Kezdőlap Címkék Simicska Lajos

Címke: Simicska Lajos

Oligarchák fogságában vagy oligarchák fogságban

Európa keleti részén oligarchák teremtik a hatalmat, vagy a hatalom oligarchákat teremt, és a jelenséget erősítik az uniós pénzek. Ennek ideje véget vetni – írta Boris Kálnoky, aki többnyire Orbán Viktor eltökélt támogatója. A cikket eredetileg a Deutsche Welle közölte, és most a konzervatív Focus című hetilap átvette.

Kálnoky felhozta, hogy Prágában százezrek tüntettek Andrej Babiš miniszterelnök ellen, aki egyben az ország leggazdagabb embere, és részletezte Babiš meggazdagodásának történetét, valamint az ellene felmerült gyanúkat, és azt, hogy az ügyészség június eleje óta nyomoz ellene. „Babiš megtestesíti azt a módot, ahogyan Európa keleti és délkeleti részén politizálnak.

A pénz hatalom, akinek pénze van, az hatalmat is akar, és akinek hatalma van, az tudja, hogy ennek biztosításához megint csak pénz kell, például sajtóorgánumok megvásárlására” – írta Kálnoky.

Ezt a fordulat után elsőként átállt kommunisták értették meg. Az állami és pártvagyonból sötét utakon magánvagyon lett, az újgazdagok a régi kommunisták voltak, és arra használták fel a pénzt, hogy éveken át valamiféle új szociáldemokratákként hatalmon maradjanak – például Romániában, vagy Bulgáriában. Az utánuk felemelkedett új pártok, amelyek polgárinak, vagy konzervatívnak határozták meg magukat – mint Orbán Viktor Fidesz pártja Magyarországon –, nagyon hamar megtanulták, hogy hogyan működik a dolog.

Megteremtették a saját oligarcháikat, úgy hogy az állami megrendeléseket uniós támogatásokkal erősen megfűszerezve saját híveiknek adták. Magyarországon is megvan a leghomályosabb oligarcha, Mészáros Lőrinc, akit egyszerűen „a nemzet gázszerelőjének” neveznek. Kicsi, a csőd szélén álló gázszerelő vállalkozása volt, de Orbán Viktor régi barátja. Ma Mészáros, akárcsak Babiš, az ország második leggazdagabb embere. Babiš kezében ott a hatalom, Mészárosnak viszont egyáltalán nincs hatalma: Orbán a kedvezményezettjeinél nem tűri meg a politikai ambíciókat: fiatalkori barátja, Simicska Lajos egyszer megpróbálta. Mindenesetre

Magyarországon nem az oligarchák határozzák meg a politikát, hanem a politika határozza meg az oligarchákat.

Az oligarcha-átok egyik gyökere az EU kohéziós alapja: ezek célja a gazdasági konvergencia, és azzal az értékek – a demokrácia, a szabad piacgazdaság és a jogállamiság – konvergenciájának elősegítése. Ám közelebbi vizsgálattal kiderült, hogy ezeknek az eszközöknek a jelentős részét gyakran infrastrukturális projektekre költik, és végső soron azokhoz a nyugat-európai konszernekhez folynak vissza, amelyeknél megvan a know how, a versenyképesség és a kapacitás a közbeszerzések elnyerésére. Ilyen értelemben tehát a kelet-európai oligarcha-járvány kialakulásának egyik oka az, hogy igyekeznek a pénzt az országban tartani.

Magyarországon célzatosan építette fel a kormány azokat a politikailag lojális nagy üzletembereket, ha úgy tetszik, ez afféle „hazafias korrupció” is egyben – írta Kálnoky. Hozzátette:

„Ez nekem nem tetszik, és nem hiszem, hogy hosszú távon egy versenyképes gazdaság kialakulását szolgálja, ha a döntéshozók energiái teljesen arra irányulnak, hogy szubvenciókat szerezzenek”.

A szerző szerint úgy tűnik, hogy mostanra az EU-ban úgy látják, hogy az érték-konvergencia elképzelés nem működik, és a következő költségvetésben nem a legszegényebb országokat támogatják majd, hanem azokat, amelyek politikailag korrekten lépnek fel, és például befogadnak menekülteket. „Zárjuk el teljesen a pénzesőt. Mert az ellenőrizhetetlen pénzforrás eszköz ahhoz, hogy Brüsszel fontosabbnak tűnjön, mint amennyire feltétlenül szükséges, és nagyon eltorzítja sok tagállamban a gazdasági és politikai struktúrákat. Mi itt Kelet-Közép-Európában már majdnem felzárkóztunk a Nyugathoz, igaz, részben ezeknek a pénzeknek köszönhetően. De eljött az ideje annak, hogy leváljunk ezekről, és olyan vállalkozási kultúrát alakítsunk ki, amely az innovációt és a merészséget díjazza, nem pedig a hatalomsóvárságot és a politikai lojalitást” – írta Kálnoky.

Ara-Kovács Attila

A mumuspárt – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, nagy fába vágjuk most a fejszénket, ugyanis látván a köztudatban lassan teljesen eluralkodó káoszt, megpróbálunk kicsit rendet tenni a magyar párt- és mozgalmi élet sűrűjében. Konkrétan a kormánnyal szemben álló erőkről lenne szó, amelyeket azonban nehéz egyszerűen „ellenzéknek” nevezni, több okból is.

Az első, hogy ők sem ismerik el egymást mindig ellenzéknek. A másik, hogy jelentős részük vagy nem párt, vagy nem áll annyira szemben a kormánnyal, mint azt szereti magáról mondani, esetleg olyan jelentéktelen erőről van szó, hogy tényleg csak feltűnő mivoltuk vagy egy-egy kiugró sikerük teszi őket politikai tényezőkké. Tény, hogy a magyar belpolitikai élet ilyen szempontból teljesen szabálytalanul működik: meg merném kockáztatni, hogy soha nem is irányították olyan törvényszerűségek, mint mondjuk az angolt, de mára még a saját szabályaink is lassan érvénytelenné válnak.

Bizonyos vagyok abban, hogy ez a cikksorozat minimum botrányokat és heves gyűlöletet fog kiváltani a párttagok – tehát bármely érintett párt – tagjai részéről, ugyanis elemzés közben egyikükről sem leszek hajlandó azt írni, hogy birtokukban van a Bölcsek Köve, vagy ők jöttek el megváltani Magyarországot, isteni megbízatással. Sem ilyen párt, sem ilyen politikai csoport nem létezik ma Magyarországon, még olyan is kevés, amely vállalható eszméket vall és azokat a gyakorlatba is átülteti: tehát, ha fanatikus párthívek olvassák majd soraimat, próbáljanak örülni annak, amikor a konkurenciát szidom, és fogcsikorgatva akár, de elviselni, mikor az ő kedvenceikre kerül a sor.

Persze tudom, ez képtelenség, két okból is: egyrészt ma Magyarországon senki sem tartja magát fanatikusnak, maximum forró olajban szeretné kisütni mindazokat, akik nem értenek vele egyet, másrészt azt amúgy sem fogja szó nélkül elviselni senki, mikor az ő angyali vezéreit és prófétáit nevezem mindenféle korrupt érdekembereknek. Azért csak tessenek kibírni. Nehéz lesz.

Kezdjük rögtön egy mutánssal, a kormánypárti ellenzékkel, a Jobbikkal

A Jobbik alakulása a legendák homályába vész, elődszervezete az 1999-ben alakult Jobboldali Ifjúsági Közösség volt, melyet egyetemisták alapítottak, és célja a „nemzeti gondolkodású ifjúság” összefogása volt. Jelezném, hogy 1999-ben nem kellett valami halált megvető bátorság a „nemzeti gondolkodás” vállalásához, sőt, tulajdonképpen az első Fidesz-kormány kifejezetten pártolta, támogatta, mi több dotálta is az efféle egyesüléseket, annyira, hogy emlékeim szerint ennek a politikai csoportnak az első botránya egy irredenta dalokat tartalmazó CD elkészítésével és iskolákban történő terjesztésével állt kapcsolatban – pöttyet vastagon fogott már akkor is a ceruza, a CD kicsit mintha sokba került volna a számlán. Az akkori kormányoldal rokonszenvét jelzi az is, amit maga a párt ír a megalakulásáról honlapján:

„Az „elbukott” 2002-es országgyűlési választás után több neves közéleti személy (Wittner Mária, Pongrátz Gergely, Tóth Gy. László, Lovas István, Usztics Mátyás) kérésére a Jobboldali Ifjúsági Közösség 2003. október 24-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevet felvéve párttá alakult. Fő céljuk az volt, hogy a MIÉP bomlásával és háttérbe szorulásával reális alternatívát nyújtsanak a radikális jobboldali szavazóknak.”

Igen, igen, a MIÉP bomlott… miért is bomlott? Azért, mert bejutott a Parlamentbe (bár felkészültsége alapján inkább juthatott volna be egy sarki kocsmába), és a Fidesz nem kívánt sikerre esélyes versenytársakat a Házban. Hivatalosan a MIÉP „ellenzék” volt (amint később a Jobbik is), hivatalosan a mérleg nyelvének nevezte magát, bár ez a nyelv kevesebbet volt a mérlegben, mint a kormány bizonyos testrészében. 2002-re Csurka István pártja inkább mozgott Grespik László szellemi szintjén, mint a valamikor kiváló íróén. Aztán ki is estek, őket pótolni jött létre a Jobbik.

A lendületet a zűrzavaros 2006-os év adta

A legnagyobb lendületet a teljes magyar szélsőjobbnak a zűrzavaros 2006-os év adta. Akkor erősödött meg a Jobbik is, az utcai demonstrációk csetepatéiban gyűlt össze az a tömegbázisa, amely később az összes gyűlés közönségét és a Magyar Gárda magját is adta, az a néhány ezer ember, amely most már nem tart velük, de bevitte őket a hátán az Országgyűlésbe.

A párt eszmerendszeréről sok jót nem lehet mondani, sőt, még sokat sem: a programjuk láthatóan inkább épített mindig a tervek által kiváltott indulatokra, mint a megvalósíthatóságukra, csodálatosnak találtam négy éve a Dunát a Tiszával összekötő csatornarendszer javaslatát például, aminek az égvilágon semmi értelme vagy haszna nem lett volna, ámde sok pénzbe kerül és sok munkás kezet leköt. Az ideológiájuk lényege egy, az utóbbi időben félig letagadott, összekacsintós fajelmélet, ami ellen természetesen bőgve tiltakoznak, ha előkerül: ők dehogy, ők soha. Erről eleget mond a napjainkban is zajló Szávay-botrány – amit nem fogok ezen a helyen elemezni, mert ismerem az érintettet, és tudom, hogy valósággal rajong a sajtóperekért, nem adnám meg neki azt az örömet, hogy újból találkozzunk a bíróságon.

Mérföldkő volt a Magyar Gárda 2009-es betiltása

Amint a 2010-es parlamenti bejutás mérföldkő volt a párt történetében (akkor érték el a legnagyobb szavazati arányt, harmadik helyen szerepeltek a befutók között), úgy volt – egy évvel korábban! – mérföldkő számukra, bár ellenkező értelemben a Magyar Gárda 2009-es betiltása. Egészen addig vígan masíroztak Mussolini vagy az NSDAP nyomdokaiban, akkor azonban kiderült, hogy vagy Parlament, kés-villa az étkezéskor, öltöny és megválogatott szavak, vagy gárdisták, masírozások, randalírozások. Mivel pedig az Európa Parlamentben is ültek képviselőik, nem is lehetett kérdés, hogy szegre akasztják a gárdamellényt az öltöny kedvéért. A radikális szárny már akkor Parlamenten kívülre szorult, bár a jó viszonyt valószínűleg máig ápolják egymással a régi bajtársak.

A másik hatalmas pofont a 2015-ös menekültkrízis adta. Akkor a Jobbik mintegy 20 százalékkal szerepelt a Parlamentben és még mindig egészen komolyan hitte magáról, hogy fiatalos, dinamikus és feltörekvő párt, azonban 2015 kritikus nyarán megjelentek a Szíriából menekülők. Jelezném, hogy a helyzet soha, egy pillanatig sem volt olyan vészes, mint azt a lakosság nagy része gondolta és gondolja most is: személyes tapasztalatok alapján beszélek, ugyanis történetesen a Keleti pályaudvarral szemben lakom, és sem olyan méretű tömeget nem tapasztaltam, ami kormánylapok híreiben szerepelt, sem pedig olyan rendbontásokat. Igen, itt volt pár ezer szerencsétlen sorsú ember, kicsit szokatlan volt, de el is mentek. A válsághelyzetet, ha ez annak nevezhető, maga a kormány idézte elő különféle nyilvános és titkos, szándékosan rossz intézkedésekkel.

A kormány szélsőjobbról előzi őket

És mivel ők idézték elő, ők is tudtak rá reagálni a leggyorsabban – ráadásul a Jobbikot megszégyenítő xenofóbiával és radikalizmussal. A Jobbik néhány kezdeti próbálkozás után (a Verseny utcai piac lezárása, a 64 vármegyével közös tüntetés) döbbenten kellett nézze, amint a kormány szélsőjobbról hiperűrsebességgel előzi pont őket, akik addig monopolhelyzetben tudták magukat a magyar szélsőjobboldalon.

Ezt a pofont már nem heverték ki. Különösen izgalmas helyzet alakult ki a G-nap után, mikor a művelt és politizáló magyar közönség valóságos díszmenetet rendezett Simicska Lajos alfeléhez, kegyeit keresvén és pénzére ácsingózva – azt a versenytárgyalást valóban a Jobbik nyerte meg, csak kérdés, érdemes volt-e? Ugyanis a legendás Simicska az elbukott idei választások után egy mozdulattal állt ki mögülük, és hagyta őket a legnagyobb pénztári csődben. Ennél csak akkor bukhattak volna nagyobbat, ha kiesnek a Parlamentből.

A kormány végett vetett a Jobbikkal való összekacsintgatásnak

Ugyanis a kormány Simicska döntése után – sőt, már előbb, a menekültkrízis alatt – végett vetett a Jobbikkal való összekacsintgatásnak és deklaráltan a legnagyobb ellenségévé nevezte ki a pártot. Ez érzékelhető volt és most is az a kormánymédiában, ahol nincs még ma sem lapszám Jobbik-ellenes írás nélkül – igaz, a valódi rágalmaktól eltekintve bőven akad is botrányos ügy a párt háza táján. A legutóbbi történetet például maga Szávay is beismerte – innentől kezdve nincs miről beszélni.

Időről időre felbukkan a magát demokratikusnak nevező parlamenti és azon kívüli ellenzék közeledési szándéka a Jobbikhoz: megjegyezném, ami az övék, az övék, a Jobbik sohasem ígért sem koalíciót, sem bármilyen kedvezményt a többi ellenzéki pártnak vagy csoportnak, ők mindig is csak annyit akartak, kértek, avagy követeltek tőlük, hogy lépjenek vissza az ő jelöltjeik javára. Ingyen és bérmentve. Ahol ez megtörtént, ott sem volt egyértelmű mindig a Jobbik győzelme: de ez már a magyar pártpolitika csődjének tárgyköréhez tartozik. Mára egyértelmű, hogy a „Jobbikos szavazótömegek” már legalább nyolc éve csakis a balladák homályában léteznek, a valóságban a párt hajdan egységes tábora ugyanolyan fragmentált, mint a teljes magyar társadalom.

Az idei választások óta sorozatos botrányok tépázzák a pártot, csoportok válnak ki belőle, mozgalmak szakítják le a „nemzeti radikálisokat” a központi egységről – meglátásom az, hogy a kormány érdekeinek így nagyon is megfelel, nekik ugyanis kimondottan szükséges egy gyenge szélsőjobboldali párt, mint ellenfél, amely vagy már, vagy még nem elég erős ahhoz, hogy kormánytényező legyen, kellőképpen el van foglalva a saját belharcaival és vetélytársaival, tehát kicsit sem veszélyes (de azzá válhat), viszont bármikor felmutatható, mint negatív alternatíva.

Épp ezért még a Jobbik ellenzékisége is gyanús portéka, hiszen papíron valóban nem tartozik a kormánypárthoz, de fontos kérdésekben kivétel nélkül mindig a Fidesszel szavazott.

Mondhatni, fából vaskarika, kívánatos ellenfél

Szükséges és talán megfelelően meg is becsült rossz.

Ha a folyamatok nem változnak meg, a 2022-es választásokon várható a lecserélése egy újabb, fiatalabb, energikusabb mumusra, talán a Toroczkai-féle Mi Hazánk Mozgalomra.

De mumus lesz az is, része a kormány manipulációs politikájának.

A szélsőjobboldaliság lehet akár valamelyest népszerű is, de ma és Magyarországon nem lesz reális politikai alternatíva.

És a kormány sem tűrné a konkurenciát.

Kálmán Olga helyett Orbán Viktor

Urbán Ágnessel, a Corvinus Egyetem docensével, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatójával azon a napon készült interjú, amikor a Hír TV-t szinte statáriális módszerekkel birtokba vették a kormányzathoz közel álló körök. A kutató szerint egyelőre sok remény nincs, folyik a független médiumok szisztematikus felszámolása.

  • A Hír TV sokat tett a nyilvánosságért
  • Az emberek már nem érzékenyek a korrupcióra
  • Ha a magyarokon múlott volna, ma is Kádár Jánosé az ország
  • Orbán további centralizációt akar
  • A plakáttörvényt újra megváltoztatják

 

Majdnem azt mondtam, hogy ennél ideálisabb nap nem is lehetne arra, hogy beszéljünk a magyar médiaviszonyokról, ha éppen nem tartanám szörnyűnek, ami történt…

Mi tagadás, jól sikerült az időzítés…

Szóval azon a napon beszélgetünk, amikor a Hír tv eddig munkatársait elzavarták, a zoom.hu hírigazgatója távozik, a Heti Válsz kiadója vezetője lemond. Mondhatnánk: zajlik az élet, de talán ez még sem az élet. Ön szerint?

Hozzá kell szoknunk, hogy most ez az élet. Hitegethetjük magunkat azzal, hogy éppen csak valamilyen szerencsétlen csillagzat alatt vagyunk, s csak egy rossz napot fogtunk ki, de annyira tendenciózusan, annyira tisztán megyünk ebbe az irányba, hogy nincs min csodálkoznunk.

Mit jelent ez a színtiszta irány?

Egyrészt a független médiumok szisztematikus felszámolása; persze jót lehetne vitatkozni azon, hogy Simicska médiabirodalma tekinthető-e függetlennek.

És tekinthető?

Én azt szoktam mondani, hogy a pártoktól, politikai csoportoktól való függetlenség jelenti a függetlenséget.

Azt nem tudnám megítélni, hogy Simicska Lajos politikailag tényező volt-e az elmúlt években, vagy nem, legfeljebb gondolom, hogy nem igazán. Az azonban bizonyos, hogy az ő médiacégei, és ezen belül a Hír tv, kifejezetten sokat tettek a magyar nyilvánosságért az elmúlt három évben.

Volt egy sor olyan történet, amelyekről nem értesültünk volna, ha nincsenek a Magyar Nemzet írásai, a Hír tv tényfeltáró riportjai.

Mire mentünk azzal, hogy megismertük ezeket a sztorikat?

Azt gondolom, hogy sokra. Nem a választási eredmény szempontjából, de ha érteni akarjuk ezt a kort, és érteni akarjuk, hogy mi történik most velünk, illetve ha majd az utókor érteni akarja, akkor nagyon is fontosak ezek a korrupciós történetek. Ha persze valaki azt várta, hogy ezek a korrupciós ügyek meg fogják buktatni a kormányt, az egészen biztosan keserűen csalódott áprilisban.

Ön várta?

Ennyire direkten nem, de azt hittem, hogy nagyobb lesz a hatás. Úgy véltem, hogy a társadalomnak egy sokkal szélesebb rétege érzékeny a korrupcióra, hogy az emberek igen is utálják azt, ha ellopják a pénzüket, de kiderült, hogy ez nincs így, az emberek nagy részét egyáltalán nem zavarja…

Vajon miért nem?

Van egy kifejezés erre az úgynevezett korrupció vakság; az állampolgárok másként értékeli  különböző politikai oldalak korrupcióját. Ami például a szocialistákra ráégett – a 2010 előtti esetekre utalok -, az szemmel láthatóan nem fog ki a Fideszen. Az is biztos, hogy van egyfajta telítődés, és miután már tizenöt éve beszélünk folyamatosan a korrupcióról, logikus, ha az emberek elveszítették az érdeklődésüket az ilyen ügyek iránt.

Ez az ezek is lopnak, azok is lopnak szindróma?

Igen, így, ezzel intézik el a dolgot. Ráadásul az is benne van ezekben a történetekben, és a média szempontjából szerencsétlen a helyzet, hogy nagyok a nagyságrendek, és bonyolultak a konstrukciók.

Mit ért ez alatt?

Egyszerű példával élek: az, hogy egy nokiás dobozba valaki pármillió forintot elvesz, eltesz, az könnyen vizualizálható esemény. A nagyságrendet is könnyű elképzelni, azt nagyjából mindenki sejti, hogy mekkora egy ilyen doboz, lelki szemeinkkel látjuk a húszezreseket is a dobozban, a jelenetet is el tudjuk képzelni. Az viszont, hogy közbeszerzésekkel machinálnak, és különböző számlákra különböző pénzek vándorolnak, közbeiktatva offshore cégeket, és ezt milliárdos nagyságrendben, bonyolult céghálókon keresztül, ezt nem lehet jól átélni megjeleníteni, és értelmezni. Szemmel láthatóan az újságírók is szenvednek az ilyen ügyekkel,  azzal, hogy elmagyarázzák ezeket a történeteket. Hiába születnek briliáns cikkek a magyar sajtóban, rájuk kell szánni félóra koncentrált olvasást, hogy megértse az ember.

Akkor mennyire tud hatékony lenni a magyar sajtó?

Nemzetközi összehasonlításban is csak azt tudom mondani, hogy a sajtó szerepe nem lehet más, mint a demokratikus nyilvánosság kiszolgálása. A személyes benyomásom azonban az, hogy Magyarországon nagyon sokan elfordultak a közélettől, a politikától, inkább nem is olvasnak ilyen típusú híreket; teljes apátia vett erőt a közönségen, elsősorban azért, mert teljesen reménytelennek látják a helyzetet. Ilyen értelemben speciális helyzetben van a magyar sajtó, olyan közegben kellene elérnie az ingerküszöböt, amikor sokan az esélyt sem adják meg erre, vagyis eleve kizárják a közéleti tartalmakat a médiafogyasztásukból.

Ön szerint meddig tartható fenn ez a médiacentralizáció, amelyet a kormány véghezvitt és visz, illetve a közösségi platformok mennyire képesek ezt ellensúlyozni. Azt is szokták mondani, hogy ahol bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik…

A logikus következménynek annak kellene lenni, hogy ha átbillen a mérleg nyelve az egyik oldalra, akkor egy idő után visszabillenjen. Történelmileg legalább is ez így van. Abban nem vagyok biztos, hogy a közösségi médiától kellene várni ezt az egyensúlyozó szerepet. Legfeljebb egy lassú, alulról építkező folyamat lehet ez. Azt tudjuk, ismert, hogy a vidéki nyilvánosság teljesen eltűnt, felszámolódott, lényegében nincs helyi független média. Az egy izgalmas kérdés, hogy ha az állampolgárok frusztrációja átlendül egy tenni akaró fázisba, akkor elkezdik létrehozni azokat a kis közösségeket – és nem csupán médiára gondolok, hanem helyi civilekre, megerősödő helyi ellenzéki politikai szervezetekre – és általuk beindul az érdeklődés a közélet iránt – ez ugye most egyáltalán nem látszódik -, akkor van esély arra, hogy ezt az egypólusú magyar médiarendszert meg lehessen szüntetni.

Ez most csak a vágyait jelenti, nem?

Jelen pillanatban, igen, ez inkább vágy, egyáltalán nem látszódik ilyen folyamat. Most még egyértelműen a letargia és az apátia időszakát éljük.

Debreczeni József szerint nem kell túlhangsúlyozni a médiafölényt; a rendszerváltás idején szinte száz százalékban a pártállam uralt a sajtót, mégis megbukott a rendszer. Igaza van Debreczeninek?

Azt a legnagyobb jóindulattal sem lehet állítani, hogy a rendszerváltás a magyar társadalomban következett be. Ez egy teljesen egyértelműen kívülről jövő hatás volt. Nem a magyar kommunista rezsim omlott össze, hanem a szovjet rendszer, ezért nem lehet összehasonlítani a két helyzetet.

Ha a mai fejemmel gondolkodom és nézem a történéseket, akkor azt kell hinnem, hogy – amennyiben a magyar társadalmon múlna a dolog -, akkor még ma is az MSZMP, és képletesen Kádár János uralná az országot. A magyar emberek zöme jól elvolt abban a rendszerben és az a stabil két és félmillió most is jól elvan, nem különösebben érdekli, hogy mi történik körülötte. Mondtam már: nem olvassa azokat a híreket,  amelyek a közéletről szólnak.

Miért, mi a magyar ember tipikus médiafogyasztása?

Tipikus ember nem nagyon van, nagyon nagy a különbség aközött, akik aktívan keresi az információt – ez a réteg jellemzően internet felhasználó is, és ők meg is találják az online világában a hírforrásokat – és azok között, akik nem aktív hírkeresők.  Ez a réteg, esetleg megszokásból, megnéz egy esti tévéhíradót, netán jár neki a megyei lap, de alapvetően nem keresi az információkat. Nagyon fontos, és ezért nagyon nehéz arányokról beszélni, hogy az internet felhasználók között is soka a passzív hírfogyasztó. Lehet, hogy egy-egy hírportálra rátévednek, főként, ha valami jelentős információ jutott el hozzájuk, de alapvetően inkább zenét néznek a youtube-n, vagy játszanak, vagy macskás képeket néznek, de semmiképp nem közéleti, politikai tartalmakat fogyasztanak.

A miniszterelnök által Tusnádfürdőn meghirdetett változások mennyire érinthetik a médiát?  Lehet ott még tovább centralizálni, esetleg saját berkeiken belül akarnának központosítani – mert erről is lehet hallani -, vagy inkább a szellemi, kulturális élet centralizációja várható?

Nehéz belelátni Orbán Viktor fejébe, így a válaszom az, hogy fogalmam sincs. Ami a médiát illeti, az egy létező városi pletyka, hogy centralizálni akarja ezt a rendszert. Én még azt is el tudom képzelni, bár biztos információm nincs róla,  hogy vannak olyan médiatermékek, amelyek túl sokat nem tesznek hozzá a propaganda gépezethez, így ezeket leengedik, kikerülnek a portfolióból, vagy egyszerűen megszűnnek. Az viszont egészen biztos, hogy a birodalom megmaradó részét sokkal erősebben fogják centralizálni, illetve kevésbé lesznek párhuzamos kapacitások.

Az állami rádió és televízió ma maximálisan a kormányt szolgálja. Milyen ezeknek a hallgatottsága, nézettsége?

A televíziós csatornák elérése alacsony, még az elmúlt egy évben is jelentős visszaesések voltak. Persze ha egy nagy sportesemény van, akkor megugrik, páratlan években meg visszaesik. Alapvetően azonban kijelenthető, hogy lejtmenetben van a televíziós közönségarány. A rádiók viszont elég jól teljesítenek, amihez az is kellett, hogy a médiatanács legyalulta a rádiós piacot, nagyon kevés helyi független szereplő van. De el lehet mondani, hogy a közszolgálati rádiók elég jól teljesítenek, elég komoly elérésük van.

Nem tudom mérték-e azoknak az egyperces híreknek a hatását, összeállítását, amelyeket a futball világbajnokság idején is sugároztak, és amelyek többségükben a migránsok elleni információkat tartalmazták?

Aki ezekre fogékony, ott nagyon nagy a hatás.

Ha ugyanis az emberben van egyfajta hit, különösen ha a félelemről van szó, és állandóan kapja az ezt megerősítő információt, akkor pszichológus nélkül is kijelenthető, hogy hatni fog rá ez a koncentrált félelemkeltés.

Azok viszont, akik kritikusok az ilyen tartalmakkal szemben, csak azért, mert megnéz néhány futballmeccset, és véletlenül beleszalad ilyen egyperces hírekbe, attól még nem kezd el rettegni a migránsoktól. De én azt állítom, hogy volt ennek az egyperceknek pozitív hatása is: láthattuk mindannyian, hogy mit kapnak azok, akik közmédiát fogyasztanak. Mert enélkül mindenki él a maga kis hírbuborékában, ilyenkor viszont óhatatlanul átlátunk a mások buborékába. Van, aki ilyenkor meglepődik, van aki felháborodik, és van aki elkezdi megérteni, hogy aki ezt hallja reggeltől estig, abban óhatatlanul kialakul a félelem.

Van más országban is ilyen médiarendszer, mint nálunk?

Erre így nem tudok válaszolni, mert egy médiarendszernek nagyon sok összetevője van, a piacmérettől kezdve a nyelvi izoláltságon át az egyes médiaszektorok piacszerkezetig, vagyis ezt így nagyon nehéz megfeleltetni a mi rendszerünknek.  Annyi azonban látszódik, hogy Közép-Kelet-Európában vannak hasonló folyamatok. A lengyeleket tekinthetjük például a médiában is a nagy követőnknek, a lengyel kormányzat próbál hasonló modellt megvalósítani. De a teljes régióban jellemző egy sor dolog, ami Magyarországon már kialakult.

Például?

Az oligarchák szerepe tulajdonosként, és ezzel párhuzamosan a külföldi szakmai befektetők kiszorítása, a közszolgálati média gyengesége, a propagandatartalmak arányának a növekedése, ezen belül a politikai propaganda erősödése és eszközként használása.

Minek van a legnagyobb hatása. Azért is kérdezem, mert tudom, hogy ön külön is foglalkozott a közterületi reklámokkal, amelyek szintén részei a médiának…

A legnagyobb hatása változatlanul a kereskedelmi tévék hírműsorai érik el a legnagyobb hatást, legalább is a két évvel ezelőtti méréseink alapján. És valóban: érdemes nagyon odafigyelni a közterületi hirdetésekre. Ez kifejezetten magyar innováció, hogy ilyen erős szerepet kaptak a közterületi reklámhordozók a politikai marketingben. Ez az ugye, ami elől nem lehet elugrani.

Nem véletlen, hogy olyan fontos volt a kormányzat számára a Simicska-féle óriásplakátok megszerzése…

Igen. Biztos, hogy ez kulcskérdés volt a számukra. Jó eséllyel fogadnék arra, hogy hamarosan változni fog a plakát törvény. Emlékszünk rá, egy évvel ezelőtt hozta az országgyűlés, amellyel mindenféle szempontból kellemetlen helyzetbe hozta az közterületi reklámokkal foglalkozó cégeket, szerintem hamarosan változásokat fogunk tapasztalni ezen a téren, hiszen jelentős portfólióval rendelkeznek Fidesz-közeli cégek.

Mint az ESMA-törvény?

Valahogy úgy, igen. Lesz változás, és most éppen segíteni fogják a plakátcégeket.

Milyen reményt tud megfogalmazni a kutató?

Hát egy ilyen napon különösen nehéz a reményről beszélni. De azt gondolom, hogy minden negatív esemény, ami történik, ráébreszti a társadalom egy szeletét arra, hogy mi és milyen mértékű a probléma. Azok tehát, akik elveszítik a kedvenc lapjaikat, révműsoraikat, azok sokkal tudatosabban fogják keresni azokat a forrásokat, amelyekkel pótolhatják azokat.  Egyszerűen érezni fogják a hiányt és azt, hogy szűkül be folyamatosan a nyilvánosság. Ez hosszútávon egy sokkal tudatosabb médiafogyasztáshoz vezet. Az persze egy másik kérdés, hogy mi marad meg egy-két éven belül, amit még lehet fogyasztani. Az online téren kívül ugyanis már most is alig van fogyasztható tartalom. A beszélgetésünk elején a Hír TV-ről esett szó; ma délután, a hatalomátvételt követően, Kálmán Olga műsorának ismétlése helyén Orbán Viktor tusványosi beszédét adták. Ennél szimbolikusan nem lehetne jelezni a hatalomátvételt, mint hogy Kálmán Olga helyett Orbán Viktor…

2Rule és a járadékvadászok

Semmiből jött Lőrinc-féle „nemzeti” sportmárka, gyártani képtelen buszos cég állami megmentése a csődtől. Két minapi hír arról, hogy a haveri kapitalizmus hogyan gyűri maga alá a gazdaságot. Aminek következménye a járadékvadászat állami szintre emelkedése. Folyamatos külső pénz nélkül ennek vége a csőd.

Saját gyártókapacitása, központja, webshopja, bemutatóterme, katalógusa sincs a legújabb magyar „sikervállalkozásnak” a 2Rule (vagyis Turul) sportszermárkának, amely mégis elindult hódító útjára – olvashatjuk a Népszava összeállításában. Mészáros Lőrinc – talán maga se tudja, hányadik – cége máris megnyert magának két NB I-es futballcsapatot, a Haladást és a Diósgyőrt. Az ország alighanem leggazdagabb embere által tulajdonolt Puskás Akadémia csapata magától értetődően szintén ebbe a mezbe öltözött. Sőt, ügyfélköre máris tovább nőtt, többek között a Vasas és a vívószövetség is a 2Rule-t választotta.

Amely ráadásul ugyanúgy külföldön gyártatja cuccait, mint a nemzetközi multik (a Távol-Keleten). Amelyek legalább nem nevezik magukat „nemzetinek”. Csak közbevetésképpen:

a rendszerváltás után amúgy is vergődő magyar könnyűipar koporsójába az utolsó szöget éppen Orbánék verték be

azzal, hogy 1998 és 2002 között két és félszeresére emelték a minimálbért. Az iparág ezt nem bírta ki, lényegében az összes cég tönkrement.

Tehát az Adidas, a Nike, a Puma, vagy az olyan olcsóbb szállítók, mint például a spanyol Kelme mind ejtve, jöhet a „nemzeti” gyártó, a semmiből pár hét alatt (!) rakétaként kilövő 2Rule.

Talán sose derül ki, hogy ennek a rémesen gyönge szójátéknak kiagyalói között volt-e egyvalaki, aki legalább konyhanyelven beszél angolul, vagy amolyan önkéntelen beismerés ez. A to rule főnévi igenév magyarul: uralkodni.

Aligha kell hosszasan érvelni amellett, hogy

normális piaci körülmények között ilyen viharos sikernek esélye se lenne.

Drágán megdolgozott piac, csapatoknak ingyenesen adott kollekció (amit a foci vezető bajnokságaiban játszó klubok ma is élveznek e legismertebb márkáktól), vagyis pénz és még több pénz a siker kulcsa. Van példa arra, hogy tök ismeretlen sportmárka gyorsan betör a nagyok közé. Az olasz Sergio Tacchini azzal ugrott ki, hogy a nyolcvanas években nagyot húzva az akkori egyik csúcsteniszezőt szerződtette reklámarcnak, és persze felszerelése viselőjének. De ezt is saját pénzből, saját kockázatra tette.

Nem úgy, mint Lőrincünk, akinek elég volt elhatároznia(?), hogy a tizenvalahanyadik üzletágban is „szerencsét próbál”(?), mire több klub azonnal úgy döntött, hogy a

világszerte sok évtizede sikeres márkák helyett a semmilyen referenciát se felmutató új „magyar” terméket választja.

És ne legyen illúziónk, ez még csak a kezdet, a hatalomközeli (és a pénzt remélő egyéb) egyletek is így fognak dönteni, amint lejár jelenlegi szerződésük. És azon se lepődjünk meg, ha a magyar válogatott nem oly soká az Adidas helyett a turulos mezben fog újabb és újabb kudarcokat elszenvedni. (Ha nem, az az Orbán-Csányi-tengelyakasztás alakulásáról fog minket tudósítani.)

Ugyancsak a minap történése, hogy a kormány (legalábbis időlegesen) megmenti az Ikarus Egyedi Buszgyártó Kft.-t. Azt a céget, amely leszerződött 150 darab szállítására a Volánnal, 30-ra a BKV-val, de minden kormányzati mentőövvel is alig tíz buszt adott át a BKV-nak, s azokkal is komoly minőségi bajok voltak. A „közeli cég” termékéről Tarlós István bő két éve azt mondta, hogy azok drágábbak, mint a lengyel Solarisok, és még össze is kellene szerelni őket, továbbá hozzájuk ugyanazokat fődarabokat vásárolják, mint a lengyelek. A főváros a kormány nyomására elállt a Solarisok megvételétől, hogy aztán most felbontsák a szerződést az Ikarus Egyedivel.

A kormánynak azt a koncepcióját, hogy a magyar gyártókat próbálják helyzetbe hozni, a legmesszebbmenőkig támogatom elvileg, de itt másról van szó, ezek nem magyar gyártású buszok – mondta Tarlós. Merthogy – hasonlóan a 2Rule esetéhez –  mindenhonnan összevásárolt részegységekből szerelték össze a „hazai” buszokat.

Ismét közbevetőleg: itt szintén olyan ágazatról van szó, amely a szocialista világ széthullása után elvesztette piacait, szakemberei szétszéledtek-elhunytak. Amivel persze nem mentegethető az Ikarus Egyedi alkalmatlansága, az, hogy az (idővel Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került MKB Banktól kapott) csaknem hatmilliárd forint kölcsönből se volt képes eleget tenni a szerződésnek.

Itt érünk el a lényeghez. Ahhoz, hogyan jellemezhető az a gazdasági-politikai berendezkedés, amit nap nap után látunk. A mindenhová elérő polipszerű térfoglalás.

Ezt a jelenséget nevezik haveri kapitalizmusnak, tudományosabban járadékvadászatnak.

Amikor nem saját teljesítmény, fejlesztés, újítás, kockázatvállalás áll az elért eredmény mögött, hanem politikai kapcsolat. Amikor törvényekkel is megsegítve újraosztják a jövedelmeken túl a vagyonokat annak érdekében, hogy azok a kiszemelt kivételezettek kezébe kerüljenek.

Minél magasabb az állam általi újraelosztás aránya, annál nagyobb annak veszélye, hogy a piaci törvények eltérítésével irányítottan lehessen „megfelelő” helyre juttatni a köz javait. Magyarországon még mindig ötven százalékhoz közeli a redisztribúció aránya.

Joseph Stiglitz amerikai közgazdász elmélete szerint a nálunk is tapasztalható közpénzeltérítés az úgynevezett kizsákmányolási járadék. Ennek egyik megjelenési formája az, amikor a politikai vezetés az állam hatalmát versenykorlátozásra használja, amivel maguk vagy klienseik számára extraprofitot szereznek, például azzal, hogy

a közbeszerzéseken akkor is nyertesek lesznek, ha nem ők teszik a legjobb ajánlatot

írt erről Mihályi Péter és Szelényi Iván két évvel ezelőtt.

Ennek egyik veszélyes következménye, hogy – ha ez általánossá válik – a gazdaság növekedési potenciálja súlyosan visszaesik a verseny sérülései miatt.

A haveri kapitalizmusnak és a járadékvadászatnak egy egész ágazatra, az energiapiacra gyakorolt torzító hatását mutatja be a Korrupciókutató Központ Budapest 2016-os tanulmánya.

Az is régi megfigyelés, hogy az alig feltételekkel adott, esetünkben szinte automatikussá tett és gyorsított külső támogatás eleve roncsolja a hatékonyságot azzal, hogy

a résztvevőket nem teszi érdekeltté teljesítményük javításában.

Ha mindezt ötvözik az állam kegyenceihez jutó pénzirányítással, annak következménye könnyen belátható. Előbb-utóbb elfogynak a belső tartalékok, a versenyhiány miatti hatékonyság-deficitet nem lesz honnan pótolni. A Lőrinc-féle

államilag doppingolt cégek és az egész rendszer fennmaradása addig biztosított, amíg van honnan betömni a világpiac és a hazai viszonyokbeli teljesítmény közti lyukat.

A Simicska-birodalom napjainkban látható szétporladásának is ez az oka. A sokak által zseniálisnak tartott üzletember valójában nem több, mint a rendszerváltás zavarosában halászó ügyeskedő, aki előbb az állami szabályozás lyukait kihasználva a többi fideszes haverral (például Kövér Szilárddal) cégtemetőben mentette ki a közpénzt. Aminek tőkéjéből aztán – menet közben már kormányzati segítséggel – létrehozta azt a vállalatbirodalmat Közgépestül és médiaportfólióstul, amely hatalmi háttér nélkül szinte pillanatok alatt omlik össze. A pénzt termelő maradék érdekeltségek, az agrárcégek is alighanem a területalapú uniós támogatásnak köszönhetően vannak még talpon.

Ha az uniós donációt a következő ciklusban valóban újraszabják, és jelentősen lezuhan az ideáramló pénz mennyisége,

ezek a lufi-kegyencbirodalmak szempillantás alatt fognak eldurranni.

Az ország elsüllyedésével együtt.

Bréking nyúz, július 21. – Tudósítás a másik valóságból

0

Nyíltan az orosz propaganda szolgálatába állt a Pesti Srácok, amikor, pár napos késéssel, megemlékezik a maláj utasszállító lelövéséről; a Magyar Idők szerint tovább él a „Simicska-kultusz”; a Ripost egy fotó alapján von le következtetéseket; a 888 pedig nem tud leszállni Soros Györgyről. A kormánypropaganda a hétvégén sem pihen.

Hiába állapította meg minden vizsgálat, hogy az oroszok és az általuk támogatott lázadók felelősek a maláj utasszállító lelövéséért, ez a Pesti Srácokat nem zavarja

„2014. július 17-e szerencsés esetben legfeljebb azzal vonulhatott volna be a történelemkönyvekbe, hogy aznap lett Angela Merkel 60 éves, bár kétlem, hogy ez a világon bárkit is érdekelt volna. Ez a nap sajnos másról marad nevezetes: minden idők olyan, legtöbb halálos áldozattal járó légikatasztrófájáról, amelyben a repülőgép nem műszaki hiba, hanem külső behatás miatt semmisült meg a levegőben. A hasonló esetekben, mint a Korean Air Lines 007-es járatának 1983-as, vagy az Iran Air 655-ös járatának 1988-as tragédiája esetében legalább tudni lehetett, hogy mi történt, és egyértelmű volt, hogy ki a felelős; a kelet-ukrajnai incidenst illetően viszont abban se lehet biztos az ember, hogy érdemes-e egyáltalán a mindenhol hangoztatott, kincstári verziót elfogadni. (…)

Jókora színjátéknak tűnik ez utólag, több száz halottal és egy ki tudja, miért padlóra küldeni szándékozott maláj állammal, amely aztán – bár Malajzia állami befektetési alapja korábban is a légitársaság többségi tulajdonosa volt – a Malaysia Airlines teljes államosítására és a korábbi struktúrában felhalmozott veszteségek lenyelésére kényszerült. Nagyon kicsi, szinte elhanyagolható az esélye annak – a statisztika, a nagy számok törvénye, meg miegymás alapján –, hogy egy ilyen céggel kétszer is megtörténhet a legrosszabb, ráadásul gyors egymásutánban: épp ezért kijelenthető, hogy valamiféle szabotázs történt. (…)

Ellentétben a nagyon bátor és nagyon független újságírókkal, akik kérdés nélkül bármit elhisznek a számukra kedves hadviselő félnek (ez esetben az ukránoknak), nem célom állást foglalni az elkövetők kilétét illetően, ugyanakkor beszédes: az orosz állam 4 év elteltével sem ismert el bármiféle felelősséget az MH17-tragédiáért, viszont tény, hogy nem hátráltatták a nyomozást (a kelet-ukrajnai népfelkelők eleinte igen). A géphez tartozó feketedoboz három nappal később már a maláj hatóságoknál volt, a roncsokat pedig pár hónappal később Hollandiába szállították további elemzésre.

Akármi is történt, akárhogy is történt, egy biztos: 298 ember odaveszett, olyanok, akiknek semmi közük nem volt a Donyeck környékén zajló konfliktushoz. A tragédiát feldolgozó források, a felelősség kérdését firtató elemzések általában rendkívül egyoldalúak és kizárólag a hivatalos ukrán (illetve az abból eredő amerikai) álláspontot tartják szem előtt. Ijesztő, hogy magukat intelligensnek tartó tollforgatók simán felülnek a konfliktusok mibenlétét a végletekig leegyszerűsítő, ostoba neokon propagandának a „gonosz tengelyéről” és szinte vérben forgó szemmel kívánnák a háborút Oroszország ellen, miközben az orosz állam soha nem minősült – ma sem, és a szovjet időkben sem minősült – „latorállamnak”.”

A Magyar Idők szerint Simicska-kultusz van

„Szóval állítólag valaki ismer valakit, aki szerint videóra van véve a vallomás, mintegy életbiztosításként, amiben minden, de minden le van leplezve, be van vallva. Most éppen ez a milliárdos atombombája, aki nemsokára Amerikába készül, nyilván a Manhattan-tervet kívánja tanulmányozni. Simicska amúgy is jól beszél angolul, azt például korábban is szépen mondta, hogy „klózing”, de állítólag ma már a „game over”-t is jól ejti. Most ebben a videóvallomásban kezd hinni a baloldal, amely három éve töretlenül hülyíti magát azzal, hogy Simicska majd néhány durva üggyel megbuktatja Orbánt.

Nem volt baj, hogy maga a milliárdos nyilatkozta a kampányban, hogy nincs neki még egy árva petárdája sem – különben nem állt volna neki plakátokat átfesteni módosult tudatállapotban világ csúfjára -, a libsi sajtó folyton csak azt várta, mikor robban a cucc. Nem robbant. A hit azonban erős vár. Az ortodox hívek szerint a videóvallomás talán már fent van egy titkos torrent oldalon, forrásaink szerint a Radóc utcai főhadiszállás pincéjében vették fel. Stylist-ok serege igazgatta az oligarcha hózentrógerjét, sminkesek púderezték az arcát, és Kálmán Olga kérdéseinek kereszttüzében mondta el megtörten, hogy milyen körülmények között mutatta be neki Orbán Viktor Kaya Ibrahimot. (Ja, közben titkos informátorok arra hívták fel a figyelmemet, hogy videómonológról van szó. Drámai.)”

A Ripost szerint az, hogy a holokauszt emlékművet meggyalázó jobbikos politikus egy fesztiválon az egyik pártvezetővel beszélget, azt jelenti, hogy visszakerül az vezetőségbe

„A dön­tés meg­szü­le­tett, a hét­vé­gén már a rész­le­te­ket is meg­be­szél­ték. Vissza­ke­rül a Job­bik él­vo­na­lába a Duna-parti ál­do­za­tok em­lék­mű­vét meg­gya­lázó, ho­rog­ke­resz­tes le­ve­le­ket kül­döz­gető Kul­csár Ger­gely, a párt ko­rábbi fon­tos po­li­ti­kusa. Friss, le­lep­lező fotó.

Az új elnök, a korábbi szkinhed-vezér, Sneider Tamás megbocsájtja Kulcsár összes korábbi botrányát, mert nagy szükség van rá. A szétesőfélben lévő, véget nem érő kilépési hullámmal küszködő párt mindenkire számít, aki egy percre sem lett hűtlen Vona Gábor “néppárti” politikájához.Az erről szóló egyeztetéseket bizonyíthatóan máris megkezdték. (…)

Az ötgyermekes, látszólag példás családi életét élő Kulcsár ugyanis bizonyítottan szoros kapcsolatot ápolt egy kiskorú diáklánnyal. Az ifjú hölgyet gyakran látták egy a Magyar Országgyűlés által, közpénzen bérelt Falk Miksa utcai luxuslakásban. (…)

Most a hétvégén a korábbi szobatárs, a Falk Miksa utcai, közpénzen bérelt luxuslakás másik lakója Mirkóczki Ádám érkezett Debrecenbe, hogy a Holokauszt-gyalázó Kulcsár politikai visszatérését előkészítse.

Régi jó kapcsolatukra tekintettel rábízták Kulcsár visszaemelését a politikai élvonalába.

A Ripost információ szerint átbeszélték, hogy milyen új politikai feladatok várják a Jobbikban, milyen területeken vehet majd részt a megtépázott tekintélyű vezetés munkájában.”

A 888 szerint Soros Györggyel kapcsolatban nincsenek véletlenek

„Ismert, a héten egy igen hosszú interjúszerű elbeszélés jelent meg Soros Györggyel a The New York Times (NYT) című lapban, amely megpróbálta elhomályosítani a magyar származású milliárdos piszkos múltját, pénzügyi üzelmeit, és egy idős, beteg, meg nem értett filantróp üzletember képét igyekezett prezentálni az olvasóknak. (…)

Csakhogy arról a balliberális siserehad beszámolói „megfeledkeztek”, hogy pár hónappal ezelőtt a milliárdos nem kevesebb, mint hárommillió dollárt fektetett be a liberális lapot kiadó vállalatba.”

(Azt mi tesszük hozzá, hogy ez az összeg egyébként a kiadóvállalat értékének 0,1%-át sem teszi ki.)

A Hír Tv-nek működnie kell a szerződés szerint

Hogy van-e valóban titkos, vagy letétbe helyezett felvétel, amelyben Simicska Lajos Orbánnak kellemetlen dolgokról számol be, egyelőre nem lehet bizonyosan tudni. A Népszava információját eddig a Független Hírügynökség sem tudta megerősíteni, forrásaink erre kitérő választ adtak. Korábbi ismereteink alapján annyit állíthatunk: Simicska Lajosban volt némi félelem a Fidesz lehetséges bosszújával szemben; nem is önmagát, családjának tagjait féltette. A kormánypárt oldaláról ezt nyilván inkább paranoiának neveznék, szerintük ugyanis semmi oka nem lehetett a hajdani Orbán-barátnak; ő saját magát írta ki a közéletből, elsősorban kulturálatlan magatartásával.

Simicskának, a hírek szerint, súlyosan elítélő véleménye volt a Fideszről, illetve alapvetően Orbán Viktorról, és ennek csak egy valóban bárdolatlan kijelentéssel adott hangot a nyilvánosság előtt, zárt körben a minősítő, otromba kifejezéseken túl egyéb lehetséges személye elleni akciókról is beszélt. Akár igaz, akár nem az oligarcha állítása, félelme, egy biztos: április 8-án végérvényesnek tűnő vereséget szenvedett. Sőt a vereség valószínűségét már a választások előtt belátta; erre utalnak azok az információk, amelyekről a fuhu.hu már korábban beszámolt. Ezek szerint egyfajta egyezség már akkor létrejött Orbán és Simicska között, noha nem személyesen tárgyaltak, de közvetítőkön keresztül kirajzolódott a Fidesz győzelem utáni modus vivendi.  Hogy ez így történhetett, ezt a Népszava összeállítása is megerősíteni látszik; az írás szerint Simicska akkor jött rá, hogy elúszott a hajó, amikor a Jobbik sem tudott valamennyi választókörbe számlálókat delegálni. A kétharmados siker után Simicskának esélye sem maradt, hogy céljait valóra váltsa; arról hogy belekényszerült-e, vagy magától döntött úgy, hogy valamennyi üzletétől megválik, megoszlanak a vélemények. Mondjuk úgy: a helyzet alapján mindenképpen belekényszerült az üzleti világból való kivonulásra, de legelősül is a médiabirodalma piacra dobására.

Persze ez a piacra dobás is beszédes, ahogy történt; nem valószínű, hogy keresnie kellett a vevőt. Korábbi üzlettársa Nyerges Zsolt készen állt a vásárlásra, rossznyelvek szerint ő volt a kijelölt vevő. Mégpedig az Orbán által kijelölt vevő. Nyerges, aki ugyan korábban hű társa volt Simicskának, ma jó kapcsolatokat ápol a miniszterelnökkel, amit egy szolnoki pályaavató közös ceremóniájával bizonyítottak is a nagyvilág számára.

Nyerges, mondják forrásaink, egyelőre maga sem tudja, mit fog kezdeni a kezébe került – hullott? – portfólióval, mindenesetre – hogy a számunkra legizgalmasabb üzletágról beszéljünk –az adásvételi szerződés kimondja: működtetni kell a megmaradt médiát. Vagyis ez azt jelenti, hogy Nyergesnek arra nincs lehetősége, hogy bezárja a Hír tv-t, arra persze igen, hogy átalakítsa, politikailag fazonírozza, netán továbbadja. A jólértesültek szerint minden döntés változatlanul Orbán kezében van, és ha ez így van, akkor tényleg maga Nyerges sem tudja, mit fog kezdeni a médiájával. Egyelőre, nagyjából még egy hónapig, a Simicska-féle csapat látja el az irányítási feladatokat.

A Független Hírügynökség próbált információt szerezni arról is, hogy mi az igazság a szintén megszellőztetett amerikai utazások körül. Az állítás ezzel kapcsolatban az volt, hogy a 26 esztendős Ádám fiát Amerikába küldi, akit aztán majd követnek a birodalom további vezetői.  A fuhu.hu úgy értesült, hogy Simicska Ádám valóban utazik, mégpedig nyelvet tanulni megy Amerikába. Úgy tudjuk egyelőre nincsenek meg a megfelelő iskolai végzettségei, diplomája, ezért most a legfontosabbnak a nyelv elsajátítását tartja édesapja, ezért küldi az Egyesült Államokba. Arra nézvést, hogy más is elhagyná az országot nem kaptunk megerősítést, sőt ellenkezőleg: a vezetői garnitúrából senki nem akar az Egyesült Államokba költözni. Simicska Lajos, állították forrásaink, végképp nem, róla az a hír, hogy bár szokott utazni, de már tíz kilométerrel a határtól nem érzi jól magát. Úgy látszik neki az a kaland, ahogy mondani szokták, hogy itthon marad.

A nap kérdése – Mi lesz a Hír TV-vel?

0

A Gazdasági és Versenyhivatalhoz még nem érkezett kérés, amely alapján a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt által bejelentett tranzakciót jóváhagyhatná a hatóság, amelynek nyolc napja lesz eldönteni, hogy szükségesnek tart-e egy alaposabb vizsgálatot, vagy azonnal kiadja a hatósági hozzájárulását. A versenyfelügyeleti eljárás utána négy hónapig tart. A gyanú szerint persze nem is Nyerges Zsolt a végső vevő.

Mi lesz a Hír TV-vel a tulajdonosváltás(ok) után?

Simicska Magyarországon marad

A Gazdasági és Versenyhivatalhoz egyelőre nem érkezett kérés, amely alapján a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt által bejelentett tranzakciót jóváhagyhatná a hatóság – értesült a Független Hírügynökség. A törvény szerint a szükséges iratokat röviddel a szerződés megkötése után kell a GVH-hoz eljuttatni, s a hivatal nyolc nap alatt eldönti, hogy szükségesnek tart-e egy alaposabb vizsgálatot, vagy azonnal kiadja a hatósági hozzájárulását. Ha a hatóság nem járul hozzá azonnal az üzlethez, akkor a Hír TV még négy hónapig készíthet kritikus műsorokat, mert a versenyfelügyeleti eljárás ennyi ideig tart. Szerkesztőségünknek többen is megerősítették, hogy bár Simicska Lajos látszólag kapitulált Orbán Viktor hatalma előtt, de Amerikába biztosan nem megy, tehát az egykori Fidesz pénztárnok továbbra is potenciális veszélyforrás maradhat.

„A Simicska vagyon eladásáról szóló hír aligha robbanhatott túlságosan nagyot, hisz a Fidesz választási győzelme után az nyilvánvaló volt”- mondja Csintalan Sándor, akinek ezúttal semmilyen tuti információja nincs az oligarcha terveiről. A műsorvezető legfeljebb azt állítja bizonyosan, hogy a híresztelés ellenére Simicska Lajosnak esze ágában sincs Amerikába menni, mert „Lajos mindig ódzkodott a külföldtől”.

Csintalan tehát nem lepődött meg, amikor megjelent a szűkszavú hír a Simicska vagyon értékesítéséről, s logikusnak tartja, hogy az egykori harcostárs, az Orbánnal továbbra is jó viszonyt ápoló Nyerges Zsolt ügyvéd veszi át a birodalmat, benne a földterületek, a média-és közterületi reklámpiac feletti tulajdonjogot. Jogilag tehát már nem Simicska Lajos a Hírt TV tulajdonosa, de még Nyerges Zsolt sem, hiszen az üzleti tranzakciót a Gazdasági és Versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia.

A televíziós szerkesztőség tehát továbbra is kritikus szellemben készítheti a műsorait, a ma estit bizonyosan, de talán a holnapit is, sőt. Egyelőre ugyanis a megvásárolt birodalom új tulajdonosa még nem is kérte a GHV hozzájárulását az üzlethez. Informátoraink szerint egyébként meglepő lenne, ha a hatóság az engedélyek kiadására kihasználná a közel fél évet. Sokkal inkább úgy látják, hogy a Hír TV teljes műsorkészítői gárdája – a műszaki talán nem – utcára kerülhet, követve a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Lánchíd rádió újságíróit.

A nap kérdése: Mészáros-birodalommá válik a Simicska-birodalom? Szavazzon!

0

A 30 milliárdnál nagyobb vagyonú Nyerges Zsolt vásárolta meg a Simicska-érdekeltségeket, ezzel az egykori hű társhoz került az Orbán Viktorral szembekerült Simicska Lajos vagyona. A cégbirodalom állítólag mintegy hatvan cégből áll.

Szavazzon!

Ön szerint csak stróman Nyerges Zsolt, az egykor szolnoki ügyvéd, és a Simicska Lajostól megvásárolt vagyon Mészáros Lőrinchez kerül?

Aki megvette Simicska vagyonát

0

A 30 milliárdnál nagyobb vagyonú Nyerges Zsolt vásárolta meg a Simicska-érdekeltségeket, ezzel az egykori hű társhoz került az Orbán Viktorral szembekerült Simicska Lajos vagyona. A cégbirodalom állítólag mintegy hatvan cégből áll.

Az a későbbiekben kiderül, hogy valóban csak stróman Nyerges Zsolt, az egykor szolnoki ügyvéd, és a Simicska Lajostól megvásárolt vagyon Mészáros Lőrinchez kerül.

Két napja robbant a hír, hogy Nyerges megveszi eddigi üzlettársa Simicska és családja saját és közös tulajdonában lévő építőipari, mezőgazdasági, média- és közterületi reklámpiaci, illetve vagyonkezelői üzleti érdekeltségeit. Az érintett cégek egy részében Nyerges Zsolt eddig tulajdonostárs, másokban pedig vezető tisztségviselő volt. A vételár üzleti titok.

Nyerges mostanra a 34. leggazdagabb magyarrá vált a Napi.hu által kiadott 100 leggazdagabb listája alapján,

vagyonát 33,5 milliárd forintra becsülik.

Nyerges 1967-ben született Szolnokon, 1986-ban érettségizett ugyanott (és együtt Lévai Anikóval, Orbán későbbi feleségével), 1992-ben lett jogász a szegedi egyetemen. Még abban az évben ügyvédjelölt, két évre rá önálló ügyvéd szintén Szolnokon. Gyerekkorában vízilabdázott, később váltott kosárlabdára. Az élvonalbeli Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapat elnöke 1998 óta. Érdekelt a fociban is, a Szolnoki MÁV FC tulajdonosa; a csapat újjáépített stadionjának átadására személyesen Orbán is elment.

Mindez 2016 tavaszán volt, vagyis

Nyerges a szoros Simicska-kapcsolat ellenére se esett ki teljesen a pixisből a G-nap után.

Már a kezdeti ügyvédi évek elejétől

közel kerül a fideszes gazdasági érdekkörhöz,

az Axon csoport ügyvédje lett. Így került bele a Várhegyi Attila volt fideszes politikus és akkori szolnoki polgármester perébe. A cég egyik vezetőjét védte abban a perben, amelyben Várhegyi volt az egyik vádlott és lett egyedüli elítélt hűtlen kezelésért; az Axon mint tiltott kampányfinanszírozó szerepelt a perben.

Nyerges és Simicska az ezredforduló előtt, az első Orbán-érában kerül szoros üzleti kapcsolatba, amikor Nyerges állami segítséggel felfutott cége beolvadt a Közgépbe. Ettől kezdve a Közgép közismert módon tízmilliárdos bevételt ért el évente. (Nyerges első tíz éves pályájáról az Átlátszó írt bővebben pár éve).

Nyerges Simicskától átvett cégei közt a legismertebbek: a Közgép, a Hír TV, a tévés műsorgyártással foglalkozó Hungister, a Mahir Cityposter, a Publimont közterületi reklámcég, a Neo-Met Vagyonkezelő és a Mezort Zrt. agrárcég.

Utóbbi viszont önmaga is vállalatcsoportot takar, ide tartozik a Sárvári Mezőgazdasági Zrt., a Lajta-Hanság Mezőgazdasági Zrt., a Szombathelyi Tangazdaság Zrt., a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. is. Ezek egy része az úgynevezett „piszkos 12” tagja, azon agrártársaságoké, amelyeket az első Orbán-kormány privatizált 2001-ben gáláns állami hitellel megtámogatva. A Mezorthoz tartozó cégek 37 ezer hektáron gazdálkodnak.

Ez az öt agrárcég 2017-ben 16,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el.

Nehéz azonban felbecsülni, pontosan hány cég tartozik most a teljes portfólióba. A G7 minapi összeállítása szerint állítólag közel 60 cégből áll a csomag, amit Nyerges átvesz, és ez teljes egészében Mészáros Lőrinchez kerülhet. A számbavett Simicska-Nyerges-érdekeltségek

nettó eszközértéke körülbelül 50 milliárd forint,

és 2010-től a tavalyi év végéig 60 milliárdot meghaladó osztalékot vettek ki összesen.

FRISS HÍREK

Kitették Got...

Tíz ellenzék...

Kreatív luxu...

Megbuktatják...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK