Kezdőlap Címkék Mti

Címke: mti

Bréking nyúz, április 15. – Tudósítás a másik valóságból – RENDKÍVÜLI KIADÁS

0

Rácáfolva a kormányhű sajtó által napok óta zsolozsmázottakkal (mármint hogy Soros zsoldosai majd szétverik a várost), békésen, atrocitások nélkül – igaz, óriási rendőri készültség mellett – zajlott le a szervezők szerint százezres szombati kormányellenes tüntetés Budapesten. A valóság ezúttal sem zavarja a kormányt és a hozzá hű médiát. Elég vérszegényre sikeredett azonban a pocskondiázás – ami nem véletlen, hiszen a nagy tömeg békésen oszlott szét a rendezvény után. Nem is vezető cikként foglalkoznak a gigademonstrációval. De lássuk csak, hogyan kezeil ma reggel a tegnapi tüntetést!

 

MTI: Rogán Antal: Soros György pénzéből szervezte a szombati tüntetést a hálózata

A szombati tüntetés nem magánkezdeményezésből, hanem a Soros-hálózat szervezésében és Soros György pénzéből jött létre, mert valójában ő az, aki nem tudja elfogadni a múlt heti választás eredményét – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. „Politikai bolhacirkusznak” nevezte a tiltakozásokat és hangsúlyozta, hogy

a kormány erős felhatalmazást kapott az EU, az ENSZ vagy épp Soros György törekvéseivel szemben.

Origo: Így tüntettek: Tort ült a szánalmas nevetségesség és az antidemokrácia

Miközben a Kossuth téri tüntetésen minden felszólaló névleg a demokrácia mellett állt, sikerült egy teljesen antidemokratikus és a nyugat-európai jogállami megoldásokkal szembe menniük. A demonstráció szervezőinek ezenkívül sok újat nem sikerült prezentálniuk, mivel ugyanazokat az üres frázisokat hallhattuk tőlük, amikkel 2010 óta próbálnak sikereket elérni. Egy célt azonban elértek. Együtt masírozott három totálisan megbukott pártvezér: Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor. Nem beszélve a nőverésbe belebukott Juhász Péterről, aki egy papírdobozzal császkált fel-alá és szokásához híven pénzt tarhált.

A szervezők egyébként, úgy tudjuk, megijedtek az országos felzúdulástól, és Soros kiskatonája, Gulyás Márton arra kényszerült, hogy végül lemondja a Hamburgot felgyújtó, szélsőbaloldali vendég- , vagy még inkább bértüntetőket.

Magyar Idők/Echo TV: Kordonrángatás és buli az Oktogonon a tüntetés után

A szombati kormányellenes tüntetés hivatalos vége után a várakozásoknak megfelelően nem ért véget az este néhány résztvevőnek – írja a Magyar Idők. Egy csoport a Kossuth téren maradt, rángatták a kordont, a kormány mellett többen a rendőröket kezdték szidalmazni, az első sorokban több Jobbik feliratú pólós embert lehetett látni. Később néhány tüntető beült a kordon mögé, szemben a rendőrökkel. Mások a Nagykörút felé vették az irányt, ahol a már megszokott „bulihangulat” uralta a légkört. Ebből a csoportból többen a Hősök tere irányába fordulat az Andrássy úton, ahol a Fidesz székháza volt az úticéljuk.

888.hu: Gyurcsánnyal, Lendvaival, Bajnaival és Vonával követelték a szavazatok újraszámolását a „civilek”

A választásokon nagyot bukó ellenzék szinte összes ismertebb arca kint volt szombaton Budapesten. A Facebookon szervezett eseményre 38 ezren jelezték vissza hogy ott lesznek, és 100 ezernél is többen érdeklődtek iránta. Ennyien biztosan nem voltak, de a Kossuth tér kétségtelenül megtelt emberekkel.

A Kossuth téren az ismert móka zajlott, ligetvédőkkel, unalmas rigmusokkal és Lukácsi Katalinnal, szóval volt minden, amit az elmúlt években megszokhattunk. Talán újdonság volt a viszonylag sok angol transzparens.

Este nyolcig atrocitás nem történt, békében zajlott a megmozdulás.

Ripost: Gulyás Márton behívta a Soros-rohamosztagot: Törni-zúzni akarnak Pesten! Ők gyújtották fel Hamburgot

Nem tévedés, a Ripost címlapján még mindig ez a tüntetést beharangozó korábbi anyag szerepel. Egy szó, annyi sem arról, hogy ez elmaradt – sőt, még csak annyit sem tettek meg, hogy lejjebb csúsztassák a cikket.

Az MTI esete a cenzúrázott valósággal

A Független Hírügynökség egy korábbi cikkben már beszámolt Szájer József sirámairól, jelesül arról, hogy a Fidesznek milyen nagy média-ellenszélben kell dolgoznia. A Fidesz Európai Parlamenti képviselője egy meglehetősen terjedelmes levélben tájékoztatta néppárti frakciótársait a magyar választásról, pártja helytállásáról, valamint arról, hogy bár nagy volt az ellenfél média-túlsúlya, ők derekasan állták a sarat.

Bármennyire hihetetlen, nem szakadt le a plafon, amikor Szájer József a következőket írta: „Mindegyik párt, és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt… …Hét az egy ellen harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért. Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak… Az ő forrásaik gyakran erős külföldi támogatással jártak együtt, az önök országainak médiájától, politikai pártjaitól, az önök otthoni riválisaitól.”

Ehhez képest a Magyar Távirati Iroda – továbbiakban: MTI – mai belpolitikai előrejelzésében egyetlen szóval sem említi, hogy két tüntetés is lesz szombaton Budapesten. Az egyik kisebb, de nem jelentéktelen: a megszüntetett  a 80 éves Magyar Nemzet – mely az erőszakkal eltérített reklámozók hiányában termelt évi többszáz-milliós veszteséget  – mellett demonstrálnak délután 4 órától.

A másik a vasárnapi választás óta szerveződik a Facebookon. Eddig 37 ezren jelezték részvételüket, 84 ezren pedig érdeklődnek. (Az érdeklődők mintegy harmada-fele el is szokott menni.)

Forgalomkorlátozások is lesznek emiatt Budapesten, nagy rendőri készültség és mindenféle híresztelések az esetleges rendbontásokról, valamint arról, hogyha lesznek ilyenek, az a kormányhoz közeli provokátoroknak köszönhető.

Szóval, téma a ma délutáni tüntetés, ám ehhez képest a polgárok adóforintjaiból fenntartott, közszolgálatinak nevezett  MTI hallgat róla, mint a sír.

Ha még a humorunknál lennénk, akkor ezúttal is azon ironizálnánk, mint más hasonló esetekben: hogy az MTI nem azért nem ír a kormány számára kellemetlen, vagy éppen kínos esetekről, mert szakmailag és morálisan nincs a helyzet magaslatán, hanem azért, mert nem szeretné, ha a magyar emberek szomorúak lennének. Márpedig a magyar emberek, ha tudnák, mi a valós helyzet az országban könnyen lehet, hogy el lennének keseredve, és az MTI, valamint a közmédiának nevezett, közpénzből fenntartott sajtóbirodalom az emberek érdekében hazudik, mert épp ettől a rossz érzéstől kívánja megóvni őket.

A helyzet azonban egy ideje egyáltalán nem vicces – a választás óta pedig különösen nem az. A bőrünkre megy a játék, mert az a tét, hogy felszámolják-e a maradék demokráciát, vagy hagynak valamennyit mutatóba.

Úgyhogy, nem tehetünk mást, minthogy – az MTI helyett – ezúton közöljük: Mi vagyunk a többség – tüntetés a demokráciáért elnevezéssel nagyszabású tüntetés kezdődik ma délután fél 6-kor Budapesten. (Valamint Magyarország és Európa több nagyvárosában). A demonstráció résztvevői az Opera előtt találkoznak, és onnan vonulnak a Kossuth térre, az Országház elé.

Minden külön értesítés helyett.

Bréking nyúz, április 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

Úgy tűnik, hiába vagyunk túl a választáson, a kormánymédia nem áll le a kampánnyal. Az új főellenség most Gulyás Márton, legalábbis az Origón és a Magyar Időkben, a 888 közben tovább uszít a bevándorlók ellen, a Pesti Srácok Juhász Pétert szidja, az MTI pedig egy kihagyhatatlan programról számol be.

Az Origo nem vette észre, hogy vége a kampánynak

„Gulyás Márton, a Közös Ország nevű sorosista szervezet ellenzéki aktivistája, illetve a nagy ellenzéki horrorkoalíció egyik fő táplálója, hasonlóan az általa támogatott pártok vezetőihez, csúfosat bukott vasárnap. Azonban ellentétben számos baloldali és jobbikos politikussal, akik az elmúlt három napban nagyívben kerülték a nyilvánosságot, Gulyás – mivel ennyi esze van – azonnal elrohant Kálmán Olga kunyhójába értékelni a csúfos ellenzéki buktát. Vagyis a senki által meg nem választott, Soros által telepénzelt provokátor semmiből sem tanul, ott folytatja, ahol korábban abbahagyta: mutogatja magát, és meg akarja találni a „gonosz, antidemokratikus Orbán-rendszer” hatalmas győzelmének ellenszérumát. Ahogy az interjúból kiderül: nem sok sikerrel. Minden maradt a régiben. Gulyás Márton – ahogy egy néhány héttel korábbi írásunkban részletesen elmeséltük – egész életét végigkíséri egyrészt az állandó kudarc, másrészt a görcsös küzdelem az érvényesülésért, a sikerért, a szereplésért. Sorosnak pontosan ilyen emberekre van szüksége. Őket könnyen lehet manipulálni, mozgatni, irányítani.”

Gulyással foglalkozik a Magyar Idők is

„Miközben még tart az ellenzéki levegőért kapkodás vákuumszakasza, Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom frontembere pillanatra sem pihen. Ő nem olyan. Értékel, terveket sző, beszédet mond, nyilatkozik. De legfőképpen dohog, elégedetlenkedik. Szerepel.

Igaz, most bizonyos értelemben új oldaláról ismerjük meg a legendás festő-mázolót, aki tudvalevően még a legszelídebb emberből is képes kihozni a vadat a maga tenyérbemászó stílusával.”

A 888 ismét egy álhíroldalra hivatkozva uszít

„Múlt hét vasárnap egy 24 éves pakisztáni férfi és három 16-17 év közötti iraki tinédzser szexuálisan zaklatott egy 13 és egy 15 éves lányt az Emma Jaeger fürdőben. A lányoknak az volt a szerencséje, hogy éppen arra ment a fürdő egyik munkatársa, akitől segítséget tudtak kérni, így nem fajult el a helyzet. A rendőrség letartóztatási parancsot adott ki az egyik 17 éves gyanúsított ellen, de három bűntársát elengedték – írja a Junge Freiheit.”

A Pesti Srácok sajátos módon számol be Juhász Péter gyűjtéséről

„Ismét könyöradományért kuncsorog a sértődött Juhász Péter a Facebookon. Az Együtt elnöke arra kéri a szimpatizánsokat, hogy segítsenek kifizetni neki és 4 elnökségi társának a 190 millió forintot, amit kampánytámogatásként kaptak, de az egy százalék alatti szereplés miatt azt vissza kell fizetni. Juhász Péter szerint Orbán Viktor meg akarja törni, de szerinte ez nem fog sikerülni. A bukott párt elnöke kijelentette, nem fogják abbahagyni, és továbbra is küzdenek majd Orbán Viktor ellen.”

Kihagyhatatlan programajánlat az MTI-nél

„Emlékülés a Jó szerencsét! köszöntés elfogadásának 124. évfordulója alkalmából.”

A kormánymédia szerint nincs Kósa-ügy

Az agyonhallgatást választotta a kormánysajtó a tegnap kirobbant Kósa gate-ben: míg tegnap megpróbálták Simicska álhíreként beállítani a miniszter és a „csengeri háztartásbeli” ügyét, a fejlemények tükrében, amelyek rácáfoltak a „hamis dokumentumok” elméletre, inkább nem foglalkoztak tovább az üggyel.

Hétfőn reggel robbantotta a sztorit a Magyar Nemzet arról, hogy Kósa Lajost 1300 milliárd forint kezelésével akarta megbízni egy titokzatos örökösnő. Erre válaszul még délelőtt megszülettek az első cikkek a kormánypárti médiában arról, hogy hamis papírokkal vádolta Kósa Lajost a Simicska Lajos tulajdonában álló Magyar Nemzet. A Pesti Srácok megírta, hogy a dokumentumot egy közismert szélhámosnő készítette, és ezt például az Origo is átvette azzal a címmel, hogy

Nagy bajban van Simicska: egy szélhámosnő álhírével hazudozik.

A kormánypárti értelmezésben egyszerűen arról van szó, hogy Simicska Lajos pénze fogytán van, és álhírekkel próbálja „a senki által sem vásárolt napilapját” eladni.

Megkérdőjelezték a lap által bemutatott közjegyzői dokumentum hitelességét: a Pesti Srácok megírta, hogy a csengeri nő közismert szélhámos, aki ellen nyomoztak is már, illetve, hogy a papírok hamisítványok, hiszen nem látható a dokumentum-töredéken Kósa Lajostól származó aláírás – közzé is tették a lap által közölt képet, hangsúlyozva, hogy nincs rajta bélyegző és aláírás.

„A Magyar Nemzet ma ledobta a Simicska-féle, ellenzéki oldalon várva-várt atombombát, ami végül egyszerű petárdának is gyengének bizonyult”

– összegezte a Pesti Srácok. Egy külön cikkben pedig azt fejtegették, hogy akkora összegről van szó, amiből már önmagában is az következik, hogy képtelenség az egész sztori, és csak le akarják járatni a minisztert:

„Forrásaink vagy nevetve, vagy hitetlenkedve, vagy a kamuproblémák miatt dühösen nyilatkoztak. Amúgy zavarkeltés az egész, mint arról nyilatkozott is a miniszter. Így is kezelendő, információink szerint egy ismert szélhámosnő kavarásáról van szó. Bár egyértelmű kamuról beszélhetünk, ennek ellenére mégis érdemes elfilozofálnunk a dolgon, olvasóink nagyobb örömére és szórakoztatására” – írták. Kósa Lajos is szélhámosságról beszélt az ügy kapcsán, viszont nem tagadta, hogy létezik ilyen dokumentum, és hogy kapcsolatba került volna az állítólag örökösnővel.

A Pesti Srácok által felvázolt narratívát aztán egy órán belül érvénytelenítette a Magyar Nemzet újabb cikke is: Íme a Kósa-iratokat hitelesítő pecsét és aláírás. Ebben arról írnak, hogy az Origo és a Pesti Srácok is beleesett a csapdába amikor azt hitték, nem tudják bizonyítani az állításukat a közjegyzői iratokról.

Erre aztán már sem a Pesti Srácok, sem az Origo nem reagált:

több mint egy nap elteltével sem születettek újabb cikkek Kósa-ügyben.

Hiába jelentkezett a Magyar Nemzet kedden újabb történetszállal, és hiába nyilatkozott azóta többször is Kósa csalás áldozataként tüntetve fel magát, ezekről a fejleményekről nem számolt be a kormánymédia.

A Magyar Idők is csak hétfő délután, és csak arról számolt be, hogy Kósa szerint mindez szélhámosság, és hogy az Origo úgy tudja, egy csaló hamisítványokkal támadja a minisztert – igaz, ennek az „információnak” a forrása, mint láttuk, valójában nem is az Origo, hanem a Pesti Srácok volt. A 888 egyáltalán nem foglalkozott a témával.

Miközben tehát a kormánykritikus sajtó kiemelt ügyként foglalkozik a Kósa-sztorival, a kormánypárti lapokban egyelőre egyetlen írást sem jelentettek meg március 14-én, Kósa Lajos születésnapján a témában. A címlapokat Ahmed H., a Békemenet, Hadházy szomszédja, Soros emberei és a „migránsok” uralják.

Az MTI a Magyar Nemzet cikkeit, illetve a máshol azóta megjelent fejleményeket nem szemlézte, csak Kósa Lajos nyilatkozatát adták ki hétfőn, kedden pedig az ellenzéki pártok közleményben kiadott reakciói vagy sajtótájékoztatón elhangzott kommentárjai kapcsán jelent meg a hírügynökségnél a téma.

Küldjetek pénzt Juhász Péternek!

1

De csak, akkor, ha akartok. Vagy, ha úgy gondoljátok. Nekünk is küldhettek persze, vagy bárki másnak, de most Juhász Péterről, az Együtt elnökéről van szó.

Övé az ötlet, ne vegyük el tőle.

„Jogerősen pert nyertem a Fidesszel szemben!” Ez a címe Juhász Péter közleményének, és ez már első olvasásra is biztatóan hangzik. Mert már ennyiből is sejthető, hogy ismét lelepleződött a Fidesz valamelyik hazugsága. És az MTI is hazudott, ezért nekik is fizetniük kell most Juhász Péternek.

Hogy ezúttal mit hazudtak, az nem derül ki a közleményből, csak annyit tudni, hogy megpróbálták egymásra kenni, s most mindketten bele lettek ráncigálva. A lényeg, hogy most majd fizethetnek.

Juhász elküldte a számlaszámát a két pervesztesnek, s most várja a pénzt, De nemcsak tőlük, hanem másoktól is. Olyanoktól, akik nem hazudtak róla, épp ellenkezőleg: kedvelik őt, és most arra kéri őket, hogy pénzügyileg is támogassák.

Nem azért kell őt anyagilag támogatni, mert politikus, hanem azért, mert sok a per és milliókra rúg az ügyvédi költség. Bevétel, a dolgok rendje szerint, csak a megnyert perek után, nem ritkán évek múltán várható.

Ezért kéri Juhász Péter, hogy aki teheti, támogassa.

Mondjuk, kissé szokatlan, hogy egy politikus ügyvédi költségre kér pénzt a támogatóitól. De ne akadjunk fenn ezen, a világ változik, ami tegnap még szokatlan volt, holnapra már nem az.

Amúgy közösségi finanszírozásnak hívják az ilyet, ha van olyan, aki nem tudná.

Úgy érezzük, hogy a magunk részéről megtettünk mindent, hogy Juhász Péter felhívása eljusson az emberekhez. Innentől már Magyarországon a sor. Fogjunk össze emberek, küldjünk pénzt Juhász Péternek! Vagy bárki másnak, aki szimpatikus nekünk, és segíteni akarunk neki.

Juhász Péter számlaszáma a FüHü szerkesztőségében. (A mi számlaszámunk is megvan nekünk, azt is meg tudjuk adni, ha valaki mégis inkább nekünk utalna.).

Magyarország 2017 (8.) – Amikor a kutya azt harapja meg, akit védenie kellene

Sorozatunk legutóbbi írásában a fékek és ellensúlyok rendszerének kiiktatásáról értekeztünk, arról egészen pontosan, hogy milyen szisztematikusan számolta fel a Fidesz 2010-es uralkodása óta mindazokat az intézményeket, amelyek arra lennének hivatva, hogy korlátozzák a kormány törvényeken túlnyúló törekvéseit. A felszámolás szó persze így nem pontos, hiszen a szervezetek léteznek, de szinte kivétel nélkül fideszes befolyás alatt, fideszes vezetőkkel és tagokkal. A törvényeket meg a kormánypárt úgy alakította, kihasználva a kétharmados többségét, vagy ennek híján jogi trükkökkel, hogy formálisan minden megfeleljen a paragrafusoknak.

Amikor az ellensúlyokról szóltunk nem említettük annak egy fontos alkotó elemét, mégpedig a médiát. Azt a médiát, amelynek alapvető feladata lenne kritikusan viszonyulni a kormányzathoz, eljátszani – klasszikus kifejezéssel élve – az őrkutya szerepét. Tankönyv szerűen úgy is leírhatnánk, hogy a csatornáknak (nem pusztán a televíziókat értjük most a csatornák alatt) függetlennek kell lenniük, hozzá lehessen férni, és tartalmilag sokszínűek legyenek. Ha ezek biztosítva vannak, akkor válik az adott média megbízhatóvá, kritikai szelleművé és eredetivé. És, ezek együtt adják meg a sajtó szabadságának érzését.

Anélkül, hogy hosszas elméleti fejtegetésekkel untatnám az olvasót, mégis muszáj megállnunk néhány szó erejéig ennél a kérdésnél. Vagyis annál, hogy van-e ma Magyarországon sajtószabadság? Kormánypárti politikusok, és a hozzájuk rendelt újságírók közkeletű állítása ezzel kapcsolatban az, hogy persze: Magyarországon teljes a sajtó szabadsága, hisz – lám – minden kritika megjelenhet, ezt az írást sem cenzúrázza senki, bárki szabadon alapíthat tévét, rádiót, újságot, és abban azt mond el a kormányról is, amit akar. És tényleg így van, senki nem áll útjába az ilyen törekvéseknek. Csakhogy a szabadság nem pusztán ebből áll, különösen nem, ha az állam, vagy az állam által delegált látszólagos tulajdonosok lépnek be a piacra. Ez esetben ugyanis azonnal felborul az egyensúly, a közpénzekkel kitömött kvázi tulajdonosok olyan aránytalanságot alakítanak ki, amelyben egyfajta vélemény válik dominánssá, a többi szereplő véleménye, hangja marginalizálódik; egyszerűen versenyképtelenné válnak. Nem pusztán azzal, hogy a forrásaik sokkal kevesebb lehetőséget biztosítanak számukra, miáltal a hírversenyben, vagy a tényfeltárásban, másként tehát az őrkutya szerepben eleve gyengébb teljesítményre képesek, mint arra szükség volna, hanem mert az információhoz való hozzáférésben, a terjesztésben, a tartalmi sokszínűségben színvonal alattit nyújtanak.

Ma Magyarországon a média mintegy kilencven százaléka egyértelműen a kormány befolyása alatt áll, de a látszólag független, vagy ellenzéki sajtó egy része is kormányzati köldökzsinóron keresztül létezik. Lényegében megszűnt a közszolgálat; sem az állami televízió, sem a rádió nem nevezhető közszolgálatinak, de még a Magyar Távirati Iroda sem. Ezeken a helyeken a híreket megszűrik, manipulálják, és mindenkor az orbáni hatalom akaratának megfelelően tálalják, vagy hallgatják el. A közpénzből működtetett televízió megszállta a sportversenyeket is, a fontosabb, nézettebb eseményeket monopolizálta, hogy a közvetítések szünetében kormányzati propagandával, vagy hirdetésekkel befolyásolja a nézőket. Az állami rádió olykor a miniszterelnök házi adójaként működik, valahova a morgóra sodorva a politikai ellenzék tagjait. A politikai műsorokat programba iktató további országos csatornák közül az Echo tv a kormányfő földijének, a sokszoros milliárdossá tett Mészáros Lőrinc kezébe került, vele szemben a Hír tv és az ATV sorakozik fel, az előbbi mindenféle állami hirdetés nélkül.

A nyomtatott sajtó nagy áttörését hozta 2017; az összes vidéki napilap a kormány befolyása alá került, és ha ez hozzátesszük, hogy 2016 végén a Népszabadságot kiirtották a piacról, miáltal a Népszava a maga 20 ezer környéki eladott példányszámával lett a legnagyobb országos terjesztésű napilap, lehet némi fogalmunk arról, hogy az ennél nagyobb számban eladott helyi lapok, miért voltak olyan fontosak a végrehajtó hatalomnak. Vidéken jószerivel alig hall más hangot az állampolgár, mint a kormányét, kiváltképp ha ehhez hozzátesszük: ma nincs már olyan kereskedelmi rádió, amely országos lefedettségű lenne, illetve a Vajna birtokába került Rádió1-en keresztül mégiscsak: a TV2 tulajdonosa sorban vásárolja fel és kapcsolja be hálózatába a vidéki stúdiókat, ügyesen kijátszva a törvény betűjét, de főként a szellemét, látszólag helyi frekvenciát működtetve, de valójában országossá duzzasztva, MTI híreket használva.

És ha már TV2: a most húszéves kereskedelmi csatorna vállal mindenféle nemtelen szerepet, annak érdekében, hogy lejárassa az ellenzéket és támogassa a kormánypártot. Jó okkal teszi: ha Vajna magára maradna temérdek hitellel, amit a vásárláshoz biztosítottak neki, és a képernyőről eltűnnének az állami hirdetések, szinte azonnal csődbe jutna. A TV2-vel szemben jelent némi ellensúlyt az RTL Klub; egy újabb kétharmados Orbán-győzelem esetén aligha maradna érintetlenül. Gondoljunk csak a miniszterelnök többször is elhangzott kijelentésére, miszerint a médiát is nemzetivé kell tenni, vajon mi következik ebből. E pillanatban ugyanis jószerivel már minden magyar kézben van, az RTL Klub viszont továbbra is német tulajdonban. Ezek alapján viszont megkockáztatható, hogy Orbán az RTL Klub jövőjét jövendölte meg; azt is szeretné valamelyik kötélbarátja kezében látni. (Simicskától hallhattunk is erre vonatkozó utalást.)

Beszéltünk tévékről, rádiókról, napilapokról és láthattuk, miként tette rá a kezét ezekre a média-típusokra a kormány. Orbán, saját internetes alulképzettsége okán, meglehetősen szabadon hagyta a világhálót, egészen mostanáig. De itt is bekövetkezett a változás: egyre nagyobb teret hódit itt is a kormányzat, sokkal nagyobb pénzt mozgatva meg, mint a vetélytársak. Az origo bekebelezése után a bulvár-politika öszvér portálok létrehozása volt napirenden, folyamatosan növelve a szerepüket a kormányzati propagandában, elsősorban a menekült témában.

Összességében tehát, bár Orbán nemzeti, vagy magyar médiatulajdon szükségességéről beszél, amit mond az nem más, mint retorikai fogás. A hazai sajtó kilencven százaléka nem nevezhető sem nemzetiinek, sem, ha úgy tetszik magyarnak: a kormány akaratát tükrözi vissza, az ő kezéből eszik, voltaképpen ő a tulajdonos. Ez a fék, vagy ellensúly egyáltalán nem működik, egyszerű propagandaeszközzé silányult, semmilyen módon nem szolgálja a demokratikus rendszer működését. Ha tehát igaznak véljük az első állításunkat, azt tudniillik, hogy a Fidesz szisztematikusan számolta fel a fékek és ellensúlyok rendszerét, akkor a következtetésnek is igaznak kell lennie: ezek nélkül nem létezik demokrácia. Az újabb következtetés pedig nem lehet más, mint annak megállapítása: ma Magyarországon nincs demokrácia.

Vége.

A sorozat korábbi cikkei:

Magyarország, 2017 (1.) – A lázadás éve – Soros ellen

Magyarország 2017 (2.) – Orbán az isten, és senki más

Magyarország, 2017 (3.) – Jelenetek a bábok életéből

Magyarország, 2017 (4.) – Új év, új remények nélkül

Magyarország, 2017 (5.) – Elég összeG-zni Orbánt?

Magyarország 2017 (6.) – Soros-bérencek és hazaárulók

Magyarország 2017 (7.) – Orbán eltakarította a fékeket és ellensúlyokat

A közmédiát nem érdeklik az offshore-botrány magyar vonatkozásai

Vasárnap este szélvészként száguldott végig a magyar sajtó nagy részén a legújabb offshore-botrány. Amint azt a Független Hírügynökség is megírta, a Paradise-iratok néven kiszivárgott, 13,4 millió aktából álló adattömeg feldolgozásában számos ország oknyomozó újságírói vettek részt, hazánkat a Direkt36 portál munkatársai képviselték.

A Magyar Távirati Iroda, melynek hírei valósággal felszántják az országot, aznap este több hírben is foglalkozott az offshore-botránnyal, nem feledkezvén meg annak közlésétől sem, hogy több ismert személy is belekeveredett az ügybe. Megtudhattuk, hogy az adóelkerülésre szakosodott cégek között Trump egy munkatársa, illetve II. Erzsébet vagyonkezelője is szerepelt.

Az MTI arról diszkréten hallgatott, hogy az ügynek magyar vonatkozásai is vannak. A lista azóta bővült, és a napokban feltehetőleg újabb cégek és személyek nevei kerülnek elő, de azt már vasárnap este is tudni lehetett, hogy cégeik révén

Demján Sándor és Andy Vajna mellett Nagy István, Magyarország berni nagykövete is érintett.

Utóbbi személy talán kevéssé ismert a szélesebb közönség előtt, róla most csak annyit, hogy Orbán Viktor jó barátja, ő az, aki néhány évvel ezelőtt, máig rejtélyes svájci vonatútja során állítólag útitársa volt a miniszterelnöknek.

Szerepelt még Soros György egyik cége a listán, de a MTI rá sem vesztegetett egyetlen szót sem. Lehet, még az elsőszámú közellenségnek kikiáltott milliárdos nevének említésével sem akarták bolygatni, hogy az ügynek magyar vonatkozásai is vannak.

Közbevetőleg jegyeznénk meg, hogy az offshore nem ördögtől való dolog, a legtöbb országban, így Magyarországon sem tiltja törvény. Legföljebb a jó erkölcsbe és a gyakorta hivatkozott polgári erkölcsbe ütközik, lévén ezeknek a cégeknek egyetlen céljuk van: a kreatív adózás, magyarul a fizetendő adó jelentős csökkentése, adott esetben nullára való redukálása.

A Magyar Távirati Iroda nem tartotta fontosnak, hogy az ügy magyar vonatkozásait is megemlítse a magyar emberek előtt.

Pedig a magyar embereknek jogukban állna tudni arról, hogy mi történik a világban és Magyarországon. A közmédia, melynek az MTI egyik kiemelt szereplője, idén mintegy 80 milliárd forintot kap az adófizetők pénzéből, és a hírek szerint jövőre ennél is több pénzből gazdálkodhat. Ezt az összeget nem azért dobják össze a magyar adófizetők, hogy elhallgassák előlük az információt, megmásítsák a valóságot. A közmédiának az lenne a dolga, hogy vállalt feladatát pártatlanul és magas szakmai színvonalon ellássa. Másképp fogalmazva: nem azért ad a magyar állam a magyar emberek pénzéből ennyi pénzt a közmédiának, hogy az valamelyik párt – jelen esetben a kormányzó erő – érdekeit képviselje, hanem azért, hogy objektíven tájékoztassa az embereket.

Az, hogy Andy Vajnát, vagy éppen Magyarország Orbán-közeli svájci nagykövetét megemlítsék, nem mérlegelés kérdése, hanem szakmai és morális alapvetés. Jelen esetben a közmédia vállalt feladatának nem tett eleget, rosszul gazdálkodott az adófizetők pénzével, mert nem arra költötte, amire a megrendelő adta.

Ilyen az, amikor a Fidelitas vicces

0

tt van nekünk ez a közlemény, amit a Fidelitas jegyez. Mit jegyez! Elküldte az MTI-nek, ők pedig kiadták. Hír lett belőle, olyan sok benne az információ, hogy nem győzzük befogadni. Egy valódi a direktor írta alá, Falusi Vajknak hívjáik. Jegyezzük meg a nevét, hátha soha többé nem hallunk róla semmit.

Nehéz helyzetben van a zsűri. Hogy ez most itt valami vicc lenne? Merthogy viccnek túlságosan durva.

Valóságnak viszont elég silány.

Nem is szaporítjuk tovább a szót, legyen elég annyi, hogy a Fidelitas már eddig is számos vidám percet szerzett a magyar közönségnek. Ugye, emlékszünk még az elhíresült salgótarjáni videójukra, amelyben arról beszéltek, hogy Simicska megvette a Jobbikot?

És akkor álljon itt a Fidelitas mai közleménye. Úgy ahogyan megírták, és ahogyan azt az MTI közkinccsé tette. Azok között, akik megfejtik az alábbi szöveg értelmét, nagyon értékesnek mondott nyereményeket sorsolunk ki.

A Fidelitas közleménye, Budapest, 2017. október 31., kedd (OS) – Lakájmédiát indít a Fidelitas!

Sugárzunk!

„. és mi most itt vagyunk”
(Csengey Dénes)

Falusi Vajk reaktor direktor

A tesztüzemnek vége, a Reaktor munkába állt. Fórum a Fidelitasnak, online hordó a véleményvezéreknek, felület barátoknak és ellenfeleknek.

Termelésbe álltunk, mert ahol hiányzik a gondolat, ott hiányozni fog a cselekvés is. Fel kell mutatnunk, hogy a közéleti szerepvállalás nem a selyem díszzsebkendőknél kezdődik, és nem is a slim fit öltönyöknél ér véget. A vitákat vállalni, az összetűzéseket megnyerni, a nemzedékünket pedig meggyőzni akarjuk. Nemzeti korszellem, nemzeti blog. A vélemény szabad, de hazaszeretetben nincs kompromisszum, sem pedig kiscicák.

A Fidelitas átalakult és előnyére változott. Ahogy egykor a szervezetnek, úgy kezdetben a Reaktornak is sok hibája lesz. De ti majd kijavítjátok.

Falusi Vajk
Reaktor direktor

Ne bámészkodjanak, nincs itt semmi látnivaló

Ételt osztottak a budapesti Blaha Lujza téren október 14-én, az Élelmezés Világnapján.

Évek óta osztanak meleg ételt, ünnepekkor és gyakran hétköznapokon is. Hosszú sorok kígyóznak ilyenkor az utcán, kilátástalanság, reménytelenség, szomorúság, amerre csak a szem ellát.

Valódi látványosság ez ma Magyarországon, csak idő kérdése, hogy az ételosztás belekerüljön a hozzánk érkező külföldi turisták bédekkereibe. Szegénység van ma Magyarországon, nyomorúság. Politikailag inkorrektül ezt így mondják: rászorultság.

Az MTI nem szokott beszámolni arról, hogy hosszú sorokban állnak az ételre váró emberek. Részükről se kép, se hang. Bizonyára nem akarnak ünneprontók lenni, de az sem kizárt, hogy szakmai szempontok vezérlik őket: számukra nem hír, hogy Magyarország szegény.

Talán mert Harrach Péter (KDNP) is úgy gondolja, hogy sok gyerek azért megy el reggel éhgyomorral az iskolába, mert náluk életforma, hogy nem reggeliznek. Nyilván jó helyről tudja ezt a kereszténydemokraták nagyágyúja, a környezetében bizonyára sok nem-reggeliző gyerekkel találkozik. Ők mondhatták neki, hogy úri passzió náluk a rosszul táplálkozás. Nem azért nem esznek, mert nincs mit, hanem mert vigyáznak a vonalaikra.

Magyarországon ma már nem csak az szegény, akinek nincs fedél a feje fölött, vagy nincs munkája. Úgy is lehet szegénynek lenni, hogy az ember lakik még valahol, és dolgozik. Tisztes szegénységnek hívják az ilyet, pedig valójában ugyanúgy tisztességtelen, mint a nyomor.

Sokféle ember áll a Blaha Lujza téri sorban: régóta reménytelenek, és olyanok is, akik csak mostanában lettek azok. Nem csak a végleg leszakadtak, de olyanok is, akik még valamennyire tartják magukat. Akik még bíznak benne, hogy talán van számukra visszaút. Viseltes, de tiszta ruha van rajtuk, és a gyerekeiken. Erre futotta, vasárnapi ebédre, vacsorára már nem.

Ezt nem akarja látni a hivatalos Magyarország, mert nem illik az általuk festett képbe. A gyereknek vásárolt 70 milliós budai lakásból belezavar a panorámába a Blaha Lujza téri sor, és a Dunakeszin, a miniszter szüleinek megfeszített munkájából összespórolt 167 millió forintos kulipintyó is fényévnyi távolságra van az ételre váró emberektől. A helikopterrel vidéki lagziba utazó Rogánt, a szeretőjét és annak családjáról bőkezűen gondoskodó Matolcsyt is bizonyára mélységesen irrtálják az ilyen képek.

A vak is látja, hogy Magyarország jobban teljesít. Aki mást mond, magára vessen, amiért a saját szemének hisz, és nem annak, amit mondanak neki. Tessék tudomásul venni: az, hogy emberek ezrei tömött sorokban ételre várnak, csupán egy kedves népszokás, nemzeti magyar hungarikum.

Magyarország sorban áll.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK