Négy év alatt alaposan visszaeső uniós pénzzel számol a kormány, a növekedést mindinkább a belső fogyasztástól várja. A szociálpolitikában nyoma sincs ekkora bőkezűségnek, a házi kasszában viszont hatalmas spájzolás lesz. Minden attól függ, megmarad-e a magas növekedés.
Ahogyan a jövő évi költségvetésben, a következő években is magas, 4 százalékos növekedéssel számol a kormány. Erre szükség is lenne, mert a 2020-as büdzséhez mellékelten benyújtott 2019-23-as államháztartási mérleg tervezete azt mutatja, hogy ennek az iramnak felhajtó ereje nélkül homokvárra épülhetnek a kalkulációk.
Eltűnne a hiány, apad az EU-pénz
Abban változatlanul eltökélt a PM és a kormány, hogy rövid időn belül nullás költségvetése legyen az országnak. Az úgynevezett elsődleges egyenleg, tehát az adósságszolgálat nélküli mérleg az idei elhanyagolható (0,1 százalék) hiány után jövőre már csaknem másfél, 2021-ben pedig 2 százalékos többletet irányoz elő, ami jócskán meghaladhatja az évi ezermilliárd forintot. A balansz ezután valamelyest romlik, négy év múlva a 2020-as szint közelébe süllyedhet.
Átböngészve a táblázat számait, azt látjuk, hogy a gazdaságot évek óta (átlagosan évi 3-4 százalékkal) húzó uniós támogatásokban jövőre még kisebb emelkedéssel számolnak.
Aztán viszont a közösségi pénz olvadni kezd, 1481 milliárdról 874 milliárdra.
(Az utolsó évben nagyobb részt már a 2020-ban záruló uniós költségvetési ciklus kifutó tételei maradnak meg kifizetésként.)
Mindenhonnan belül dől a pénz, főleg a lakosságtól?
A gazdálkodó szervezetek befizetései folyamatos növekedési várakozásról tanúskodnak. Az idei 1443 milliárd négy év múlva már csaknem kétezer milliárd lesz a kormány reményei szerint. Ezen belül a társasági adó 400-ról 631 milliárdra hízhat.
A tervezési számok tanúsága szerint a legnagyobb növekményt a lakosságtól remélik. A fogyasztáshoz kapcsolt adókban óriási a többletpénzhez fűzött várakozás: az idei 5821 milliárd 2023-ban már 7784 milliárd lenne,
ami majdnem kétezer-milliárdos többletet hozna.
Ezen belül az áfa 1700 milliárddal megközelítené a 6 ezer milliárdot; a jövedéki adó ennél szerényebben, alig 200 millióval bővülhet (1338 milliárdra), ami arra mutat, hogy lényegében az uniós adómértékhez kötelező „felzárkózás” hozza a többlet.
Hasonlóan dinamikusan gyarapodó szja-befizetésben reménykedik a kormány. Négy év alatt az idei 2361 milliárd ezermilliárddal emelkedhetne. (Vagyis szinte bizonyos, hogy nem számolnak az egy kulcsos szja-val, mert ez elvinné a többlet zömét.) Ehhez a bővüléshez azonban a jövedelmek „látható” mértékű éves növekményének fennmaradása szükséges. És – nem győzzük megismételni – az, hogy a gazdaság fenntartsa a négy százalék körüli növekedési tempót. Mértékadó elemzők (hazaiak és külföldiek) mellett
a kormány magára maradt ezzel az előretekintő optimizmussal.
A különféle elemzők ennél lényegesen alacsonyabb, 2,5-3,5 százalék közti bővülést prognosztizálna, jellemzően csökkenő tendenciában.
Kiadásban visszafogás
A szociális juttatások terén messze nem látszik a növekmény elismerése a kiadásokban. Ezt persze a „nullás” költségvetési mérleg megcélzása eleve magában hordja, de néhány szám is erről tanúskodik. A család- és szociálpolitikai alapnál 640-ről 675 milliárdra nő a kiadás. Még a tb-alapok támogatásának 467-ről 940 milliárdra hízása se vall a bőkezűség szándékára a kormány részéről.
Vagyis az Orbán-kormány – a szlogenekkel ellentétben – fenntartja a tőről metszett neoliberális gazdaságpolitikát, amibe csak a kivételezett felsőosztálynak nyújtott juttatások számosak. Bár itt is mintha egyfajta plafonhoz érnének: a lakásépítési támogatás az idei 242 milliárdról még felkúszik csaknem 300 milliárdra, de aztán visszasüllyed 285 milliárdra. Tehát a csok a kedvezményes áfa kifutásával lehet, hogy le is cseng, és a falusi csok-ot se szánhatják nagy durranásnak.
A házipénztár gigászi lesz
Van viszont egy „fekete doboz” a következő évek költségvetésében. Ez pedig az országvédelmi/adócsökkentési és fejlesztési alap, ami hangzatos név mögött a kormány „házi kasszája” van, amit saját belátása szerint költ el. Ez a zseb hatalmasra fog duzzadni: az idei 60 milliárd már jövőre 378 milliárd lesz, négy év elteltével pedig 790 milliárd.
Csak találgatni lehet, mire készülnek ezzel a gigantikus tétellel. Egyik lehetőség, hogy a remélttől elmaradó növekedés miatti bevételcsökkenést akarják innen visszacsurgatva kipótolni. A másik az, hogy látva a növekvő feszültségeket a szociális-jóléti területeken (egészségügy, oktatás), a tűzoltásszerű beavatkozások forrása lehet ez a tartalék.
Az már bizony politika, amikor a jegybank elnöke akkora frontot nyit, mint tette azt a nyilvánosságra hozott 180 pontos, a versenyképesség erősítésére fókuszáló, a demográfiától az adórendszerig mindenre kiterjedő programjával. Nem lenne váratlan, ha a pénzügyminiszter erre felvonná a szemöldökét – ha nem is jogi, de szakmai és szokásjog alapon – így látja Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, korábban ipari miniszter.
Matolcsy jegyzi a 180 pontos versenyképesség-javító programot. Ez nem tipikusan a jegybank feladata. Mutathat-e ez abba az irányban, hogy van alapjuk a pletykáknak, melyek szerint Matolcsy megunta a jegybankárságot és visszamenne gazdasági miniszternek – akár nem miniszteri hanem bármilyen rangban, de ő lenne a gazdaság irányítója –, Varga Mihály már amúgy is ismét klasszikus pénzügyminiszter, a jegybank élére pedig kineveznének valakit, a pletykák Rogánról szólnak – vetettük fel. A vélekedéseket egyébként az is alátámasztja, hogy Matolcsy hivatali mandátuma a Magyar Nemzeti Bank élén egy év múlva lejár.
„Nem szeretnék reflektálni a kreminológiai összefüggésekre, arra, hogy van-e másodlagos szándéka az intézményvezetőnek azzal, hogy ilyen kérdésben megszólal,
azt viszont érdemes feszegetni, hogy a jegybanknak van-e keresnivalója – nem is jogköre – gazdaságpolitikai kérdésekbe – válaszolta megkeresésünkre Bod Péter Ákos, aki korábbi jegybankelnökként, illetve ipari miniszterként ült már az asztalnak mind a két oldalán. Erre pedig szerinte az a válasz, hogy a jegybanknak a kormányzattól való – a magyar jogrend és különösen az európai szabályozói rendszer által elvárt – függetlensége azt jelenti, hogy a kormányzat nem szól bele a jegybank monetáris politikájába (kamatszintet például nem illik kommentálnia) – emlékeztet a szakember, hozzátéve: az már inkább szokásjog, hogy a jegybank nem kommentál például adórendszerbeli intézkedést, kivéve, ha annak köze van az ő hatáskörébe tartozó folyamatokra, például egy adóemelés megemeli az inflációt.
De a szűk értelmezésen mindenképpen túl megy, ha a jegybank állást foglal abban, hogy szülessen több gyerek, változzon meg az adórendszer.
Igaz, az MNB benne van a Költségvetési Tanácsban is, s általában véve is, ha költségvetési kérdésekben állást foglalhat, sőt el is várják tőle, akkor szinte mindenbe beleszólhat, szinte mindennek van valami köze az államháztartáshoz.
Én megengedő vagyok – szögezte le –, de ez nem szükségszerű, hanem vállalt feladat a Magyar Nemzeti Bank részéről, ami nem tükrözi a jogi normákat. Ugyanakkor felmerül, hogy ha az MNB-nek ilyen részletes véleménye van a gazdaságpolitikáról, akkor ne szisszenjen fel, amikor esetleg a Pénzügyminisztériumnak is részletesebb véleménye van a monetáris politikáról. „és én most nem személyekről és ambíciókról beszélek, hanem intézmények közötti potenciális surlódásokról” – húzta alá.
„Ugyanakkor a mai magyar viszonyok között nincs akkora jelentősége az intézmények közötti viszonyoknak, látjuk, hogy erősen központosított rendszerben mindegyik intézmény autonómiája véges; a viták ma nem két intézmény között dőlnek el”
– jegyezte meg Bod Péter Ákos.
2010 előtt a jegybankigyekezett kimaradni a gazdaságpolitikai vitákból
(a nyilvánosság előtt mindenképpen), igaz, azt nem tudni, hogy a Matolcsy-féle program a kormány felkérésére történt-e. Mert ha a kormánytól jön megkeresés, azt a jegybank nem igen szokta elhárítani – mondta, saját tapasztalatait is felelevenítve. Például amikor 1993-ban, amikor bezuhant a GDP, léltrejött egy élénkítési munkacsoport, amelynek a munkájában részt vett az MNB apparátusa és személy szerint ő is.
Az más kérdés – emlékezett vissza –, hogy kapott ő hideget és meleget is a gazdasági sajtótól és a politikától amiatt, hogy sérti a jegybank függetlenségét ez a tevékenység,
pedig akkor még elég nagy volt eleve az érintkezési felület az MNB és a kormány között, mivel a külső adósságot nagyobb részt akkor még a jegybank menedzselte. Ugyan a kormány támogatása benne van a jegybanktörvényekben, de az is, hogy ez a támogatás nem keresztezheti, gyengítheti az elsődleges célját – húzta alá.
Jelentős költségvetési korrekciót szorgalmaz az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa (Ecofin), amely felszólította a magyar kormányt, hogy folytassa a strukturális hiány kiigazítását. A felszólítás igazolja azokat a véleményeket, melyek szerint részben a strukturális költségvetési deficit korrekciójára vonatkozó unió követelések miatt kezdett el váratlanul a magyar gazdaságpolitikai váltás szükségességéről beszélni Orbán Viktor és kormánya.
A 2017-es adatok szerint a bevételi intézkedések és egyszeri tételek nélkül számított államháztartási kiadások növekedése jóval meghaladta a 2017-re vonatkozó referenciaértéket, jelentős – a GDP 2,4 százalékának megfelelő mértékű – eltérést mutatva az előírt strukturális kiigazítástól – figyelmeztette a Tanács Budapestet.
A GDP 1,8 százalékának megfelelő 2016-os strukturális hiány 2017-ben a GDP 3,1 százalékára nőtt, ami jelentősen, 1,6 százalékponttal eltér a GDP 1,5 százalékában meghatározott középtávú költségvetési célkitűzéstől.
A dokumentumban foglaltak alátámasztják Vértes Andrásnak, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökének a véleményét: ezért is kezdtek el Orbán és emberei világgazdasági válságról és erre való hivatkozással szükségessé váló magyar gazdaságpolitikai fordulatról beszélni.
„A kormány az elmúlt egy-két évben olyan költségvetési előirányzatokat fogadott el, amelyek nincsenek teljesen összhangban az uniós előírásokkal – ez az úgynevezett strukturális deficit előírás, amelynek a lényege, hogy az Unió a hiány mértékét a fenntarthatóság pályája szempontjából is korlátok közé szorítja, ezt pedig évek óta nem tartjuk be” – fejtegette a Független Hírügynökségnek adott interjújában Vértes. Hozzáfűzte, hogy ennek megszegése ugyan nem jár büntetéssel (miután nem vagyunk tagjai az euróövezetnek), ám az Európai Bizottság már levélben figyelmeztette a magyar kormányt arra, hogy nem teljesíti a középtávú egyensúlyi célt.
„Ezért léptek hátrébb a költségvetésben.
Korábban ugyanis jóval magasabb költségvetési hiánycélt fogalmaztak meg – még az EU által egy évre elvárt 3 százalék alatt, de bőven 2 százalék felett, ami már nem felelt meg a strukturális deficit követelményének” – emlékeztetett, hozzáfűzve: „nem katasztrofális az eltérés, de a Bizottság kifejezetten kérte a korrekciót, ez pedig elég erőteljes megfogalmazás, nem gyakori az ilyen a kommunikációjukban.
A tanács ajánlásai között szerepel az is, hogy az elsődleges államháztartási kiadások nettó nominális növekedése 2018-ban ne haladja meg a 2,8 százalékot, ami a GDP 1 százalékát kitevő éves strukturális kiigazításnak felel meg, így álljon Magyarország a középtávú költségvetési cél eléréséhez vezető megfelelő korrekciós pályára – idézi a határozatot az MTI. Egy további ajánlásuk, hogy Magyarország az összes rendkívüli bevételt a hiány csökkentésére használja fel. A határozat szerint Magyarországnak október 15-ig kell jelentésben beszámolnia az ajánlásokra válaszul hozott intézkedésekről.
Fotó: Ecofin
Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, ezt a kérdést nemzeti hatáskörnek tekinti, amelybe bármilyen brüsszeli beavatkozás a nemzeti szuverenitást sérti – szögezi le a kiadott magyar közlemény, hozzáfűzve:
nem támogatjuk a Brüsszel által előterjesztett bevándorláspárti költségvetési javaslatot,
mert az nem szolgálja sem az európai közösség, sem Magyarország érdekét.
Az Ecofin pénteki ülésének összefoglalóját itt találja:
„A most felesküdött kormány ugyanazt a hibát látszik elkövetni, mint az egymást követő Gyurcsány-kormányok, amelyek azt gondolták, hogy a gazdaság fenntartható növekedési pályáját 4 százalék körüli egyensúlyi növekedésre lehet állítani, és tették ezt mesterséges élénkítéssel” – von egy érdekes párhuzamot Mellár Tamás, független parlamenti képviselő, közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke. A FüHü őt is megkérdezte arról, szerinte milyen gazdaságpolitika várható a 4. Orbán-kormánytól. Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint a célok nem reálisak, Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese szerint pedig folytatódni fog az egyközpontú magyar modell további kiépítése.
„A jövő terhére folytatott gazdaságpolitika az összes eddigi Orbán-kormányra jellemző volt, s ez várható a negyediktől is” – véli Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese. Az eddigi Orbán kabinetek gazdaságpolitikáján végigvonul az egycentrumú magyar modell kiépítésére való törekvés, aminek lényege a független intézmények jogi és személyi függésen alapuló „bedarálása”, a piaci verseny korlátozása, a vállalati tulajdonviszonyok lojalitáson alapuló átrendezése. Ugyanakkor a gazdaságpolitika egésze nem teljesen folytonos. Például a költségvetési politika szigorában 2010-ben a retorika más volt, mint a tettek. Nem volt ugyanis igaz, amit 2010-ben a hatalomátvételkor az új kormány sulykolt a rettenetes örökölt állapotokról, az államháztartási hiányról, s hogy ők teremtették meg az egyensúlyt. Hiszen a Bajnai-kormány már egy erősen javuló gazdaságot adott át, miközben a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításával az Orbán-kormány kezdett nagy költekezésbe.
Ez egyben látványos példája is volt a jövő már említett felélésének.
Ám amikor kiderült, hogy így nem tudjuk teljesíteni a túlzott deficiteljárás megszűntetésének – s ezzel az EU-transzferekhez való hozzájutásnak – a feltételeit, akkor villámgyorsan irányt váltottak, és az államháztartási hiány és a GDP-arányos államadósság csökkentését tűzték a zászlajukra.
Karsai szerint azonban ezen belül is van egy hullámzás az egymást követő Orbán-kormányok irányvonalában. Így bár nagy eredmény, hogy a hiányt évek óta jóval a GDP 3 százaléka alatt tartják, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a jelenlegi „aranyidőszakban” a jól teljesítő tagállamok deficitje sokkal kisebb, sőt, nem egy többletet produkál.
Idén várhatóan a magyar deficit lesz a harmadik legnagyobb az EU-ban,
s az is ritkaságszámba megy, hogy 2017-hez képest várhatóan emelkedik a hiány. Holott fel kellene készülni az előbb-utóbb elkerülhetetlenre, a nemzetközi kamatok emelkedésére, a konjunktúra romlására, az EU-transzferek mérséklődésére. A választási megfontolások azonban felülírták az anticiklikus gazdaságpolitikát. Ez a nehezebb időkben fog visszaütni, amikor már alig lesz mód a költségvetési lazításra.
Ami a várható gazdaságpolitika legfontosabb vonásait illeti, Karsai úgy véli, hogy
folytatódni fog az egyközpontú magyar modell további kiépítése.
Ez éppen úgy jelenti a független intézmények elleni offenzíva folytatását, mint az igazságszolgáltatás átszervezését, az elzárkózást az Európai Ügyészséghez való csatlakozástól, vagy a piaci verseny további korlátozását. A versenyképesség folytatódó romlása, az EU-val való viszony kiéleződése, az EU-támogatások 2020 utáni csökkenése azonban nagy kihívást jelent e politika fenntarthatóságával kapcsolatban.
Az már most látszik, hogy a miniszterelnök nagy hangsúlyt helyez a növekedésre.
„Sajátos módon” már előre bejelentette, hogy olyan gazdasági miniszterrel akar együtt dolgozni, aki garantálja a ciklus ideje alatt a 4 százalék feletti növekedést. „S érdekes módon, hirtelen módosultak a prognózisok, a Brüsszelnek benyújtott konvergencia programban már ez szerepel”.
Pedig Karsai szerint több komoly akadálya is van az ilyen dinamika elérésnek. Kihívást jelent a versenyképesség, amelynek romlása hosszú ideje, több mint másfél évtizede tart. Láthatóan kiéleződött a viszony az Európai Unióval. Komoly esélye van annak, hogy 2020 után nemcsak a Brexit és az új uniós prioritások miatt, hanem a mindinkább többsebességessé váló EU miatt is csökkenni fognak EU-források, ami azt jelentheti, hogy az európai jogrenddel szembemenő, az euróövezetből kimaradó országok az eddigiekhez képest érzékeny veszteséget szenvednek.
„A racionális persze az lenne, ha a kormány módosítana az uniós politikáján”
– mondja Karsai.
A kormány látszólag nem nézett szembe azzal, hogy milyen meghatározó szerepet játszottak az uniós támogatások az elmúlt években a magyar gazdaság növekedésében, „a konvergenciaprogram összefoglaló fejezetében erről gyakorlatilag egy szó nincs, igaz, később a részletező fejezetben egy kevés már igen” – mutat rá a gazdaságkutató. Holott e transzferek fontosságát a GKI és a KPMG két évvel ezelőtti, a Miniszterelnökség számára készített közös tanulmánya is kimutatta, jelesül, hogy ezek nélkül a magyar gazdaság nem is növekedett volna.
Az EU-források pótlásának a lehetőségét azonban keresni kezdték.
Az MNB már hirdetni kezdte a „nyilván a kormánnyal közösen kitalált” hitelezési boomot;
a több mint egy évtizeden át évente kétszámjegyű vállalati és lakossági hitelkihelyezés-növekménnyel nyilván a mérséklődő uniós forrásokat gondolják kiváltani.
Ám középtávon nagyon kockázatos és egyben aligha lehetséges ezzel az eszközzel élénkíteni. A magyar tulajdonú – az állami vagy a kormányzó pártokhoz közelállók tulajdonában lévő – bankoknál van erre elvileg a leginkább esély, ugyanakkor éppen ezeknél a legnagyobb annak a veszélye is, hiszen a szubjektív szempontok felülírják a felelős hitelezést, ami nagyon súlyos következményekkel járhat.
A hitelezés megugrása mellett a termelékenység és a versenyképesség növelését is feltételezné a tartós 4 százalék feletti növekedési cél elérése, ám
az üzleti környezet valójában csak a „lojális vállalatok” számára „kiszámítható”.
Emiatt sok cég óvatos, nem mer nagyra nőni, hacsak nincsenek kormányzati kapcsolatai, nehogy felkeltse maga iránt az érdeklődést. A külföldi tőke pedig csak rohamosan növekvő állami támogatás mellett hajlandó a befektetésre. Nincs igazi piaci verseny, ami visszafogja a hatékonyságot – említ még egy problémát Karsai Gábor, a GKI vezérigazgató-helyettese.
Egy érdekes gazdaságpolitikai párhuzam: Gyurcsány és Orbán
MTI Fotó: Beliczay László
„Ha valamihez hasonlítani lehet az előttünk álló időszakot, akkor a 2002-2008-assal lehetne összevetni: a most felesküdött kormány ugyanis ugyanazt a hibát látszik elkövetni, mint az egymást követő Gyurcsány-kormányok, amelyek azt gondolták, hogy a gazdaság fenntartható növekedési pályáját 4 százalék körüli egyensúlyi növekedésre lehet állítani, s tették ezt mesterséges élénkítéssel. A Fidesz most valami hasonlót tervez, hiszen egyszerűen nincsenek meg egy ilyen dinamikának a reálgazdasági forrásai” – von egy első hallásra meghökkentőnek tűnő párhuzamot Mellár Tamás, független parlamenti képviselő, közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke. Hozzáteszi:
a mesterséges élénkítés nyomán akkor is – késleltetetten, pár év múltán – jelentkeztek az egyensúlytalansági feszültségek,
amelyek utóbb komoly nehézségeket okoztak. Most is az lesz, ha a magyar gazdaságban meglévő 1,5-2 százalékos potenciális növekedési ütemet mesterségesen 4 százalék körülire pörgetik fel.
Pedig ezt akarják, Mellár Tamás szerint is a növekedés az új kormány kiemelt gazdaságpolitikai célja, ehhez próbálnak forrásokat hozzárendelni, azzal is számolva, hogy az uniós támogatások mérséklődni fognak, ám bízva abban, hogy nőni fog a versenyképesség és a termelékenység, s e mellett jelentősen – két számjegyű mértékben, 15 százalék körüli ütemben – bővítenék a hitelállományt.
„Ez a gazdaságpolitika lényegét tekintve új a megelőző két kormányzati periódushoz képest, s új az első – 1998-2002 közötti – Orbán-kormányéhoz képest is” – szögezi le Mellár, hozzáfűzve: ez még akkor is így van, ha Matolcsy György, még nemzetgazdasági miniszterként évi 7 százalékos dinamikát vizionált, ám akkor ez nem vált deklarált kormányzati céllá. Most azonban úgy tűnik, hogy az uniós támogatásoktól függetlenül akarják 4 százalék körüli növekedési pályán tartami a gazdaságot, ami
„veszélyes és hosszabb távon mindenképpen rontja az egyensúlyt”
– mondja. Szerinte rövid távon ilyen veszély azonban nem fenyeget, mivel a külső egyensúly, a folyó fizetési, illetve a külkereskedelmi mérleg nagyon jó állapotban van. Ugyanakkor az államadósság csökkenő tendenciája rövid távon is megkérdőjelezhető, s ami még fontosabb, felpöröghet az infláció, amely az elkövetkező időszakban valószínűleg meghaladja majd a 3 százalékot,
„még akkor is, ha a Központi Statisztikai Hivatal majd próbálja úgy számolni, hogy ne legyen olyan magas”.
Mellár mindenesetre azt mondta, hogy tájékozódni fog, hogyan zajlik az infláció számítása napjaikban.”
A gazdaságpolitika a növekedési ütem magasan tartása érdekében nagy szerepet szán a lakossági és a vállalati hitelezés felpörgetésének, erre vonatkozóan van is a Magyar Nemzeti Banknak egy tanulmánya, amely szerint a 4 százalékos növekedéshez 12-15 százalékos hitelbővítésre van szükség. Habár a válság nyomán alaposan lecsökkent hitelállomány, ezért növelésére Mellár szerint is tényleg van tér, ám félő, hogy ha erőltetik, akkor nem csak a hitelképesek, hanem a jövedelmezően gazdálkodni képtelenek is szép számmal fognak kapni kölcsönöket, miként az megtörtént a 2008-as válság előtt is. Ráadásul most történelmileg alacsonyak a kamatok – hívja fel a figyelmet egy újabb reális kockázatra, a kamatok várható emelkedési trendjére a szakértő.
További akadályt lát a munkaerő-hiányban, illetve a termelékenységnövekedés gyengélkedésében – ez utóbbi nálunk az elmulasztott technikai-technológiai fejlesztések miatt az elmúlt nyolc évben 2 százalék körüli volt csupán, miközben például a környező, volt szocialista országokban 15-20 százalékos ütemet értek el.
Mellár szerint mindenesetre
a gazdasági nehézségek 1-1,5 évig nem nagyon fognak élesen jelentkezni.
„A kormány ülhet a babérjain, mivel a feltételek és a mutatók egyaránt jók, a gazdaságot az előre kiosztott uniós támogatások még pörgetik. A negatív következmények majd csak később jelentkeznek, első lépésben a munkaerőhiány és az infláció képében, de utána kumuláltan fognak jelentkezni az egyensúlyi feszültségek” – mondja.
Lehetnénk sikeresek, de csak piaci verseny mellett
Fotó: Wikipedia
Nem számít gazdaságpolitikai fordulatra az előző orbáni ciklusokhoz képest Bod Péter Ákos egyetemi professzor, aki szerint fordulatot az jelentene, ha a kormány a verseny felé fordulna. Erre nem lát sok esélyt, hiszen a kormányerőknek fel kellene hagyniuk az eddigi tételeikkel, hogy a tőkepiac csupa spekuláció és eltőzsdézés, vagy, hogy a külföld tőkés kizsákmányolja a magyarokat, és a legjobb, ha a politika csúcsán döntik el a folyamatokat. De mégis lesz új a gazdaságpolitikában, mivel elkerülhetetlenül diktálni fognak a meg nem oldott feladatok, egyebek között az oktatás és az egészségügy területén, az ország területi és társadalmi szétszakítottsága miatt, a súlyosbodó demográfiai helyzet nyomán. Mindezekre nem megoldás az, hogy Orbán továbbra is erősen kézben akarja tartani a gazdaságot.
De láttunk már olyat – tette hozzá a volt ipari miniszter, később jegybankelnök – hogy a szerkezeti gondokra a gyorsítás („uszkorenyije”) volt az első megoldási kísérlet.
Bod az elemzők többségéhez hasonlóan, komoly akadályokat lát az évi 4 százalékos, sőt e feletti bővülési ütem elérése útjában. A Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramból nagyon sok minden látszik – mondja, megjegyezve, hogy
„az azért nincs igazán rendjén, hogy az Európai Unió ilyen részletezésű gazdaságpolitikai tervet kap, ám a magyar választóknak semmilyen információt nem adtak április 8-a előtt”.
A konvergencia-programba beállított több éves 4 százalékot meghaladó növekedési ütem elérése nem lehetetlen, de roppant valószínűtlen. Az kellene hozzá, hogy az utóbbi néhány év rendkívül kedvező nemzetközi konjunkturális viszonyai fennmaradjanak.
Maga a kormánydokumentum továbbra is alacsony nemzetközi kamatszinttel, folyamatosan bővülő világkereskedelemmel, stabil euró-forint árfolyammal, 60 dollár alatti kőolajárral számol. Ugyanakkor a nemzetközi feszültségek éleződése nyomán már megkezdődött a nemzetközi olajár emelkedése, és a korábbi pénzügyi viszonyok elmúltával növekedésnek indultak a kamatok. A program a további évekre is kivetíti a mai erős európai növekedést, holott a gazdaságok ciklikus természete miatt elkerülhetetlenül jön bizonyos korrekció, amely nyomán lendületet veszít a növekedés. Az pedig nem világos a mai demográfiai folyamatok ismeretében, hogy
honnan jönne az 1-2 százalékos hazai foglalkoztatásbővülési ütem.
„Úgy tűnik, az államapparátus minden olyan számot beleírt a konvergenciaprogramba, amelyek megvalósulása esetén teljesülhetne Orbán nyolc évvel ezelőtti ígérete, hogy tíz éven belül egymillió munkahelyet hoznak majd létre; de a tényleges teljesüléshez az kellene, hogy tartósan dübörögjön a gazdaság, itthon maradjon a munkaerő, és százezrek kerüljenek be a magángazdaságba, hatékonyan és termelékenyen” – mutat rá Bod Péter Ákos. A FüHü-nek adott korábbi interjújában már kitért erre, mondván: „a Bajnai-kormány alatt kidolgozott foglalkoztatási akció („Út a munkához”) , majd a Fidesz 2010-es győzelme után nagy lendületet vett közmunkaprogram adekvát válasz volt az akkori helyzetre, a tartós munkanélküliség riasztóan nagy mértékére, ám ez a munkaerőpiaci megoldás elérte a korlátait, sőt, mára már a növekedést gátoló tényezővé vált. Az egyébként mobilizálhatóvá tehető negyedmillió ember döntő hányada nem tud továbblépni, és munkavállalóként belépni a munkaerőpiacra. Innováció kellene arra, hogy az így megmozgatott embereket hogyan lehet beterelni vagy a képzési rendszerbe vagy pedig a munka világába.”.
Az egymillió munkahely tíz év alatt Bod szerint ugyan elvben lehetséges, de igen kis valószínűséggel bekövetkező pálya. Bár – fűzte hozzá ironikusan – esetleg
„a Központi Statisztikai Hivatal addig oszt és szoroz, amíg meg nem lesz a bűvös egymilliós szám”.
„A célok mindenesetre egyszerűen nem reálisak, így valószínűleg most is az fog történni, ami korábban is: mást mondanak és mást csinálnak majd”” – állítja.
Az elmúlt orbáni kormányciklusok alapján nem látszik annak tényleges esélye, hogy a 4. Orbán-kormány ideológiai fordulatot elkövetve felfedezné magának a piaci versenyt, mint hajtóerőt. Pedig a verseny által kikényszerített nyomások nélkül nem várható a versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen termelékenységjavulás. Félő, hogy
folytatódik a piaci versenyt korlátozó, fékező gyakorlat, és az új technológiák és eljárások bevezetését övező szkepszis.
A közbeszerzések gyakorlata, az állami egyedi döntések sora jelzi az állami versenykorlátozás elterjedtségét. Ha ez a felfogás megváltozna, az hatalmas fordulatot jelentene, ám a kormány névsorából és Orbán megnyilatkozásaiból ilyennek jelét sem látja Bod Péter Ákos, aki úgy fogalmaz: „ez a konvergencia-program így mechanikusan kivetített vágy, ami nem ad támpontot a kormány tényleges szándékaihoz, papíron hozza ki az ideális végállapotot”.
Ugyan szombat van, de még nem teljesen jött el a hétvége, a mai ugyanis munkanap. A Konrádok ünneplik a névnapjukat, mi pedig ma is megnéztük, miről ír a nyomtatott sajtó.
Varga: Változatlanok a célok
A Világgazdaság Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédéről tudósít, aki azt mondta: a gazdaságpolitikai célok változatlanok maradnak, így a fő célok közé továbbra is az
évi 4 százalék körüli növekedés,
a stabil pénzügyi alapok fenntartása, az államadósság csökkentése, az államháztartási hiány további mérséklése, a munkanélküliség csökkentése és a teljes foglalkoztatás megvalósítása tartozik.
Még nem dőlt el, lesz-e önálló egészségügyi minisztérium
Nagy a nyüzsgés a negyedik Orbán-kormány egészségpolitikája körül, írja a Népszava. A hírek szerint sokféle koncepció készül, de még nem tudni, hogy önálló minisztériumot kap-e a terület. A lap úgy tudja, hogy
Orbán még nem döntött az új kormány végleges struktúrájáról,
és csak ezután derülhet ki, ki melyik területet irányítja majd, de a lap úgy tudja, Novák Katalin az egyik legnagyobb esélyes.
Évtizedekig utalja a pénzt a NAV
A Magyar Idők arról ír, hogy egy rövid számsor egyszeri megadásával akár
nyugdíjaskorukig minden évben pénzhez juttathatják valamelyik egyházat a magyar adófizetők.
Erre a személyi jövedelemadó új szabálya ad módot: eszerint az adóhivatal addig folyósítja az érintett adójának egy százalékát a kiválasztott egyháznak, amíg az illető meg nem változtatja a címzettet. Tavaly egymillió adófizető 4,4 milliárd forintot ajánlott fel egyházaknak, a legtöbb pénzt a katolikus, a református és az evangélikus egyház kapta.
A formálódó gazdaságpolitika középpontjában a folyamatos béremelkedések és egyfajta hitelbomba állhat a következő években. A KSH legújabb jelentése is megerősíti a bérnövekedést, de van, aki már most aggódik. A feketefoglalkoztatás pedig tavaly megugrott.
Egyre több részlet bomlik ki a következő Orbán-kormány várható gazdaságpolitikájáról. Ahogyan erről a napokban írtunk, ennek egyik egyik fontos eleme lehet az szja kulcsának leszállítása 15 százalékról 10 alá. Ezt azóta már megerősítette a miniszterelnök cselekvéseit alapvetően befolyásoló páros egyik tagja, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. (Aki egy interjúban arról is beszélt, hogy a kenyér és a liszt áfáját lehetne 5 százalékra süllyeszteni.)
A héten kiderült, hogy óriási „hitelbombát” készül kioldani a Magyar Nemzeti Bank, amelynek vezetője Matolcsy György az Orbánt segítő páros másik tagja, valójában az egész kormányzati gazdaságpolitika központi figurája 2010 óta. Eszerint a vállalati hitelállomány évente 10-15 százalékkal, a lakossági pedig 15 százalékkal növekedhet 2030-ig (utóbbinak nagy hányada a lakáspiacra kerülhetne).
Azzal számítanak, hogy
egy százaléknyi hitelnövekedés évente 0,2-0,4 százalékkal nyomja fel a gazdaságot.
A stimulált növekedés másik ága a folyamatos béremelkedés lenne. Az elmúlt két évben rendre két számjegyű ez az érték, és a februári adat is erre mutat. A KSH mai jelentése szerint a második hónapban a bruttó átlagkereset 306 500 forint volt, 11,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 203 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 212 300 forint. Az átlagkereset 11,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Az infláció 2 százalékával számolva a reálkereset 10,7 százalékkal emelkedett.
2016 novembere óta létezik egyébként egy hat évre szóló megállapodás a minimálbérről, a garantált bérminimumról és a járulékcsökkentésről a kormány és az érdekképviseletek között. Ennek keretében 2022-re 11,5 százalékos lenne a szociális hozzájárulás (szocho) mértéke. (Ez most 19,5 százalék, és négy lépésben 2-2 százalékponttal csökkenhetne.)
Ennek feltétele, hogy 2019-től a reálkereseti mutató minden évben 6 százalékkal nőjön. Ez most tehát 10 százalék felett van, de egyelőre nincs olyan elemzés (közte a jegybanké is), amely ne a mérték jelentős csökkenésével számolna, részben az infláció három százalékra kúszása miatt. A másik ok, hogy kétségesnek tűnik a két számjegyű bruttó bérnövekedés fenntartása anélkül, hogy a magyar gazdaság hatékonysága, versenyképessége ugrásszerűen növekedne. Márpedig – mint azt már hivatkozott írásunkban felidéztük – e mutatókról egyre romló elemzések látnak napvilágot jó ideje.
Mindenesetre Parragh belengette, hogy
a szocho mértékét 11,5 helyett 10 százalék alá lehetne csökkenteni
a most induló kormányzati ciklusban.
Az eléggé kétségesnek látszik, hogy az erősen az uniós támogatásoktól függő, valamint a kedvező nemzetközi „légkörtől” is támogatott magyar gazdaság növekedése ebben a szárnyaló mértékben sokáig reális lenne. Vagyis a komolyabb stimuláló pirulák valószínűleg tartalmazni fogják a nagyobb mértékű és gyorsított köztehercsökkentést is, ami viszont
sok százmilliárdos léket fog ütni a költségvetésen
(egyedül az szja 15-ről 9 százalékra csökkentése becslések szerint évente 600 milliárd körüli bevételkiesést okoz).
Az efféle gazdaságpolitikai felfogást amúgy eleve nem kedvelő Bokros Lajos mindenesetre máris veri a vészharangot, csődöt sem elképzelhetőnek tartva a tervek láttán.
Az erőltetett – bár a munkaerőhiány miatt nagyobb részt eddig inkább a piac által kikényszerített – béremelések miatt sok érintett már korábban aggódott. Mondván, nem képesek kitermelni – főleg a kisebb méretű – hazai tulajdonú cégek ezt a tehergyarapodást.
Lehet, hogy az erre adható egyik lehetséges választ jelentik azok a számok, amelyek szerint tavaly jelentősen nőtt a feketefoglalkoztatás. A Világgazdaság szerint a munkaügyi hatóság ellenőrzései során a vizsgált munkavállalók 17,11 százalékát (12 929 főt) alkalmazták feketén 2017-ben, míg 2016-ban ez az arány csak 12,73 százalék (11 982 fő) volt. Az építőiparban ellenőrzött dolgozók 47 százalékát foglalkoztatták feketén tavaly (2016-ban ez az arány 42 százalék volt) – a kiszűrt, be nem jelentett dolgozók 38 százalékát az építőiparban foglalkoztatták.
Az eddigi gazdaság- és oktatáspolitika kudarcát ismeri-e be a következő kormány, vagy csak újabb „tündérmesét” hirdetnek meg? Ugyanazok véleménye alapján, akik az eddigit is kidolgozták.
„Új irányt” hirdet a következő Orbán-kormány – nyilatkozta a kormánylapnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A Magyar Időkben megjelent írás szerint az MKIK és a Magyar Nemzeti Bank kapott felkérést arra, hogy az új parlamenti ciklus gazdaságpolitikai irányainak kijelölését segítse a piaci szereplők bevonásával.
Címszavakban Parragh mondandójának lényege az új gazdasági stratégiáról.
Célja, hogy a következő években az ország fenntartható, erősödő növekedési pályára álljon annak érdekében, hogy jelentősen csökkenjen a lemaradásunk Nyugat-Európához képest.
Alapja, hogy míg 2010-ben a válság okozta nehézségekre (a magas államadósságra, a munkanélküliségre, valamint az ország gazdaságának beindítására) kellett koncentrálni, addig mára a gazdaság stabilizálódott, de új kihívások jelentek meg.
Javaslatot tesznek egyebek mellett az újraelosztás mértékének átalakítására a költségvetés egyensúlyának megtartása mellett.
Fontos pont az állam hatékonyságának növelése. A jelenleginél is gyorsabb kereseti felzárkóztatásra van szükség, akár a 2016-ban kötött hatéves bérmegállapodás felülvizsgálatával, kibővítésével.
A jelenleginél lényegesen nagyobb hangsúlyt kell kapnia a tudás felzárkóztatásának a gazdaságban. Koncentrálni kell az ipari termelés elősegítésére is a legújabb kori digitális alapú fejlesztési stratégiákkal.
Ma már a szakemberhiány jelent kockázatot a növekedésre. A keresetek mellett kiemelt hangsúlyt kell fektetni a képzésre, valamint az élethosszon át tartó tanulás elősegítésére. Ehhez a kamara külön oktatásfejlesztési javaslatcsomagot is kidolgoz.
A gazdasági helyzet stabil, a globális környezet nem romlott, a válságon pedig már régen túljutottunk, ezért a világban végbemenő folyamatokra kell koncentrálni. Ezek közül kiemelte a tudás és a gazdaság erősebb összefonódását, amelynek alapja az igényeknek megfelelő felső- és középfokú képzési rendszer, valamint a digitalizáció.
Egyelőre csak találgatni lehet, mit tartalmaz a Parragh által említett ötven oldalas új stratégia. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy éppen azok (a kamarai elnök mellett a jegybank és ennek vezetője, Matolcsy György) kaptak felkérést az elkészítésre, akik a 2010 óta tartó kurzus egyes sarokpontjaiért is felelősek.
Matolcsy 2012 nyarán a CNN-nek adott elhíresült „tündérmesés” interjút, amelyben azokról a véleményekről, melyek szerint a gazdaságpolitika a csőd felé viszi az országot, azt válaszolta, hogy „nonszensz”, egy éven belül „a magyar tündérmese, illetve a magyar példa sikertörténet lesz”.
Ha „új” stratégia kell annak érdekében, hogy csökkenjen a lemaradás a nyugati országokhoz képest, akkor – a logika szabályai szerint –
a jelenlegi irány nem jó.
Ezt egyébként maga Matolcsy ismerte be, amikor március elején arról beszélt, hogy az idei év feladata lesz „versenyképességi fordulat” végrehajtása. Holott ez az egyik kulcsmondat, ami végigkísérte a 2010 óta érvényben lévő gazdaságpolitikát. Amint arról szintén márciusban írtunk, a 2010-es Új Széchenyi Tervben és a 2011-es Magyar Növekedési Tervben a helyenként 10-20 évre előre tekintő nagy ívű gondolatok között megannyiszor hangsúlyozzák, hogy a fejlődés alapja a magyar gazdaság teljesítményének növelése. Ahogyan egy helyütt olvasható:
“ördögi kör: gyenge versenyképesség”.
Az akkori – a gazdaságon túlmutató – nagyszabású elképzelést mutatja az alábbi, a Matolcsy által akkor vezetett Nemzetgazdasági Minisztériumban készült grafikon.
Forrás: NGM
Ugyancsak márciusban – a „mennyi idő múlva érjük utol Ausztriát?” felmelegített kérdése kapcsán – idéztük a defacto gazdasági blogban megjelent elemzést, amelyből az olvasható ki, hogy a magyar gazdaság a többi visegrádi országnál sokkal lassabban zárkózik fel az osztrákéval lényegében azonos fejlettségű némethez, és a jelenlegi ütemben 86 év alatt érné utol azt.
Több, egymástól független műhely értékelése is rendre arról számol be évek óta, hogy alapjaiban vannak gondok a magyar gazdaságpolitikával. Szintén márciusi „termés” az Európai Bizottság országjelentése. Ebben az áll, hogy Magyarország gazdasága ugyan erősödik, de az alacsony kormányzati teljesítmény miatt mégsem fejlődik a megfelelő ütemben. Magas a korrupció szintje, és gyengül a versenyképesség. A kormány a vállalása ellenére sem csökkentette a kiskeresetűek adóját, s nem sikerült a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása sem. A szegénység nem csökkent Magyarországon, még mindig az unió átlaga felett van.
Átfogó, a gazdaságra és – elsősorban – az oktatásra vonatkozó „csomagot” készített tavaly decemberben a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC), amely a hazánkban működő multinacionális cégek érdekképviseleti fóruma. Jelentésük – címe: Okos Magyarország – szinte minden fontos kérdésben éppen annak ellenkezőjét javasolja, mint amit a kormány nyolc éve tesz.
Elavult az oktatás tartalma, lexikális tudás helyett az együttműködést kéne tanítani, dupla ennyit költeni rá, az „újraiparosítás” és az összeszerelő-üzemek tévút –
írják. Az együttműködés, párbeszéd hiányát újra és újra felhozzák a HEBC-ben tömörült üzletemberek.
A kamarai elnök egyik „fő terepe” – illeszkedve a kevesebb diplomás és kevesebb gimnázium, több szakmunkás orbáni rögeszméjéhez – a „duális képzés”, mindenek előtt a vállalkozások igényeinek alárendelve. Ennek jegyében szűntek meg szinte teljesen a közismereti tárgyak a szakképzésben, s regisztráltak mostanra korábban elképzelhetetlenül sok (25 százalék) funkcionális analfabétát.
Az éppen a megidézettek, a magyarországi nagyvállalatok vezetői a HEBC-ben a duális oktatásról azt írják, hogy erre „nem a lassan, nehezen tanulóknak való képzésként tekintenek, hanem olyan munkaerőbe történő hosszú távú befektetésként, amely képes alkalmazkodni a jövő kihívásaihoz”.
Egyelőre nem világos, hogyan lesz ebből a „legújabb kori digitális alapú fejlesztés”, ha nincs teljes hátraarc. Ugyanez vonatkozik a Matolcsy-vezérelte gazdaságpolitikára a fentebbiek alapján.
Parragh bejelentette az újraelosztás mértékének átalakítását a költségvetési egyensúly fenntartása mellett. Ez is neuralgikus pontja a nyolc év történéseinek. Eddig éppenséggel tovább nyílt a jövedelmi olló a jobb módúak javára (erről és a béremelésekről is beszélt tavalyi interjúnkban Békesi László). Ennek egyik szimbóluma a lakástámogatás, szintén a nagy jövedelműek javára.
Az eddigiek alapján valószínűtlen a visszafordulás ezen az úton. Inkább elképzelhető a bérek utáni közterhek csökkentése. Erről már tavaly nyáron írt az Állami Számvevőszék.
Eszerint túladóztatják a hazai béreket, ezért ennek csökkentését javasolja az ÁSZ elnöke, Domokos László. Az úgynevezett adóék Magyarországon 48,2 százalék, ami néhány gazdag államéval vetekszik, a térség országaiban ez 5-13 százalékponttal kisebb. Az OECD-ben hazánk a harmadik legnagyobb adójú ország. Domokos szerint azonban
a gazdaság jelenleg nincs abban a helyzetben,
hogy a költségvetés kiadási oldalát csökkentse, mert sok elmaradt állami feladatot kell finanszíroznia. Ő a gazdaság fenntartható fehéredéséből származó többletbevételt fordítaná adócsökkentésre.
Bő egy hete mérlegeltük, milyen irányt vehet a kormány például a gazdaságban. Ebben vettük elő az szja egy számjegyűvé leszállításának lehetőségét, amely megfelelhet a Parragh-féle tervnek. Ez tovább szélesítené a jövedelemkülönbségeket, és valószínűleg komolyabb megszorításra is szükség lenne az évente körülbelül 600 milliárd forint kiesés pótlására.
A kisebb cégek vezetői közül sokkal kevesebben látják jónak a kormány gazdaságpolitikáját, mint négy éve. Minden negyedik gondolja úgy, hogy a kormány nem képes változtatni az alapvetően rossznak ítélt helyzeten, ez viszont csökkent 2014-hez képest.
A kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) vezetői körében nagyot zuhant azok aránya, akik szerint alapvetően jó a kormány gazdaságpolitikája, és nincs szükség változásra (2014: 42 százalék, 2018: 8 százalék), ellenben nőtt azon vélemények aránya (17-ről 50 százalékra), akik alapvetően jónak látják ugyan a követett irányt, de változtatást igényelnének – derül ki a Policy Agenda (PA) felméréséből. Szignifikánsan többen vannak azok is (2 helyett 18 százalék), akik inkább rossznak látják a helyzetet, de képesnek tartják a kormányt korrekcióra. Ezzel szemben némileg mérséklődött (39-ről 24 százalékra) azok aránya, akik alapjaiban elhibázottnak tartják a gazdaságpolitikát, és nem is látnak reményt arra, hogy a kormány tudjon ezen javítani.
Forrás: Policy Agenda
Mindezek összesítéseképpen azt láthatjuk, hogy a négy évvel ezelőttihez képest
sokkal szórtabbak, széttartóbbak az iskolai osztályozást követő értékelések.
2014-ben a legnagyobb részarányt az elégtelenek képviselték 27 százalékkal, utána (24) viszont a kiváló minősítést adók következtek, közepest pedig 22 százaléknyian adtak. Most viszont messze legvastagabb, majdnem duplaakkora (43 százalék) a 3-asra osztályozók rétege, buktatni csak 11 százalék szeretne, de a kiváló teljesítményt látók száma ötödére, 24 százalékra esett.
Az összesített értékelés ezzel pontosan ugyanakkora, 2,9-es érdemjegyet hoz ki idén, mint négy éve. Az összességében nagyobb elégedetlenségre vall a PA kkv-indexének alakulása is. A cégvezetők
jövővel kapcsolatos várakozása most 47,8 százalék, négy éve viszont 57 százalékkal csúcsot döntött.
A kkv-k irányítói körében egyaránt relatív többségben vannak a magyar gazdaság és a saját vállalkozás javulására számítók. Előbbiben 38 százalék (37 inkább romlástól fél), utóbbiban 46 százalék optimista, 16 százalék pesszimista.
Minden ilyen felmérésben nagy hangsúlyt kap a munkaerőre vonatkozó kérdés. Egy év alatt 55-ről 66 százalékra gyarapodott azok aránya, akik súlyos nehézségnek ítélik meg a munkaerő hiányát.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
„A kormány az elmúlt egy-két évben olyan költségvetési előirányzatokat fogadott el, amelyek nincsenek teljesen összhangban az uniós előírásokkal – ez az úgynevezett strukturális deficit előírás, amelynek a lényege, hogy az Unió a hiány mértékét a fenntarthatóság pályája szempontjából is korlátok közé szorítja, ezt pedig évek óta nem tartjuk be” – fejtegette 
„A jövő terhére folytatott gazdaságpolitika az összes eddigi Orbán-kormányra jellemző volt, s ez várható a negyediktől is” – véli Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese. Az eddigi Orbán kabinetek gazdaságpolitikáján végigvonul az egycentrumú magyar modell kiépítésére való törekvés, aminek lényege a független intézmények jogi és személyi függésen alapuló „bedarálása”, a piaci verseny korlátozása, a vállalati tulajdonviszonyok lojalitáson alapuló átrendezése. Ugyanakkor a gazdaságpolitika egésze nem teljesen folytonos. Például a költségvetési politika szigorában 2010-ben a retorika más volt, mint a tettek. Nem volt ugyanis igaz, amit 2010-ben a hatalomátvételkor az új kormány sulykolt a rettenetes örökölt állapotokról, az államháztartási hiányról, s hogy ők teremtették meg az egyensúlyt. Hiszen a Bajnai-kormány már egy erősen javuló gazdaságot adott át, miközben a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításával az Orbán-kormány kezdett nagy költekezésbe.
