Kezdőlap Címkék értelmiség

Címke: értelmiség

Jelzők zűrzavarában – Diplomáciai jegyzet

“Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy valótlan tartalmát – merthogy ezen a nívón nem az akadémiákon zajlanak a viták, hanem a kocsmákban. S ha ez így van, akkor sok minden sejthető, sőt elmondható nem csak Orbán eredendő szándékairól, de arról az »értelmiségi« körről is, mely – a produkció végén – ovációk közepette vetette magát Orbán Viktor lábai elé.” – ezzel az antrée-val kezdi Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.

Úgy tűnik, egy-egy újabb „hegyibeszéd” elmondásához Orbán Viktornak már túl szűknek bizonyul Tusnádfűrdő, vagy kevésnek az évi egy alkalom. Legutóbb a populizmus „legjobb” hagyományainak jegyében fogalmazta meg az általa vélt szöges ellentétet a keresztényi és a liberális szabadságfelfogás között. A Fidesz politikai kommunikációjában ennyi számít újnak, az alkalmazott módszerek viszont maradtak a régiek. Összekapcsolni néhány nem mindennapi fogalmat, majd úgy értelmezni őket, hogy az kellőképpen igazodjon az aluljáró-filozófiák szokványos színvonalához. Vagyis, amint azt Karinthy örökbecsű módon megkomponálta:

„Nincsen benne semmi, ámde / az legalább érthető.”

Orbán most azt szeretné elhitetni népével, hogy a mögöttük álló másfél évszázadban a nyugati társadalmak megfeledkeztek a keresztényiségről, helyette mindenütt a liberalizmust emelték piedesztálra. A hajdani népi-, majd szocialista demokráciák fosztójelzőihez így emeltetett fel pár éve az illiberalizmus fogalma, most pedig a liberalizmus szabadsága helyébe annak – a fideszes propagandagépezet által vizionált – keresztény ellenpárja.

Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg mindennek valós vagy valótlan tartalmát – merthogy ezen a nívón nem az akadémiákon zajlanak a viták, hanem a kocsmákban, legjobb esetben a kávéházak lazább óráiban. S ha ez így van, akkor sok minden sejthető, sőt elmondható nem csak Orbán eredendő szándékairól, melyek jegyében megosztani kívánta kusza gondolatait hallgatóságával, hanem arról az „értelmiségi” körről is, mely – a produkció végén – ovációk közepette vetette magát Orbán Viktor lábai elé.

Annyit persze érdemes megjegyezni, immáron Orbán Viktor fejtegetéseitől teljességgel függetlenül: a kereszténység eszmetörténetének legkiválóbb ismerői számára nem kétséges, az elmúlt kétezer esztendőben egységes keresztényi szabadságeszme sohasem létezett.

Voltak értelmezések, melyeket különféle keresztény irányzatok elfogadtak vagy vitattak. Érthető módon a legélesebb ellentétek akkor mutatkoztak, amikor a reformáció szembefordult a hagyományos katolicizmussal, ám az azt követő humanizmus végül megállapodott egy olyan szabadság-felfogásban, mely megalapozta először a felvilágosodást, majd pedig annak örökösét, magát a liberalizmust.

Már ennyiből is látszik, a keresztény és a liberális szabadságfogalom nem, hogy ellentétes lenne, de ez utóbbit értelemszerűen az előbbi szülte. Az sem véletlen, hogy a demokratikus társadalmakban intézményesülten létező szabadság, és ehhez kapcsolódóan az emberi jogok, csak ott létezhetnek, ahol hasonló folyamatok lezajlottak, nem feltétlenül keresztényi, de minden esetben felvilágosult és liberális jelleggel.

Minden olyan próbálkozás, mely kijátszani akarja a keresztényit a liberálissal, s a liberálist a keresztényivel szemben, egyértelmű és agresszív kísérletnek bizonyul, hogy a jelzők zűrzavarában maga a szabadság végképp semmivé váljon.

A fogalmak felhígítása – vagy relativizálása – így vezet el az eszmék s végül az értékek teljes pusztulásához. George Orwell klasszikus regénye mutatta meg a legjobban, hogyan semmisül meg a szabadság, ha azt önfeladásként fogalmazzák újra. És a tudás, ha abból kitiltják a kételyt.

Orbán üzenete ez esetben sem rejtett mást, mint öt évvel ezelőtt Tusványoson: akkor a liberalizmus szellemét tiltotta ki a Fidesz táborából, s ezzel megerősítette bennük a demokrácia elutasításának vágyát; most pedig a szabadságot.

Világos beszéd, ha nincs is benne rendszer – sőt légyege az, hogy ne rendet teremtsen a hívő fejekbe, hanem épp a bizonytalanság káoszát.

Jobboldali vagy konzervatív? Vita a disznóólban

A válaszonline.hu-n zajlott egy – eddig – rövid vita döntően Körösényi András és Karácsony András között, mindketten jeles társadalomtudósok. Stephen Leacock nyomán – aki így kezdte az egyik regényét: “Történetünk kezdetén Skócia északnyugati partjainál vad vihar tombolt. Történetünk szempontjából ennek ugyan csekély jelentõsége van, mert történetünk nem Skócia északnyugati, hanem Anglia délkeleti partjainál játszódik, de azért ott is eléggé rossz idő volt” -, szóval ez a poszt csak súrolja a vitát, mert mindössze a lényegével foglalkozik, a sok felvonultatott egyéb bölcsességével (és tévedésével) nem.

Mi is a különbség konzervativizmus és jobboldaliság között? (Egyik helyére sem szabad a kormánypropagandát gondolni, mert ez teljesen instrumentális. Ma jobboldalinak látszik, miközben nemzeti szocialista, de ha nem is ez, holnapután már gyökeresen más lehet. Ne legyünk méltatlanok a tárgyalt problémához azzal, hogy Orbán környezetét akárcsak egy lapon említjük vele.)

Nos, meghatározó különbség, hogy a konzervativizmus minden körülmények között a premodern gyökerű erkölcsi rendre apellál akár ennek keresztény, akár a nyugati hagyományban tetten érhető értelmében. Az, hogy mit takar ez az erkölcsi rend pontosan, másodlagos. A lényeg a hierarchikus rend iránti vágy, amely valaminek a revitalizációjában, romantikus vágyában, rekonstrukciójában, konzervációjában ölt testet, tehát személyes gyakorlat, életmód, etika. A jobboldaliság ezzel szemben ízig-vérig modern, sőt (az előbbivel értelemszerűen ellentétben) demokratikus és (megint az előbbivel ellentétben) tömegvezetési (ma értsd, politikai) álláspont.

A további (szekundér) különbségek innen erednek. Az is, ahogy a konzervativizmus a politikában egyre inkább liberálissá vált (oka ennek a demokráciától, a populizmustól és az egalitarizmustól, nota bene a parlagiságtól való viszolygása), és az is, ahogy a jobboldaliság és a nácizmus közötti határ – a tömegvezetés és az identitáspolitika ismételt egymásra találásának “hála” – praktikusan elmosódott mára.

Nem akarok erről többet írni, mert eleve rühellem, ahogy – miközben az ország egyre inkább egy disznóólra emlékeztet akár a rend, akár a beadott táplálék szempontjából – úgy teszünk, mintha ideje volna az emelkedett vitáknak. Pláne azok között – e sorok íróját is beleértve -, akik valaha voltak vagy még most is “orbánisták” (gondolták bár akkor magukat egyszerű szociellenes konzervatív européernek), tehát többé-kevésbé mind felelősek azért, ami itt történik. Mindenki felelős persze, de az uralkodó – javarészt opportunista és kollaboráns – elit tagjait kivált ne ünnepeljük azért, hogy batiszt szalvétával törölgetik a könnycseppet egymás szeméből, mikor az árnyékszéknek kellene nekiállniuk, szóval ez a vita, már megbocsássanak a résztvevők, ótvaros ízléstelenség. A véleményem nem értelmiség- meg szellemellenes hisztéria, hanem éppenségel az értelmiség és a szellem integritásának számonkérése (amennyiben ez nem idegenedhet el teljesen a gyakorlattól, az élettől, és nem oldódhat fel irreleváns szalonhazugságokban).

Hogy világos legyek: a konzervatív úgy él, hogy ne kelljen a jobboldaliságra még csak gondolnia sem. A konzervatív olyan, hogy hazája a magasban van, ha ez mond még valamit.

A nap kérdése: ki veti meg jobban a másikat?

0

A kritikusan gondolkodó értelmiség köreiből nem ritkán hallani olyan véleményeket, amelyekből azt a következtetést lehet levonni, hogy nem csak nem értenek egyet Orbán Viktor politikájával, hanem meg is vetik őt. Ugyanez fordítva is igaz: a miniszterelnök szájából ugyan ritkábban, az ő nézeteit visszhangzó propagandamédiából annál gyakrabban hallani az értelmiség megvetéséről árulkodó kijelentéseket.

Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint ki veti meg jobban a másikat?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK