Kezdőlap Címkék önkormányzati választás

Címke: önkormányzati választás

Budapesti önkormányzati választás az EP választások tükrében

A főváros az egyik kiemelt terület, ahol lényegében az összellenzéki összefogás és a kormánypártok „összecsapnak”. A választás három szinten zajlik: egyéni önkormányzati képviselők, polgármesterek, főpolgármester. Ennek kapcsán a 2014-es szavazóköri eredményekig visszamenve vizsgálta meg a Policy Agenda a lehetséges politikai forgatókönyveket, taktikákat.

Fidesz vs. személyes támogatottság

A 2014-es önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP egyéni önkormányzati képviselőjelöltjei a szavazatok 43,43% százalékát kapták meg a fővárosi kerületekben. Amennyiben azt nézzük, hogy milyen skálán szóródtak a kerületi szintű szavazatok, akkor az látszik, hogy a legkisebb támogatottságuk a XXIII. kerületben volt (27,33%), míg a legnagyobb a XVII. kerületben (55,72%).

Amennyiben pedig a 2014-es európai parlamenti választások eredményét vizsgáljuk, akkor ott a Fidesz-KDNP listájára leadott szavazatok 44,06%-os arányát látjuk, amely szinte megegyezik a pár hónappal későbbi egyéni önkormányzati választások eredményével. Természetesen annyiban érdemes óvatosan bánni az adatokkal, hogy van néhány kerület (IV., XVI., XVII.), ahol sokkal erősebbek voltak a kormánypártok egyéni önkormányzati jelöltjei, mint az EP eredmény. Ugyanakkor volt három kerület (XIII., XIX., XXIII.), ahol sokkal rosszabbul szerepeltek a FIDESZ-KDNP jelöltjei, mint azt az EP eredmény mutatta.

kerületek FIDESZ-KDNP egyéni önkormányzati képviselői leadott szavazatok (%) Európai Parlamenti választás FIDESZ-KDNP 2014. Európai Parlamenti választás FIDESZ-KDNP 2019.
I. 50,9% 50,1% 45,3%
II. 50,0% 49,0% 44,2%
III. 43,0% 42,2% 39,4%
IV. 45,0% 40,0% 38,2%
V. 51,9% 48,3% 45,4%
VI. 45,0% 42,6% 38,9%
VII. 38,1% 40,9% 37,7%
VIII. 49,7% 45,6% 41,9%
IX. 42,6% 42,7% 38,3%
X. 46,1% 41,5% 41,8%
XI. 46,3% 46,8% 42,4%
XII. 51,1% 51,0% 45,6%
XIII. 24,6% 32,3% 31,7%
XIV. 37,5% 40,9% 37,7%
XV. 40,0% 42,8% 42,3%
XVI. 52,9% 47,6% 46,0%
XVII. 55,7% 46,8% 44,7%
XVIII. 44,1% 44,2% 43,5%
XIX. 34,6% 40,5% 39,8%
XX. 38,9% 43,2% 42,6%
XXI. 42,8% 40,4% 41,5%
XXII. 44,8% 48,9% 44,8%
XXIII. 27,3% 45,1% 43,8%
összesen 43,4% 44,1% 41,6%

 

Megnéztük azt is, hogy a FIDESZ-KDNP polgármester-jelöltjei mennyivel voltak erősebbek, mint a kerületi jelöltek. Azaz mennyivel voltak képesek több szavazatot hozni. Ezek szerint pedig 9,3%-százalékkal több szavazatot kaptak a polgármester-jelöltek a kormánypártoknál, mint az önkormányzati képviselők. Ez tekinthető a „személyes faktornak”, amely sok esetben a regnáló polgármestert erősíti.

Az EP eredményhez – azaz a FIDESZ-KDNP törzsmag szavazókhoz – képest ekkora új szavazói réteget tudtak bevonni. Szavazói létszámra átszámítva ez 23,6 ezer szavazatot jelentett. Ennek megoszlása természetesen jelöltenként más és más volt. Négy kerülete volt a kormánypártoknak (XIII., XIX., XX., XXIII.), ahol a polgármester-jelölt rosszabbul szerepelt, mint a kormánypárti önkormányzati képviselők. Ugyanakkor volt egy kerület, ahol a polgármester-jelölti faktor 24,4%-kal több szavazatot jelentett, ez pedig a III. kerület volt.

Tarlós-faktor

Az öt évvel ezelőtti főpolgármester-választás végtelenül hektikus volt az ellenzéki oldalon. Két héttel a választások előtt az addigi baloldali-liberális jelölt visszalépett a konzervatív Bokros Lajos javára. Közben az LMP, a Jobbik, és a Magyar Liberális Párt is saját jelöltet indított, amely az ellenzéki szavazatok 29%-át aprózta szét.

Egy ilyen politikai helyzetben nem volt meglepő, hogy a „Tarlós-faktor” működött, azaz ő a stabilitás ígéretével képes volt ellenzéki szavazókat is magához vonni. Ez oly mértékben sikeres politikai taktikát eredményezett, hogy míg – ahogy korábban is írtuk – a Fidesz-KDNP egyéni önkormányzati képviselői 43,43%-ot kaptak, Tarlós ennél 36,4 ezer szavazattal többet ért el (49,06%).

Mi következik ebből?

Az öt évvel ezelőtti adatok jól mutatják, hogy érdemes kiindulópontnak venni az európai parlamenti választásokat. Ebből a szempontból fontos megjegyezni, hogy 2014-hez képest 2019-ben a FIDESZ-KDNP a fővárosban 1,8 százalékponttal kevesebbet ért el a mostani EP választáson. Azaz 41,6%-os eredmény vehető kiindulópontnak, és erre jönnek rá a kerületi polgármesterek személyes „hozzáadott értékei”, illetve Tarlós István személyes többlete.

Ez utóbbi esetben óvatosnak kell lenni a tekintetben, hogy nem egyértelmű; vajon képes-e Tarlós István 2019-ben is 7,4 százalékponttal jobban szerepelni, mint a kormánypártok önkormányzati képviselőjelöltjei. Most ugyanis sokkal rendezettebbnek néz ki az ellenzéki oldal, mint öt évvel ezelőtt volt, így kisebb átszavazási hajlandóságra lehet számítani az ellenzéki szavazótábor részéről.

Az ellenzéki pártok győztes stratégiája az ország többségével ellentétben abban áll, hogy minél inkább erősíteni a kormánypárti indulók kormánypárti titulusát. Ezáltal minél inkább közelíteni a szavazatarányt az EP választás szintjéhez.

Ez a taktika nem csak a főpolgármester, hanem a kerületi polgármester választás szempontjából is kulcskérdés.

Azt is érdemes kiemelni, hogy nem volt 2019 májusában egyetlen kerület sem, ahol a FIDESZ-KDNP szavazati aránya elérte volna a 47%-ot (nyolc kerületben még a 40%-ot sem). Ez önkormányzati szintre átszámítva azt is jelenti, hogy még ha több helyen képes is a kormánypárti polgármester-jelölt „újrázni”, de a képviselőtestületben komoly nehézségei lesznek a többség biztosítására. Ez pedig megnöveli a koalíciókényszert a kormánypártok és az ellenzék között.

Karácsony Gergely stadionstopot hirdetett

Az én városomban addig nem épül új stadion, amíg nincs minden kerületben CT-berendezés – mondta kampánynyitó rendezvényén Karácsony Gergely. „Csak nem beszarni, ez a jelszó” – ezt üzente a színpadról Dés László.

„A király szemében a nép az utolsó, de mi nem leszünk Felcsút-alsó”

volt a tételsora A változás dalának, amelyet Szabó Kimmel Tamás énekelt a Szabadság téren összegyűlt pár ezres nézősereg előtt Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampánynyitó rendezvényén.

Előtte Dés László és zenekara adott hangversenyt. Ennek egyik összekötőszövegében a muzsikus engedte el az este legelső erős mondatát, idézve egy családi mondást, hogy „csak nem beszarni, ez a jelszó”.

Kennedy után magyarul

Garas Dezsőtől vett idézettel azt mondta, hogy olyan várost szeretne, ahol fűre lépni szabad. Budapest legyen zöld és legyen szabad. Szerinte Budapesten veszélyben van a szabadság, ezért ezt meg kell védeni.

Beszédének hangsúlyos része volt J. F. Kennedy elnök 55 éve Berlinben elhangzott mondata, az Ich bin ein Berliner. Ennek példájára sorolta azzal kezdve, hogy „én is egy budapesti vagyok”. Aki nem fogadja el, ha megmondják neki, milyen elvek mentén tanítsák gyerekeit, aki ragaszkodik a Római parthoz, a Városliget fáihoz, nem szereti, ha megmondják neki, melyik írót szeresse, ragaszkodik ahhoz, hogy a városi szegényeket nem büntetni kell, hanem segíteni, nem fogadja el, hogy a hatalom mondja meg, mit játsszon a színház.

Hiszi, hogy a város akkor is erős marad, ha le akarják gyengíteni azok, akik szemében ez bűnös város.

„A szabadság kultúráját nem lehet erőből lerombolni”

– mondta.

Visszavenni Budapestet

Ezért felhív mindenkit, hogy „vegyük vissza Budapestet a kiváltságosok kezéből és adjuk vissza azoknak, akik a valódi tulajdonosai, a budapestieknek”.

A változás most nem csak remény, hanem lehetőség és szükségszerűség. Ennek minden politikai feltétele megvan, mert csak egy főpolgármester-jelöltjük, 23 polgármester- és 289 képviselőjelöltjük van a változást akaró embereknek – mondta Karácsony.

A klímaügy a középpontban

A változás élet-halál kérdése – mondta -, mert sokan halnak meg a rossz levegőben és a fűtetlen lakásokban, majd rátért a klímaváltozásra, amit a főváros mai vezetése a „légkondicionált terepjárókból” nem lát. A Fidesznek odaszúrt azzal is, hogy

„az a helyzet, kedves Lajos, hogy nem a bozót ég, hanem az erdő”,

s hogy tudja, a Fideszben mindenről a foci jut az eszükbe, de a Föld mégse focilabda.

Idézte Tarlóst, hogy az a 40 fokos metrókocsiról kérdezték, azt válaszolta: „büfékocsi nem kéne?” Karácsony azt mondta, büfékocsit nem, de tisztességes főpolgármestert szeretnének. Tarlós odaadta a kormánynak a Városligetet, a kórházakat, az iskolákat, felére vitte a város költségvetését – sorolta Karácsony.

Mint mondta, a kormány mindenhova stadiont szeretne építtetni. Ezermilliárdot készül elkölteni Budapesten presztízsberuházásokra. A főpolgármesternek vétójoga van, de Tarlós István nem tett semmit – mondta Karácsony. Ezért megígérte, hogy „az én városomban addig nem épül új stadion, amíg nincs minden kerületben CT-berendezés”. A hallgatóság ezt a „Stadionstop” skandálásával nyugtázta.

Lila zászló alá állt Nagy Blanka

A Kiskunfélegyházán önkormányzati képviselőjelöltként induló Nagy Blanka belépett a Momentumba. A lila zászló alá áll, ami „az elnyomó hatalom, a kezdetleges diktatúra feloszlatásáért lobog”.

„Mától a Momentum tagjaként küzdök a kormány ellen” – tudatja a Facebookon a kiskunfélegyházi diáklány, aki országos hírnév megszerzése után elindul a helyi önkormányzati választáson. Mint írja, az elmúlt egy évben barátokat szerzett. Olyan emberekkel találkozott, akik visszaadták hitét az emberi értékekbe: momentumosok, DK-sok, MSZP-sek, jobbikosok, párbeszédesek, LMP-sek, kutyapártosok. (Ennek az időszaknak belső tépelődéseiről írt hosszasan júniusban.)

Hosszú és – egy frissen érettségizőtől sajnálatosan – most is sok helyesírási hibával tarkított bejegyzésében arról ír, hogy a Momentumba belépése miatt néhányan talán elfordulnak tőle, esetleg az ellenséget vélik felfedezni. Lehetnek olyanok, akik most úgy gondolják: kígyót melengettek a keblükön.

Mindenkit biztosít arról, hogy ugyanaz az ember marad:

most már lila zászló alatt, mely az elnyomó hatalom, a kezdetleges diktatúra feloszlatásáért lobog.

„Az utóbbi időben felértékelődött bennem minden. Megtudtam, hogy mit jelent számomra a politika. Számomra pedig annyit tesz mint: az emberek érdekeit szolgálni tűzön vízen át” – fogalmaz Nagy Blanka. Azért a Momentumra esett a választása, mert

bennük látott olyan lehetőséget, amely a változás irányába tudja terelni a jelenlegi helyzetet.

Fontos, hogy olyan csapattal dolgozzon együtt, amely pontosan tudja, hogy a mai 21. századi embernek miféle életmódra, világra van szüksége.

A Veled a Városunkért Egyesületben folytatja a munkát, mert kitűzött maga elé egy célt, olyan körzetet szeretne teremteni, amelyben politikai ideológiáktól függetlenül jól érzik magukat az emberek.

„Még egyszer szeretném kihangsúlyozni: bár a testemet s lelkemet lilába borítottam, a szívem piros-fehér-zöld marad, melyben a sárga s a kék is helyet kap, melyek az Európai Unió színei” – írja Nagy Blanka. Fontos az együttműködés más pártokkal, hiszen a cél azonos: békés és demokratikus országot kell teremteni, amelyben nem érhet atrocitás valakit a neme, az identitása, a szexuálitása vagy a politikai nézete miatt.

Orosz trollok serege Hódmezővásárhelyen: sikertelenül – FRISSÍTVE

Orosz (nevű) kamuszavazók szálltak be a hódmezővásárhelyi belvárosi választókerületi előfelmérésbe a fideszes jelölt mellett. A délben zárult Facebook-szavazásban aztán mégis a nem kormánypárti nyert.

Szombaton délben – az önkormányzati választási kampány indulásakor – kezdődött és ma délben ért véget a Vásárhelyiek a változásért nevű Facebook-csoport szavazása az 1. választókerületben (Belváros) induló két jelölt közti támogatás felmérésére. Az egyértelműen a Tiszta Vásárhelyért és a Márky-Zay Péter polgármester Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeként induló dr. Mester János háziorvos mellett kiálló csoport vasárnap azt tapasztalta, hogy orosz (nevű) trollok serege – közte rengeteg fiatal nő – lepte el az oldal szavazófelületét.

Ennek következtében a kezdeti pár száz szavazat mellett nagy Mester János-fölény sok voksra ugrott és a Fidesz támogatta Daru Árpád felé fordult a verseny. Két órával a zárás előtt 739-723 arányban Daru állt nyerésre. (Az oldal szerkesztői ugyan azt ígérték, hogy törlik a kamu profilokat, de ez szemmel láthatóan nehezen megy, vagy folyamatos az utánpótlás.)

Ezután aztán – országosan ismertté válva – a trollkodás lényegében leállt. A végeredmény: 51-49 arányban (781-742 szavazattal) Mester János nyert.

Szerintük ez a sok külföldi név két dolgot jelenthet: a Fidesz Vásárhelyre is tömegével telepítette be a fiatal egyedülálló migráns nőket, vagy a Fidesznek annyira fontos a választás, hogy még egy fb-os szavazást is képes trollhadseregével megbundázni.

A helyi egyesület mindjárt a 2. számú egyéni választókerületben is egy napos szavazást indított. Itt is a helyi és a Márki Zay-féle mozgalom jelöltjét, Krupiczer Ferencet ajánlja Mucsi László (Fidesz) ellenében. Mucsit Lázár János emberének tartják: Lázár őt bizta meg a Tram Train építésének felügyeletével.

A fele már egy nap alatt megvan

Budapesten és a megyei jogú városokban már az első napon összejött a szükséges aláírások fele – közölte Varjú László a DK kampányfőnöke a sajtóval.

A Demokratikus Koalíció több, mint 500 polgármester- és képviselőjelöltje tegnap a hivatalos indulással egyidőben megkezdte az ajánlások összegyűjtését országszerte. A kemény munkának és annak, hogy a jelöltjeink személyesen is gyűjtik az ajánlásokat, már most látszik a gyümölcse. A tegnap esti összesítésünk szerint a Fővárosban és a megyei jogú városokban a DK-s jelöltek már össze is gyűjtötték a szükséges aláírások felét – mindössze egyetlen nap alatt. Ha minden így megy tovább, akkor Budapesten és a megyei jogú városokban már ma estére meglehet a szükséges számú ajánlás. Büszkék vagyunk rá, hogy az ajánlásokat helyben elsőként összegyűjtő politikus is a DK-ban politizál, Czeglédy Csaba már az első napon leadta az indulásához szükséges ajánlásokat Szombathelyen.

Felemelő érzés, hogy az emberek értik és érzik: most jött el az idő, most vehetjük vissza a falvainkat, városainkat és megyéinket a Fidesztől. A DK ugyanakkor természetesen nem elégszik meg a törvényileg szükséges számú aláírással, a következő napokban és hetekben is gyűjteni fogjuk az ajánlásokat. A DK jelöltjei és aktivistái továbbra is várják a Fidesszel szemben állókat 23 budapesti kerületben, 23 megyei jogú városban, 144 tízezer fő feletti településen és megannyi kisvárosban és faluban, mind a 19 megyében.

Kilencezres utalvány nyugdíjasoknak önkormányzati választás előtt

Kilencezer forint rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok, két héttel az önkormányzati választás előtt. Gulyás Gergely szerint ennyire jól áll a gazdaság. A közmunkások is kapnak 54 ezret. Tízmilliárdba kerül a két rendkívüli juttatás.

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Mint fogalmazott

minden várakozásnál jobban teljesít a magyar gazdaság, amiből az idősebb korosztálynak is részesednie kell.

A háromszor háromezer forint értékű rezsiutalvány március 31-ig lesz felhasználható, és a gáz-, illetve az áramszámlát lehet kifizetni belőle – mondta a miniszter. Ezen felül idén még fizetnek nyugdíjprémiumot és nyugdíj-kiegészítést is.

Gulyás Gergely közölte: azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább 3 hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak – és ez augusztus 1-jén is fennáll -, nettó 54 ezer forint egyszeri plusz juttatásban részesülnek.

Gulyás szerint ezeknek nem a választásokhoz, hanem a jó gazdasági számokhoz van közük.

A rezsiutalványok a nyomdai költséggel együtt 2,5 milliárdba kerül, az 54 ezres közmunkás-juttatás 8 milliárdba.

Október 13-án önkormányzati választásokat lesznek.

Visszalépett Karácsony javára Sermer Ádám

A Liberálisok jelöltje, Sermer Ádám visszalépett a főpolgármesteri jelöltségtől, ezután Karácsony Gergely kampányát segíti – jelentették be az érintettek.

Megszületett a megállapodás Budapesten, amelynek alapján a Liberálisok főpolgármester-jelöltje visszalépett Karácsony Gergely javára – mondta Sermer Ádám a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón. A kampányt ezután együtt folytatják. A megállapodás értelmében a Liberálisok elnöke, Szabadai Viktor lesz az V. kerületben az egyik képviselői helyen a közös ellenzéki jelölt.

Ezzel előállt az a helyzet, hogy csak egyetlen ellenzéki jelölt áll szemben Tarlós Istvánnal: Karácsony Gergelyen kívül csak Fidesz-párti jelöltek vannak versenyben – hangsúlyozta Sermer.

Karácsony Gergely azt hangsúlyozta, hogy Budapesten sok színű, változást akaró többséget akarnak képviselni. Akik ezután elindulnak, azok nem az ellenzék jelöltjei, hanem a Fidesz támogatását élvezik.

Teljes ellenzéki csapattal és támogatással indul Botka

Baltól jobbig, teljes ellenzéki és civil támogatással húsz képviselőjelölt élén indul a polgármesteri újraválasztásért Botka László. Megvédik Szegedet a Fidesztől és a milliárdos oligarcháktól – mondta.

Az Összefogás Szegedért Egyesület (ÖSZE) jelöltjeit mutatta be Botka László (MSZP), amikor bejelentette, hogy újraindul a polgármesteri tisztségért – tudósít a városi portál. A húsz képviselőjelölt mellett Botka is az ÖSZE-t tudhatja maga mögött.

Mindenki mögöttük

Ilyen széles és teljes körű összefogás még soha nem volt: a tagok között vannak baloldaliak, liberálisok, civilek, zöldek és jobboldaliak is, amilyenek a szegediek – mondta Botka, aki, mint fogalmazott, azt kérte a pártoktól és a civil szervezetektől,

„vegyék tudomásul, hogy ez nem pártpolitikai, főleg nem ideológiai szövetség. Ez lokálpatrióta szövetség.”

Azért vállalta a jelöltséget, mert motiválják a város előtti feladatok és lehetőségek. Pontosan tudják, mit szeretnének fejleszteni, építeni Szegeden. Elkezdték annak előkészítését is, hogy a 2021-től induló uniós fejlesztési ciklusban is Szeged legyen a legsikeresebb magyar város.

A kétharmaddal szemben

A polgármester azt is megjegyezte, hogy irigyeik is vannak. A kétharmados abszolút hatalom mindent el akar követni azért, hogy elfoglalja Szeged városát.

Odavezényeltek elég nagy számú idegent Budapestről és más városokból, azzal a céllal, hogy károgjanak,

hogy elvitassák a közösen elért sikereket – mondta. „Meg fogjuk tőlük védeni Szegedet”, Szeged város ugyanis nem eladó. Mint ahogy megvédik attól is, hogy

„pénzéhes, milliárdos oligarchák akarják lenyúlni a fejlesztés forrásokat”.

Továbbra is átlátható módon minden elnyert uniós centet a város gyarapítására fognak fordítani – tette hozzá.

Arra kérte a szervezeteket,

ne pártpolitikusokat javasoljanak,

hanem olyan szegedieket, akik együtt akarnak dolgozni a városért, együtt akarják szolgálni a várost, otthon vannak a városrészekben, ismerik az ott lakók problémáit. Bejelentette, hogy az ÖSZE kompenzációs listája is közös, ezt Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester vezeti.

Botka azt ígérte, hogy Szegedről fognak beszélni, de nincs illúziójuk, látva a korábbi fideszes kampányokat. De meggyőződésük, hogy

esztelen propagandával, hazugsággal a szegedieket továbbra sem fogják félrevezetni.

Miután pénzzel, paripával és médiával nem tudnak versenyezni a Fidesszel, arra készülnek, hogy minél több szegedivel személyesen találkozzanak.

Fölényesen nyerte a franzstadti előválasztást Baranyi Krisztina

A leadott szavazatok 72 százalékával Baranyi Krisztina lesz a polgármester-jelölt Ferencvárosban. Ellenfele, Jancsó Andrea beáll mögé, támogatásáról biztosította.

Az előzetes reményeknek megfelelő, 2030 érvényes voks érkezett a két és fél napig tartott IX. kerületi előválasztáson. A két jelölt közül Baranyi Krisztinára 1464-en (72 százalék), Jancsó Andreára 566-an szavaztak.

Ferencvárosban azért kellett előválasztást tartani, mert az ellenzéki pártok nem tudtak megállapodni a polgármester-jelöltről. Baranyi Krisztinát a helyi Kulcs egyesület, az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt támogatta, Jancsót (az EP-választás eredménye után a jelölés jogát a Párbeszédtől elnyerő) Momentum, az MSZP és a Jobbik. A Párbeszéd sajátos módon mindkét jelölt mögé beállt, Karácsony Gergely Párbeszéd-elnök személyesen kampányolt Baranyi mellett.

Az eredmény után a Momentum bejelentette, hogy a párt beáll Baranyi mögé, ahogyan Jancsó Andrea is. A DK már korábban azt közölte, hogy ők a győztest fogják támogatni.

Háromágú pást Gödöllőn

0

Gödöllő csendes, pedig a hadviselés már régen előkészületben, a csapatok felsorakoztak, néhány lövés is eldördült, s ugyan áldozatok még nincsenek, az azonban bizonyosnak látszik, hogy Gödöllőn a változás szelei fújdogálnak.

  • Gémesi György mögött felsorakoztak a civil csapatok, Gödöllői Lokálpatrióta Klub néven. Régi, rutinos társaság, hiszen 1994-es alapítása óta mindig sikerrel támogatták Gémesi indulását.
  • Az Ellenzéki Demokratikus Kerekasztal nevű szerveződés hadereje új gödöllői vezérével – Kovács Barnabás helyi MSZP-s elnök személyében –  éppen hadi taktikája kidolgozásán fáradozik.
  • A kormánypártok képviseletében Kolozs Csaba, a KDNP-s farkasbőrből kivetkőzött és civil bőrbe bújt szereplő szerelkezett fel a szükséges pénz-paripa-fegyver hármasával.

Idáig minden világosnak és tisztának tűnhet, ám a helyzet valójában nem ilyen egyszerű és végképpen nem világos.

Gémesi nyugalma

Kezdjük a sok éve regnáló polgármesterrel. 2010-ben simán nyert a fideszes és a többi párt színeiben induló jelöltek előtt. 2014-ben még könnyebb dolga volt, mert a Fidesz nem indított ellene jelöltet, a KDNP meg a Lokálpatrióta Klub tagja. Egészen addig a pontig nem is volt baj, míg jól beágyazott pozícióját ki nem akarta terjeszteni az országra. Talán még ez sem lett volna olyan nagy baklövés, ha nem abból az egyébként helyes alapkoncepcióból indul ki, hogy ő a saját múltját görgetve maga előtt Új Kezdet nevű pártjához nem csak a Fidesztől leszakadó úgynevezett Fidesz-árvákra pályázik, hanem megcélozta a kistelepülések polgármestereit is, akik egész településekre tudtak volna szavazatokat optimalizálni.

Na, itt már a kis jobbos pártocska címnél veszélyesebb útra lépett, merthogy a Fidesz pont ezen kistelepülések elfoglalásával biztosította harmadszor is a parlamenti kétharmadot. (Ne jöjjön senki azzal, hogy a választási térképet módosították, meg hogy a szabályokat a saját igényükhöz szabták, mert ha nem is ilyen profi módon, mint a Fidesz tette, de ugyanezt az MSZP is megcsinálta a maga idejében.)

És megindult a fideszes lavina. Nyíltan beindult a lejáratás minden kommunikációs térben, a háttérben a régmúltban már jól bevált suttogó propagandával, valamint a helyi gazdasági potenciál gyengítésével. Márpedig kommunikációban a Fidesz verhetetlen, főképp, ha lejáratásról, leszalámizásról és sóval beszántásról van szó.

Mára elterjedt a városban, hogy Gémesi nem a városért dolgozik, hogy csak egyéni sikereinek kovácsa, hogy a város fejlesztése jelentősen elmaradt Gémesi ígérteitől, hogy a városi média ugyan az elért eredményekről beszél, de a helyiek napi gondjainak megoldását  nem tekinti elsődleges célnak a város vezetése. Persze

a fejlesztések elmaradásának okáról senki nem beszél, arról nem szól a fáma.

Arról viszont igen, hogy „a szemetet nem szállíttatta el, bezzeg a Zöld Híd pénzén tudott hatvanöt millióért buszt vásároltatni kedvenc színházának” – mondta egy utcán megszólított járókelő, azt ugyan nem árulta el, kire szavazna, de ebből a beszólásból csak a másik két jelentkező egyikére tippelnék. Az is igaz viszont, hogy többek véleménye szerint, „itt csak Gémesi verheti meg azt a fideszest, a Kolozsi Csabit”.

Maga Gémesi a fuhu.hu-nak azt nyilatkozta:

eddig is indult minden párt, most is többen indulnak, ő mégis mindig nyerni tudott, ez most sem lesz másként.

Arra a kérdésre, hogy a sok negatív hangvételű írás, amely őt személyesen és az egész városvezetést bírálja, rontja-e esélyeit, rövid és tömör választ adott: „Más a papír és más az élet”.

A kerekasztal szegletei

Az eredetileg hét pártot és civil szervezetet magába foglaló gödöllői Ellenzéki Demokratikus Kerekasztalnak nevezett szerveződés ma már csak négy tagot számlál. A kerekasztal ötletével előálló LMP képviselői nem vesznek részt a közös munkában. Hiába kérdeztük a párt sajtósától, mi a jelenlegi helyzet, kit támogatnak, a kerekasztal jelöltjét vagy a jelenlegi polgármestert – aki korábban az Új Kezdet nevű kudarccal végződő párttal szövetségese volt a 2018-as választásokon az LMP-nek -, átirányított a helyi LMP-t vezető hölgyhöz, aki telefonon elérhetetlen, így ímélben próbálkozunk választ kapni egyszerű kérdésünkre. Válasz nem érkezett.

Ugyanígy kivonult a Mindenki Magyarországa Mozgalom helyi képviselője is. Márki-Zay Péter a fuhu.hu kérdésére elmondta, hogy ők az első perctől kezdve a legesélyesebb ellenzéki jelölteket támogatják, ezért Gödöllőn továbbra is az egyetlen esélyesen aspiráló Gémesi György mögött állnak.

A Momentum is felállt a szépreményű kerekasztaltól, ahol két ülés után egyértelművé vált számukra, hogy ha nem a pártok, hanem a helyiek érdekét kell előtérbe helyezniük, akkor csakis a Gödöllői Lokálpatrióta Klub civil szerveződéseinek jelöltjét kell támogatni.

A kerekasztal (MSZP, DK, Jobbik, Szolidaritás) azzal indokolva, hogy Gémesi nem ült le velük tárgyalni, Kovács Barnabás helyi MSZP-s vezető indulását favorizálja. Kovács szerint az ellenzéki összefogás indulása nem erősít, és nem is gyengít senkit. „Az a véleményem, hogy egy választáson soha nem a kisebbik rosszat kell támogatni, hanem azt, aki a városnak a legjobb. Ha egy szervezetnek van mondanivalója a városról, van programja, amivel jobbá, komfortosabbá tehető a gödöllőiek élete, vannak jó jelöltjei, akkor el kell indulnia a választáson” – nyilatkozta egy helyi lapban.

A problémát csak abban látom, amiről Kovács nem beszél. Az előző választáson a megszerezhető 14 helyből  a képviselő-testület a Gémesit támogató Gödöllői Lokálpatrióta Klub 10 tagjából, két fideszesből, 1-1 MSZP-s és Jobbikos képviselőből állt össze. Hm… innen nézve inkább tűnik rózsaszín álomnak a győzelmi esély, mint egy megalapozott helyzetértékelésből származó reális számításnak.

„Gödöllőn ma sokkal több a lehetőség, mint az elért eredmény”

Végezetül nézzük, mi a helyzet a kormánypártok által támogatott és a Gödöllői Római Katolikus Egyházközség tagjaként ismert, jelentős cserkészmúlttal és a gödöllői KDNP korábbi tagságával rendelkező Kolozs Csabával. A vállalkozóként tevékenykedő és előéletében a keresztény polgári jobboldalt képviselő Kolozs Csaba eddig a közösségért tenni kívánó építő és nem ellenségkereső hangvételével kandidált a polgármesteri szék elfoglalásáért indított kampányában. Több helyen közzétett nyílt levélben elismerte Gémesi korábbi tevékenységének erényeit, amiket mára jelentősen megkopottnak érez, ezért úgy gondolja, „a városnak új lendületre van szüksége”. Gödöllő elsődleges érdeke, hogy friss és erőteljes érdekérvényesítő képességgel rendelkező emberek vegyék át az irányítást az utóbbi években megfáradt városvezetéstől.

Az egyik városi lapnak adott interjújában Kolozsi konkrét hibákat sorol fel, olyanokat, amelyekkel a város lakói nap mint nap találkozhatnak. Például

„…reggelente több időt töltünk el Gödöllő útjain araszolva, mint amennyi idő alatt utána beérünk Budapestre…”.

Kolozs hiányolja, hogy nincsenek védett játszóterek, a fiatalok pedig igényelnének biztonságos, kulturált szórakozást és a helyi sportolási lehetőségek bővítését, de ennek érdekében az önkormányzat csak látszatintézkedéseket hoz. (Úgy tudjuk, Gödöllő egyetlen NB1-es  röplabda-egyesülete elhagyni készül a várost, mert nincsenek meg az első osztályú működéshez szükséges feltételek, holott a náluk lényegesen alacsonyabb szinten működő, de az egykoron vívó polgármester szívének kedves vívóklub minden támogatást megkap.)

Kolozs nyíltan kijelenti, hogy számíthat a kormánypártok teljes támogatására, ezért nem csak a hibákat sorolja fel, hanem hangzatos vállalásokat is tesz. Vállalja, hogy megválasztása esetén eltörlik a városban a kommunális adót, hogy a lakótelepeken élők energiaracionalizálását megoldják, hogy az egyetem és a város együttműködését új alapokra helyezik, hogy  a városi közlekedési és parkolási gondokra megoldást keresnek és találnak, hogy lesz a sok gödöllői által áhított strand is, no és persze a kastély, amely Gödöllő történelmi szíve, erősebben lüktethet.

Mint korábban írtam, Kolozs ígértei mögött ott van a kormánypártok pénz-paripa-fegyver hármasa. Hogy ez elég lesz-e a helyi szavazatok többségének megszerzésére, azt nem tudni, de a széttagolódott ellenzék figyelmébe ajánlom egy tősgyökeres gödöllői mondatát: – Tudja, én baloldali vagyok és patrióta, aki még sosem szavazott a Fideszre, de patriótaként a városom érdeke azt követeli tőlem, hogy a legtöbb munícióval felvértezett jelöltre adjam a voksom.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK