Kezdőlap Címkék Karácsony Gergely

Címke: Karácsony Gergely

Prostituáltak, sorosozás és főbenjáró bűn – Figyelt a héten? Kvíz

0

Ezen a héten is kitettek magukért politikusaink, ismét rengeteg emlékezetes mondat hagyta el a szájukat. Ön mennyire emlékszik ezek közül? Töltse ki kvízünket és kiderül!

A múlt heti kvízt itt találja.

Egyeztetést sürget az MSZP-Párbeszéd az ellenzéki párbeszédről

Karácsony Gergely és Molnár Gyula szerint a hódmezővásárhelyi választásnak az a fontos üzenete, hogy ha sokan mennek el voksolni és van esélyes jelölt, akkor le lehet győzni a Fideszt, a „legszervezettebb kisebbséget”.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a hódmezővásárhelyi választás fontos tanulsága, hogy

a szavazatokat nem lehet megosztani, csak az esélyes jelöltre leadott szavazat hoz változást.

Az is fontos szerinte, hogy sokan menjenek el szavazni. Azt mondta: nyitottak további együttműködésre a demokratikus ellenzéki pártokkal, hogy még több esélyes jelölt legyen.

Arról is beszélt, hogy az MSZP-Párbeszéd eddig is mindent megtett azért, hogy a legesélyesebb jelölteket indítsa, függetleneket jelölteket támogatnak (Mellár Tamást Pécsen és Kész Zoltánt Veszprémben), valamint megállapodtak a választókerületi koordinációról a DK-val.

Karácsony Gergely és Molnár Gyula
MTI Fotó: Biró István

Azt is bejelentette, hogy a következő hetekben mozgósító kampányt indítanak, március 15-én pedig „egy széles körű ellenzéki együttműködést felmutató” rendezvénnyel ünnepelnek. Erre meghívták Márki-Zay Pétert is.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke kijelentette,

az utolsó percig készen állnak az egyeztetésre.

Szerinte Hódmezővásárhelyen sikerült ledönteni az apátia falát, az a következő feladat, hogy rendezzék saját oldalukat. Beszélt arról is, hogy az MSZP az elmúlt hónapokban a kormányváltás érdekében saját pozícióit is kész volt feladni, hogy együttműködjön az erre nyitott pártokkal, a jelölteik harmada nem is tagja a pártnak. Szerinte

március 15-éig világossá kell tenni minden egyéni körzetben, hogy kit gondolnak esélyes ellenzéki jelöltnek.

Arról is beszélt, hogy a Fidesz kapott egy nagyon komoly ütést, amire ők „nem úgy szoktak reagálni, mint a rendes emberek”. Arra számít, hogy az eddig békésnek tűnő kampány változni fog,

„aljas, alaptalan és nemtelen támadások sorozata fog elkezdődni”

azok ellen, akik az ellenzéki szövetségben szerepet vállalnak.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese azt mondta: Hódmezővásárhelyen eldöntötték az emberek, hogy „Lázár János nyugodtan visszavonulhat a vadászkastélyába”. Azt reméli, hogy április 8-án „Kósa Lajos – miután továbbképzem – visszamehet az édesanyja disznótelepére kicsit elmélkedni azon, hogy mit is csináltak ezzel az országgal”.

A Jobbikkal való együttműködésről Karácsony Gergely azt mondta:

szervezett együttműködésre nem lát lehetőséget velük.

Szerinte van még dolguk a demokratikus ellenzéki oldalon is, és majd a választók bölcsességére bízzák, kiben látják az esélyes jelöltet. Azt elképzelhetőnek tartotta, hogy a Jobbik támogatja az MSZP-Párbeszéd által is támogatott független képviselőjelölteket.

Az LMP-ről (amelynek miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett a Magyar Nemzet szerint tárgyalásokat kezdeményez az MSZP-vel és a Jobbikkal az együttműködésről, esetleges visszalépésekről) Karácsony Gergely azt mondta: ők is látták a vasárnapi választás eredményét, tudják, mi következik ebből rájuk nézve és nem akarnak saját szavazóik elől elbújni. Ahogy fogalmazott:

„Attól félek, hogy az LMP-szavazók hamarosan az LMP-székház előtt fognak tüntetni, ha az LMP nem vesz részt egy ilyen együttműködésben”,

de ez szerinte igaz más kisebb pártokra is, amelyekkel szintén nyitottak az együttműködésre.

Bréking nyúz, február 25. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ma is elmerültünk a kormánymédia alternatív valóságában, saját „elemzések” mellett egy furcsa víziót is találtunk.

Ma az Origo mondja el, hogy szerintük milyen esélytelen az ellenzék

Teljes káoszba süllyedt az ellenzéki oldal 44 nappal az országgyűlési választások előtt. A nyilvánvaló esélytelenség nyomasztja őket, és persze a rengeteg hibás döntés. Karácsony Gergely listavezető helyéből, az értelmetlen MSZP-Párbeszéd paktumból sok más probléma is adódik. Például Újpesten, ahol az egyéni választást megnyerő, valóban baloldali MSZP-s politikus helyett egy pártközpontból odavezényelt gyurcsányista embert jelölték. Az MSZP-s Horváth Imre ki is lépett a pártból és függetlenként indul, a DK-s odarepített jelölt ellen. Lengyel László, Botka László bukott miniszterelnök-jelölt korábbi tanácsadója Újpesten az MSZP-ből kilépő független jelölt mellett kampányolt Gyurcsány-Karácsony jelöltjével szemben. És kemény szavakat mondott a Horváth Imre ellen induló jelöltről. Egyébként, Bokros Lajos is nekiment az ellenzéki paktumnak, ő Gyurcsány pártját, a DK-t bírálta. Az óriási belső ellentétek mögött elsősorban az húzódik meg, hogy az ellenzéki oldalon nagyon sokan nem kérnek a mindenkit eláruló Karácsony Gergelyből, akit már oda sem engednek a szocialista kortesrendezvényekre.

Kicsit késve, de az Echo TV is „elemezte” Orbán évértékelőjét

„Németh Alajos szerint a világsajtó árgus szemekkel figyeli Orbán Viktor minden kijelentését. Az évértékelő minden mondata jól átgondolt volt, az ellenzékre finom megjegyzéseket tett.

Nagyon jól ki volt mérve a humor és a keserűség aránya. A többi évértékelőjéhez hasonlóan, ez is egy sikeres beszéd volt. (…)

Simon János politológus véleménye, hogy Orbán Viktor beszéde kristálytiszta, logikailag követhető volt.

Az, aki nem politizál, nem követi napi szinten az eseményeket, az is tudta értelmezni, hogy mit akar a kormány, és talán azonosulni is tudott vele.”

A Pesti Srácok bloggere már európai kalifátust vizionál

„Helmut, lelkesen sörimádó német lakos a müezzin hangjára ébredt. Ez erőteljesen meglepte. Részben, mert előző nap megbeszélte a szomszéddal, hogy ne „csesztesse” marhaságokkal, másrészt, mert alapvetően aludt volna még egy órát. De hát, ha ez van, akkor az van. (…)

Kereste az asszonyt. Hát neki is voltak furcsaságai az eltelt évtizedek alatt. Mondjuk, amikor kimonóban és piros magassarkú cipőben sütött reggeli kolbászt, abban látott fantáziát. De a mostani sötétbarna burkát nem tartotta igazán a napszakhoz és a helyzethez megfelelő viseletnek. (…)

Ekkor bejött Helmut lánya. Tizenhárom éves volt még előző nap, óvta, védte, mint apához illik. Erre a leány megkérdezte: „Papa, mi a teendő, ha megerőszakolnak? Hívjalak téged, vagy anyát? Vagy a net szerint van erre egy problémamegoldó szám, a kettes gomb a migráns erőszak. Á, hagyjuk, a csajok mondták, van ilyen, nem kell ősökkel fokozni.” (…)

Helmut ezt rémálomnak érezte, gondolta, ha lefejeli a falat, az hátha felébreszti.

És tényleg. Felébredt.

A neje közölte kedvesen, hogy imaidő van. És van hozzá előkészítve egy ultramarinkék köntös. A szőnyeget balra találja, Mekkát jobbra, a gyerekei meg megint nemet váltottak, tehát ne frusztrálja őket.”

Disznóhús, bogarak és uralkodó elit – Figyelt a héten? Kvíz

0

Emlékezetesnél emlékezetesebb mondatok hagyták el ezen a héten is a magyar politikusok száját. Ön vajon mennyire emlékszik ezekre? Töltse ki kvízünket és kiderül.

Újabb párt csatlakozott az MSZP-Párbeszéd összefogáshoz

Karácsony Gergely, a Változás Szövetsége néven futó MSZP-Párbeszéd-MLP miniszterelnök-jelöltje bejelentette, hogy az MSZDP is csatlakozott hozzájuk.

„Az 1890-ben alapított MSZDP, Kéthly Anna pártja is csatlakozott hozzánk. Hasilló Lászlóval, a szociáldemokraták elnökével írjuk alá a szövetségi megállapodást” – írta Karácsony ahhoz a Facebook-videóhoz, amely a megállapodás megkötését örökíti meg.

Karácsony Gergely a videóban arról beszél, hogy az elmúlt időszak nem előrevivő baloldali politikája helyett az igazságosság mellett elkötelezett, szociáldemokrata alapú politikát kell képviselni. Hozzátette, hogy most a kormányváltás a cél, de a választások utánra is van együttműködési szándék az MSZDP-vel a baloldal megújítására.

Hasilló László pedig arról beszélt, hogy már tavaly elkezdtek dolgozni az MSZDP-ben a választási induláson, de a lakossági fórumokon arra kérték őket, hogy ne egyedül, hanem egy baloldali összefogás részeként induljanak. Elmondta, hogy tavaly év végén vette fel a kapcsolatot Karácsony Gergellyel, hogy csatlakozzanak a választási szövetséghez.

A 19. századi gyökerű MSZDP a rendszerváltás idején alakult újjá, de azóta nem sikerült bejutnia a Parlamentbe.

Szabó Tímea megvarrná Orbánék rabruháját

Egyszer s mindenkorra lezárják a Don Orbán-korszakot, és nem hagyják, hogy a Római part a fideszes oligarcháké legyen. Szabó Tímea óbudai kampánynyitó gyűlésének központi gondolata a hatalom volt Kunhalmival, Karácsonnyal felvonulva.

„Nem egyszerűen drukkolok maguknak, imádkozok magukért” – közölte Donáth László evangélikus lelkész (Óbuda-Békásmegyer négy cikluson át volt szocialista parlamenti képviselője) az MSZP-Párbeszéd kerületi kampánynyitó gyűlésén az Óbudai Művelődési Központban. A főszereplő Szabó Tímea (a Párbeszéd társelnöke) egyéni jelölt volt.

A felszólalók beszédeinek összekötő eleme és központi gondolata a hatalom volt. Donáth – bibliai mélységekbe is lemerészkedő – felvezetőjében azt fejtegette, hogy

egyáltalán nem baj, ha valakiben van ambíció a hatalomra.

Ha tiszta szívű és tiszta kezű – tette hozzá mindjárt. Szerinte a mostani nem az, odáig süllyedt az ország, hogy már az emberiesség is elérendő cél lett.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke ezt akként világította meg, hogy amit Orbánék csinálnak, az rájuk, politikusokra is szégyent hoz.

A pártszövetség miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely ismét megosztotta dilemmáját a hatalomról a 250 körüli számban felvonult nézősereggel. Szembeállította magát a mostani hatalomgyakorlókkal, mondván ő az a jó szándékú lélek, aki ha meghallja azt a szót, hogy hatalom, legszívesebben elfutna. Orbán Viktort a hatalom igézetében élőnek írta le, aki nem méltó erre, s van, aki pedig fél a hatalomtól.

„Olyan hatalom igazgatja az országot, amely szerelmes a harcba”

– mondta Karácsony, s ismét összehasonlító párhuzamot vont, Szabó Tímeával, aki felveszi a harcot, de tudja, hol kell leállni. S megtudhattuk még, hogy ahol ennyi tisztességes ember van, ott nem maradhat hatalmon ennyire tisztességtelen kormány.

Ugyancsak a hatalom természetét vázolta fel az egyéni képviselőjelölt azzal a számítással, amely kimutatta: a Horthy-korszak három leggazdagabb hazai főrendjének vagyona hatoda volt Mészáros Lőrinc (tavaly mért) vagyonának.

Szabó Tímea szerint Orbán nem szereti ezt az országot, az embereket, mert „akit szeretünk, azzal nem bánunk így”. Úgy véli, Orbán valóban veszekedő félázsiai népségnek tartja a magyarokat, és egyébként is, ő nem miniszterelnök akar lenni, hanem uralkodó, aki lenéz alattvalóira a Várból.

Nem ilyen vezető kell, ezért elzavarjuk ezt a bagázst – mondta Szabó. Szerinte azért is fontos április nyolcadika, mert

most még lehet szavazni,

de nem biztos, hogy négy év múlva is lesz lehetőség erre.

Hosszasabban beszélt arról, hogy a rendszerváltás után az ország félreértette a szabadságot és demokráciát, azt híve, hogy ezek mércéje a független Alkotmánybíróság, jól működő ügyészség. Ezzel szemben az az igazi szabadság, hogy nem kell szorongani minden nap, nem kell rettegni, ha bemegyünk a kórházba, hogy meg tudjuk-e venni a gyereknek a ruhát és van-e pénz balatoni nyaralásra – fejtegette.

A szabadság az, hogy a „2018 a családok éve” nem Orbán családjáé – mondta Szabó Tímea, azzal folytatva, hogy az Orbán család minden tagja egyesével fog börtönbe menni, és

„én leszek az első, aki megvarrja nekik a rabruhát”.

Egyszer s mindenkorra lezárjuk a Don Orbán-korszakot – fejezte be általános gondolatait a képviselőjelölt.

Ezután röviden felvázolta a kínált szociális intézkedéseik tervét a közszolgák 50 százalékos béremelésétől az egészségügyre elköltendő kétszeres pénzen át addig, hogy „felszabadítjuk az iskolákat a fideszes terror alól”.

Érezhetően mélyebb és személyesebb hangon beszélt kerületi terveikről. Mint többedik generációs óbudai szenvedélyesen fogalmazott a Római partról, amelyet „nem adnak”, nem hagyják, hogy fideszes oligarcháké legyen. Másik központi elképzelésük a panelprogram folytatása ahelyett, hogy másra költik a pénzt. Egész Óbuda annyi pénzt kapott erre a célra, hárommilliárdot, amennyit a kormány most termálvizes lórehabilitációra szán – mondta Szabó Tímea.

Bréking nyúz, február 19. – Tudósítás a másik valóságból

1

A kormánymédia alternatív valóságában is beindult a kampány, Soros György helyett már többet emlegetik az ellenzéki pártokat.

Az Origo szerint Karácsony már meg is bukott

„Hétvégén Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje egy kétségbeesett hangvételű nyílt levélben hívta közös ünneplésre az ellenzéki pártokat március 15-ére. Ezt nagy hallgatás fogadta egy napig, végül egyedül Gyurcsányék reagáltak. De hogy? Kiadtak egy közleményt, amelyben leszögezték, hogy a DK és az MSZP vezetői már hetekkel ezelőtt megállapodtak erről és Gyurcsányék intézkedtek is. A közleményben még véletlenül sem olvasható sem Karácsony, sem pedig pártjának, a Párbeszédnek a neve. Összhang, az biztos, hogy nincs az ellenzéki pártok között. Ráadásul Karácsonyt a szocialisták sem kedvelik, enyhén szólva. Vele kapcsolatban a két leggyakrabban használt szó: áruló és esélytelen.”

A Pesti Srácok „leleplezte” a „Jobbik-MSZP-DK paktumot”

„Bár már plakátja is volt, Tóbiás József, az MSZP korábbi elnöke és országgyűlési képviselője mégsem indul el az érdi választókerületben, visszalépett ugyanis egy “nímand” javára. Tóbiás Facebook-videóban jelentette be, hogy a helyben amúgy teljesen népszerűtlen egykori SZDSZ-es álcivilt, Csőzik Lászlót indítja el az MSZP. A vak is látja, hogy az MSZP-DK döntése ebben a választókörzetben Vágó Sebestyén jobbikos jelölt esélyeit növeli, miközben a Jobbik legutóbb szombaton tagadta le a PS kamerájának, hogy titkos választási paktumot kötöttek volna a baloldallal.”

A Ripost megdöbben, hogy Czeglédy Csaba indulna a választáson

„Meg­hök­kentő, de igaz, az elő­ze­tes le­tar­tóz­ta­tás­ból, a bör­tön­cel­lá­ból kez­dett alá­írás­gyűj­tésbe a di­ák­pén­zek el­tün­te­té­sé­vel meg­gya­nú­sí­tott po­li­ti­kus.”

A mai sorosozás a 888-on található

„A migrációhoz való jogot nemzetközi alapjoggá akarja tenni az ENSZ, a szövetség több mint háromnegyede származási vagy kibocsátó ország, éppen ezért Magyarország marad az ENSZ migrációs tárgyalássorozatában és harcba száll azért, hogy érdemben tudja befolyásolni az eredményeket – emlékeztetett az Alapjogokért Központ kutatója.

Hozzátette, a paktum fő ideológusa Soros György, aki szerint az állami szuverenitás egy elavult intézmény.”

Közös ellenzéki tüntetés: Tisztul-e a kép? – FRISSÍTVE

Csak másodlagos kérdés, hogy hol lesz a közös ünneplés március 15-én, a fontos, hogy együtt ünnepeljünk – reagált Budai Bernadett, az MSZP szóvivője a Független Hírügynökség megkeresésére. Az Együtt álságosnak és hiteltelennek tartja a javaslatot, a közös ünneplést azonban szeretné.

 

Az Együtt nem fog elugrani közös ellenzéki ünneplés elől, fontosnak tartja, hogy legyen ilyen, de lát egy igazi nagy akadályt: hogyan akarnak együtt ünnepelni azok, akik még abban sem voltak hajlandók megállapodni, hogy visszalépjenek egymás javára – mondta Szigetvári Viktor a párt társelnöke. Az MSZP pénteken utasította vissza, hogy visszalépjen az Együtt két jelöltjével szemben, amiért cserébe legalább hat helyen visszalépne az Együtt. Ilyen körülmények között ez álságos és hiteltelen – szögezte le.

Mint megírtuk, tegnap Karácsony Gergely, az MSZP-PM közös miniszterelnök-jelöltje a maga és a XXI. sz.Társaság nevében közös ellenzéki ünneplésre szólított fel nyílt levelében, ma azonban Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke tett közzé eléggé kétértelmű közleményt, amelyben bejelentette, hogy ő maga Molnár Gyulával, az MSZP elnökével már hetekkel ezelőtt megállapodtak, hogy közös ünnepet kezdeményeznek valamennyi demokratikus ellenzéki párt bevonásával. A DK pedig – a megállapodásnak megfelelően –le is foglalta a rendezvény helyszínét, a Hősök Terét.

Budai Bernadett most portálunknak elmondta: ha Gyurcsány és Molnár erről szót váltott, az olyan, mintha a DK az MSZP-PM-mel közösen tárgyalt volna.

Felhívás közös demonstrációra

Nyílt levélben szólítja fel az ellenzéki pártok március 15-e közös megünneplésére Karácsony Gergely az MSZP-PM közös miniszterelnök-jelöltje. 

 

„2018-ban változtatni kell. A változáshoz azonban meg kell mutatni: többen vagyunk mi, akik elégedetlenek, akik más kormányt akarnak, mint a Fidesz támogatói. Nincs erre jobb alkalmunk, mint március 15-e, a szabadság és a nemzeti függetlenség ünnepe” – indokolja nyílt levelében Karácsony Gergely, aki a maga és a XXI. század Társaság nevében hívja közös március 15-i megemlékezésre és demonstrációra az ellenzéki pártokat, civil szervezeteket, a változást kívánók széles közösségét.

Elismeri, hogy  nem mindenben értenek egyet, s különböző elképzeléseik vannak azzal kapcsolatban, milyen Magyarországot szeretnénk – sőt mást gondolnak arról is, milyen konstrukcióban kell indulni a 2018-as választásokon.Mindez azonban nem akadályozhatja meg közös kiállásunkat közös értékeink, a szabadság, a demokrácia és a változás szükségessége mellett – szögezi le.

A közös ünneplés nem jelent formalizált szövetséget. Nem jelenti önállóságunk feladását. Még csak azt sem jelenti, hogy egyet kell értenünk mindenkivel, aki közös színpadunkon szerepel. Csak annyit jelent, hogy együtt mondjuk ki: változásra van szükség Magyarországon! – szögezi le Karácsony a nyílt levélben.

Karácsony Gergely is elment a Momentum tüntetésére

0

Csütörtök este 6-tól demonstrációt szervezett a Momentum Így világít a magyar! – Tüntetés Orbánék sikkasztása ellen címmel. Az esemény nem sok embert mozgatott meg, de az MSZP miniszterelnök-jelöltje ott volt.

A héten megszervezett tüntetésre már a Facebookon sem volt túl nagy érdeklődés, csak néhány százan jelezték, hogy elmennének. A demonstáricót a Szabadság térre szervezték, mert ott van az az étterem, ahol Lázár János miniszter és Tiborcz István, Orbán Viktor veje találkozott a közvilágítási projekt kapcsán.

Körülbelül 100 ember lehetett jelen a tüntetésen. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, illetve Nemes Balázs, a párt pécsi képviselőjelöltje szólalt fel. A résztvevők között viszont ott volt Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, aki az MSZP miniszterelnök-jelöltje is.

Karácsony a Facebook-oldalán élőben jelentkezett a tüntetésről. A videó mellé azt írta, hogy „Orbán Viktor családilag érintett az Elios bűnszervezetben elkövetett, 13 milliárdos csalásában. Itt vagyunk a tüntetésen, hogy megüzenjük: nem lehet mindent lenyomni a magyarok torkán!”

Az élő bejelentkezésben pedig azzal magyarázta, hogy egy másik párt eseményére ment el, hogy nagyon sok tüntetésre jár, és ez az ügy egyébként is kiemelten fontos. Arról is beszélt, hogy a résztvevők számán látszik, hogy nehezen mozgósíthatóak az emberek, pedig ezt a csalássorozatot nem lehet annyiban hagyni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!