, hogy bizonyos helyzetekben vizsgálatot indítson.

„Ezek az emberek a végletekig hűségesek, azt is hamisításnak mondanák, amit a saját szemünkkel látunk.”

Ami persze azt is jelenti, hogy azok az akciók, amelyeknek mostanság tanúi voltunk, például a közterületen ingyenesen elhelyezett plakátok, még bolhacsípésnek sem számítanak az orbáni rendszerben. Hogy mennyire nem, azt máris nyilvánvalóvá tette a Polt Péter vezette ügyészség; semmilyen kivetnivalót nem lát abban, amit más választási csalásnak ítél meg. „Szükség van ezzel együtt ezen tények bemutatására, hogy lássa a nagyközönség, mi is történik ebben az országban. Hogy

messze nincs jogegyenlőség,

itt vannak egyenlőbbek az egyenlők között” – foglalta össze a magyarországi helyzetet forrásunk.  Az ebből adódó logikus kérdésre, hogy ezek szerint nincs eszköz Orbán Viktorral szemben, a megbuktatása egyenlő a lehetetlennel, meglepetésre nemmel válaszolt.

„Magyarországon, Magyarországról ez valóban kivitelezhetetlen, ám a nemzetközi térben annál nagyobb az esély”

– fogalmazott. És nem arról van szó, hogy külföldről fogják elvégezni azt, amit a magyar választóknak kell,  tette hozzá, hanem arról, hogy ha külföldön elindul egy vizsgálat, például mondjuk Svájcban, és bizonyos mozgásokra, pénzekre, vállalkozásokra, ügyekre kell magyarázatot adni, mert azok az ottani jogszabályokat sértik, akkor már nemzetközi térben diszkreditálódik a magyar miniszterelnök, olyan politikussá válik, akivel a nemzetközi világban senki nem óhajt találkozni.

A fentiekből következően azt is igyekeztünk megtudni partnerünktől, hogy vajon Simicska Lajosnak vannak-e ilyen információi és nemzetközi kapcsolatai. Erre már nem kaptunk választ, csak egy sejtelmes mosolyt és annyit: ő csupán egy lehetséges receptről beszélt.

Éjfélig ad haladékot a DK, az MSZP Poltot kérdezi

0

A DK éjfélig ad haladékot a Fidesznek arra, hogy bemutassa annak bizonyítékait, fizetett a választási plakátokért a 2010-es kampányban. Az MSZP pedig azt kérdezi Polt Péter főügyésztől, mi kell még ahhoz, hogy büntetőeljárás induljon az ügyben.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint 2010-ben választási csalást követett el a Fidesz – mondta sajtótájékoztatón Oláh Lajos országgyűlési képviselő. Szerinte példátlan botrány, hogy alapos a gyanú arra, hogy egy párt választási csalással győzött”, először a rendszerváltás óta.

A politikus arra utalt, hogy a napokban kipattant: a Hír TV – amely akkor a Fidesz választási kampányát szervezte – nem találja azokat a számlákat, amelyeket a Fidesz óriásplakátjainak kihelyezésekor kellett kiállítaniuk a cég előző vezetése idején. Oláh Lajos szerint szerint nemcsak adócsalás, hanem

választási csalás is az, hogy „a Fidesz úgy tett ki óriásplakátot, hogy egyáltalán nem fizetett”,

ezért az akkor hatályos szabályok szerint is köztörvényes bűncselekmény valószínűsíthető.

A DK éjfélig ad haladékot a Fidesznek, hogy bemutassa a teljesítést, a fizetést igazoló számlákat, az átutalási bizonylatokat – jelentette ki, hozzátéve, ellenkező esetben egyértelműnek tekintik, hogy a 2010 után született döntések, köztük az új alaptörvény érvénytelen, jogilag megkérdőjelezhető. A történtek miatt a DK a demokratikus ellenzéki pártok egyeztetését sürgeti..

Milyen bizonyíték kell még ahhoz, hogy az ügyészség eljárjon a Fidesz-plakátcsalás ügyben tett MSZP-s feljelentés nyomán? – ezt már az MSZP kérdezi közleményében. Mint írják, az MSZP egy hónappal ezelőtt feljelentést tett egy rendkívül jól dokumentált választási és különösen nagy összegre, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt. Most pedig a Hír TV jelenlegi menedzsmentje feljelenti a cég korábbi, a G-nap előtti vezetőit.

„Simicska feljelenti Liszkay Gábort, aki akkor még Simicska volt”

– fogalmaz Nyakó István sajtófőnök. A hatóságok viszont konokul hallgatnak továbbra is – teszi hozzá.

Ideje, hogy Polt Péter és az ÁSZ pártszolgálat helyett a kormányzati hatalom kontrolljaként működjön. Még akkor is, ha Domokos László ÁSZ-elnök konkrétan az állását, Polt Péter legfőbb ügyész pedig állásának élethosszig tartó meghosszabbítását köszönheti a 2010-es választási csalásnak az MSZP szerint.

MTI/FüHü

Újabb Orbán-törvény Simicska ellen

0

Megbízható forrásokból értesült a fuhu.hu: újabb törvénymódosítást tervez plakát-ügyben a Fidesz. Informátorunk szerint nem csupán Lázár János Miniszterelnökséget vezető  miniszter kapott feladatot Orbán Viktortól, hogy keressen az önkormányzatokon keresztül adminisztratív megoldásokat a plakáthelyek eltüntetésére, de a fideszes képviselők is keresik a jogi kiskapuk bezárásának lehetőségét.

Kívülről nézve még élvezetesnek is nevezhetnénk azt a háborút, amit a két volt jóbarát, Simicska Lajos és Orbán Viktor folytat egymással.

A Soros után a legnagyobb ellenséggé vált Simicska egyelőre szellemességében, kreativitásban igyekszik felülmúlni Orbánt.

Ez, ismételjük, kívülről nézve még élvezetes szellemi párbajnak is tűnhetne, ha nem éppen a törvényekkel játszanának a szereplők. Ami jól mutatja a rendszer jellegét; a hajdanán gránitszilárdságúnak beharangozott alaptörvény, Orbán fő műve, valójában csak eszköz a hatalmi törekvések bebiztosításához. Mellesleg

éppen ez az, amit Orbán Simicskától tanult;

hogyan lehet látszólag demokratikusan, azaz törvényesen érvényesíteni az akaratodat.

A történet most arról szól, hogyan tudnák végképp száműzni a köztéri reklámpiacról Simicska Lajost; tulajdonképpen ez az egyetlen olyan területe, felülete a nyilvánosságnak, ahol nincs kormánypárti túlsúly. Addig persze nem volt semmi baj, amíg a nem-fideszes óriásplakátokon nem voltak kormány-ellenes hirdetések: a Fidesz békésen használta saját felületeit propagandisztikus célokra, tájékoztatásnak nevezve a politikai akciókat (vö: nemzeti konzultáció).  Ám

amint felbukkant a Jobbik teleregényhez hasonlítható hirdetés-folyama, azonnal a törvénygyártás eszközéhez nyúlt, ezzel kitiltva az utcáról a vele szembe menő propagandát.

És miközben, látszólag a közélet tisztaságáért harcolt azzal, hogy a pártoknak megtiltotta a politikai hirdetések kihelyezését, ő maga – azaz a kormány – minden idők leggusztustalanabb kampányába vágott bele („Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén”). A törvény azonban nem sikeredett tökéletesre, mert hamarosan érkezett az ellenlépés: névtelen, azaz a hirdetőt meg nem jelenítő plakátok bukkantak fel a nyilvánosság előtt, kvázi a nép nevében szólva a kormány leválthatóságáról. A hirdetéseket magánszemélyek adták fel, közölte a Jobbik, amely párt ugye Simicska Lajos támogatását élvezi.

Néhány napja megint újabb „civil” akció indult,

ezúttal az európai bérunióról, amely – minő véletlen – épp a Jobbik programjával kvadrál.

Orbán, egyelőre, a hírek szerint dühöngve, de tehetetlenül figyeli a torzóra sikeredett törvény következményeit. A miniszterelnök azonban nem az a típus, aki tétlen marad ilyen helyzetben; törvénymódosítást követel. Vagyis

azt követeli frakciótagjaitól, hogy minél hamarabb terjesszenek elé olyan variációkat, amelyek képesek megfékezni  a Jobbikot, alias Simicska Lajost.

Ennek újra felbukkanhatnak olyan végletes megoldásai, amelyeket egyszer már elbuktak a bíróság előtt; a törvény erejével elbontatni az ellenséges propagandát terjesztő eszközöket. Ez azonban kétélű fegyver, a saját felületeit is áldozattá teheti. Marad tehát egy olyan törvény legyártatása, amely egy újabb lex-Simicskán keresztül, egyoldalúan képes száműzni az utcai kormány-, Fidesz-ellenes propagandát.

Az Orbán-Simicska plakátháborúban egyelőre az utóbbi vezet. Biztosra vehetjük, hogy nem marad így.

Titokzatos politikai hirdetés

0

Rejtélyes politikai hirdetés-felhívás jelent meg utcai plakátként Budapesten.

A HVG által talált oszlophirdetésen fehér alapon fekete betűkkel csak annyi olvasható:

A nép nem betiltható, de a kormány leváltható.

A plakáton nem találni semmilyen megjelölést arról, hogy ki fizethetett érte, holott törvény szerint politikai hirdetéseknél fel kell tüntetni, ki a megrendelő. Annyi tudható, hogy az oszlop Simicska Lajos Mahir kft.-jének tulajdona. Egy másik olvasó szerint nem csak a Zsigmond téren bukkantak fel ilyen plakátok, hanem például a Múzeum körúton is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK