Kezdőlap Címkék Rónai Egon

Címke: Rónai Egon

A JOBBIK FOGA FEHÉRE

Azért ezt ne hagyjuk szó nélkül. A Jobbik frakcióvezetője, Lukács László György a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű elbontását kezdeményezi. Mindjárt a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz fordul, hogy mint jobboldali pártok értsenek egyet ebben a szintén jobboldali Jobbikkal. Mindezt a Jobbik számára az orosz-ukrán háború teszi különösen időszerűvé. Akkor is hódítottak az orosz katonák, most is hódítanak.

Még Rónai Egonnak is elmondta ezt a derék frakcióvezető az Egyenes Beszédben, Rónainak pedig semmi érdemi észrevétele nem volt a dologhoz, megértően fogadta a kezdeményezést.

Vegyük észre: Lukács frakcióvezető célja a Jobbik jobboldali identitásának újjáélesztése, szemben Jakab Péter populista, baloldalra hajazó krumplis-párizsis politikájával. Kezet nyújt a Fidesznek és a Mi Hazánknak. (Ne felejtsük, a pártelnök Gyöngyösi Márton már meghirdette, hogy többé nincs együttműködés a DK-val, ami szerintem rendben is van, számomra már korábban is rendben lett volna, főleg, ha a DK tartott volna ki amellett, hogy nincs együttműködés a Jobbikkal.)

Csakhogy a Szabadság téri felszabadulási emlékmű mégis csak valami másról szól. A Vörös Hadsereg 1944-45-ben a náci Németország és a vele szövetséges Horthy-Magyarország hódító hadseregeit visszaverve jutott el a Kárpátokig. Nem a Szovjetunió támadta meg Németországot és szövetségesét, Magyarországot, hanem a náci Németország és szövetségese, Magyarország (valamint Románia, Szlovákia, Horvátország, Olaszország) támadta meg a Szovjetuniót. A Vörös Hadsereg pedig, miután kiverte a hódítókat a Szovjetunió területéről, nem állt meg Berlinig, és persze Budapestig. A szovjet katonák, akiknek a Szabadság téren emléket állítottak, a náci Németország és szövetségese, Horthy- illetve Szálasi-Magyarország ellen harcolva vesztették életüket. Az emlékmű nem Magyarország Szovjetunió általi megszállásáról szól, hanem a Wehrmacht és a vele szövetséges, korábban Ukrajna megszállásában jeleskedő magyar honvédség ellen harcoló szovjet katonák áldozatáról, akik között oroszok, ukránok és az egykori Szovjetunió más népének fiai egyaránt ott voltak. Ezt összemosni a putyini Oroszország hadseregének Ukrajna elleni hódító háborújával igazi hamisítás. Ebben a hamisításban talál vissza eredeti identitásához a Jobbik. Meg eszmei partnereihez, a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz. Kimutatja a foga fehérét. Lássunk tehát világosan.

Nem ártott volna, ha ezt az ATV műsorvezetője is észrevette volna. De hát miért is vette volna észre.

Poszt

Kitettem egy posztot, amelyben azt a kérdést tettem föl, vajon a kormány a benyújtott módosító javaslata révén önmagából csinál-e hülyét, mert az Európai Bizottság könnyedén átlátja majd annak hazug és újabb átverésre kész tartalmát, avagy az Európai Bizottságból, amely 12 év után is – ezért meg azért – elhomályosult tekintettel hagyja magát átverni, hozzájárulva Európa maradék ethoszának teljes felszámolásához, s elhatalmasodó politikai bornírtságukban utat biztosítva a rablók, gazemberek és kalandorok civilizáción kívüliségének.

A posztom egy helyén ezt írtam:

Mint kiderült, a kuratóriumokba beültetett minisztereknek nem kell távozniuk az alapítványi kuratóriumokból, elég, ha személyes érintettség címén az adott döntéshozatalból kilépnek.

Ez azt a jellegzetesen szemforgató magyaros technikát jelenti, hogy ilyen esetben az érintett (vagyis a politikus) szemérmesen lesüti fényes tekintetét, s kimegy a folyosóra, ameddig a döntést meghozzák a kurátorok, de alkalmazhatják ennek a szemérmetlen és pofátlan gyakorlatnak valamilyen folklorisztikus változatát. Így születik meg aztán a megkérdőjelezhetetlenül objektív, elfogulatlan és abszolút tárgyilagos döntés, hiszen az „odabent” maradottak közül senki sem sejti, nincs is fogalma róla, hogy „odakint” az érintett politikus… és annak hatalmas főnöke milyen döntést tekintene egyedül helyesnek és elfogadhatónak.”

A Mandiner természetesen megint lelopta a szövegemet, amit meg is értek, hiszen szükségük van az olvasható szerzőkre és írásokra, maguk ezt képtelenek biztosítani.

Kiteszik hát, s várják névtelenségbe burkolózó, bátor és elszánt keretlegény-olvasóiktól a kommenteket. És jönnek is azok, szakmányban. Például az alábbi, amelynek remek tollú szerzője, bizonyos „packó” keveset fogott fel ugyan abból, amit írtam (ez emitt rendre így szokott lenni), ám talajt fogott, s bizsergetően vette tudomásul: ma is zsidózhat egy fincsit. A fent idézett soraimat az alábbi veretes parafrázisba sikerült átültetnie, s kitennie a Mandiner nevű elkötelezett kormánypárti, a hatalom támogatását élvező fel- vagy inkább leületre:

Ez azt a jellegzetesen szemforgató zsidó technikát jelenti, hogy ilyen esetben az érintett (vagyis az uzsorás) szemérmesen lesüti fényes tekintetét, s kimegy a folyosóra, ameddig a döntést meghozzák a bajban lévő emberek… Menj a francba, te görény Gáborgyörgy… Semmivel nem vagy jobb, mint az antiszemiták!”

A kormánypárti és a hatalom támogatását élvező Mandiner számára ezek a kommentek képezik a hozzáadott értéket, leginkább azért, mert a szerkesztők is ezekkel a kommentekkel azonosulnak, csak hát ilyeneket nem mernek leírni, hiszen ahhoz – egyelőre még – kellőképpen gyávák: még nem jött el az idejük, de már kétségtelenül kezd szárba szökkenni. Így aztán hangot kap megannyi viceházmesteri heroizmusba és verőlegényi öntudatba tekeredett anonim bajtárs, akik úgy zsidóznak, ahogy a kormánypárti, a hatalom támogatását élvező Mandiner szerkesztősége azt elvárja. Még az sem lehet kizárt, hogy ezeket a kommenteket maguk a szerkesztők írják: mert ha a szerkesztés és az írás nem is fekszik annyira nekik, a fenti nyelvezetben és gondolatkörben kétségtelenül komfortos otthonossággal lubickolnak.
A „packó” nevű jeles szerzőnek lett tehát egy pompás napja, az elkötelezett, kormánypárti, a hatalom támogatását élvező Mandinernek úgyszintén, hiszen ez utóbbi biztosra ment: beetetett, s a lopott, lenyúlt csalira – menetrendszerűen – bukott is az ő nagyérdeműjük.
Lap és olvasói teljes szimbiózisban.
Szimpla világkép.
Utóirat: kb. másfél évvel ezelőtt Rónai Egon megkérdezte tőlem, miért nem megyek be a műsorába? Egyebek mellett azt válaszoltam, hogy nem szeretnék ugyanabba a székbe beülni, amelyben előttem a műsorában gyakorta szereplő mandineres főszerkesztő-helyettes üldögél. Rónai Egon erre valami olyasmit mondott, hogy áh, Gyuri, dehogy is, ő nem „az”, vagy nem „olyan”.
Meglehet, ez engem nem érdekel, magánügy. De a lapja „az” és „olyan”.
Kedves Egon, nézd a Mandiner oldalán megjelentetett lopott anyagokat, s találd meg az összefüggést a kiprovokált, ám rendre az elvárt és remélt hangokat szállító kommentek között.
Nem lesz nehéz, menni fog!
Gábor György

Botrányos

Fürjes Balázs tenyérbemászó modorát ellenpontozza a kormányt szolgáló sajtó, amely egyesével szeretné levadászni az új ellenzéki oldalról megválasztott polgármestereket. Most a hetedik kerület polgármestere került a fideszes sajtó kereszttüzébe. 

„Niedermüller Péter néhány nappal ezelőtti kijelentése az ATV A nap híre című műsorában, ahogy „rémisztő képződménynek” nevezte azt az emberideált, amely a kormánypárti és kormányközeli retorikában nap mint nap megjelenik, s csak a fehér, keresztény férfiembert – én még hozzátenném: aktív, egészséges férfiembert – fogadja el, és kirekeszti a más etnikumúakat, más vallásúakat, kevésbé szerencsés sorsúakat, öregeket és nőket, szerintem teljesen rendben van, helytálló módon jellemzi azt, amit jellemezni kívánt, és amit jellemezni is kell.

Nem látok ebben semmi kivetnivalót, botrányosat pedig végképp nem, Niedermüller igazat mondott, s ezt egy politikai vitaműsorban tette, ahova az ilyen kijelentés való. Hogy Bayer Zsolt emiatt tüntetést szervez az erzsébetvárosi önkormányzat épületéhez, ahol Niedermüller polgármesterként dolgozik, vagy, hogy Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója ezen háborog, azon sincs mit meglepődni, összhangban van ezeknek az uraknak egész tevékenységével, múltjukkal, jelenükkel és jövőjükkel.

Ami szerintem botrányos, az szerintem az, hogy Rónai Egon, aki interjúiban mindenkivel beszélgetve feltűnően megértő, mondhatni empatikus, és ezt sajátos médiapózzá fejlesztette, ezúttal

nem volt hajlandó megérteni, hogy mit is mondott Niedermüller, és bocsánatkérést várt volna el tőle az Egyenes Beszédben. És botrányos az is, hogy Kárász Róbert a másnap reggeli adásban, Niedermüller távollétében mindenféle magyarázat nélkül, mintegy magától értetődően botrányosnak nevezte Niedermüller kijelentését,

és így kért róla állásfoglalást az adásban jelen levő más politikusoktól.

Ez igen, ez valóban botrányos.

Jóváhagyott rágalmazás

Az ATV-ben Puzsér Róbert is megkapta a maga műsoridejét az Egyenes Beszédben, a választás előtti utolsó adásban, pénteken. Mint tudjuk, az ellenzék polgármester-jelöltjeinek egy részét támogathatónak tartotta, másokat azonban nem.

Tizenegy kerületben azt javasolja támogatóinak, hogy érvénytelen szavazatot adjanak le, mert nincs olyan polgármester-jelölt, akit szerinte támogatni lehetne. Krug Emília megkérdezte tőle, hogy mi a baja például a DK-s László Imrével, amire Puzsér azt válaszolja, hogy az, hogy Gyurcsány Ferenc jelöltje. Ezt így indokolta:

“Gyurcsány Ferenc okozta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A trükkök százai, a költségvetés-hamisítás, az államháztartási hiány mértékének eltitkolása, a konvergencia-jelentések meghamisítása, ezt követően annak kiszivárgása, a tüntetések során pedig a szemkilövetések, megkülönböztető jelzés nélküli rendőrterroristák által ütlegelt embereknek a megnyomorítása, és ezt követően a le nem mondás.”

Ebből szinte semmi sem igaz. A költségvetést nem hamisították meg, a hiányt nem titkolták el, a konvergencia-jelentést nem hamisították meg.

Ez legenda, ami arra épül, hogy a márciusi hiányadatot nem a választás előtt, hanem csak az április 7-i választás napját követő hétfőn tették fel a Pénzügyminisztérium honlapjára.

Nem titkoltak és nem hamisítottak semmit. Ezek a tizenhárom éve terjesztett állítások rágalmak. A 2006 október 23-i erőszak azzal kezdődött, hogy az Alkotmány utca torkolatában rendbontók támadták meg a rendőrkordont. Utána is arra törekedtek, hogy a Fidesz nagygyűléséről távozókkal összekeveredjenek, és nagy tömeg ütközzön meg a rendőrökkel.

Míg szeptember 17-én a rendőrök meghátráltak a rendbontók elől, október 23-án nem hátráltak meg, hanem erőszakot alkalmaztak a rendbontókkal szemben, ahogy ezt a rendőrség más civilizált országokban is teszi.

A rendőri fellépés során történtek súlyos hibák, melyek a rendőrség felkészületlenségének tudhatók be. Egyetlen embernek a rendőri ügyetlenségből következő szemsérülése súlyos fejlemény, de a „szemkilövetés” Gyurcsánnyal szemben tizenhárom éve terjesztett megalapozatlan rágalom.
A 2002 és 2010 közötti kormányoknak, illetve a kormányok mögött ott álló MSZP–SZDSZ parlamenti többségnek nyilvánvalóan megvan a maga felelőssége azért, hogy 2010-ben Orbán kétharmados parlamenti többséget szerzett. Sokat írtam erről az elmúlt tizenhárom évben. Ez a felelősség azonban nem adathamisításban és nem szemkilövetésben áll, hanem mindenekelőtt felelőtlen, ámbár akkor éppen népszerű gazdaságpolitikai, költségvetési döntésekben, amelyek a 2006 utáni megszorításokat elengedhetetlenné tették. Gyurcsánynak mint az időszak egyik miniszterelnökének persze kitüntetett szerepe volt ebben. A valódi hibák, a valódi felelősség átlátásához persze komolyabb felkészültségre van szükség, mint amivel Puzsér Róbert szemlátomást rendelkezik, és nagyobb hajlandóságra a kitartó gondolkodáshoz.

Rágalmazni persze könnyebb, mint végiggondolni és megérteni a folyamatokat.

Szomorú, hogy e rágalmak elhangzása után a műsorvezető továbblépett a következő kérdéséhez, és semmi észrevételt nem tett Puzsér vádjaihoz. Ezzel mintegy jóváhagyta az elhangzottakat. Elterjedt dolog ez a magyar médiában, de ez nem menti a dolgot. Éppen ellenkezőleg: hozzájárul ahhoz, hogy ezek a rágalmak már-már közhelyszámba menjenek. Nagy kár.

Dobrev Klára szerint butaság, amivel a fideszes média támadja

0

A DK EP-listavezetője az este Rónai Egonnal beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Dobrev Klára egyebek között azt mondta, hogy butaság, amivel a fideszes propaganda támadja, eddig vagy negyven pert nyertek meg a kormánypárti média ellen.

Az Atv-seknek nincs körömgombájuk

„Az jön be hozzám, akit én hívok, és azt kérdezek, amit akarok” – nyilatkozta Rónai Egon, az Atv műsorvezetője a Független Hírügynökségnek. Elmondta: a csatorna vezetése nem kíván változtatni a műsorstruktúrán a választások után sem, marad tehát a hétköznapokon a politika és a közélet, hétvégén pedig a szórakoztatás. Az Egyenes beszéd műsorvezetője szerint a beszélgetéseiből az derül ki, hogy az ellenzék elfelejtett hinni magában. A kormányzati hirdetésekkel kapcsolatban, amelyek miatt a legtöbb támadás éri a televíziót, azt mondja: körömgomba elleni szert is hirdetnek, pedig nincs egyik munkatársuknak sem ilyen baja.

 

Nemrégiben egy olyan írás jelent meg az egyik internetes hírportálon, amely arról szól, miként adta el magát az Atv a Fidesznek. A cikk kevéssé törődött a tartalommal, vagyis azt, hogy az állítás visszaigazolható-e a műsorokon, rajtatok műsorvezetőkön keresztül… Mindenesetre a facebook tanúsága szerint a csatorna munkatársai nagyon a szívükre vették. Most akkor mi van?

Nem akarom túlokoskodni…De azt gondolom, hogy ha van egy csalódott közönség, amely igyekszik okokat találni az elkeseredettségre, a rossz politikai helyzetre, akkor azt nagyon könnyű felkapni, nagyra fújni, összeesküvés elméleteket, konteókat gyártani. Saját összeesküvés elméletünkkel kell igazolni a saját állításainkat.

Szerintem az egy nagyon komoly problémája az ellenzéknek, hogy elfelejtett hinni önmagában az elmúlt években, miáltal a közönségének sincs meg az a magabiztossága, ami megvolt korábban; nincs meg az az összetartó erő, ami megvan a másik oldalon.

Ezért, ismétlem, magyarázatokat próbál találni a csalódottságára. Ha megnézed a Fórum című műsorunkat, ott a betelefonálók többsége nem a kormánnyal, vagy a Fidesszel foglalkozik, hanem az ellenzékkel. Ugyanez vonatkozik azon politikusok többségére, akik bejönnek hozzám; ők is saját magukkal, az ellenzék problémáival foglalkoznak. Erre most az Atv nagyon jó terep, mert gyakorlatilag az egyetlen olyan felület, amely mögött nem áll párt vagy kormány, hanem teljesen függetlenül működik.

Pont ezt vitatják kollégák, vagyis azt, hogy az Atv független lenne; a kormányzat igenis befolyásolja a csatorna működését, mégpedig a hirdetéseken keresztül.

Lehet, hogy nem szellemesen, de azt írtam erre a vádra a facebookra, hogy az Atv munkatársainak nincs körömgombája, mégis hirdetjük a körömgomba elleni szereket. Az tehát, hogy a kormányzati kommunikáció egy része – és korántsem az egésze – helyet kap egy televízióban, az nem jelenti azt, hogy az mindjárt a kormány televíziója, az azt jelenti csupán, hogy hirdetéseket fogad be az Atv. Ez egy kereskedelmi televízió. De még azt is hozzá kell tennem, hogy nem vagyok feljogosítva arra, hogy az Atv nevében beszéljek, csak a saját nevemben tudok.

Ez igaz, de mégiscsak te vagy az Atv egyik vezető arca. Ezért hiába fogalmazol élesen a műsorodban, teszed fel azokat a kérdéseket, amelyeket fel kell tenni, és azok alapján cseppet sem vagy kormánypártisággal vádolható, mégis rád sütik a bélyeget…

Kezdjük az egészet elölről. Hagyjuk a fenébe azt, hogy miért gondolják a kollégák azt, amit és koncentráljunk arra, ami a lényeg.

Hozzám tényleg az jön be az adásba, akit én akarok, akit én meghívok, akivel beszélgetni akarok, akiről megállapodok a szerkesztővel. Én azt kérdezek, amit akarok, és soha, de soha nem fordult elő az, hogy valakit az akaratom ellenére gyömöszöltek volna bele az adásba, vagy valakit, akit meghívtam, letiltották volna. Soha nem volt ilyen.

Ha kormánypárti, ha ellenzéki politikus jön, soha nem mondja meg senki, hogy mi az a kérdés, amit nem vagy igen… Szerinted így néz ki egy kormánypárti, Fidesz által bedarált televízió? Nekem olyan kollégáim vannak ebben a tévében, akikért tűzbe rakom a kezem. Ilyet ritkán mond ki az ember, mert ebben a szakmában láttunk már karón varjút.

Mutasd csak nincs megégve a kezed?

Nincs, nézd csak meg… Például egy Somos, egy Bombera, egy Schwajda Gergő a híradó élén, Simon Andris, Holló Márta – ezek az emberek baromi tisztességes újságírók, és a többiek is, akiket most nem soroltam fel. Mindannyian a legjobb tudásuk szerint, a legkorrektebb teljesítményt teszik le az asztalra. És senki munkája nincs korlátozva. Mondj nekem még egy helyet ebben a nyomorúságos médiapiaci helyzetben, ahol ezt nagyon magabiztosan ki tudod jelenteni. Hogy azt csinálsz, amit akarsz. Én ezt az Egyenes beszéd kapcsán ki tudom jelenteni.

Beszéltél arról, hogy mi olvasható ki a vendégeidről a megnyilatkozásaik alapján. Most azt kérdezem tőled, hogy mit szűrsz le azokból a percekből, amikor még nem vagytok adásban, és – úgymond – bemelegítő beszélgetést folytattok?

Az ellenzéki közönség jelentős része azt gondolja, hogy a kormánypárti politikusok szinte nem is emberek, miközben nagyon is hétköznapi dolgokat tudok meg róluk, vagyis ebből a szempontból üdítő felismerés, hogy ugyanolyan örömök, vagy bánatok érik őket, mint mindannyiunkat, csak, amikor megszólal az adásban, akkor ragaszkodik már ahhoz az állásponthoz, amit a pártja és ő maga is képvisel. Ami a másik oldalt illeti: pontosan annyira meggyötörtek a helyzettől, mint a híveik. Szóval azért az gyorsan kiderül ám, hogy ki van éppen nyeregben, és ül le velem szemben nagy magabiztossággal, és kérdi na mi van, a másik pedig indítja úgy az informális beszélgetést, hogy hallottad…? Ég és föld… És ilyen is lesz a beszélgetés; az ő attitűdje határozza meg, hiába próbálok rajta fordítani a kérdéseimmel. Tehát, amikor azt látja a néző, hogy ott ül velem szemben egy kicsit meggyötört ellenzéki politikus, ő úgy ül velem szemben civilként is.

Azt tapasztalom, hogy szívesen készítesz olyan portrét, mint például a Húzósban, amely, ha nem is lélektani elemzés, de mégis az embert mutatja be, és ez az egyik éned, a másik a valaha volt sportrajongó. A kérdésem az, hogy lett-e harmadik éned, a politikai érdeklődő?

Hogyne, engem mindig is foglalkoztatott a politika. Ez nem egy felvett szerep, amit a helyzet hozott, hanem csak megtalált az Atv. De persze számomra most is az ember a fontos a politikusból, sokkal kevésbé az közlemény izgalmasabb számomra megtudni, hogy miként éli meg emberileg Széll Bernadett, hogy Németh Szilárd ki akarja tiltani őt a nemzetbiztonsági bizottság üléséről, mint a jogi érvek.

Nem azt tapasztalod, hogy épp az embert ölik ki a politikából?

Pont ezért érdekes, hogy mi maradt meg az emberből. Hét éve, amikor az Atv-hez kerületem, ugyanígy igyekeztem, ezzel a felfogással beszélgetni a riportalanyaimmal. Széll Bernadettel is találkoztam, akkor került be a parlamentbe, és elmesélte, hogy van két gyereke, férje, miként él a család. Azért beszélek erről, mert ma sokkal nehezebb ilyen dolgokat megtudni a politikusokról, sokkal zártabbak, mint akkoriban voltak. Ma mindenki bezárkózik egy kicsit és fél egy kicsit, elkezdte eltartani magától az emberi dolgokat. Ez engem nagyon zavar, mert a választók az emberre szavaznak. Arra, akiben hisznek.  Márpedig nem a lózungoktól kell valakiben hinni, hanem az emberi tulajdonságai alapján. Hogy kimondhassa: ez lesz az én jelöltem, mert megbízható, engem fog képviselni, emberként érzi az én gondjaimat, bajaimat, látja a világ folyását. Szóval meg kell győzni a választót, hogy ember maradt és nem csak politikus.

Te mit változtál a hét éve alatt?

Biztosan tudatosabb lettem, akkoriban sokkal jobban hagytam magam érzelmileg vezetni, mint ahogy most hagyom, mert annak idején sokszor nem jutottam a beszélgetés végére, mármint a mondandó lényegéig, márpedig a beszélgetést le kell zárni. Ha a lényeg vagy lényeges dolgok a levegőben maradnak, akkor az nem egy jó beszélgetés. Ebben biztos változtam, sokkal tudatosabb megyek előre a beszélgetéseimben. De te nem erre voltál kíváncsi.

Erre is. Meg arra is, hogy az ismertség mennyire torzított a személyiségeden?

Remélem, hogy semmit. Sokkal büszkébb voltam arra, amikor – ez 1991 környékén történt -, hogy két fiatal az utcán, hallva a hangomat, utánam szaladt, mert megismertek. A hangom alapján. Ez a Danubius rádió fénykorában történt, akkor ugye ott dolgoztam. Na, ez az ismertség. Az, hogy a tévében látják a fejem és megismernek, ez tök jól esik. Szokták kérdezni, nem fáraszt-e? Engem nem. Szóval azt hiszem nem változtam meg. Tudod, a család meg a gyerekek nagyon rendben tudják az embert tartani.

És mi lesz a választások után? Merthogy azzal is támadják az Atv-t, hogy április után átalakul, inkább a szórakoztatást tekinti majd feladatának… Szóval április 9-én már énekelni fogsz, vagy…

Szerintem Egyenes beszédet vezetek. A televízió vezetése következetesen azt képviseli, hogy a csatorna nem változik. Hétköznap politikai, közéleti műsorokat sugároz, hétvégén szórakoztat. Így dolgozunk, és nyugodtan dolgozunk.

Hol látod magad tíz év múlva?

Érdekes, mert nekem az életem nagyjából tízévente változott. Most hét éve dolgozom itt, de nem gondolnám, hogy tíznél véget kell érnie. Ha a néző elvisel tíz év múlva, én szívesen csinálom ezt tíz év múlva is. Azért, mert

az Egyenes beszéd minden este egy új fejezetet jelent. Látok benne a magam számára estéről estére feladatot, kihívást.

És azt is gondolom, hogy ez a fajta műsor, illetve az Atv-nek ez a fajta berendezkedése időt álló. Ami működik, abba nem kell belenyúlni.

Ezek szerint a karrierről te nem úgy gondolkodsz, hogy valamilyen titulust kellene szerezned…

Voltam én már minden; három rádiónak tulajdonosa, voltam a Danubius Rádió igazgatója, voltam televíziónak programigazgatója, vezettem reklámügynökséget, annyi titulusom volt már. Az, hogy most az Egyenes beszéd műsorvezetője vagyok, nagyon jó titulus. Ez a vezető közéleti műsor ma a piacon.

Nagy Bandó levelet írt Bayernak, és bocsánatot kért Orbántól

0

A humorista a Facebookon írt nyílt levelet Bayer Zsoltnak. Sajnálja, hogy megbántotta a miniszterelnököt, és nem zárja ki, hogy visszatér az irodalomhoz, mert az tiszta, és nem olyan átláthatatlan, mint a politika.

Nemrégiben nagy vihart kavart Nagy Bandó András szereplése az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Pontosabban a beszélgetésnek az a része verte ki a biztosítékot sokaknál, amely miatt a műsorvezető Rónai Egon még az adásban elhatárolódott. A beszélgetésnek ezt a részét az ATV sem tette föl a honlapjára.

Nagy Bandó András az ominózus műsorban szokása szerint a közéletet ostorozta, nem utolsósorban az általa korábban bevallottan kedvelt és szavazatával kétszer is támogatott Fideszt. Rónai Egonnal beszélgetve Nagy Bandó egy kórházi dolgozóra elbeszélésére hivatkozva azt mondta, tudja, hogy melyik kórházban szokták ellátni a miniszterelnök feleségének sérüléseit, amelyeket a férje okozott.

Bayer publicisztikát írt az elhangzottakról, melyben sok más mellett azt írta a humoristáról, hogy elment az esze.

Erre válaszolt mostani posztjában Nagy Bandó. Mint írja, sokan állították meg az adás után, hogy elmondják, mennyire egyetértenek azzal, amit elmondott, mert az ország helyzete őket is bántja.

Ezzel együtt, így

Nagy Bandó, már bánja, hogy megbántotta a miniszterelnököt.

Mint mondta, hezitált, hogy mondja-e a műsorban, amit végül kimondott a miniszterelnökről és feleségéről. A humorista most úgy fogalmazott: a jövőben lehet, hogy „menekülök a közélet zavaros vizeiről, mert úgy láttam, hogy a lényeg láthatatlan, amit látok, az pedig ingerlően zavaros. Lehet, ezután pláne ezt az utat választom, és az irodalomnál maradok, lehorgonyozva egy tiszta, a politikánál sokkal tisztább közegben.”

Nem engedném közös interjúra Rónai Egont és Kálmán Olgát

Hosszabb hírműsorokkal készül az ATV a választási kampányra, de az Egyenes beszédnek nem lesznek alternatív, választási produkciói – mondja a Független hírügynökségnek adott interjúban Németh Szilárd, az ATV 34 éves társ-vezérigazgatója. Azt is elmondja, hogy a Hír tv helyében ő is elcsábította volna Kálmán Olgát, de Rónai Egon személyéhez köthetően megmaradt a kiváló brand, sőt még  növelni is tudták a nézettséget.  Az ATV ma már abszolút meghatározó és hiteles politika csatorna lett, ahová ugyan Orbán Viktor még nem ment el interjút adni, de kormánytagja rendszeres vendégei a műsoraiknak.  Németh Szilárd arról álmodik, hogy az általa vezetett televízió valódi médiabirodalommá válik, és két-három éven belül egy második csatornát is elindíthatnak.  A fiatal vezető arról is mesél, hogy édesapja, Németh Sándor a Hit gyülekezet vezető lelkésze, a gyülekezet pedig a tévé tulajdonosa, de ez nem az a média, ahol a tulajdonos furkósbotként használja a tévéjét.

 

Szabad-e manapság politikai televíziót csinálni?

Szabad.

Mert?

Mert a lehetőségek adottak hozzá, a piac létezik és működtethető. Az ATV ezen viszonyok között is képes arra, hogy nyereséget termeljen, és ez a nyereség a piacról termelődik ki, versenyhelyzetben.

Szerintem te szándékosan értetted félre a kérdésemet; tudod, hogy miről beszélek. Arról tudniillik, hogy ebben a mai magyarországi politikai klímában szabad-e ilyen televíziót működtetni?

Hát persze, hogy értettem, mire célzol. Akkor így válaszolok: kell. Szükség van rá. És, ahogy én látom, senki sem kérdőjelezi meg, hogy az ATV-re szükség van.

Kétségtelen, ma az ATV az egyetlen olyan politikai tévé, amelybe fenntartás nélkül bemennek a politikusok jobbról és balról is. Igazam van abban, hogy fenntartás nélkül, vagy állapodjunk meg csak abban, hogy bemennek…

Fenntartás nélkül. Mindenki persze nem jön be, de a nagyágyúk többsége igen.

Amikor mindenkiről beszélsz, akkor a miniszterelnökre gondolsz?

Nyilván nehezebb egy kormányfőt behívni…

Próbáljátok?

Nem mondanám, hogy minden hónapban, de évente egy-két alkalommal felvetjük. És nem is teszünk le róla, hogy Orbán Viktort is láthassák a nézők a mi stúdiónkban, szerintem lesz ilyen eset. Kormányának a legbefolyásosabb tagjai már rendszeresen vendégünk.

Mivel értétek ezt el?

Azzal, hogy tudatosan kívül tartjuk magunkat a politikai arénán. Nincs szerepzavar a szerkesztőink, újságíróink fejében; ők nem akarnak a szakmai munkájukon túlterjeszkedni. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne erős a kritikai attitűd, ezt nyilván érzékeled te is, de ez nem jelent valamelyik oldalhoz való kötődést, mi nem akarunk hatalmon tartani, vagy onnan eltávolítani valakit, így és ezért lehet a mi televíziónkat függetlennek tekinteni. Ilyen kollégák alkotják a stábot, ilyenekből épült fel a mostani ATV.

Ez azt jelenti, hogy a televíziónak nincs politikai értékrendje?

Nem deklarálunk politikai értékrendet. Bizonyos értékek mellett természetesen elkötelezettek vagyunk, de nem azok konzervatív, liberális, vagy baloldalisága okán. Emberi értékekről beszélek, nem pedig politikaiakról.

Azért a kollégák csak vonzódnak valamelyik irányhoz…

Ez tabunak számít nálunk, semmi közünk hozzá, hogy otthon mit gondolnak, csak az a fontos számunkra, hogy a munkájukat miként végzik. Abban persze benne kell lennie a kritikai szellemnek, anélkül nem létezik újságírás. Nem hiszek például az olyan kormánypárti sajtóban, amelyik, úgymond, elfelejti bírálni, az ugyanis akkor nem sajtótermék.

Azért elmondható: hiába minden függetlenségi törekvés, nem megúszható, hogy stigmatizálják a televíziót. Az ATV-t többnyire baloldali médiaként értékelik, ám ha túl sok jobboldali vendége van, máris jobboldaliként tételezik…

Ez csak egy szűk csoport, ahonnan ilyen kritikák érkeznek.  Már a többség tudja, látja, milyen műsort kívánunk készíteni. Tényleg arra törekszünk, hogy itt minden oldal, minden vélemény hangot kapjon, ellenkező esetben unalmassá válunk.  Egyébként pedig a nézőket is untatja, ha egyoldalú egy televízió. Senkivel sem lehet olyan jól vitatkozni, mint a hatalmon lévőkkel; szükség van az intellektuális izgalomra.  Törekvéseinket különben a számok is igazolják; jelentősen nőtt a nézettségünk a 18-49 éves korosztályban, vagyis a vásárlóképes korosztályban is arra van igény, hogy többféle véleményt tükrözzünk, másként fogalmazva: elutasítják a propagandatévézést.

Ezek szerint a fiatalok körében nőtt az érdeklődés az ilyen típusú műsorok iránt, ugyanakkor az elemzők arról beszélnek, hogy a társadalom egyre apatikusabb, nincs ez egymással ellentétben?

Nem a hírek iránt van apátia. Arra nem gondoltál, hogy esetleg a politikusok, a pártokkal szemben van apátia…

Hát lehetséges… De ha összehasonlítom a politikai műsorok nézettségét a populáris produkciókkal, mit mutatnak a számok?

Egy esti politikai műsort nagyjából 150-200 ezer ember nézi végig az ATV-n – hadd tegyem hozzá gyorsan, hogy az ilyen műsorok nálunk a legnézettebbek -; a Havas a pályán, ami már persze némiképp szórakoztató műsor, nos azt 300 ezren nézik végig. Nem odakapcsolnak egy pillanatra, hanem végignézik. A Barátok közt, vagy az Éjjel nappal Budapest 6-700 ezer embert vonz. Vagyis legalább kétszer, háromszor néznek többen szórakoztató produkciókat, mint hírműsorokat. És ez a normális arány, a világon szinte mindenütt hasonlóak az adatok.

Tudom, hogy a top 50-be bekerülő ATV-s műsorok többsége nem hírműsor. Ez nem ösztönöz benneteket arra, hogy elmozduljatok a politikától?

Nem. Kizárólag a hétvégét szánjuk a szórakoztató műfajnak. Vannak néhányan, akik máris azt híresztelik rólunk, hogy a bulvár irányába indultunk el. Nem mondanak igazat, nyilván megvan az okuk arra, hogy megpróbálják– ki tudja milyen érdekek mentén – becsapni a közvéleményt.  Korábban volt, egy-két bulvárhoz sorolható műsorunk a hétköznapokon is, de ma már nincsenek, sőt: a hírműsoraink hosszát még növeltük is. Hosszabb híradó, hosszabb Start és hosszabb Egyenes beszéd, ez a jelenlegi helyzet. Az ATV-n hétvégén mindig bulvár jellegű műsorok voltak. Ez egy ATV-s hagyomány.  Mi nem leszünk soha bulvárcsatorna, sem most, sem a választások után. Ettől függetlenül nagyon népszerűek a szórakoztató műsoraink: korábbi években hetekig egyetlen műsorunk se került be a heti 50 legnézettebb tv-műsor közé, most 4-5 műsorunk gyakorlatilag minden héten ott van.

Két megrázkódtatás is érte az ATV-t az elmúlt egy évben: távozott a csatorna arca, Kálmán Olga, és sajátos körülmények között, de ez történt Demcsák Zsuzsával is. Milyen törést okozott ez számodra, illetve az egész tévének?

Az általad említett két eseményen kívül is több olyan dolog történt az elmúlt időszakban, amilyenekkel korábban nem találkoztunk. Nem sorolom ezeket, inkább a megoldásról beszélek, és ezt egy névben tudom megjelölni, Rónai Egonéban. Ő volt különben az első ember, akit már én szerződtettem a tévéhez; akkor talán nem sokan gondolták volna, hogy ez a lépés ennyire bejön. A nézők annyira szeretik őt, hogy még a viharos időszakokban is kitartottak az Egyenes beszéd mellett. És azért tették, mert Egon garanciát, minőséget jelentett és jelent számukra. Fantasztikus, hogy egy ember képes ekkora karakterváltásra; Egon korábban zenei rádiót csinált, meg sportriporter volt, ma már szinte senki nem emlékszik erre a korszakára, úgy gondolnak rá, mintha világ életében hírháttér műsorokat készített volna. Alapvetően neki köszönhető, hogy az Egyenes beszéd brandje legalább olyan erős, mint korábban volt. Az elmúlt napokban Amerikától Kínáig hírforrásként szerepelt az Egyenes beszéd. A New York Times, vagy a Washington Post idézte, a print kiadásában is a mi műsorunkat, a sajnálatos és emlékezetes zaklatási ügyben. Szakmailag ez rendkívüli eredmény, soha ilyen nem volt még a műsor életében. Azt akarom tehát ezzel mondani, látva azt is, hogy szinte naponta látom vissza a magyar tévékben is forrásként a mi műsorainkat, hogy nem ért bennünket nagy veszteség. Nyilván emberileg sajnáljuk, hogy ha egy kolléga elmegy tőlünk…

Pláne, ha az történetesen a csatorna arca…

Igen. de ezzel meg is változott az ATV jellege, míg tavaly decemberig egy ember testesítette meg a televíziónkat, addig ma egy csapat tölti be ezt az űrt. Az Egon személye megmentette az Egyenes beszédet, de közben más területeken is erősödtünk. Azt szokták mondani, hogy a siker három összetevőn múlik, a piacon, a terméken és a csapaton, nos, most elmondhatjuk, hogy a csapat nagyon összeállt. Mindent mutatónk szerint jobbak vagyunk, mint egy éve: magasabb a nézettségünk, és nőttek a bevételeink.

Nem tértél ki a Demcsák-ügyre. Szándékosan?

Nem, dehogy. Emberileg abszolút megértem, hogy a családi kötelezettségek és magánéleti nehézségek melletti sokéves hajnalozás után most Zsuzsa tényleg nagyon elfáradt, és újra kell töltenie magát.

Ez most már tényleg a múlt. Nézzük a jövőt. Nehéz időszaka lesz a magyar politikának, és talán a tévének is, elkezdődik a jövő évi választásokat megelőző politikai kampány…

Nem lesz ez nehéz, számunkra legalább is, inkább izgalmas. Egyenes beszéd mutációkat nem fogunk csinálni, inkább a műsoron belül készülünk fel a választásokra. Az esti struktúránkon annyiban változtatunk, hogy hosszabb híradókat adunk januártól. Nekem már ez a harmadik kampány-időszakom lesz, szeretem ezt az időszakot. Tudom persze, hogy ha egy pártnak rosszul mennek a dolgai, akkor a médiát hibáztatja, de ehhez már hozzászoktam, ha úgy tetszik, tudom kezelni.

Kapsz telefonokat politikusoktól?

Kapok, természetesen, de ezek inkább ilyen első napos indulatokból fakadnak. Hat-hét éve kapok ilyen telefonokat, és nem csak politikusoktól. Ez valahol egy normális emberi reakció. Soha nem fogom elárulni kik azok, akik leginkább a telefon után kapnak, ha nem tetszett nekik valami.

Amióta a Hír tévé politikája némiképp változott, nem vagytok egyedül kormánykritikus hangként. Bosszant, hogy így van?

Egyáltalán nem. Sok sikert kívánok a Hír tévének, már csak azért is, mert ez bennünket is ösztönöz, versenyre késztet, nem engedi, hogy ellustuljunk.

Haragszol, rájuk, amiért elcsábították az Olgát?

Nem biztos, hogy a helyzetükben én nem ugyanezt tettem volna.

Ha le akarnám ültetni egy közös interjúra Kálmán Olgát és Rónai Egont, támogatnád az ötletet?

Nem, nem is engedném.

Mert?

Mert az Egon az ATV, az Olga meg már a Hír tv. Nem mosnám össze a brandeket. A Messi és a Ronaldo sem játszik egy csapatban.

De olykor felállnak egy színpadra.

Felállhatnak egy színpadra, de mindenki a saját mezét viselje.

Azt mondtad, te is elcsábítottad volna a Kálmán Olgát. Most kit akarsz elcsábítani?

Akit akartam, vagy akit a kollégáimmal akartunk, azt már elcsábítottam, vagy elcsábítottuk, szóval teljes a csapat. Sokan szívesen dolgoznának az ATV-ben, mert ez, higgye el, a béke szigete; olyan munkahely lett az ATV, amely a baráti köröket nem megosztja, hanem egyben tartja.

Most 34 évesen társvezérigazgató vagy. Hol a karriered csúcsa?

Ha sikerülne ebből a pozíciómból egy, a jelenleginél is komolyabb média portfóliót felépíteni.

Ha médiabirodalommá váltok?

Nevezheted így is. Ez jelenthet például még egy csatornát… Az az álmom, hogy legyen ATV 2, vagy akár ATV 3 is.

Ez álom, vagy terv?

Ez a terv az álmom.

Mennyi időt adsz erre magadnak?

Az ATV 2-t szerintem jó lenne két-három éven belül megcsinálni.

A te édesapád ugye Németh Sándor a Hit gyülekezet vezető lelkésze, az ATV tulajdonosa. Számodra ez a helyzet előnyt jelent, vagy inkább hátrányt?

A belépő szempontjából előny, de, hogy pályán maradjak, hogy a szakma ne egy idiótaként tekintsen rám, az már csak rajtam múlt, múlik. Az elismerésért pedig sokkal többet kell dolgoznom. Már tíz éve dolgozom az ATV-ben, ez talán elég ahhoz, hogy kiderüljön rólam, alanyi jogon is alkalmas vagyok a munkámra. Csapatban dolgozom, komoly tanácsadóim vannak, folyamatosan konzultálok szakmabeliekkel is; remélem, hogy az elmúlt egy év sikerei engem is minősítenek.

A Hit gyülekezetének, mint tulajdonosnak, van befolyása a televízióra?

Ez nem az a tévé, ahol a tulajdonos furkósbotnak használja a szerkesztőséget.

Neked mit jelent a Gyülekezet?

Én is tagja vagyok, semmilyen vezetőségi pozícióm nincs, egyszerű hívő vagyok.

És nincs is ambíciód, hogy legyél ennél több?

Egyelőre nincs. És bár jogász végzettségem van, de a média világához kötődöm.

Elérted már, hogy ne Németh Sándor fia legyél, hanem fordítva, azt mondják: tudod ő a Németh Szilárd apja.

Ehhez még sokat kell letennem az asztalra. Hogy Téged idézzelek: például egy médiabirodalmat építeni.

Befekszünk a Soros-tervnek

Először is azt kellett eldöntenem magamban, miként is viszonyuljak a csütörtök esti ATV produkcióhoz. A produkció ezúttal nem magára a televíziós programra vonatkozik, hanem arra a kezdeményezésre, amely az Egyenes beszéd kulisszái közötti Németh Szilárd-Molnár Zsolt találkozóra. Úgy nézem a tévét, hogy itt most egy valódi politikai vita részese leszek, vagy inkább műsorként tekintek rá; mennyiben élvezetes, mennyiben szórakoztató, mennyiben folytatható.
Aztán, a majd harminc perc végén képtelen voltam eldönteni, mit is láttam valójában. Arra jutottam, nem lehet különválasztani a két szempontot, merthogy valójában egyiknek sem felelt meg. Nem volt műsor és nem volt vita. Valószínűleg nem is lehetett.

Az előzményekről annyit: Molnár Zsolt, az MSZP parlamenti képviselője, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke vitára hívta Rogán Antalt, vagy a Fidesz frakcióvezetőjét. Ez utóbbi, alias Gulyás Gergely Németh Szilárdot, a nemzetbiztonsági bizottság alelnökét delegált a stúdióba. Ebben a pillanatban fel volt adva a kérdés a szocialista politikus számára. elfogadja-e partnerként saját alelnökét, vagy, mint eleve vállalhatatlant visszautasítja. Németh Szilárdról ugyanis tudni lehet, hogy bár tanáremberként aposztrofálja magát, nagy valószínűséggel sehol nem kapna katedrát; stílusa nem ezen a helyen jelöli ki a helyét. Ezzel együtt Molnár, nyilván, nem tehetett mást, mint elfogadta a delegáltat. A Fidesz persze jól tudja, mit várhat Németh Szilárdtól, ő stabilan hozza azt a sztendert, amit beletápláltak. Két dolgot kell neki minden ilyen helyzetben tudomásul vennie: lehetőleg nem engedni szóhoz jutni a partnert, és minél többször elmondani a belé táplált negatív hívó szót. Esetünkben, és még jó ideig ez így lesz a magyar politikai közéletben, a Soros-tervet.

Rónai Egon, aki igazán nem volt irigylésre méltó helyzetben lényegében két téma köré tervezte a vitát: az orosz befolyás növekedéséről, beleértve az azeri baltás gyilkos kiadatását és a feltételezések szerint cserébe érkező kilenc millió dollár kérdéskörét, valamint a Fidesz által bedobott forró ősz problematikáját.

Azt persze tudjuk, hogy az ilyen disputák ritkán hoznak olyan eredményt, amely arról tanúskodna, hogy kinek hány embert sikerült meggyőznie a saját igazáról. Mi naivan olykor, abból indulunk ki, hogy amikor például valahol Nyugat-Európában, vagy az Egyesült Államokban , elnöki, kancellári, miniszterelnöki vitát rendeznek valamelyik televíziós csatornán, a közvélemény kutatók utólagos értékelése, amelyet ugye a nézők véleménye alapján matatnak ki, egyfajta objektív mérőszám, és tényleges eligazítást adnak arról, ki szerepelt jobban.  Itt, Magyarországon teljesen értelmetlen volna egy ilyen mérés, csak az derülhetne ki belőle, hány fideszes és hány szocialista követte a műsort, mert bizony úgy is pártszimpátia alapján értékelnék a látottakat.  Szándékosan nem hallottakról beszélek, mert hallani olykor semmit nem lehetett, a párhuzamos beszédek miatt. De lehetett is, tökéletesen elbeszéltek egymás mellett, nem érvre érv, állításra ellenállítás hangzott el; nem is várhattunk ilyet, hisz – mint már jeleztem – Németh Szilárdnak az volt a feladata, hogy bármilyen összefüggésben, akár összefüggéstelenül is a Soros-tervet hozza szóba. És ő ezt hősiesen meg is tette. Hiába mondta neki például a vitapartnere, hogy senki nem akarja lebontani a déli határon lévő kerítést, teljes nyugalommal – vagy indulattal – kijelentette: dehogynem. Mint ahogy azt is: csak azért nincs Magyarországon terrorcselekmény, azért nem válik Londonná, Párizzsá, Brüsszellé hazánk, mert a kormány uralja a helyzetet és meggátolja a bűnözők beáramlását. Némethnek olyan színvonalú mondatok is az eszébe jutottak, hogy „maguk még egy miniszterelnök-jelöltet sem tudnak kiállítani”, utalva Botka László lemondására, mintha ennek  bármi köze lenne akár a nemzetbiztonsághoz, akár a forró őszhöz.

Mint ahogy azt is sikerült kijelentenie: a magyar jövő megy tönkre, ha befekszünk a Soros-tervnek.

Nagyjából egyébként ez az egyetlen olyan mondat, amellyel maximálisan egyetérthetünk: mindannyiunk jövőjét teheti tönkre, ha befekszünk a Soros-tervnek. Pedig erről szól a nemzeti konzultáció.

Arról pedig, hogy miről szól egy ilyen televíziós vita, jobb, ha nem beszélünk. A legkevésbé a kultúráról. Vagy egymás tiszteletéről.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK