A Hír TV fideszes visszafoglalása után két nappal megszűnik a valasz.hu, két hónappal azután, hogy a Heti Válasz nyomtatott kiadása megszűnt. Ön szerint megáll itt a lavina, vagy más médiumok is veszélyben vannak?
Címke: sajtó
Megszűnik a valasz.hu is
A Heti Válasz két hónapja csak digitálisan jelent meg. Mától nem lesz új tartalom a honlapon, az archívum azonban elérhető marad.
Ügyvezetőváltás történt a Lánchíd Rádió és a Heti Válasz élén – ezt írta közleményében a Lánchíd Rádió Kft. és a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. Augusztus elsejével Schlecht Csabát visszahívták a Lánchíd Rádió Kft. ügyvezetői posztjáról. A társaság képviseletét az eddigi társügyvezető, Csizmadia József Benedekné önállóan látja el.
Borókai Gábor június 20-ával mondott le a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről. Itt a kft. ügyvezetői tisztségét augusztus 3-ától Kovács Ildikó tölti be – írták.
A közlemény szerint
„a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó médiatartalom-szolgáltatás a mai nappal megszűnik”.
A Heti Válasz nyomtatott kiadása június 7-én szűnt meg, miután Simicska Lajos feladta Orbán elleni háborúját. Borókai Gábor a Független Hírügynökségnek azt mondta: voltak befektetők, akik érdeklődtek a lap iránt. Az üzletből azonban nem lett semmi, azóta a lap csak online verzióban volt elérhető.
A valasz.hu-n megjelent közlemény szerint a lap archívuma továbbra is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.
Jávor Benedek: Magyarország silányabb hely lett
A súlyosan eltorzított, politikai nyomás alatt működő magyar médiatérben a Hír TV az elmúlt három évben a kritikus hangok, a független újságírás egyik utolsó, és nagyon fontos bástyája volt – írja legújabb Facebook-bejegyzésében Jávor Benedek.
„Jól emlékszem azokra az időkre, amikor a Hír TV-ben rendszeres vendég voltam, és izgalmas beszélgetések készültek. Főpolgármester-jelöltként 2010-ben Csermely Péterrel folytattunk egy társalgást, ami nem csak nekem meghatározó emlék, de aztán a kampányban többen elmondták, hogy annak hatására döntötték el, hogy rám szavaznak – a médiának bizony hatalma van.
Aztán emlékszem azokra az időkre is, amikor a Hír TV csak előre kész lejárató anyagok összevágáshoz vett fel mondatokat velem. Ezt követően évekig nélkülözni voltunk kénytelenek egymást, a nettó kormányzati propaganda tolásába nem fért bele semmi, amiről beszéltem volna. A G-nap után váratlanul ismét megtaláltak. Egy idő után pedig alig-alig akadt más felület, ahol megszólalhattam volna.
Nem mondom, hogy ez így egy BBC-i értelemben vett elfogulatlan, független, minőségi médiatermék története. És hát annak is csak örülni tudok, hogy a Fideszt a nyakunkra hozó Simicska Lajosnak legalább a Jobbikot nem sikerült az ország nyakába varrnia.
Mégis, a súlyosan eltorzított, politikai nyomás alatt működő magyar médiatérben a Hír TV az elmúlt három évben a kritikus hangok, a független újságírás egyik utolsó, és nagyon fontos bástyája volt. Kiváló tényfeltáró, oknyomozó anyagok készültek. A kormányzati propagandatermékek egyre szorosabban záródó gyűrűjében akarva-akaratlanul a médiapluralizmus egyik legfontosabb maradék megtestesítője, az ellenzéki vélemények megjelenésének kiemelkedő fóruma volt.
És sok kitűnő újságíró munkahelye. Kormányzati elfoglalása számomra soha, egy percig sem volt kétséges, az időpontban lehettünk csak bizonytalanok. Origo, Figyelő, TV2, Napi Gazdaság, Népszabadság, megyei lapok, Magyar Nemzet, Heti Válasz (és külön a sajátos sorsú ATV). A Hír TV csak a sorminta aktuális eleme. Bárki tudja folytatni: Index, RTL Klub, HVG, Népszava. Rájuk is sor fog kerülni.
A Hír TV eleste mégis tragikus, bármit is gondoljunk az általuk eddig bejárt útról, vagy Simicska Lajosról, meg az oligarchák tulajdonolta médiatermékekről. Nem csak a magyar médiaszabadság helyzete romlott egy újabb hatalmas lépéssel.
A megállíthatatlanul autorizálódó Magyarország lett még silányabb hely. És ha valakinek eddig kétséges lett volna, az is kiderült, hogy Orbán Viktor háborúja totális: foglyokat nem ejtenek, békét nem kötnek, tűzszünet nincs. Tanulságul azoknak, akik alkudozni akarnak velük. Csak az maradhat meg, aki őket segíti , csak olyan alku marad életben, ami az ő céljaikat szolgálja.
A Hír TV nyugodjék békében. De mi ne nyugodjunk bele. És ne másoktól, a pixisből kiesett oligarcháktól, az EU-tól, a nyomorgatott civilektől várjuk a megoldást. Hanem saját magunktól.”
Állománygyűlés
Ma délelőtt állománygyűlés volt a Hír TV-nél. Sok minden kiszivárgott az állománygyűlésről, egymásnak ellentmondó hírek is, de ebben nincs semmi különös, ez így szokott történni.
Nem volt meglepetés, az történt, amire mindenki számított. Hatalomváltás. Jönnek az újak, akik egyébként a régiek. A megújuló Hír TV hamarosan olyan lesz, mint amilyen régen volt.
Állománygyűlés. Ismerkedjünk a kifejezéssel. Kicsit, vagy nem is kicsit, katonásan hangzik, de hát mit tehetünk. így hívják.
Egyre többen vagyunk olyan újságírók, akiknek volt már szerencsénk állománygyűlésen, állományként megjelenni. Ez majdnem mindig úgy történik, hogy bejön egy ember, bemutatkozik és elmondja, hogy ő az új tulaj. És hogy nagyra becsüli az eddigi munkánkat, milyen jó ez a csapat, és mennyire szerencsésnek mondhatja magát, amiért ilyen kiváló emberekkel dolgozhat.
Mely kiváló emberek egy részét még aznap, vagy másnap kirúgják. Esetleg nem rúgnak ki senkit, csak megszüntetik a lapot.
Ez volt a Kurírnál, ahol a Postabank egyik embere közölte velünk, hogy másnap már nem jelenik meg az újság. Mindez az első Orbán-kormány regnálásának elején történt, éppen húsz évvel ezelőtt, 1998. szeptember 30-án. (Úgy tudom, egykori kollégáim emlékbulit szerveznek húszéves megszűnésünk tiszteletére.) Az volt a bűnünk, hogy az akkori – és mostani – belügyminiszterről, Pintér Sándorról, megjelent egy cikksorozat első része. A bombagyárosként elhíresült Dietmar Clodo nevű emberrel való kapcsolatáról szólt ez az első rész, és erről szólt volna a többi is.
Aztán álltam állományként a Metropol szerkesztősében, kétszer is. Előbb csak azt jelentették be, hogy a lap gazdát cserél. Mennek a svédek, és jön Fonyó Károly. Akiről akkor még nem tudtunk semmit. Három percig tartott az állománygyűlés, utána mindenki visszaült az asztalához és bepötyögte a Gugliba, Fonyó nevét. És az jött ki, hogy Simicska.
Három év elteltével újra állománygyűlésen közölték velünk, hogy nincs tovább. Másnap még lesz lap, utána semmi.
Ma délelőtt a Hír TV-nél volt állománygyűlés. Nem tartott sokáig ez sem, a (párt)katonák nem érnek rá sokat beszélni.
Amúgy ez történik az országgal is, mint ami most a Hír TV-vel: olyanná lesz, mint amikor olyan volt, amilyennek a most hatalmon lévők szerették. A Kossuth tér is milyen szépen visszakapta az 1944 előtti állapotot. És Nagy Imre szobrának is azért kell távoznia a Vértanúk teréről, hogy a tér ismét olyan lehessen, mint amilyen 1944 előtt volt.
1944, boldog idők.
Sajtóvadászat
Szeptembertől nagy változások jönnek, mondta Orbán Viktor szombaton Tusványoson. Fenyegetésnek hangzott, nem bíztatásnak. Ezúttal nem nevezett meg bennünket, újságírókat, de tudjuk, az intés – a tudósok és a bírák mellett – nekünk is szól.
Minden magyar újságíró ellenség. Az a sajtómunkás, aki a Fidesz számára nem ellenség, nem újságíró. Akit Orbán és csapata nem tekint ellenségnek, arról legföljebb annyit mondhatunk, hogy újságíróként dolgozik, de nem igazi újságíró, hanem alákérdező mikrofonállvány.
Minden valódi újságíró Orbán rendszerének az ellensége. Nem kell ehhez baloldalinak lenni, sem liberálisnak – elég elutasítani Orbánt és egyre ijesztőbb antidemokratikus rendszerét, hogy valaki a körön kívül találja magát. Elég, ha az illető egyszerűen csak tisztességes. Elegendő, ha a feketéről nem hajlandó leírni, hogy fehér, a kicsiről, hogy nagy, a rosszról azt, hogy jó.
A gazemberről, hogy becsületes.
Sajtóvadászat indul az igazi újságírók ellen, akik megírják, ha Mészáros Lőrinc megint vásárolt valami csecsebecsét a gazdájának: hotelt, újságot, földet – mikor mi adódik. Azok ellen vív keresztes háborút Orbán, akik megírják, hogy Rogán miniszter miért él nagyságrendekkel fényűzőbbem, mint amit a fizetése alapján megengedhetne magának, vagy hogy Szijjártó külügyminiszter miből vásárolta a 167 millió forintos házikóját. Hajtóvadászat indul mindenki ellen, aki felemeli a szavát a korrupcióval szemben, leleplezi a kormányzati hazugságokat, a rengeteg lopást, összefonódást.
Mielőtt az orvosok, a hentesek, vagy teszem azt a kéményseprők és a bolti eladók hátradőlnének, hogy hál’ istennek, most nem őket csesztetik, itt jelezném, hogy nincs okuk az örömre. Ez a játék ugyanis az ő bőrükre megy. Az ország jelenlegi urai ugyanis azt akarják, hogy Magyarország polgárai ne tudják meg, hogy mi történik az országban. Hogyan lopják el választott vezetőink fejük fölül a hazánkat, hogyan árulják ki idegen érdekeknek.
A Fidesz a magánélet védelmére való hivatkozással azt szeretné elkerülni, hogy a sajtó tisztelt munkatársai olyanról kérdezzék őket, amire nem tudnak jól válaszolni. Vannak ugyanis jó kérdések, amelyekre bármely kormánytag képes válaszolni, és vannak rossz kérdések, amikre csak hebegés-habogás a válasz, és tisztára úgy tűnik ilyenkor, mintha mellébeszélne, vagy hazudna az illető.
Ha tehát egy politikus, teszem azt, maga a miniszterelnök, arról beszél, hogy Magyarországon a huszonegyedik század színvonalán áll az egészségügyi ellátás, soha nem voltak még ilyen rövidek a várólisták, és ennyire elégedettek a betegek, akkor kéretik nem azt kérdezni, hogy miért hal meg ilyen sok ember kórházi fertőzés következtében. Miért kell évekig várni egy műtétre, hova tűntek a kórházakból az orvosok az ápolók, és úgy általában.
Nem véletlen, hogy Orbán Viktor emberemlékezet óta csak a gondosan megválogatott kérdezőknek válaszol. A miniszterelnök ugyanis nem szeretné, ha a szakmaiatlan, amatőr kérdések bizonytalanságot szülnének a magyar emberekben, akikben ily módon azután akár az a képzet is keletkezhet, hogy nem Grál-lovagok, hanem címeres gazemberek vezetik ezt az országot.
A kormány minden vágya, hogy a magyar emberek minél tájékozottabbak lennének. Ha egyes szerkesztőségek nem képesek rendes, tisztességes, a nemzeti érdekeket szolgáló kifejező kérdéseket megfogalmazni, a kormány ebben is szívesen a rendelkezésükre áll. Kiképzett kommunikációs csapata szívesen megfogalmazza helyettük a kérdéseiket, mert a kormány jobban tudja, hogy mi érdekli a sajtót, mint az újságírók. Ez természetesen nem beleszólás a szerkesztőségek munkájába, még csak nem is a sajtó szabadságának a korlátozása. Éppen ellenkezőleg: baráti segítség a média azon munkatársainak, akik hajlamosak lennének eltévedni a sokféleség útvesztőiben.
Igény esetén nem csak a sajtó kérdéseit fogalmazza meg a kormány, de ha szükséges, előbb megírja a válaszokat, majd ezekhez utólag kreál kérdéseket.
Végső esetben, amennyiben egyes szerkesztőségek szakemberhiánnyal küszködnek, kiképzett újságírót is adnak kölcsönbe, vagy végleges szerződéssel. Erre, ha szűk körben is, de van már példa. A mintagazdaságok mintájára vannak úgynevezett mintamédiák, például az állami televíziónál, és rádiónál, valamint a távirati irodánál. Ezeken a helyeken már most válogatott csapat dolgozik: csupa olyan ember, akik magas szinten értik a feladatukat, és még véletlenül sem kérdeznek olyat, amire a kormány tagjai ne tudnának, vagy ne akarnának előremutató választ adni.
Sajtó mortále
A magánélet védelmére hivatkozva olyan törvényt fogadtat el a kormány a parlamenttel, amely tovább korlátozná a sajtó szabadságát. Ez az embereket láthatóan nem különösebben érdekli. Nyár van, aki teheti, nyaral, akinek nem futja erre, próbálja túlélni a rekkenő hőséget. De nem csak ezért nem foglalkoztatja a nagy tömegeket a sajtószabadság, hanem azért sem, mert az emberek többsége ugyanis még mindig azt gondolja, hogy a sajtó szabadsága, a vélemény nyilvánításának a függetlensége az újságírók ügye. Úri huncutság, s csupán nekünk, sajtómunkásoknak fontos, hogy azt írhassuk, amit csak akarunk.
Jelzem, eddig sem azt írtuk, amit csak akartunk. Azt írtuk, amit hasznosnak hittünk, és amiről úgy véltük, előre viszi a világot. Amiről azt gondoltuk, hogy segít megvilágítani azt, ami szándékosan, vagy éppen akaratlanul homályban lett hagyva.
Volt, hogy csupán szórakoztatni akartunk.
De leginkább persze tájékoztatni. Mert azért az fontos, hogy az ember tudja, mi történik a világban, és mindezt lehetőleg ne csupán egy oldalról megvilágítva tudhassa, hanem, ha úgy látja jónak, többféle véleményt is meghallgathasson.
Nem kötelező persze – maga a tájékozódás sem kötelező. Vannak, akik nem is élnek ezzel a lehetőséggel, nem olvasnak újságot, nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót.
Szívük joga.
Jó lenne, ha nem csupán tájékozatlannak, de tájékozottnak lenni is jogunkban állna. Hogy ne csak arról tudhassunk, ami a hatalomnak kedvére való.
Cornstein a CEU-n: a kormánysajtóban se kép, se hang
A Magyar Távirati Iroda több hírben is foglalkozott azzal, hogy Budapestre érkezett David Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete. Egyik – még az érkezés előtti – hírükben elmondták, hogy az amerikai diplomata nagy várakozással tekint megbízatása elé, megérkezése után pedig arról tudósítottak, hogy átadta a megbízó levelét Áder János Köztársasági elnöknek. Aztán írtak arról is, hogy fogadta őt Kövér László házelnök.
David Cornsteinnel kapcsolatban csupán egyetlen momentumról felejtett el beszámolni a Magyar Távirati Iroda és úgy általában a közmédia, valamint az összes, kormányhoz közeli újság: arról, hogy David Cornstein egyik első útja – Budapestre érkezésének harmadik napján – a Soros György által alapított Közép-Európai Egyetemre (CEU) vezetett.
Kíváncsiak voltunk, miként számolt be a közmédia, valamint a kormányhoz közeli médiabirodalom az amerikai nagykövet egyetemi látogatásáról, s kezdtük keresni az ott megjelent híreket. Mág azt is megvalljuk, hogy előítéletesek voltunk: azt gondoltuk, néhány sorban elintézik az eseményt, esetleg még fikázzák is, vagy Sorosra és a migránsokra kenik, hogy a magyar kormány még mindig nem írta alá az egyetem működése szempontjából sorsdöntő, amúgy régóta letárgyalt és megfelelően előkészített szerződést.
Tévedtünk, semmi ilyen nem volt. Pontosabban: semmi nem volt. Se kép, se hang. Se szöveg.
A magyar adófizetők pénzén fenntartott közmédia, valamint a vele szövetséges, kormányhoz közeli sajtó egyetlen szóra sem méltatta, hogy az új amerikai nagykövet egyik első útja a CEU-ra vezetett. Így aztán azok a magyar polgárok, akik csupán ezekből a médiumokból tájékozódnak, máig nem tudják, hogy David Cornstein a CEU-n járt, beszélgetett az egyetem vezetőivel és néhány diákjával, valamint elmondta, hogy milyen nagyra értékeli az ott folyó munkát.
A közmédiára évente több mint 80 milliárd forintot fizetnek ki a magyar adófizetők. Nem viccből perkálnak le ennyi pénzt, nem azért, mintha nem tudnák másra elkölteni.
A magyar adófizetők azért adnak ennyi pénzt a közmédiára, mert azt szeretnék, hogy az tájékoztassa őket Magyarország és a világ dolgairól. Elfogulatlanul, hitelesen, gyorsan. A közmédia azonban becsapja azokat, akik – adóforintjaikkal – lehetővé teszik a létezését. Úgy tesz, mint a szélhámos szerelő: felmarkolja a pénzt, aztán nem végzi el a munkát.
Vagyis, a magyarországi közmédia és csatolt társai nem azt teszik, amivel a magyar polgárok megbízták: nem tájékoztat, hanem elhallgat, mellébeszél, ködösít és maszatol.
A kormány parancsát lesi, de pénzért a magyar polgároknak tartja a markát.
Liberálisok: független pénzügyi alapot a sajtó megsegítésére
A Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, majd a Heti Válasz megszűnésével alig maradt olyan lap, amit ne a Fidesz közvetlen baráti köre működtetne, vagy a Fidesz kegye tartana fenn.
Tarthatatlan, amit a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta tesz a magyar sajtóval. A totális centralizálással a vidéki média az Orbánhoz közelálló oligarchák kezébe került – állapítja meg a Magyar Liberális Párt közleménye: A történelmi emlékezetünket segítő, magyar kulturális életet kiegészítő nemzetiségi műsorokat szüntettek meg, helyükre pedig a Fidesz központosított propagandáját erőltették. A „közszolgálati médiának” a tájékoztatás helyett az Orbán-kormány gyűlöletkeltő, uszító politikájának közvetítése lett az elsődleges célja és feladata.
Miközben a Fidesz a saját képére formálta a magyar sajtót, megszüntették a szabad versenyt a piacon.
A kormánylapokat közpénzből tömték ki, piaci alapon pedig lehetetlenné vált kormánykritikus sajtót működtetni. A szereplők félnek, és joggal félnek a kormányzat retorziójától. A Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, majd a Heti Válasz megszűnésével alig maradt olyan lap, amit ne a Fidesz közvetlen baráti köre működtetne, vagy a Fidesz kegye tartana fenn.
A Liberálisok ezen a pár – még létező – sajtóorgánumon szeretne segíteni,
ezért egy olyan független, nem párt, és nem kormányzati alapú kuratórium létrehozását javasolják, amely lehetővé tenné a szabad piac érvényesülését, és vállalkozóknak, befektetőknek adna lehetőséget a sajtótermékek támogatására. Amelyben nem fideszes oligarchák között osztanák szét előre a pályázati pénzeket, hanem szabad pályáztatás útján, teljesítmény alapú rendszeren belül döntenék el független szakértők, hogy a társadalom objektív tájékoztatásával melyik sajtótermék szolgált rá az állam és az adófizetők támogatására.
Nem hagyhatjuk, hogy a Fidesz még több független szellemi műhely munkáját lehetetlenítse el! Itt az ideje megszüntetni a kora kádári időket idéző helyzetet, amely demokratikus viszonyok között, Európa nyugati országaiban teljesen elképzelhetetlen. A demokrácia alapja, a sajtószabadság és annak utolsó morzsái a tét – áll egyebek között a Liberálisok közleményében.
1200 ember kapott menekültstátuszt Brémában
A német sajtó szerint a helyi hivatal úgy adott ki 1200 tartózkodási engedélyt migránsoknak, hogy nem vizsgálta meg alaposan azoknak az indokoltságát. Emiatt a belügyminiszter vizsgálatot indított a brémai hivatal főnökasszonya ellen, akinek 18 ezer kérelemmel kellett megküzdenie. Egyes lapok szerint fennáll a korrupció gyanúja is Brémában.
Seehofer belügyminiszter jelezte: részt vesz a Bundestag belügyi bizottságának a vitáján, melyet két ellenzéki párt kezdeményezett. Az Alternative für Deutschland és a szabaddemokraták azt szeretnék, ha mind kevesebb nenekült kapna tartózkodási engedélyt. Szeretnék elérni a brémai hivatal vezetőjének leváltását és az egész rendszer szigorítását.
Ehhez már a parlament jóváhagyása kell. Ennek érdekében a két ellenzéki párt parlamenti ülést javasol a migráns ügyekben, de ezt Merkel kancellár mindenképp szeretné elkerülni. Ebben a kérdésben ugyanis a kormány is megosztott: miközben Seehofer belügyminiszter a kemény vonalat képviseli addig a szociáldemokraták a menekültek emberi jogait hangsúlyozzák.
Ráadásul Bajorországban ősszel választások lesznek, és Seehofer nemrég még a bajor CSU vezére volt.
A legutóbbi választáson a CSU visszaesett, mert a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland migráns ellenes fellépésével jelentős számú szavazóját vette el.
Az Alternative für Deutschland is nehéz helyzetben van, mert a sajtó szerint az előző elnök idején orosz pénzeket kaptak. Putyin elnök közismerten szívesen támogatja a szélsőjobboldali mozgalmakat és szervezeteket egész Európában. A brit titkosszolgálat feje, Andrew Parker épp Németországban vádolta meg Putyin elnököt azzal, hogy beavatkozik az európai államok belügyeibe.
Németországban a közvéleményt rendkívüli mértékben megosztja a menekültek ügye, és ezt használja ki Oroszország. Merkel kancellár ugyanakkor jó viszonyt ápol Putyin elnökkel. Legutóbb pénteken találkoztak Szocsiban, ahol oroszul beszélgettek hiszen a kancellár asszony tanulmányait részben Leningrádban /mai nevén/ Szentpéterváron végezte.
„Szükség van az újságírásra, hogy elszámoltassák a politikusokat”
Mi a szabad sajtó szerepe az álhírek uralta demokráciákban – erről beszélt a New York Times magyar származású munkatársa, Lipták Ádám Budapesten. Ugyan Amerikáról beszélt, de nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a magyar helyzettel.
Fotó: CEU
A második generációs amerikai, magyarul kitűnően beszélő Adam Liptak, vagyis Lipták Ádám a Yale-en végzett, majd 14 éven keresztül jogászként dolgozott Amerikában, elsősorban a sajtószabadsággal foglalkozó ügyekre specializálódott. 16 éve dolgozik a világ egyik legtekintélyesebb újságjánál, a New York Times-nál. Újságírói munkájáért több kitüntetést is kapott, mellette a University of Chicagón, a New York Universityn és a Yale-en is tart, illetve tartott órákat.
Most a CEU-n tartott előadásában arról beszélt, hogy Amerikában a sajtó korábban hihetetlenül erős volt, komoly gazdasági háttérrel,
most viszont támadás alatt áll.
Donald Trump ugyanis folyamatosan kirohanásokat intéz a sajtó ellen, leginkább azzal a céllal, hogy hiteltelenítse: ezért hívja fake news-nak vagy a nép ellenségének az őt kritizáló, vagy épp róla kínos tényeket közlő médiumokat, és ezért támad személyében is bizonyos újságírókat.
Itt kell megjegyezni: Lipták kijelentette, hogy nem ismeri a magyar belpolitikát, de az előadásában nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a mai magyar valósággal.
Az újságíró azt is mondta, hogy Trump többször is „a hanyatló New York Times-nak” nevezte munkahelyét. Ő erre csak annyit reagált: „köszönjük, remekül vagyunk”,
az ilyen támadásokra színvonalas munkával igyekeznek válaszolni, és nem ijednek meg.
Sőt, ahogy fogalmazott, Trump bizonyos szempontból még segítséget is jelent nekik: az embereket ugyanis kifejezetten érdeklik a róla szóló hírek. Más szempontból viszont komoly kihívásokat jelent az új korszak: a folyamatos támadások és sértések miatt is ugyanis jelentősen csökkent a sajtóba vetett bizalom.
Trump ráadásul azt is megígérte, hogy szigorítani fogja a rágalmazásokról szóló törvényt, igaz, ezt nem igazán tudja megtenni. Egyrészt azért, mert ez nem szövetségi, hanem állami hatáskör, másrészt pedig azért, mert
az amerikai alkotmány kifejezetten védi a szólás- és sajtószabadságot,
az alkotmányt pedig az elnök nem tudja megváltoztatni.
Trump egyébként elnöksége előtt is hírhedt volt arról, hogy rengeteg rágalmazási pert indított róla szóló cikkek miatt – igaz, ezek túlnyomó többségét el is vesztette.
Lipták Ádám megfogalmazása szerint a jog továbbra is védi az amerikai sajtót – erre az is bizonyíték, hogy bármelyik elnök is támadta meg a médiát azért, mert az újságírók a munkájukat végezték, bíróságra egyik ügy sem jutott.
Annyiban viszont nehezebb lett a sajtó dolga, hogy
sokkal nehezebb lett információkat szerezni.
Itt Lipták nem a kiszivárogtatásokra gondolt, mert, mint mondta, azok a Trump-féle Fehér Házban példa nélkül, a média sokszor szinte valós időben kapja értesül bizalmas dolgokról, hanem olyan információkra, amelyet például az állami hivataloknak kellene kiadniuk. Hiába tartoznak ezek az információszabadságról szóló törvény hatálya alá, sokszor csak perrel lehet megszerezni őket, ezek viszont drágák, így sok kisebb médium nem engedheti ezeket meg magának.
Emellett az is fontos, hogy az állandó fenyegetések, még ha többnyire üresek is, a kisebb újságokat elriaszthatják attól, hogy komoly oknyomozó munkát végezzenek. Pedig, ahogy mondta, a sajtó ezt nem magért teszi, vagy kellene megtennie, hanem azért, mert a nyilvánosság, az emberek számára ők juttatják el az információkat.
Igaz, ez is változik valamennyire. Felmérések szerint ugyanis az amerikaiak többsége már nem elsősorban a sajtóból szerzi a híreket, hanem például blogokról vagy különféle „alternatív” médiumokból. És ez legalább annyira veszélyes, mint a fenyegetések, vagy ahogy Lipták fogalmazott:
„a kapuőr funkció elvesztése azt jelenti, hogy nagyon sokat vesztettünk”.
Pedig szavai szerint „tényleg szükség van az újságírásra, hogy elszámoltassák a politikusokat”. Éppen ezért, hiába kell egyre növekvő nyomás alatt dolgozniuk, mint mondta, ez nem igazán érdekli őket, ők folytatják a munkájukat.
