Lapszem – 2017. október 24.

0
1100

Ma Salamon napja van. Őszies idő várható. Átlapozzuk az országos napilapokat, megnézzük, hogy miről mit írtak.

Magyar Nemzet: Ígéretdömpinggel hódítana a Fidesz Budapesten

Tíz-tizenöt „betartható, hihető, vonzó” ígéretet szedne össze a Fidesz-KDNP, hogy magához csábítsa a fővárosi szavazókat a jövő évi parlamenti választáson – erről beszélt nemrégiben egy magas rangú kormánypárti képviselő zárt körben.

A Magyar Nemzet információi szerint a politikus elmondta, a kormánypártoknak kizárólag az jelenti a választási győzelmet, ha legalább 100 mandátumot szereznek az összesen elérhető 199-ből. Ennek oka, hogy jelenleg sem a Fidesz, sem pedig a többi politikai párt nem koalícióképes egymással, az esetleges szövetségekkel a pártok szavazói sem lennének kibékülve. A stabil kormányzás eléréséhez viszont a 106 egyéni választókerületből 70-ben – de minimálisan 67-68-ban – nyernie kellene a Fidesz–KDNP-nek.

Magyar Hírlap: Gyurcsány markában az MSZP

Ismét Gyurcsány Ferenc irányítja a balliberális oldalt, „szemétdombon kapirgáló kakasként” diktálja a tempót – fogalmazott a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője. Szerinte a Soros-hálózatnak volt köszönhető, hogy a múlt héten megszavazta az uniós menekültügyi rendszer reformjáról szóló tervezetet az Európai Parlament szakbizottsága.

Mindent átszövő intézményrendszert hozott létre George Soros Brüsszelben. Az amerikai tőzsdespekuláns emberei gyakorlatilag az összes döntéshozatali fórummal kapcsolatban vannak, minden ottani politikai folyamatot képesek befolyásolni – mondta lapunknak a múlt hét eseményeit értékelve Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője. Szerinte Soros legfontosabb befolyásoló szervezete Brüsszelben az Open Society European Policy Institute, amely a Nyílt Társadalom Alapítványok több mint száz országra kiterjedő tevékenységét köti össze az unió központjával. A szervezet feladata, hogy informálja és befolyásolja az uniót a nyílt társadalom eszméjének megvalósítása irányában.

Népszava: Nem divatból bújtak elő a zaklatás áldozatai

Noha a nők mellett gyakran férfiak is elszenvedői a szexuális zaklatásnak, Barna Emília, a BME kutatója a Népszavának nyilatkozva azt mondta, hogy egyértelmű a nemi dimenzió; olyan nő talán nincs is, akit valamilyen formában ne érne zaklatás élete folyamán.

A kutató szerint jó dolog, hogy egyre több olyan ügyre derül fény, amelyek az esetek többségében láthatatlanok maradnak. Ne feledkezzünk meg arról sem, az elmúlt években már többször nyilvánosságra kerültek hasonlóan súlyos ügyek, és nemcsak a hírességek világában, hanem a kevesebb figyelmet kapó területeken is. Gondolok itt például a tyukodi anyakönyvvezető, Németh Pálma ügyére, aki azután állt a nyilvánosság elé, hogy folyamatosan zaklatta őt a polgármester. De meggyőződésem, ez is csak a felszíne a megtörtént eseteknek. Fontos látni, ez nemcsak a „művészvilág” sajátja, az élet valamennyi szegmensében történnek ilyenek.

Magyar Idők: Rossz hírünket keltik Soros György pénzéből

Soros-pénzből készíthette el országjelentését öt, a nemzetközi tőzsde­spekuláns Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózata által egyébként is bőkezűen támogatott magyarországi szervezet – írja a Magyar Idők.

Az Eötvös Károly Intézet, a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemező Műhely és a Társaság a Szabadságjogokért Illiberális állam Európa szívében című kiadványa elsősorban a nemzetközi közvélemény befolyásolására készült, de szerkesztői magyar nyelven is közzétették a dokumentumot.

A tizennégy oldalas brosúrában immár sokadszorra temették el a magyar demokráciát és sajtószabadságot. A szerzők szerint a Fidesz és a KDNP kormányzása alatt az országot tisztességtelen választások, foglyul ejtett média, állami gyűlöletkampányok, az eltérő vélemények és képviselők kirekesztése, az állami erőszakmonopólium privatizálása, a közös európai normák semmibevétele és rendszerszerű korrupció jellemzi.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .