Kezdőlap Címkék Keresztény

Címke: keresztény

Foszlányaim 2.

0

Milyen elbaszott országban élek? Milyen ország az, ahol a kormányzópárt derékhadához tartozó interjúalany azzal mondja vissza a már leegyeztetett interjút, hogy az időközben őt ért támadásoktól, ne a balliberális ellenzékinek titulált orgánum védje, mert abból neki csak további baja lehet!
A baloldaliságot én személy szerint kikérem magamnak, liberalizmusunk pedig magával hozza, hogy függetlenségünkhöz ragaszkodva minden véleménynek helyt adunk! Pontosabban csak adnánk, ha mindkét oldal hajlandó lenne egy olyan orgánumban megszólalni, ahol az övéitől különböző vélemények is helyt kapnak! És bármilyen hihetetlen, ezek a „véleménynyilvánítók” alkalmanként még balosok is…, ha ennek van még egyáltalán értelme, én úgy mondanám inkább: nem osztják a fideszkormány véleményét.
A „Nemnyilatkozót” magát még csak-csak megértem, semmi szükség arra, hogy a Rómáig vezető út keresztre feszített emberekkel legyen szegélyezve; épp elég galibát okozott az az Egy is, aki vélt vagy valós igazával a mártíromságot választotta.
Belátom azt is, hogy az EU-s pénzekhez való további hozzáférést – a héten megmondták a Néppártnál – csak az illiberálisból hirtelen átnevezett „kereszténydemokrácia” útján élvezheti tovább a kormányzópárt, megfosztva még attól az icipici örömtől is, hogy – amúgy jó szélsőjobbosként – a Horthy korszakra utaló jelzővel illethesse. Ennek jegyében legalább  saját embereit nem kellene félelemben tartani, nem kellene őket is egy alternatív valóság Patyomkin falujába szorítani. Legalább ennyi, ha már félelem nélküli gondolat- és szólásszabadságról nem álmodhatunk.

Egy úr a Kereszténydemokráciából

„Mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk.” Ezt mondta Orbán Viktor a parlamentben, azon a napon, amikor az országgyűlés megválasztotta miniszterelnöknek. Jó lenne tudni, hogyan kell ezt értenünk? Királyi többes, vagyis, a szónok ebben az esetben magáról beszélt? Vagy úgy, hogy minden magyar kereszténydemokráciát akar?

Aki nem ugrál, nem kereszténydemokrata, hej, hej!

Volt már ehhez hasonló, például, amikor az volt a szöveg, hogy leraktuk a szocializmus alapjait. Annak sem volt értelme, nem is foglalkoztunk vele. Ha odafönn az uraknak jólesik azt hinni, hogy leraktuk a szocializmus alapjait, ne ingassuk meg őket ebben a hitükben.

Mi a kereszténydemokrácia útján járunk.

Élünkön az egykori fiatal demokratákkal. Akik egy időben távolról sem voltak keresztények. „Térdre, imához”, kiabálták gúnyosan a szónoknak, amikor egy kereszténydemokrata képviselő beszélt a parlamentben.

Most meg kereszténydemokráciát akarnak. Nem csak maguknak, mindenkinek. A Fidesz frakciója, amely az utóbbi néhány ciklusban egy a parlamenthez közeli templomban közösen szokott imádkozni, idén sem szakított ezzel a szokásával. Igaz, ezúttal a tüntetések miatt az Országházban tették mindezt.

Ezek szerint a Fidesz frakció valamennyi tagja keresztény, és valamennyien templomba járó hívők. Egy sincs közöttük, aki más vallású lenne, vagy, ne adj’ isten, vallástalan.

Orbán Viktor azt ígérte, hogy 2030-ra mi leszünk az egyik legélhetőbb és legversenyképesebb ország az Európai Unióban. Benne leszünk az első ötben. Egyelőre ettől még messze vagyunk, leginkább a hátsó traktusban vitézkedünk, de ha úgy vesszük, már most kereszténydemokratábbak vagyunk, mint sok más állam. Igaz, ők az oktatásban állnak jobban, meg az egészségügyben, és a gazdaságban is előttünk járnak, ám kereszténydemokrataságban a fasorban sincsenek hozzánk képest.

Most már csak az kell, hogy Orbán Viktor erről ne csak a magyarokat, de az egyre morcosabb európai uniós vezetőket is meggyőzze. Akik mindenféle elavult értékeket vetnek a szemére. Úgymint a jogállam lebontását, a növekvő korrupciót, a szabad sajtó elhallgattatását. Pedig, ha lenne agyuk ezeknek az európai népeknek, és nemcsak a tudatlanság beszélne belőlük, akkor tudhatnák, hogy nem annak kellene hinniük, amit látnak, hallanak és tapasztalnak, hanem annak, amit Orbán Viktor mond nekik. Mert a helyzet egyszerűbb, mint gondolnák. Orbán és társai nem korruptak, épp ellenkezőleg: amiről Európában úgy gondolják, hogy korrupció, azt Magyarországon úgy mondják, hogy mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk.

Ahogy a régi dakoták mondták: minden másra ott a MasterCard.

A keresztény értelmiségiek felbátorodtak, aztán visszagyávultak

A kormányból épp most távozó Balog Zoltán mutatta be azt a kötetet, amelyet a Fidesz holdudvarához tartozó értelmiségiek, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülete és a Professzorok Batthyány Köre jelentettek meg. Az Újra nevén nevezzük című kiadvány szerzői meglepően kritikus hangot ütöttek meg a kormánnyal szemben, kiálltak a valódi polgári értékek mellett, bírálták a strómanok gazdagodását, a lebutított közmédia lejáratókampányait.

Kezdtünk örülni, hogy helyreállt a világ rendje, felébredt a keresztény értelmiségiek lelkiismerete, rájöttek, hogy ők nem ilyen lovat akartak.

Aztán jött a hidegzuhany: a tegnapi bátrak mára magyarázkodásba kezdtek. Egy nap elteltével rájöttek, hogy ők nem is úgy gondolták, ahogyan azt mások belemagyarázzák.

A következő közleményt tették közzé: „Szomorúan olvastuk azokat a cikkeket, amelyek Az idők jelei elnevezésű társadalmi kezdeményezés Újra néven nevezzük című kötetével kapcsolatban láttak napvilágot. A szóban forgó írások olyan színben tüntetik fel a kiadványt, mintha azt a kötet szerzői a jelenlegi Kormány vagy egy konkrét politikai párt kritikájának szánták volna.

Ezzel a kiadvány szerkesztői és írói nem tudnak és nem is akarnak azonosulni.

A kötet általános hazai és nemzetközi politikai, társadalmi, illetve közéleti jelenségekre reflektál, azokat vizsgálja meg a keresztény erkölcs szemszögéből. Az ókori világtól napjainkig érvényesnek tartott, az emberi természetből fakadó pozitív emberi tulajdonságok (erények) – okosság, igazságosság, mértékletesség és erősség – szükségességét vagy hiányának következményeit elemzi.

A következtetések általános érvényűek úgy a múltban, jelenben és jövőben, mint az egyének és a közösségek számára.

A kritikus szolidaritás hangvétele nem aktuálpolitikai jellegű, tehát azok az értelmezések, melyek kiragadva egy-egy állítást manipulálják olvasóikat, elfogadhatatlanok. „

Lefordítjuk a közlemény szövegét magyarra: a keresztény értelmiségieknek nincs bajuk a kormánnyal. Amiről a kötetben írtak, az nem Magyarországon játszódik, talán még csak nem is valamelyik szomszédos országban, az is lehet, hogy egy másik bolygón, de valószínűbb, hogy egy, a miénkétől nagyon távol létező univerzumban.

Nem arról van szó tehát, amire az általuk leírt szövegek alapján a legtöbben gondoltunk. Hogy a keresztény értelmiségieknek elegük lett a harácsolásból, tele a hócipőjük a korrupcióval, a strómanok gazdagodásával, és nem hajlandók tovább asszisztálni az ország kifosztásához.

A közleményből kiderül, hogy szó sincs ilyenről, mert ők csak úgy általában, nagy vonalakban, globalice beszéltek bizonyos erkölcsi, valamint morális megnyilvánulásokról, olyan kérdésekről, amelyek nem minket, magyarokat érintenek, hanem másokat. Nálunk, Magyarországon valójában nincsenek strómanok, üzenik közleményükben a keresztény értelmiségiek, a közmédia nem lebutított propaganda, és aki az Újra nevén nevezzük kiadványból ezt olvasta ki, az rosszindulatú, a migránsok pártján áll, és Soros György 2000 zsoldosának egyike.

A keresztény értelmiségiek nagyon sajnálják, ha valaki az általuk írt és megjelentetett szöveget úgy értelmezte, hogy kritizálták volna a kormányt. Szó sincs ilyenről, üzenik a keresztény értelmiségiek, ez a kormány minden kormányok legjobbika, Orbán Viktor bölcs és igazságos, a fekete fehér, a kicsi nagy, a Föld lapos és négy elefánt tartja a hátán.

Jó ez a közlemény, mindenki érthet belőle. Ha van hiányérzetünk, az legföljebb annyi, hogy a végére még odaírhattak volna néhány, személyesen Orbán Viktornak címzett mondatot. Valahogy így: „Reméljük nagyjóurunk, meg tudsz nekünk bocsátani, nézd el nekünk a mi vétkeinket, hozzád képest gyarló és esendő földi halandók vagyunk csupán. Már ezerszer megbántuk, hogy azt a látszatot keltettük az emberekben, hogy kételkedni merészeltünk benned. Bízunk bölcs belátásodban, közismerten legendás nagyvonalúságodban, és engedd meg nagyméltóságos urunk, hogy szabadjon bátorkodnunk neked és családodnak nagyon hosszú, sikerekben gazdag, boldogságban és jó egészségben eltöltött életet kívánni.”

Hogyér’ adja?

Tiszaszigeten, a templom melletti buszmegállóban vette észre a delmagyar.hu munkatársa a fotón látható feliratot, amelyen szabad szemmel is jól látható, hogy egy gazdálkodó honfitársunk olcsóbban adja a tojást keresztényeknek, nagycsaládosoknak, nyugdíjasoknak és közmunkásoknak. Nem ma készült ez a fotó, körülbelül egy évvel ezelőtt, de amióta először láttam, gyakran eszembe jut, vajon, mi lehet a termelővel? Árul-e még tojást, és ha igen, hogyér’ adja?

A portál munkatársai megkérdezték a tojások tulajdonosait, hogy miként ellenőrzi, hogy a vásárló megfelel-e a fenti feltételeknek. Szerencsére nincs ok a nyugtalanságra: a gazda senkitől sem kér semmilyen igazolást, így a többi között keresztlevelet sem. Elhiszi, bárkinek, ha azt állítja magáról, hogy nyugdíjas, nagycsaládos, közmunkás, vagy, teszem azt, keresztény.

Mi a magunk részéről eddig sem nyugtalankodtunk, mert nem gondoljuk, hogy rossz szándékot kellene sejtenünk az ügy hátterében. Hősünk ugyanis lehetett volna szigorúbb is, kiírhatta volna például, hogy csak keresztényeket, nyugdíjasokat, nagycsaládosokat, és közmunkásokat szolgál ki, csak nekik adja el a tojásait, a többiek vásároljanak ott, ahol akarnak.

Nekem nincs ezzel gondom, a saját tojásait mindenki annak adja el, akinek akarja, és olyan áron, amennyiért jónak látja. Jól is néznénk ki, ha az állam, vagy bármely más hatóság beleszólna az ilyen ügyekbe. Lenne is nagy felháborodás, hogy hol van itt a demokrácia, a piacgazdálkodás, a verseny – bízzuk már rá a termelőre, hogy kinek adja el a tojásait és hány forintért.

Arról nem is szólva, hogy gazdálkodó honfitársunk nem azt írta ki, hogy aki nem keresztény, nagycsaládos, nyugdíjas, vagy közmunkás, drágábban veheti meg a tojásokat, hanem épp ellenkezőleg: azt, hogy akik beleférnek az említett kategóriákba, azoknak olcsóbban adja. Mi ez, ha nem társadalmi felelősségvállalás, vagy más néven, pozitív diszkrimináció?

Hogy miért épp ezeket a kategóriákat találta meg a tojástermelő, azt nem árulta el az újság munkatársának. Mi sem látunk bele a mások gondolataiba, így azután, másokhoz hasonlóan csak találgatni tudunk. Három kategória viszonylag érthető, a tojástermelő honfitárs nyilván sokat hallott a szolidaritásról, arról, hogy segíteni kell a nehezebben élőket, és ismeretei alapján feltételezte, hogy a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a közmunkások közéjük tartoznak.

Hogy a keresztények hogy kerültek a felsorolásba, arról hősünk csak annyit árult el, hogy az ötletet Böjte Csaba dévai szerzetes ihlette. Talán nem is fontos tudnunk, hogy miként jöttek a képbe a keresztények. Inkább reménykedjünk abban, hogy bár egy év alatt alaposan megdrágult a tojás, ha valaki megfelel a fenti besorolásnak, még mindig kedvezményesen vásárolhat a Móra F. u. 12. sz. alatt.

A KDNP-nek ki kell szakadni a Fidesz öleléséből

Egy éve hagyta ott a Kereszténydemokrata Néppártot Lukácsi Katalin, mert az csak a Fidesz árnyékában létezik, önálló vélemény nélkül. A baloldali, ateista családból származó 31 éves politikus most még keresi a helyét – derül ki a Független Hírügynökségnek adott interjújából. Azt a pártot, amely hitelesen tudja képviselni a keresztény-konzervatív-liberális értékeket. Azt mondja: Orbán Viktor kereszténységről megfogalmazott gondolatai összeegyeztethetetlenek az etnikai homogenitásról vallott nézeteivel. Bízik benne, hogy a migránsozás már nem hat az emberekre, legalábbis azokra, akik nem az új Messiást látják Orbánban.

 

Sokszor nyilatkozott, beszélt már azóta, hogy otthagyta korábbi pártját, a kereszténydemokratákat. Mennyien becsmérlik ezért, és hányan vannak olyanok, akik istenítik?

Talán senki nem istenít. Annál többen fordítottak nekem hátat, többek között volt barátaim is, sajnos néhányan átváltottak személyeskedésbe is, miközben én soha nem teszek ilyet. Vannak azért olyanok is, igaz nem sokan, akik azóta szintén elhagyták a pártot, és van egy minősített kisebbség, akik ma már árnyaltabban látják a helyzetet, azt ugyanis, hogy mi is zajlik ebben az országban.

Meglepte a párttársait a lépése?

Bizonyára volt, akit igen, de nem mindenkit, mivel ez egy folyamat eredménye volt, és tulajdonképpen mondhatom azt, hogy azok közül, akik ismerik az ügyemet, a döntő többség támogat. Például a családom is. Ebből merítek erőt a sok támadás ellen.

A családja alapvetően konzervatív, keresztény meggyőződésű?

Nem, sőt inkább baloldaliak, mármint a szüleim. Ők voltak azok, akik kezdetben nehezen viselték, hogy jobboldali lettem, mint ahogy ma is az vagyok, de most már jobban tudunk szót érteni egymással, sőt a fontos kérdésekről már ugyanazt gondoljuk. Egyébként anyukámtól sokszor megkérdezik, hogy miként viselte azt, hogy a lánya kilépett a pártból, ő azt szokta válaszolni: inkább azt kérdezzék, hogyan viselte azt, hogy belépett.

Egy ilyen lépés után többnyire azt feltételezik, hogy azért következett be, mert nem kapott meg valamilyen juttatást, vagy valami hasonló anyagi ígértet nem teljesítettek. Az ön esetében nem volt ilyen?

Legfeljebb olyanoktól, akik nem ismernek engem. Akikkel együtt dolgoztunk, azok pontosan tudták, hogy én rengeteget adtam a pártnak, elsősorban az ifjúsági szervezetnek. Sok rendezvényt szerveztem, soha nem kértem érte semmit. Tehát,

akik azt mondják, hogy az én egyetlen teljesítményem, az, hogy kiléptem a pártból, súlyosan tévednek.

Egy éve, hogy otthagyta a pártot. Azóta rosszabbodott a politikai helyzet, szóval helyesen döntött?

Igen.

A volt pártom egyre inkább csúcsra járatja a vállalhatatlanságot.

Ami az ország egészét illeti, tavaly tavasszal volt egy kis pezsgés a politikai életben, többek között a CEU-törvénnyel kapcsolatban, de aztán nyár végére, és főleg télre mély apátia következett be. Visszatérve a KDNP-re: szerintem minőségben tovább romlott. Ahogy hallottam, zajlott egy kis vita arról, hogy az eddigi utat folytassák-e, de azt a vonatot, ami elindult, már nem lehet megállítani. Másként: csúcsra járatják a sorosozást. Kérdés, hogy a hódmezővásárhelyi kudarc után ez működőképes-e vagy sem.

Akadtak egyébként önnek követői is?

Hát nem tudom, hogy követőim-e. Van néhány ember, aki utánam lépett ki a pártból, szerintem volt rájuk hatással az én döntésem.

A KDNP, amelynek ön tagja volt, szerintem nem igazán létező párt, inkább csak oldalkocsija a Fidesznek. Ön szerint igazam van, ha azt állítom, hogy nincs egyáltalán önálló léte?

A párt létezik, hiszen van tagsága is, csak a nélkülözhetetlen tartalom, az önálló vélemény hiányzik belőle. A helyi szinteken van mozgás, de ha országoson akarja magát megmutatni, az sokszor rosszabb, mintha csendben maradna.

Vagyis hiába vannak aktivistái, értelmes akcióképes emberei, ha egyszer nincs önálló vélemény, nem vállal soha konfliktust, ami persze a Fidesszel kötött szövetségen belül nem is lehetséges. Hiszen tudjuk a Fidesz milyen diktatórikus hajlamú, még a saját kebelén belül sem tűri az önálló véleményt, akkor hogyan jelenhetne meg ilyen a hozzácsatolt pártban? A változáshoz elsősorban a párt vezetésének is újjá kellene alakulnia, és ki kellene szakadnia a Fidesz öleléséből. Én abban a reményben tevékenykedtem az ifjúsági szervezetben, még ha naivnak is tűnt az elképzelés, hogy majd valamikor megalakíthatjuk a

Kereszténydemokrata Párt 2.0-át, hogy az új generáció majd egy sokkal szerethetőbb KDNP-t hoz létre.

Úgy látszik ez tényleg naiv gondolat volt… Hát igen, mert a többiek, az ugyancsak reformot akarók, vagy kikoptak, vagy belesimultak a rendszerbe, vagy, mint én, elhagyták a pártot.

És most ön, politikai értelemben, hol áll? Maradt a jobboldalon?

Nem tudok ilyen skatulyákban gondolkodni. Magamat, mint kereszténydemokratát, középre pozícionálnám, bár igaz, magát mindenki középre helyezi.

Sok mindenben konzervatív vagyok, sok mindenben liberális.

Jelenleg nem tartozom egyetlen párthoz sem, aktivistaként segítem a Viszlát kétharmad egyesület tevékenységét. Az a célunk, hogy minél több embert vigyünk el április 8-án szavazni. Ami a jövőt illeti: bennem van ambíció közéleti szerepet vállalni, de jelenleg nem látok olyan pártot, amelyhez nyugodt lelkiismerettel tudnék csatlakozni. Most úgy gondolom, hogy ehhez egy új pártnak kellene megjelennie a színen.

Ha feltétlenül szeretném önt valahova besorolni, akkor leginkább az új hódmezővásárhelyi polgármester, Márki Zay Péter irányvonalát kellene említenem?

Nekem ő nagyon szimpatikus, a megszólalásai is motiválóak, inspirálnak és erőt is merítek belőlük. Gyönyörű volt a tanúságtétele, amit a választások éjszakáján mondott. Úgy érzem, hogy rokon a gondolkodásunk, európai, piacpárti, vallásos, katolikus, mint én, szerintem sok mindenben szót tudnánk érteni. Ő mondta, hogy a legnépesebb párt tagja, mégpedig a kiábrándult fideszeseké. Én is ezt erősítem, bár a Fidesz tagja soha nem voltam.

A család többi tagja is hívő?

Nem. A szüleim vallástalanok, és ateisták.

Akkor mi az, ami önt közel vitte a hithez?

Soha nem voltam ateista, inkább útkereső. A legtöbbet a gimnáziumi filozófia óra jelentett számomra ezen az úton, gondolkodásra ösztönzött. Annak ellenére, hogy szinte semmiben nem értettem egyet a tanárommal, de egy hatalmas követ dobott az állóvízbe, a lelkembe. Arra ösztönzött, hogy keressem az igazságot. Így kerültem az ELTE filozófia szakára, amit ugyan nem fejeztem be, de ott megtaláltam a hitet, a személyes Isten-kapcsolat kegyelmét.

Otthonról nem ezt hozta, akkor történt valami olyasmi az életében, ami ezt a váltást – már ha váltás volt – előidézte?

Nálam nem történt ilyen, szervesen alakult így. Az igaz, hogy a neveltetésem, a normák alapján, tehát nem vallási alapon, de keresztényi értékek szerint történt. Ahogy Antall József fogalmazott: Európában az ateista is keresztény.

A testvérei is hívők lettek?

Nem, mindketten ateisták.

A harcosságát vagy a nyilvánosság vállalását a család üdvözli?

Mellettem állnak, a szüleimről beszélek, a testvéreim járják a maguk útját, és remélem, hogy nem nehezítem a sorsukat, mert ugye manapság ez sem egyszerű. A harcosságomat egyébként anyukámtól örököltem.

Orbán Viktor nagyon sokszor hivatkozik a kereszténységre. Ön szerint mennyire hiteles, amit mond?

A saját táborának abszolút hiteles. Ennek a tábornak hitelesebb mérce Orbán Viktor szava, mint a római pápáé, ami persze katolikusként meglehetősen botrányos vélekedés. A csendes többség számára azonban nem rokonszenves, hogy a miniszterelnök a kereszténységről beszél. A rendszerváltás előtt az állampárt is igyekezett úgy feltűnni, mintha ő lenne a kereszténység igaz képviselője, hiszen az a béke vallása, és a katolikus egyháznak tilos nyugati hatalmak a fegyverkezést támogatják, míg mi a béketábort képviseljük.

A mai hatalomnak is van olyan törekvése, hogy éket üssön a világ egyház és a nemzeti egyház közé. Orbán Viktor, miközben sokat hivatkozik a kereszténységre, ugyanakkor etnikai homogenitásról beszél, ami elfogadhatatlan.

A kereszténydemokrácia a második világháború sokkja után azzal jelent meg és azzal mutatott újat, hogy meg kell haladni ezt a fajta nemzetközpontúságot.

A fiatalokra mennyire hat ez a nemzetközpontú gondolkodás?

A fideszes fiatalok biztos elfogadjak, de a keresztény fiatalok, akik között én mozgok, ott azért nevetséges ez a pótmessiás szerep. Ugyanakkor nagyon sokan elhiszik, hogy maga Soros a sátán, az ENSZ is ellenünk van, és Orbán Viktor, Krisztus helytartójaként megment bennünket a gonosz erőktől.

Hódmezővásárhely nem arra mutatott példát, hogy van esély ezen túllépni?

Mindenképpen van remény. Volt nemrégiben egy vita képviselőjelöltek között Sárospatakon, még a nézőközönség részéről sem merült fel a migránskérdés, Soros neve sem hangzott el. Természetesen tudom, hogy a hiszterizált tábor ezt a kérdést nem fogja elengedni.

Olyannyira nem, hogy egyre képtelenebb ötletekkel állnak elő a fideszesek. Gondolhatjuk, hogy ezek a fenyegető, riogató akciók most már inkább kontraproduktívak?

Úgy érzem, hogy a kormány tizenkilencre lapot húz, mert nem tud mást tenni. Ha már elindult ezen az úton, már nem tud letérni róla, aztán majd meglátják, hogy jéghegynek ütköznek-e vagy sem. Amennyiben irányt váltanának, elbizonytalanítanák a tábort. Hogy milyen a hatása? Nem vagyok biztos benne, hogy motiváló, már csak azért sem, mert időnként kifejezetten nevetségessé válik.

Én bízom abban, hogy az állampolgárok bölcsebbek annál, mintsem elhiggyék, hogy minden laktanyában, vagy a lakásukon migránsok lesznek.

Már csak azért is, mert látniuk kell, hogy azok a bevándorlók, akik ide érkeznek, nem akarnak egyáltalán itt maradni. Ma tehát inkább az a kérdés, hogy kivándorló ország lesz-e Magyarország.

Most éppen doktorandusz az egyetemen. Mi a témája?

A rendszerváltás.

Ha már rendszerváltás: az utóbbi időben több olyan interjút is készítettem, ahol az alanyok arról beszéltek, ők még nem éltek demokráciában. Ön, fiatalként mennyire tudja elfogadni ezt az állítást?

Alapvetően a keresztény közösséget kutatom, tehát a KDNP a kutatásom tárgya, ezért nagyon sokat foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy az egyház mennyire volt aktív a rendszerváltásban. Nos, egyáltalán nem volt az, az egyházzal egyszerűen megtörtént a rendszerváltás, alakítóként nem vett részt benne. A keresztény társadalom éppen ezért nagyon megtörten szembesült a rendszerváltással, és talán az a legnagyobb értéke ennek a váltásnak, hogy mindezt sikerült vér nélkül lebonyolítani. Nagyon nagy dolog, hogy a teljesen másként gondolkodó feleknek sikerült egy asztal köré gyűlniük és megvitatni a feladatokat.

Ma a rendszerváltásnak kifejezetten rossz a recepciója, és ez is talán a polgárosodás, a középosztály hiányával magyarázható, de biztos vagyok benne, hogy egyszer nagyra fogja értékelni a történelem ezt az átalakulást.

Gondoljunk például arra, hogy ma már egyáltalán nincs vita, ott pedig – az ellenzéki kerekasztalnál – Orbán Viktor is milyen szép arcát mutatta.

Említette, hogy akkoriban, szemben a mai helyzettel, egészséges vita folyt a különböző nézeteket vallók között. Vajon mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy erre újra képes legyen a magyar politika?

Ez sajnos szocializációs hiányból fakad, és minden pártban jelen van. A mai ellenzéki pártok mutathatnának példát. Mondjuk abban, ha tudnának tartalmi kérdésekben egyeztetni, és túllépnének a személyeskedő, kicsinyes gondolkodáson. Erre éhez és szomjaz a magyar közvélemény.

A keresztény értelmiség zsidózik

Összejött a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének belvárosi csoportja, hogy megbeszéljék, kiért szentmisézzenek a Nagyboldogasszony Főplébánián. Sokáig tanácstalanok voltak, de aztán szerencsére egyiküknek eszébe jutott a megoldás. Megtalálta ugyanis Horthy Miklós kormányzó Teleki Pálhoz 1940. október 14-én írott levelét. Ebben a kormányzó a következőket írta: „Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem.”

Kiindulási pontnak ez jónak ígérkezett a keresztény értelmiségiek számára, és igen megörültek, amiért egy ilyen nagyszerű, sőt, kivételes államférfiért misézhetnek. A kivételes államférfi titulust nem a saját ujjukból szopták a keresztény értelmiségiek, hanem egyenesen Orbán Viktor miniszterelnöktől hallották 2017. június 21-én. Azon a napon a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán beszélt a miniszterelnök, és akkor mondta Horthy Miklós kormányzóról, hogy kivételes államférfi volt.

Eddig tehát megvoltak a keresztény értelmiségiek. Egyiküknek, egy mindig akadékoskodó okostojásnak ugyan eszébe jutott Erdő Péter bíboros egyik megszólalása, amelyet az Élet Menetén mondott 2012. április 15-én. Erdő Péter akkor azt mondta, hogy keresztény ember nem lehet antiszemita. Ott és akkor nagy taps kísérte Erdő úr szavait, igaz, azóta eltelt csaknem hat év, ennyi idő alatt sok minden változik.

Ezen egy kicsit elgondolkodott a keresztény értelmiségiek belvárosi csoportja, akik Horthy Miklós kormányzó lelki üdvéért kívántak szentmisézni, de azután sikerült túllépni a problémán, nem rugóztak rajta sokáig. Már csak egy megfelelő időpontot kellett találni a szentmisézésre. Több dátum is felvetődött, de valahogy egyik sem volt olyan, amely mindegyiküknek megfelelt volna. Végül valaki bedobta, hogy január 27-én kellene szentmisét mondani a magát antiszemitának tartó Horthy Miklósért. Jó kis dátumnak látszott január 27-e, a holokauszt nemzetközi emléknapja, mindemellett az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulója.

Jónak tűnt az időzítés, különös tekintettel arra a tényre, hogy a fent nevezett haláltáborban százezrével pusztultak el zsidó származású magyar emberek, nem utolsósorban Horthy Miklós és szellemi társai tevékeny, vagy „csupán” verbális segédletével.

Előadókat könnyű volt találni, elsőként Lezsák Sándort, aki az országgyűlésnek a Fidesz által delegált alelnöke. Majd csatasorba állították a sokat megélt és számtalan világnézetet, valamint ideológiát magáénak tudó Boross Péter, egykori belügyminisztert, majd miniszterelnököt. Ő is megfelelő szónoknak látszott, már csak azért is, mert egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy ahol ő élt, ott nem volt antiszemitizmus.

Ne kérdezzék, hol élt a Hóbagolynak is becézett agg politikus: világéletében Magyarországon. Nagy szerencséje volt, hogy nem találkozott antiszemitizmussal, ki tudja, mi történt volna, ha ezek ketten – Boross és az antiszemitizmus – véletlenül összefutnak valahol.

De ő legalább, ha nem is szégyellte magát, legalább zavarban volt. Elmondása szerint ugyanis „mérhetetlenül zavarja ez az egybeesés”. Ezt mondta Boross Péter, miután számára is kiderült, hogy a Horthyért tartandó szentmise éppen egybeesik, a holokauszt nemzetközi emléknapjával, az auschwitzi haláltábor felszabadításával. Ezzel együtt, Boross úr ott lesz, és fel is szólal a szentmisén, csakúgy, mint Lezsák Sándor, a magyar országgyűlés alelnöke.

Közben a Facebookon tüntetés szerveződik a Nagyboldogasszony Főplébánia elé. Remélhetőleg nem csak zsidó származású magyar emberek lesznek ott. Sőt, ha lehet ilyet mondani, jó lenne, ha főként nem zsidó származású magyar emberek tüntetnének a Horthy kormányzóért imádkozók ellen. Az antiszemitizmus ugyanis – ezt volt szerencsénk már több alkalommal leírni – nem a zsidók ügye. Az antiszemitizmus a normális, tisztességes emberek ügye. Azoké, akik azt gondolják, hogy egy olyan országban, ahol nem jó zsidónak lenni, ott nem-zsidónak lenni sem jó.

Eörsi: terelés lehet a szentmise Horthyról

0

A Független Hírügynökségnek épp a napokban – más témákban – nyilatkozó Eörsi Mátyás, a Demokratikus Koalíció szentesi képviselőjelöltje a január 27-i Horthy-szentmiséről ír Facebook-bejegyzésében.

„Az elmúlt 7 évben az ilyen típusú gazemberségek nem random hullottak alá az égből? Hanem valahogy mindig akkor, amikor a kormánypárt – hogy is mondjam – kommunikációs nehézségekkel küzdött?

Talán a puszta véletlen műve, hogy ennek a misének az időpontját éppen akkor találták ki, amikor a kormány migránsozó kommunikációja éppen megsemmisülni látszik?

Vajon nem aranytálcán szállított gyámánt ajándék a kormány és személyesen Orbán Viktor számára, ha a magyar közélet hirtelen mégsem a migránsoktól, és a nettó hazugságokra elköltött milliárdoktól hangos, hannem attól, hogy helyes-e egy Horthy-mise időzítése?”

Meghekkelt szilveszteri „nagyinterjú” Bayer Zsolttal…

– Bayer úr, köszönjük, hogy számos fontos elfoglaltsága, valamint megannyi bokros teendője mellett szakított időt erre a beszélgetésre.

– A cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit, és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol, és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol.

– Ön szerint mi kell ahhoz, hogy a cigányság felemelkedhessen? 

– Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak.

– Erről beszélt már Farkas Flóriánnal? Aki, sajtóhírek szerint több mint másfél milliárd forintot eltüntetett a cigányság felzárkóztatására indított programból. Egyáltalán: Ön szerint Farkas Flórián megfelelően képviseli a romák érdekeit?

– Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.

– Bayer úr, beszéljünk másról. Pontosabban, másokról. Önt sokan antiszemitának tartják, és ezt a véleményüket az Öntől vett idézetekkel támasztják alá. Önök rendre visszautasítják, a vádat, tagadják, hogy antiszemiták lennének. Tényleg, mit gondol Ön a magyarországi zsidóságról?

– Teljesen felesleges, fárasztó és lélekölő időtöltés ezeket megérteni. Annyi a dolgunk csupán, hogy ne engedjük őket az ország medencéjébe vizelni és orrot fújni. Mondjuk úgy: határozottan ne engedjük. Azon túl nézzük derűsen, ahogy rohangálnak a parton. Egy rakás szerencsétlen beteg. El fognak fáradni.

– Ez így meglehetősen félreérthető, és sokakban az a képzet támad, hogy Ön kirekesztő és rasszista.

– Magyarországból bűz árad – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…

– Nyakig beásni az orgoványi erdőben? Nem gondolja Bayer úr, hogy Önök egyfelől félelmetesek, másfelől viszont szánalmasak és ezért az emberek röhögnek Önökön. Mit terveznek, hogyan tudják kezelni ezt a helyzetet?

– A híres-hírhedt berlini kabarékban estéről estére azon röhögött a törzsközönség, hogy kifigurázták Trisztán és Izolda legendáját. Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlen péppé verték a bártulajdonos arcát a pult szélén…

– Az Ön pártjából sokan és sokszor támadják a civil szervezeteket, akik gyakran olyan feladatokat látnak el – szegények, hajléktalanok, menekültek, segítése – amelyben az államnak is sok feladata lenne. Néhány hónapja a civilek a parlamentben tiltakoztak az őket megbélyegző civil törtvény ellen.

– Ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.

– Világos üzenet ez Bayer úr, csak úgy tobzódnak benne a keresztényi értékek. Mit gondol arról, hogy Ferenc pápa egy sor kérdésben másként gondolkodik és nyilatkozik, mint az Ön, magát kereszténynek hirdető pártja?

– A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.

– Ez most vicc, vagy komoly? Mert ahogy a székelyek mondják: viccnek túl durva lenne. De ha már itt tartunk: mit gondol arról, hogy az Ön pártja által képviselt keresztény értékek köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit a katolikus egyház első embere, Ferenc pápa gondol a világról?

– Ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni.

(Az interjúban olvasható válaszok Bayer Zsolt írásaiból vett szó szerint idézetek.)

Ha Irak fenn akar maradni, akkor el kell választani a vallást az államtól

0

Ezt Babilon pátriárkája, a keleti keresztény káld egyház feje, Louis Raphael Sako mondta a Le Monde-nak. Arról is beszélt, hogy néhány állam – köztük Magyarország is – segíti az iraki keresztényeket abban, hogy újrakezdjék az életüket. 

Első Louis Raphael Sako pátriárka, a káld katolikus egyház feje jelenleg európai körúton van, hogy az Iszlám Államtól elszenvedett üldöztetés után támogatást szerezzen a keresztényeknek Irakban. A pátriárka szerint az Iszlám Állam keresztényüldözéséből több helyi muszlimnak is elege lett, Moszul városában például előfordult, hogy iszlám vallású fiatalok segítenek a keresztény templomok kitakarításában és felújításában.

„Irakban 1958 óta szinte folyamatosan polgárháború folyik. Az itt élők még nem értették meg, hogy

Iraknak csakis akkor lehet jövője, ha az alkotmányban rögzítik az állam és a vallás szétválasztását”

– mondta a francia lapnak Babilon pátriárkája.

A sokvallású és soknemzetiségű Irakból a keresztények nagy része elmenekült az utóbbi évek háborúiban: az ország történetében először Moszulból például teljesen eltűntek a keresztények. A pátriárka beszámolója szerint ugyan már visszatért 60 keresztény család, de a menekültek többsége valószínűleg inkább külföldön próbál majd új életet kezdeni.

Reménykeltő jelek azért vannak- hangsúlyozta Babilon pátriárkája -, hiszen minden pénteken tüntetnek Bagdadban az emberi jogokért, és egy szekularizált iraki államért. Egyre többen vesznek részt ezeken a tüntetéseken, melyek célja egy modern, toleráns Irak megteremtése – mondta Louis Raphael Sako a Le Monde-nak.

Schilling: azt üzenik, menjek a p…ába

Schilling Árpáddal beszélgettünk, ő az a rendező, akit harmadmagával Németh Szilárd nemzetbiztonsági kockázatként nevezett meg.

Hallottam önnek egy nyilatkozatát, arról beszélt, hogy amikor Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő hármójukat nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, akkor Ausztriában, ahol mostanában dolgozik, sorra jelezték felháborodásukat az ottani kollégák, védelmet, segítséget ajánlva, miközben itthon a művészvilág hallgatásba burkolózott. Ezek szerint, csakúgy, mint az újságírásban, a színházi világban sem létezik a szakmai szolidaritás. Jól látom én ezt?

Annyira óvatoskodóvá váltak az emberek, hogy mindent hússzor meggondolnak, hogy merjenek, vagy ne merjenek megszólalni, de ez a dolognak csak az egyik oldala. A másik az ügyek infantilizálása.  Erre a Németh Szilárd-féle helyzetre nagyon sokan úgy reagáltak, hogy ez egy hülyeség, nyilvánvaló blődség, ráadásul ezeknek a figuráknak, mint amilyen én is vagyok, akiket némi exhibicionizmus jellemez, még jó is; következménye úgy sincs, viszont jól tudják használni a nyilvánosság előtt. Szóval az egyik oldalról ez a bagatellizálás, a másikról pedig az óvatoskodás a jellemző. Ez utóbbinál még

az is szempont, ha valaki állami intézménynél dolgozik, inkább, mondja magának, nem nyitom ki a számat, nem veszélyeztethetem az egzisztenciámat, én a magas kulturális értékeket közvetítem, hát hallgatok a csip-csup politikai ügyekben…

Ezek együtt eredményezik, hogy igen, valóban nincs szolidaritás. Nagyon mélyen nem értek egyet azokkal, akik állami intézményt vezetve, vagy ott dolgozva azt gondolják, hogy nekik a kormányt kell szolgálniuk. Nem, nekik egy ethoszt kell szolgálniuk és megszólalni, tiltakozni, ha romákat gyilkolnak, vagy, mint Őcsényben, menekülteket üldöznek el. Azokat pedig, akik bagatellizálják az ilyen eseteket és egyszerű hülyeségnek minősítik, azért bírálom, mert azért nekik tisztában kellene lenniük azzal, hogy komoly helyen hangzott el a kijelentés, kvázi titkos információként.

Sajnos a saját szakmámban nem hiszik el, hogy amit én teszek az nem öncélú magamutogatás, nem a nyilvánosságot kergetem és bár lehet, hogy bizonyos dolgokban túlzásba esem, de a célom fölvállalható, komoly ügy. Márpedig, ha ezért engem nemzetbiztonsági kockázatként aposztrofálnak, kutya kötelességünk megszólalni, tiltakozni, és nem miattam, hanem hogy ne lehessen bárkit célpontként megjelölni, kiváltképp egy olyan országban, ahol a gyűlölet-kampány ilyen hatékonyan működik.

Hát igen, ezt láthattuk valóban Őcsény esetében is. De ha a szakma nem áll ki senki mellett, akit megtámadnak, akkor érthető, ha sokan egzisztenciális félelemből hallgatnak, nem?

Így van. A szolidaritás nem válogat. Ha a hatalom kijelöl valakit ellenségnek, még akár abban az esetben is, hogy esetleg amit tettem, mondtam butaság, vagy túldimenzionált, de hallgatunk, akkor beláthatatlanok a következmények. Az én esetemben ugye annyi történt, hogy

kijelentettem: ez a hatalom már törvényes eszközökkel nem váltható le. De vajon ebből a mondatból következik-e, hogy utcai zavargásokat szervezek? És következik-e az a vélekedés, hogy te kerested magadnak bajt, és ezért nem is állunk melléd? Ne csodálkozz, mondják, hogy a hatalom veszélyesnek tart téged.

Mit kellene tennie a szakmának? Azt tapasztalom, hogy vannak azért cinkos kiszólások, egy-egy színdarabban vannak összekacsintások a nézővel. Az Alföldi-féle Hegedűs a háztetőn előadásában külön hangsúlyt kap, hogy Tevje lánya nem akar hozzámenni Mészároshoz, ami ugye a darabban foglalkozást jelöl, de a nyomaték tulajdonnévvé teszi, vagy a Velencei kalmárban azt emelik ki, hogy Velencében szigorúan ragaszkodnak a törvényességhez, és ezeket az összekacsintásokat veszi is a közönség, talán még hálás is értük…

Én azt gondolom erről, hogy ez a közönség és alkotók infantilizálása. Ha 2017-ben ilyen rejtjelezve beszélünk arról, hogy egy ember – Mészáros Lőrincről van szó – megmagyarázhatatlan módon, sajátosan értelmezett törvényi keretek között hatalmas vagyonra tesz szert, akkor az igenis infantilizálása a lakosságnak. Ettől még az előadások lehetnek nagyszerűek, de az ilyen politikai utalások visszaszoktatják azokra az időkre, amikorra sorok között kellett olvasni, amikor nem beszélhettünk konkrétan a dolgokról, mert akkor megüthettük a bokánkat. Ha a sorok között való olvasás újra rendszerszintűvé válik, annak az az üzenete, hogy 2017-ben csak így lehet beszélni a politikáról; Magyarországon nem lehet konkrétan megnevezni egy jelenséget, egy személyt, a színpadon ezekről nem lehet egyértelműen beszélni…

És lehet?

Persze, bár ugye erre kétféle válasz van, az egyik az igaz, a másik a hamis. A hamis az, amikor azt hangsúlyozzák, hogy nem való a színházba a direkt politizálás, a szakma belső törvényszerűségire hivatkozva próbálják magyarázni a döntésüket; nem fogunk mi Orbán Viktorról beszélni, hisz egyetlen szerző sem írt róla darabot – hozzáteszem: eddig még -, az igaz magyarázat azonban az, hogy félelem van.

Azt mondjuk az ilyen cinkos mondatokkal, hogy nem szabad beszélnünk ezekről az ügyekről, ez hallatszik a színpadról, a közönség pedig érti a jelenetet; ha ő, a neves művész nem mer beszélni nyíltan, akkor én hogyan merjek. Ezért mondom, hogy ezek a megoldások infantilizálnak és visszafejlesztik az emberek demokratikus tudatát.

Akkor politikai színházat kellene csinálni?

Én arról beszélek, ha például a Hegedűs a háztetőn-t viszem színre, annak örökérvényű mondanivalója van, akkor nem kell kiszólnia a darabnak, utalva Mészáros Lőrincre, ha viszont arról akarok beszélni, ami itt és most történik ebben az országban, akkor vállalnom kell azt a kockázatot, hogy darabot írok, vagy iratok. Nem szabad úgy színre vinnünk például a III.Richárdot, hogy róla majd úgyis eszükbe jut az embereknek Orbán Viktor; az, hogy mi most itt miben élünk, azt nem fogjuk tudni megérteni a III.Richárdon keresztül, itt nem gyilkolnak le embereket, főleg nem tömegében, de azt, hogy hányféle módon vagyunk kijátszva egymás ellen, hogy milyen gyávák vagyunk, arra inkább új darabot kellene írni. Szóval én egyáltalán nem vagyok híve ezeknek a fricskás poénoknak, mert nem visznek el bennünket a dolgok megértéséhez.

Nem mondják önnek azt, hogy könnyen beszél, hiszen nem itthon dolgozik, külföldön biztosítja a megélhetését, tulajdonképpen nem kockáztat semmit?

Nekem így még nem mondta ezt senki, de biztos vagyok benne, hogy akadnak jócskán, akik ezt gondolják; hogy úgy viselkedik itthon, mint egy kalandor, akinek van pénze, egzisztenciálisan nem függ senkitől, ezért nyugodtan trollkodhat. Pedig hát nekem is családom van, gyerekeim, van mit és kit féltenem, mégis fontosnak tartom, hogy a saját pénzemből támogassak fontos ügyeket, hogy az extra időmet, ami a három-négy külföldi munkám mellett még létezik, arra fordítsam, hogy a magyar közélet elfogadhatatlan ügyeit vizsgáljam, illetve a magam módján tárjam a nyilvánosság elé. Ez nekem energiámba, pénzembe kerül, és miután nem is állnak ki mellettem, még erkölcsi hasznot sem hoz. Sőt, épp most kaptam egy üzenetet: hetedíziglen fogunk kiirtani, írják, te féreg, rohadjál szét a családoddal együtt; szóval messze nem olyan könnyű, mint ahogy egyesek állítják. A valóság az, hogy kockázatot vállalok a szerepléseimmel, véleményemmel.

Akkor miért csinálja?

Nézze, ez egy felelősségérzet. Amikor elvállalok egy ilyen interjút, pontosan tudom, hogy ezekről a kérdésekről fogunk beszélgetni. Mondhatnám azt, hogy minek ez nekem, megyek a családomhoz és nem rabolom saját időmet felesleges közéleti beszélgetésekkel, de nem ezt teszem, mert fontos kérdésekről váltunk majd szót és muszáj róluk szólni. Ez feladat, nem szórakozás, legalább is én így tekintek rá.

De tényleg, csak ezért trollkodik?

Ezért. Mehetnék valóban csak a színház világával foglalkozni, és ezt is kellene tennem, ha egy olyan társadalomban élnénk, ahol egy színházigazgató meghallja, ha egy szakmabelit nemzetbiztonsági kockázatnak neveztek, kiáll mellette. Ha a politikai kultúra része lenne, hogy a visszás esetekben fórumokat rendeznénk, megbeszélnénk a közös dolgainkat, mint ahogy például ezt Ausztriában teszik. Azt látom, hogy Magyarországon a kommunikáció kultúrája, az érdekképviselet kultúrája, a tájékozódásé, annak, hogy miként jelezzük a politikának, hogy eddig és ne tovább, szóval mindez olyan mélyponton van, hogy ilyen körülmények között megengedhetetlen, hogy elvonuljak csak színházat csinálni a saját és a barátaim szórakoztatására.

Azt keresem, hogy mivel tudnék párbeszédet gerjeszteni, ha úgy tetszik, olykor provokálni.

Hadd mondjak egy konkrét példát: amikor a facebookra kiírtam, hogy milyen felháborítónak tartom Erdő Péter viselkedését, rajta keresztül pedig a magyar katolikus egyházét Őcsény ügyben, akkor egy sor választ kaptam, amelyben azt üzenték nekem: a katolikusok többsége nem olyan, mint Erdő Péter. De ehhez kellett ez a fajta közösségi térben megjelenő, mondjuk így, provokáció is. Épp azt akartam elérni, hogy maguk a katolikusok kérjék ki maguknak saját egyházi vezetőjük viselkedését. Kevésbé lennék én aktív, ha azt tapasztalnám, hogy fontos emberek, gazdagok, celebek, művészek szintén tiltakoznának, mozgolódnának, de azt tapasztalom, hogy hallgatnak, mint a sír.

Honnan jön önből ez a közéleti érzékenység? Mi váltotta ezt ki?

Hogy pontosan mihez köthető, nem tudom. Én katolikus neveltetésben részesültem, aztán kiábrándultam, mert rájöttem, hogy a valóság teljesen más. Egy zsidó barátommal beszélgetve jutottam el egy nagyon fontos gondolathoz, amit ő fogalmazott meg.

Azt mondta, hogy ha egy zsidó ember szembe találja magát egy fallal, akkor átmegy a falon, pontosan az ő körvonala mentén, a keresztény ember viszont megáll a fallal szemben, és megkérdezi, hogy ez miért van itt? Én ezt kaptam a vallási neveléstől: ha meglátok egy falat, akkor megkérdezem, hogy az miért van itt?

Hogy miért kell itt lennie? És nem a megismerés, hanem a miért a szempont. Hogy annak a falnak nem kéne itt lennie. Vagyis, hogy rendszerszintű a probléma. Tehát nem a neveltetésből származik a hozzáállásom; azt kaptam az írásoktól, hogy nem viselem az álszentséget, a társadalmi igazságtalanságot, a mellébeszélést, hogy akinek mindene van, de semmit sem ad, és azt, hogy vajon jól van-e így?  És így jutottam el odáig, hogy kötelességem adni, ami nem feltétlenül pénzt jelent, persze azt is, de figyelmet, odafigyelést, és ha minél többen működünk így, annál kiegyensúlyozottabb lesz a társadalom. Én ettől érzem jobban magam, nem attól, ha a családom következi évi nyaralását tervezem, miközben egyébként boldog családi életet élek.

Hát nagyon nem ebbe az irányba tart a társadalom. De hova megyünk? Meddig lesz ez még így?

Tovább fog folytatódni ez az infantilizáció, amiről már beszéltem. Mint a Hofi idejében. Nem tudunk rajta változtatni, nem is akarunk rajta változtatni, de nevetni azért tudunk… Az egész kulturális életet ebbe az irányba tolják; félelemgerjesztés egyik oldalról, bulvárosodás a másikról. 2018 után ez még erősebbé válik; még erősebbé válik az infantilzálódás, hogy ne beszéljünk a problémákról. Aki mégis megteszi, azt viszont meg kell bélyegezni, lehetőleg úgy, hogy el is tűnjön innen, menjen a picsába. Az ember tehetetlen az ilyen attitűddel szemben, legfeljebb előbb jajt kiált, majd radikalizálódik és akkor már ujjal lehet rá mutogatni, még azt is elérik, hogy saját köre is kizárja magából. És megy minden tovább a mostani úton.

Itt van például a pécsi színházi fesztivál, a POSZT, Vidnyánszky Attila magához húzta az egész rendezvényt, majd adatott magának egy díjat.  És ez így rendben is van, senkinek nincs ellene egy szava sem.

Mert azzal nyugtatják meg magukat, hogy jövőre már nem kap majd díjat. Ennyivel pedig be is fogták a szánkat, ilyen kevéssel is megelégedünk. Mint például az MMA esetében; már nem Fekete György vezeti, akkor biztos nem lesznek antiszemita kiszólások… És ez is része az infantilizmusnak.

Számomra egyébként Áder János ennek a csúcsa. Ő nagyon szeret horgászni, erről szól az ő élete, belemenekül a globális felmelegedés témakörébe, miközben a kormány éppen ellene megy, mert nálunk nem kell a napenergia, mert éjszaka nem süt a nap, nem kell a szélenergia, mert nálunk nem fúj a  szél…  Mindez azonban őt nem zavarja, belemenekül a horgászatba, így mutatja fel, hogy ő egy természetközeli ember, ő a halakkal van jóban; az hogy a köztársasági elnöknek nagyjából ennyi legyen az üzenete, erre mondom én azt: infantilis. Áder János számomra, ahogy a pecabottal ücsörög, egy infantilis klasszis. Az elnöki posztnak innen kezdve semmi értelme.

De mondok más példát is: a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a CEU ügyében hosszú hetekig gondolkodik azon, hogy vajon tartozik-e az akadémiára, ha a kormány éppen tönkre akar tenni egy egyetemet… Infantilizmus. Soha nem nyitjuk ki a szánkat, majd legfeljebb a kocsmában egy sör mellett, esetleg a pecabotot tartva… Szép lassan elfogadunk mindent, ami amúgy elfogadhatatlan volna.

De azt kérdeztem, hol ennek a vége?

Ennyire nem látok előre. Előbb-utóbb persze vége lesz, hiszen már szétnyerték, szétzabálták magukat, valamikor ők is elfáradnak. Kósa Lajos jó példája ennek; olyan hülyévé válnak, hogy még a saját közegükből is kimosódnak. De hogy miként lehet kitakarítani ezt az egészet, azt egyelőre nem látom, hisz olyan mértékben belakták az országot, foglaltak el minden fontos pozíciót, hogy mozdulni is alig lehet. Azt nagyon is jól érzi az Orbán, hogy minél sötétebbek az emberek, annál inkább működik a rendszer.

Azzal, hogy önt nemzetbiztonsági kockázatként tételezték, esetleg az ügynek lesz valamilyen folytatása is, elérhetik azt, hogy elüldözik az országból?

Nem kell üldözni, szabadok a határok. De igen, Orbán pontosan azt akarja, hogy a NER fék nélkül működjön, és akik ezt nem szeretik, azoknak ott a külföld.

Ha most meghívná önt Orbán Viktor, azzal, hogy kíváncsi a véleményére, elmenne?

Persze, hogy elmennék. Hiszen ő neveztetett meg engem kockázati tényezőnek, érdekelne, hogy akkor miért akar velem találkozni. Legalább megtudnám, mit miért csinál, amiből nem következik, hogy bármiben azonosulni tudnék vele. Mert nem azonosulhatok olyasvalakivel, aki a kormánybírálatot, nota bene a kormányváltást akarókat és ezért akciókat szervezőket puccsistáknak, kockázatos elemeknek minősíti. Ez ugyanis Erdogan világa. És sajnos a mai Magyarországé. Irreális szinten folyik a démonizálás, előbb Sorossal kapcsolatban, aztán azokkal szemben, akik itthon vannak és elérhetőek.  Őcsény példája azt mutatta, hogy a kormányzat nem riad vissza azt üzenni a polgároknak: az erőszak alkalmazása bizonyos helyzetekben megengedhető.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!