Lapszem – 2017. október 28.

0
866

Ma a Simonok és a Szimonetták ünneplik a névnapjukat. A mai nap október utolsó szombatja, a következő szombatra novemberig kell várni. Már itt is van a lapszemle, olvassa el, hogy mit olvastunk az országos napilapokban!

Magyar Idők: Véget ért a Botka-féle bojkott a médiában

Novemberben fokozatosan fel­oldja az MSZP a fideszesnek tartott médiumok elleni sajtóbojkottot – értesült elnökségi forrásokból a Magyar Idők.

Az MSZP politikusai kezdetben vágatlan, élő műsorokban, illetve visszaegyeztetett formában a sajtó eddig kirekesztett részének is nyilatkoznak, idővel pedig visszatérhet a normális kerékvágásba a munkakapcsolat. Emlékezetes: a párt azóta eltávolított szóvivője, Nyakó István május 11-én jelentette be, hogy az MSZP a továbbiakban nem nyilatkozik a „Fidesz pártsajtójának”, konkrétan a Magyar Időknek, az Echo TV-nek, az M1-nek, a TV2-nek, az Origónak, a PestiSrácok.hu-nak, a 888.hu-nak, a Lokálnak, a Ripostnak és a Magyar Hírlapnak.

Népszava: Farkas Flórián rejtőzködő életmódja

Farkas Flórián, a szervezet elnöke – fideszes képviselő, miniszterelnöki biztos – sok kínos percet okozott már a kormánypártnak – olvasható a Népszavában. A Lungo Dromot jó ideig a Fidesz nem is szerepeltette szövetségesei között.

A roma szervezetnek azt követően sikerült újra kiérdemelnie a státuszt, hogy Farkas Flórián választási megállapodást írt alá Kövér László fideszes választmányi elnökével. Farkas régebben sem volt nagy barátja a nyilvánosságnak, de azóta, hogy egyik botrányból a másikba bukdácsol, kifejezetten rejtőzködő életmódot folytat. A honlap hiánya nem minden. Korábban már írtunk arról, hogy a Lungo Drom budapesti székhelyén, a VIII. kerületi Bezerédj utcában semmiféle kiírás, még csak házszám se látható. Pedig Farkas Flórián ide jegyeztette be új szervezetét is, a Roma Integrációért Országos Szövetséget (RIOSZ).

A Lungo Drom ma kongresszust tart Szolnokon. A Népszava szerkesztőségébe nem jött meghívó. Farkas Flórián mellett több más roma politikust is kerestek, szerettek volna tájékoztatást kapni a programról – nem jártak sikerrel.

Magyar Hírlap: Kovács Zoltán szóvivő szerint van Soros terv

Attól még, mert valaki ösztönösen azt érzi, hogy a nagy számban ideérkező, más kultúrájú emberek nemkívánatosak, nem rasszista és idegengyűlölő – mondta a Magyar Hírlapnak Kovács Zoltán. A kormányszóvivő szerint mostanra már nemcsak hallatszik Magyarország hangja, de sok szempontból mértékadónak is számít.

A szóvivő szerint van Soros-terv, maga Soros György beszélt arról, hogy miként lehetne kezelni a migrációt. Ezt igazolja, hogy a brüsszeli intézményrendszerben hétről hétre jelennek meg az ő elképzeléseinek egyes elemei, a legutóbbi ilyen a LIBE bizottság javaslata volt arra vonatkozóan, hogy miként kell átalakítani a dublini rendszert. Bár lehet, az Európai Bizottság (EB) nem úgy éli meg, hogy egy tervet hajt végre, de az egymás után napvilágra kerülő javaslatok és előterjesztések teljesen egyértelműen arról tanúskodnak, hogy Soros befolyása az európai intézményrendszerben rendkívül masszív.

Magyar Nemzet: Ha sportcsarnok lenne, megmenekülhetne Vitányvár

Kimaradt a nemzeti kastély- és várprogramból, pedig megóvása nemcsak örökségvédelmi, de élet-halál kérdés lenne – írja a Magyar Nemzet. Az impozáns, húsz méter magas fallal körülvett Vitányvár az országos kéktúra útvonalán helyezkedik el, évente turisták százai látogatják, az állam és a vagyonkezelő Vértesi Erdő Zrt. mégsem tartja fontosnak, hogy legalább az állagmegőrzésre pénzt fordítson.

A Tatabánya és Vértessomló közötti erdő magaslatán található Vitányvár több emelet magas falaival még összeomlás előtti állapotában is meghökkentően szép, ahogy a fák közül kibukkan és egyszerre fölénk tornyosul. A belső falak derékig törmelékben állnak. Egy ember folyamatosan hordja ki és keskeny facsúszdán csúsztatja le a jókora köveket, miközben az ásatást vezető régésszel megkerüljük a falat, és a valamikori bejárat felé tartunk, ahol jól kivehető az egyik perselykő, amelyhez egykor a felvonóhidat rögzítették.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .