Kezdőlap Címkék Magyar nemzet

Címke: magyar nemzet

Lapszem – 2017. november 7.

0

Valaha ez a nap ünnepnap volt, a nagy októberinek nevezett szocialista forradalomnak örültünk. Ma a Rezsők ünneplik a névnapjukat. A név jelentése: dicső farkas. Lapszemle.

Magyar idők: Dokumentumfilm készült a roma holokausztról

Pongrátz Gergely-érdeméremmel tüntették ki Pesty Lászlót az 1956-osok Világszövetségének díjátadóján, amellyel elismerték az elmúlt harminc évben végzett munkáját, a magyar hagyományok és a magyarság megtartása érdekében kifejtett tevékenységét és a forradalom emlékének ápolását. Az ismert dokumentumfilmes a Magyar Időknek elmondta, a Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Somogy Megyei Társulása kereste meg a roma holokauszt megfilmesítésének ötletével.

A dokumentumfilmes a roma holokauszt túlélőivel, leszármazottaikkal és történészekkel beszélgetett, egykori koncentrációs táborokban forgatott. Úgy látja, hogy noha számtalan feljegyzés támasztja alá romák likvidálásának és megkínzásának tényét, mégis máig sokan relativizálni próbálják vagy éppen tagadják a történteket. Az 52 perces Töredék életek című munkát november ­21-én mutatják be a közönségnek.

Népszava: Újabb sztrájkok jöhetnek az önkormányzatoknál

Az egyetlen esély december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítására a népszavazás maradt, miután az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában a Párbeszéd erre vonatkozó javaslatát a fideszes képviselők leszavazták – olvasható a Népszavában. Ráadásul a népszavazási kezdeményezéshez is már csak nem egészen egy hónapig gyűlhetnek a támogató aláírások. A munkavállalók 96 százaléka üdvözölné az új szünnap bevezetését a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kutatása szerint, de a munkaadók nemzetgazdasági sorsrontásként kezelik, hogy rövid időn belül két új munkaszüneti napot is kaphatnának a dolgozók.

A korábbi tíz fizetett ünnep mellé az idén bejött ugyanis tizenegyediknek a nagypéntek – ezt a kormánytöbbség minden egyeztetés nélkül szavazta meg a parlamentben –, ami a GDP fél százalékát kitevő bevételkieséssel járhat a vállalkozók érdekképviseletei szerint. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára 50-70 milliárd forintos csökkenést számolt egy munkaszüneti napra a Hír TV-ben. Az új szabadnap dupla bérköltséget jelentene, hiszen 100 százalékos bérpótlék járna azoknak, akik az általános szabadnapon dolgoznak. Emellett alaposan megnehezítené az éves rendes szabadságok kiadását is – tette hozzá Dávid Ferenc.

Magyar Nemzet: L. Simon felesége megint talált 35 millió forintot

A Magyar Nemzet már többször is beszámolt arról, hogy a Fidesz-kormány holdudvara, különösen a politikusfeleségek számára mennyire jövedelmező Magyarország európai uniós tagsága. Úgy tűnik, a nyertesek sora nem érhet véget. Az unióellenes kormányzati hangulatkeltés, kiváltképp az Állítsuk meg Brüsszelt! propagandakampány ellenére a Fidesz környezetében egyesek egymás után nyerik el a pályázati pénzeket, méghozzá óraműpontossággal.

Ennek egyik példája L. Simon László menesztett kulturális államtitkár feleségének vállalkozása. Az Agárdi Aratrum Kft. október második felében nyert több mint 35 millió forintnyi támogatást az Európai Unió vidékfejlesztési programjából.

A kormányzati pályázati portál adatai szerint az összeget az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés című tenderkiíráson nyerte el a társaság, aminek fő célja a vidéki területek fenntartható fejlődésének támogatása, a környezet állapotának megőrzése és javítása. Noha a támogatás területalapú, pályázni kell rá, így bírálóbizottság dönt a pénz sorsáról. A brüsszeli pénz érdekessége, hogy az Agárdi Aratrum Kft. forintra pontosan ugyanezt az összeget tavaly májusban is elnyerte ezen a pályázaton.

Magyar Hírlap: Szocialista potentát vádolja árulással a pártot

Botka László miniszterelnök-jelölt után Velez Árpád frakcióigazgató, korábbi pártigazgató is „bedobta a törülközőt”: a Molnár Gyula pártelnöknek címzett levelében bejelentette, sem a szocialista párt listáján, sem egyéni körzetben nem kíván indulni a 2018-as parlamenti választáson – írja a Magyar Hírlap.. A korábbi pártelnök, Mesterházy Attila köreihez sorolt országgyűlési képviselő – a lapunk birtokában lévő levél szerint – az elnökség tagjait is tájékoztatta döntéséről és annak indokairól.

„Nem én változtam, hanem a körülmények, és ez sajnos jelen esetben teljesen igaz – írja a bevezetőben a frakcióigazgató. – Én ugyanis továbbra is ugyanaz a szocialista ember és politikus vagyok, aki voltam két hónapja vagy öt éve, ugyanakkor a vezetésetek hatására pártunk nyomokban sem emlékeztet önmagára.”

Velez kifejti, a pártelnöki ígéretekből semmi nem valósult meg, sőt az MSZP társadalmi megítélésében, a közvélemény-kutatások számaiban, a párttagok és aktivistáik hangulatában is nagy zuhanás következett be.

Lapszem – 2017. november 6.

0

Ma ünnepli névnapját: Imre, Zakariás, Erzsébet, Töhötöm, Avarka, Filotea és Tétény. 77 évvel ezelőtt ezen a napon választották meg harmadszorra is Franklin Delano Rooseveltet az Egyesült Államok elnökének és ma 85 éves Vitray Tamás. Túlnyomóan derült idő lesz, a legmagasabb hőmérséklet 13 fok lesz. A nulla felett.

Népszava

Újabb lépés a rendőrállam felé

Terrorveszélyre hivatkozva jövőre lényegében bárki lakásába betörhet a rendőrség, akinek engedéllyel tartott fegyvere van. Ez több százezer embert érinthet, s jogilag – de praktikusan is – meglehetősen aggályos.

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló, 2018. január elsején hatályba lépő salátatörvényben szerepel egy szakasz, ami eddig szinte mindenki figyelmét elkerülte.

A törvény szerint a rendőrség által kiadott engedéllyel tartott fegyverek – ide tartoznak nem csupán a klasszikus önvédelmi és vadászfegyverek, hanem például a paintball (festéklövő), valamint a színházi fegyverek is – ellenőrzésének új módját vezetik be. Érinti ez a fegyverkészítési, -javítási eszközök birtokosait is.

A jogszabály úgy fogalmaz, hogy közigazgatási hatósági ügyben, illetve az azzal összefüggő hatósági ellenőrzés során a hatóság a helyszíni szemlét – ha ez a közbiztonság, a közrend védelme vagy a terrorizmus elleni küzdelem érdekében, illetve bűnmegelőzési, bűnfelderítési célból szükséges – a lezárt terület, épület, helyiség felnyitásával, az ott tartózkodó személyek akarata ellenére is megtarthatja. Ez azt jelenti, hogy a fegyvertartási engedéllyel rendelkező lakhelyére is bármikor betörhet bemehet a hatóság, ha úgy látja jónak.

Mint az szakmai fórumokon olvasható: „természetesen” a Belügyminisztérium senkivel nem egyeztetett a szakmai szervezetek közül, mikor ezt a módosítást beterjesztette és elfogadtatta. Pedig Magyarországon mintegy 300 ezer az engedéllyel tartott fegyverek száma. (…)

Magyar Nemzet

Nagy bajba kerülhet a Fidesz, ha a leváltását akaró választók készek átszavazni a győzelemre esélyes jelöltre – állítja Kis János filozófus.

(…) – Akkor azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy a baloldalnak és a Jobbiknak is össze kell fognia egy alkotmányozó többségért? Vagy a bojkottot hirdetőknek?

– A Jobbik és a többi ellenzéki párt összefogása nincs napirenden. Ám az időközi választások azt mutatják, hogy az Orbán leváltását akaró választók készek átszavazni a győzelemre esélyes jelöltre. Ha ez így lesz 2018 tavaszán is, a Fidesz nagy bajba kerülhet. (…)

Magyar Hírlap

Az egyértelmű üzenetekre vágyó baloldali szavazókat akarja megszólítani legújabb javaslatával Gyurcsány Ferenc – mondta lapunknak Boros Bánk Levente politológus.
Gyurcsány Ferenc legújabb, a külhoni magyarok választójogának elvételét célzó kezdeményezésével visszatért az alapokhoz, amikor 2004-ben a kettős állampolgárság ellen kampányolt – mondta lapunknak Boros Bánk Levente politológus. A Médianéző igazgatója szerint a bukott kormányfő ötlete mögött feltűnési viszketegség is meghúzódik, hisz ezzel ismét magára tudta irányítani a figyelmet. Ugyanakkor egy olyan kérdésben, amely a balliberális pártokat is megosztja, határozott álláspontot képvisel, ami kevés ellenzéki pártra jellemző. Ezzel meg tudja szólítani nemcsak saját fanatikusait, hanem azon balliberális szavazókat is, akik egyértelmű üzenetre várnak.

Boros Bánk szerint ez a húzás nem lehetetleníti el az MSZP–DK összefogást, annak ellenére sem, hogy a szocialisták elutasították a kezdeményezést. Ugyan az MSZP Gyurcsány idején elutasította a kettős állampolgárságot, a Gyurcsány nélküli MSZP „nyomokban már tartalmaz” nemzetpolitikát – fogalmazott Boros Bánk. Egy adott kérdésről vallott eltérő álláspont nem zárja ki a két párt összefogását. Ezt támasztja alá Molnár Gyula pártelnök bejelentése, hogy hatvan–negyven százalékos elosztásban megállapodtak az egyéni körzetekben a DK-val a koordinált indulásról – emlékeztetett. (…)

Magyar Idők

Minden törvényes feltételnek megfelel az az eljárás, amellyel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a magyarországi választási regisztráció ügyében eljár – mondta el lapunknak a szövetség elnöke. Kelemen Hunor, aki ezzel a Demokratikus Koalíció erre irányuló vádjait utasította vissza, azt kéri Gyurcsány Ferenctől, hogy legalább az erdélyi magyar embereket tisztelje.

– Nagy tanulsággal szolgálna, ha Gyurcsány Ferenc ellátogatna Erdélybe, és szóba állna a magyar emberekkel, így valószínűleg több tisztelet ébredne benne – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Magyar Időknek. Válasza szólt egyrészt a vádaskodásnak, másrészt annak, hogy a DK elnöke el akarja venni a határon túli magyaroktól a szavazati jogot. (…)

Lapszem – 2017. október 28.

0

Ma a Simonok és a Szimonetták ünneplik a névnapjukat. A mai nap október utolsó szombatja, a következő szombatra novemberig kell várni. Már itt is van a lapszemle, olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

Magyar Idők: Véget ért a Botka-féle bojkott a médiában

Novemberben fokozatosan fel­oldja az MSZP a fideszesnek tartott médiumok elleni sajtóbojkottot – értesült elnökségi forrásokból a Magyar Idők.

Az MSZP politikusai kezdetben vágatlan, élő műsorokban, illetve visszaegyeztetett formában a sajtó eddig kirekesztett részének is nyilatkoznak, idővel pedig visszatérhet a normális kerékvágásba a munkakapcsolat. Emlékezetes: a párt azóta eltávolított szóvivője, Nyakó István május 11-én jelentette be, hogy az MSZP a továbbiakban nem nyilatkozik a „Fidesz pártsajtójának”, konkrétan a Magyar Időknek, az Echo TV-nek, az M1-nek, a TV2-nek, az Origónak, a PestiSrácok.hu-nak, a 888.hu-nak, a Lokálnak, a Ripostnak és a Magyar Hírlapnak.

Népszava: Farkas Flórián rejtőzködő életmódja

Farkas Flórián, a szervezet elnöke – fideszes képviselő, miniszterelnöki biztos – sok kínos percet okozott már a kormánypártnak – olvasható a Népszavában. A Lungo Dromot jó ideig a Fidesz nem is szerepeltette szövetségesei között.

A roma szervezetnek azt követően sikerült újra kiérdemelnie a státuszt, hogy Farkas Flórián választási megállapodást írt alá Kövér László fideszes választmányi elnökével. Farkas régebben sem volt nagy barátja a nyilvánosságnak, de azóta, hogy egyik botrányból a másikba bukdácsol, kifejezetten rejtőzködő életmódot folytat. A honlap hiánya nem minden. Korábban már írtunk arról, hogy a Lungo Drom budapesti székhelyén, a VIII. kerületi Bezerédj utcában semmiféle kiírás, még csak házszám se látható. Pedig Farkas Flórián ide jegyeztette be új szervezetét is, a Roma Integrációért Országos Szövetséget (RIOSZ).

A Lungo Drom ma kongresszust tart Szolnokon. A Népszava szerkesztőségébe nem jött meghívó. Farkas Flórián mellett több más roma politikust is kerestek, szerettek volna tájékoztatást kapni a programról – nem jártak sikerrel.

Magyar Hírlap: Kovács Zoltán szóvivő szerint van Soros terv

Attól még, mert valaki ösztönösen azt érzi, hogy a nagy számban ideérkező, más kultúrájú emberek nemkívánatosak, nem rasszista és idegengyűlölő – mondta a Magyar Hírlapnak Kovács Zoltán. A kormányszóvivő szerint mostanra már nemcsak hallatszik Magyarország hangja, de sok szempontból mértékadónak is számít.

A szóvivő szerint van Soros-terv, maga Soros György beszélt arról, hogy miként lehetne kezelni a migrációt. Ezt igazolja, hogy a brüsszeli intézményrendszerben hétről hétre jelennek meg az ő elképzeléseinek egyes elemei, a legutóbbi ilyen a LIBE bizottság javaslata volt arra vonatkozóan, hogy miként kell átalakítani a dublini rendszert. Bár lehet, az Európai Bizottság (EB) nem úgy éli meg, hogy egy tervet hajt végre, de az egymás után napvilágra kerülő javaslatok és előterjesztések teljesen egyértelműen arról tanúskodnak, hogy Soros befolyása az európai intézményrendszerben rendkívül masszív.

Magyar Nemzet: Ha sportcsarnok lenne, megmenekülhetne Vitányvár

Kimaradt a nemzeti kastély- és várprogramból, pedig megóvása nemcsak örökségvédelmi, de élet-halál kérdés lenne – írja a Magyar Nemzet. Az impozáns, húsz méter magas fallal körülvett Vitányvár az országos kéktúra útvonalán helyezkedik el, évente turisták százai látogatják, az állam és a vagyonkezelő Vértesi Erdő Zrt. mégsem tartja fontosnak, hogy legalább az állagmegőrzésre pénzt fordítson.

A Tatabánya és Vértessomló közötti erdő magaslatán található Vitányvár több emelet magas falaival még összeomlás előtti állapotában is meghökkentően szép, ahogy a fák közül kibukkan és egyszerre fölénk tornyosul. A belső falak derékig törmelékben állnak. Egy ember folyamatosan hordja ki és keskeny facsúszdán csúsztatja le a jókora köveket, miközben az ásatást vezető régésszel megkerüljük a falat, és a valamikori bejárat felé tartunk, ahol jól kivehető az egyik perselykő, amelyhez egykor a felvonóhidat rögzítették.

Lapszem – 2017. október 26.

0

Ma van Dömötör, Albin, Demeter, Baldvin, Amand, Ametiszt, Evariszt névnapja. 61 évvel ezelőtt  1956. október 26-án Mosonmagyaróvárott a határőrlaktanyánál gyilkos sortűz fogadta a forradalmat éltető fegyveretelen tömeget.  A mai napig nem tudni, hány áldozata volt a golyózápornak. Helyenként felhős idő várható, a legmagasabb hőmérséklet 17 fok lesz.

Népszava

Várja a melegek szavazatait a Jobbik
Ha valakinek ilyen a szexuális irányultsága, de úgy érzi, hogy a Jobbik képviseli az ő érdekeit, akkor örülnek neki, ha rájuk szavaz – mondta a melegekről Dúró Dóra, a párt parlamenti képviselője újságírói kérdésre. Közben férje, a frakcióból kizárt Novák Előd – főállású apaként és a Jobbik népesedéspolitikai munkacsoportja vezetőjeként – a nagycsalád fontosságára hívta fel a figyelmet a Facebookon. A Jobbik nem is olyan régen még uszított a melegfelvonulás ellen, és büntette volna a „homoszexuális propagandát”.

Magyar Nemzet

A magyar Weinsteinek
Vajon mit tehetünk, hogy leleplezzük a magyar Weinsteineket? – amikor Sárosdi Lilla feltette Facebook-oldalán a kérdést, még nem sejthettük, melyik jeles színházi rendezőről szól sokkoló története. Csak annyit tudtunk, amennyit elmesélt: hogy fiatal volt, rajongott a színházért, a jeles művész viszont tett róla, hogy egy életre keserű szájízzel tudjon csak a világot jelentő deszkákra gondolni. A mester tekintélyével visszaélve úgy hitte, megteheti ezt egy fiatal lánnyal bármiféle következmény nélkül. Az eltelt évtizedeket látva világos, hogy nem alaptalanul gondolta így.
(…) A nyilvánosság előtt olyanokról beszélt eddig Marton László: nem volt nehéz erkölcsi iránytűt találnia a humánumhoz és becsülethez hasonló polgári értékekhez. Amennyiben igazak Sárosdi és a többiek állításai, jól láthatjuk, miként gondolkodott valójában ezekről a polgári értékekről, kultúránk fontos alapeszményeiről. Amikről nem hetilapos interjúkban kellene magasztosakat mondani, sokkal inkább a gyakorlatban igazodni hozzájuk kocsiba szállva, a színfalak mögött egyaránt. Máskülönben a korábbi köztisztelet jogosan vész el, és marad néhány valóban fontos művészi teljesítmény, amik mögül viszont fájóan tovatűnik a hitelesség.

Sárosdi kiállása üzenet a ma homályban lévőknek: ne bízzanak abban, hogy mindig megúszhatják. De nem elhanyagolható a felriadt szakma és a társadalom segítsége sem, amely a védelmet fogja erősíteni.

Magyar Hírlap

Fidesz: A választás után el kell számoltatni a Jobbikot
A nagyobbik kormánypárt reagált Dúró Dóra szavaira
A Jobbiknak van a legnagyobb takargatnivalója, hiszen egy milliárdos pénzéből kap tiltott párttámogatást – reagált a Fidesz az ellenzéki Dúró Dóra szavaira szerdán közleményben.

A Fidesz válaszközleménye szerint „a Jobbik-Simicska korrupció az emberek szeme láttára zajlik”. A Jobbik a pénzért és a hatalomért eladta a lelkét, törvényeket sért, ezért a választás után el kell számoltatni őket – áll a közleményben.

A Jobbik politikusa sajtótájékoztatón azt mondta: hiába nyújtotta be a kampányfinanszírozási törvény módosítását a Fidesz, nem biztosított, hogy a választási rendszer leképezze az állampolgárok véleményét.

Az elszámoltatásra nyilván a tiltott pártfinanszírozás miatt van szükség.

Magyar Idők

Morvai: meg kell gátolni, hogy Sorosék terve megvalósuljon
Büszke vagyok arra, hogy Magyarország elsőként vállalta az unióban a schengeni határok, így az egész kontinens megvédését – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Morvai Krisztina. A politikus, aki a Jobbik listavezetőjeként jutott be az Európai Parlamentbe, kijelentette: a kvótarendszer megbukott. – Az európai migrációs politika annyira abszurd, életszerűtlen és embertelen, hogy csakis valamilyen gonosz, ördögi terv állhat mögötte. Azt nem tudnám megmondani, hogy Soros-e az egyes számú tervező. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az általa is képviselt elképzelések ne valósulhassanak meg, és megvédjük a hazánkat – fogalmazott a Jobbik volt államfőjelöltje.

Lapszem – 2017. október 24.

0

Ma Salamon napja van. Őszies idő várható. Átlapozzuk az országos napilapokat, megnézzük, hogy miről mit írtak.

Magyar Nemzet: Ígéretdömpinggel hódítana a Fidesz Budapesten

Tíz-tizenöt „betartható, hihető, vonzó” ígéretet szedne össze a Fidesz-KDNP, hogy magához csábítsa a fővárosi szavazókat a jövő évi parlamenti választáson – erről beszélt nemrégiben egy magas rangú kormánypárti képviselő zárt körben.

A Magyar Nemzet információi szerint a politikus elmondta, a kormánypártoknak kizárólag az jelenti a választási győzelmet, ha legalább 100 mandátumot szereznek az összesen elérhető 199-ből. Ennek oka, hogy jelenleg sem a Fidesz, sem pedig a többi politikai párt nem koalícióképes egymással, az esetleges szövetségekkel a pártok szavazói sem lennének kibékülve. A stabil kormányzás eléréséhez viszont a 106 egyéni választókerületből 70-ben – de minimálisan 67-68-ban – nyernie kellene a Fidesz–KDNP-nek.

Magyar Hírlap: Gyurcsány markában az MSZP

Ismét Gyurcsány Ferenc irányítja a balliberális oldalt, „szemétdombon kapirgáló kakasként” diktálja a tempót – fogalmazott a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője. Szerinte a Soros-hálózatnak volt köszönhető, hogy a múlt héten megszavazta az uniós menekültügyi rendszer reformjáról szóló tervezetet az Európai Parlament szakbizottsága.

Mindent átszövő intézményrendszert hozott létre George Soros Brüsszelben. Az amerikai tőzsdespekuláns emberei gyakorlatilag az összes döntéshozatali fórummal kapcsolatban vannak, minden ottani politikai folyamatot képesek befolyásolni – mondta lapunknak a múlt hét eseményeit értékelve Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője. Szerinte Soros legfontosabb befolyásoló szervezete Brüsszelben az Open Society European Policy Institute, amely a Nyílt Társadalom Alapítványok több mint száz országra kiterjedő tevékenységét köti össze az unió központjával. A szervezet feladata, hogy informálja és befolyásolja az uniót a nyílt társadalom eszméjének megvalósítása irányában.

Népszava: Nem divatból bújtak elő a zaklatás áldozatai

Noha a nők mellett gyakran férfiak is elszenvedői a szexuális zaklatásnak, Barna Emília, a BME kutatója a Népszavának nyilatkozva azt mondta, hogy egyértelmű a nemi dimenzió; olyan nő talán nincs is, akit valamilyen formában ne érne zaklatás élete folyamán.

A kutató szerint jó dolog, hogy egyre több olyan ügyre derül fény, amelyek az esetek többségében láthatatlanok maradnak. Ne feledkezzünk meg arról sem, az elmúlt években már többször nyilvánosságra kerültek hasonlóan súlyos ügyek, és nemcsak a hírességek világában, hanem a kevesebb figyelmet kapó területeken is. Gondolok itt például a tyukodi anyakönyvvezető, Németh Pálma ügyére, aki azután állt a nyilvánosság elé, hogy folyamatosan zaklatta őt a polgármester. De meggyőződésem, ez is csak a felszíne a megtörtént eseteknek. Fontos látni, ez nemcsak a „művészvilág” sajátja, az élet valamennyi szegmensében történnek ilyenek.

Magyar Idők: Rossz hírünket keltik Soros György pénzéből

Soros-pénzből készíthette el országjelentését öt, a nemzetközi tőzsde­spekuláns Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózata által egyébként is bőkezűen támogatott magyarországi szervezet – írja a Magyar Idők.

Az Eötvös Károly Intézet, a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemező Műhely és a Társaság a Szabadságjogokért Illiberális állam Európa szívében című kiadványa elsősorban a nemzetközi közvélemény befolyásolására készült, de szerkesztői magyar nyelven is közzétették a dokumentumot.

A tizennégy oldalas brosúrában immár sokadszorra temették el a magyar demokráciát és sajtószabadságot. A szerzők szerint a Fidesz és a KDNP kormányzása alatt az országot tisztességtelen választások, foglyul ejtett média, állami gyűlöletkampányok, az eltérő vélemények és képviselők kirekesztése, az állami erőszakmonopólium privatizálása, a közös európai normák semmibevétele és rendszerszerű korrupció jellemzi.

Lapszem – 2017. október 19.

0

Ma jó Nándornak lenni, mert van a névnapjuk. De azok is jól járnak, akik nem Nándorok. Megérkezett ugyanis a lapszemle. Friss, ropogós, vegyék, vigyék!

Magyar Hírlap: Elárulta régi önmagát a Jobbik

A Jobbik széteséséhez vezethet, ha jövőre rosszabbul szerepel, mint a 2014-es választáson – vetítette előre a Magyar Hírlapnak nyilatkozva a párt volt alelnöke.

„A Jobbik mára elárulta azt a fundamentumot, amit az alapításakor letett az asztalra” – értékelte az elmúlt időszak fejleményeit Nagy Ervin, a párt egykori alelnöke. Az alakuláskor egy mérsékelt formába öltött nemzeti radikális programot vittek, egy új generáció hangjával, és korábban tabuként kezelt kérdéseket vetettek fel, például a nemzeti összetartozás kapcsán. Kovács Dávid elnöksége idején, kompromisszumok árán, de a programot megtartva 2006-ban a MIÉP-pel közös listán indultak a választáson, ám később, amikor Vona Gábor lett a vezető, a Fidesz ellen fordultak.

Magyar Nemzet: Felépült a Hős utcai kerítés

Összesen csaknem kétmillió forintot költött a X. kerületi önkormányzat arra a kerítésre, amelyet a Hős utca 15. A és B épülete köré emeltek – közölte a Magyar Nemzettel a kerület vezetése. Az 1,8 millió forintból – a helyi képviselők szerint meglehetősen drágán – nem összefüggő válaszfalat húztak fel, hanem egy mindössze néhány méteres kerítést, valamint az épületek közötti részen elhelyezett hat, útlezárásoknál használt betontömböt. A cél az volt, hogy megakadályozzák az autóval való behajtást.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint azért volt szükség erre az intézkedésre, mert a helyiek óriási mennyiségű szemetet halmoztak fel, amelynek az elszállítására 20 millió forintot kellett költeni. „A társasház telkének szabályos körbekerítésével a hasonló helyzetek legalább részben megelőzhetők, az illegális, tehergépkocsival történő hulladéklerakás remélhetőleg megakadályozható. A kerítésépítéssel kapcsolatos munkálatok október 13-án befejeződtek” – írták válaszukban.

Magyar Idők: Elkötelezettek az EU iránt a magyarok

Továbbra is elkötelezett a magyar lakosság többsége az Európai Unió (EU) mellett – idéz a Magyar Idők az idei Parlaméter-felmérésből, amelyet 28 tagállam közel 28 ezer állampolgárának bevonásával készítettek. A magyar megkérdezettek 56 százaléka vélte úgy, hogy jó dolog hazánk számára az EU részének lenni, és közel háromnegyedük szerint az ország profitál is a tagságból; ez a tavalyihoz képesti nyolc, illetve tíz százalékpontos növekedést jelent. Mindezt elsősorban gazdasági előnyökkel indokolták az itthoni válaszadók: 51 százalékuk elsősorban az új munkalehetőségek, 45 százalékuk a gazdasági növekedéshez történő EU-s hozzájárulás hasznát érezte.

Népszava: BKV – katasztrófa közeleg?

Sok budapesti autóbuszvezető a felmondását fontolgatja, miután a BKV havi bruttó 400 ezer forintot ígér a most jelentkező járművezetőknek olvasható a Népszavában. Az erről szóló szórólapok a napokban jelentek meg. A dolgozók azért vannak felháborodva, mert sokuk fizetése kevesebb, mint amennyit az újaknak ajánlanak.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint döbbenetes hibát követ el a cég vezetése, ha először nem rendezi a régiek elmaradt béreit. Nemes Gábor azt elismerte, hogy szükség van új sofőrökre, hiszen a BKV amúgy is létszámhiánnyal küzd, ráadásul a 3-as metró felújítása miatt a korábbinál is több buszjáratra lesz szükség. A szakszervezeti vezető azonban utalt rá, hogy a szórólap megjelenése feszültséget okozott, az érintettek a távozás gondolatával foglalkoznak. Ez viszont katasztrófával fenyeget, minthogy a mostani feladatokat is csak nehezen tudják ellátni.

Lapszem – 2017. október 18.

0

Na ugye! Megígértük, hogy jön a lapszemle, és már itt is van! Bár minden ígéret ilyen szépen teljesülne! Legyen jó napjuk!

Magyar Nemzet: A multik fizették a Fidesz tanácsadóját

Miközben egyes nyugat-európai ország diplomatáinak 4500 forintnál nagyobb értékű ajándékot sem szabad elfogadniuk, a hazai politikai elitre aligha vonatkoznak effajta szigorú erkölcsi szabályok – írja a Magyar Nemzet. Sőt, még nyíltan meg is osztják az olyan történeteket, amikor egy magáncég finanszírozott meg egy, a párt szempontjából fontos találkozót.

Az interneten elérhető felvételek tanúsága szerint Rogán Antal fideszes politikusként pontosan ezt tette, amikor nyilvánosan elismerte, hogy nyolc évvel ezelőtt az ő meghívására érkezett Magyarországra Barack Obama amerikai elnök kampányfőnöke, David Plouffe. Ahogy lapunk korábban beszámolt róla, 2009-ben a Magyar Telekom piacvezető mobilszolgáltató óriási szívességet tehetett a Fidesznek, amikor megszervezte és egy közvetítőn keresztül kifizette David Plouffe budapesti előadását.

Csak az amerikai kampánytanácsadó díja – utazással együtt – több mint 13 millió forint volt, és ebben nincs benne a Kempinski Hotel hasonló nagyságrendű számlája a rendezvényről. (Az amerikai–magyar kapcsolatok alakítása szempontjából ez egy fontos találkozó volt a demokrata Obama bizalmasa és a 2010-es választásokra készülő és egyértelműen esélyes Fidesz között).

Magyar Idők: Gyurcsány kölcsöneit vizsgálja a NAV

A Magyar Idők úgy tudja, hogy újabb, Gyurcsány Ferenc családi cégétől származó majd százmilliós kölcsönre derült fény a Czeglédy-ügyben. A hárommilliárd forintos költségvetési csalás ügyében a furcsa pénzmozgásokat és kölcsönszerződéseket is vizsgálja a hatóság.

A nyomozó hatóság a Gyurcsány Ferenctől kapott kölcsönöket, illetve minden olyan dokumentumot és pénzmozgást is megvizsgál, ami a Czeglédy-ügy nyomozati anyagaiban szereplő időszakban történt – tudta meg a Magyar Idők.

Ügyvédi körökből származó értesülésein­ket Szanka Ferenc, a kiemelt büntetőeljárást felügyelő Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője nem kívánta kommentálni, mondván: az ezzel kapcsolatos döntések a nyomozást folytató Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hatáskörébe tartoznak.

Magyar Hírlap: A Századvég szerint bukik az ellenzék, ha közös jelölteket állít

Az ellenzéki pártok komoly szavazatvesztéssel számolhatnak, ha egyetlen helyi jelölt mögé állnak be a soron következő parlamenti választásokon – idéz a Magyar Hírlap a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásának eredményeiből.

A kutatás eredményei arra utalnak, hogy lényegében az az ellenzéki erő járhat a legjobban, aki a koordinált visszalépés helyett mégis saját jelöltet állít, mert így vonzóvá válik a nagy tömegben lemorzsolódó ellenzéki szavazók számára.

A Századvég közleményében emlékeztet: a kormányzó pártok továbbra is stabilan őrzik vezető pozíciójukat az aktuális pártpreferenciák alapján, a biztos szavazó pártválasztók körében erősödni is tudott a Fidesz–KDNP. Az ellenzéki pártok az összefogás lehetséges módozatait latolgatják. Botka László MSZP-s kormányfőjelölt visszalépését követően továbbra is napirenden van az úgynevezett koordinált egyéni jelöltállítás és visszaléptetés stratégiája, amelyet az ellenzéki erők egy jó ideje tesztelnek az időközi választásokon.

Népszava: Nem Aszódra kerülnek a menekült gyerekek

Mégsem Aszódra kerülnek a menekültek a fóti gyermekotthonból – olvasható a Népszavában. Ezt a fideszes Kubatov Gábor és Sztán István polgármester a helyi lakossági fórumon jelentette be a Hír TV szerint.

A Népszava a múlt héten írta meg, hogy a kormány az Aszódi Javítóintézetben helyezné el azt a két tucat, kísérő nélküli menekült, illetve menedékkérő kiskorút, akinek az országos „gyermekotthon korszerűsítő” program miatt kell elhagynia a fóti Károlyi István Gyermekközpontot. Úgy volt, hogy az aszódi intézmény területén (ahol fiatal- és gyermekkorú elkövetők töltik büntetésüket), egy használatlan iskolaépületben alakítanának ki számukra 48 férőhelyes szálláshelyet – mintegy 416 millió forintos költségvetési forrásból. Ehhez kapcsolódna mintegy 40 „ideiglenes befogadó férőhely” létrehozása is.

Lapszem – 2017. október 17.

0

Már itt is van a lapszemle. átnéztük az országos napilapokat, és most Ön is elolvashatja, amit mi olvastunk.

Népszava: Závecz Tibor szerit elfáradás fenyegeti a Fideszt

A kormánypárt pánikolhat, hiszen szavazói közül most jóval kevesebben mennének el szavazni, mint négy évvel ezelőtt – nyilatkozta a Népszavának a ZRI Závecz Research ügyvezető igazgatója.

Závecz elmondja a lapnak, hogy előkereste a négy évvel ezelőtti adatokat: a fideszes szimpatizánsok kétharmada akkor biztosra mondta, hogy elmegy szavazni. Az arány most mindössze 52 százalék. A „toronymagas vezetés” éppen ezért megtévesztő lehet. A Fidesz letett arról, hogy megnyerjen új szavazókat – erre most aligha lenne esélye –, de a régieket szeretné egyben tartani. Nekik szólnak a Soros-elleni kampányok is, amelyek nem többek politikai marketingfogásnál.

Magyar Idők: Sokmilliós támogatás a rendőrségnek

Csaknem 102 millió forinttal támogatja idén a miskolci önkormányzat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrséget, ebből 65 millió forintot a közterületi túlszolgálatra fordítanak – olvasható a Magyar Időkben. A rendőrség helyben a miskolci önkormányzati rendészettel vegyes járőrrendszert alakított ki és működtet, amivel megkétszerezték a járőrök számát a városban. Az önkormányzat évek óta több parkolóbérletet vásárol a rendőrségnek, emellett tavaly és idén is beszereztek egy-egy terepjárót a helyi kapitányságnak. A város ebben az évben több mint egymilliárd forintot szán közrendvédelmi feladatokra.

A debreceni önkormányzat szintén évek óta jó kapcsolatot ápol a Hajdú-Bihar megyei és a debreceni rendőrséggel. Az együttműködésben az önkormányzat évi tízmillió forinttal támogatja a városi térfigyelő kamerák üzemeltetését. Emellett a közgyűlés tavaly úgy döntött, hogy 44 önkormányzati lakást biztosít a megyei rendőrségnek, amelyet a munkatársaik kedvezményes bérleti díjért vehetnek igénybe. A város a rendőrség napján évente két rendőrt tüntet ki, akik százezer forintot kapnak.

Magyar Hírlap: Már jövőre érzékelhetők lesznek a budai egészségügyi fejlesztések

Varga Mihály (aki a II. és III. kerület országgyűlési képviselője) köszönetet mondott a magyar gazdaság szereplőinek, hogy munkájuk révén Budapest és környékének egészségügyi fejlesztésére is tud fordítani a kormány. Hangsúlyozta: Budapest és Pest megye mintegy négymillió embert lát el, ők megújult intézményekben gyógyulhatnak majd.

Az Egészséges Budapest program keretében a kormány a következő tíz évben több jelentős fejlesztést valósít meg, a fővárosi és agglomerációs kórházakat, valamint szakrendelőket kívánja megújítani annak érdekében, hogy minél gyorsabban, könnyebben lehessen egészségügyi szolgáltatásokhoz hozzájutni.  Bővebben itt

Magyar Nemzet: Kudarcba fulladt a tervezett elszámoltatás

Úgy tűnik, végleg csődöt mondott a Fidesz által a 2010-es választási kampányban meghirdetett elszámoltatás, ugyanis két újabb emblematikus ügy végére került pont, méghozzá felelősségre vonás nélkül.

A Magyar Nemzet értesülései szerint maratoni eljárásnak vetett véget néhány hónapja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), csaknem hét év nyomozás után megszüntették a sanghaji világkiállítás kétes kifizetései miatt indult nyomozást. A hivatali visszaélés gyanúja miatt 2010-ben megkezdett eljárás végén a rendőrök arra jutottak, hogy nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése, ráadásul az ügymenet folytatásától sem várható eredmény.

Figyelemre méltó, hogy kudarcba fulladt egy másik üggyel kapcsolatos nyomozás is: a Központi Nyomozó Főügyészség ugyanis arról tájékoztatta a lapot, hogy augusztus közepén megszüntették a nyomozást a VII. kerületi ingatlaneladásokkal kapcsolatban is. Az ügyben Vattamány Zsolt erzsébetvárosi polgármester – akkor még csak fideszes frakcióvezetőként – tett feljelentést 2010-ben, mert állítása szerint több százmilliós kár érte a kerületet három ingatlan eladása, illetve apportálása miatt.

 

Lapszem – 2017. október 16.

Ezen a tavaszias őszi napon a Gálok ünneplik a névnapjukat. A kelta-ír eredetű, idehaza ritkának számító név jelentése: kakas. Ami az időjárást illeti: ragyogó napsütésre számíthatunk, eső nem lesz, délután 20 és 24 fok között alakul a hőmérséklet. Sőt, front sem okoz zavart. Most pedig lássuk, miről írnak a lapok!

Népszava: A másság gyönyörűsége

A CEU-nak mentőövet nyújtó Bard College hatvan év után lett ismét fontos szereplője a magyarországi történéseknek. Az intézményről egy volt ’56-os menekült diák, Bitó László orvoskutató mesélt a Népszavának. Az intézmény nem csak a ma  már 83 éves orvoskutatónak, a csőlátást majd teljes vakságot is okozó glaukóma kezelésében áttörést jelentő Xatalan gyógyszer kifejlesztőjének, hanem több száz Amerikába menekült magyar fiatal életének is sorsfordítója volt.

„A Bardon olyan oktatást kaptam, amely nélkül a tizedét sem tudtam volna elérni mindannak, amit elértem”.

„Mivel tíz-tizenketten voltunk egy osztályban, nem lehetett a hátsó sorban lapulni, részt kellett venni a beszélgetésben. Ez megalapozta a kritikus gondolkodást” – mondja a Népszavának a kutató, akinek életpályájában sorsfordító volt a Bard, majd pedig egy több mint tízezer dolláros tandíj. A Bard után a Columbia Egyetemen tanult, majd tanított. Bitó a 90-es évekig az Egyesült Államokban élt.

Mint mondja, először csak „megfigyelőként” volt jelen, de idővel egyre aktívabb lett a közéletben.  Egykori menekültként határozott véleménye van a migrációs krízisről is. Úgy véli, „borzalmas”, ahogy néhány helyen bánnak a menekültekkel.

„Emberi kötelességünk befogadni őket, és akkor tudunk igazán gazdagodni ebből, ha szeretettel tesszük meg, legyőzve a mindent felmarcangoló gyűlöletszítást.”

Magyar Nemzet: Szökésben a bv-vezetők

Minden jel arra mutat, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) csak addig bátor, amíg a kormányzat által nem szívesen látott civileket kell kiebrudalni az intézetekből. Amikor szakmai vitán kellene szembenézni a kritikákkal és azokkal a szervezetekkel, amelyeknek hátat fordítottak, a vezetők inkább megfutamodnak – írja a Magyar Nemzet, amely beszámol arról, hogy a Magyar Kriminológiai Társaság pénteki, egész napos konferenciájának szakmai beszélgetésére a BVOP három vezető beosztású tagja is hivatalos volt, de az azt megelőző 24 órában mindhárman lemondták a megjelenést.

Talán nem véletlenül: éppen azon a napon nem tudtak időt szakítani arra, hogy egy kerekasztal-beszélgetésen többek között a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programvezetőjével, Vig Dáviddal folytassanak eszmecserét, amelyik napon kiderült, a BVOP fölmondja a civil szervezet és az országos parancsnokság között 18 éve fennálló együttműködési szerződést.

A parancsnokság a civil szervezet számára úgy indokolta az együttműködés fölmondását, hogy „a megállapodás nélkül is biztosíthatók a fogvatartottak jogai”.

Múlt héten a Helsinki Bizottság mellett a Börtönrádiót működtető Adj Hangot Egyesülettől is megvált a BVOP. A szervezet a velük szerződő intézetekben az arra érdemes fogvatartottaknak képzést nyújtott annak érdekében, hogy társaiknak rádióműsort készítsenek. Egy engedélyeztetési vitára hivatkozva lépett így a BVOP – írja a konzervatív lap.

Magyar Idők: A Jobbiknak még mindig nincs hivatalos programja

Azt állítja a Jobbik, hogy ők az egyetlen kormányváltó erő, és hogy megnyerik a jövő évi országgyűlési választásokat. Mindezt viszont, mintegy hat hónappal a választások előtt, kidolgozatlan választási programmal képzelik el. A párt honlapján ugyanis még mindig a 2014-es program olvasható, amely amellett, hogy kissé elavult, rámutat arra, mennyit is változott azóta a Jobbik értékrendje – írja a kormánypárti Magyar Idők.

Erről leginkább a külpolitikai program árulkodik, amelyben többek közt az Európai Unió gyarmatosító politikájáról, az Egyesült Államok igazságtalan háborúiról vagy a cionista Izrael világ- és országhódító törekvéseiről írnak. Míg az EU-val szemben oly kritikus párt négy éve még eltökélt volt az uniós tagságunkról és az unióhoz fűződő viszonyunkról szóló népszavazásban, idén áprilisban Vona Gábor pártelnök már azt mondta: egy 2018-as győzelem után nem léptetnék ki Magyarországot. A Jobbik négy éve még azt ígérte, kormányra kerülés esetén szakítanak az egyoldalú euroatlantizmussal, és szorosabbra fűzik Magyarország kapcsolatait Észak-Afrika és a Közel-Kelet arab államaival, Iránnal és Afrika gazdaságilag feltörekvő országaival is.

Az is figyelemre méltó, hogy az előző választás előtt a Magyar–cigány együttélés címszó alatt a Jobbik még nyíltan cigánybűnözésről beszél, amit vissza kell szorítani, illetve fel kell számolni. Ma már ennek a kifejezésnek a használatát kerüli a párt – írja a Magyar Idők.

Magyar Hírlap:  Vona egy gyékényen árul Gyurcsánnyal

„Nagy nyomás helyeződik ránk azért, hogy erre az intézményre más szabályok vonatkozzanak, mint a többi egyetemre, de ennek ellenállunk” – közölte a CEU kapcsán Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, akit arra reagáltattak, hogy az LMP hivatalosan kikérte a Soros-tervet és a Jobbik feljelentést tett „George Soros” ellen. Hidvéghi szerint újabb és újabb mélységeket ér el az a párt, amely valaha magát egy radikális nemzeti pártként határozta meg. Soros György személyesen mondta el a Soros-terv különböző pontjait, nyilvánosan publikálta nézeteit.

„Nem kell hozzá nagy oknyomozói tudás, hogy megtaláljuk a Soros-tervet.”

Az, hogy a Jobbik is beállt azok közé, akik tagadják ennek a létezését, szomorú bizonyítéka annak, hogy teljes mértékben megbízhatatlanokká váltak, sem nemzeti, sem más ügyben nem lehet rájuk számítani. Vona Gábor és a Jobbik mára egy gyékényen árul Gyurcsány Ferenccel.

A lex CEU-ban rögzített határidő egy éves meghosszabbítására pénteken benyújtott törvénymódosítást egy gesztusnak mondta, hogy a Soros-egyetem nyugodtan meg tudjon felelni a törvényben leírtaknak. Nagy nyomás helyeződik ránk azért, hogy erre az intézményre más szabályok vonatkozzanak, mint a többi egyetemre. Ennek a nyomásnak ellenállunk, a törvényi keretekből nem engedünk, azok mindenkire vonatkoznak, és ez alól a Soros-egyetem sem lehet kivétel. A Fidesz–KDNP meg fogja szavazni a törvénymódosítást.

Lapszem – 2017. október 12.

0

Ma van Miksa névnapja, a magyarországi nyugdíjasoknak meg a „fizetés” napja. 525 éve Kolumbusz Kristóf az Atlanti-óceánon hajózva meglátta a Bahamák partjait, amelyről azt hitte, hogy India.

Magyar Nemzet

Rengeteg pénzt hagy Andy Vajnánál a kormány
Hatalmas adóoptimalizációs tranzakciót hajtott végre Andy Vajna filmügyi kormánybiztos és kaszinómágnás Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter engedélyével. Az ügylet nyomán pedig milliárdokkal kevesebb adót fizethet. Cégbírósági dokumentumok alapján szeptember 30-i hatállyal ugyanis Andy Vajna két kaszinóüzemeltető cége egyesült: az LVC Gold Kft. beolvadt az LVC Diamond Kft.-be, előbbit már törölték is, utóbbi pedig általános jogutódként működik tovább. A kaszinókra vonatkozó koncessziós szerződés szerint – erről tanúskodnak a cégbírósági papírok is – a beolvadáshoz a nemzetgazdasági miniszter előzetes engedélye kellett. Az LVC Diamond a koncessziós szerződés alapján három kaszinót üzemeltethet: az óbudai Atrium Eurocentert, a Széchenyi téri Sofitelt és a zuglói Atlantist. Az LVC Goldhoz pedig a Corvin sétányon lévő és a belvárosi Tropicana kaszinó tartozott. Most már mind az ötöt az LVC Diamond Kft. üzemelteti.

Népszava

Új földesurak a tokaji borvidéken
– Ne sírj, Zsuzsi! – vigasztalják az asszonyok, de a kötött sapkában, kopott széldzsekiben, mackónadrágban és kitaposott cipőben szüretelő középkorú nő sehogy sem tudja abbahagyni a sírást. A Tolcsva melletti Nyakvágó dűlőben úgy metszi le a furmintfürtöket, hogy közben sós könnyei is belepotyognak a ládába. Pedig a felvásárló nem fizet az emberi fájdalom e különleges manifesztumaiért, amelyek ráadásul épp miatta hullanak.

A nagy kereskedőházak – köztük az állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. – ugyanis jellemzően hetven-nyolcvan, de van úgy, hogy csak tíz forintot fizet a zempléni minősítésű szőlő kilójáért, ha egyáltalán átveszi azt. A Hegyközségi Tanács hivatalos számításai szerint azonban egy kiló szőlő előállításának költsége itt nagyjából 110 forint: vagyis még a kapálás, metszés, vegyszerezés költségei sem térülnek meg. (…)
A történelmi borvidék, ahol egykor királyoknak, hercegeknek és grófoknak voltak birtokai, most forrong. Sokan azt mondják: új „királyok, hercegek és grófok” veszik át apránként a területeket, s azért lehetetlenítik el alacsony felvásárlási árakkal a termelőket, hogy elkeseredésükben minél többen meg akarjanak szabadulni az ültetvényektől. Ha valaki élelmes, közel van a tűzhöz, és apránként, nyomott áron felvásárolja e birtokokat, potom pénzért, hatalmas vagyonhoz jut.

Magyar Idők

Csökkennek a terhek, nőhetnek a fizetések
Üdvözölték az érdekképviseletek, hogy jövőre 2,5 százalékponttal, 19,5 százalékra csökken a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó. Az intézkedés ugyanis hozzájárul a bérek további felzárkóztatásához, valamint a vállalkozások fejlesztéseihez. A munkaadók további tehercsökkentést szorgalmaznak, a szakszervezetek pedig a munkavállalói terheket is mérsékelnék.
Jövőre a jelenlegi 22 százalékról 19,5 százalékra csökken a munkaadókat sújtó szociális hozzájárulási adó (szocho). Ezt az összeget a bruttó béren felül, az államkasszába kell megfizetnie a munkaadónak. A tavaly megkötött, hatéves bérmegállapodásban foglalt tehercsökkentés jelentős mértékben hozzájárul a bérek további felzárkóztatásához. Az eredetileg tervezett két százalékpontos mérséklésen felül további 0,5 százalékponttal mérséklődik a szocho mértéke, mivel az év első kilenc hónapjában a bruttó bérnövekedés jelentősen meghaladta a 11 százalékot.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt közölte: amennyiben a parlament megszavazza a járulékcsökkentést, úgy a további 0,5 százalékpontos mérséklés 40 milliárd forintot hagy a munkaadóknál. Az adócsökkentést is tartalmazó egyezséget azért kötötte meg a kormány 2016 novemberé­ben a munkáltatók és a munkavállalók képviselői­vel, hogy Magyarországon véget érjen az alacsony bérek korszaka.

Magyar Hírlap

Többször adtak kölcsönt Gyurcsányék

A hitelintézeti törvény alapján, amit az Altus tett, az felvetheti a jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúját is
A bukott kormányfő, a DK elnökének cége nem csupán tavaly, hanem az idén is nyújtott likviditási kölcsönt a Humán Operátor Zrt.-nek. A hárommilliárd forintos adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba vállalkozása tavaly kis késéssel, ám több részletben visszafizette a 4800 eurós kamatfelárral nyújtott kölcsönt.
A lapunk október 4-i számában elsőként ismertetett likviditási kölcsönt, amelyet Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Portfólió Kft. 2016. február 25-én nyújtott a Humán Operátor Zrt.-nek 255 ezer euró összegben, a lapunk birtokában lévő dokumentumok szerint a cég tavaly május és augusztus között több részletben visszafizette. Ez viszont azt jelenti, hogy az Európai Bizottság bizalmi cége, az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzésével megbízott konzorciumot vezető Altus az idén újabb kölcsönt nyújtott a hárommilliárdos adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégének.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!