Kezdőlap Címkék Koronavírus

Címke: koronavírus

Ikertestvérek vírushalála

Egy 37 éves ikerpár Southamptonban veszítette életét: mindketten a koronavírus áldozata lettek.

Egyikük nővér volt a kórházban, ahol mindketten meghaltak. Katy és Emma Davis nagyon kötődött egymáshoz. Katy egy kórház gyerek osztályán dolgozott és minden bizonnyal ott kapott vírus fertőzést. Az ikrek mindig azt hajtogatták:

„Együtt jöttünk a világra és együtt is megyünk el!”

Az ikrek három nap különbséggel haltak meg.  Az egypetéjű ikrek másik tagja Emma aki korábban szintén nővér volt testvérétől kaphatta el a fertőzést.

Britanniában már több mint száz orvos és ápolónő halt bele a korona vírus járványba, ahol a Covid 19 vírus áldozatainak száma már megközelíti a húszezret.

A koronavírus-járvány görbéjét nem lehet ellaposítani

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a vírus járványgörbéjét nem lehet ellaposítani! Erre a megállapításra jutott egy amerikai-kínai tudós csapat, amely most tette közzé kutatási eredményeit.

Értékelésük szerint Dél Korea és Új Zéland kezelte a legjobban a vírus válságot. Az az elképzelés, hogy minél távolabbra kell tolni a járvány csúcsidőszakát, nem jelent jó megoldást. Ezért a tudós csapat minden döntéshozónak azt javasolja: vizsgálja felül az álláspontját – írja a hongkongi South China Morning Post.

„A görbe ellaposítási program a legrosszabb megoldás ” – állítja az amerikai-kínai tudós csapat, melyet Liu Jü, a Pekingi Egyetem professzora vezetett. Ez a program abban bízik, hogy a meleg időjárás megöli a vírust és előbb-utóbb meglesz az oltóanyag a Covid 19 vírusra. Ezért leállítja a gazdaságot. „Csakhogy így a fordulópont sosem jön el! A csúcsidőszak áldozatainak a száma éppoly magas lesz mintha nem állították volna le az egész gazdaságot!”

A görbe ellaposítási program azért nem működik jól, mert nem maga a járvány ellen küzd hanem azt szeretné elérni, hogy a kórházak ne legyenek túlterheltek egy bizonyos időszakban amikor tetőzik a járvány. Az elzárás elhúzódik, és óriási gazdasági károkat okoz. Az amerikai-kínai tudós csapat megvizsgált sok országot a válságkezelés szempontjából. Csak nagyon kevés államnak sikerült úgy megállítani a vírust, hogy csak minimális mértékben alkalmaztak elzárást. Ide tartozik Dél Korea, Új Zéland, Katar és Norvégia.

A másik oldalon ott vannak az elzárást alkalmazó államok: USA, Nagy Britannia, Olaszország, Spanyolország stb., ahol a járvány áldozatainak a száma nagyon magas miközben a gazdaság teljesen leállt! Ennél még Irán is jobban teljesített – állapította meg a tudós csapat, melyben a Harvard egyetem vírus szakértői képviselték az Egyesült Államokat.

Miért vallott kudarcot a görbe ellaposítási program?

Azért, mert miközben leállították az egész gazdasági életet, a vírushordozók elszigetelése nem sikerült! „Ezzel a módszerrel 20-60%-os gazdasági veszteséget lehet elszenvedni miközben csak 30-40%-al csökken a vírushordozók száma. Ez pedig kevés a járvány megállításához” – érvelnek a kínai és amerikai tudósok. Akik hozzáteszik: „költség hatékonyság szempontjából ez a legrosszabb megoldás!”

Nagyobb elzárást, több tesztet

Ezt javasolják az Egyesült Államoknak a tudósok, akik óvnak attól, hogy idő előtt feloldják az elzárást. Ez odavezethetne mint Ecuadorban, ahol annyi volt a halott, hogy a korona vírus áldozatai papír dobozokban hevertek a nagyvárosok utcáin.

A kínaiak járvány kezelése a leghatékonyabbnak bizonyult, de borzasztóan magas volt az ára: 40-90%-al csökkent a gazdasági teljesítmény az elzárás idején.

A kínai és amerikai tudósok ezért Dél Korea és Új Zéland példáját ajánlják, ahol sikerült alacsonyan tartani az új fertőzöttek számát miközben a gazdasági teljesítményük alig esett vissza: 0,5-4% volt a veszteség – írja a South China Morning Post.

Harari: a nacionalizmus az egyetlen eszme, amely középpontba állítja a halált

Megváltoztatja-e a koronavírus járvány viszonyunkat a halálhoz ? Erről elmélkedik Yuval Noah Harari a londoni Guardianben. Az izraeli gondolkodó szerint a halál ma már sokkal inkább orvosi-technológiai kérdés az emberiség többsége számára. Míg a múltban ez teljesen másképp volt, mert a vallások a túlvilági élet fontosságát hangsúlyozták. Ma már csak a nacionalizmus az egyetlen modern ideológia, mely kulcsszerepet tulajdonít a halálnak.

„Örökké él a nemzet emlékezetében az, aki érte áldozza életét” – mondják a nacionalisták. De mit jelent az, hogy örökké él? – teszi fel a kérdést Yuval Noah Harari. Aki Woody Allen egyik szellemes anekdotáját idézi. A jeles filmrendezőt arról kérdezték, hogy vajon számít-e arra: örökké él majd a filmkedvelők millióinak emlékezetében? „Szívesebben élek a saját lakásomban” – válaszolta Woody Allen.

A modern ember a tudományban hisz, mely úgy véli: minden probléma technikai, melyet technikai eszközökkel lehet megoldani – írja az izraeli gondolkodó. Aki szerint az orvosok vették át a papok korábbi szerepét a társadalomban. De míg a papok minden vallásban a túlvilági élet fontosságát hangsúlyozták, az orvosok azon vannak, hogy minél inkább meghosszabbítsák az e világi életet. Ebben pedig nem is sikertelenek hiszen az emberek manapság sokkal tovább élnek és sokkal jobb állapotban mint az elmúlt évezredekben.

Vajon megváltoztatja-e az emberek viszonyát a halálhoz a mostani világjárvány?

Valószínűleg nem! – állítja Yuval Noah Harari

A keresztény, a zsidó és a muzulmán egyházak mind megfogadták a tudósok tanácsát és arra kérik a híveket: ne látogassák a templomokat! „Évszázadokon át a vallás volt az emberek védekezési mechanizmusa, de ez mostanra a tudomány lett.”

Ennek következtében az izraeli gondolkodó nem hisz abban, hogy a filozófiai vagy vallási fakultások több pénzt kapnának a jövőben. Sokkal inkább az egészségügyi költségvetést kell megemelnie az államoknak, mert „a kormányok általában nem nagyon jók a filozofálásban. Nem is ez a dolguk hanem az, hogy jobb egészségügyi rendszereket teremtsenek. A filozofálás pedig az egyének ügye!” – hangsúlyozza Harrari a Guardianben.

Reggeli vírusjelentés – 2020.április 22. szerda

A hajnali összesítés alapján az új megbetegedések száma a világban 89 ezerrel növekedett így 2.568.225 igazolt megbetegedést regisztráltak. Magyarországon 2168 regisztrált megbetegedést és 12 újabb halálesetet jelentettek, így összesen 225-re nőtt az új koronavírus halálos áldozatainak a száma. 

Az Egyesült Államokban  több mint 825 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, Spanyolországban majdnem 204 ezer koronavírusos emberről tudtak, Olaszországban pedig 183 ezer, míg a franciáknál 159 ezer, a németeknél 148 ezer, Nagy Britanniában pedig 130 ezer fölé emelkedett a számuk.

  • 2168-ra nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek és az elhunytak száma 225-re emelkedett 
  • A ma reggeli  járvány világhelyzet: igazoltan fertőzöttek: 2.479.100 elhunytak: 170.365  felgyógyultak: 648.902

Észak Koreának biológia fegyverei is vannak

Az amerikai külügyminisztérium egyre nyomatékosabban hangsúlyozza, hogy Észak Korea nemcsak tiltott nukleáris kísérleteket folytat, hanem tiltott biológiai fegyverek kikísérletezik.

A japánok kísérleteztek biológiai fegyverekkel Mandzsuriában és Koreában a második világháború idején. Észak Korea ebből örökölhetett valamit bár az amerikai külügy szerint a szisztematikus kutatások csak 1960-ban kezdődtek meg.

1960-ban Észak Korea Kína és a Szovjetunió szövetségese volt, és mindkét nagyhatalmat vádolták az amerikaiak azzal, hogy tiltott biológiai fegyverekkel kísérleteznek. Peking és Moszkva a maga részéről ugyanezzel vádolta az Egyesült Államokat.

Észak Korea nem tartja be a nukleáris stoppot

Ezzel is vádolja Phenjant a washingtoni külügyminisztérium. Kim Dzsong un a múlt év végét jelölte meg határidőnek: ha addig nem jön létre áttörés az USA-észak Korea kapcsolatban, akkor újraindítják a nukleáris és rakéta fejlesztéseket. Kim Dzsong un ezzel a zsarolással próbál meg újabb csúcstalálkozót kierőszakolni Donald Trump-pal. Csakhogy az USA elnökének most épp elég munkát ad a koronavírus, ezért fütyül Kim Dzsong un-ra.

A biológiai fegyverkezésre viszont nem, hiszen az amerikai sajtó egy része Kínát gyanúsítja azzal, hogy a vuhani kisérleti laboratóriumból szabadult el a Covid 19 vírus, amely miatt le kellett zárni szinte az egész világot. Peking természetesen cáfol és az USA fegyveres erőinek vezérkari főnöke is elismerte: nincs bizonyíték arra, hogy a koronavírus mesterséges készítmény lenne!…

Reggeli vírusjelentés – 2020. április 19. vasárnap

A hajnali összesítés szerint nyolcvanhatezer új megbetegedést regisztráltak világszerte. Magyarországon 1916 regisztrált megbetegedés és 17 újabb halálesetet jelentettek, így összesen 189-re nőtt az új koronavírus halálos áldozatainak a száma. 

Az Egyesült Államokban  több mint 735 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, Spanyolországban majdnem 194 ezer koronavírusos emberről tudtak, Olaszországban pedig 175 ezer, míg a franciáknál 152 ezer, a németeknél 143 ezer, Nagy Britanniában pedig 115 ezer fölé emelkedett a számuk.

  • 1916-ra nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek és az elhunytak száma 189-re emelkedett 
  • A ma reggeli  járvány világhelyzet: igazoltan fertőzöttek: 2.333.081 elhunytak: 160.777  felgyógyultak: 597.045

Vírus halottak Vuhanban

50%-al többen haltak meg a koronavírus járvány következtében a 11 milliós nagyvárosban mint ahogy azt a kínaiak korábban hivatalosan közölték. A nyugati világ – Trump elnökkel az élen – már régóta bírálja Pekinget, hogy statisztikáival félrevezeti a világot.

Kettős statisztika

Pekingben az egészségügyi hatóságok közölték nem 2579 hanem 3869 a halálos áldozatok száma a világjárvány kiindulópontján. Az effajta kiigazítás egyáltalán nem ritka Kínában, ahol kétféle statisztika van: az egyik befelé és felfelé készül, a másik kifelé és lefelé. Eszerint a helyi hatóságoknak – súlyos büntetés terhe mellett – pontos tényekkel kell ellátnia a pekingi vezetést. Amely azután dönt arról, hogy a tényekből mikor és mennyi kerülhet nyilvánosságra.

A pekingi Tiltott városban a legfelső vezetés minden bizonnyal időben értesült a járvány veszélyről, de szándékosan alábecsülte azt. Jött ugyanis a Holdújév, amely a kínaiak legnagyobb ünnepe. Ezt nem akarták járvány riadóval megzavarni. Az eredmény: mire lezárták Vuhan városát már 3 millióan elutaztak onnan – köztük minden bizonnyal sok vírusfertőzött is. Ezért például Hongkongba nem engedték be azokat a kínaiakat, akik Hupej tartományból jöttek. Ennek a tartománynak a fővárosa Vuhan.

A lázadó mandarin

Zsen Zsicsiang egy állami ingatlanfejlesztő cég vezérigazgatója volt, és a hírek szerint milliárdos. Szorgos tagja a Kínát kormányzó kommunista pártnak hiszen anélkül nehéz karriert csinálni a Mennyei birodalomban. A párttagok belső tájékoztatása sokkal különb mint az, amit az átlag kínai kap. Ebből az oligarcha világosan láthatta: sokkal többen halnak meg Vuhanban mint ahányat a hivatalos statisztika jelent. Aztán ezt meg is írta:

A császár meztelen

Az esszé nagy feltűnést keltett Kínában, mert magát Hszi Csinpinget bírálta. Andersen meséjét nagyon is jól értették a kínaiak hiszen Hszi Csinping elnök felvállalta a koronavírus elleni harc főparancsnokságát. Büszkén el is látogatott Vuhanba, ahol a szigorú korlátozásokkal sikerült elejét venni a tömeges halálnak.

Mi történt a lázadó mandarinnal, aki a belső tájékoztatásból kapott tényekkel szembesítette magát a császárt vagyis Hszi Csinpinget? Március 12 óta nyoma veszett…

Nem a koronavírus az ellenség, hanem az Európai Unió

Nem támogatták a Fidesz EP-képviselői azt az egységes, történelmi állásfoglalást, amelyet az Európai Parlament vezető frakciói közösen nyújtottak be a koronavírus-járvány elleni egészségügyi, gazdasági és szociális intézkedésekkel kapcsolatban. – írja Újhelyi István Európa Parlamenti képviselő mai levelében.

A Fidesz nem támogatta az egészségügyi védekezés megerősítését, nem támogatta a munkájukat elveszítő emberek megsegítését, a járvány miatt kieső bérek pótlását, de nem támogatta az Európai Unió működésének átalakítását sem a hatékonyabb válságkezelés érdekében.

A Fidesz képviselőinek többet ért kiállni Orbán Viktor frusztrált hatalommániája mellett, mintsem kiállni az európai és így a magyar emberek életének biztonsága mellett.

A Fidesz világossá tette, hogy számára nem a koronavírus az igazi ellenség, hanem az Európai Unió.

A Fidesz korábban „ízléstelennek” nevezte, hogy az emberek életének védelméről szóló intézkedések között jogállamisági kérdések is felmerültek. Ez a szánalmas érvelés pont attól a Fidesztől ízléstelen, amely nemrég a magyar emberek életének védelméről szóló – a teljes ellenzék által támogatott – védelmi intézkedésekbe keverte Orbán Viktor teljhatalmi törekvéseit.

A Fidesz rendszeresen kettős mércéről beszél, holott maga alkalmazza azt.

Itt volt az igazság pillanata, de a kormánypárti képviselők nem éltek vele: elbuktak.

Honnan jött a korona vírus?

„Nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy egy laboratóriumból jött volna a Covid 19 vírus, de ettől még persze fennállhat a lehetőség”- mondta Mark Milley amerikai vezérkari főnök.

A tábornok a Washington Post egyik értesülését cáfolta ezzel, mely szerint a koronavírus Vuhanban egy katonai kutató laboratóriumból szabadult volna el. A sors iróniája, hogy az amerikaiak is szponzorálnak olyan kutatásokat, melyeket ebben a kínai kutató intézetben folytatnak. A Washington Post szerint denevér kísérletek folytak, és ennek egyik nem várt eredménye a korona vírus, amely miatt le kellett zárni szinte az egész világot. Korábban az USA fegyveres erőinek egészségügyi vezetője kereken cáfolta, hogy a koronavírus mesterségesen előállított termék lenne. Paul Friedrichs dandártábornok egy újságírói kérdésre egyértelműen nemmel válaszolt arra, hogy a Covid 19 vírust mesterségesen állították volna elő Vuhanban.

Amerikai – kínai vita a korona vírusról

Korábban a pekingi külügy egyik szóvivője azt írta a Facebook-on, hogy amerikai katonák hozták volna be a vírust Vuhanba a múlt év novemberében. Akkor a kínai nagyvárosban nemzetközi katonai sport versenyeket rendeztek, melyeken amerikai katonák is részt vettek.

Hogy lettek vírushordozók az amerikai katonák? A kínai diplomata szerint Afganisztánban működött egy titkos amerikai biológia kutató intézet, mely vírusokat fejlesztett ki a tálibok illetve Irán ellen. Ebben az amerikai katonai laboratóriumban történt valamiféle baleset, melynek során sok amerikai katonát ért vírus fertőzés. Az USA természetesen mindent cáfolt. Behívatták Washingtonban a kínai nagykövetet, aki nem tudott bizonyítékkal szolgálni. Végül Vang Ji kínai külügyminiszter annyit mondott: majd a tudomány eldönti a vitát.

Boris megköszönte

Bármi megtörténhetett volna – írta Twitteren Boris Johnson, aki elhagyhatta az intenzív osztályt, ahol három napon át feküdt.

A brit miniszterelnök külön köszönetet mondott két ápolónak, akik a kritikus időkben állandóan figyelemmel kísérték az állapotát. Egyikük Jenny Új Zélandról érkezett, másikuk, Luis Portugáliából. Boris Johnson megköszönte az egész brit közegészségügynek az élete megmentését. A kormányfő ezek után Chequers-ban a kormányzati rezidencián pihen majd. Helyettese Dominic Raab külügyminiszter. Nagy Britanniában eddig több mint tízezer halálos áldozata van a korona vírusnak.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK