A közmédiát nem érdeklik az offshore-botrány magyar vonatkozásai

0
1195

Vasárnap este szélvészként száguldott végig a magyar sajtó nagy részén a legújabb offshore-botrány. Amint azt a Független Hírügynökség is megírta, a Paradise-iratok néven kiszivárgott, 13,4 millió aktából álló adattömeg feldolgozásában számos ország oknyomozó újságírói vettek részt, hazánkat a Direkt36 portál munkatársai képviselték.

A Magyar Távirati Iroda, melynek hírei valósággal felszántják az országot, aznap este több hírben is foglalkozott az offshore-botránnyal, nem feledkezvén meg annak közlésétől sem, hogy több ismert személy is belekeveredett az ügybe. Megtudhattuk, hogy az adóelkerülésre szakosodott cégek között Trump egy munkatársa, illetve II. Erzsébet vagyonkezelője is szerepelt.

Az MTI arról diszkréten hallgatott, hogy az ügynek magyar vonatkozásai is vannak. A lista azóta bővült, és a napokban feltehetőleg újabb cégek és személyek nevei kerülnek elő, de azt már vasárnap este is tudni lehetett, hogy cégeik révén

Demján Sándor és Andy Vajna mellett Nagy István, Magyarország berni nagykövete is érintett.

Utóbbi személy talán kevéssé ismert a szélesebb közönség előtt, róla most csak annyit, hogy Orbán Viktor jó barátja, ő az, aki néhány évvel ezelőtt, máig rejtélyes svájci vonatútja során állítólag útitársa volt a miniszterelnöknek.

Szerepelt még Soros György egyik cége a listán, de a MTI rá sem vesztegetett egyetlen szót sem. Lehet, még az elsőszámú közellenségnek kikiáltott milliárdos nevének említésével sem akarták bolygatni, hogy az ügynek magyar vonatkozásai is vannak.

Közbevetőleg jegyeznénk meg, hogy az offshore nem ördögtől való dolog, a legtöbb országban, így Magyarországon sem tiltja törvény. Legföljebb a jó erkölcsbe és a gyakorta hivatkozott polgári erkölcsbe ütközik, lévén ezeknek a cégeknek egyetlen céljuk van: a kreatív adózás, magyarul a fizetendő adó jelentős csökkentése, adott esetben nullára való redukálása.

A Magyar Távirati Iroda nem tartotta fontosnak, hogy az ügy magyar vonatkozásait is megemlítse a magyar emberek előtt.

Pedig a magyar embereknek jogukban állna tudni arról, hogy mi történik a világban és Magyarországon. A közmédia, melynek az MTI egyik kiemelt szereplője, idén mintegy 80 milliárd forintot kap az adófizetők pénzéből, és a hírek szerint jövőre ennél is több pénzből gazdálkodhat. Ezt az összeget nem azért dobják össze a magyar adófizetők, hogy elhallgassák előlük az információt, megmásítsák a valóságot. A közmédiának az lenne a dolga, hogy vállalt feladatát pártatlanul és magas szakmai színvonalon ellássa. Másképp fogalmazva: nem azért ad a magyar állam a magyar emberek pénzéből ennyi pénzt a közmédiának, hogy az valamelyik párt – jelen esetben a kormányzó erő – érdekeit képviselje, hanem azért, hogy objektíven tájékoztassa az embereket.

Az, hogy Andy Vajnát, vagy éppen Magyarország Orbán-közeli svájci nagykövetét megemlítsék, nem mérlegelés kérdése, hanem szakmai és morális alapvetés. Jelen esetben a közmédia vállalt feladatának nem tett eleget, rosszul gazdálkodott az adófizetők pénzével, mert nem arra költötte, amire a megrendelő adta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .