Kezdőlap Címkék Keresztény

Címke: keresztény

Mit érez egy muszlim, ha a keresztény és zsidó szót hallja

Korábbi tanulmányaimban tükröt tartottam magunk elé és ismertettem az Iszlám nevében működő legfontosabb szervezetek működését, melyek árnyékot vetnek a hitre és a muszlimok milliárdos tömegére. Ez önkritika volt.

Engedje meg a kedves olvasó, hogy azt is ismertessem, mi van a muszlimok tömegeinek szívében, ha ezt hallja: keresztény, vagy zsidó? És most kihagyom a Távol-Keletet, Kínát, Rohingya kérdést stb.

Nem, nem a Korán ötlik fel a muszlimokban, hanem a történelem. Amint Európában is jelentős erők dolgoznak az ibériai muszlim, vagy kelet és dél-európai oszmán image befeketítésén, úgy az Iszlám világában is vannak emlékek.

Mik ezek a nyomok, melyeket egy muszlim agy rejt, s melyeket szintúgy lehet manipulálni.

Talán ismerős Omar Ibn al-Khattab (584-644) kalifa neve. 636-ban a jarmúki csata során a bizánciakat, és valószínűleg ugyanebben az évben pedig a kádiszíjjai ütközetben a perzsákat verték meg seregei. 638-ban elfoglalta Jeruzsálemet. Omar személyesen ellátogatott a Jeruzsálemi Szent Szophrónioszhoz (560-638) és az addig kitartóan védekező pátriárka vezetésével – szamárháton – betért a városba. Itt kötötte meg szerződését a keresztényekkel és zsidókkal, mely Omár-paktum néven híresült el. Omar megszemlélte és megtisztíttatta Dávid király templomának helyét, imádkozott itt és később az Alapkőtől délre mecsetet építtetett, amiből később az al-Aksza-mecset fejlődött ki. A kalifa biztosította a jogokat minden polgár számára, vallástól függetlenül.
Ehhez képest a 11. századtól kezdődően keresztes hadjáratok indultak a Szentföld „felszabadítására”. Ezek nem háborúk voltak, hanem inkább a népesség lemészárlása. A muszlim haderők a zsidó lakosságot is védték. Szalahuddin al-Ayyubi (1138-1193) győzelmet aratott a keresztesek felett, szultánátust hozott létre, melyben biztosította a zsidók és keresztények jogait.
Az Andalúz kalifátusok az Ibérián (711-1492), az Abbászida kalifátusok Bagdadban (775-1258), ugyanezt tették. Zsidók, keresztények, muszlimok és mások együtt hozták létre azt a tudástömeget és kultúrát, ami az emberiség civilizációjának egyik meghatározó eleme volt.

Mi volt a hála?

Az Ibériát elfoglaló spanyolok inkvizícióval, könyvtárak egy részének felégetésével vettek revansot. Aki felvállalta muszlim, ill. zsidó vallását, menekülnie kellett, vagy meg kellett halnia. Hova menekülhettek? A befogadó muszlim területekre. Észak Afrikába és az Oszmán birodalomba. A zsidók befogadást és védelmet élveztek a muszlimok által.

A tatárjárás nem kímélte az Abbászida kalifátust. 1258-ban a tatárok elfoglalták Bagdadot, iszonyú vérengzést csaptak, kifosztották kincseit, a Tigris folyó pedig kékké változott a beledobált könyvek tintáitól. Ettől kezdve az Iszlám tiltott vallás lett Bagdadtól keletre 150 évig. Ettől nyugatra azonban 1260-tól megváltozott a helyzet. Hülegü tatár kán Egyiptomot is el akarta foglalni. Sereget küldött az Ayyubita szultán, Qutuz ellen. A muszlimok hada Baibarsz vezetésével megsemmisítő vereséget mért a tatárokra Palesztinában Ein Dzsalutnál. Innét számítható a tatár birodalom sorvadása, gyengülése. A muszlim tudatban ez úgy él, hogy hosszú távon megvédtük nem csak magunkat, hanem egyben a kereszténységet és zsidóságot a tatárjárás borzalmaitól.
Ein Dzsalut kapcsán meg kell említenünk egy nevet, akit a történelem érdemtelenül elfeledett. Ha ő nincs, a diadal nem jöhetett volna létre. Izz Al-Din Ibn Abdel Szalam (1181-1262). Ki is volt ő? Koldus gyerek volt, aki a mecsetekben a cipőket őrizte. Sokszor kihajították onnan szakadt ruhája miatt. Távolról hallotta az odabent folyó beszédeket, előadásokat, érveléseket és mindent megjegyzett. Így képezte magát, míg a „hittudósok szultánja” néven emlegették, akinek okfejtései előtt az uralkodók is meghajlottak.
Korábban említettem Szalahuddin nevét, aki kalifátust hozott létre. Halála után azonban a kalifátus darabjaira hullott és jó muszlim szokás szerint verseny indult a darabok feletti uralom megszerzéséért. Ez a verseny annyira elvtelen volt, hogy egyes muszlim pályázók a keresztesekkel is szövetséget kötöttek egy másik muszlim ellen.

Ilyen kompromisszumnak tudható be, hogy Szalahuddin unokája csata nélkül feladta Jeruzsálemet és átadta a kereszteseknek. Hiába, a Fitna dolgozik.

Ebben a megosztottságban lépett színre Izz Al-Din Ibn Abdel Szalam, aki a pöffeszkedő, hatalmi vágytól égő nagyurakat figyelmeztette a közelgő tatár veszedelemre. Kádiként is egyszerű életet élt, nem hódolt be földi hatalmak előtt, a szultánt is kioktatta. Végső kétségbeesésében Qutuz szultán tőle kért véleményt, mit tegyenek a tatárokkal szemben. Erre ő: „először ti, uralkodók és nemesek, ürítsétek ki kincstáraitokat, adjátok el javaitokat, míg nem marad más nálatok, mint egy szál kard és egy ló. Csak ezután adóztassátok meg a népet.”

A szultán megfogadta Izz Al-Din tanácsát, parancsot adott a nemesek kincstárainak begyűjtésére, javaik eladására és ez elég volt a hadak felkészítésére, a nép megadóztatása nélkül. Mindez akkora hatást váltott ki a közemberből, hogy ők önként áldozták életüket egy ilyen nemes ügyért.

Vissza a keresztényi és zsidó tőrdöfésekhez.

Jött a gyarmatosítás… ugye nem kell mondanom? Vagy felejthetőek tán, a gyilkosságok, erőszakolások és legfőképpen a tudati átalakítás? Ezalatt azt értem, hogy létrejött egy tudat, miszerint a muszlimok földje, annak kincsei teljesen természetes módon nem az ő javukat szolgálja. Dicsőség, ha azt idegeneknek ajánlják fel! Ha ellenállnak, az meg üldözendő.
Az idegenek pedig üveggyöngyökkel fizetnek és a Fitna (szarkeverés magyarán) eszközével megosztanak. Csodálható-e, hogy az Iszlám az ellenállási mozgalmak ideológiai bázisa lett?
Felejthető tán az orientalisztika mai napig tartó áskálódása és az Iszlám átírása olyanra, ami nincs abban? Felejthető tán olyan szervezetek létrehozása, amit a külső szem Iszlámnak lát, de eközben a muszlim lakosságot írtja? Feledhető tán, hogy 1947-ben létrejött Izrael állam és rá egy évre közel egymillió palesztinnak kellett elhagynia otthonát? Mindezt egy olyan történelmi múlt után, melyben Omar Ibn Al-Khattab, Szalahuddin, befogadás inkvizíció elől stb., a muszlim területek oltalmat nyújtottak?
Nem tagadom, 1947 után mind a mai napig történnek el nem fogadható cselekmények, de ez minden oldalon van!
Nem megyek bele az aktuálpolitikába, hanem megállok azon a ponton, ami egy muszlim lelkületében motivál és ez a történelmi sérelmek áradata. Ezeket hallja minden gyerek az öregektől családi összejöveteleken, erről szólnak a visszaemlékezések és az aktuálpolitika is ezeket manipulálja. Ugye más mindezt ebből a szemszögből látni, nem úgy, ahogy a „hivatalos” történetírás taglalja?

Számunkra a történelem árulások sorozata, melyekben mi is nyakig benne vagyunk, de nem vagyunk vakok, látjuk kik vannak még benne: akik szentet játszanak, de valójában hátba szúrnak.

Tudom, ti minket kecskebaszóknak láttok. Ezen a szinten mutattok be a világ számára minket, prezentáljátok kultúránkat, vallásunkat, holott nem is ismertek ebből jóformán semmit. A következő fokozat, hogy terroristák vagyunk.
A mi agyunkban pedig hiába a tudományos-technikai vívmányok tömege, kényelem, automatizálás, ti továbbra is árulók, megbízhatatlanok vagytok, a fejetekben lévő sötétség a középkor óta nem változott, mindezt pedig egy jó adag felsőrendűségi érzéssel öntitek le.
Talán sikerült érzékeltetnem mit érez egy átlag muszlim.
Nem azért írtam mindezt, hogy jöjjenek a bezzeg ti…. hozzászólások! Csupán azt akartam, hogy tudjátok mi motivál bennünk. Ezen kellene változtatni, de ehhez sok munka, kibeszélés szükséges.

Keresztény értelmiségiek levele Vidnyánszky Attilának

Teljes terjedelemben közöljük 11 keresztény értelmiségi nyílt levelét.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem élére kinevezett kuratórium elnöke, Vidnyánszky Attila szeptember elsején az ATV Egyenes Beszéd című adásában ezeket mondta Karsai György klasszika-filológusról, színháztudósról, az ELTE, a Pécsi Tudományegyetem és az SZFE egyetemi oktatójáról, ez utóbbi doktori iskolájának vezetőjéről, számos tudós társaság tagjáról:

„Karsai Györgynek én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. Gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő.” Vidnyánszky Attila kijelentése éles felháborodást váltott ki. Egyebek közt Gábor György e kijelentéseket antiszemita tartalmúnak ítélte azért, mert Karsai György zsidó származású.

Ebben a kiélezett helyzetben keresztény értelmiségiekként és Karsai György barátaiként, régi és új kollégáiként, tisztelőiként szükségesnek érezzük megszólalni.

Nem gondoljuk, hogy Vidnyánszky Attilának e szavai antiszemita tartalmúak lennének. Valószínűleg csak nem jutott eszébe a vita hevében, hogy nemzetietlenséggel, a kereszténység iránti ellenségességgel a harmincas években a magyarul érző és gondolkodó zsidó értelmiséget vádolták. Nekünk úgy tűnik, Vidnyánszky Attila csak arra utalt, hogy Karsai György nem osztja a nemzetről, a hazáról és a kereszténységről alkotott nézeteit. Ebben valószínűleg igaza van, hiszen közismert, hogy kettejük vitája már sok évvel ezelőtt elkezdődött. Ámde amennyiben Vidnyánszky Attila akár hazafiatlansággal, akár keresztényellenességgel vádolja Karsai Györgyöt, ebben semmiképpen sincs igaza.

Karsai György egész szakmai munkásságát, mind klasszika-filológusként, irodalomtörténészként, mind dramaturgként, vagy egyetemi oktatóként mélységesen átérzett, őszinte hazafiság jellemzi. Habár munkásságát széleskörű nemzetközi elismerés övezi, és könnyeden ír nemcsak magyarul, de franciául és angolul is, mindig is előnyben részesítette a magyar nyelvű publikációkat. Szenvedélyesen dolgozott és dolgozik a görög drámák magyar nyelvű, magyar színházi környezetben történő életre keltésén, a drámák szerkezetével, rejtett mondanivalójával kapcsolatos egyedülálló felfedezéseit elsősorban magyar nyelven közölte. Olyan új előadásmódokkal kísérletezik, amelyek a görög drámák mondanivalóját közel hozzák a mai emberhez, és azok időtlen értékeit időszerűen nekünk adják át. Karsai György tolmácsolásában ezek itt és most, jelenlegi magyarországi helyzetünkben szólnak hozzánk. Ráadásul tanulmányait olyan ékes magyar nyelven, olyan irodalmi stílusban írja, hogy azok maguk is a jelenkori magyar irodalom gyöngyszemei.

Karsai György 1989 és 2004 között Párizsban, Strasbourg-ban, Caën-ben és Lille-ben tanított. A Lille-i Egyetemen állandó állást ajánlottak neki, de nem fogadta el. Hazajött, mert magyar tudósként, magyar íróként ez a kultúra izgatta, ezt a kultúrát akarta gazdagítani, átadni, és azt akarta, hogy gyerekei ennek a kultúrának legyenek a részesei. Mondani sem érdemes, hogy a francia és a magyar egyetemi oktatói fizetések sem akkor nem voltak, sem most nem összemérhetőek. Az, hogy Karsai György és felesége, Csollány Éva a hazaköltözés mellett döntöttek, egyes-egyedül a hazájukhoz való ragaszkodással magyarázható.

Karsai György hosszú munkásságából egyetlenegy esetre sem emlékszünk, amikor negatív elfogultsággal állt volna hozzá a kereszténységhez, és Vidnyánszky Attila sem fog tudni ilyet felmutatni. Ámde, ha meg kell oldanunk egy nehéz filológiai kérdést egy görög vagy latin nyelven író keresztény szerzőnél, bármikor bizton fordulhatunk Karsai Györgyhöz, aki biztos tudásával és folytonos jóindulatával mindig készen áll a segítségre.

A magyar bölcsészettudományt éppen, hogy az jellemzi hosszú évtizedek óta, hogy itt az ókortudomány, a késő antikvitás és a kora kereszténység tanulmányozása, az egyházatyák korának és a középkor szellemi életének kutatása elválaszthatatlan egységet formál. E tudományágak művelői között akadnak keresztények, zsidók, agnosztikusok és ateisták, de ezt senki nem kéri számon a másikon, hiszen az egyéni meggyőződés nem tudományos kérdés. Módszertani kérdésekről, tudományos tézisekről szoktunk vitatkozni, a Magyar Ókortudományi Társaság, a Magyar Filozófiai Társaság vagy a Magyar Patrisztikai Társaság felolvasó ülésein a hozzáértők és az érdeklődők magyar nyelven hallgathatják a klasszika-filológia, a filozófiatörténet, az egyházatyák kora vagy a középkori teológia kutatóinak világszínvonalú előadásait. Ebből a körből kerültek ki a magyar és a nemzetközi tudományos élet vezető magyar tudósai, akik között nincs nagy különbség abból a szempontból, hogy az SzFE-n, az ELTÉ-n, a Debreceni vagy a Pécsi Egyetemen, a CEU-n, Cambridge-ben, Montrealban vagy Yale-en tanítanak. Ennek a magyar, angol, német, francia vagy olasz nyelven publikáló magyar tudóskörnek kiemelkedő alakja Karsai György.

Vidnyánszky Attila vádjaira Karsai György Szókratésszel felelt: meggyőződésünket – így ez esetben hazafiságunkat vagy kereszténységünket – nem a szavak ismételgetésével, hanem életvitelünkkel kell kifejeznünk. De idézhette volna Krisztust is: „Nem mindenki, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!« megy be a mennyek országába, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Mt 7, 21). A mennyei Atya akaratát az cselekszi, aki a parancsolatokat megtartja. Ezek között pedig a két legnagyobb: „Szeresd a te Uradat Istenedet egész szívedből, egész lelkedből és egész értelmedből!” és „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” (Mt 22, 37-39). Mindenki magát vizsgálja meg, hogy teljesíti-e ezeket a parancsolatokat, és azután lásson hozzá, hogy felebarátját megítélje vagy leszólja. Ámde ekkor is gondolkozzék el Krisztus szavain: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek” (Mt 7, 1-2).

Bene László filozófiatörténész, habilitált egyetemi docens
Bugár István filozófia- és vallástörténész, az MTA doktora, egyetemi tanár
D. Tóth Judit irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi docens
Heidl György eszmetörténész, az MTA doktora, egyetemi tanár
Geréby György filozófiatörténész, habilitált egyetemi docens
Görföl Tibor, vallásfilozófus, teológus, habilitált egyetemi docens
Kendeffy Gábor filozófiatörténész, habilitált egyetemi docens
Nagy Levente klasszika-filológus
Parlagi Gáspár vallástörténész
Perczel István vallás- és filozófiatörténész, egyetemi docens
Somos Róbert vallás- és filozófiatörténész, az MTA doktora, egyetemi tanár

Sakkfigurák lettünk

Miért is írok? Van-e valami célom? Karriervágy? Vezető akarok talán lenni? Ha más nem, akkor lélekvezető? Válasz: nincs karriervágyam és sehol sem akarok vezető lenni. A lelkekben sem.

Három célom van. Az egyik, hogy kiírom még halálom előtt, ami bennem van. Ez nem jelenti azt, hogy a halált közelben érzem, de egy 65 éves embernél bármi bekövetkezhet. A másik, hogy zombigyárakat és a megvezetés minden fajtáját látom mindenfelé. Erre kívánom felhívni a figyelmet, legalábbis arra, amit felfogok belőle. A harmadik, hogy léteznek évezredes isteni kinyilatkoztatásaink, melyek eredeti formáikban, megfosztva azokat az időközben rájuk tapadt interpretációktól, mankóink tudnak lenni abban, hogy zombikból újból emberek lehessünk.
Azt tudni kell, hogy egy hatalom célja az, hogy az alattvalók feletti uralmat gondtalanul gyakorolja. Ehhez az kell, hogy az alattvalók agyát átalakítsa. El kell hitesse velük, hogy az a legjobb világ, amiben élnek, amit ők biztosítanak számukra. Az alattvalókat tömeges szinten kiszámíthatóvá, tervezhetővé kell tenni. Ehhez igénybe veszik a kommunikációt és bizony a vallásokat! Nem a hitet, ami egy és oszthatatlan, hanem a vallásokat! Az árulókat! Isten a hitet és szabályozásait azért küldte, hogy rádöbbenj a valóságra és felismerd a Sátánt. Ők meg addig csűrik, csavarják Isten szavát, hogy eltűnik belőle a vakságot eloszlató gyógyír és plusz homályt borítanak a szemekre.

Isten felszabadította az agyakat, megtisztította a látást, hallást. Erre jön az ember és kiforgatja Isten szavát egy földi hatalom érdekében.

Értenünk kell zsidó testvéreink vitáiból. A Szentföld és Izrael állam fogalma más egy hívő és egy cionista zsidó közelítésében. A cionista, aki lényegében zsidó nacionalista, de nincs megírva, hogy hívőnek kell lennie, lehet akár ateista is, földrajzi, geopolitikai szempontok szerint szab határt az államnak, amiben él. Erre hoz létre katonaságot és intézményrendszert. A Szentföldet azonosítja Izrael állammal és ezzel a Bibliából is mandátumot nyer. Van olyan hívő, aki ezért támogatja az államot. De vannak olyan hívők is, akik nem. Az ő elképzeléseikben a Szentföld más. Teljesen mindegy, hogy milyen adminisztráció uralkodik Jeruzsálem és a Bibliában említett helyek felett, szívükből és emlékezetükből őseik küzdelmét, kötődését nem törli ki semmi. Az Ígéret Földje örökké létezik szíveikben. A kétezer éves diaszpóra létben is volt, most is van és örökkön lesz! Számukra nem létezik zsidó állam adminisztratív szempontból. Legalábbis addig nem, amíg nem jön el a messiás. Az ő értelmezésükben Izrael állam vezetői csak bitorolnak egy jogot, ami nem illeti meg őket.
Azt hihetnénk, hogy ez egy sajátos vita két zsidó felfogás között, miközben nem vesszük észre, hogy saját térfeleinken is hasonló események zajlanak.

A keresztény világ politikusai is a Bibliához nyúlnak, keresztény értékekre hivatkoznak és abból akarnak mandátumot nyerni a hatalomhoz.

Persze a hatalom gyakorlása köszönőviszonyban sincs ezekkel az értékekkel. Az egyház szerepét nem elemzem, mindenki tudja, hogy saját környezetében milyen szerepet vállal fel ebben. Gyakorlatilag megosztott. Ahogy a hívők is. Egy részük befekszik a kommunikációnak, egy másik részüknek pedig hányingere van ettől az egésztől. A legnagyobb részük pedig elfásul, közönyössé válik és kimarad a folyamatokból. Éli saját egyéni életét és nem szentel figyelmet a hatalmi játékoknak.

A Muszlim világ más, de vannak átfedések. Más abból a szempontból, hogy mi a történelemben meghatározó hatalmak számára állandó ellenségképet jelentettünk. Velünk ijesztgették a „keresztény” alattvalókat, mi voltunk azok, akiknek Dzsihádja miatt egységbe lehetett kovácsolni népeket. Ez a Muszlim oldalon hasonló ellenlépéseket váltott ki. Bár az Iszlámban vannak a földi hatalomra vonatkozó szabályozások, de ezek egyre inkább háttérbe szorultak. Emírek, kánok, szultánok léptek az Iszlám szabályozása helyére és vívtak harcot a „keresztes hadjáratok” ellen. Ma is ez a hívó szó! Hiába nem ismeri el az Iszlám a szekularizált államot, de a mai formáció már régen egy szekularizált állam, amiből az Iszlám több évszázada kikopott. Nem szavakban, hanem tartalomban. Tehát szögezzük le:

Iszlám Állam sehol nem létezik, ahogy földrajzi értelemben Szentföld sem és valós értelemben Keresztény Európa sincs.

Így megmosolyogtató, amikor zsidó, keresztény és muszlim terminológiákat puffogtatva földi Sátánok csapnak össze, kőkemény emberi érdekeket képviselve. Ezt persze nem szabad látni! A tömegeket ehhez el kell vakítani. Hadd higgyék, hogy miattuk folyik ez az egész! A tisztességes az lenne, ha ezt mondanák: Gyerekek! Nekünk kell ez a befolyási övezet! Ha egy banda vagyunk, meg tudjuk csinálni! Ehhez semmi köze Istennek, Allahnak és a vallásnak! Most felejtsétek el a Bibliátokat, Koránotokat, fogjunk össze és nyúljuk le őket! Ehelyett Isten, Allah parancsát kell teljesíteni, emberi gyarló szintre lebutított formában. Ő meg, ugye előírta, hogy gyűlöljük egymást, igaz? Vagy mégsem ezt írta elő? Vitatkozunk szavakon, sorokon, egymást torkon ragadjuk emiatt, mintha ez lenne hitünk lényege! Elértük a szintet, amit velünk terveztek.

Tompul az agy, a műveltség, megyünk a tahósodás felé, a szövegértés minimális, épphogy egy kutya szintje, ami csak egy-két szótagú szavakból áll: ül! Fekszik! Tehát a zombiság ma előírás, mert így vagyunk manipulálhatók, tervezhetők és így nem látjuk a Sátánok valós harcát.

Az igazi ellenség pedig az, aki erre a harcra felhívja a figyelmet és ráébreszt arra, hogy hülyére vagy véve. Mi pedig bedőlünk mindennek és úgy gyűlöljük egymást, ahogy feletteseink, megosztóink szeretnék. Pedig csak hasonló szintre butított zombik vagyunk minden oldalon! Sakkfigurák!

Az Iszlám kommunikációnak egy új arca jelentkezik. Show elemekben bővelkedő látvány Iszlám. Zombi Iszlám. A felszínen érteti meg azt, amit ember tervez veled. Isten a mélybe hív! Ha a felszínen maradsz, Te is a Sátánok harcának eszközévé válsz.

Ne vakítson el földi megvezetés. Allah, Isten, de nevezd úgy, ahogy akarod, azt szeretné, hogy Őt lásd!

زُيِّنَ لِلنَّاسِ حُبُّ الشَّهَوَاتِ مِنَ النِّسَاء وَالْبَنِينَ وَالْقَنَاطِيرِ الْمُقَنطَرَةِ مِنَ الذَّهَبِ وَالْفِضَّةِ وَالْخَيْلِ الْمُسَوَّمَةِ وَالأَنْعَامِ وَالْحَرْثِ ذَلِكَ مَتَاعُ الْحَيَاةِ الدُّنْيَا وَاللّهُ عِندَهُ حُسْنُ الْمَآبِ ﴿١٤﴾

Megszépíttetett az embereknek szeretete az asszonyoktól származó élvezeteknek, utódoknak, halmokba halmozott aranynak, ezüstnek, billogzott lónak, jószágnak, és földnek. Ezek az Evilági élet gyönyörei, de Allah! Nála az igazi viszonzás. (Korán 3:14)

Íme, itt a következtetés: „Ne keresd a földi vágyakat és viszonzást. Keress menedéket Allahban.” Badr jól példázza Allah Erejét és Létét. Emberi számítás szerint lehetetlen lett volna a Muszlimoknak megnyerni ezt a csatát. Azonban az Ő segítségével minden lehetséges, ha a követők eltökéltek. Aki beilleszti magát Allah univerzális tervébe, akár egy mozaikszem, az győzni fog. Aki olyan tervet akar megvalósítani, ami nem illeszkedik Allah Univerzális tervébe, az elbukik.

Mihálffy Balázs

A politikából ki kell rekeszteni a vallást – Magyar muszlim vezető

0

Élesen bírálta a hívőket és vallásokat egymással szembeállító politikusokat a Magyarországi Iszlám Közösség elnöke. Bolek Zoltán szerint a politikából ki kell rekeszteni a vallást, és arra kell törekedni, hogy Isten nevében az emberek megtalálják egymás kezét. Ehhez fűződik közös érdek, nem pedig a türelmetlenséghez és a gyűlöletkeltéshez – mondta.

„Addig nem lehetsz igaz hívő, amíg nem kívánod felebarátodnak ugyanazt, amit magadnak kívánsz” – idézte a Koránt a Magyar Békekör „Civilizációk harca, vagy együttélése? Kereszténység és Iszlám” címmel megtartott péntek esti rendezvényén.

„Tagadom, hogy a civilizációknak harcolniuk kellene egymás ellen. Kereszténység és iszlám értékei kiegészítik egymást, hatottak egymásra. Egyszer az egyik, máskor a másik tudott többet a világról. Nincs antagonisztikus ellentét iszlám és kereszténység között. Omar kalifa annak idején parancsba adta, hogy a muszlimok ne harcoljanak a keresztények ellen, és védelmezzék vagyonukat. A Születés Templomának kulcsát egy muszlim család őrzi évszázadok óta. Nem a vallásokkal van baj, hanem a politikával, mely az emberek szembeállítására használja ki őket” – fogalmazott az előadó.

A keresztények Istene nálunk Allah nevet visel, egyazon alfa és omega. Mi is valljuk, hogy ő teremtette a világot a semmiből.

Az előadó emberi alapjognak nevezte a vallásszabadságot, a hit szabad megválasztását. Lehetünk akár ateisták is. A szabad választás joga Istentől származik és az Iszlám is a magáénak vallja – mondta.

Bolek elmondta, hogy nekik, a keresztényekhez és a zsidókhoz hasonlóan a tízparancsolatnak kell engedelmeskedniük, az Ótestamentum és a Korán azonos gondolatokkal teli. Közös erkölcsi alapvetés a szeretet és a békesség. A Korán szerint, aki megöl egy ártatlan embert, akkora bűnt követ el, mintha az egész emberiséget ölné meg – érzékeltette a morális értékek hasonlóságát. Kiemelte az idősekről való gondoskodást az iszlám nagy családokban. „Bűn az időseket kitenni a családból. Ezért az iszlám világban nincsenek öregotthonok. A Korán szerint a nő ékszer, a paradicsom pedig az anyák lába alatt van” – mondta.

A terrorizmusról szólva leszögezte: minden vallásnak vannak szélsőséges képviselői, így az iszlámnak is. De ez nem jelentheti, hogy egy vallást azonosítani lehetne szélsőséges csoportjaival.

„Az Iszlám nem azonos a terrorizmussal”

– adott igazat a tanácskozáson felszólalt Kertész Péter nagykövetnek, aki szerint „az Iszlám csodálatos kultúra, az iszlám ember olyan ember, mint mi vagyunk”. Bolek szerint a terrorizmust nem a Korán szülte, hanem azok a nyugati pénzügyi körök, amelyek vallási ellentétek és háborúk szításával rá akarták tenni kezüket az arab népek olaj- és földgáz lelőhelyeire, és más természeti erőforrásaira. A vallásnak semmi köze az amerikaiak iraki háborújához, Szaddam Huszein iraki, és Moamer Kadhafi líbiai elnök meggyilkolásához, az „arab tavaszhoz, vagy Aszad, szíriai elnök megkísérelt elmozdításához – állította. Emlékeztette hallgatóságát arra, hogy vonalhúzóval húzták meg az arab világ határait a világot egymás között felosztó gyarmatosítók.

Bolek Zoltán szerint ki kell szűrni a szélsőségeseket, nem szabad megengedni, hogy terjesszék felforgató, terrorizmusra szító nézeteiket. „Senki se kapjon lehetőséget szélsőségesen papolni. Meg kell akadályozni terrorista csoportok szerveződését” – fogalmazott, majd hozzátette: az erőszak nem gyógyít, az emberélet megismételhetetlen. A szélsőségeseknek a mérsékeltek a legfőbb ellenségei. Szerencsére a jóakaratú emberek többen vannak a rosszindulatúaknál. Az iszlámot nem lehet szerves egységnek tekinteni – mondta..

Az előadást követő beszélgetésen éles bírálatok fogalmazódtak meg a magyar közszolgálati média agymosó tevékenységéről, terrorista és bevándorló, terrorizmus és iszlám azonosításáról, idegenellenesség és békétlenség szításáról, vallások és emberek egymással történő szembeállításáról.

„Emberek és vallások békés együttélése akadályozható ugyan, de megakadályozni nem lehet. Csak egy észszerű választási lehetőség kínálkozik békés együttélés vagy kollektív pusztulás között”

– vélekedett Simó Endre, a Békekör elnöke, hozzátéve, hogy a megosztás és a konfrontáció politikájával szemben a Békekör folytatni fogja felvilágosító munkáját, olyan katolikus személyiségek bevonásával, akik a Szentírás szellemében küldetésüknek tartják az emberhez méltó együttélést, és visszautasítják a „keresztény értékként” feltüntetett kirekesztést.

Saját tevékenységükről szólva Bolek Zoltán előadta, hogy rengeteg segélyt osztanak, s nem csak muszlimoknak, hanem magyar keresztényeknek is.

„A történelem bizonyította, hogy az emberek képesek együtt élni, és akarnak is” – mondta szíriai személyes tapasztalataiból kiindulva Makt Mazen, a Magyarországi Arab Közösség titkára a Magyar Békekörben.

A hit és a törvényalkotás

Sokaknak nem tetszik, s érthetetlennek tartják, hogy Ferenc pápa a minap (nem először) elutasította az abortusz gyakorlatát, a magzatelhajtást „bérgyilkosságnak” nevezve. Hogyan lehetséges az, hogy ez a „liberális pápa”, aki együtt érez a szegényekkel, s aki nem rekeszti ki az üdvözülés rendjéből a melegeket, most ilyen csúnyán és ellentmondást nem tűrő módon támadja az abortuszt?

A helyzet az, hogy Ferenc pápa – s az itt most természetesen más kérdés, hogy ez kinek tetszik, s kinek nem – abszolút következetes saját hitéhez, amikor a szegények, a kiszolgáltatottak, a nélkülözők és a nincstelenek mellett áll ki, abszolút következetes, amikor a melegektől nem tagadja meg az üdvözülés lehetőségét, s abszolút következetes, amikor elutasítja az abortuszt. A Didakhé, a legrégebbi ránk maradt egyházi rendtartás, az ókeresztény irodalom kiemelkedően fontos szövege (i.sz. I. század vége – II. század eleje) az alábbiakat mondja: „…ne hajtsd el a magzatot…”. Igaz, azt is megemlíti a textus, hogy „gyermeket meg ne ronts” (II,2.), s csak jelzem, hogy ez utóbbi tilalom is változatlanul érvényben van, még akkor is, ha igen sokan erről megfeledkeznek. Vagy a III. század 20-as éveiben meghalt Tertullianus keresztény apologéta egyik legfontosabb írásában ezt mondja: „az anyaméhben fogamzott magzatot sem pusztíthatjuk el…” (Apol. IX,8.) De lássunk friss szöveget is, mondjuk II. János Pál Evangelium vitae kezdetű enciklikáját, ahol – egyebek mellett – az abortuszt (a II. Vatikáni zsinat nyomán) „utálatos bűncselekménynek” nevezi (Ev 58.) Mindez tökéletesen egybecseng a katolikus hagyománynak az életről és a fogantatásról szóló antropológiai szemléletével.

Szóval nem Ferenc pápával van baj, sem itt, amikor elutasítja az abortuszt, sem ott, ahol kiáll a szegények, a megalázottak és a megnyomorítottak mellett, vagy akkor, amikor nem átkozza ki a melegeket, hanem őket is Isten teremtményeinek tekinti, annak minden következményével.

Jó lenne végre ezeket tisztázni ebben az országban, kiváltképp akkor, amikor ócska és tudatlan pártpropagandisták hada, avagy akár a hazai püspöki kar pártpolitikai alapon kiglancolt püspöke harsog a hazai hatalomnak tetsző, s a pápát elítélő baromságokat, midőn Ferenc pápát liberalizmussal illetik. Nem liberális Ferenc pápa, s most, amikor az abortusz ellen szólt, nem antiliberális, hanem saját hitét és a keresztény tanítást konzekvensen követő egyházfő.

Következetességével ő valóban védi a kereszténységet (függetlenül attól, hogy ez kinek tetszik, s kinek nem tetszik), szemben azokkal a hangos és otromba „keresztényvédőkkel”, akik egész életmódjukkal és megannyi cselekedetükkel a kereszténységet tapossák páros lábbal, saját politikai érdekeikhez igyekezvén igazítani a kereszténységet, fennhangon „keresztényvédőknek” becézgetvén magukat, ám közben szakadatlanul megsértvén a keresztény tanítás legalapvetőbb értékeit és előírásait, miközben a nemzet ügyét saját maguk, családjuk és haveri körük gyanúsan megteremtett jólétével és meggazdagodásával azonosítják.

És csak megjegyzem, mielőtt kitörne itt a vita: én nem a kereszténységnek az abortuszról szóló tanítását értékeltem – magam például erről igen eltérő módon gondolkodom -, pusztán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy érdemes megismerni a keresztény hagyományt, mielőtt Ferenc pápáról bármit is állítunk.

Máskülönben, tudatlanságunk okán, akár még komolyan is vehetjük a nagyszerű „keresztényvédőinknek”, az egy Fideszre eső feltűnően sok keresztény apologétának a manipulatív és hazug zagyvalékait.

És még valami: a keresztény embereknek jogukban áll a hagyományuknak megfelelően gondolkodni az abortuszról, jogukban áll ennek megfelelően dönteni, s élni az életüket. Másnak meg jogában áll elutasítani az abortuszról szóló keresztény tanítást, jogában áll ennek megfelelően dönteni, s élni az életét.

A törvényalkotásnak viszont nincs joga, sem ebben a kérdésben, sem másban ahhoz, hogy hitelvekre (bármely egyház vagy felekezet hitelveire) alapozva alkosson törvényeket, s tegye azokat általános normatívává.
Gábor György

A kereszténység jobban hanyatlik, mint a spiritualitás – miért?

Az Isten fia feltámadt, szeresd ellenségedet – ez a keresztény hit dióhéjban. Nem véletlenül van nehéz helyzetben a vallás még akkor is, ha nem számoljuk a politikai uszurpátorok, mint rezsimünk urainak újabb keletű érdeklődését iránta, papjai egy részének méltatlanságát és egyháztörténetünk sötét lapjait. A kereszténység a józan ésszel szembeni többfrontos támadás, ami világosan megmutatkozik a jelzett dióhéjban.

Ez a lehetetlensége adja a kereszténység felszabadító erejét: hiszen aki képes hinni a lehetetlenben – sőt e szerint élni -, az megszabadul a köznapi világ félelmeitől és kötöttségeitől. A kereszténység az abszurdumban való hit révén hozza el a megváltást (kevésbé poentírozottan az egész keresztény kultúra erről a “csodáról” szól).

Nos, természetesen aki ezt a dióhéjat elveti, az az előbbiek értelmében – definíció szerint – nem is lehet keresztény.

Vannak is szép számmal már rögtön a vallás történetének legelején, akik a kereszténység doktrinális tartalmaival kapcsolatban összecsaptak a formálódó hivatalos állásponttal, majd egyre többen, akik már a kereszténységet is ott hagyták. Tömegek pedig akkor kezdtek felhagyni a vallással – nem amikor felerősödött a tudományosság, ez vajmi kevesekre volt hatással -, hanem amikor meggyöngült az egyetemes egyház politikai hatalma és egyre kevésbé tudta kikényszeríteni és szankcionálni a hitet. A “dióhéj” csak a megfelelő zárt kontextusban és kikényszerített elvárásrendszerben hozta megbízhatóan a tartalmát, utána azonban elkezdett kiürülni, felhígulni, a megtartása egyre nehezebb lelki gyakorlatokat kíván.

A kereszténységet nem a spiritualitás iránti igény visszaesése gyengíti, hiszen az anyagiasság, a technikai civilizáció stb. ellenére a spiritualitás (a hit valamilyen transzcendens létezőben) nem csökken – de biztosan nem a kereszténységgel azonos ütemben csökken – még a különösen “veszélyeztetett” Nyugaton sem. (Lásd a mellékelt táblázatokat.)

Mondhatjuk, hogy ez végső soron a “Nagy Inkvizítor” álláspontját erősíti abban az értelemben is, ahogy a Jézussal való vitájában ez nem került terítékre: maga az intézményrendszer elengedhetetlen a vallás spirituális tartalmának fennmaradásához is. De én mégis fontosabbnak tartom a kereszténység eredeti doktrínáját – lásd a dióhéjat – kiemelni a probléma okaként. Ha a pelágiánusoknak, ariánusoknak, kataroknak stb. végül igazuk lesz, mert a józan ésszel szembeforduló elvárások nem tarthatók egy mégoly újszerű (forradalmi) vallásban sem.

A kereszténység – ma már bizonyíthatóan – túlment azon a határon, ami stabillá tehette volna szerepét a nyugati spiritualitás szervezésében,

akkor ebből nem nehéz arra következtetni, hogy Krisztus hiába halt meg értünk és az egész krisztianizmus – vegyük most a nem-keresztény isten- és transzcendencia-hívők szemüvegét – Isten szándékainak félreolvasásán alapul. Nehezebb egyúttal arra következtetni, hogy a dióhéj tartalmának és az emberiség változó spirituális állapotának növekvő elkülönbözése annál jobban aláhúzza a kereszténység igazságát: ha az érvényességét közben folyamatosan veszíti is.

A könnyebb és a nehezebb út – amelyek nagyjából az érvényesség és az igazság alternatív útjai – elágazásán ma szűk marokkal méri az Úr a csodát.

„A hatalom természetes végső határa az a pont, ameddig az alattvalók hűsége kitart.”

Valamikor a hetvenes évek legvégén, a nyolcvanas évek legelején láttam először a Caligula helytartója c. drámát, s a színházi élményt követően olvastam el a művet. Ekkor jegyeztem meg belőle néhány mondatot, amelyeket azóta sem felejtettem el. Nem nézek most utána, remélem, jól idézem valamennyit: „Az alattvalók egyetlen valódi mentsége az, hogy túlélik a császárt. De hát, ez egy emberélet tartalmának mégiscsak kevés.”

„A hatalom természetes végső határa az a pont, ameddig az alattvalók hűsége kitart.”
„Mert, ahogy ti a parancsától függtök, úgy függ parancsa tőletek. Ne hajtanátok végre bármit, nem parancsolhatna akármit.”

Továbbra sem tudok napirendre térni Kövér Lászlónak a független bírák előtt elmondott beszéde felett. Egy ezzel foglalkozó posztomban azt írtam, hogy a hónap legvérfagyasztóbb mondata zubogott elő Kövér szájából. Tévedtem. Az elmúlt évek legvérfagyasztóbb mondata volt az, amikor Kövér megrendelte és előírta, miként kell ítélkezniük a bíráknak, s megfenyegette azokat, akik nem „az államot építők”, vagyis a züllött és koszhadt hatalom javára ítélkeznek, hanem annak ellenében.

Én már azt sem értem, hogy mit keresett ott a hatalom embere, velejéig züllött bábfigurája ezen az ünnepségen? Hogyan merészelte betolni a képét a független bírák közé ez a közjogi méltóságnak álcázott pártkáder, országgyűlési pártpedellus? (Hatalmi ágak elválasztásának elve? Montesquieu? Na, ne röhögtessenek!) Adott volna föl egy táviratot, amelyben üdvözölte volna a bírákat és további jó munkát, erőt, egészséget kívánt volna nekik, ám ehelyett odament, s világosan megfogalmazta a pártállami elvárásokat. Miheztartás végett! És a bírák többsége, ebben egészen biztos vagyok, undorodva és hányingerével küszködve hallgatta ezt az alakot, mélyen lenézték és megvetették őt, de egy sem akadt közöttük, aki szépen felállt volna, lassan, hogy mindenki megértse, azt mondta volna, hogy Kövér elvtárs, húzza innen el a belét a jó büdös francba, s ha Kövér elvtárs ennek ellenére zavartalanul továbbrágicsálta volna a reprezentációs célból vásárolt ropit, az illető komótosan odaballagott volna az ajtóhoz, kilépett volna rajta, s úgy vágta volna be maga mögött a nyílászárót, hogy az tokostól kiszakadt volna, s a szanaszét hulló vakolat jelentős része épp a díszvendég kackiás bajszán ért volna célba, s pihent volna meg.

De nem akadt senki sem.

És eszembe jut a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének a Parlament Felsőházi termében rendezett másfél évvel ezelőtti kongresszusa, amikor a zsúfolásig megtöltött teremben, Erdő Péter bíboros, prímás és több keresztény egyház püspöke előtt Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy őt a Jóisten kereszténynek, magyarnak és férfinak teremtette. És ekkor sem állt föl senki a teremben, nem mondta azt, hogy kedves miniszterelnök úr, az a nagy helyzet, hogy a Jóisten senkit sem teremtett kereszténynek, még talán magát sem, úgyhogy bandukoljon innen szépen haza, otthon rontsa a levegőt, s esetleg olvasgassa el mindazt, ami eddig nem fért bele az életébe, noha 10.000 km/sec-os sebességgel bőszen hivatkozik a kereszténységre, hogy a népek magában lássák meg a kereszténység védelmének ősz bajnokát, ám maga, elemi ismeretek hiányában, rozzant bohóctréfát csinál a hitünkből.

Ugyanis, aranyos miniszterelnök úr, hogy eszem azt a csöpp kis orcáját, az a helyzet, hogy itt nem illik csúnyául beszélni, elvégre keresztény értelmiségiek vagyunk, vagy mi, s még akkor sem, ha egykor a mi Pázmány Péterünk olyan hangon emlegette volna a maga felmenőit egy ilyen szöveg után, hogy azt még a focipályán szocializálódott agyával sem volna képes felfogni, de én ezt most nem teszem, csupán annyit mondok magának, hogy a keresztény felfogás szerint – ha egyáltalán ismeri a keresztény szót és annak jelentését – születésekor senki sem keresztény, hanem a keresztség alatt válik azzá, s elfogadván Krisztust, mintegy újjászületik a keresztségben.

Ahogy ezt Pál apostolnál olvassuk: „A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.” (Róm 6,4). Vagy, ahogy ezt Tertullianus, II-III. századi keresztény apologéta mondta: „Az emberek keresztényekké lesznek és nem mint ilyenek születnek” (Apol. XVIII,4).

Szóval miközben emberek lelkiismeretét, felkészültségét, szakmai önérzetét és meggyőződését, vagy éppen hitét alázzák meg nap mind nap, miközben a legpofátlanabb módon hirdetik meg a pártállami diktatúra visszajövetelét, vagy hitvédőkként állítják be magukat, ám az adott hit legfontosabb alapelemeivel sincsenek tisztában, közben senki sem akad, egyetlen ember sem, aki felállna, megszólalna, s aztán bevágná maga mögött az ajtót.

És – visszatérve Kövér beszédére – ez a gyalázat még az úgynevezett „ellenzéki” sajtót sem rendítette meg, de az „ellenzéki” politikai erőktől sem lett hangos az ország. Szóval ne legyenek illúzióink, egy parányi sem!

És jó lenne tudni, hogy a három néppárti bölcs füléhez eljutottak-e Kövér László szavai, avagy a Mercedes és az Audi alapzaja végleg elnyomta a diktatúra eljövetelét harsogó ovációval és dühödt fenyegetőzéssel köszöntő fertelmes óbégatások lármáját?

Mindenesetre a magyar ember, akihez alig-alig jut el az Audi és a Mercedes alapzaja, magától, saját jószántából és belátásából vált néma ökörré és süketté, mint az ágyú.

Gábor György

Kicsiny ügyeink – Kávé Szele Tamással

Kávét kérek, csak úgy egyszerűen, két cukorral – ma nincs egy meghatározott témánk, fecsegjünk csak úgy, bele a vakvilágba, a mi kis ügyeinkről, arról, hogy milyen világban élünk, milyen emberek között, mi magunk is milyenek vagyunk, milyenek lettünk. Hát, hogy is mondjam csak: nem dicsekedhetünk. Ennyi botrány és szamárság a harmincas évek óta nem volt Magyarországon.

Pedig az a szélhámosok aranykora volt, és a magyar svindler-szellem azóta sem halt ki teljesen – valóságos mai Strasznov Ignác lehetett az a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon egy klasszikus kóklermódszerrel próbálta meg lerázni az érdeklődő Szél Bernadettet. Szél Bernadett a fóti gyermekotthon ügyében érdeklődött a szervnél, amiről tudjuk, hogy idén május végén el kell hagyják a mostani lakói, vagyis az állami gondozott gyermekek – született erről kormányhatározat is:

„A Károlyi István Gyermekközpontban biztosított ellátásokat a jövőben más helyszíneken nyújtja a rászoruló gyermekek számára – tudta meg lapunk. A gyermekeket Kalocsán, Aszódon, Zalaegerszegen és Budapesten helyezik el.

Várhatóan az év első felében bezárja a kapuit a fóti Károlyi István Gyermekközpont, az ott gondozott gyermekeket négy településen helyezik el. Zalaegerszegen és Kalocsán európai uniós forrásból megvalósuló új, korszerű férőhelyek garantálják majd a gyermekotthoni ellátás minőségének javulását. A tárca hangsúlyozta, Zalaegerszegen és Kalocsán a központi speciális gyermekotthon vezetése, szervezete és szakmai irányítása is megújult, így az ombudsman által megállapított korábbi hiányosságok megszűntek. E két helyszín mellett Aszódon és Budapesten helyezik el a most még Fóton gondozott gyermekeket.”

Az ügy roppant korrupciógyanús, ingatlanpanamáról szólnak a hírek, ugyanis a Károlyi-kastélyból szálloda lesz, a gyermekek elhelyezése is több, mint aggályos, mint arról írtunk is volt, hiszen a megjelölt intézmények zsúfoltak, alkalmatlanok… nos, a gyermekek sorsáról próbált érdeklődni Szél Bernadett, mivel az valamivel fontosabb emberi szempontból, mint az ingatlané – érdekes, hogy kormányoldalon ez mintha fordítva lenne.

Nos, roppant figyelemreméltó választ kapott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság egyik illetékesétől:

„A fóti Károlyi István Gyermekközpontban (továbbiakban: KIGYK) speciális, különleges ellátás igénylő gyermekek illetve kísérő nléküli kiskorúak kitagolásáról a 2122/2017. Kor. határozattal módosított 2063/2016. Korm. határozat rendelkezik.”

Hát, ha rendelkezne, jó lenne – csak az a helyzet, miszerint 2063/2016. iktatószámon kormányhatározat egész egyszerűen nem létezik. 2122/2017. iktatószámon már van egy, de ez nem a fóti gyermekotthonról, hanem a csokhoz adott állami támogatás előkészítéséről szól. És van egy 2063/2017 néven is, csakhogy abban mindössze a civil szervezetek támogatása kapcsán esik szó gyermekekről. Az „illetékes” abból indulhatott ki – valószínűleg kisebb pályán mozgott mostanáig – hogy az ügyfelek úgysem néznek utána a törvényhelyeknek, kormányhatározatoknak, körülbelül tudta, hogy kell kinéznie a számozásnak, és odaírt két varázsigét, hátha az elkergeti a kényelmetlen érdeklődőt.

Nice try, mondja az angol, ügyes próbálkozás, de megbukott. És akkor mi lesz most?

Mi lenne? Semmi. Tévedés történt, melyet senki sem fog korrigálni, és kész. A gyermekeket szétzavarják az arra alkalmatlan intézetekbe és valamelyik NER-lovagnak lesz egy kacsalábon forgó szállodája. Majd ott ad egy sajtótájékoztatót, javasolnám, hogy a gyermekvédelem tárgyában tegye, az lenne az igazi.

Mi meg váltsunk témát.

Tetszettek hallani, mi lesz a Gellért-hegyen? Volt már pár ötlet, ugyanis az, ami most van, vagyis, hogy Szent Gellért szobra legyen ott, ha már ő adta a hegy nevét, reménytelenül logikus, így tehát tarthatatlan állapot: 2010 óta már sok javaslat felmerült, mit kéne odatenni. Szent Gellért még maradhatna, de a Szabadság-szobor is kellemetlenül emlékeztet a szabadság fogalmára… helyette javasoltak már Nemzeti Panteont is (ráadásul, mivel Makovecz Imre tervezte, ennek komoly esélye is volt a megvalósulásra), Szent Koronát, igen nagy méretben, de most eldőlni látszik a kérdés: via ferrata lesz.

Ami annyiban jó, hogy nem teszi tönkre a látványt, lévén a via ferrata tulajdonképpen nem egyéb, mint egy extrém természetjárási forma, amikor  a turisták ösvények helyett a sziklafalakra fúrt létrákon és drótköteleken közlekednek. Még nem alpinizmus, de már nem séta. A magyar állam most háromszáz millió forintot fordítana kis honunkban az ilyen via ferraták építésére, ami sportfinanszírozási szempontból aprópénz: még egy átlagos stadion költségének is csak a harmincada, a Puskás-stadion hatszázszor ennyibe fog kerülni, de azért mégis pénz és nem utolsó sorban a természetet befolyásoló tényező. Időközben már építik is az első, vaslétrákból és drótkötelekből álló via ferratát az eddig óvott Gellért-hegyre – ezt még az állami támogatástól függetlenül, illetve a költségeinek maximum a harminc százalékát állja a kormány. Tulajdonképpen, ahogy az Indexnek Nádasdi Oszkár sziklamászó nyilatkozott:

„Ez nem a természetjárás, hanem a kalandpark alternatívája. A via ferratákat a világban mindenhol több száz méteres sziklákra építik. Magyarország alacsony sziklái nem igazán alkalmasak ilyesmire. Cseszneknél például 15 méter magas falakra építettek utakat.”

Igen, már léteznek ilyenek az országban, csak hát láthatjuk: nem az igaziak. Próbáljunk udvariasan fogalmazni: Magyarországon kissé eltúlzott fogalmak élnek arról, mi is az a hegy… de hagyjuk is ezt, lássuk inkább, hogy fog kinézni a Gellért-hegyen ez a látványosság?

Úgy, hogy a turisták az Erzsébet híddal szemben, a sziklán futó pályán kapaszkodhatnak fel a Gellért-hegy tetejére.

Hát, nem szeretnék ítélkezni, nem is tisztem, sem pro, sem kontra nem látok döntő érvet – annyi igaz, hogy egy gigantikus Szent Koronánál vagy Nemzeti Panteonnál mindenképpen jobb ötlet, és kevesebbet ront a városképen, aztán a többit majd meglátjuk.

És azt tetszettek hallani, hogy mi tiszteletben tartjuk mások kultúráját, ha azok is tiszteletben tartják a miénket?

Nem bolondultam meg, csak eszembe jutott az óriásplakátok szövege:

„Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!”

Ebből az következne, hogy ha mi megyünk külföldre, ugyanígy teszünk más országokéval.

Vagy nem: a múlt hét egyik extrémnek is nevezhető híre volt, miszerint erősen megkergették a TV2 stábját Sri Lankán, ugyanis az Ázsia Expressz második szériájának forgatása közben a szereplők a feladatuk szerint tradicionális esküvői viseletbe öltöztek. Mármint a férfi szereplők, női ruhába. Ezek után egy közeli templom felé indultak, ám kissé zaklatott tömeg gyűlt köréjük, ordítva, és egyiküket meg is ütötték. Majd a szállodájukat vették ostromzár alá – valahogy sikerült megúszni a nagyobb bajt, de azért érdekes a történet.

Érdekes, mert feltevődik a kérdés, hogy mi történne, ha két matyóhímzett menyasszonyi ruhába öltözött, kopasz ám szakállas arab sejk akarna bemenni a Mátyás-templomba filmforgatás céljából?

Nyilván valami hasonló, csak nálunk nem a tömeg vagy a hívek intézkednének, hanem a karhatalom. De igen nagy volna a felháborodás, és magam előtt látom az Origo vagy a Magyar Nemzet másnapi címlapjait…

Látom, de nem reprodukálom.

Hát, most mi nem tartottuk tiszteletben mások kultúráját. Így jártunk. Megjegyezném, pontos adatok híján azt nem lehet megállapítani, mely vallás templomáról volt szó, de tekintve Sri Lanka lakosságának vallási megoszlását – 70% buddhista, 12% hindu, 10% muszlim és 8% keresztény – nagy az esély arra, hogy buddhista szentéllyel gyűlt meg a stáb baja.

Az jó, hogy komoly kár nem esett senkiben, az viszont gondolkodóba ejti az embert, hogy a forgatócsoport hová indult folytatni a munkát.

Indiába.

Hát, ha ott sem tartják tiszteletben a ráadásul egymás mellett élő vallásokat, kultúrákat, nem ússzák meg egy pofonnal…

Remélem, az indiai kormány kitesz nekik néhány óriásplakátot, miheztartás végett.

De hindi nyelven ám!

Slomó, a szakértő

Lehet, hogy többek számára ismert a vicc, amely szerint Kohn Moszkvában elhatározza, hogy egy élete, egy halála, egyszer személyesen/facebook fölkeresi „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat!” Mindenről lemond, egész életében teszi félre a pénzt, csak azért, hogy „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat” meglátogathassa Brooklynban. Végül összejön a pénz, beadja az útlevélkérelmét, a KGB hatszázszor lenyomozza, ötezerszer elbeszélgetnek vele, miért akar kimenni az USA-ba, de ő csak azt hajtogatja, hogy semmi másért, csak azért, hogy „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat” meglátogathassa. Végül aztán felül a repülőre, megérkezik New Yorkba, beül egy taxiba, s „a mi nagy Yehudi Menuhinunk” lakására viteti magát. Becsönget, s „a mi nagy Yehudi Menuhinunk” nyit ajtót. Kérdően rátekint Kohnra, amire Kohn elragadtatottan azt mondja, hogy én csak azért jöttem Moszkvából, hogy „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat” láthassam. Menuhin meghatódik, előveszi a csekkfüzetét, s azt mondja: Kérem, árulja el, mibe került ez magának, s én azonnal visszatérítem az összeget. Nem, nem – mondja Kohn, szó sem lehet róla, én csak azért jöttem, hogy „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat” láthassam. Erre Menuhin bevezeti a szalonba, rámutat egy kényelmes fotelre, és azt mondja: Kérem, foglaljon itt helyet, én most előveszem a Stradivarimat, s egyedül csak Önnek fogok hegedülni. Amire Kohn összecsapja a kezét, s boldogan felkiált: Nahát, és a mi nagy Yehudi Menuhinunk még hegedülni is tud!

Ez csak azért jutott eszembe, mert egy barátom elküldött egy március 26-án esedékes programot, amelynek címe: Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának? A program szervezője a Századvég: maga G. Fodor Gábor nyitja meg a rendezvényt, rögtön utána fellép a nagy kereszténység-szakértő, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, ám a rendezvény fénypontja minden bizonnyal az a kerekasztal-beszélgetés lesz, ahol két jeles kereszténység-kutató szakember, Juhász Hajnalka miniszteri biztos és ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese, a Civil Összefogás Fórum fő aktivistája társaságában fellép az ugyancsak neves kereszténység-szakértőként ismert és tisztelt Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija.

Persze meglehet, Köves Slomó tévedésből lesz itt, ugyanis ő arra a kerekasztal-beszélgetésre ígérkezett el, amelynek témája, hogy mit köszönhet a kereszténység a zsidóságnak, de az is meglehet, hogy Köves Slomó a fene nagy kapkodásban összekeverte a történeti kronológiát. Mert eddig úgy tudtam, hogy a kereszténység köszönhet sokat a zsidóságnak, például magát Isten kinyilatkoztatott szavát, a Tanach egészét (amely aztán az Ószövetség nevet kapta a keresztségben), a morális parancsolatokat, a történelmi látásmódot és így tovább, de most kiderül, hogy éppen fordítva: a zsidóság köszönhet sokat a kereszténységnek. És ez így is van: kétezer év antijudaizmusát, rendszeresen ismétlődő, kiterjedt pogromokat, vérvádat, az ostyagyalázás és a kútmérgezés vádját, nagyüzemi kényszerkereszteléseket, gettókat és a szent inkvizíciót, avagy a nagypénteki folklorisztikus zsidóveréseket.

Mindenesetre én meg Kohnnal együtt kiáltok fel boldogan: Nahát, és a mi nagy Köves Slomónk még a kereszténységhez is ért!

Trágár és már elmúlt 18

Nagyszerű hely ez az ország, nagyszerű gondolkodókkal, a szellem nagyszerű embereivel, építő, lelket melengető, szubtilis disputákkal, elegáns, mély és lényegre törő eszmecserékkel, dialógusokkal és kontroverziákkal.

Az elmúlt napokban a tömegdemokrácia adta lehetőségeket, távlatokat és parttalan kereteket bölcsen kihasználva, s a demokrácia édes gyümölcséből szakajtva tömegek fejtették ki, hogy akkor most a gimnazista lány beszélhet-e csúnyán, avagy nem beszélhet csúnyán, illendő-e és elfogadható-e úgy beszélni, ahogy, avagy nem illendő, sőt, egyenesen gusztustalan, elutasítandó, közerkölcsöket romboló és pusztító, az ősi szittya-keresztény magyar lelkülettől, mentalitástól és kultúrától nagyon is távoli, avagy éppen az ősi magyaros-hunos-betyáros-lóratermett habitus legőszintébb és legmélyebbről fakadó manifesztációja a smirglis nem-nem-soha, Ugocsa non coronat beszédmód. Érzékeny lelkületű művésznők sikkantották el a hazának, hogy juj és nem és nem és jaj és oh, borzalom, azzal a célzattal, hogy végre a nemzet asztalára kerüljön népünk legmeghatározóbb és legnemzetibb metafizikai sorskérdése: a hangképző szervek igénybevételével lehet-e bazdmegelni, hány éves kortól lehet, hány éves korig nem lehet, szülői felügyelet mellett vagy sem, s ha zöld utat kapna az illetlen beszéd, akkor ez, minden jel szerint, egy újabb Trianonnal érne fel a balsorstól annyit tépett és szaggatott nemzetünk és lélekben tizenötmilliós magyarságunk számára.
Aztán – még mindig a gimnazistánál maradva – véget nem érő filozófiai disputákat eredményezett annak felvetése, hogy a gimnazista lány, a proli szó használatával, átvéve a szót az őt támadó személy lexikai készletéből, marxistának minősül-e, avagy sem, marxista-e a lány tizenéves korosztálya a rendszerváltást követő 29. évben, vagy nem, mert ha igen, erről azok a tanárok tehetnek, akik persze még a marxizmus terminológiájában lubickolva szocializálódtak, ám ha mégsem, akkor mégis miért és hogyan? Netán felismerhetővé vált egy mélylélektani, tudat alatti, spontán és ösztönös, atavisztikus és a teremtéssel egyidejű, esetleg a teremtést már megelőző, preegzisztens, örökké élő és virágzó, intemporális, az ember antropológiai lényegét megképző hiányzó láncszem, a marxizmus (és leninizmus), akár a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem. A vita még nem zárult le, hála az égiek megengedő türelmének, folytatódik még, tisztázandó, ha én nem magamért, ki érettem; ha én csak magamért, mi vagyok én; s ha nem most, hát mikor? Mindenesetre kirajzolódott népünk előtt a jelen legnagyobb kihívása és feladata: tetszünk végre forradalmat csinálni a marxista köntöst öltött gimnazista lányok nemzetrontó pimaszsága ellenében, s közös erőfeszítéssel, megálljt parancsolva, leverve, s eltaposva végre a gyalázatost, a távoli tanyák múlt századi sötétlő ürességébe szemet vakító fényességességet angyali szárnyakkal elvivő-elhordozó, tündöklő demokráciánk (vesd össze Новая экономическая политика) ellen indított galád támadásukat.
Aztán Andy Vajna elhunyta alkalmából is szót kért a szabadon és kedvére nagypolitizáló nagyközönség, hogy megoszthassa az ő népével az ország grandiózus dilemmáját: most akkor szomorkodás, bú és gyász, avagy boldogság, vígság és ünnepnapok. Vagy-vagy, tertium non datur! És persze kijutott az özvegynek is mindenféle szelíd simogatás, találgatás, meg ide-oda adresszált jókívánság, vajh’ mi lészen most vele és belőle és neki és különben is.
Hát így.
Egyébként nem káromkodva, nem ribancozva, nem prolizva, nem marxista terminológiával dobálózva, nem a marxizmus klasszikusainak szókészletében tobzódva, nem proli- és parasztvakítva, nem vulgáris szavakat használva épp most verik szét a magyar tudomány teljes intézményrendszerét, intézeteket és kutatóközpontokat, az egész MTA-t, s vonják a tudományos kutatásokat állami-politikai-miniszteriális felügyelet alá, mert ők mondják meg, mi a tudomány és mi nem, ki a tudós és ki nem, s milyen eredményeket várnak a kutatások befejeztével és mit nem, mi cipelhető be vállainkon a tudomány nemzeti színű panteonjába, s mit kell kivetni onnan, örök szégyenre és kárhozatra, „mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.”
Hát csak szóltam.

Gábor György

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK