Jóváhagyott rágalmazás

0
76
Puzsér
Facebook

Az ATV-ben Puzsér Róbert is megkapta a maga műsoridejét az Egyenes Beszédben, a választás előtti utolsó adásban, pénteken. Mint tudjuk, az ellenzék polgármester-jelöltjeinek egy részét támogathatónak tartotta, másokat azonban nem.

Tizenegy kerületben azt javasolja támogatóinak, hogy érvénytelen szavazatot adjanak le, mert nincs olyan polgármester-jelölt, akit szerinte támogatni lehetne. Krug Emília megkérdezte tőle, hogy mi a baja például a DK-s László Imrével, amire Puzsér azt válaszolja, hogy az, hogy Gyurcsány Ferenc jelöltje. Ezt így indokolta:

“Gyurcsány Ferenc okozta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A trükkök százai, a költségvetés-hamisítás, az államháztartási hiány mértékének eltitkolása, a konvergencia-jelentések meghamisítása, ezt követően annak kiszivárgása, a tüntetések során pedig a szemkilövetések, megkülönböztető jelzés nélküli rendőrterroristák által ütlegelt embereknek a megnyomorítása, és ezt követően a le nem mondás.”

Ebből szinte semmi sem igaz. A költségvetést nem hamisították meg, a hiányt nem titkolták el, a konvergencia-jelentést nem hamisították meg.

Ez legenda, ami arra épül, hogy a márciusi hiányadatot nem a választás előtt, hanem csak az április 7-i választás napját követő hétfőn tették fel a Pénzügyminisztérium honlapjára.

Nem titkoltak és nem hamisítottak semmit. Ezek a tizenhárom éve terjesztett állítások rágalmak. A 2006 október 23-i erőszak azzal kezdődött, hogy az Alkotmány utca torkolatában rendbontók támadták meg a rendőrkordont. Utána is arra törekedtek, hogy a Fidesz nagygyűléséről távozókkal összekeveredjenek, és nagy tömeg ütközzön meg a rendőrökkel.

Míg szeptember 17-én a rendőrök meghátráltak a rendbontók elől, október 23-án nem hátráltak meg, hanem erőszakot alkalmaztak a rendbontókkal szemben, ahogy ezt a rendőrség más civilizált országokban is teszi.

A rendőri fellépés során történtek súlyos hibák, melyek a rendőrség felkészületlenségének tudhatók be. Egyetlen embernek a rendőri ügyetlenségből következő szemsérülése súlyos fejlemény, de a „szemkilövetés” Gyurcsánnyal szemben tizenhárom éve terjesztett megalapozatlan rágalom.
A 2002 és 2010 közötti kormányoknak, illetve a kormányok mögött ott álló MSZP–SZDSZ parlamenti többségnek nyilvánvalóan megvan a maga felelőssége azért, hogy 2010-ben Orbán kétharmados parlamenti többséget szerzett. Sokat írtam erről az elmúlt tizenhárom évben. Ez a felelősség azonban nem adathamisításban és nem szemkilövetésben áll, hanem mindenekelőtt felelőtlen, ámbár akkor éppen népszerű gazdaságpolitikai, költségvetési döntésekben, amelyek a 2006 utáni megszorításokat elengedhetetlenné tették. Gyurcsánynak mint az időszak egyik miniszterelnökének persze kitüntetett szerepe volt ebben. A valódi hibák, a valódi felelősség átlátásához persze komolyabb felkészültségre van szükség, mint amivel Puzsér Róbert szemlátomást rendelkezik, és nagyobb hajlandóságra a kitartó gondolkodáshoz.

Rágalmazni persze könnyebb, mint végiggondolni és megérteni a folyamatokat.

Szomorú, hogy e rágalmak elhangzása után a műsorvezető továbblépett a következő kérdéséhez, és semmi észrevételt nem tett Puzsér vádjaihoz. Ezzel mintegy jóváhagyta az elhangzottakat. Elterjedt dolog ez a magyar médiában, de ez nem menti a dolgot. Éppen ellenkezőleg: hozzájárul ahhoz, hogy ezek a rágalmak már-már közhelyszámba menjenek. Nagy kár.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..