Kezdőlap Címkék Krimi

Címke: krimi

Előállították Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság miatt

0

A médiavállalkozót, az úszószövetség volt elnökét azzal gyanúsítják, hogy ő adott megbízást Fenyő János meggyilkolására.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Független Hírügynökség információi szerint Gyárfás Tamást délután vitték be a rendőrök, és megkezdték kihallgatását. Úgy tudjuk,

azzal gyanúsítják, hogy 20 éve ő adta a megbízást Fenyő János meggyilkolására.

A rendőrség a Pesti Srácoknak megerősítette a hírt. A lap szerint Gyárfás Portik Tamásnak adhatott megbízást, hogy ölesse meg üzleti ellenfelét. A Zoom szerint a gyanúsítás alapja egy olyan, 2004-es hangfelvétel, amelyen Gyárfás Portik Tamással beszélget.

Portik az olajügyek egyik kulcsszereplője volt, most börtönben van, többek között a Prisztás-gyilkosság miatt.

Az Index úgy tudja, hogy

Gyárfást őrizetbe is vitték.

Fenyő János médiavállalkozót 1998. február 11-én este lőtték agyon a kocsijában, amikor megállt egy piros lámpánál. 13 évvel később Szlovákiában elfogták Jozef Rohácot, akit az Aranykéz utcai robbantás és más bérgyilkosságok miatt kerestek. Kiderült, hogy az ő DNS-ét találták meg a Fenyő-gyilkosság helyszínén is. Rohácot tavaly életfogytiglanra ítélték, de a megbízót eddig nem sikerült megtalálni.

Gyárfás előállításáról a rendőrség közleményt adott ki, amelyben azt írják: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2017. október 31. óta nyomoz az ügyben előre kitervelt gyilkosság miatt. Munkatársaik kora délután fogták el „a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost”, akit a gyilkosságra való felbujtással gyanúsítanak.

„Minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve”, április 17. – Vidéki lapokban olvastuk

0

Ugyanaz a publicisztika jelent meg az összes, a Mediaworks-csoporthoz tartozó lapban az ellenzékről és a hétvégi tömegtüntetésről, emellett szó esik az orvoshiány megoldásáról, munkaerőhiányról és nagy beruházásokból is. Megnéztük, miről írnak a vidéki lapok.

Ellenzékváltó hangulat

„Az április 8-i választás olyan pofont adott az ellenzéknek, mint Sallai R. Benedek Hadházy Ákosnak az LMP etikai (!) bizottságának ülésén feltüzesedett vitában. Nem csoda. A szélsőjobb és a szélsőbal is egy médiabuborékban élt a választások előtt. (…)

A buborék szétpukkadt, nem maradt más utána csak a vákuum.

A megsemmisülő ellenzék nem tudott emelt fővel veszíteni. Már az első pillanatban elhangzott több fenyegetés is a győztesek felé. Ahogyan azt igazi demokraták teszik… A sokk közepette fénysebességgel mondott le több vezető – persze eltűnni azért nem akarnak.

Demokratákhoz méltó módon tüntetéssel ünnepelték meg választási vereségüket. Állítólag a kormány ellen tüntettek, állítólag választási csalást sejtenek, állítólag új választást követelnek.

Kívülről azonban másmilyennek látszik a tüntetés. A leszerepelt pártok vezetői csak farvizezhettek a rendezvényen, „új arcok” jelentek meg a mikrofonok mögött. Ők megérezték a vákuumot az ellenzék oldalán, és azonnal megpróbálnak benyomulni oda.

A harc csak látszólag folyik a kormány ellen, valójában ellenzékváltás zajlik, újfent a pozíciók elosztása a tét.”

(Mindegyik, a Mediaworkshöz tartozó megyei lapban megjelent)

Nincs elég „dolgos kéz”

„Egyre nehezebb fizikai munkára embert találni, a problémával a siklósi önkormányzat is küzd. A városgondnokság feladatait egyre nehezebben tudják ellátni, folyamatosan és drasztikusan csökken a közmunkára jelentkezők száma.” (bama.hu)

Orvoshiány esetén is van háziorvos

„Helyettesítéssel egészen addig tartható az orvoshiány, amíg a helyettesítő doktorok ellátják a feladatukat – fogalmazta meg válaszát érdeklődésünkre a Hajdú-Bihar Megyei Orvosi Kamara. Kifejtették, törvény szerint az önkormányzat feladata gondoskodni arról, hogy a településen legyen doktor.

A praxisok betöltésére pénzügyi eszközökkel, illetve kedvező feltételek biztosításával tudják motiválni az orvosokat. Abban az esetben pedig, ha huzamosabb ideig nincs doktor az adott településen, senki sem szankcionálható. Hozzátették, megyénkben szerencsére elég kevés a betöltetlen körzet, ráadásul az utóbbi években javult a háziorvosok korösszetétele, így az átlagéletkor jelenleg 55 év.” (haon.hu)

3,4 milliárd forintot kap Tokaj-Hegyalja

„Vallási helyszínek, kastélyok, műemlék épületek, történelmi utcarészek újulnak meg a „Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszíneinek fejlesztése” című projekt keretében, amelynek megvalósítására 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumi partnereivel a Széchenyi 2020 programból – mondta el lapunknak Kolossváry Ivett, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. kommunikációs referense.” (boon.hu)

Durva bűnügy Ászáron

„Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kisbéri Rendőrkapitányság egy 36 éves ászári férfival szemben, aki március 6-án okozott balesetet személyautójával.

A férfi kora délután ismerőseivel italozott egy ászári fagyizóban, ezt követően beszállt a parkolóban hagyott járművébe, amivel tolatás közben nekiütközött a mellette parkoló személygépkocsinak. A helyszínre kiérkező járőrök mintavételre előállították a Kisbéri Rendőrkapitányságra.” (kemma.hu)

Nyúlgát épült

„Nemzeti minősítő gyakorlatot végeztek szombaton az Őrség-Goricko-Raab Mentőcsoport tagjai Csákánydoroszlón, az árvíz idején mindig kritikus pontnak számító Dózsaligetben.

A reggel 7 órára a helyszínre érkezőket hatalmas homokdomb fogadta: abból készült a nyúlgát.

A nyúlgát építése az árvízi védekezés során fontos feladat.

A feladat leírásából, mely felkészülésül szolgált a gyakorlatozóknak, megtudhattuk, miként kell biztonságos munkát végezni.” (vaol.hu)

Megszökött egy rab, felfüggesztettek öt embert

0

Azonnali hatállyal felfüggesztettek öt embert a sopronkőhidai börtönben, miután pénteken megszökött egy rab.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) közleménye szerint egy, a börtön foglalkoztatási programjában részt vevő rab szökött meg a munkavégzésének helyszínéről.

A belső vizsgálat első megállapításai alapján

„a személyi állomány több tagjának felelőssége is felmerült”.

A fegyelmi eljárás lefolytatását a BVOP magához vonta. Az országos parancsnok a börtön területén működő gazdasági társaság biztonsági vezetőjét, továbbá három munkáltatási felügyelőt és egy biztonsági felügyelőt azonnali hatállyal felfüggesztette beosztásából.

A mesekönyvíró most politikai krimit írt

0

Harminc könyve mintegy 700 ezer példányban fogyott el harminc év alatt, hét filmjét – köztük olyanokat, mint a Sose halunk meg!, a Csocsó, avagy éljen május elseje!, a Gyerekrablás a palánk utcában – kétmillióan látták a mozikban. Néhány regénye benne van az iskolai tankönyvekben, mint kötelező irodalom, és részben, a 200 ezer ingyenesen kiküldött baleset-megelőzési mesekönyveinek is köszönhető, hogy a kerékpáros gyerek-balesetek a felére, a halálos közlekedési gyerekbalesetek száma húsz év alatt a tizedére estek. Nógrádi Gábor író most politikai krimit írt.

Miről szól a Zöldségkommandó című regény?

Egy meg nem nevezett ország diktatorikusan uralkodó kormánya, miután a belső ellenzéktől megszabadult, ellenfeleit börtönbe vagy táborba zárta, esetleg megölte, most külső ellenséget keres, és háborúra készül a szomszéd ország ellen. A Generális vezetésével tizenhárom igen idős ember elhatározza, hogy megakadályozza a várható öldöklést. Hogyan? Merénylettel, zsarolással, mérgezéssel és még sokféle módon, mint egy krimiben. Az öregek között van egykori tábornok, kém, bíró, irodalomtanár, balerina, pilóta és orvos. Mind közelebb vannak a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz.

Miért aggastyán korabeli emberek az összeesküvők?

Ők még tudják, mit jelent, milyen szenvedést okoz, milyen értelmetlen a háború. Átélték, megszenvedték.

El tudja képzelni, hogy 80-90 éves emberek vállalkozzanak ekkora feladatra?

Ha a kor és a betegség nem bénítja meg az embert, akkor szinte többre is képes lehet, mint ifjabb korában. Miért? Mert például több a tapasztalata. Jobban gazdálkodik az energiáival. Ha pedig nem nyomorították meg a lelkét aktív korában, akkor élvezi, hogy „pici a kockázat, nagy a szabadság”, ahogy Ungvári Tamás nyilatkozta.

Részlet a regényből. ligha lehet élettől duzzadóbb, erőtől feszülőbb, és lehetőségekben gazdagabb országot elképzelni, mint a mi drága hazánk. Dúsan termő földek, földeket megtermékenyítő bővízű folyók, folyókban, tavakban lubickoló halak és pillanatnyilag még vidám gyermekek töltik meg a tájat. Zöld erdőruhába burkolódzó hegyek között határtól határig suhanó ezernyi ezüstös út kígyózik, hogy elmehessünk a tarka, vidám, bár kissé szemetes, koszos városokba, és ugyanezeken az utakon visszatérhessünk farmjainkra, falvainkba, kisvárosainkba, ahol születtünk, és ahonnan elmenekültünk. Egy ország, ahol a boldogság minden feltétele adott a nyálcsorgatóan ízletes gyümölcsöktől, sajtoktól a még ízletesebb húsokig, zöldségekig, az anyánk konyhájából ismerős ízű ételektől az éppen ízlésünk szerint való fiúkig vagy lányokig. Egy ország, amely a büszkeség és boldogság hazája is lehetne mind a tehetősebbeknek, mind a tehetetlenebbeknek, ha tudatlanságunkat, szorongásainkat, emberi butaságunkat kihasználva nem sziklás partok felé vezetnék nemzetünk hajóját azok, akik össznépi hiszékenységünk jóvoltából kezükbe kaparintották a kormányrudat. Azt kérdezitek, melyik ez az ország? Bármelyik.

Gyerekét is bevonta a drogbizniszbe

A nagykereskedő postán, külföldről rendelte a kábítószert. Az egyik szállítmány helyett a rendőrök érkeztek meg hozzá.

A Somogy Megyei Főügyészség, ahogy írja, „jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és más bűncselekmények miatt” emelt vádat három férfi ellen, akik közül ketten igen nagy mennyiségű drogot hoztak forgalomba.

A két dílert tavaly októberben, adás-vétel közben kapták el a rendőrök Kaposváron, ezután házkutatást tartottak a lakásaikon is. Kiderült, hogy

a beszerző az Egyesült Királyságból, interneten vásárolta a kábítószert,

ami a vámon fennakadt. A csomag nem jutott el hozzá, a rendőrök azonban igen. Aztán kiderült, hogy az adás-vételkor lebukott vevő nem csak maga árulta tovább a drogot, hanem a gyerekét is bevonta az üzletbe.

Az ügyészség a két büntetett előéletű kereskedőt fegyházba küldené és vagyonelkobzást is kezdeményezett, az említett harmadik emberrel szemben pedig próbára bocsátást, mert ő csak fogyasztó volt.

Megölte szüleit egy soproni férfi

0

Egy fenyegetőző férfi miatt mentek ki a rendőrök egy soproni lakáshoz reggel. Két embert holtan találtak.

Füves Tamás, a rendőrség megyei szóvivője azt mondta az MTI-nek, hogy a lakás átvizsgálásakor találták meg a holttesteket, és „mindketten bűncselekmény áldozatai lettek”. Vagyis, megölték őket. Egy 42 éves férfit előállították.

A rendőrség gyilkosság miatt nyomoz, ennél többet nem mondanak. Az MTI információi szerint azonban

egy pszichiátriai kezelés alatt álló férfi verte meg olyan súlyosan a szüleit, hogy mindketten meghaltak.

Egy környékbeli azt mondta: először a tűzoltók próbáltak bejutni a lakásba, de sikertelenül, mert a férfi kalapáccsal fenyegetőzött.

Ekkor érkeztek meg a rendőrök a helyszínre. Ezután csörömpölést hallott, a bútorokat verte szét az őrjöngő férfi. A rendőrök a szemtanú szerint „valamilyen eszközt” dobtak be a lakásba, hogy el tudják fogni.

Embert ölt, majd besétált a rendőrségre

0

A gyilkosság Csepelen történt még szombaton. A gyilkos két nappal később adta fel magát.

Az 52 éves budapesti P. Ernő tegnap este jelentkezett a csepeli kapitányságon, ahol elmondta, hogy két nappal korábban, egy Ady Endre úti lakásban

megölte az ott lakó 63 éves ismerősét.

A bejelentés alapján a rendőrök kimentek a helyszínre, és megtalálták a holttestet. P. Ernőt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, részletes beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették és indítványozták az előzetes letartóztatását.

A rendőrség közleményében nem szerepel, hogy a férfi miért ölt.

Felgyújtotta az ismerősét

A gyilkos előzetes letartóztatásban van, akár 20 év börtönt is kaphat.

A 36 éves férfi 2016. december 18-án éjjel együtt ivott az ismerősével. Az nem derült ki, hogy min vitatkoztak, csak annyit tudni, hogy már ekkor elcsattant két pofon. Közben megérkeztek a vádlott VIII. kerületi lakásához, ahol a lépcsőházban ismét összevitatkoztak. A vádlott ekkor

valamilyen éghető anyaggal öntötte le a másik férfit, majd egy öngyújtóval meggyújtotta a ruháját.

Az égő férfi segítségére sietett a ház egyik lakója, több vödör vízzel végül eloltotta a tüzet. a vádlott viszont nem segített: a maradék bort ráöntötte az áldozatra, majd elsétált.

A megégett férfit kórházba vitték, de még aznap belehalt a sérülésekbe. Az ügyészség szerint végig tudatánál volt, ami azt jelenti, hogy borzalmas kínok közt halt meg.

A Fővárosi Főügyészség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja.

Majdnem megölt egy vendéget egy biztonsági őr

A férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség, hamarosan bíróság elé állítják.

Az Index újságíróját nemrég az egyik budapesti KFC-ben verte össze egy biztonsági őr. Egy másik kidobó idén januárban, Mórahalmon, egy szórakozóhely előtt vert meg egy vendéget.

Egy részeg férfi barátaival érkezett a helyre, az üvegét előbb a teraszon hagyta, később azonban kiment érte, és bevitte magával. Ebből alakult ki a vita közte és az őr között. A vendég nagyon részeg volt, ez a mozgásán és beszédén is kiütközött. A biztonsági őr ennek ellenére

kétszer is megütötte a vita közben.

A férfi az ütések miatt elvesztette az egyensúlyát és minden tompítás nélkül hanyatt vágódott. Emiatt „agyállományi elmozdulás, koponyaűri vérzés, lágy agyhártya alatti vérzés” alakult ki, amely epilepsziás rohamot is kiváltott.

Hat napig az intenzív osztályon feküdt, és hat hónap alatt épült fel. Azt még mindig nem tudni, hogy maradandó sérülése lett-e, de az biztos, hogy ha az ismerősei nem hívnak azonnal mentőt, meg is halhatott volna.

A polgármestert késelte meg a Körtefesztiválon

0

Az ország működése miatt húzta fel magát annyira a támadó, hogy nekiesett a polgármesternek.

2016 szeptemberében rendezték a Körtefesztivált Délegyházán. Egy idős férfi már reggeltől ivott, és egyre agresszívabb lett. Napközben körülnézett a rendezvényen, majd hazament aludni. A késő este aztán

úgy ment vissza, hogy magával vitt egy tízcentis kést.

A Szent István parkban felállított sátorban az esti programok zajlottak. Délegyháza polgármestere a színpad előtt ült és várta, hogy felkonferálja a rendezvény következő műsorszámát. Észrevette a felé tartó férfit, felállt és üdvözölni akarta, mert jól ismerték egymást.

Megfogta az idős férfi egyik kezét, mire ő elővette az elrejtett kését. A polgármester védekezett, mindketten a földre zuhantak, dulakodni kezdtek. A támadó folyamatosan szurkált, végül egy tűzoltó és a biztonsági őrök fékezték meg.

A polgármester súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

A Pest Megyei Főügyészség emberölés kísérletével vádolja az idős férfit, aki házi őrizetben várja a tárgyalását.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!