Kezdőlap Címkék EU

Címke: EU

Kína ideküldi, a németek megveszik – innen ruházkodunk

A németek a legnagyobb felvevői a ruhaimportnak, amelynek fő szállítója Kína. A nem meglepő adat mellett azért érdekes, hogy számottevő kivitel is zajlik az EU-ból, bár háromnegyede a többi tagállamba kerül.

Tavaly 166 milliárd euró (53 ezer milliárd forint, több, mint a teljes magyar éves GDP) értékű ruha érkezett az EU-ba, amelynek 51 százaléka a közösségen kívülről származott – derül ki az Eurostat friss adatsorából. Ez öt év alatt 25 százalékos növekedés.

A németek veszik…

Noha a közvélekedés szerint a fejlett gazdaságokban jobbadán már kipusztult a ruházati ipar, a számok mégis azt mutatják, hogy nem így van. Tavaly 116 milliárd euró (37 ezer milliárd forint) értékben exportáltak ilyen cikkeket az unióból, de ennek 77 százaléka egymás közt talált vevőre. Itt 2013 óta 36 százalék a kivitel gyarapodása.

Az EU-n kívüli ruházati import első számú felvevőpiaca Németország, 2018-ban 17 millió euró értékben. Vagyis

több, mint minden ötödik eurónyi ruhatermék a közösség vezető gazdaságába került.

Őket követi Nagy-Britannia (15 százalék), Spanyolország (14) és Franciaország (12 százalék).

… a kínaiak szállítják

A nem uniós országokból érkező ruhák importja – nem meglepően – főként Kínából származott (27 milliárd euró, a behozatal 32 százaléka). Jóval lemaradva Banglades (19 százalék), Törökország (12), India (6), Kambodzsa (5), Vietnám (4), Marokkó és Pakisztán (egyaránt 3 százalék).

Az EU-s ruhaexport tehát javarészt „házon belül” zajlik. Az ezen kívüli export mezőnyét Olaszország vezeti, amely a közösségen kívüli kivitel 36 százalékát mondhatta magáénak tavaly (miközben a behozatali rangsor vége felé található 9 százalékkal). Ennek kevesebb, mint fele a németeké és a spanyoloké, a franciáké már csak 12 százalék.

Az EU pénzügyi érdekeinek védelméről

0

Az EU-ról szokás azt mondani, hogy ha állathoz hasonlítanák, vagy a fejőstehén, vagy a bűnbak kerülne szóba először. Előbbi azt is jelenti, hogy keveseknek jut eszébe, hogy az ő saját pénzét is költi az EU, és ezért épp olyan fontos ezt a pénzt jól, mint amilyen fontos belőle minél többet és minél gyorsabban elkölteni. Ugyanakkor az EU strukturális alapjainak elköltését 80%-ban a tagállami hatóságok bonyolítják le és ellenőrzik, akik utóbbiban érdekeltebbek.

A csalás és a szabálytalan felhasználás nyomán ugyan vissza kell fizetni a helytelenül elköltött összegeket, de ezek az adott országban újra felhasználhatóak. Ez logikus egyrészről, mert az ország nem veszít azon, ha hatóságai csalást vagy szabálytalanságot fedeznek fel, de ha ugyanezek a hatóságok fedezik a szabálytalankodókat vagy csalókat, azon sem veszítenek. Végül pedig, jelenleg csak a tagállamoknak van módja bűnügyi vizsgálatot lefolytatni és csak a tagállami vádhatóságok citálhatják bíróság elé az elkövetőket. Ezeknek a hatóságoknak pedig nem mindig prioritás az uniós pénzekkel elkövetett csalások vizsgálata és elítéltetése. Az OLAF ezirányú ajánlásainak kevesebb mint fele nyomán indulnak vizsgálatok. Ahol pedig a bíróságok erős állami befolyás alatt állnak, ott nagy annak a kockázata, hogy végül nem ítélik el a vétkeseket.

Az EU pénzügyi érdekeinek védelme nagyrészt az EU intézményeire hárul, pedig a tagállamok adófizetőinek pénzéről van szó. A Bizottság ellenőrzési mechanizmusai, az Európai Számvevőszék és az EU Csalás elleni hivatala, az OLAF mellett most két további megoldás van kialakulóban.

Az Európai Ügyészségről sokat lehet mostanában hallani

Végül önkéntes, úgynevezett “megerősített együttműködés” formájában alakul meg 2020-ig, és az egyes országokban végzett tevékenységének végrehajtói az adott országból delegált szakemberek lesznek az ország bűnüldöző hatóságainak támogatásával. Az Európai Ügyészség tehát már elkövetett cselekmények szankcionálását hivatott megerősíteni, olyan mértékben, ahogy a létrehozó tagállamok hajlandóak voltak megengedni.

A másik folyamatban lévő kezdeményezés az ú.n. Jogállamisági mechanizmus, amelynek szempontunkból érdekes eleme a bíróságok, illetve általában az igazságügyi rendszer függetlensége. A szankció itt akár előzetesnek is nevezhető: amennyiben egy tagállam igazságügyi rendszere nem alkalmas az EU-pénzek elcsalóinak hatékony szankcionálására, akkor csökkentik a strukturális alapoknak az adott ország rendelkezésére álló összegét. Itt csak egy kockázatra hívnám fel a figyelmet: az EU az országot bünteti a vétkesek helyett, és ezáltal mind imázsa, mind a felzárkóztatás célja csorbát szenved.

Sokkal hatékonyabb lehetne a megelőzés

Az EU saját költései területén már létezik az előzetes ellenőrzés. Az előzetesen ellenőrzendő tranzakciókat kockázatelemzés alapján választják ki, ez az ellenőrzésre fordított többletforrások hatékony felhasználását biztosítja. Miután ehhez jogosultságok is szükségesek a források mellett, csak állampolgári nyomás kényszerítheti ezt ki. Ennek többféle módja van, nem a legkönnyebb, de a legkomolyabb jogi következményekkel járó az Európai Állampolgári Kezdeményezés. Nemrég indult is egy, amely erre irányul.

Ha egy kezdeményezés eléri a legalább 1 millió aláírást (ebből legalább hét országban egy, az ország méretétől függő minimumot), a szervezőknek lehetőségük nyílik arra, hogy az Európai Parlamentben, közmeghallgatás keretében ismertessék a kezdeményezésüket, az Európai Bizottság pedig megfogalmazza és megindokolja, hogy az “Állítsuk meg az EU-s pénzek elcsalását” polgári kezdeményezésre válaszul milyen intézkedésekre fog javaslatot tenni.

Az aláírások gyűjtéséhez az Európai Bizottság egy biztonságos (a hoszting országának információbiztonsági hatósága által tanúsított) onlájn rendszert bocsát rendelkezésre. Az oldal itt található. A rendszer előnye, hogy lakóhelytől függetlenül minden európai állampolgár alá tudja írni, ki kell választani azt az országot, ahol élnek vagy amelynek állampolgárai (a szabályok országonként eltérőek) megadni az adatokat, és ez egy újabb szavazat az erős Unió mellett.

Szabó S. László

Még mindig olcsó jánosok vagyunk

A tavalyi nagy arányú emelkedéssel is a negyedik legalacsonyabb munkaerő-költségű ország vagyunk az EU-ban. Az óránkénti összes ráfordítás nálunk a 8500 forint átlag harmada.

Óriási szórást mutatnak a munkaerőre fordított óránkénti kiadások az Európai Unióban – derül ki az Eurostat adataiból. A mezőgazdaságot és a közigazgatást nem tartalmazó, a legalább 10 fős cégek körében a cégek különféle személyi juttatásait is magában foglaló számok 5,4 euró (1600 forint) és 43,5 euró (13 500 forint) között mozogtak 2018-ban. Előbbi Bulgáriáé, utóbbi Dániáé.

Ég és föld

Az átlag 27,4 euró (8500 forint) volt az Európai Unióban és 30,6 euró (9500 forint) az euróövezetben. Bulgáriát Románia és Litvánia követi, Magyarországon (9,2 euró, 2900 forint) a negyedik legolcsóbb ország a 28-ak között, bár Lettország adata (9,3 euró) lényegében ugyanennyi. Az élmezőny fényévnyi távolságban van: Dánia után Luxemburg (40,6 euró), Belgiumban (39,7), Svédországban (36,6), Hollandiában (35,9) és Franciaországban (35,8) következik.

Az óránkénti munkaerő-költség a teljes gazdaságban, euróban, kivéve mezőgazdaság és közigazgatás, 10 vagy több főt foglalkoztató cégek

Az ipari munkaerő-költségek átlaga 27,4 euró az EU-ban és 33,2 az euróövezetben. A szolgáltatásokban 27 és 29,6 volt, az építőiparban 25 és 27,6 volt tavaly. A főleg nem üzleti gazdaságban (a közigazgatás kivételével) 28,5 és 30,8 euró volt.

Az óránkénti munkaerő-költségek 2018-ban az EU-ban 2,7 százalékkal, az euróövezetben 2,2-del nőttek euróban kifejezve. Az euróövezeten belül a legnagyobb növekedést Lettországban (12,9), Litvániában (10,4), Észtországban és Szlovákiában (mindkettő 6,8) regisztrálták. Spanyolországban (1,3) és Portugáliában (1,4 százalék) volt a növekedés.

Az euróövezeten kívüli országokban a saját valutában kifejezett változást is kiszámolták, hogy kiigazítsák az árfolyammozgások hatását. Ebben a sorban a legnagyobb növekedés Romániában (13,3 százalék) és Magyarországon (9,8) volt. Legkisebb mértékben Dániában (1,9), Svédországban (2,3) és az Egyesült Királyságban (3,3%) nőttek a munkaerőre fordított kiadások.

Die Zeit – Magyarország elveszett

0

Magyarország elveszett” – ezzel a címmel közölt szokatlanul terjedelmes esszét a német liberális lap, és szerzőként Beda Magyart tüntette fel, akiről a bevezetőben közölte: ez álnév, amelyet a szerző, aki korábban a CEU-n dolgozott, azért választott, hogy védje magát és környezetét, de valódi személyazonossága a szerkesztőség számára ismert.

A szerző megállapítja: Magyarország öngyilkosságot követett el az EU ügyetlen segítségével, és a többi tehetetlen uniós tagállam szeme láttára. A demokrácia haláltánca úgy kezdődött, mint ahogyan az már egyszer lejátszódott a 20. században: az emberi jogok, sajtószabadság, az igazságszolgáltatás függetlensége, a tudomány és a művészet a politika játékává lett, a tényeket a nemzeti identitás elleni támadássá értelmezik át, a gyűlölet és a törvénysértés morális imperatívusz.

A szélsőjobb eszmék újraéledéséről az EU is tehet, mert az unió a be nem avatkozás jelszavával pénzt szivattyúz az országba, és ezzel biztosítja egy olyan politikai vezető uralmát, aki elvesztette a kapcsolatát a valósággal.

Ezzel egyben hagyja, hogy az illető lerombolja az egész országot. Hideg polgárháború folyik, és okoz egyre megbékíthetetlenebb megosztottságot. Magyarország mai állapotában jelöltként sem jöhetne számításba az uniós csatlakozásra – írta a szerző, és ecsetelte a sajtó, az emberi jogok, az igazságszolgáltatás helyzetét, a kormánypropaganda működését, valamint azt, hogy választások ugyan még vannak, és szabadok, de egészen nyilvánvalóan nem tisztességesek.

Szánalmasnak nevezi a szerző a gazdaság helyzetét: az uniós pénzekből és befektetésekből 4-5 német konszern tartja mesterségesen életben, és a közzétett adatok aligha felelnek meg a valóságnak.

Orbánnak a lefölözésen kívül nincs, és nem is volt felismerhető gazdasági terve – írta a szerző, és ismertette a gazdasági és a szegénységi adatokat. Az EU által Orbánnak átutalt heti 87 millió euró egyenesen 4-5 oligarcha zsebébe vándorol. Szól a cikk a gyülekezési szabadságot korlátozó törvényről, az állami televíziónál a télen történtekről és a közigazgatási bírósági rendszer bevezetéséről, amelyben az igazságszolgáltatás függetlenségének legvégét látja. Az ország a sajtó és a lakosság brutalizálását tekintve a harmincas évek szintjén van, csakhogy nincs baloldali mozgósítás, és – egyelőre – nincsenek napirenden a politikai gyilkosságok és letartóztatások, hacsak nem mégiscsak a kormány keze van néhány igen gyanús halálesetben – írta a szerző, és ismertette ezeket.

Orbán tevékenységének fő célja a társadalmat megosztó témák keresése, és ennek érdekében beterítette az országot a második világháború óta példátlan, fasisztoid gyűlöletkampányokkal, amelyekkel hosszabb ideje az Európai Unióból való távozást készíti elő arra az esetre, ha már nem igazán fizetődik ki számára asz uniós tagság.

Részletezi a cikk azt is, hogyan tették meg Soros Györgyöt fő ellenségképnek, és hogy milyen történelmi gyökerekhez nyúl vissza Orbán, amikor Soros, az EU és a gonosz erői – azaz a zsidók – ellen uszít. Részletesen szól a cikk a megosztottságról, arról, hogy a Fidesz és ezzel a szélsőjobb ideológia hívei az országra leselkedő halálos veszélynek tekintik a baloldali liberális címke alatt összefoglalható, heterogén és szétforgácsolódott ellenzéket, amelyhez ma már a szélsőjobb gyökerű, de időközben centristább és békülékenyebb módon fellépő Jobbik is tartozik. A Jobbik időközben rájött, hogy a Fidesztől jobbra már nem maradt levegő számára, hisz azt a teret a Fidesz tölti ki. A társadalmi táborok között a jobboldal minden egyes győzelmével mélyült a szakadék, amelynek eredete a messze múltba nyúlik vissza, amikor az idegen megszállás a „mi” és a többiek közötti megkülönböztetés mentalitását segítette elő. A másik oldalon álló árulók és a többiek ellen védekező „lázadók” közötti polarizálódás általános meglepetésre 1989 után új köntösben jelent meg: nem a demokráciáért tüntetők és a volt kommunisták, hanem a liberális és konzervatív erők között. Az egyik oldalon állnak a Horthyra hivatkozó „igaz magyarok”, akik mindenkit magyarellenesnek tekintenek, aki más véleményen van, mint ők; és ez nem csak a politikai ellenzékre vonatkozik, hanem a „baloldali liberális erőkre”, az LGBTQ közösségre, zsidókra, romákra, külföldiekre és „külföldbarát erőkre” is. Ugyanakkor a baloldal egyes részei is mélyítik a megosztottságot. A szerző itt is a történelmi gyökereket elemzi, majd megállapítja: a törvények figyelmen kívül hagyása a rafináltság jele és széles körben elfogadott, az állam kijátszása nem becstelenség, mi több, társadalmi elismertséget ad, különösen, ha az személyes előnyöket szül. Orbán és a Fidesz arisztokratikus magatartása a felsőbbrendűség érzésén nyugszik, hogy született magyarként őket nem kötik a törvények, és megbecsültségüket nem munkából és érdemekből szerzik. Vagyis: huszároknak érzik magukat, de úgy élnek, mint a betyárok.

A szerző hosszan és részletesen elemezte a Fidesz nyelvezetét, jelképeit és értékeit, és megállapítja:

a 2010-es választás óta a konzervativizmust elnyelte az orbánizmus, amelyet sem szabályok, sem törvények, sem erkölcsi parancsolatok nem tarthatnak fel.

Orbán illiberális gyűlöletretorikája villámsebesen terjedhetett, és módot adott arra, hogy jobbra tolja az EU-t, mert nagyon sokáig sem az EU, sem az Egyesült Államok, sem a nemzetközi szervezetek nem mondták fel az együttműködést a magyar kormánnyal. Csak nemrég szánta el magát az EPP a Fidesz tagságának felfüggesztésére, amelyet hazafelé diadalként propagál a kormány. A lépéssel az EPP tökéletes lehetőséget teremtett Orbánnak arra, hogy elhalaszthassa döntését, és kivárja az európai választás eredményét. Amennyiben megerősödnek a jobboldali pártok, Orbán ki fog lépni az EPP-ből, és a jobboldali tábor élére áll, ha nem, akkor a konzervativizmus megmentőjeként, újra megerősödve marad a pártcsaládban, de addig is belülről bomlasztja azt. Az általa okozott egész felfordulás azonban csak a figyelemelterelést szolgálja arról, hogy továbbra is zavartalanul sikkassza el a közpénzeket és kiélje hatalomvágyát. Nem szabad esetlegesnek tekinteni Orbán lépéseit, mert van bennük rendszer – írta a szerző, és beszámolt a CEU, valamint az MTA ügyéről, és ezek, valamint a közigazgatási bíróságok megalakításának példáján mutatta be Orbán Viktor „pávatánc” módszerét.

Rámutatott: 2018-ban Orbán belpolitikailag nem csak a választást nyerte meg, és terjeszthette ki hatalmát, propagandagépezete hatékonyságát, hanem a félelem, a gyűlölet és a verbális agresszió zavarba ejtő mértékét hozta létre. Például sem a Soros elleni kampányai, sem beszédei nem kimondottan antiszemita töltésűek, de a magyar társadalom kulturális kontextusában félreérthetetlenül megjelenik az antiszemitizmus, és a világ szemet huny efelett – írta a szerző, és az antiszemitizmus fokozódását mutató ismert adatokat hozott fel.

A „Kiút Európa számára” című fejezetben az esszé megállapította: a világra látszólag nyitott Budapest vonzó felszíne alatt egy elvérző demokrácia romjai rejlenek, és ha netán sikerülne is Orbánt holnap elzavarni, akkor is legalább két-három generációnyi idő kellene ahhoz, hogy új életre keljen az a Magyarország, amelyet a szerző és kortársai még ismertek. Talán a távoli jövőben helyrehozható lesz az a hatalmas kár, amelyet Orbán az állami intézményekben, az oktatási és egészségügyi rendszerben, a kulturális életben, színházakban, irodalomban, művészetekben, tudományokban és a kutatások terén okozott, de

a mai generációk életében már nem hozható helyre a gyűlölet, a rasszizmus, a szétrombolt társadalmi kohézió és az öntelt, pimasz gazemberség, amelyet elfogadott a társadalom.

„Ezért meg kell állapítani, hogy Magyarország elveszett. De az EU és a tagállamok még megmenekülhetnek” – írta a szerző.

Megállapítja: az EU-nak több alkalma is lett volna arra, hogy megvonja a támogatásokat, de arra hivatkozott, hogy nem avatkozik be a belügyekbe. Ha az EU kiközösítette volna Orbán Viktort, talán nagyon hamar Európa-baráttá lett volna. A gazdasági összeomlás kétségtelenül nagyon fájdalmas lett volna, de az állami intézmények legalább megmaradtak volna. A gazdaság egyelőre még botladozik, de Magyarországon mindent teljesen elölről kellene kezdeni, elölről fel kell építeni az intézményeket, a jogrendszert, a társadalmi, együttműködési és kommunikációs struktúrákat, amelyek ma mind romokban hevernek, miközben a szükséges tudást elűzték az országból, vagy nyugdíjazták. Ma már késő ahhoz, hogy az uniós pénzek megvonása hatással legyen, mert Orbán uralmi rendszerre kevesebb forrással is működőképes és fenn tudja tartani magát, különösen, ha a német iparral az EU-tól függetlenül is meg tudja kötni az alkuit.

Nem kell az ellenzék irányváltásától tartania, és attól sem, hogy az általa kialakított véleménymonopólium körülményei között tudatváltozás következne be. „Így Magyarország a széthullás felé sodródik. Ennek ellenére azonban segítene, ha az EU legalább a pénzmegvonás forgatókönyvével szorítaná sarokba Orbánt. Ez lehetővé tenné az unió számára, hogy ellenőrzése alá vonja a pénzfolyamokat, és Magyarországon uniós hatóságot hozzon létre a pénzügyek, valamint a megrendelések kiadásának ellenőrzésére, továbbá, hogy kialakítson egy uniós bíróságot, amely gondoskodik arról, hogy az ország tartsa magát az uniós alapjoghoz. És nem utolsó sorban indíthatna egy szabad tévé- és rádióadót, hogy ellássa a lakosságot független híradással. Még jobb lenne, ha az EU felhagyna azzal, hogy Magyarországot továbbra is demokráciának tekintse, és annak bizonygatásával, hogy ez nem diktatúra. Az EU intézményei és az egyes tagállamok kitartanak meggyőződésük mellett, hogy egy demokrácia meg tudja védeni önmagát. Pedig már régen nyilvánvaló, hogy nincs gyengébb államforma a demokráciánál, amelyben mindenki indulhat politikai tisztségért.

Tény, hogy a demokráciának ez a gyengéje egyben nagy ereje is, mert a rendszer viszonylag gyors korrekcióit teszi lehetővé. Ám csak a történelmi visszapillantás teszi lehetővé annak felismerését, hogy egy demokrácia elérkezett-e, és ha igen, mikor érkezett el ahhoz a ponthoz, ahol elkezdődik önrombolása.

Ideje a jó példaképekre hivatkozni, és megtanulni, hogyan működik az ellenállás, és hogyan kell harcolni a felvilágosodásért, az emberi jogokért, a parlamenti vitákért és a nemzetközi együttműködésért. Itt az ideje, hogy az emberi jogokról szóló diplomáciai tárgyalások helyett, amelyek úgy tesznek, mintha az ilyen értékek alku tárgyát képezhetik, mindenki komolyan vegye a hatalomsóvár, vérszomjas, tekintélyelvű politikusokat. Az Európai Unió egy jelentékeny részén a szélsőjobboldaliak már magukhoz ragadták a nyilvános diskurzust, de a többség még az egységes, toleráns és együttműködésre épülő Európa mellett van. Még – figyelmeztetett a szerző.

Ara-Kovács Attila

Blomberg: Čaputova Szlovákia első női elnöke

0

Zuzana Čaputova EU-párti, korrupció-ellenes jogász megválasztása Szlovákia államfőjévé csapást mért a nacionalista, Európa-szkeptikus politikai erőkre, amelyek át akarták alakítani a tömb működését.

Miközben a lengyel és olasz jobboldali vezetők a májusi európai választás előtt felkelést szerveznek a további integráció és a befogadó politika ellen, Čaputova győzelme azt jelzi, hogy – legalábbis ebben a kicsi országban, amely az euró-övezethez tartozik – erős támogatásnak örvendenek a tömb liberális, demokratikus értékei, és az emberekben felgyülemlett a düh a berendezkedett pártokkal szemben, amelyekről úgy látják, hogy elvesztették a kapcsolatot a közemberekkel. Čaputova nem utolsó sorban egy oknyomozó újságíró és jegyese meggyilkolása keltette düh hullámán lovagolva jutott az elnöki tisztségbe: a kettős gyilkosság az országban a vasfüggöny leomlása óta a legnagyobb kormányellenes tüntetéseket váltotta ki. Győzelme ellentétben áll a Lengyelországban és Magyarországon tért hódító nacionalizmussal.

Noha Szlovákiában az elnöki tisztség többnyire ceremoniális, de kulcsszerepe van a kormányalakítási megbízások kiadásában, valamint a bírák és más tisztségviselők kinevezésében. Az Európai Unió több mint egy évtizede a migránsoktól Görögországig és a brexitig különböző válságok kezelésével küzd, és ezt egy olyan vezetési struktúrával teszi, amelyet azzal vádolnak, hogy túlságosan beavatkozik a nemzeti érdekekbe, és egyben nincs elég hatalma ahhoz, hogy rendbe hozza a dolgokat.

A zűrzavarból tőkét kovácsoló populista pártok azt remélik, hogy a májusi választáson legalábbis meg tudják fékezni a mélyebb együttműködéshez vezető folyamatot, és több mozgásteret tudnak biztosítani a tömb jogállamisági normáitól eltérő politika folytatásához. A cikk idézte, hogy a Bloomberg Economics kutatása szerint a világ 20 legbefolyásosabb gazdasága közül 68 százalék populista vezetők, vagy nem demokratikus rezsimek ellenőrzése alatt áll, és ez éppen háromszor annyi, mint három évvel ezelőtt. Ugyanakkor vannak arra utaló jelek, hogy némely országban ez ellen fellépnek a szavazók, akik ugyan elégedetlenek a hagyományos pártokkal, de nem akarnak lemondani azokról az előnyökről, amelyeket az EU nyújt: a viszonylagos prosperitásról, a vízum nélküli munkavállalási és utazási lehetőségről. Egy friss felmérés azt mutatja, hogy az Európai Parlament két legnagyobb szövetsége csökkentette a korábban prognosztizált szavazatvesztést. Szlovákia szomszédságában felfüggesztették a nacionalista zászlóvivő Orbán Viktor pártjának tagságát az EPP-ben, míg Lengyelországban a PiS a felmérések szerint azért küzd, hogy megőrizze vezetését az EU-párti ellenzékkel szemben.

Lukáš Kovanda, a Cseh Alap elnevezésű, prágai székhelyű befektetési csoport elnöke kijelentette: „Čaputova minden, ami Orbán nem, és nem a szlovák establishment-ellenes erők fogják meghatározni az ország irányát”. Čaputova győzelme csapást mér a Smer pártra is a jövőre esedékes általános választás előtt. Robert Fico, a párt vezetője, háromszoros miniszterelnök Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolása nyomán már korábban kénytelen volt lemondani. Kuciak a kormány tisztségviselői és bűnözők közötti kapcsolatokról írt. A párt a gazdasági növekedést kihasználva kormányzott, de nem vette fel a harcot a korrupció ellen. Ez kárára vált jelöltjének, Maroš Šefčovičnak, és javára volt Čaputovának, aki egy illegális szemétlerakó elleni harcával vált ismertté: a szemétlerakó ahhoz az üzletemberhez köthető, akit a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolnak. Čaputova emellett nyíltan támogatja a melegek jogait, ebben a túlnyomórészt katolikus országában. „Azt hihettük, hogy a tisztesség a politikában csak az értelmiségiek számára téma, de most látjuk, hogy ez az, amit sok ember akart” – mondta.

Ara-Kovács Attila

Esély Európa számára

0

Manfred Weber, aki az Európai Bizottság elnöke lehet a májusi választásokat követően, Kína növekvő szerepéről nyilatkozott a Die Weltnek Hszi Csinping elnök nemrég véget ért európai útja kapcsán.

Weber: az USA és Kína kereskedelmi háborúja esély Európa számára

A kínai államfő Olaszországban olyan egyezményt írt alá, mely lehetővé teszi a kínaiaknak, hogy kulcs pozíciókat foglaljanak el az olasz gazdaságban. Manfred Weber szerint korlátozni kellene a kínaiak lehetőségeit az európai infrastruktúra felvásárlásában. A bajor politikus, aki Jean-Claude Juncker utóda szeretne lenni, arra célzott, hogy Görögországban a kínaiak megszerezték Pireusz kikötőjét, ahonnan eláraszthatják áruikkal egész Európát.

Két irányzat van Európában a kínaiak előrenyomulásával kapcsolatban: az egyik egységes uniós fellépést akar. Ide tartozik Macron francia elnök vagy Manfred Weber. A másik irányzat olyan európai államokból áll, melyek örülnek minden kínai befektetésnek, mert óriási szükségük van külföldi pénzekre. Ide tartozik Görögország, Itália és a közép-kelet európai uniós tagállamok többsége – köztük Magyarország is. Amikor a magyar miniszterelnököt arról faggatták, hogy honnan lesz pénz, ha az Európai Unió bekeményít, akkor Orbán Viktor azt válaszolta: a kínaiaktól!

Az USA és Kína kereskedelmi háborúja felértékeli az EU-t

Ezt hangsúlyozza Manfred Weber a Die Weltben. Az uniónak ki kell használnia azt a lehetőséget, hogy a globális gazdaság két főszereplője jelenleg harcban áll egymással. Ebből politikai előnyt lehet kovácsolni – állítja Manfred Weber. Arra célzott, hogy április elején Brüsszelben gazdasági csúcstalálkozón vitatják meg az Európai Unió és Kína kapcsolatait. Ha az európaiak képesek lesznek egységesen fellépni, akkor nyilván előnyösebb tárgyalási pozícióra számíthatnak mint hogyha külön-külön tárgyalnának az 1,4 milliárd lakosú Kínával. Peking viszont érthető módon igyekszik kihasználni azt, hogy az Európai Unió 28 tagállamában az elitek különbözőképpen ítélik meg a helyzetet. Az egységes európai fellépést a különböző érdekek miatt már most sem könnyű biztosítani, de minden bizonnyal még nehezebb lesz akkor amikor Weber az Európai Bizottság élére kerülhet, mert a májusi választások eredményeképp aligha alakul ki szilárd döntésképes többség az Európai Parlamentben.

Sophia-művelet leállítva

Európa esélye az egység, mindegy minek hívjuk, uniónak, egyesült államoknak vagy egyszerűen Európának.

Az EU leállítja a Földközi-tengeren a Sophia-műveletet, noha az idáig csaknem 50 ezer embert mentett meg a vízbefulladástól. Pedig minden nemzetnek jogi és erkölcsi kötelessége, hogy kimentse a tengeren bajbajutott embereket. A Sophia látványosan jelenítette meg az európai egységet, egyben hatékony módszer volt a példátlan menekültválság kezelésére. A többieknek azután segíteniük kellett volna a déli államoknak, ám erre csak a németek és a svédek voltak hajlandóak, a magyarok, lengyelek és csehek egyszerűen visszautasították még az igen minimális kvótát is. De nem tündököltek a franciák sem. Az olasz kormány leállította minden menekült befogadását, így maradt a program beszüntetése, ahelyett, hogy a tagállamok megállapodtak volna: megosztják a költségeket, együtt dolgozzák fel a kérelmeket, illetve elosztják a befogadott menekülteket.

A Frontex ügyében megfigyelhető huzavona példaszerűen illusztrálja: kudarcot vallott az unió menedékpolitikájának reformja. Állítólag az egyik legfontosabb témáról, a külső határok védelméről van szó. Az egyetértés hiánya miatt felfüggesztik a hivatalosan az embercsempész-hálózatok felderítését végző hajók járőrözését. A misszió így a légi támogatásra, a líbiai parti őrség kiképzésére és a Líbiával szembeni fegyverembargó betartásának ellenőrzésére korlátozódik – mondta a szóvivő. “Világos, hogy tengeri erők nélkül nem lehet teljes körűen végrehajtani a misszió mandátumát” – fogalmazott egy illetékes.

Ennek ellenére csak 2027-re töltik fel 10 ezer emberrel a határőrizeti erőket. Néhány tagállamnak “túl gyors” volt a Bizottság által javasolt tempó. Így az embercsempészek nyugodtak lehetnek, van idejük kidolgozni a megfelelő üzleti modellt, hogy tovább működtethessék jövedelmező vállalkozásukat: az embercsempészetet.  Ráadásul a mostani döntés nem ér semmit, ha nem határozzák meg, hogy mi legyen a menedékérőkkel. Ki az illetékes, hová küldjék ezeket az embereket? Igaza van Macronnak: „Schengen ára a menedékkérők befogadása”. Ha valaki fenn akarja tartani a szabad mozgást, mint Magyarország és Lengyelország is, akkor az nem vonhatja ki magát állandóan a közös felelősségből, ha a migránsok befogadásáról van szó.

Magyarul, ha Európa meg akarja oldani egyre sűrűsödő gondjait a májusi választás után – bármi is legyen az eredmény –, olyan döntési mechanizmusokat kell életbe léptetni, ami a sorból kilógókat képes rövid úton szankcionálni és az egység útjára visszaterelni.

Menekültválság 2015

Ezt az írásomat 2015. szeptemberében követtem el, a Bécsi Napló felkérésére. A lap (jogosan) túl hosszúnak találta, ezért a megjelenésre szánt cikket rendesen meg kellett rövidítenem. Most (2019. március) találtam rá az eredeti (tényleg hosszú) írásomra, ami ma is megállja a helyét, aktualitásából alig vesztett. Sőt, remek háttérnek tűnik a mai európai folyamatok jobb megértéséhez.

Menekültválság. Nem. Ez Európa, pontosabban az EU válsága. Most jöttek elő működési rendszerének hiányosságai. A gazdag nyugati és a szegény keleti tagállamok közti különbség, valamint a szervezeti egység hiányai. Az EU nem egy államszövetség, mint például az USA, Kanada, India, Ausztrália, Brazília, vagy Európában az NSZK és Ausztria. A szövetségi államrendszerben központi feladat a honvédelem, a határőrizet, a bűnüldözés, stb. Az országhatár védelméért a központi (szövetségi) kormány felel, nem pedig a határmenti tartomány, vagy tagállam.

Be kell látni, az EU ma is az a gazdasági közösség, amelynek alapját Nyugat-Európa a hidegháború idején tette le a győztes (nyugati) szövetségesek oltalma alatt. Ennek történelmi háttere a múlt század 20-as éveire, a Versailles-i békediktátum utáni időkre vezethető vissza, amikor Köln polgármestere (dr. Adenauer) elképzelte, ha kontinentális Európa két legnagyobb lélekszámú (német és francia) lakossága hasonló gazdasági szinten él, akkor eltűnik az irigység, egymás gyűlölete, és nem lesz többé háború (Nyugat-) Európában.

Az atomtöltetű rakéták árnyékában reményteljes gazdasági fejlődésnek indult Nyugat-Európa. Az EGK (Európai Gazdasági Közösség) szigorú feltételek alapján vette fel tagjait, azok csak bizonyos gazdasági szint elérése után csatlakozhattak. A nemzetközi és politikai helyzet 1989-re gyökeresen megváltozott. A „falak”, a határzárak felszámolása új helyzetet teremtett. Félő volt, hogy a szovjet által (legalább) 40 éve elnyomott, a nyugatinál lényegesen rosszabb körülmények között élők egyszer csak tömegesen elindulnak a jobb élet reményében. Ezért gyorsan kellett cselekedni.

A legjobb megoldásnak a „kétsebességű” Európa tűnt. Ezt kimondatlanul is az euró bevezetése (2002) jelezte. Az 1993-ban (Maastrich-i szerződés) EU-nak átkeresztelt laza politikai szövetség hosszú tárgyalások után 2004-ben (látszólag) keblére ölelte a volt szoc. országokat, miközben a „teljesjogú tagsághoz” bizonyos gazdasági szint elérését tűzte ki.

Trump kereskedelmi háborúját a világ ellen Magyarország is nagyon megszívhatja

0

Ez derül ki a Eurofound közgazdászainak modelljéből, melyben azt vizsgálták: a büntető vámok hogyan befolyásolják a gazdasági növekedést és a foglalkoztatottságot a világ országaiban.

A legrosszabbul az Európai Unió tagállamai és Kína járhatnak, ahol lényegesen kisebb lehet a GDP és a foglalkoztatottság mint abban az esetben, ha a világkereskedelemben fennmaradnak az alacsony vámok. Minél nyitottabb egy gazdaság a világra, annál rosszabbul járhat. Különösen akkor, ha kereskedelmi többlete van mint Németországnak, Hollandiának vagy épp Magyarországnak. A Eurofound modellje szerint ez a három állam veszítene a legtöbbet a kereskedelmi háborúskodásból.

Magyarország -2 százalék

Ha Donald Trump folytatja a vámok bevezetését illetve a fenyegetőzést, akkor ez komoly mínuszt jelentene Hollandiának (-2,1), Magyarországnak (-2) és Németországnak (-1,9) a GDP arányában 2030-ban. A protekcionizmus kínos következményeit tehát a magyar gazdaság is komolyan megérezné.

A foglalkoztatottságban -0,3 százalék lenne a hatás az EU-ban

Vagyis a negatív következmények a foglalkoztatottságban kevésbé látványosak, de mindenképp fennállnak. Ha ugyanis például Trumpnak sikerül korlátoznia a németek autóexportját az Egyesült Államokba, akkor annak negatív hatását azok az uniós államok is megérzik, ahol sok német összeszerelő üzem működik (Magyarország, Szlovákia, Lengyelország stb.)

Trump és a visegrádiak

Miközben tehát Trump politikáját a visegrádi államok sokkal nagyobb jóindulattal nézik, mint a nyugat-európaiak, a kínos gazdasági következmények őket éppúgy sújthatják. Sőt, talán még jobban, mert a német autógyárak jóval nagyobb szerepet játszanak ezeknek a kis országoknak a gazdaságában, mint magában Németországban.

Összefog-e az EU és Kína az USA ellen?

Pekingben ezt javasolják arra hivatkozva, hogy Trump America First protekcionista gazdaságpolitikája épp e két gazdasági nagyhatalomnak a legkellemetlenebb. A Huawei-ügy világos teszt: az USA meg akarja akadályozni, hogy a kínaiak exportálják Európába a maguk ötödik generációs technológiáját. Mike Pompeo külügyminiszter ezért járt nemrég Európában. Trump küldöttje jött, látott és vesztett. Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt közölte vele, hogy csak Berlin és Párizs politikáját követjük, amikor együttműködünk a Huaweijel.

Trump a tűzzel játszik, mert tíz éve nem volt ilyen nagy az USA kereskedelmi deficitje, mint most. Vagyis miközben megsértette legfontosabb partnereinek érdekeit, a célját egyáltalán nem érte el, mert Amerikának nem sikerült csökkentenie a kereskedelmi mérleg hiányát. Ehelyett az negatív rekordot döntött. A Eurofound tanulmányából kitűnik : a protekcionizmus negatív következményei meglehetősen világosak, ám a haszna annál kevésbé. Jól tulajdonképp senki sem jár, de a legrosszabb azokkal történik, akik a legsikeresebbek a globális kereskedelemben mint Kína, Németország, Hollandia vagy – a maga szintjén – Magyarország.

Elitellenes elitek

Bonyolult képlet lett mára Európa, nagyon is bonyolult, és minden jel szerint a közelgő tényleges Brexit és az EP-választások egyáltalán nem fogják egyszerűsíteni a mátrixot, ami szerint nem a föderalizálódás, hanem a szétesés irányába halad a kontinens.

Az EU elvesztette dinamikáját, elvesztette polgárai “hitét”, bizalmát és elkötelezettségét a közösnek vélt/mondott értékek mellett, az egységes Európa-gondolat és a békés integrálódás távlatát. Akárhogyan ítéljük meg a dolgot, akárhány irányban és akárhány nézőpontból keressük a “bűnösöket”, a negatív forgatókönyv szerzőit, a sokszintű krízis okait, oda fogunk jutni, hogy az újra megerősödő TÖRZSI MORÁL nagyon is történelemalakító tényező, és az fogja a bukást okozni.

A sokféle válság központi szereplőjének a populista politikusok tűnnek, viszont a másféle – gazdasági, kulturális, tudományos-szakmai, stb. – elitek szerepe egyáltalán nem elhanyagolható a krízis kialakulásában.

Mert az európai gazdasági, kulturális/tudományos, vagy szakértői elitek nem voltak képesek egy pozitív és távlatos kezdeményezést, amilyen az egységes és békés, valamint jóléti EU volt, fenntartani, elfogadtatni. Szó sincs arról, hogy egyszerű lenne egy “közös európai kultúrát” kialakítani, a szónak az antropológiában használatos értelmében, valami olyant létrehozni, ami képes nemzetek/etnikumok fölötti szolidaritást, és először gazdasági, majd politikai/intézményes, azután pedig társadalmi kohéziót és integrálódást közös alapon fönntartani. Az européer elit csupán a bővítés dinamikájára, egy pozitív utópia, de mégiscsak utópia – az Egyesült Európai Államok – jövőbe vetített, föltételezetten, önmagában megálló képzetére akarta bízni az integrációt, és ez illúziónak bizonyult. Bebizonyosodott, hogy nem mindenki – sőt, a többség egyáltalán nem – nyitott arra a projektre és projekcióra, melyet az egységes EU-imidzsét fölmutatva, mintegy önmagát beteljesítő víziót véltek, magától előállni, az elitek.

Úgyhogy a mai Európa nemcsak populista politikusok játékszere, a brexiteseké, a putyinista Orbáné, az autokrata Kaczynskié, vagy a demagóg Salvinié, és társaik hosszan sorolhatók, hanem a bukott “elitek temetője” is.

Igen, Európa története ismét a bukott elitek története, az elitek elbukták azt a kihívást, melyet az integrálódás jelentett, és ezért nem csak a populista (bal vagy jobboldali) politikai eliteket, hanem a tehetetlen értelmiségieket is történelmi felelősség terheli. Ők ugyanis nem tették meg azt, amit a kontinens társadalmai, mintegy magától értetődően elvártak tőlük, az EURÓPAI SZELLEM elterjesztését és elfogadtatását. Nem voltak képesek (esetleg föl sem vállalták) bizalmat kiépíteni az új intézményes struktúrák, a közösen építgetett épület körül, legitimálni az EU-s integrációt. Nagyon leegyszerűsítve, és zárójelbe téve azokat a lényegi vitákat, melyek az értelmiségi elittel kapcsolatosak, szempontomból legyen itt elég megjegyezni: az értelmiségi elitnek (az “írástudóknak”, hogy egy a viták során használt fogalmat fölemlegessek) a feladata, az ÁLTALÁNOS MORÁL, az egyetemes értékek nevében való föllépés, a részleges értékekből fölépülő, az emberiség szempontjait követő általános ethosz, divatos kifejezéssel promója.

Az a krízis, amely mára már az EU egységét, magyarán A létét fenyegeti nemcsak a demagóg politikusok, hanem az elitek (vagy K-K-Európában a “féltudású elit”? – ahogy Orbán Krisztián a fogalmat használja) tehetetlenségének a következménye is.

Hiszen nyilvánvalóan arra a bizonytalanságra és “bábeli zűrzavarra” játszanak rá az új populista, etno/nacionalista, és szélsőjobboldali, stb., mozgalmak, melyet az értelmiségi elit fönntartott. Arra a képtelenségre, hogy az elit nem tudta közérthetően megnevezni a közös értékeket – mindenekelőtt az EURÓPAI BÉKÉT, melyet az integráció lehetővé tesz és megvéd. És ha mégis közös értékekről beszélt, mint liberális demokrácia, emberi jogok, illetve jogállamiság, stb., képtelen volt lefordítani, érthetővé tenni a köznép számára, és végül elfogadtatni azt. Nem elég törvénykezni, a törvények általános szellemét általános ethosszal kell megerősíteni. És ez az értelmiségiek, az alkotók, a véleményformálók és influencerek legfontosabb feladata: legitimálni a jogi-intézményes rendszert, megtámogatni/elfogadtatni/megszerettetni a közös építményt.

Ennek elmulasztása mellett a törzsi morál megerősödése, reneszánsza, várható volt. Más kérdés, hogy szószólói maguk is együtt fognak bukni az EU-val, az elitek történelmi sírja közös, és talán az sem lesz ki virágot szórna a közös sírra. Egyáltalán nem azt akarom mondani a fentiekben, hogy a felelősség az EU-krízisért egyenlően oszlana meg, a populista politikai- és a tehetetlen értelmiségi elitek között: az egyik a fő előidézője a válságnak, a másik csak passzív aktorkodás. Mulasztása, hogy “nem orvosolta” azokat a bajokat, melyek nem ma kezdődtek, de amelyek kihasználásával a populista politikusok hatalomhoz jutottak. És ebben elöljárók az EU-ban a putyinista Orbán és tsai.

Miközben arról folyik most – Manfred Weber, minden bizonnyal következő EB-elnök, főszereplésével – álvita, hogy rúgja-e ki a Fideszt az EPP, a rossz már rég elkövettetett. És megjavíthatatlan az a mulasztás, amit a konzervatív pártcsalád elkövetett. Lassan oda jut az EPP, hogy itt nem Orbán menesztése a tét, hanem az, hogy egyáltalán, megmarad-e még a frakció, és lesz-e a legnagyobb pártcsalád az EP-ben?

Hogyan értelmezhető az, hogy nem az elkövető kell védekezzen/ magyarázkodjon az ellene fölhozott vádak miatt, hanem a “vádló” kér kihallgatást a vádlott otthonában (házhoz megy a pofonért), Weber nem erélyesen lép föl és fenyegeti Orbánt, hanem könyörög neki, engedményeket kér (és bizonyára még előnyökkel is kecsegtet), hogy ne hagyja el a frakciót, melyet megosztott, megalázott, mely ellen gyűlölet-kampányolt, stb.

Orbán majdnem meggyőzte a teljes európai politikai “felvilágot”, hogy Juncker megalkuvó (már a karaktergyilkosság személyes vonatkozását ne is írjam ide), és nem elég határozott, viszont Weber vizet sem vihet neki, amikor nagyon a populisták szájíze szerint játszik. Juncker EB-elnöksége utolsó órájában – amennyiben sikerül kompromisszumos megoldást találni a Brexitre, és erre most éppen van remény – egyféle hősként fog távozni, más kérdés, hogy csak a mellékes áldozatok csökkentésében jeleskedett. Weber, nem elég, hogy szélsőjobbra nyit, de orbáni ihletésre, és lényegében Putyin elvárásának és taktikájának megfelelően, választások előtt, minden valószínűség szerint, szétveri saját frakcióját. És nemcsak a “német ipari érdek” (tehát egy törzsi morál alapján konstruált képzeletben létező közösség értékrendje) a ludas Orbán EPP-ben való megtartásában (ami szemlátomást körvonalazódik), hanem egy újabb árulás, immár az EU közös értékrendje mellett, a konzervatív-keresztény-demokrata pártok értékrendjének a beáldozása is megtörténik.

De ne feledkezzünk meg az S&P frakcióról és Frans Timmermans hasonlóan engedékeny magatartásáról Dragneaval és tsaival szemben, ami viszont a szocialista frakciót fenyegeti, és ugyanez a krízis őrli a Guy Verhofstad vezette európai ALDE-t a román „partnerével”, Tăriceanuval kapcsolatban, aki szintén orbáni-putyini fordulatot vett. Nem állítom, hogy az itteni euroszkeptikus (lényegében orbánista-putyinista), populista politikusok hasonlóan tehetségesen dolgoznának az EU szétverésén, mint a budapesti romboló kiskirály, és hatalmuk sem akkora, mint Orbánnak, de kétségtelenül átálltak és követik az irányt, „ahogy lehet”, lépésről-lépésre. És ehhez csatlakoztak a Fidesz itteni fiókpártjai, az EU-ellenes hang képviselői, a rommagyar közösség irányában. Számomra úgy tűnik, ha Manfred Webert választják meg következő EB-elnöknek, az könnyen az utolsó mandátum lehet ezen a poszton, az EU-nak nem marad már következő öt éve. És hadd jegyezzem meg végül, hogy Kelemen Hunor, a Fidesz itteni fiókpártjának vezére, Josephe Daulhoz – az EPP elnökéhez – „levelét megírta”, amiben nem nagy meglepetésre arról beszél, hogy ellenzi a Fidesz kizárását, mert : ”… elmondtam, hogy Orbán Viktor, a Fidesz nem hajította a szemétbe (sic! – miért megtehette volna?) az EPP, az unió, az alapító atyák értékeit, nem EU-ellenes (holott vállaltan az – félős, hogy ezzel még megsérti Orbánt!), éppen ezért semmi nem indokolja a kizárását”. Lényegében – egyfajta poszt-modern jobbágy pozícióból, az underdog-helyzetéből, ő már „lement kutyába”, ahogy ex-spindoktora ajánlotta, és valószínű ott is fog maradni – azt üzeni Kelemen, hogy a rommagyarság érdeke az EU szétverése, és ez nem több és nem kevesebb, mint a „kisebbségi-ügy” elárulása, illetve egy populista-alt-right oltáron való föláldozása. Hát ezt támogatja az a rommagyar elit, mely ezt „képviseli”, vagy csak sunyít és érdekből/félszből, gyávaságból asszisztál. Így aztán egy elitellenes elit vezet nemcsak Magyarországon, vagy félig-meddig Bukarestben, hanem beállt a sorba a rommagyar elit is, és büszkén menetel a zsákutcában. Csakhogy mi – kisebbségi helyzetünknél fogva – hamarabb beleütközünk a falba, mint akiket utánozni próbál az elitellenes politikai elit, koppanásunk is fájdalmasabb lesz, mint vezéreink idolumainak, visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el. Ma a kisebbik rossz talán, ha a Fidesz-fiókpárt nem éri el az 5%-os küszöböt a közelgő EP választásokon. Mert egy valamely szélsőséges, EU ellenes alt right frakcióban ülő, és Orbánnak bólogató képviselet a rosszabb: egy jogokat követelő, szavakban kisebbségi jogérvényesítést követő formáció számára, egyenesen megalázó (már, ha valaki nem vágyakozik programatikusan az underdog szerepre). És persze térdre kényszerít egy jobb sorsra érdemes kisebbségi társadalmat.

FRISS HÍREK

Gulyás: nem ...

Putyin áll a...

A totális fe...

Tüntetés a h...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK