Kezdőlap Címkék Mti

Címke: mti

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

Orbán Viktor jól megvédi a sajtószabadságot, amelynek értelmezése szerint a korlátozását kérte tőle a Zsidó Világkongresszus elnöke. Kovács Zoltán – mint azt például a 888-ból is megtudhatta az olvasó – jól kioktatta Soros lapját, a The New York Timest. Lélegzet eláll, szem kidülled, agy lefagy, ha az ember meglátja a szocialistákat sárga mellényben.

Orbán Viktor jól megvédi a sajtószabadságot

„Magyarország kormánya a zéró tolerancia politikáját követi az antiszemitizmus kérdésében. Kormányom fellépése, döntései nem hagynak kétséget afelől, hogy a magyar kormány a zsidó származású állampolgáraiért teljes felelősséget érez, és gondoskodik biztonságukról. Ön és szervezete erre az egyértelmű magyar kormányzati politikára a jövőben is számíthat” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Zsidó Világkongresszus elnökének.

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke néhány napja egy levélben arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy nyilvános ítélje el a Figyelő címlapján megjelent, szerinte antiszemita képet.

„Csodálkozásomat fejezem ki azért is, mert mintha az Ön tolla csak akkor találna papírt, ha zsidó származású baloldali közéleti szereplő kerül egy vita középpontjába. Ám még sosem kaptam Öntől levelet, amikor a kormányzattal együttműködő vagy jobboldali érzelmű zsidó származású állampolgár került hasonló helyzetbe. Ennek beszédes példáit mellékelten küldöm” – írta Orbán Viktor, aki sajtófőnöke tájékoztatása szerint a HVG hetilap és a Magyar Narancs egy-egy korábbi számának címlapját mellékelte leveléhez. (MTI: Orbán Viktor válaszlevele Ronald S. Laudernek: Ön a sajtószabadság korlátozását kéri tőlem)

A The New York Times is Soros lapja

A The New York Times szerkesztőbizottságát rendkívül „izgatja” és „aggasztja” Orbán Viktor magyar miniszterelnök „jobboldali, nativista, nacionalista politikája” – írta ironikus hangvételben a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, reagálva a Soros lapjában a közelmúltban megjelent, Magyarországgal és Orbán Viktor miniszterelnökkel foglalkozó cikkre.

Az államtitkár szerint a „manhattani klikkhez” a héten csatlakozott a The Guardian című baloldali brit újság egyik cikkírója is, aki „véletlenül” a Central European University (CEU) egy volt professzora, és aki „gyászolja a szomorú napot, amikor a CEU-t kiszorították Magyarországról”.

Csakhogy ez nem így történt. Az intézmény teljes mértékben akkreditált Közép-európai Egyetemként még mindig szabadon működik Magyarországon” – tisztázta (ismét) a helyzetet az államtitkár. A CEU viszont a saját bevallása szerint még mindig nem folytat semmilyen felsőfokú képzést az Egyesült Államokban” – tette hozzá. (888: Kovács Zoltán kioktatta Soros lapját, a The New York Timest)

Sárga mellényes szocialista bárgyúság

Lélegzet eláll, szem kidülled, agy lefagy, ha az ember meglátja a szocialisták Facebookjára kitett fényképet. A három „nagyágyú”, Ujhelyi István, Tóth Bertalan és Karácsony Gergely sárga mellényt húzott, és azt üzenték, így tüntetnek majd, és döntik meg majd az Orbán-kormányt.

„Ami Párizsban sikerült, az Budapest utcáin is sikerülni fog! Minden lehetséges eszközzel tiltakozunk egészen addig, amíg meg nem állítjuk Orbánt, és a kormány ki nem hátrál a rabszolgatörvényből!” – írták. Az elvtársak elfelejtették, hogy Párizs nem Orbán ellen, hanem saját francia barátjuk, Emmanuel Macron ellen lázadt fel. (Magyar Idők: Újabb csúcsot döntött a szocialista bárgyúság)

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 2. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kovács Zoltántól megtudhattuk, hogy nem csak Soros szervezi a migrációt, hanem az Európai Unió is. A Vasárnapi újságban az államtitkár hangsúlyozta, hogy a humanitárius vízum és a migránskártya is ezt a célt szolgálja. Azért persze a hiradó.hu-ból azt is megtudhatjuk, hogy terjed a Soros-vírus. A 888 újabb feljelentést közölt, ezúttal az ELTE-ÁJK karának oktatóit és hallgatóit leplezik le: a karon libsi véleménydiktatúra van.

Kovács Zoltán szerint az EU menedzseli a migrációt

Az EU menedzseli, nem pedig megállítja a migrációt – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A migráció menedzselésére szolgál például a humanitárius vízum és a migránskártya – tette hozzá Kovács Zoltán.

Nem világos, hogy miből finanszírozzák a migránsok bankkártyáit. Itt óriási összegek mozognak, ez óriási üzlet. Soros György és különféle kártyakibocsátó cégek emberbaráti célokkal leplezik valódi tevékenységüket – mondta az államtitkár.

Magyarország évek óta mondja, hogy először a migránsáradatot kell megállítani – tette hozzá.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU már saját szabályait is megerőszakolja, hogy a számára kedvező döntések megszülessenek.

Ez a demokrácia próbája – jegyezte meg.

Arra a felvetésre, mi állhat a mögött, hogy az Európai Parlament (EP) felszólította Magyarországot, adja ki a hazájában jogerősen elítélt Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőt, Kovács Zoltán úgy reagált: az EP migránspárti többsége mindent megtesz a bevándorlás elősegítése érdekében, és az ezt akadályozók ellen. (MTI: Kovács Zoltán: az EU menedzseli a migrációt)

Merkel és Macron pontosan követi Soros utasításait

Soros György stratégiai tervei között szerepel, hogy át kell alakítani Európát. Az elmúlt időszakot látva elmondható, hogy a kezdeményezés valóban sikeres volt, hiszen az Európai Unió vezetésének jelentős része támogatta az elképzelést – jelentette ki Földi László titkosszolgálati szakértő.

A stratégia egyik legkiemelkedőbb támogatójának talán Angela Merkel német kancellárt lehet nevezni, aki kihirdette a willkommenskultur-t, ezzel megnyitva Európa határait. Angela Merkelnek azóta jelentősen csökkent a támogatottsága, időközben lemondott a CDU pártelnöki tisztségéről is, utódát egy hét múlva választják meg.

A szakértő szerint a francia elnök, Emmanuel Macron szintén Merkelhez hasonló politikát folytat, és pontosan követi az utasításokat. (hirado.hu: Hogyan terjed a „Soros-vírus”?)

Újabb feljelentés: liberális véleménydiktátorok az ELTE-n

Nagyon örülök, hogy végre előtérbe kerül a MAGYAR oktatás szabadsága. Mert persze a CEU-s tüntetéseken mindenki ott van, ahogy azzal is rengetegen foglalkoznak, hogy lesz-e gender-szak Magyarországon, de ki törődik azzal, hogy mi megy az állami pénzen működő, többségében magyarokat oktató, magyar egyetemeken?!

Az ELTE-ÁJK karon rengeteg a liberális szellemiségű, mind a hallgatók, mind az oktatók körében. Ezzel alapvetően semmi gond nem lenne. Ez mindenkinek a saját döntése, önmagában a politikai meggyőződésükkel nem sértenek másokat. Azonban amikor mindenki, akinek jobboldali és/vagy konzervatív gondolatai vannak, nácinak van bélyegezve sok hallgató körében, felmerül bennem a kérdés, milyen kifejezést használnának arra, akinek valóban nemzetiszocialista ambíciói vannak? Egy hallgatónak el kell tudnia határolni egy jobboldali kormányzást a diktatúrától. Ennek ellenére mégis gyakran hallom a folyosókon, olvasom Facebook-csoportokban, hogy „Viktátor”, „nincs már nálunk semmi demokrácia”, „diktatúrában élünk” stb.

Nem tartom helyesnek, hogy egy alkotmányjog előadás 50%-ban a tananyag leadásáról, 50%-ban pedig arról szól, hogy a mai magyar vezetés mit nem csinál alkotmányosan, mi és hol ütközik demokratikus alapelvekbe, mi tarthatatlan stb. A burkolt célozgatások állandóak, de gyakori az oktatók politikai álláspontjainak – nyílt – hangoztatása is. Ezek pedig egyfajta liberális ekhóként is felfoghatóak, ugyanis kizárólag a baloldal álláspontját képviselik. Ez nem azért van így, mert a szakon minden oktató szíve balra húz, hanem mert a jobboldaliak – ahogy a hallgatók, úgy az oktatók körében is – kisebbségben vannak, és a konfliktusokat és az antipátiát elkerülvén inkább kihagyják az előadásukból a politikai töltetet.

Habár sok tanáron, professzoron ott van az „I stand with CEU” kitűző és „kiállnak az oktatás szabadságáért”, továbbá „küzdenek” a demokráciáért és a szabad véleménynyilvánításért, ha valaki nem ért egyet velük, valamilyen szintű hátrányos megkülönböztetésre jó eséllyel számíthat mind az oktatói, mind a hallgatótársai részéről. (888: Nácinak bélyegzik a jobboldali hallgatókat a liberális véleménydiktátorok)

Orbán volt helyettes államtitkára kiigazította az MTI mai hírét

0

„Belobbant a kiáramló gáz a nagyhegyesi gáztározóban kedd hajnalban – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.” Így kezdődik az MTI-nek az a híre, amelyet Holoda Attila, a második Orbán-kormány volt energetikai államtitkár-helyettese kénytelen volt darabokra szedni.

Elolvasva a volt helyettes államtitkár Facebookos behegyzését, mintha az egykori jereváni rádió híreiről szóló viccek valamelyikével találkoznánk: „- Igaz-e, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak? – A hír igaz – közli a jereváni rádió -, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.”

És akkor nézzük, mit írt Holoda Attila az MTI híre kapcsán:

„Így kell egy amúgy is problémás műszaki balesetből lakossági pánikot gerjeszteni, a tények elferdítésével és az abszolút tudatlansággal, kizárólag az újságírói szenzációhajhászás felelőtlen erőltetésével!

Na, szóval!

  1. Gáztároló van Hajdúszoboszló-Nagyhegyes között, nem gáztározó! A gáztároló a föld alatt van, több mint egy kilométer mélyen, ahol nincs oxigén, így az nem tud belobbani és égni sem! Kár ezzel riogatni az embereket! Egyébként pedig vizet, iszapot szoktunk tározónak elhelyezni, nem gázt!
  2. A MOL nem tulajdonosa a hajdúszoboszlói földgáztárolónak, már 2006 óta, mert akkor vette meg az E.On, majd azt követően a magyar állam képviseletében az MVM, így annak semmi köze a MOL-hoz! A Magyar Földgáztároló Zrt. állami tulajdonban lévő vállalat.
  3. A Katasztrófavédelem ostoba nyilatkozataival csak tovább fokozza ezt a pánikot, pedig csak rá kellene bízni a nyilatkozatot arra, aki ért hozzá, mondjuk a gázipari szakemberekre! És akkor nem mondanának ilyet, hogy a „gázszolgáltató már elzárta a gázt”, mert ott nincs semmiféle gázszolgáltató! A TIGÁZ, vagy a DÉGÁZ az gázszolgáltató. A MOL, vagy az MFGT az nem az.
  4. A képen a földalatti földgáztároló fogadórendszere látható (ide érkezik fel a földből visszatermelt gáz, ahol vízmentesítik, majd továbbítják a nagynyomású gázhálózatba), szemmel láthatóan egy felszíni berendezés (szeparátor, vagy tartály gyulladt ki). Amint elfogy a betápláló gáz, mert a kollégák biztosan azonnal elzárták a betáplálást, el fog aludni magától. Ilyenkor jobb is ha elég a gáz és nem a levegőben terjeng tovább, ezért szoktuk hagyni égni. Csak le kell hűteni a felhevült berendezéseket.
  5. Ez nem „hatalmas” gázcsóva. A hatalmas gázcsóva az Zsanán volt, vagy Pusztaszőlősön, ez csak egy tüzecske.
  6. Az egész baleset (havária) túl lett lihegve vélhetően, amihez a Katasztrófavédelem és a Rendőrség is – hozzáértés híján – sajnos asszisztált is.”

Bréking nyúz, 2018. november 15. – Tudósítás a másik valóságból

0

Soros és a hozzá köthető civilek mindent megtesznek, hogy minél több migráns jöjjön Európába. A jogvédő civil szervezetek a határ illegális átlépését is tanítják, Soros emberei új voksolásért sírnak az Európai Parlamentben a migránsvízumok bevezetéséhez és persze a Soros-bérenc sajtó véletlenül lebuktatta Sorost a migránskártyák ügyében.

A jogvédő civil szervezetek a határ illegális átlépését is tanítják

A hatóságok megtévesztésére tanítják be egyes jogvédő civil szervezetek munkatársai a határokra érkező migránsokat – erről beszélt Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Az unió határaihoz érkezők elenyésző kisebbsége jogosult nemzetközi védelemre, ezért tanítják be őket egyesek arra, hogy mit kell hazudni a menekült státusz elnyeréséhez. Ez pedig feltehetően bűncselekmény, a hatóság megtévesztése – mondta.

Nem egyszer még a határ illegális átlépését is tanítják – tette hozzá.

A jelenlegi szabályok megalkotásakor nem volt tömeges migráció, többségében valódi menekültek érkeztek a határokhoz, akik együttműködtek a hatóságokkal, mára ez a helyzet megváltozott – magyarázta az Alapjogokért Központ vezetője. (MTI: A hatóságok megtévesztésére tanítják a migránsokat a civilek )

Soros emberei új voksolásért sírnak az Európai Parlamentben

Nem lett meg az abszolút többség a humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményező határozatról szóló szerdai európai parlamenti (EP-) szavazáson. A strasbourgi plenáris ülésen 349 képviselő voksolt igennel, 199 nemmel, 47 pedig tartózkodott, miközben a dokumentum elfogadásához 376 szavazatra lett volna szükség.

Soros emberei nem akarják elfogadni az eredményt. Sajtótájékoztatóján a jelentéstevő arról számolt be, hogy a végszavazás előtt egy perccel még 655 képviselő adta le a voksát egy másik kérdésben, s közben senki nem hagyta el az üléstermet, így szerinte az történhetett, hogy sokan, mintegy hatvanan túl hamar vették ki a szavazókártyájukat, és így a gép nem számolta a voksukat. (888: Leszavazták a migránsvízumot az EP-ben, de Soros emberei új voksolásért sírnak)

Soros pénzeli a mesterséges népvándoroltatást

Mivel félő volt, hogy megtorpan a mesterséges népvándoroltatás lendülete, az azt irányító nemzetközi bűnszervezet magasabb sebességi fokozatba kapcsolta a programot. Az Európába áttelepített migránsok immár anonim bankkártyákat kapnak, amikre Junckerék havonta töltik föl az ingyeneurót. Az emberkereskedő-hálózat sajtósai közben kétségbeesetten próbálják megmagyarázni, miért épeszű dolog az európai adófizetők pénzéből „öröküdültetni” a migránsokat, és hogy Sorosnak nincs is köze az egészhez. Végül a nagy szövegelésben ők maguk buktatták le a vén emberkereskedő-filantrópot, akinek egyik kitartott szervezete nagyon is segíti a pénzosztást.

Az emberkereskedőknek és nemzetközi maffiózóknak dollármilliárdos hasznot, Európának viszont a végállomást jelentő lakosságcsere eddig alapvetően úgy működött, hogy néhány kedves vezető kedves szavakkal meghívta Európába Afrika és Ázsia népességfeleslegét. A hivatalos szöveg az volt, hogy sok köztük az agysebész, ráadásul egész Afrikában és Ázsiában háború dúl, így mindenki menekült, szolidárisnak kell lennünk velük, meg tudjuk csinálni, építsünk nekik házakat, városokat, ők majd integrálódnak és átveszik csodás fogyasztói kultúránkat, egyébként is vérfrissítésre van szükségünk, különben elfajzunk.

Az Index komoly energiákat fektetett abba, hogy az ingyenpénzes kártyák és Soros György kapcsolatát letagadja. A nagy okoskodás közepette sikerült kikotyogni a Mercy Corps nevét, amely egy közismert, Soros által támogatott szervezet. (PestiSrácok.hu: Addig mentegették Sorost a migránskártyák ügyében, míg sikerült őt lebuktatni)

A lakosság mesterien átmosott agya

A legutóbbi választás megmutatta, hogy az agresszív médiastratégia kifizetődött. Az élesen idegengyűlölő üzenet a feltételezett migránsveszélyre, valamint Sorosra épült és a kampány sokakat meggyőzött, hogy Orbán szavatolja számukra a biztonságot.

Európán belül talán sehol sem zsugorodik olyan drámaian a mozgástér a független sajtó számára, mint Magyarországon, aminek természetesen baljós következményei vannak a demokráciára nézve. Így ítéli meg a helyzetet a New York Times korábbi budapesti irodavezetője, aki jelenleg újságírást oktat Párizsban a Politikai Tudományok Főiskoláján.

Álláspontját Celestine Bohlen a Népszabadság és a Magyar Nemzet bukásával támasztja alá, hozzátéve, hogy Orbán barátai és szövetségesei ellenőrzésük alá vonták a média széles körét, alighanem politikai megfontolásokból, semmint üzleti haszonszerzés céljából. És akkor még nem beszéltünk a kormánykézben levő szerkesztőségekről, amelyek közé tartozik hat tévé, 5 rádió, valamint az MTI. A Riporterek Határok Nélkül képviselője azt mondja, a miniszterelnöknek sikerült döntő befolyáshoz jutnia a sajtóban.

A legutóbbi választás megmutatta, hogy az agresszív médiastratégia kifizetődött. Az élesen idegengyűlölő üzenet a feltételezett migránsveszélyre, valamint Sorosra épült és a kampány sokakat meggyőzött, hogy Orbán szavatolja számukra a biztonságot. Charles Gati azt mondja, a hatalom mesterien mosta át a lakosság nagy részének agyát. Ehhez nemigen van szükség nyílt cenzúrára. A kritikus orgánumok hangfogóval működnek, és az RTL-t leszámítva csak kevesekhez jutnak el. A piac 15 %-át teszik ki a politikai céllal elhelyezett állami hirdetések, ez az európai átlag több mint kétszerese, mutat rá a Mérték Elemző Intézet vezetője. A Magyar Idők bevételeinek 85 %-a származik ilyen forrásból.

Orbán újabb mandátumával megkérdőjeleződik a sajtópiac sorsa. Martin József, a Magyar Nemzet korábbi munkatársa úgy jellemzi az állapotokat, hogy van sajtószabadság, de egyre csökken a sokszínűség és ez aggasztó. Az információból mind inkább politikai áru lesz, ám az ki van téve nyílt és burkolt torzításoknak és ez komoly kételyeket vet fel a demokráciát illetően. Mert ilyen körülmények között miként lehet az újságírás a 4. hatalmi ág? Miként lehet szabad és tényekkel alátámasztott vitákról beszélni, miként lehet feltárni a politikusok visszaéléseit? Polyák Gábor úgy véli, a legutóbbi választási hadjárat már megmutatta, hogy itt nem egyszerűen a propagandáról van szó, hanem arról, hogy csak egyetlen vélemény jelenik meg a tömegek számára. A migráció mindent uralt, a lényeges gondok nem kerültek terítékre, azok megvitatására egyszerűen nem volt tér, felület.

Bréking nyúz, 2018. 09. 10. – Tudósítás a másik valóságból

0

Minden előfordul a kormánypárti médiában, aminek illik is felbukkannia az alternatív valóság oldalain. Van csúnyán elhallgatott (választási) hír, van valósnak tűnő köntösbe ágyazott nettó hazugság, s van Sorosozás, „Sargentinizés” és „Vekerdyzés” is.

MTI – A hír, amely nem érte le a nemzeti hírügynökség ingerküszöbét

Nem, egyáltalán nem szerkesztői hiba miatt áll most itt ez a hiányjel. Itt valóban hiányzik valami, egy hír, amelyről a Magyar Távirati Iroda elfelejtett beszámolni. Két időközi választást tartottak vasárnap Magyarországon, az egyiket a Fidesz-KDNP jelöltje nyert meg, a másikat az MSZP által indított politikus. Ugye felesleges megkérdezni, hogy melyikről maradt le a hírügynökség, annak ellenére is, hogy a Nemzeti Választási Iroda annak rendje és módja szerint  tényszerűen beszámolt róla.

Origo – Tibi atya kebabozójában erőszakolta meg a fiatal nőt az afgán migráns

Ilyen címmel jelentetett meg ma 09:52 perckor írást az Origo, a Ripost reggeli kiadására hivatkozva, a cikk azonban egész nap elérhető volt, annak ellenére, hogy az 1,3 milliós követői táborral rendelkező Tibi atya már délelőtt cáfolta, hogy övé lenne a kebabozó, s bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz. Ám erre csak ennyit reagált az Origo: „A Tibi atya nevű internetes oldal készítője a Facebookon azt írta: nincs és soha nem volt étterme, a cikkben említett helyhez pedig utoljára akkor volt köze, mikor 3 éve beperelte őket védjegybitorlásért.

Legalábbis ezt állítja a közösségi oldalán.”

A Ripost és annak nyomán az Origo a többi között azt írta, hogy a fiatal magyar lányt megerőszakoló afgán migráns „Tibi atya kebabozójában dolgozott. Ott is történt az erőszak. A szexuális erőszak után pedig egész egyszerűen benyúlt a kasszába, kivett belőle pénzt, és azt mondta, elmegy Bécsbe…Tibi atya kebabozója, ahol a migráns megerőszakolta a fiatal lányt, két részből áll, egy – mondjuk így – borozóból és egy gyorsétteremből. A kettő között van átjárás. A Ripost információi szerint Tibi atya kebabozójában jellemzően migránsok dolgoznak. A Döner Kebab Express ügyvezetője, a Nemzeti Cégtár információja szerint amúgy Melhemné Dawas Wisam, az ott dolgozók többsége ellenőrizhetően nem magyar.

Ripost – Soros emberei csalni akarnak az Európai Parlamentben

Még a működési szabályok megszegésétől sem riadnak vissza, hogy végre megbüntethessék Magyarországot. A brüsszeli Liberálisok a várható nagyszámú tartózkodás miatt arra készülnek, hogy az EU eljárási szabályai ellenére e vegyék figyelembe a tartózkodó szavazatokat.

Ezzel a nyilvánvaló csalással nagyobb esélye lenne a Sargenti-féle hamis vádirat elfogadásának.

Ebben az esetben ugyanis a tartózkodásokkal csökkentett szavazatszámot kell figyelembe venni, így kevesebb támogató szavazat is elég lehetne a kétharmados többséghez, vagyis hogy meginduljon Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmus, tehát az ország tervezett megszégyenítése.

A Sargentini-jelentés lényege, hogy  a bevándorláspárti brüsszeli politikusok meg akarják bélyegezni Magyarországot, mert nem akar teret engedni az illegális bevándorlásnak, és megvédi a magyar határt.

Magyar Idők – Roham

Az elhülyüléssel jegyben járó időskori radikalizálódást az orvostudomány is ismeri. Lényege: a páciens saját korábbi ökörségeit immár harsányan, ellentmondást nem tűrőn hangoztatja, mi több, kérkedik vele. A súlyos kór szegény Vekerdy Tamást sem kerülte el. A hajdan szebb napokat látott, 83 éves pszichológus legutóbbi rohamát – bulvárlapokat megszégyenítve – az Élet és Irodalom hozta le a minap.

(Már korábbi írásai is jelezték a lappangó veszélyt: „Nemzetpusztító a magyar oktatás”, „A honvédelmi alapismeretek tantárgy merő ostobaság” stb.)

Betegünk ezúttal nyílt levelet intézett Orbán Viktorhoz. A bibliai idézetekkel tűzdelt üzenet végén a szerző kérdéseket intéz Magyarország miniszterelnökéhez.

Vekerdy beteg szenvedélyesen elbeszélget önmagával. Frappáns kérdéseire frappáns „válaszokat” ad. A bűntudatkeltő megmondóembert alakítja, és roppant elégedett a dialógussal. Nagycsoportos óvodásoknál találkozunk hasonló jelenséggel – csak ott nem futhat ki ökörszintig a kettős szerepjáték, merthogy megálljt int a moderátor óvónéni.

Szerencsétlen Vekerdy mellett viszont nincs ápoló. Egyelőre – írja Pilhál György.

 

Nem minden részletet vert nagydobra az MTI Putyin és Orbán tárgyalásáról

0

Fociról, energetikai beruházásokról és gazdasági együttműködésről beszéltek és szóba került a Török Áramlat, valamint a paksi atomerőmű is. Ezt közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-vel, és e közlés nyomán ezt a tájékoztatás kapta a közélet híreire kíváncsi magyarországi nyilvánosság.

Pedig, volt ott más is. A 444 portálé az érdem, ők találták meg, hogy az orosz közmédia ennél részletesebben is beszámolt arról, miről tárgyalt a két ország vezetője.

Sok mindenről, amit Havasi Bertalan és a vele szövetséges MTI nem tartott fontosnak megosztani  a magyar emberekkel.

És most itt nem azt hiányoljuk, hogy Putyin elnök elmondta, mennyire jó futballistának tartja a magyar miniszterelnököt. Ez nyilván egy kötelező tiszteletkör, s ennek elhallgatását betudhatjuk a magyar miniszterelnökre jellemző és köztudott szerénységnek.

Azt azonban már nehezebb megmagyarázni, hogy Orbán az orosz közmédia szerint azt is mondta Putyinnak: még a mostaninál is jobban fejlődhetnének a két ország kapcsolatai, ha nem lennének, azok a kártékony szankciók, amelyek veszteséget okoznak Magyarországnak. Azokra a törvényekre gondolt Orbán Viktor, amelyek korlátozzák egyes orosz bankok és vállalatok hozzáférését az európai tőkepiachoz, és tiltják a fegyverek és bizonyos energetikai technológia exportját Oroszországba.

A szankciókat – amelyeket legutóbb két hete Orbán Viktor is aláírt – 2014 óta többször is meghosszabbították.

Cornstein a CEU-n: a kormánysajtóban se kép, se hang

A Magyar Távirati Iroda több hírben is foglalkozott azzal, hogy Budapestre érkezett David Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete. Egyik – még az érkezés előtti – hírükben elmondták, hogy az amerikai diplomata nagy várakozással tekint megbízatása elé, megérkezése után pedig arról tudósítottak, hogy átadta a megbízó levelét Áder János Köztársasági elnöknek. Aztán írtak arról is, hogy fogadta őt Kövér László házelnök.

David Cornsteinnel kapcsolatban csupán egyetlen momentumról felejtett el beszámolni a Magyar Távirati Iroda és úgy általában a közmédia, valamint az összes, kormányhoz közeli újság: arról, hogy David Cornstein egyik első útja – Budapestre érkezésének harmadik napján – a Soros György által alapított Közép-Európai Egyetemre (CEU) vezetett.

Kíváncsiak voltunk, miként számolt be a közmédia, valamint a kormányhoz közeli médiabirodalom az amerikai nagykövet egyetemi látogatásáról, s kezdtük keresni az ott megjelent híreket. Mág azt is megvalljuk, hogy előítéletesek voltunk: azt gondoltuk, néhány sorban elintézik az eseményt, esetleg még fikázzák is, vagy Sorosra és a migránsokra kenik, hogy a magyar kormány még mindig nem írta alá az egyetem működése szempontjából sorsdöntő, amúgy régóta letárgyalt és megfelelően előkészített szerződést.

Tévedtünk, semmi ilyen nem volt. Pontosabban: semmi nem volt. Se kép, se hang. Se szöveg.

A magyar adófizetők pénzén fenntartott közmédia, valamint a vele szövetséges, kormányhoz közeli sajtó egyetlen szóra sem méltatta, hogy az új amerikai nagykövet egyik első útja a CEU-ra vezetett. Így aztán azok a magyar polgárok, akik csupán ezekből a médiumokból tájékozódnak, máig nem tudják, hogy David Cornstein a CEU-n járt, beszélgetett az egyetem vezetőivel és néhány diákjával, valamint elmondta, hogy milyen nagyra értékeli az ott folyó munkát.

A közmédiára évente több mint 80 milliárd forintot fizetnek ki a magyar adófizetők. Nem viccből perkálnak le ennyi pénzt, nem azért, mintha nem tudnák másra elkölteni.

A magyar adófizetők azért adnak ennyi pénzt a közmédiára, mert azt szeretnék, hogy az tájékoztassa őket Magyarország és a világ dolgairól. Elfogulatlanul, hitelesen, gyorsan. A közmédia azonban becsapja azokat, akik – adóforintjaikkal – lehetővé teszik a létezését. Úgy tesz, mint a szélhámos szerelő: felmarkolja a pénzt, aztán nem végzi el a munkát.

Vagyis, a magyarországi közmédia és csatolt társai nem azt teszik, amivel a magyar polgárok megbízták: nem tájékoztat, hanem elhallgat, mellébeszél, ködösít és maszatol.

A kormány parancsát lesi, de pénzért a magyar polgároknak tartja a markát.

Tévesen idézte Tarlóst az MTI

0

Számtalan alkalommal említettük már az MTI-nek azt a gyakorlatát, hogy egyes dolgokat elhallgat a nyilvánosság előtt, más ügyekben mellébeszél, vagy maszatol. Most azonban nem erről van szó, sőt, olyat is megírt, amit a nyilatkozó nem mondott.

„Ameddig én vagyok a főpolgármester, nem lesz repülőverseny Budapesten” mondta Tarlós István főpolgármester a sokak számára sok kellemetlenséget okozó Red Bull Air Race verseny után.

Legalábbis, az MTI így idézte a főpolgármester szavait. Pedig, ő nem ezt mondta, hanem valami olyat, ami ehhez hasonló, de valójában egészen más.

„Képtelenség, hogy Budapest főpolgármesterének, az egyik legrutinosabb sajtófőnökkel az oldalán vért kell izzadnia, hogy azt írják meg, amit mondott és ne mást”. Így igazította helyre az Magyar Távirati irodát Tarlós István, majd hozzátette:  „Ameddig én vagyok a főpolgármester, addig ilyen botrányos zűrzavar nem fordulhat elő a városban. Olyan rengeteg panasz érkezett ezekben a napokban a zajra, és olyan sok közterületet és olyan hosszú időre foglaltak el, hogy akármilyen sikeres ez a rendezvény, ilyet nem lehet a budapestiekkel csinálni.”

Vagyis, nem a versennyel van baja a főpolgármesterrel, nem a repüléssel nincs kibékülve, hanem a „botrányos zűrzavarral,” amellyel nem szeretné tovább tesztelni a budapestiek türelmét.

Bár elsősorban  a verseny okozta zaj és közlekedési káosz bőszítettre a budapestieket, sokan azt is nehezményezték, hogy miközben az állam közel 2 milliárd forinttal támogatja a versenyt, a Red Bull Air Race szervezői mindössze 13 millió forintért kaptak engedélyt arra, hogy a Bem rakpart egy részét több héten át lezárják.

A versenyre egyébként minden évben közterület-használati engedélyt kell kérni a fővárostól, s az engedélyről minden esetben a közgyűlés tulajdonosi bizottsága dönt. A Red Bull a turisztikai imázsértékére való tekintettel eddig mindig megkapta az engedélyt – volt, hogy ingyen, volt, hogy jelentős engedménnyel.

Cenzúrázta Lázár Jánost az MTI

0

„Visszatértem, maradok és küzdök tovább.” Az MTI beszámolója szerint ezt üzente szimpatizánsainak és ellendrukkereinek Lázár János még csütörtökön Makón, azt követően, hogy átvette országgyűlési képviselői mandátumát.

Lázár elmondása szerint április 8-a után politikai pályája egyik legfontosabb szakasza kezdődik, mivel ma a politika lényege vidéken és helyben dől el.

Még viszonylag hosszan idézte az MTI a volt kancelláriaminiszter szavait,

egy nem teljesen lényegtelen, ám annál érdekesebb mondatot azonban sajnálatos módon elfelejtett megemlíteni.

Lázár ugyanis a többi között azt is mondta: sokan drukkoltak ellene, hogy ne nyerje meg a választást, még a saját pártján belül is voltak ellendrukkei.

Hogy kikre gondolt Lázár, azt nem részletezte, de ez nem is igen okozhatott fejtörést azoknak, akik csak a közmédia által közzétett szövegekből tájékozódnak.

Nem tudjuk, hogy az MTI miért tartotta fontosnak elhallgatni, hogy Lézárnak a Fideszen belül is vannak ellenségei. Feltehetően nem akarták a hírfogyasztókat negatív érzeteket keltő információkkal terhelni.

A Független Hírügynökség épp a napokban, Lázár Jánost bemutató cikkében írt arról, hogy Lázárnak sok barátja, és nem kevés ellensége van a politikusok között. Mint akkori cikkünkben írtuk, a volt kancelláriaminiszternek meglehetősen feszült a viszonya Tarlós István főpolgármesterrel, Rogán Antallal, mindemellett Csányi Sándor OTP vezérrel is volt egy személyeskedésig fajuló csörtéje.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!