A koronavírust nem ember állította elő

0
1498
pixabay

A koronavírust nem ember állította elő és nem genetikailag módosított kórokozó – jelentette be csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében a valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI).

A DNI kiemelte ez nem csak a saját álláspontjuk, hanem a nemzetközi közösség széleskörű tudományos konszenzusát tükrözi.

ugyanakkor azt is megerősítették, hogy továbbra is vizsgálatot folytatnak a vírus eredetének felderítésére, s vizsgálják azt a felvetést is, hogy a vírus nem egy kínai laboratóriumból szabadult-e ki véletlenül. Mint a közlemény fogalmazott: a hírszerző közösség

„továbbra is kiemelten vizsgálja az információkat és hírszerzési jelentéseket annak érdekében, hogy döntő bizonyítékot találjon, vajon a járvány fertőzött állatokkal történt érintkezés, vagy egy vuhani laboratóriumban történt baleset következtében szabadult el”.

Korábban  Donald Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter is azt sugalmazta, hogy a koronavírus a vuhani virológiai kutatóintézetből került ki emberi hanyagság miatt.

A vuhani élőállat-piachoz kötötték a vírusfertőzés kiindulási pontját mivel az ott árult – és a helyiek számára csemegének számító fertőzött tobzoskák vagy denevérek terjesztették. – állítják a szakemberek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .