Kezdőlap Címkék Kutya

Címke: kutya

Házikedvenceink és a COVID

2020 februárjában egy hongkongi pomerániai teszten pozitív lett az új koronavírus. Hamarosan más esetek is megjelentek macskáknál és kutyáknál. Azóta a tudósok sokkal többet tudnak arról, hogy a vírus hogyan hat kedvenceinkre – erről ír a New York Times.

Átadhatom a vírust a kedvenceimnek?

Igen. Az emberek ugyanúgy továbbíthatják a vírust kedvenceiknek, mint másoknak: apró, légúti cseppecskék révén. Úgy tűnik, hogy a legtöbb kutya és macska, amely elkapja a vírust, a háztartásában élő fertőzött emberektől kapja el.

A macskák nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg, mint a kutyák, olyan okokból, amelyeket a tudósok nem teljesen értenek. (A biológia és a viselkedés egyaránt szerepet játszhat.)

A házi kedvenceim átadhatják nekem a vírust?

Nem jegyeztek fel olyan dokumentált esetet, amikor a macskák vagy kutyák átadták volna a vírust emberre. És semmi nem igazolta, hogy ezek az állatok könnyen átadják egymásnak a vírust.

Mik a tünetek a háziállatoknál?

A legtöbbnek egyáltalán nincsenek tünetei. Azok, akik megbetegszenek, általában enyhe tünetekkel járnak, amelyek közé tartozik a köhögés, tüsszögés vagy hasmenés.

Beoltassam kedvencemet?

Bár a tudósok ígéretes vakcinákat fejlesztettek ki macskák és kutyák számára, az Egyesült Államokban nincs jóváhagyott kisállat vakcina. A szabályozó hatóságok pedig jelenleg nem fogadják el a macska- vagy kutyaoltás iránti kérelmeket.

A tudósok szerint szükségtelen a kedvtelésből tartott állatok elleni védőoltás, mivel a macskák és a kutyák nem nagyon betegszenek meg a vírustól, és nem adják át könnyen emberre vagy más állatokra.

Hogyan védhetem meg kedvencemet?

Ha a teszt pozitív a vírusra, izolálja magát házi kedvenceitől. És oltasd be magát. Ha a gazda vagy családja nem fertőződik meg a vírussal, nagyon valószínűtlen, hogy kedvencei elkapják.

Génhiba miatt barátságosak a kutyák?

0

Egy humán rendellenesség lehet az oka annak, hogy a kutyák annyira barátságosak az emberrel – erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók a Science Alert folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

A 24.hu által idézett kutatás az embernél megfigyelhető Williams-Beuren-szindrómával talált átfedést „okolja” azért, hogy a kutyákban magas az emberekkel szembeni empátia és a barátságos viselkedés.

A kutyák és farkasok genetikai összetételének és viselkedési jellemzőinek vizsgálata felfedte, hogy

a kutyának kromoszómás átfedése van egy emberi rendellenességgel, a Williams-Beuren-szindrómával.

A kutatók szerint ez a hasonlóság megmagyarázhatja a kutyák társas viselkedését, az eredmények azonban arra utalnak, hogy a kutyák genetikai okokból keresik a kapcsolatokat.

A Williams-Beuren-szindróma ritka genetikai betegség, amely jellegzetes arcformát és számtalan egészségügyi problémát – például szív és érrendszeri gondokat – okoz.

Legfeltűnőbb pszichológiai tünete a szociális gátlás hiánya, a magas fokú empátia és a barátságos viselkedés az idegenekkel szemben.

Forrás: Pixabay

Úgy tűnik, hogy a vizsgált kromoszómában található genetikai betoldások felelősek a kutyák társas magatartásáért – minél kevesebb ilyen betoldás van, egy kutya annál farkasszerűbben viselkedik. Érdekes módon a hasonló humán 7-es kromoszómában épp a gének törlődése vált ki jellegzetes barátságos viselkedést.

A szakértők egyelőre nem értik pontosan, hogy mi áll a jelenség hátterében.

A kutatók azt is kiemelték, hogy vizsgálatukban igen kis mintával dolgoztak, ezért nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Szerintük nem sikerült “szociális génre” bukkanniuk, de fel tudtak fedezni egy fontos genetikai összetevőt, amely hatással van az állatok személyiségére.

Az utolsó játék

0

A reggeli séta alatt már más volt a kutya. Nem nézett be a bokrok alá, nem állt meg percekre egy-egy helyen szaglászni, nem maradt le nézelődni. Szorosan ment a férfi lába mellett, mintha félne, hogy lemarad, hogy elveszti gazdáját. Egy helyen azonban megállt, és minden porcikájával azt kérte, hogy másfelé menjenek tovább, mint szoktak az elmúlt tizennégy év alatt.
A férfi nem sietett, rámosolygott a kutyára, megsimogatta okos, nagy fejét, és halkan azt mondta: – Hát akkor menjünk arra.
A kutya láthatóan megszaporázta lépteit. Egyenesen, tudatosan haladt valamerre, amit a férfi nem értett, de követte.Kis tisztásra jutottak, ahol öreg, törött pad árválkodott, régen betemetett homokozóval. A kutya megállt, majd lassan, óvatosan lefeküdt a földre. A férfi körülnézett.
– Ó, te erre még emlékszel…? Ide hoztalak ki először, amikor hozzám kerültél…de rég volt. Tényleg, azóta soha nem jártunk erre. Jó volt itt, kiskutyám?
A kutya megcsóválta a farkát, egy darabig még feküdt, fejét a lábaira téve, majd nehézkesen feltápászkodott, és odaállt gazdája mellé.
– Mehetünk? – kérdezte vidáman a férfi.
Elindultak a házak között hazafelé, a kutya ismét megállás nélkül, lassan, de biztosan haladt.
Otthon a kutya nem ballagott az edényéhez, ahogy idáig mindig, hosszú-hosszú éveken át tette. Csendesen bement a szobába, ráfeküdt a vastag, puha paplanra, ami a helye volt, és némán pihent. Majd feltápászkodott, óvatosan lehúzta a férfi levetett pólóját az ágyról, odavitte a paplanjához, lefeküdt és orrát a ruhába fúrta.
– Add vissza, te zsivány – mondta kedvesen a férfi, mikor meglátta.
– Az az enyém, te kis tolvaj.
Régi játékuk volt ez – a gazda visszaszerezte a ruhát, és rátette a kutya fejére, aki nagyokat horkantott és a lábaival hadonászott. Most azonban a kutya tette a fejét a pólóra, és mancsaival is tartotta. A férfi nem akarta eltépni a kedvenc ruhát, úgyhogy legyintett, megsimogatta az állatot, és indult a konyhába. Az ajtónál hallotta, hogy a kutya felhördül. Megfordult, de semmi különöset nem látott. A kutya ugyanúgy feküdt a helyén és őt nézte. Így még soha nem nézett, villant át a férfi agyán. A filmekben néznek így egymásra, mikor az egyik hosszú útra megy…igen, így szoktak nézni.
Elgondolkodva ment ki a konyhába, csinált egy kávét és kibámult az ablakon. Furcsa érzései voltak.Tíz perc múlva bement a szobába. Rápillantott a kutyára, tovább lépett, majd megdermedt és megállt. Letérdelt, odahajolt a kutyához, aki még mindig görcsösen kapaszkodott a pólóba. Okos, barna szemei nyitva voltak, de az oldala már nem emelkedett.Lassan felfogta, mi történt. Lefeküdt a kutya mellé a földre, arcát az állat pofájára tette, és sokáig így maradt. Csak a könnyei patakzottak, végigfolytak az arcán, kis csíkokat hagytak a kutya szőrén, aztán beleivódtak a pólóba. – Minden ruhámat odaadnám, hogy egyszer még egyet-csak egyet-el tudj lopni…Ez már a tiéd marad – mondta halkan. Feltérdelt, végigsimította a mozdulatlan testet. Aztán óvatosan kivette a pólót a kutya alól, és beterítette vele az okos, néma fejet.

May Gábor

Kutyátlanság

Milyen kutya ez? Ezt kérdezi tőlem a férfi. Még meg sem válaszolhattam a kérdést, már mondta is tovább. Hogy neki is van kutyája, akkora, mint amelyik velem van, csak az övé más fajta. És épp ez az ő nagy problémája. Hogy már évek óta nem láthatta a kutyát. A felesége ugyanis nem engedi. A volt felesége, pontosabban.

Aki papíron még mindig az ő asszonya, de már külön élnek, évek óta. Ez az egykori asszony nem hagyja, hogy lássa a kutyát. Néha messziről meglesi persze, innen tudja, hogy él, és jól van. Már amennyire a gazdája nélkül egy kutya jól lehet. Merthogy, mondja, a kutyát kicsi kora óta ő gondozta. Sétáltatta, etette, vele volt minden szabadidejében. És az asszony most így akar rajta bosszút állni.

Alaposabban megnézem a kutyátlan embert. Végigmérem a cipőjétől a feje búbjáig, és várom, hogy mikor kér valamit. Mert ezek a történetek többnyire úgy végződnek, hogy kellene neki egy kis pénz. Kenyérre, ruhára, buszra, vonatra. Hogy hazajusson. Van, aki egyből kér, mások szemérmesebbek. Vagy csak újak még a szakmában, nem szoktak bele ebbe a létbe, bennük még a megszokás, hogy meg kell dolgozniuk a pénzükért. Ezért mondják el a történeteiket, afféle előjáték ez a valódi aktushoz. Utójáték már nemigen van – miután átveszik a pénzt, szinte azonnal újabb áldozat után néznek.

De a kutyátlan férfi nem kér semmit. Elmondja még egyszer, hogy mennyire hiányzik neki a kutyája, és hogy nem tehet semmit, mert az asszony, aki már csak volt az asszonya, ha meghallja a hangját, leteszi a telefont.

Megszánom az embert. Lehet az is, hogy unom is már egy kicsit. Miért nem vesz magának egy másik kutyát? Vagy fogadjon örökbe egyet, mondom neki. Rengeteg gazdátlan kutyus van a telepeken, az egyikükkel legalább jót tenne.

Rám néz, mintha megőrültem volna: másik kutyát? Ha maga nem láthatná a gyerekét, elfogadna helyette egy másikat?

Próbáltam neki valami biztatót mondani, búcsúzóul, hogy ha már pénzt nem kért, legalább kapjon valamit. De nem volt kéznél nálam semmi bölcsesség. Ami meg igen, azt megtartottam magamnak. Mert ahogy indultunk hazafelé a mellettem vidáman bandukoló kis szőrgombóccal, az jutott az eszembe, hogy hiába rossz a világ, talán mégsem minden reménytelen.

Összegyűjtött hallgatásaink

Minősíthetetlen hangon mocskolt egy feketebőrű kislányt egy nő a villamoson. Kiabált vele, ordénáré, nyomdafestéket nem tűrő szavak ömlöttek a piszkos szájából.

Nem ismerte a lányt, egyedül annyit tudott róla, hogy a bőrszíne sötétebb, mint az övé. A villamos tele volt, de csak egyetlen utas próbálta védeni a lányt. A nő erre vele is üvöltözni kezdett, hogy aki ezeket védi, hazaáruló.

A Facebookon olvastam a történetet néhány nappal ezelőtt, és azóta gyakran az eszembe jut. Mit tettem volna, ha ott vagyok? Mit tettél volna, ha ott vagy?

Más. Póráznak csúfolt madzagon egy szerencsétlen, jobb sorsra érdemes kiskutyát húz maga után egy férfi. A kutyus nem abban a tempóban képzeli el a sétát, ahogyan azt a nála fensőbb rendű, magát gazdinak nevező ember elgondolta. A férfi ráncigálja, húzza, vonszolja, néhányat még bele is rúg, csak hogy még egyértelműbb legyen, ki az úr a háznál.

Utolérem a kutyás embert. Tisztelt uram, kezdem a beszélgetést, ha szabadna felhívnom a figyelmét, ez az Önhöz tartozó kiskutya is egy élőlény. Érzelmei vannak, fájdalomküszöbe, és megérdemelné, hogy a körülményekhez képest normálisan éljen. És, nem szeretném Önt megbántani, de ez a kis állat, szerintem jobb gazdát érdemelne Önnél. Kérném tisztelettel, ne éljen vissza a fizikai erőfölényével, azzal, hogy Ön tartja a kezében a póráznak csúfolt madzagot! (Persze, eszem ágában sincs odamenni a kutyát vonszoló férfihez. Lehet, hogy csak leköpne, de még az is előfordulhat, hogy meg is verne. Különben is, mi közöm hozzájuk? Meg hát sietek, már úgyis késésben vagyok.)

Frusztrált ideges anyuka vonul az utcán, riadt, síró gyereket rángat maga után. A kedves arcú kisfiú egy játékbolt kirakatát szeretné megnézni, ám a nagydarab, buta tekintetű nő könyörtelenül elvonszolja. Ő az erősebb: lehet vagy kilencven kiló, a gyerek, ággyal együtt sincs húsz. A nő ordít vele, kiabál, egy pofont is lekever neki. A gyerek persze ettől nem hagyja abba sírást, legföljebb a kirakattól – és minden mástól – megy el a kedve.

Odalépek a festett asszonysághoz: kedves hölgy, mondom neki, miért méltóztatik vegzálni ezt a gyereket? Már el tetszett felejteni, hogy maga is volt gyerek, és ebben a minőségében időnként szeretett volna megállni egy játékbolt kirakata előtt? Ha idegesnek tetszik lenni, amiért a főnöke ma megint hülye volt, vagy, mert a férje tegnap este szokás szerint újfent berúgott, higgye el, arról nem ez a szegény gyerek tehet.

(Persze, nem lépek oda hozzá. Kell nekem a balhé? Egyébként is sietek.)

Piros a lámpa, az előttem lévő autó volánjánál, egy majomszerű alak, könyökét kidugva, dobol a tetőn. Még néhány másodperc, felbőg a motor, a majomszerű rátapos a gázra. Kettesből indul, s még mielőtt hármasba tenné a sebváltót, elegáns mozdulattal kidob a kocsiból egy üdítős flakont. Nem történt semmi különös, van szemét a városban elég, elfér ez is a többi között.

A következő kereszteződésnél elévágok. Kedves sofőr úr, mondom neki, az előbb ki tetszett hajítani egy flakont az autójából. Én szeretem ezt a várost, illetve hát jobban mondva, szeretném, ha szerethetném. De hát, nem könnyű, éppen az olyan alakok miatt, mint amilyen Ön is. Az olyanok, mint maga, teleszemetelik az én szülővárosomat, mindenféle vacakokat dobálnak ki az autókból, az erkélyekről. A múlt héten is, képzelje, mi történt, alig tudtam félreugrani, a negyedikről egy mosógépet dobott ki egy Önhöz nagyon hasonlító illető.

(Persze, hogy nem megyek oda hozzá, csak képzeletben okítom a polgártársat. Még csak az kéne, hogy szétverje az autómat, vagy, ilyen is volt már, unottan előhúzzon a kesztyűtartóból egy fegyvernek látszó pisztolyt és lelőjön. Kell ez nekem?)

Valahogy így. Mi, a csöndes többség, a normálisak, a törvényt, s egymást tisztelők társadalma, ha nekünk nem tetszőt látunk, zavartan félrefordítjuk a fejünket. Félünk, sietünk, és – Rákosy Gergely könyvének címével élve – általában hallgatunk. Összegyűjtött hallgatásainkat, ha nem félnénk, és nem sietnénk, vaskos kötetekbe rendezhetnénk.

Aki látja ezeknek a kutyáknak a szemét, soha nem felejti el

Nem lehet üzlet a kóbor állatok problémája, vallja Mészáros Gabriella, aki 18 éve foglalkozik állatvédelemmel, jelenleg a Magyar Állatvédők Országos Szövetsége (MÁOSZ) elnökeként. Annak kapcsán beszélgettünk vele, hogy magához Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult nyílt levélben az állatvédelem problémái miatt. Mészáros Gabriella elmondta, hogy évek óta várnak a reformokra, miközben szörnyű minden nap azzal álomra hajtania a fejét, hogy holnap megint kóbor kutyákat ölnek meg a gyepmesteri telepeken a helyhiány miatt. Az úgynevezett sintérbiznisz mellett arról is beszélt, hogy az állatvédők sem szentek: a civil szervezetek egy részére is jellemző az átláthatatlanság és a zavarosban halászás.

 

Egy éve egy konferencián azt mondta, hogy 2017-et a változás évének érzi az állatvédelem szempontjából. Ehhez képest 2018. március 12-én Orbán Viktornak küldött nyílt levelet, amelyet azzal kezd, hogy végső elkeseredésében fordult a miniszterelnökhöz.

Tavaly nem történt meg az a változás, amit szerettünk volna. Kijött az állatvédelmi törvény módosításának javaslata, amit már nagyon vártunk, hiszen 13 éves EU-s jogharmonizációs kötelezettséget kellene ezzel teljesíteni. Az új törvény azért is fontos lenne, hogy felhatalmazást adjon a kormánynak a kóbor állat rendelet megalkotására, amely 2010 óta készül. Szóval nagyon vártuk, hogy kijöjjön a törvény módosítása, de a tervezet nem jó, ezért kifogásokat emeltünk, és ránk fogták, hogy miattunk nem tud elkészülni a törvény. Emiatt pedig a rendelet is csúszik. Legutóbb szeptemberben vettünk részt ezzel kapcsolatban civil egyeztetésen, ahol a három országos állatvédelmi szervezet, a MÁTSZ (Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség), a MÁOSZ – ezek ernyőszervezetek -, illetve a Herosz (Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület) egyhangúlag azt mondta, hogy a készülő rendelet jó, egészen európai színvonalú, egyetlen egy dolgot leszámítva. Még mindig, változatlan formában profitorientált lehet az ebrendészeti tevékenység, tehát a kóbor állatok közterületről való befogása. Pedig ez egy közfeladat, ami járvány- és közegészségügyi szempontból is fontos. Az egy dolog, hogy ennek végrehajtását az állam az önkormányzatok hatáskörébe utalja, az önkormányzatok pedig kiadják alvállalkozóknak, de akkor is az állam felelőssége, hogy el legyen látva. Ez a feladat kifejezetten igényli, hogy szakmailag és pénzügyileg is szigorú beszámolási kötelezettsége legyen annak, aki ezt a tevékenységet elvégzi. Egy gazdátlan, kóbor állat élete nem lehet üzlet.

Nonszensz az a jogi szabályozatlanság, ami a területet körülveszi.

Pedig én még tavaly is abban reménykedtem, hogy ez megváltozhat, és elérhet az ebrendészeti tevékenységre szánt közpénz végre a kutyákhoz.

Az Orbán Viktornak írt nyílt levele március 12-én kelt, kevesebb, mint egy hónappal a választások előtt. Sejtem, hogy mi fog válaszolni, de érkezett-e rá bármiféle reakció?

Természetesen semmi, nincsenek illúzióim.

Tavaly arról is beszélt, ha szép szóval nem megy, radikálisabb eszközökhöz kénytelenek nyúlni az állatvédelem ügyében. Mik lennének ezek?

Például ez volt az egyik: amikor az ember már a miniszterelnök úrnak kénytelen levelet írni. Nem akarok balhézni, megoldást szeretnék. A levél publikálásának is az volt az egyik oka, hogy elkerüljük ezt. Itt, ezen a területen vannak olyanok is, akik szeretnek balhézni, de mi nem szeretnénk.

 

Kire vagy kikre gondol?

A civil állatvédők sem szentek, vannak itt is vannak olyanok, akiknek a tevékenysége nem elsősorban az állatmentésre irányul.

Még mielőtt az állatvédőkről beszélnénk, térjünk vissza egy pillanatra erre a bizonyos sintérbizniszre, amit a levelében is emleget, és ha jól értem, kiemelt célnak tartja a felszámolását. Az a fő probléma, hogy a gyepmesteri telepek nem tudnak/akarnak elszámolni a tevékenységükért kapott pénzzel?

Aki munkát végez, kapjon pénzt érte. De senki nem kérdezi meg, hogy a kapott pénz mire megy. Például vegyük Nyíregyházát: a város 2010-ben 49 millió forintot fizetett ki ebrendészeti tevékenységre. Ki tudja, hogy a feladat ellátója ebből mennyit költött az állatokra, és mennyit a sarokházára? Ez a probléma. 2010-ben 49 millió forintból 300 állatot altattak el Nyíregyházán anélkül, hogy lenne bármiféle számla például az ehhez szükséges hatóanyagokról, miközben ezek tényleg milliós nagyságrendű tételt jelentenek. A sintérbiznisz lényege pont az, hogy nincs szigorú beszámolási kötelezettség, ezért tök jól élhet az, aki ezt a tevékenységet nem lelkiismeretesen látja el. Pláne azok, akik egyidejűleg akár 160 településsel állnak szerződéses viszonyban. Ilyen is van. Nem is tudjuk elképzelni, hogy ennyi településről hova, milyen módon helyezik el az állatokat. Szóval számtalan aggály felmerül a mostani hézagos jogszabályi környezetben, és mi ezt fel akarjuk számolni.

Rengeteg pénz van ezen a területen, csak nem jut el az állatokig.

Kóbor álatok vére tapad ezekhez az adóforintokhoz, hogy lehet ezt megengedni? Amíg ennyi állat elkerülhető halálával vagyunk kénytelenek szembesülni, addig nem lophatnak, nem élhetnek vissza ezzel emberek.

Mindezt úgy, hogy az elemzésük szerint a gyepmesteri telepek feladatainak egy részét állatvédő civil szervezetek végzik, miközben az állatvédelmi törvényben le van írva, hogy a kóbor állatok gondját a településeken az adott önkorményzatnak kell megoldania. Tehát Ön szerint gyakorlatilag arról van szó, hogy az önkormányzatok nem teljesítik ezt a törvényben foglalt kötelezettségüket?

Erről is szó van. És aki elvégzi, az is hanyag módon végzi el. De van olyan település, ahol nincs is gyepmesteri telep, hanem a helyi állatvédelmi civil szervezet végzi el a munkát, és ezért egy fillér finanszírozást sem kap az önkormányzattól. Ahol jól működik a gyepmesteri telep, például Budapesten, ahol helyhiány miatt már nem altatnak el állatokat, több civil szervezet mentési munkája tehermentesíti az Illatos utat. És nagyon sok kutya így is felelőtlen állattartók lakókörnyezetében marad.

Egyik tanulmányukban azt írják, hogy Magyarországon irreálisan magas a kóbor kutyapopuláció, a nagy részük pedig be sem kerül az ellátórendszerbe. Akkor honnan tudják, hogy hány kutyáról lehet szó?

Felbecsültük a létszámukat. Ez úgy néz ki, hogy körülbelül 2 millió kutya van az országban, ebből nagyjából 1,5 millió gazdis, azaz viszonylag felelős gazdánál van. Marad körülbelül 500 ezer kutya, becsléseink szerint ebből 400 ezer van felelőtlen állatartónál, és 80-100 olyan szegregátumokban, szociálisan hátrányos helyzetű településeken, ahol folyamatosan, kontroll nélkül szaporodnak. Közülük 20-22 ezer kerül be évente az hivatalos ellátórendszerbe, tehát a töredéke.

Ez mikori becslés?

Tavalyi. Emellett jelenleg körülbelül 40 ezer kutya van civil szervezetek gondozásában, olyanoknál, akik üzemeltetnek menhelyet, és olyanoknál, akik máshogy oldják meg az elhelyezésüket, például állatpanziókban vagy ideiglenes befogadóknál. Ebből az következik, hogy

jelenleg is van több tízezer, az utcán élő kutya, jellemzően a települések peremterületein.

Nagy létszámban vannak köztük olyan kutyák, akik teljesen el vannak vadulva, emberhez nem szoktak hozzá, őket csak kábítólövedékkel vagy csapdával lehet befogni.

Gondolom, ezekkel az állatokkal a gyepmesteri telepek sem nagyon bajlódnak.

Egyáltalán nem. Ők leginkább csak a települések belső részein felbukkanó, egy-egy kóbor állatot viszik el. A többiek ott maradnak a peremterületeken, és folyamatosan szaporodnak. Ha megnézzük az ellátórendszerben lévő állatok átlagéletkorát, akkor az 1,5-2 év. Tehát ha néhány éve elkapjuk és ivartalanítjuk az anyjukat, most nem lennének itt. Nem bonyolult, amikor az ember a kóbor állat problémát akarja feltárni: nem az égből pottyannak le ezek a kutyák, itt szaporodnak körülöttünk.

Arra van valamilyen adatuk vagy becslésük, hogy mennyi kutyát altatnak el a gyepmesteri telepeken?

Ebből az évi 20-22 ezer kutyából, akik az országban található összesen 103 gyepmesteri telepre bekerülnek – habár évről évre nő az élve kikerülések aránya -, még így is több ezer állatot altatnak el. És ezt csak az alapján tudjuk, amit a telepek bevallanak, lehet, hogy sokkal többről van szó. Rengeteg telepre be sem jutunk, mert nem engednek be.

Azt írják, hogy évi 4 milliárd forint közpénzbe kerül a gyepmesteri telepek fenntartása, miközben 2,1 milliárdból megoldható lenne a kóbor kutyák problémájának rendezése. Hogy jön ki ez az összeg?

Ez is becslés egyelőre. Ha abból indulunk ki, hogy 30-40 ezer állat van a már említett peremterületeken, akik szaporodnak, és folyamatosan termelik a problémát, az ivartalanításuk körülbelül 600 millió forintba kerül (harmincezerszer húszezer forint). A gyepmesteri telepek és az engedéllyel rendelkező menhelyek száma pedig körülbelül 150, ezek korszerűsítésére 10 millió forintot számoltunk, így jött ki 1,5 milliárd forint, összesen 2,1 milliárd. Nem egy egetverő összeg, főleg, hogy számításaink szerint 4 milliárd úgyis elmegy évente a helyzet kezelésére, azaz az állatok megölésére. Miért ne lehetne ennek a felét, legalább egyetlen egyszer fölhasználni arra, hogy megelőzzük a problémát?

Miért kell becsült adatokkal dolgozni a gyepmesteri telepek működését illetően? Miért nem lehet hozzáférni az adatokhoz?

Hiába a közérdekűek az adatok, sok helyen megtagadják a kiszolgáltatásukat, és mehetünk az ombudsmanhoz vagy a bíróságra, évekig tartó pereskedésre. De ezek olyan 90 százalékos pontosságú becslések, nem lövünk nagyon mellé.

Az önkormányzatnak nincs ellenőrzési kötelezettsége a telepek működésével kapcsolatban?

Semmi konkrétum nincs szabályozva, csak annyi, hogy az önkormányzat az első számú állatvédelmi hatóság.

Egyébként is meglepő, hogy az állatvédelmi törvény részletesen foglalkozik az állatvédelmi civil szervezetekkel, a gyepmesteri telepekről azonban kevesebb szó van, és a működésüket egy 1997-es rendelet szabályozza. Gondolom, ez sem segít. Mit szeretnének módosítani a törvényen?

Egyébként a kifogásolt részektől eltekintve az új törvény nagyjából rendben lenne. A legfontosabb az, amit szintén már nyolc éve kérünk, hogy a gyepmesteri telepeken található állatokra is kiterjedjen az állatvédelmi törvény hatálya, mert a tartásuk most kivitelezhetetlen lenne az ott előírtaknak megfelelően. De minket elősorban a kóbor állat rendelet érdekel, mert az szabályozná a területet.

A legnagyobb baj, hogy nincs rendes felelőse ennek a területnek.

Az állategészségügy és az állatvédelem momentán nem tartozik egyik minisztériumhoz sem. Több, egymástól teljesen eltérő minisztérium rendeletei befolyásolják, ezért minden joggal megy az egymásra mutogatás a szakhatóságok és a minisztériumok között. Ezért szorgalmazzuk, hogy legyen egy olyan felelőse a területnek, aki a nemzeti ebrendészeti stratégiát kidolgozza, és végig is tudja vinni. Levezényli a tárcaközi egyeztetéseket, mert így nagyon lassú a folyamat.

A levélben is kiemelte, hogy állatvédelmi kormánybiztosra lenne szükség.

Igen, mert egy csomó területen ez jól működik. Az állatvédelem mellett sok tekintetben nem váltottunk még rendszert, és ez nem a regnáló kormány hibája, hanem az egész politikai elit felelőssége, hogy nem foglalkozik olyan, a civil szervezetek által képviselt társadalmi ügyekkel, mint ez is, és hogy magára hagyja az embereket azokkal a hétköznapi problémákkal, amikkel küzdenek.

Nem elmúlt nyolcévezünk, nem erről van szó.

Én nemzeti érzelmű ember vagyok, nem a kormány vagy a Fidesz ellen szól ez a dolog, hanem a kutyákért. Aki úgy próbálja beállítani, hogy ennek politikai üzenete van, hogy jobbikos vagyok vagy Soros-bérenc… az marhaságot mond. Bár megmondom őszintén, szívesen lennék Soros-bérenc, ha adna 2 milliárd 100 millió forintot a területnek, és ebből megnyugtatóan rendezni tudnánk a kóbor állatok sorsát.

Tanulmányozták-e a problémára adott külföldi megoldásokat? Van-e olyan jó gyakorlat, amit át lehetne venni?

Tőlünk keletre általában még rosszabb a helyzet, de tőlünk nyugatra, például Ausztriában, Németországban, Nagy-Britanniában vagy Svájcban messze előttünk járnak az állattartási kultúrában. Néha azt gondolom, hogy évszázadokkal, nem is évtizedekkel. Németországban a terület egyszereplős, csak civil szervezetek látják el a munkát, akik fejpénzszerűen kapnak állami támogatást ezért, és mellette adományokat is gyűjtenek. Ez nagyon jó megoldás, mert ötvözi az állami finanszírozást a civil erőforrásokkal. Nálunk kétszereplős a terület, van a közpénzből finanszírozott gyepmesteri telep, meg a civil állatvédelmi szervezet. Franciaországban is ez a rendszer, és ott is van helyhiány miatti altatás. Szóval máshol is van baj, de az az ő gondjuk, én arra összpontosítok, ami itt van.

Amikor valaki bemegy ezekre a gyepmesteri telepkre, és látja ezeknek a kutyáknak a szemét, azt onnantól kezdve soha el nem felejti.

És nem tudjuk mi alapján eldönteni, hogy melyik kutyát mentsük meg. Minden állatvédelemmel foglalkozó ember tudja, hogy nem tudunk minden állatot megmenteni, és szörnyen fájdalmas ezeknek az állatoknak az elkerülhető halálával szembesülni, minden nap így kelni és feküdni.

Milyen lenne az Ön szerint ideális rendszer?

Nekem teljesen mindegy, hogy marad-e a kétszereplős terület, és hogy ki végzi el a feladatot, de nem lehet profitorientál. A lényeg az, hogy eljusson a pénz a céljához, esetünkben a kóbor, gazdátlan állatokhoz, illetve kiterjedjen az ebrendészeti tevékenység a peremterületeken élő kutyákra is. Ha belegondolunk, két-három év alatt egy átfogó ivartalanítási programmal megnyugtatóan lehetne rendezni a helyzetet. És akkor nem kellene elaltatni több ezer állatot, és több tízezret az utcán hagyni. Nem kellene, hogy azzal nőjenek fel gyerekek, hogy jött valaki a kocsmából, és elintézte a nem kívánt szaporulatot egy lavórral, egy zsákkal vagy egy lapáttal – van még pár módszer, de ezek a legelterjedtebbek – mert ez nagyon káros a társadalom mentális egészségére is.

Ön a MÁOSZ elnöke, de – ahogy említette is – létezik még egy országos állatvédelmi ernyőszervezet, a MÁTSZ. Miért van két ilyen szervezet, és mennyire működnek együtt?

Megmondom őszintén, mi sem tudjuk pontosan, hogy ez miért alakult így. 2003-ban alakult meg a MÁOSZ, akkor már megvolt a MÁTSZ, de valamiért szükségesnek érezték egy másik ilyen szervezet létrehozását. Mióta én vagyok az elnök, azóta együttműködik a két szervezet. Tizennyolc éve tevékenykedem az állatvédelemben, minden szereplőjét megismertem a területnek, higgye el, hogy mindent megtettem azért, hogy érvényre juttassam az állatvédelmi reformokat.

Hány állatvédő szervezet a tagja ezeknek az ernyőszervezeteknek, és akik nem azok, azokkal együttműködnek-e?

262 állatvédelmi civil szervezet van az országban, ebből ötven vagy hatvan tagja a MÁTSZ-nak, és 16-an vannak benne a MÁOSZ-ban.

Akkor nagyon sokan vannak, akik nem tagok.

Igen, de ez nem jelent semmit. Igazából az országos érdekképviselet szempontjából van jelentősége ezeknek a szervezetnek, illetve abban, hogy elindulhassunk nagyobb pályázatokon is. De vannak közös projektjeink azokkal is, akik nem tagok. Elvi és gyakorlati oldalról sem jelent nagy különbséget tehát, hogy valaki tag-e vagy sem. Az állatvédők közül öt-hat szervezet kivételével ebből a 262-ből mind egy hajóban evez: az állatokat képviseljük. És vannak sajnos olyanok, akik

nem végeznek mentési tevékenységet, de adománygyűjtésit viszont annál inkább.

Az a helyzet, mivel ennyire beteg a kiinduló, állami terület, ezért a hozzá kapcsolódó civil szféra is sajnos beteg. Azt gondolom, hogy ha az államit sikerül megreformálni, akkor automatikus bekövetkezés, hogy megtisztult a civil szféra is, és a szélhámosok vitorlájából ki tudjuk fogni a szelet. Nagy gondot jelentenek a szaporítók és az állatkínzók is, és itt megint arra tudunk kilyukadni, hogy az ivartalanítás az egyetlen, amivel elejét tudjuk venni ennek. Itt is az a baj, hogy a terület mindkét típusú szereplőjének, legyen állami vagy civil, nem feltétlenül az állatok a legfontosabbak. Ez azért szomorú, mert kifejezetten akadályozzák azokat a reformtörekvéseket, amelyeket szeretnénk megvalósítani. Szerencsére az embereket nem lehet sokáig hülyének nézni, a támogatók szeretnék tudni, hova került a pénzük és mi lett az állítólag megmentett állatokkal.

Kutytartás egy úgynevezett gyepmesteri telepen Forrás: MÁOSZ

Egyszerű állampolgárként mit tehetünk az állatvédelem ügyéért?

Három dolgot tehetünk: tájékozódjuk, tájékozódjunk és megint tájékozódjunk. Nagyon könnyű elhitetni az emberekkel, hogy egy cuki kutyának segítségre van szüksége, és sokan hajlandóak pénzzel is segíteni, csak ne felejtsünk el utánajárni, hogy hova kerülne az adományunk.

És ha kóbor állattal találkozunk vagy állatkínzást látunk?

Kóbor állatoknál hivatalosan a települései önkormányzatot kell megkérdezni, hogy ki az illetékes gyepmester, és ott megtenni a bejelentést. Állatkínzás esetén a rendőrséget kell hívni, de ha csak helytelen állattartást, tehát nem bántalmazást tapasztalunk, azt a települési jegyzőnek kell bejelenteni levélben. Az állatvédőknek itt csak közvetítő, közreműködő szerepük lehet, csak meg tudják kérni a tulajdonost, hogy mondjuk ne láncon tartsa azt a kutyát. A helytelen állattartás kivizsgálást hatósági állatorvos végzi, és ha bebizonyosodik, elkobozhatják az állatokat, viszont ebben az esetben is gyepmesteri telepre kerülnek.

De ha valaki ezt nem szeretné? Mert azok alapján, amiket az imént elmondott, én sem ezt választanám.

Ilyenkor érdemes egy civil szervezetet felhívni, viszont

nem tudunk minden kutyán segíteni, csak körülbelül minden ötödiken.

Jogtalanul éri az állatvédőket a vád, hogy hívtam őket, de nem segítenek. Ez igazságtalan, mert nincs kapacitás arra, hogy mindenkit befogadjunk. Én is két kutyát fogadtam be az otthonomba, de egy harmadikat már nem tudnék. Tudjuk, hogy nem jó, hogy nem vagyunk képesek az összes kutyán segíteni. De a civilek minden lehetőt megtesznek azért, hogy alternatív megoldásokkal elkerülhessék az állatok a gyepmesteri telepeket. Tulajdonképpen sok rossz közül kell kiválasztani a legkevésbé rossz megoldást.

A cikkben közölt képeket az elmúlt három évben, Hajdú-Bihar, Szabolcs és Borsod megyékben, települési önkormányzatokkal szerződésben álló gyepmesteri telepeken készítette a MÁOSZ.

Kétfarkú forradalom

Túl van a Magyar Kétfarkú Kutyapárt a második békemenetén, a szervezők számításai szerint mintegy nyolcmillióan voltak. A buszokat résztvevőkkel szállították, a hangszóróból mozgalmi dalok szóltak, a menetet egy molinó zárta, rajta egy felirat: Ez a béke lesz a végső!

Forradalom kipipálva.

Amikor a Magyar Kétfarkú Kutyapártról hallunk, először az jut az eszünkbe, hogy lám, él még a pesti vicc, majd az, hogy ismét vannak politikai viccek. Pedig, amikor a kétfarkúak viccet csinálnak abból, ami amúgy egyáltalán nem vicces, akkor lényegében nem tesznek mást, mint hogy a maga valóságában mutatják be a valóságot. Nem vesznek el belőle, nem tesznek hozzá semmit – ami mostanság történik, az épp elég szürreális ahhoz, hogy nevessünk rajta.

Nem idéznénk fel a táblák szövegét, számtalan más helyen elolvashatók. Inkább azt említenénk, hogy ez a mostani vonulás, amely az Oktogonnál kezdődött és az időnként eleredő esőben az Erzsébet térig tartott, arról szólt, hogy ebben a lebutított, elhülyített országban még mindig van egy csomó normális ember.  Olyanok, akik békében szeretnének élni, és nem harcolni vélt ellenségek ellen.

Talán elsőre furcsának tűnik, de élnek olyanok Magyarországon, akik szeretik, ha szép az idő, örülnek annak, ha elegendő a fizetés. Tiszta az utca, nem tömött a villamos, az újságokban igazi hírek vannak, a bűnt pedig az erre hivatott szervek nem pártolják, hanem üldözik.

Ilyen egyszerű ez: nem kell hozzá más, mint egy normális ország. És az a nyolcmillió ember, aki a kétfarkú szervezők szerint végigvonult Budapest néhány utcáján, ha csak rövid időre is, de megkapta azt, ami alanyi jogon mindenkinek járna: egy normális világot, ahol a feketét nem fehérnek mondják, a kicsit nem nagynak és ahol a tájékoztatásban nem keveredik össze a színtiszta a szemenszedettel.

Kétszer is klónoztatta Samantha nevű kutyáját Barbra Streisand

0

Mielőtt Streisand coton de tuléarja 2017-ben meghalt, sejteket vettek a szájából és a gyomrából, majd ezek segítségével klónozták a madagaszkári kutyafajtát.

Barbra Streisand nyilvánosságra hozta, hogy új háziállatai, Miss Violet és Miss Scarlett előző kutyájának klónjai.

Mielőtt Streisand coton de tuléarja 2017-ben meghalt, sejteket vettek a szájából és a gyomrából, majd ezek segítségével klónozták a madagaszkári kutyafajtát.

Annak ellenére, hogy a kutyák klónok, a gazdájuk váltig állítja, hogy “különböző személyiséggel rendelkeznek”.

“Már várom, hogy idősebbek legyenek és meglássam, hogy örökölték-e Samantha barna szemét és komolyságát” – nyilatkozta az énekes a Variety című filmes szaklapnak.

Barbara Streisand nem az egyetlen híresség, aki klónozta háziállatát.

Diane Von Furstenberg divattervező és férje, Barry Diller 100 ezer dollárt fizetett kutyájuk klónozásáért 2016-ban.

 

 

Megkezdődött a kutya éve

0

Pénteken ünnepelték a kínaiak a Holdújévet, ezzel megkezdődött a kutya éve, és a kínaiak legfontosabb ünnepe, amellyel a tavaszt köszöntik.  

Tűzijáték nélkül kezdődött meg a kínai újév Pekingben, ahol a hatóságok a rossz levegőminőség miatt lefújták a hagyományos látványosságot. De idén is több száz millió kínai kelt útra, hogy családjával lehessen az ünnepen.

A kínai tradíció szerint minden új évet a zodiákus 12 jegyének egyike jelöl, 2018 így lett 2006 után ismét a kutya éve, amely a 11. a jegyek között. A jin és jang viszonylatában a kutyát a janggal azonosítják, és a földjegyek közé tartozik. A kutya éveiben született emberek a hagyományok szerint nagyon hűségesek, emellett őszinték és igazságosak, megbízhatóak a munkájukban és a párkapcsolataikban, illetve népszerűek is. Állítólag mindenkinek szüksége lenne egy, a kutya évében született barátra. A negatív tulajdonságaik közül a makacsságot szokták kiemelni.

A kínai horoszkóp azt is részletesen meghatározza, hogy mit tartogat a kutya éve az emberek számára. Érdekesség, hogy a kínai asztrológia szerint pont azok az emberek fognak a legnagyobb kihívásokkal szembenézni az adott évben, akik abban a jegyben születtek, amely az évet is uralja. Így 2018 a kutya éveiben születettek számára fog kihívásokat tartogatni a hagyomány szerint. A kínaiak Holdújévvel egybekötött tavaszt köszöntő fesztiválja február 26-áig tart, a kutya éve pedig a következő kínai újévig, ez esetben 2019. február 5-éig – akkor kezdődik majd a 12. jegy, a disznó éve.

A kutya évében hagyományos sok kutyát fogadnak örökbe a kínaiak, így az állatvédő szervezetek már jó előre figyelmeztették az embereket, hogy felelősséggel vállaljanak állatot. Az ünnepségeken pedig természetesen számos kutyáábrázolás feltűnik. Malajziában viszont, ahol a lakosság egynegyede kínai felmenőkkel rendelkezik, pont ebből adódott a probléma. Az ország ugyanis muszlim többségű, ezért a dekorációkról és ajándéktárgyakról az üzletekben inkább elhagyták a kutyákat, hogy ne sértsék meg őket – írja a CNN. Sokakat viszont pont ez az óvatosság zavar (a kutya tisztátalan állatnak számít sok muszlim szemében), ugyanis az ország konzervatív vallási fordulatának jelét látják benne, illetve a kínaiak kultúrája iránti tiszteletlenséget.

Amikor a Kétfarkúak csóválják a politikát – Kovács Gergely a Spinozában

Eredetileg Lázár János lett volna a vendég, de őt halaszthatatlan elfoglaltsága miatt januárra halasztották. Helyette Kovács Gergelyt kaptuk, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt vezetőjét. Rangos Katalin beszélgetett a Spinozában a pártelnökkel.

A jegyre ugyan még Lázár neve volt nyomtatva, de ez nem volt baj, mert ez olyan szürreális volt, hogy keretet adott a beszélgetésnek. Illett a Kétfarkúakhoz, akik

rendre egy olyan világot mutatnak be, ami a valóságban nem létezik,

pedig, örülnénk ha létezne, mert sokkal jobb lenne nekünk, mint most, amikor a valóság olyan, amilyen.

Rangos Katalin, úgy is, mint műsorvezető, időnként megpróbálta komolyabb irányba terelni a beszélgetést, volt, amikor ez már majdnem sikerült, de idővel nem erőltette, mert van annyira rutinos, hogy magától is rájöjjön arra, hogy nincs esélye. Sok régen hallott poén – örökélet, ingyen sör – mellett új dolgokat is megtudtunk Kovács Gergelyről és a kétfarkúakról. Kiderült például, hogy a pártnak van világnézete – centrális-demagóg-populisták -, valamint, hogy a párton belüli esetleges egymásnak feszüléseket már megelőzték, mégpedig úgy, hogy

ők maguk hozták létre a párton belüli ellentéteket.

Ha valakinek ismerős a szituáció, amikor valakire, aki akar valamit, nem a politikai ellenfelei jelentik a nagyobb veszélyt, hanem azok, akik elvileg az ő pártján – és az ő pártjában – vannak, annak elmondanánk, hogy minden hasonlóság más pártokkal, csak a véletlen műve.

Jó volt ott ülni a Spinozában, felszabadult, vidám hangulatban. Egy röpke órára még azt is elhittük, hogy feléledt a már halottnak látszó, híresnek mondott pesti humor. És itt kérek mindenkit, ne tessék fanyalogni, ne tessék a kedvemet elrontani. Ne mondják, hogy rendben, jól éreztük magunkat, de ettől nem változik semmi, mert ha vége a műsornak, és kimegyünk az utcára, azt látjuk, hogy minden megy tovább, úgy, ahogyan eddig.

Mielőtt elmondanám, hogy mit gondolok erről, és hogy szerintem miért nincs igazuk a fanyalgóknak, röviden elmesélek egy történetet. 1970-ben előfeltévelis katonának hívtak be Kalocsára. Nem katonának jelentkeztem, hanem a közgazdasági egyetemre, de akkoriban az volt a rend, hogy az egyetemre felvett fiúknak 11 hónapig sorkatonaként kellett szolgálniuk a Magyar Néphadseregben.

Nem sokkal a bevonulásunk után néhányan kitaláltuk, hogy előreállítjuk az óráinkat. Nem kerek számmal, mondjuk egy, vagy két órával, hanem 4 órával és 37 perccel. Ezzel is azt kívántuk jelezni a külvilág számára, hogy az az idő, amit Kalocsán katonaként töltünk, nem a mi időnk. Nem azonosulunk azzal a világgal, amelybe besoroztak bennünket, mert az nem a mi világunk, és az ő idejük sem a mi időnk.

Mi lepődtünk meg a legjobban, hogy milyen gyorsan alkalmazkodtunk a saját magunk által gyártott, különbejáratú időszámításunkhoz. Néhány nap elteltével már semmiféle gondot nem okozott, hogy a mi óránk mást mutat, mint a többieké, így is mindig tudtuk, hogy mikor van sorakozó, mikor hol kell megjelennünk. Mégis, megvolt az illúziónk, hogy egy másik, a kintinél emberszabásúbb világban élünk. Olyanban, amelyik csak a miénk, és amelyhez a hatalmasságoknak semmi közük.

Ezt éreztem hétfőn este a Spinozában, ahol Rangos Katalin Kovács Gergellyel beszélgetett. Hogy bár már egy ideje – és valószínűleg még egy ideig – olyan világban élünk, amilyenben, hétfőn este 7 és 8 óra között ennek nem volt jelentősége. A Spinozában nézőként megjelent polgárok, anélkül, hogy egyetlen szót is szóltak volna,

nemet mondtak az épülő áporodott, árvalányhajas, hátrafele nyilazós világra.

Ez volt az üzenete ennek az egy órának hétfőn este. Hogy nincs hatalmuk fölöttünk, mert kiléptünk az ő világukból, az ő idejükből, és ha csak kis időre is, olyanok lettünk, amilyenek lenni szeretnénk: vidámak, boldogok és szabadok.

Viccpártok a világban

Nem a Magyar Kétfarkú Kutyapárt az egyetlen, és nem is az első, amelyik vicces mondanivalóval tart görbe tükröt a politikusok és a társadalom elé.

Az izlandi Legjobb Párt jelöltje egyenesen a főpolgármesteri székig jutott: 2010-ben reykjaviki helyhatósági választáson a szavazatok 35 százalékát szerezték meg. Kampánydaluk Tina Turner Simply the Best című slágerének humoros átirata volt, fő ígéretcsomagjuk pedig ingyenes uszodabérlet ajándék törülközőkkel, pálmafák a fjordokra és reptéri Disneyland. Nyíltan hirdették, amit a legtöbb politikus letagad: szemérmetlen kiszolgálói a korrupciónak.

A rendszerváltozás környékén nagy sikert aratott a Lengyel Sörimádók Pártja. A párt eredeti célja az volt, hogy a klasszikus pubokat népszerűsítse, és arra buzdítson, hogy vodka és egyéb tömények helyett az emberek inkább sört igyanak. A ’91-es választásokon a sörpárt végül 16 képviselőt küldhetett a parlamentbe, igaz, az egység hamar felbomlott pohár- és korsófrakcióra, majd a következő ciklusból már ki is estek a sörivók.

A britek Őrülten Tomboló Szörnyek Pártja még a nyolcvanas években alakult, és többször értek el sikereket helyhatósági választásokon. Kampányuk szerves része volt a pontosvessző betiltásáért vívott harc, mivel úgysem tudja senki, mikor kell használni. Télen központi fűtéssel melegítenék a buszmegállókat, adórendszerük lényege pedig, hogy kedvezményt kapnának a jólelkű emberek. A királyságot tartják a legjobb államformának, az uralkodói címet pedig éves lovagi tornákon lehetne elnyerni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK