Kezdőlap Címkék Sajtó

Címke: sajtó

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 22. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Origóból mindenki megtudhatja, hogy továbbra is baloldali fölény van a tömegtájékoztatásban, a balliberális médiahálózat pedig uszítja a tüntetőket. Az kiderült, hogy a ballibsi sajtó által felhergelt ellenzékiek gyűltek össze egy kis tüntizésre a Várban. Mindezt persze hiába teszik, hiszen nem segít az erőszak az ellenzéken.

Baloldali fölény van a tömegtájékoztatásban, uszítanak

Az elmúlt napok ellenzéki tüntetései alatt a balliberális médiahálózat megmutatta, hogy semmi más nem érdekli, csak az ócska uszítás. Az Indextől kezdve Soros blogján át a Mércéig mindenki totálisan kivetkőzött magából: konkrétan hergelték, uszították az embereket a kormány ellen, a függetlenség látszatára egy másodpercig sem figyeltek.

A rendszerváltást követően nemcsak a kommunista politikai és gazdasági elit, hanem a velük szoros összefüggésben lévő médiaelit is átmentette a hatalmát. Aztán hosszú idő után eljött a sajtószabadság időszaka. A nemzeti média felvette a versenyt a posztkommunista médiaelittel, és novemberben sosem látott erőt mutatott fel azzal, hogy egy alapítványba tömörült. A felzárkózás ellenére azonban továbbra is baloldali fölény van a tömegtájékoztatásban. (Origo: Ez már nem egyszerűen hazug propaganda, hanem nyílt hergelés volt)

A felhergelt ellenzékiek a Várban gyűltek össze egy kis tüntizésre

Az ellenzéki média és a politikusok által felhergelt ellenzékiek ezúttal a Sándor-palota előtt tüntettek, miután Áder János aláírta a munka törvénykönyvének módosítását.

A törvény elleni tiltakozáshullám leginkább annak köszönhető, hogy a balliberális média, az Index-HVG-444-tengely átvette az ellenzéki pártok elnevezését – „rabszolgatörvény” – és hazugságokat terjesztett a módosítással kapcsolatban. Aki csak ezeket a médiumokat olvassa, annak gyakorlatilag fogalma sincs a törvénymódosítás valódi tartalmáról, csupán elferdített, propagandisztikus képet kaphatott. Ennek kirívó példája, hogy a Heti Válasz egykori munkatársa, a jobboldallal szembeforduló Stumpf András egy német lapnak azt nyilatkozta, hogy a munkavállalók „négy év után” kapják meg a pénzt a túlórák után – ezzel ő is bekapcsolódott a nemzetközi szintre emelt a dezinformációs kampányba. (888: Ezúttal a Várban gyűlt össze az ellenzék egy kis tüntizésre)

Nem segít az erőszak az ellenzéken

Több olyan pártnak is csökkent a népszerűsége az áprilisi választáshoz viszonyítva, amelyek részt vesznek az év végi, helyenként erőszakba torkolló túlóratörvény-ellenes tiltakozásokban – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készített reprezentatív felméréséből.

Az elemzés szerint míg a Fidesz–KDNP a biztos szavazók között – áprilishoz képest – 7 százalékponttal növelni tudta a támogatottságát, s így jelenleg a legvalószínűbb listás eredménye 54 százalék, a Jobbik rendkívül nagy mértékű népszerűség-csökkenést könyvelhetett el.

Mint írják, az utcai politizálást hirdető pártok népszerűsége összességében hét százalékponttal csökkent a választások óta, s azzal, hogy a radikalizmus felé fordultak, csupán a társadalom egy szűk rétegének támogatottságát tudták megszerezni. (Magyar Idők: Erősödött a Fidesz, nem segít az erőszak az ellenzéken)

Déli kávé Szele Tamással – Sajtó, keserűen

Akkor ma beszélgessünk kicsit e mellett a kávé mellett a valóságról. A hírekről. Arról, hogy fontosak-e egyáltalán és arról, hogy honnét fogjuk őket kapni ezentúl. Arról, hogy mennyivel lettünk szegényebbek a sajtó centralizálása által, és mibe kerül ez nekünk. Meg arról, hogy fontos-e az igazság egyáltalán?

Hát, hogy honnét fogjuk venni a valós híreket, az jó kérdés, kizárólag online forrásokat lehetne ajánlani, és azokat sem árt fenntartásokkal kezelni, mert nem mind igaz, ami online, de az most történelmileg úgy alakult, hogy minden gyanús lesz, ami nyomtatott. Kiváló kollégáim már alaposan beszámoltak lapunk hasábjain a magyar sajtót alapjaiban megrázó centralizálási hullámról, arról, hogy a kormány akkora sajtókartellt alakított ki, amekkora még sosem létezett a történelem folyamán (minden kartelltörvény ellenére) Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány néven, erről nem is bocsátkoznék részletekbe, került abba a csoportba tücsök és bogár, sőt, sajnos

a Szabad Föld is ott van most már.

Erről nekem (és másoknak is) jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, üzleti összefonódásokról és a választókon egymás közt hangosan röhögő, elvileg egymással szemben álló pártpolitikusokról, ám a szekér haladt, és tegnap jött a Hiób-hír: a Vasárnapi Hírekre se számítsunk többé.

Elvileg nem szűnik meg, csak beolvad a Népszavába, csak hát dolgoztam én majdnem tíz évet egy Kurír című lapnál is, ami közjogilag máig nem szűnt meg, ámde a tulajdonos „szünetelteti a működését”. 1998 óta szünetelteti, nyilván azért, hogy sem azonos, sem hasonló című nyomtatott lapot ne lehessen indítani az engedélye nélkül. Minő véletlen: a Kurírt is az első Orbán-kormány szüntette meg. Hát, ha pesszimista vagy inkább realista vagyok, azt mondom: lesz a magyar sajtóban olyan cím, hogy Vasárnapi Hírek, csak éppen ilyen lap, na, az nem lesz. És akkor most nagyon udvarias maradtam, tekintve, hogy az elmúlt három-négy évben szerénytelen személyem ennek a lapnak, mármint a Vasárnapi Híreknek a külső munkatársa volt. Főként külpolitikai elemzésekkel foglalkoztam volt.

Akkor mostantól vagy nem tehetem, vagy csak máshol.

És kevés „máshol” kerülközik: pillanatnyilag csak két helyen lehetséges ez, az egyik épp a Független Hírügynökség.

De nem panaszkodom: mit szóljanak azok a belső munkatársak, akik szerződésük és esetleg magasabb pozíciójuk miatt nem is vállalhattak máshol munkát? Nekik most sokkal rosszabb, bár én is megérzem, nem akármennyire, hogy valahol egy irodában két politikus egymás markába csapott.

Csapna a markukba a ménkű, az.

De mindkettőnek.

Honnét fogunk informálódni?

No, de hogy térjünk vissza a témánkhoz: akkor honnét fogunk informálódni? Magyar nyelven már sajnos nem tudok olyan nyomtatott napilapot mondani, amiben feltétlenül megbíznék, illetve a Népszava lehet még hiteles, amíg fennmarad.

Mondjuk az is igaz, hogy mikor az Origót elfoglalták a kormánycsapatok, ezrek tüntettek, a Népszabadság aljas megszüntetésekor százak demonstráltak, a Szabad Föld eladásakor már csak tudomásul vette a közönség a tényt, és mikor majd megszűnik a Népszava, nem fogjuk egyhamar megtudni – mert nem írja majd meg sem az Origo, sem a Magyar Idők.

Azt tudnám javasolni a hírre éhes olvasóknak, hogy a napi híreket online tudják meg, azokból a portálokból, amelyeket hitelesnek találnak – de az Égre, azért tessenek ellenőrizni még azt is. Nem azért mert akár mi, akár a kollégák szándékosan hazudnánk, ferdítenénk, távol álljon tőlünk – de a mai, valóságon túli álhírvilágban megeshet akármelyik, egyébként hiteles portállal, hogy elhisz egy hamis hírt, és az onnét kiindulva végigfertőzi a maradék, valódi sajtót is. Szóval: azt fogadjuk el ténynek, ami legalább három, egymástól független forrásban azonos lényegi tartalommal jelent meg. Tudom, fárasztó és időigényes mindent ellenőrizni, de legalább a fontosabb hírek esetében érdemes – azzal kapcsolatban, amit én magam írok le, bármikor állok a próba elébe.

A nyomtatott sajtó helyzete már nem is kérdéses. Aki nem hajt fejet, nem áll be a sorba, annak vége. Vége akár gazdasági, akár szakmai érdekvédelem szempontjából.

Tetszettek már hallani a tervezett Sajtókamaráról?

Az egy csodálatos szervezet lészen.

A tervezete személy szerint Szöllősi György nevéhez köthető, aki most a Nemzeti Sport főszerkesztője, de korábbi szakmai sikerei közé sorolhatjuk, miszerint a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is volt kommunikációs igazgatója. Kiket kért fel a tervezet kidolgozására? A Magyar Sportújságírók Szövetségét, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségét, a Protestáns Újságírók Szövetségét, valamint – L. Simon Lászlót. Ő már tett is javaslatokat „belső szakmai fórumokon”, kár, hogy ezeket a fórumokat nem csak az olvasó, de a szakma gyakorlói sem ismerik.

A legtöbb magyar újságírót tömörítő MUOSZ-t, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét meg sem kérdezték. A jelek arra mutatnak tehát, hogy a magyar újságíró a jövőben vagy a katolicizmusban, vagy a reformációban, vagy a sportban hisz, negyedik lehetőség nincs.

Kamarai tag az lesz, akinek az urak megengedik

A médiumokat és a munkavállalást egyaránt szabályozni kívánják, két egyszerű pont útján:

Minden országos terjesztésű médium tagja kell legyen a Sajtókamarának.

Országos terjesztésű médiumban csak sajtókamarai tag dolgozhat.

Márpedig a kötelező kamarai tagságot súlyánál fogva pillanatok alatt követelheti ki az új sajtókartell – nem kizárt, hogy ez is az egyik célja – és amikor ezt törvénybe iktatják, ami manapság percek kérdése, rá is szögezték a koporsó fedelét az online sajtóra is.

Hiszen nem írhatunk majd országos terjesztésű médiumba, márpedig mivel a netes lapok terjesztése területileg szabályozhatatlan, és nem csak országosan, de globálisan is elérhetők, nyilván nem dolgozhatunk majd online sajtótermékbe egyáltalán, a nyomtatottak közül is csak kerületi vagy üzemi lapba írhatnánk, ha nem lennének azok is mind kormánykézen.

Egyszóval a cél a magyar sajtó teljes monopolizálása

Már nem hagyják szétrohadni az éhező konkurenciát – nyolc éven keresztül hagyták, csak nem akar rohadni az Öregistennek sem, szóval most lépnek ellene. A probléma ugyanis az, hogy hiába van akárhány lapja a kormánymédiának, ezeknek ára, súlya, bevétele (főleg kiadása) lehet, mint a tenger, olvasója viszont annál kevesebb.

A sokat és hisztérikusan emlegetett „balliberális médiatúlsúly” is csak azt jelenti, hogy a kormánysajtót nagyon nem olvassák, a független sajtót annál inkább. Személyes tapasztalatom, hogy jobb napokon egyetlen saját írásomnak van annyi olvasója, mint az agyontámogatott teljes Magyar Hírlapnak – azt hivatalosan napi hatezer olvasóra auditálták, a Magyar Időkről nincs adat, de tudható, hogy ennél is kevesebben olvassák.

Ezt az állapotot nem tudják elviselni (többek között) a kormány sajtóipari szak-, segéd- és szakképzetlen segédmunkásai. Írni nem képesek megtanulni, a mutatók akkor sem javulnak, ha Dárius minden kincsét betolják a lapba – most hát azzal próbálkoznak, hogy megfojtják a konkurenciát, hátha megszerzik az olvasóikat.

Nem fog sikerülni, borítékolhatom, a magyar olvasó ugyanis nagyon kényes arra, ha hazudnak neki vagy hülyének nézik: azt készséggel elhiszem, hogy alulinformáltak lesznek az emberek, de mivel nem fognak hitelt adni a kormánymédiumok hazugságainak, félreinformáltak nem.

A fontos merény kifordul medribül s elveszti tett nevét, mondanák a Hamletben.

Kritikus, sőt életveszélyes napokat él át a magyar sajtó nem kormányközeli része.

Tisztázzuk magunkban: fontosak a hiteles hírek?

Létfontosságúak.

Mi a propagandamédia célja?

Elsősorban az, hogy elhitesse velünk megbízói hazugságait, de másodsorban az is, hogy megingassa bizalmunkat mindenféle hírben.

És ha majd az eszünk nem hisz senkinek és semminek, eljön az ő idejük: a hazug, érzelmeket felkorbácsoló híreikkel arra vehetnek majd rá bárkit, akárkit és mindenkit, amire csak akarnak.

Kívánatos számunkra ez az állapot?

Nagyon nem kívánatos.

Mit tehetünk ellen?

Tudatosan olvasunk és megválogatjuk, minek adunk hitelt, hazudjon nekünk akár a kormány, akár a piaci kofa.

És drukkoljunk a maradék, független magyar sajtónak.

Kicsit kesernyés lett ez a ma déli kávé, kimaradt belőle a cukor, a tej: hiába, nehéz időket élünk.

Orbán: Már a miniszterelnök sem mondhatja el a véleményét?

– Miniszterelnök úr, köszönjük, hogy fogadott bennünket.

– A sajtó előtt mindig nyitva áll az ajtóm. A magyar emberek tájékoztatása mindennél fontosabb.

. Nem bánja, ha néhány, hogy úgy mondjam, keményebb kérdés is felteszünk?

– El is várom. Mi másról kellene beszélnünk, mint arról, ami az embereket érdekli.

– Köszönjük. Tehát az első kérdés: mit szól hozzá miniszterelnök úr, hogy ilyen szép az idő?

– Magyarország nemzetközileg egyre jobban elszigetelődik. A demokratikus országok vezetői szóba sem állnak velünk, csak néhány diktát…

– De miniszterelnök úr…

– Ami pedig a hazánkat fenyegető mingránsokat illeti: nincsenek ilyenek. Mi találtuk ki a Habonnyal az egészet…

– Látom, miniszterelnök úr vicces kedvében van. Ironizálni tetszik…

– Eszem ágában sincs viccelődni. Szomorú, ha egy ország miniszterelnöke idáig süllyed. Hogy gyűlöletet szít mások ellen. Ellenséget keres, ott is, ahol nincs. Milliárdokat költ uszító kampányra, propagandára, ahelyett, hogy az ország valós problémáival foglalkozna.

– Itt valami félreértés lehet. Miniszterelnök úr, az Ön sajtósa egészen más választ küldött nekem erre a kérdésre… De evezzünk más vizekre.

– Evezzünk. Először egy bohócot jelöltem köztársasági elnöknek…

– Schmitt Pálra méltóztatik gondolni?

– Igen. Találtam egy bohócot, akinek a múltja és a jelene is vállalhatatlan. Nagyon szórakoztató volt, gyakran megnevettetett.

– Ön szórakozott a köztársasági elnökön?

– Plagi bácsin? Igen. Ha tudná, milyen fárasztó egy kormányt vezetni. Hát még egy országot. Nagyon stresszes. Kell valami, hogy az ember kieressze a feszkót. Ha tudná, mennyit röhögtünk a Szijjártóval ezen a Schmitten…

– Szijjártóval?

– Persze. A Peticicán pedig a Lázárral együtt röhögtünk. Hogy mekkora nagy bazi házat vett magának Dunakeszin 167 millióért. Azt mondta, hogy a szülei egy élet verejtékes munkája…Kifeküdtem a röhögéstől…A Lázáron meg a Rogánnal röhögtünk. A londoni luxusútja… Milyen hülyén nézett ki, amikor magyarázkodott. Hát, az tényleg egy jó történet volt.

– Önök, miniszterelnök úr, Rogán Antallal együtt szórakoztak egy másik miniszter rovására?

– Várjon, még nincs vége… van egy papírzsebkendője, könnybe lábadt a szemem a röhögéstől… Szóval, a Rogánon pedig a Matolcsyval szórakoztunk. Hogy hetente nőtt egy szobával a lakása…Aztán az a helikopteres történet. Hát, ezt nem tényleg nem lehet kibírni… De a legviccesebb a Semjén volt. Egy törpepárt fősenkije, aki Svédországban háziasított rénszarvasra vadászik… Bocs, hátba tudna verni néhányszor? … Ha rossz napom van, mindig erre gondolok, és minden bajom elfelejtem.

Miniszterelnök úr, jól van? Ne hozassak egy pohár vizet?

– Egy pálinkát mondjuk, azt felhajtanék, ha lenne hozzá szotyola…

– Miniszterelnök úr, ezt a beszélgetést nem adhatjuk adásba.

– Nem? Én eddig úgy hittem, hogy Magyarországon sajtószabadság van. Milyen ország az, ahol már a miniszterelnök sem mondhatja el a véleményét?

Több mint 500 szerkesztőség Orbán kezében

0

A magyar miniszterelnöknek nem tetszett, amit a sajtó le szokott hozni, ezért átvette az ellenőrzést a tömegtájékoztatásban. Ami Magyarországon történt, az árulkodik arról, milyen lesz a demokrácia jövője – írja a New York Times (The News Is Bad in Hungary).

Itt egy olyan országról van szó, amelyben inog a demokrácia, és egyre inkább a tekintélyelvűség kerekedik fölül. A miniszterelnök azzal nyerte meg a választást, hogy úgy állította be: az EU és Soros segítségével muzulmán migránsok törnek a magyar nemzetre.  Mostanában azután a média java része csak olyasmit közöl, ami megfelel a miniszterelnök populista programjának. Az Átlátszó úgy becsüli, hogy több mint 500 szerkesztőség van a politikus és barátai kezében, szemben a 2015-ös 23-mal. A legnagyobb sajtómogul az egykori felcsúti gázszerelő. A Népszabadságot egyszerűen becsukták.

Más esetekben felvásárolták és belülről alakították át a megszerzett orgánumokat. Az Origo pl. napjainkban szinte kizárólag a felfordulást okozó bevándorlókkal és a Soroshoz kapcsolt összeesküvésekkel foglalkozik a szalagcímekben. Ugyanez a helyzet a Lokállal. Az állami hirdetések alapvetőek a szerkesztőségek számára, és ez megkönnyítette a hatalom számára a terjeszkedést. De szakmabeliek szerint a gyors átalakulásban a pénz mellett a félelem is szerepet játszott. Hogy ti. az újságírók féltek a munkájuk elvesztésétől. A Magyar Hang pedig azért tudja nehezen fenntartani magát, mert az emberek nem szeretnék, ha kitudódna, hogy előfizetnek a lapra. De azért a munkatársaknak így is összegyűlik a minimálbérre való. A kormányzati intézmények sajtótájékoztatóira azonban nem engedik be őket, legyen szó akár egy kórházról. A kérdéseikre sem kapnak választ.

Magyarország azt bizonyítja, hogy bizonyos feltételek megléte esetén csak rosszabbodhatnak a sajtó elleni támadások, a következmény pedig az, hogy az emberek kikapcsolnak. A Pew felmérése szerint a magyar lakosság igencsak hajlik arra, hogy egyáltalán ne figyeljen oda a hazai hírekre.

A Nagy Testvér figyeltet

Az Átlátszó.hu birtokába került egy szerződés mely szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda blogokat, bejegyzéseket figyeltet kulcsszavak alapján.

A Rogán Antal vezette tárca „hírportálok, blogok, a YouTube, a Twitter, a Facebook, és az orosz közösségi oldal, a Vkontakte felületein megjelent cikkeket, posztokat, bejegyzéseket figyeltet egy magáncéggel”. A hivatalos magyarázat szerint az álhírek terjedése ellen küzdenek. Az internetet figyelő szolgáltatást a Mediaradar Információs Ügynökség Kft.-vel írták alá havi nettó 862 900 forint értékben.

Mielőtt felületesen ítélkeznénk, és nekünk is jutna az eszünkbe, amire józan paraszti ésszel minden normális ember gondolna, vagyis, hogy a pártállam már megint terjeszkedik, ráadásul a személyiségi jogaink rovására, vegyünk vissza az amúgy jogos indulatainkból és próbáljuk meg a dolog jó oldalát is észrevenni.

Nem arról van szó ugyanis, hogy a kormány Rogán Antal minisztériumán keresztül megfélemlítené az újságírókat, a bloggereket, számon szeretné tartani, hogy mi a véleményük bizonyos dolgokról, úgymint a korrupcióról, a lopásról és minden másról, ami a miniszterelnökkel és környezetével kapcsolatba hozható.

Ha például az a kulcsszó, hogy helikopter, akkor a kormány nem azt vizslatja, kik azok, akiknek nem tetszik, hogy Rogán Antal helikopterrel utazott a családjával együtt Szabó Zsófi színésznő lakodalmára. Már csak azért sem, mert ahogyan azt Bencsik András (a Demokrata főszerkesztője, korábban a pártállami Népszabadság pártrovatának oszlopa) is megfogalmazta, ez nem urizálás, mert egy helikopter bérlését a középosztály tagjai közül bárki megengedheti magának. Vagyis, a kormány épp azért figyelteti az internetet, hogy a helikopterezés ne csak kevesek kiváltsága legyen, hanem minél több magyar számára váljék elérhetővé.

Ha teszem azt, az a kulcsszó, hogy magánrepülőgép, ebben az esetben nem arra kíváncsi a kormány, hogy kik azok az elvetemült hazaáruló Soros-Sargentini ügynökök, akik már megint olyanba ütik az orrukat, amihez semmi közük. Vagyis, hogy Orbán Viktor miniszterelnök miért magánrepülőgépen repked futballmeccsekre és időnként hivatalos tárgyalásokra, hanem azt szeretnék, ha a magánrepülőzés a mindennapok részévé válna, például olyan esetekben is, amikor beteg a cica és Amerikába vinnénk gyógyíttatni.

Kósa Lajos is lehet kulcsszó, valamint a vele szoros kapcsolatba hozható csengeri örökösnő. Vagy teszem azt, maga Rogán Antal és a letelepedési kötvények, Semjén Zsolt svédországi vadászatai. Vég nélkül lehetne példákat hozni arra, hogy a kormány miként szeretné még a mostaninál is jobbá tenni az emberek életét. Nem kell tehát azonnal a legrosszabbat feltételezni, amikor a Rogán Antal vezette minisztérium most napvilágra került szerződésére gondolunk.

Rogán és társai értünk figyelnek, nem ellenünk – aki ezt nem hiszi, annak utánajárnak.

Ma húsz éve hallgattatták el a Kurírt

Decens hölgyek és urak gyülekeztek pénteken este egy óbudai vendéglőben. Egy húsz évvel ezelőtti eseményre, egykori munkahelyük, a Kurír megszüntetésére emlékeztek.

A Kurír bezárása volt az első a sorban. Amolyan ujjgyakorlat a hatalom részéről, előjáték a Népszabadság, a Metropol, a Magyar Nemzet bezárásához.

Ma húsz éve, 1998. szeptember 30-án (akkor szerdára esett) jelent meg a Kurír utolsó száma. A megszűnés tágabb előzménye, hogy 1998-ban kormányváltás volt Magyarországon. Orbán Viktor lett a miniszterelnök, aki már akkor sem lelkesedett a szabad, tőle független sajtóért.

Október elsején még megjelent egy különszám, amelyet közösségi adományokból finanszírozott a szerkesztőség.

A közvetlen előzmény pedig az, hogy a lap szeptember 30-án cikksorozatot harangozott be az olvasóinak: oknyomozó riportereink az akkori (és mostani) belügyminiszter, Pintér Sándor, valamint a sajtóban csak bombagyárosnak nevezett Dietmar Clodo üzleti kapcsolatairól ígértek cikksorozatot. Ez az írás volt az utolsó csepp a pohárban, a cikksorozatnak csak az első része jelenhetett meg.

A szakmai körökben minőségi bulvárlapnak nevezett Kurírnak utolsó éveiben a Postabank volt a tulajdonosa. A Postabank akkor már döntően állami tulajdonban volt, így Orbán miniszterelnök megtehette, hogy utasítsa a menedzsmentet, hogy szüntesse meg az újságot.

A lapot kiadó P&B Média nevű céget akkor Németh Péter vezette, őt bízták meg azzal, hogy jelentse be: megszűnik a Kurír. Ő azonban ezt nem vállalta, ezért lemondott posztjától. Így végül a Postabank egyik vezető munkatársa, bizonyos Kőhalminé hívta össze a szerkesztőséget szerdán, a kora délutáni órákban és közölte a munkatársakkal, hogy másnap már nem jelenik meg az újság.

És akkor most jusson eszünkbe, amit az ember, aki még sohasem hazudott, a Sargentini-jelentés Európai Parlament-i vitájában mondott: „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akiknek más a véleményük, mint a miénk.”

Felkészül: Index és mindenki más.

Sargentini kapja be, avagy kiverte a biztosítékot a magyar kormánynál

Felháborító, hogy bennünket kritizálnak, mikor épp ellenkezőleg, hálával tartoznának nekünk. Megvédtük Európát, ha mi nem lennénk, Európában már mindenki migráns lenne, és migránsul beszélne. Azt még megértjük, hogy irigyelnek bennünket, amiért nálunk minden jó, de a Sargentini-jelentésben megfogalmazott kritikákat ezzel együtt is felháborítónak tartjuk.

Vegyük például a sajtó szabadságát. Sehol a világon nem olyan szabad a sajtó, mint nálunk. Magyarországon a kormányhoz közeli lapok arról írnak, amiről csak akarnak. Arról pedig nem a kormány tehet, ha mindig azt akarják, amit mi akarunk. Mi azt akarjuk, hogy jelenjen meg a sajtóban, hogy a kormány jól végzi a dolgát, az egészségügyben minden rendben van, az oktatás jó irányba halad, a szegénység megszűnőben. És ezt a kormányhoz közeli sajtó nálunk megírhatja, anélkül, hogy bármilyen retorziótól kellene tartania.

Ezért van az, hogy a miniszterelnök, valamint a Fidesz vezető politikusai csak azoknak az újságíróknak nyilatkoznak, akik olyanokat kérdeznek tőlük, amire ők jól tudnak válaszolni.

Korrupció pedig nincs Magyarországon. Olyan előfordul, hogy egy közbeszerzést nem a legjobb ajánlatot tevő nyer el, hanem valamelyik, a kormányhoz közeli jóbarát. De még mindig jobb, ha a pénzt rendes magyar emberek lopják ki a magyar emberek zsebéből, mintha holmi jöttment idegenek tennék ugyanezt.

Azt írja Sargentini, hogy a magyar kormány fenyegeti az ítélkezés függetlenségét. Ez egy ordas hazugság. A magyar kormány ugyanis kifejezetten azt szeretné, ha kizárólag igazságos ítéletek születnének. Ezért kívánjuk segíteni a bírák munkáját, ezért mondjuk meg nekik, hogy milyen egy igazságos ítélet. Sargentini persze ezt is félreérti, amin nem csodálkozunk, mert ő egy másik, tőlünk idegen kultúrában nevelkedett. Mi nagyvonalúak vagyunk, és elnézzük neki, hogy emiatt nem képes a mi morális szintünkre emelkedni, neki viszont meg kell értenie, hogy mi nem leszünk gyarmat.

Szemben Sargentini állításaival, Magyarországon a tudomány szabadabb, mint az EU többi országában. És ezt a szabadságot semmi nem veszélyezteti. A magyar kormány nem szándékozik lerombolni a Magyar Tudományos Akadémia épületét, és bár Mészáros Lőrinc tett rá vételi ajánlatot, jelenleg nem kívánjuk neki eladni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Magyarországon jelenleg egyetlen akadémikus sincs börtönben, akkor joggal tesszük fel a kérdést: miről beszél a jelentéstevő?

Ami pedig az oktatást illeti: ezen a területen végképp érthetetlenek az ellenünk felhozott vádak. Az, hogy a kormánytagok, valamint a Fidesz vezetőinek a gyermekei nem a közoktatásban, hanem drága magániskolákban tanulnak, nem azt bizonyítja, hogy a közoktatás színvonala nem megfelelő, hanem azt, hogy ezek az emberek jó hazafiak. Vállalják, hogy külön pénzt fizetnek azért, ami másoknak ingyen van. Fizetnek a tandíjért a drága magániskolákban, miközben a nép egyszerű gyermekeinek a gyermekei ingyen tanulnak.

Mi ez, ha nem áldozatvállalás a haza oltárán? Persze, Sargentini ezt nem értheti, hiszen az ő hazája még sohasem védte meg Európát, és ott a kormány nem segíti a bírák ítélkezési munkáját. A sajtóról nem is szólva: jó helyről tudjuk, hogy Hollandiában mindenféle dolgok megjelennek az újságokban, aztán csodálkoznak, ha a kormányuk nem kap kétharmadot.

Úgyhogy, vegyék tudomásul, hogy nagyon fel vagyunk háborodva! Reméljük ez látszik rajtunk, de ha nem, akkor megpróbáljuk még jobban felfújni magunkat, hogy még annál is nagyobbnak lássanak bennünket, mint amilyennek mutatni szeretnénk magunkat.

A CEU oktatója levélben igazította el az amerikai nagykövetet

0

Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, David B. Cornstein az Egyesült Államok budapesti nagykövete a Szombat zsidó politikai és kulturális folyóiratnak adott interjúban azt mondta, hogy Magyarországon vallás-, szólás- és sajtószabadság van, s ha bármelyik sérülne, akkor ő biztosan felszólalna ez ellen.

Mint mondta, eddigi tapasztalataival rendkívül elégedett, pedig sok emberrel találkozott, de senki sem panaszkodott. A NGO-vezetők (a nem kormányzati szervezeteket, azaz, a civileket kell érteni ez alatt) nem panaszkodtak arra, hogy zaklatná őket a hatalom, és a vallási, valamint világi vezetők sem mondták neki, hogy „ez vagy az rossz, szörnyű, kérem, lépjen közbe, segítsen”.

A sajtószabadsággal elégedett amerikai nagykövet csupán a CEU körüli huzavonát kritizálta, valamint azt, hogy Magyarország túlságosan közel került Putyin Oroszországához.

Kertész János, a CEU oktatója levelet írt az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetének.

Az egyetemi tanár üdvözli, hogy David B. Cornstein  szívén viseli a CEU sorsát, és egyik fő feladatának tekinti a magyar kormány által előidézett tarthatatlan helyzet felszámolásában való közreműködést.

Mint írja, meglepőnek tartja azonban, hogy „a demokrácia magyarországi állapotával, a fékek és ellensúlyok rendszerével, a vallásszabadsággal, a sajtószabadsággal, korrupcióval, az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban semmilyen kifogásolni valót nem érzékelt.” Ez meglehetősen ellentétes elődei álláspontjával, akiknek volt alkalmuk hosszabb ideig tanulmányozni a magyar viszonyokat.

Ezt követően Kertész János arról tájékoztatja David B. Cornsteint,  hogy „a magyarországi sajtó döntő mértékben a kormány, illetve a hozzá köthető személyek ellenőrzése alatt áll, így sokszorosan bizonyított módon elfogult.

A közszolgálati média (európai intézmény, közpénzből finanszírozva, a pártatlan tájékoztatás feladatával) a kormány propagandagépezetévé silányult,

és akár hazugságokat is terjesztve szolgálja a kormány, illetve az azt alkotó pártok érdekeit. Az Egyesült Államok polgáraként ön nyilván elismeri a fékek és ellensúlyok jelentőségét, hiszen, Orbán Viktor miniszterelnököt idézve, a fékek és ellensúlyok rendszere az amerikaiak találmánya”.

Az egyetemi tanár szerint sokan vannak még Magyarországon, akik a fékek és ellensúlyok rendszerét a demokrácia elengedhetetlen tartozékának tekintik, és szomorúan látják, hogyan bontották le azt szisztematikusan. „Az ügyészségtől az adóhivatalig, a számvevőszéktől a Nemzeti Bankig a fontos és függetlennek feltételezett intézményeket a központi hatalom szolgálatába állították. Ennek is következménye, hogy a korrupció korábban nem ismert méreteket öltött, a hatalomhoz közel állók mesés sebességű és mértékű gazdagodása elképesztő. A kormányzat a kis egyházak és a civil szféra területén drasztikus intézkedéseket hozott, és akár rendőri zaklatással is a civil szervezetek megfélemlítésére törekszik. A választások ugyan látszólag szabadok, de az esélyegyenlőség elve komolyan sérül, és a kormánypártoknál közpénz és kampányfinanszírozás összemosódik.”

Kertész János idézi az amerikai nagykövet szavait, miszerint „senki sem mondta nekem, hogy ez vagy az rossz.” Íme, én most szólok, írja levele végén a CEU oktatója.

David B. Cornstein: Magyarországon minden nagyon jó

Az új amerikai nagykövet szerint Magyarországon minden nagyon szép, minden nagyon jó és ezért ő mindennel nagyon meg van elégedve. David B. Cornstein a Szombat zsidó politikai és kulturális folyóiratnak adott interjút, ott mondta el, hogy Magyarországon csupa boldog és elégedett emberrel találkozott. Szerinte az országban vallás-, szólás- és sajtószabadság van, ha bármelyik sérülne, akkor ő biztosan felszólalna ez ellen.

Mint mondta, eddigi tapasztalataival rendkívül elégedett, pedig sok emberrel találkozott, de senki sem panaszkodott. A NGO-vezetők (a nem kormányzati szervezeteket, azaz, a civileket kell érteni ez alatt) nem panaszkodtak arra, hogy zaklatná őket a hatalom, és a vallási,  valamint világi vezetők sem mondták neki, hogy „ez vagy az rossz, szörnyű, kérem, lépjen közbe, segítsen”.

David B. Cornstein szerint még a rabbik is jól érzik magukat, legalábbis abban az értelemben, hogy egyik rabbi sem mondta neki, hogy „itt rémes dolgok vannak, itt olyan antiszemitizmus van, hogy szörnyű”.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy David B. Cornstein amerikai nagykövet csupa krónikus hazudozóval találkozott, és a velük folytatott beszélgetésekből vonta le ezeket a következtetéseket, gondoljuk végig, hogy David B. Cornstein miként juthatott az általa említett megállapításokra.

Lehet, hogy egyszerűen csak rosszul kérdezett. A rabbiktól például azt kérdezte, hogy az elmúlt években hány zsinagógát gyújtottak fel és hány zsidó származású magyart deportáltak Magyarországról idegenrendészeti eljárás keretében. Erre mondhatták neki a magkérdezett rabbik, hogy egyet sem, vagyis, eszük ágában sem volt azt válaszolni, hogy „itt rémes dolgok vannak, itt olyan antiszemitizmus van, hogy szörnyű”.

Az NGO-vezetőktől pedig feltehetőleg azt kérdezhette a magyarországi helyzettel elégedett amerikai nagykövet, hogy elmúlt néhány évben hány civil szervezet vezetőjét börtönözték be, hányat lőttek le a nyílt utcán, otthonában, vagy a hivatalában. Miután a válasz nyilván nemleges volt, egyértelmű, hogy David B. Cornstein nem azt a választ kapta, hogy „ez vagy az rossz, szörnyű, kérem, lépjen közbe, segítsen.”

David B. Cornstein az üzleti élet vezetőivel is egyeztetett, és állítása szerint közülük senki nem panaszkodott korrupcióra. Ez is nagyon életszerű, feltéve, hogy az amerikai nagykövet azt kérdezte a vele találkozó gazdasági vezérektől: készül-e a közeli jövőben tönkremenni, esetleg öngyilkosságot elkövetni, vagy, teszem azt, felrobbantani a saját gyárát, amiért Magyarországon eddig soha nem látott méreteket öltött a korrupció?

Nyilván erre is nemleges válasz érkezett, amiből David B. Cornstein helyében mi is azt a következtetést vonnánk le, hogy Magyarországon nincs korrupció, különben az üzleti élet vezetői tele lennének az ezzel kapcsolatos panaszokkal.

David B. Cornstein minden jel szerint jó nagykövete Donald Trump amerikai elnöknek. Nem biztos, hogy más amerikai elnöknek is jó nagykövete lenne, sőt, feltételezhető, hogy más amerikai elnök regnálása esetén nem is lehetne nagykövet.

Azért még David B, Cornsteinnek is van hová fejlődnie. A magyarországi viszonyokról áradozó nyilatkozatában ugyanis kritikusan szólt az orosz függőségről, valamint megemlítette azt is, hogy a magyar kormánynak alá kellene írnia a megállapodást a CEU-ról, mert az nem az USA, hanem Magyarország érdeke.

Még időben szólunk, nehogy baja essék David B. Cornstein amerikai nagykövet úrnak: ezt a két utóbbi megjegyzést nem ártana újból átgondolni.

Hiába ömlik a kormánypropaganda, a közönség inkább a valódi hírekre kíváncsi

A Hír TV visszafoglalása után újraindulhat a Magyar Nemzet, vagyis újabb csatorna öntheti majd a kormánypropagandát. A hír kapcsán megnéztük, hogy különböző médiumokra hitelesített számok alapján mennyien kíváncsiak, hányan kapcsolnak vagy kattintanak oda.

Kezdjük a tévékkel. A fő célcsoportnak tekintett 18-49 éves korosztályban az RTL Klub évek óta tartó stabil fölénye továbbra is megvan, az egész napos nézettségi átlagot tekintve 5-7 százalékkal vezet a TV2 előtt.

Ha csak a hírműsorokat nézzük: a TV2 szinte mindig kiad egy büszke közleményt, amennyiben valamelyik nap a Tényeket esetleg többen nézik, mint az RTL Klub Híradóját.

Túl sok örömre azonban nincs okuk:

az RTL néhány héttel ezelőtti közleményéből ugyanis az derült ki, hogy az idei év első felében 181 napból az RTL Híradó 164, míg a Tények csupán 17 napon nyert. A teljes nézettséget tekintve ez a szám 123 és 58 – amit az magyaráz, hogy a Tényeket többen nézik az idősek közül.

De nem csak a relatív, hanem az abszolút adatokra is kíváncsiak voltunk, ezért megnéztük, hogy egy, random módon kiválasztott héten, mennyien nézték a két hírműsor legnézettebb heti adását.

A 29. héten alig volt különbség a legnézettebb heti adások között (a teljes lakosságot tekintve): mindkét csatornán a július 18-ai adás volt a legnézettebb, az RTL Híradóra 665 623-an, a Tényekre 664 328-an voltak kíváncsiak. A többi hét adatait is megnézve, a legnézettebb adások általában 650-750 ezer nézőt vonzottak.

De mi a helyzet a kisebb csatornákkal? A TV2 piaci körképe alapján általánosságban azt lehet elmondani, hogy

a két nagy kereskedelmi csatornát az ugyanezen két cégcsoport tulajdonában tartozó egyéb tévék követik a nézettségi rangsorban:

a Film+, a Mozi+, a Cool, a Super TV2 és az RTL II közé csak az M4 Sport tud beférkőzni, majd őket követi a Comedy Central, a Viasat3 és az AXN. Ezután jön csak a közmédia hírcsatornája, az M1, az ATV és a Hír TV pedig ennél is jóval hátrébb van a rangsorban a 18-59 éveseket nézve (a TV2 Csoport őket tekinti célcsoportnak, így a körképet is ez alapján készítik el), nem beszélve az Echo TV-ről. A teljes lakosságot tekintve jobban szerepel a Duna TV és az ATV.

Ezeknél a csatornáknál néhány tízezer, a nézettebb műsoroknál 100 és 200 ezer közötti nézőszámról beszélhetünk, a 300 ezres szám túllépése már kiemelkedő sikernek számít. (Ez egyébként az ATV magazinműsorainak többször is sikerült idén.)

És hogy a Hír TV visszafideszesítése mennyi nézőt is érint? Az Index konkrét számokat is szerzett: három napot néztek meg, június 6-ot, 13-at és augusztus elsejét (vagyis a hatalomátvétel napját). Ezek szerint a fél hetes Híradót nagyjából 20 ezren, Kálmán Olga Egyenesen című műsorát pedig 56402-en illetve 51953-an nézték, a helyére lépő Magyarország Élőbent 39640-en. A nyolc órás Híradó nézettsége is 50 ezer körül volt.

Nézzük, mi a helyzet a hírportáloknál – fontos megjegyezni, hogy

csak az országos híroldalakat néztük meg,

a regionálisakat, amelyek túlnyomó többsége szintén kormányközeli, nem. Itt auditált adatokra tudunk támaszkodni. Négy, szintén random módon kiválasztott napot néztünk meg, az egyszerűség kedvéért táblázatba foglaltuk a számokat.

Két alapfogalmat azért érdemes tisztázni: a valós felhasználó (real user, RU) azokat jelenti, akik odakattintanak az oldalra, az oldalletöltés (page impression, PI) pedig az oldalon végrehajtott összes kattintást. Utóbbi szám azért jóval magasabb, mert egy-egy felhasználó akár naponta többször is ellátogathat egy oldalra, illetve egy-egy alkalommal több cikket is elolvashat.

augusztus 7.

augusztus 6.

július 27.

július 17.

RU PI RU PI RU PI RU PI
Index 721378 6331611 727601 6294049 699791 5749179 684063 6594884
Origo 634765 4798455 668040 4914898 620520 4953796 615295 4162017
24 600546 2105958 634593 2219459 723995 2336589 649966 2255602
HVG 333675 1176608 304377 1105493 442701 1438810 321975 1173355
444 298157 1199015 277057 1099656 252982 1005773 262865 1050012
Zoom 106569 216594 102233 195448 144861 251625 153868 235624
Pesti Srácok 31708 101726 34100 96726 37649 114251 23828 83851
888 n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a.
Ripost n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a. n.a.
Blikk 481465 2688130 489854 2827648 415562 2263395 470478 2420957
Bors 107049 388461 107030 393986 83749 364001 113413 441387

Vagyis

a legnépszerűbb online újság továbbra is nagy fölénnyel az Index,

amelyet az Origo követ – már ha az oldalletöltések számát nézzük, az egyedi látogatókat tekintve ugyanis szoros versenyben vannak a folyamatosan fejlődő 24-gyel. Utánuk a Blikk, majd a hvg.hu (náluk hozzá lehet még tenni, hogy a hetilap 30 ezer fölötti példányszámban fogy) és a 444 következik. Leszakadva követi őket a Zoom és az erősen ingadozó számokat mutató Bors, a Pesti Srácokat pedig már közepes méretű oldalnak is nehezen lehetne nevezni.

Kíváncsiak lettünk volna arra, hogy hányan nézik meg egy-egy nap a Ripost vagy a 888 oldalát, az ő adataik azonban nem szerepelnek a listában. A Ripostról néhány hónappal ezelőtti adatokat találtunk, azok alapján a Borshoz hasonló számokat produkált. A 888 néhány hónapja azt írta, 70-80 ezer egyedi látogatójuk van egy nap – de bizonyítékkal nem szolgáltak.

A nyomtatott napilapoknál a MATESZ adataira lehet támaszkodni. Az elérhető legfrissebb számok ugyan hónapokkal ezelőttiek, akkor a Népszavából nagyjából 20 ezer, a Magyar Nemzetből 13 ezer példányt adtak el. A Magyar Idők nem auditáltatja magát, de szakmai becslések szerint 10 ezernél kevesebbet adhatnak el belőle. Nem véletlen tehát, hogy a hírek szerint meg is szüntethetik, ha újraindul a Magyar Nemzet.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy

a bulvárlapok közül jóval több fogy:

A Blikk 96 ezer, a Bors 53 ezer fölötti példányszámot produkált. A Ripostról itt sem voltak adatok.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!