Címke: ellenzék
DEMOKRATÁK AZ ÖNKÉNYURALOM PARLAMENTJÉBEN
Máris kemény vita alakult ki az ellenzéki pártok között arról, hogy hogyan viselkedjenek a parlamentben. Hadházy Ákos és vele a Momentum-frakció úgy döntött, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen.
Az LMP-s Ungár Péter sietett nemcsak elutasítani az ötletet, de nevetségesnek is minősítette azt. Szerinte az effajta szimbolikus gesztusnak nincs értelme, az „embereket” nem a demokrácia vagy nem demokrácia, Nyugat és Kelet szembeállítása érdekli, hanem a megélhetés, és ő a választási vereséget is arra vezeti vissza, hogy az ellenzék nem a megélhetés kérdését állította a kampány középpontjába, hanem a putyini Oroszország elítélését, a Nyugat–Kelet szembeállítást. A Momentumon és az LMP-n kívüli többi, a hatpárti választási szövetségből alakuló frakció eddig nemfoglalt állást a vitában.
A kérdés persze nemcsak és nem is elsősorban az alakuló ülés. Hadházy az előző ciklusban sem sokat járt be a parlamentbe, fő tevékenysége a korrupció és a fideszes médiauralom elleni fellépés volt a parlamenten kívül. Képviselői erőforrásait például az Európai Ügyészség melletti aláírásgyűjtésre fordította, és ha egymilliót nem is, de 680 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie. Ez nemcsak annyiban volt siker, hogy összegyűlt ennyi aláírás, de annyiban is, hogy rengeteg aktivistát sikerült az akcióra mozgósítania. Most azt javasolja, hogy az Országgyűlésbe jutott ellenzéki képviselők ne vállaljanak külön javadalmazással járó parlamenti tisztségeket, bizottsági tagságot, ahogy az előző ciklusban ő sem vállalt. Minden jel arra mutat, hogy a többi pártban ezzel nem értenek egyet.
Gyurcsány Ferenc szerint nem érdemes semmilyen olyan eszközről lemondani, ami a képviselők rendelkezésére áll, nem szabad „letenni a fegyvert”.
Miközben csacsi újságírók erről kérdezősködnek, senki, így Hadházy sem javasolja, hogy az
ellenzékiek ne vegyék át a mandátumot. Bizony, ha valaki bojkottálni akarja a Fidesz parlamentjét, akkor el sem kellett volna indulnia a választáson. A kérdés az, hogy miként viselkedjenek a parlamentbe bekerült ellenzékiek akkor, amikor a parlament nem kormányé és ellenzéké egyszerre, ahogy az demokráciákban magától értetődik, és így volt Magyarországon is 1990 és 2010 között. Ez a parlament azonban nem demokratikus parlament, hanem az önkényuralom parlamentje. Nem azért, mert nem fogadnak el benne ellenzéki javaslatokat, mert az ellenzék módosító javaslatait „lesöprik”. Parlamenti rendszerekben a törvényalkotás a kormánytöbbség dolga, az ellenzéké a kormány bírálata és ellenőrzése. Az önkény abban áll, hogy – miközben a Fidesz megtartja a demokratikus
parlamentarizmus olyan formai jegyeit, mint hogy a vitákban felváltva szólalhatnak fel a
kormánypárti és ellenzéki képviselők, hogy az ellenzék is ad alelnököket, jegyzőket és bizottsági elnököket és alelnököket, sőt a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöke továbbra is ellenzéki képviselő, viszont ez csak díszlet marad, mert az ellenzéki elnök által összehívott bizottsági üléseket, vagy az ellenzék kezdeményezte rendkívüli üléseket a Fidesz távolmaradással akadályozza meg, és lehetetlenné teszi az ellenzék által kezdeményezett vizsgáló bizottságok felállítását is.
Ugyanígy a parlamenti normák megszegését jelenti, amikor egyik napról a másikra, érdemi
vitalehetőség nélkül fogadtatnak el törvényeket, és az is, hogy megszüntették az országgyűlési ülések televíziós és rádiós közvetítését is.
Az ellenzéknek – az elmúlt három ciklus gyakorlatától eltérően, amikor tudomásul vette mindezt – végre kifejezésre kell juttatnia és a közvéleménnyel is meg kell értetnie, hogy Orbán parlamentje már nem demokratikus parlament.
Hadházy javaslata, hogy az ellenzéki képviselők ne fogadjanak el parlamenti és bizottsági tisztségeket, ilyen javaslat. Elsősorban azért volna ez helyes, mert az ellenzéki alelnök, jegyző vagy bizottsági elnök valójában semmit nem tud befolyásolni, szerepe csak látszat. Azt, hogy a bizottságban mi történik és mi nem, a fideszes bizottsági tagok döntik el, és nem az ellenzéki elnök. Hadházy arra is hivatkozik, hogy e tisztségek betöltésért a képviselők hónapról-hónapra busás összegeket kapnak a parlament költségvetésből. Ez közérthető szempont, bár
szerintem nem ez a fő. Hadházytól eltérően én a bizottsági tagságot, a bizottsági szavazásokon és vitákban való részvételt vállalnám, sőt kifejezetten szükségesnek tartom, hiszen ez fontos érdemi eleme a parlamenti életnek.
Legfontosabbnak a plenáris vitákban és szavazásokon való részvételt tartom. Sokan vezetik vissza a vereséget többek között arra, hogy az ellenzéknek nem volt világos víziója, jövőképe, politikai alternatívája. Retorikája, javaslatai csak népszerű ígéretekből álltak, nem alkottak átfogó és ugyanakkor megvalósítható gazdaság- és társadalompolitikát. Az, ha az ellenzéknek minden kormányzati javaslatról szavaznia kell, és szavazatát meg is kell indokolnia a plenáris ülések vitáiban, az rákényszeríti az ellenzéki pártokat, hogy kialakítsák véleményüket a kormány politikájának minden részletéről és egészéről. Ebben nem ahhoz kell igazodniuk, hogy mi abból a népszerű, mi hoz pontokat a közvéleménykutatásokban, hanem hogy miként lehet majd valamikor kormányozni az
országot.
Annak viszont nincs értelme, hogy az ellenzék a maga álláspontját saját törvényjavaslatokban, önálló indítványokban, illetve a kormány törvényjavaslataihoz benyújtott módosító indítványokban fejezzeki. Az, hogy ezeket a kormánytöbbség rendre elutasítja, teljesen természetes, hiszen másértékrendben gondolkoznak, mint – legalábbis remélem – az ellenzéki képviselők. El kellene felejteni a költségvetéshez benyújtott sok ezer módosító indítványt, ez valóban látszattevékenység. Az viszont
nélkülözhetetlen, hogy a költségvetés átfogó kritikájáét adják az ellenzéki frakciók, és ezt a plenáris ülésen a frakcióvezetőknek illik előadnia.
A nyitóülésre vonatkozó Momentum-javaslat az eddigitől eltérő ellenzéki viselkedés bevezetéseként került megfogalmazásra, és ekként helyes. Az az ünnepi ülés, ahol kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt tesznek esküt, együtt választanak parlamenti tisztségviselőket, a demokratikus parlamentarizmus ünnepi eseménye. Ha az orbáni önkényuralom parlamentjében ugyanígy járnak el az ellenzéki képviselők, azzal a Fidesznek segítenek azzal, hogy hozzájárulnak a demokratikus látszathoz. Igaza van Hadházynak, ezt nem szabad tenniük.
Vajon Ungár és az LMP-frakció nem érti ezt? Azt hiszem, tényleg nem. Amikor átmenetileg megszűnt a Fidesz kétharmada, az LMP-frakció segített a Fidesznek alkotmánybírókat választani – akkor sem értették, hogy Orbán rendszerében csak látszatra van demokrácia. Ungár szerint a Fidesz és az ellenzék között az ellentét a politika tartalmáról, a baloldali ellenzék és a szerint tőkepárti Fidesz szembenállásáról szól, az ellenzék politizálásának következetesen erről kell szólnia, és nem a demokrácia vagy önkényuralom különbségéről. Hadházy és a Momentum ezt – ha jól értem őket – nem így látja (én biztosan nem), ezért tartja fontosnak az önkényuralommal való szembeszegülés szimbolikus kifejezésre juttatását már a nyitó ülésen, és majd utána is. Csak remélni tudom, hogy a többi frakció megérti ezt, és magáévá teszi a Momentum kezdeményezését.
A DK megalakulása óta az Orbán-rendszer legkeményebb ellenfelének mondja magát – remélem, ennek jegyében elfogadja a Hadházy féle kezdeményezést.
Mai kérdés – Ön szerint Gyurcsány Ferencnek vissza kellene vonulnia a politikától?
„Krausz Pétert, a Policy Agenda vezető elemzője a Spirit FM Aktuál című műsorában kifejtette, hogy ameddig a DK elnöke meghatározó az ellenzéki oldalon, Orbán Viktor addig lesz miniszterelnök, amíg akar.”
Az ellenzék legnagyobb nulláról felépített pártjának vezetője valóban politikai alkalmatlanságáról tett tanubizonyságot?
Békesi László: „Nem következett be a csoda, amit sokan reméltek”
Tegnap a Fidesz-Kdnp pártszövetség nagy fölénnyel megnyerte az országgyűlési választásokat. Nagyon valószínű, hogy a levél- és külföldön leadott szavazatok megszámolása után ismét kétharmados parlamenti többsége lesz. (Ez a jövőbeli politizálás és kormányzás szempontjából majdnem mindegy, hisz ezzel a parlamenti többséggel és a Fidesz frakción kívüli jobboldali képviselőkkel a háta mögött Orbánék bármit megtehetnek és meg is fognak tenni.)
Az eredmények ismeretében azt is mondhatnánk, hogy semmi rendkívüli nem történt: érvényesült a papírforma, a kormánypártok brutális erőfölénye. Az egyesült ellenzéknek reálisan nem volt esélye ezt, a választásokat valamennyi fontos területen döntően befolyásoló erőfölényt ellensúlyozni, pláne legyőzni.
Nem következett be a csoda, amit sokan reméltek, mások magabiztosan hirdettek: a valódi
erőviszonyokat álmokkal, illúziókkal nem lehet megváltoztatni.
Bizonyára sokan beletörődve a megváltoztathatatlanba, be is érik ezzel az egyszerű magyarázattal, de ha meg akarjuk érteni mi miért történt, mi vezetett ehhez a végeredményhez, nem elégedhetünk meg ezzel a magyarázattal.
Érdemes alaposan elemezni, mi húzódik meg a szavazási eredmények mögött, melyek azok az összefüggések, amelyek feltárása és ismerete nélkül nemcsak arra nem lesz esélyünk, hogy valamikor megváltoztassuk a jelenlegi státusquot, hanem legalább megértsük milyen országban élünk és fogunk élni a jövőben.
Ezeket a gondolatokat nem azért teszem közzé, hogy végső, megfellebbezhetetlen igazságokat mondjak ki, még kevésbé azért, hogy megspóroljam a szakértők alapos és részletes elemző munkáját, csupán az vezérel, hogy saját következtetéseimmel hozzájáruljak a minket körülvevő valóság jobb megismeréséhez.
Az első kérdés amire választ kell adnunk, mi vezette a választók többségét arra az elhatározásra, hogy az Orbán rezsim 12 éves működésének eredményeit, következményeit ismerve újabb, elsöprő többségű felhatalmazást adjanak a kormányzás folytatására, a hatalom gyakorlására?!
A teljesség igénye nélkül megpróbálom röviden összefoglalni az „örökséget”, azaz a jelenlegi helyzetet.
1./ A magyar gazdaság súlyos válságban van. Rekord mértékű államháztartási hiány és adósságállomány, ezen belül ikerdeficit, tartós, 10% feletti infláció, kiszámíthatatlan, erősen romló forint árfolyam, mérséklődő gazdasági teljesítmény, csökkenő, vagy megszűnő EU támogatások, fenntarthatatlan kötelezettségek – árbefagyasztás, rezsistop, fedezetlen jóléti ígéretek, széles körű béremelések, a haszontalan, soha meg nem térülő beruházások, létesítmények fenntartásának, üzemeltetésének terhei -, a dráguló és szűkülő hitelforrások, az orosz-ukrán háború közvetlen és közvetett terhei,… nem folytatom tovább a felsorolást.
Akit nem érdekelnek a mélyebb közgazdasági összefüggések, elég ha megveszi a boltokban a napi élelmiszereit, gyógyszereit, ha meg akar javíttatni valamit a lakásában, rádöbben, hogy ki van szolgáltatva a pusztító inflációnak, bér- és nyugdíjemelését, adókedvezményeit felzabálja az áremelkedés, nem jut hozzá az alapvető szolgáltatásokhoz, stb.
Ez a gazdasági helyzet nem magyarázható kizárólag a pandémia, vagy a háború következményeivel, azaz külső, rajtunk kívül álló okokkal: alapvetően egy elhibázott, sőt bűnös gazdaságpolitika következménye.
2./ A világméretű járvány elhibázott, felelőtlen „kezelése” miatt több mint 45.000 honfitársunk halt meg, közülük sokan bizonyíthatóan indokolatlanul.
A járvány egy kizsigerelt, feladatait ellátni képtelen egészségügyi ellátó rendszerre rótt elviselhetetlen terheket, hozta kiszolgáltatott helyzetbe sok, más betegséggel küzdő embertársunkat.
3./ Az egész társadalmat áthatja a kormányzati szintű korrupció, amely gigantikus méretű veszteséggel, lopásokkal jár, tönkreteszi az egészséges üzleti légkört, lehetetlenné teszi a valódi teljesítmények mérését és érvényesülését, mindenkit igazodásra, csalásra késztet, ha el akar valamit érni.
4./ Az elmúlt 21 év alatt több, mint 600.000 honfitársunk hagyta el nagyrészt végleg az országot. Fiatalok és kitűnő szakemberek, kutatók, tudósok, orvosok, ápolók, szakmunkások, kamionsofőrök, tanárok, a társadalom mobilabb tagjai. Veszteségük pótolhatatlan, számuk tovább fog növekedni.
5./ Orbánék felelőtlen, bűnös külpolitikája Magyarországot elszigetelte a fejlett, haladó világtól, eltávolította az EU-tól, veszélybe sodorta az ország integrációját és annak semmi mással nem pótolható előnyeit, magára maradt a régióban is, kivívta szomszédaink megvetését is.
Bűnös hintapolitikájával, Putyin utolsó csatlósaként az egész világon páriává tette hazánkat.
Mindezt a lakosság többsége az egyoldalú propaganda és manipulációk ellenére is jól tudja, nap mint nap megtapasztalhatja.
Ennek ellenére tegnap újabb felhatalmazást adott ennek a rezsimnek, ahelyett, hogy elzavarta volna őket.
Ha cinikus, vagy számító, taktikázgató politikus lennék, azt is mondhatnám, hogy jól van ez így, egyék meg amit főztek, dőljön rájuk ez a csődtömeg, amit ők hoztak létre minden következményével együtt. Tudom, hogy sokan ezt gondolják. Csakhogy nem külső szemlélői vagyunk annak, ami kis hazánkban történik, mindannyian viselni fogjuk ennek a politikának a következményeit, sőt várhatóan tovább növekvő kárait, hátrányait.
Nézzük meg kicsit közelebbről a tegnapi szavazás legfontosabb, már ismert adatait, nagyon beszédesek.
A választásra jogosultak közel 70%-a, mintegy 5.450.000 ember élt jogával – annyi, mint 4 évvel ezelőtt. Kb. 2.300.000 ember nem szavazott, holott az nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy szokásos választás, hanem az ország jövőjét tartósan meghatározó döntés lesz. Mi történt, miért maradt ennyi ember távol az urnáktól? Az elemi és jogos felháborodás miért nem késztette döntésre a többséget?! Ez valóban csak kampány és mozgósítás kérdése volt, vagy mélyebb, fontosabb okai is vannak?!
A bevezetőben felsorolt gondok ellenére a regnáló rezsim 881.000-re több szavazatot kapott, mint az egyesült ellenzék. Ráadásul a szavazatok kb. 65%-át, azaz kétharmadát, cca. 3.200.000 szavazatot egy jobboldali, részben szélsőséges, részben profasiszta pártokból álló politikai konglomerátum kapta. (Fidesz-kdnp, mi hazánk és jobbik) Közel
320.000 szavazattal bekerült a parlamentbe egy szélsőséges, nyíltan fasiszta nézeteket valló és hirdető párt is.
Komolyan gondolhatjuk, hogy mindez csak az erőfölény, a hazug propaganda és manipuláció következménye?! (Most is fülembe csengenek Milton Friedman Nobel díjas közgazdász szavai, aki egy beszélgetésünk során azt mondta:
„ti magyarok hitlerebbek voltatok Hitlernél, majd sztálinabbak Sztálinnál!”)
Megpróbálom felvázolni milyen megfontolások vezethették a szavazókat döntésük során.
1./ A rezsim fenntartásában, megerősítésében érdekeltek köre.
Széleskörű, heterogén bázis.
Ide tartoznak a mindenkori Fidesz hívők, akik bármi történjék is, kitartanak Orbánék mellett.
A következő csoportot azok alkotják, akik haszonélvezői a rezsimnek, akiket érdekeik fűzik Orbánékhoz. Ide nemcsak a politikai, államigazgatási és gazdasági élet vezetői és apparátusa tartoznak, hanem mind azok, akik pozíciójukat, megbízásaikat, megrendeléseiket, kedvezményeiket, anyagi és politikai támogatásukat a rezsimnek köszönhetik. Az egyes intézmények vezetőitől kezdve, a gazdasági élet számos szereplője, vállalatok és vállalkozások vezetői, az érdekelt alvállalkozók, valamint azok, akik karrierjüket, jövőjüket, érvényesülésüket a rezsim támogatására alapozzák.
Sajátos csoportot alkotnak azok, akik ugyan nem értenek egyet Orbánékkal, sőt megvetik magatartásukat, stílusukat, gátlástalanságukat, de saját maguk haszonélvezői a rezsim döntéseinek. Van több olyan ismerősöm, barátom, akik tehetségük, teljesítményük, vállalkozókészségük, vagy munkájuk eredményeként jelentős vagyonra, nagy jövedelemre tettek, tesznek szert. Számukra kedvező az alacsony szja. ás társasági adókulcs, a különböző adókedvezmények, az ingyenes öröklés családon belül, a vagyonadó hiánya, a kedvezményes, vagy ingyenes és lényegében korlátlan hitelezés és persze, hogy pénzükkel mindent el tudnak érni – engedélyeket, jóváhagyásokat, szankciók elkerülését, hatósági ügyek elintézését. Nos ők, ha nem is támogatják szavazatukkal Orbánékat, de az ellenzéket sem segítik, inkább távol maradnak az urnáktól. Ez persze nemcsak elvtelen, amorális magatartás, hanem zsákutca is, hisz azokat a kedvezményeket, amelyeket eddig élveztek, épen Orbánék fogják felszámolni a gazdasági kényszerek miatt.
De ide tartoznak azok is, akik egzisztenciális kényszerek, kiszolgáltatottságuk miatt szavaztak Orbánékra. A közmunkákból és segélyből élők, akik féltik nyomorúságos jövedelmüket a helyi fideszes vezetők önkényétől, akik megvásárolhatók némi élelmiszerrel és tűzifával.
Paradox módon ide tartoznak azok a nyugdíjasok is, akik elhiszik, hogy Orbánnak köszönhetik 13. havi nyugdíjukat, illetve az évközi nyugdíjemelést – vagy azok a közalkalmazottak, akik béremelésük miatt támogatják a jelenlegi rendszert. Lényegében mind azok, akiknek a szavazatát Orbánék pénzzel vásárolták meg.
Népes csoportot alkotnak a határokon túl élők is, akik anyagi előnyöket remélve, vagy azokat már élvezve támogatják szavazatukkal Orbánékat.
2./ Széles azoknak a köre is, akik érzelmi alapon támogatják a rezsimet.
Az első csoport lelkes híve a szélsőséges, soviniszta nacionalizmusnak, amit Orbánék tálcán kínálnak számukra. A történelmi sérelmek hordozói és táplálói, a Trianon igazságtalan döntésein borongók, a középhatalmi álmokat dédelgetők, a Kárpát medencei népek magyar vezetéséről álmodozók, akik ma is határrevíziókban bíznak, Putyin agressziójának támogatását és Orbán pávatáncát is helyeslik, hátha Ukrajna feldarabolása Kárpátalja visszacsatolásával járna.
Orbánék kisajátították és monopolizálják a nemzeti érzés attribútumait, szimbólumait is. A nemzeti ünnepek, a nemzeti jelvények felhasználásával magukhoz kötik a hazájukkal érzéseikben azonosulni akaró, magyarságukra büszke választókat – egyben élesen szembe állítva egymással azokat, akik számára mást jelent a nemzeti érzés.
Ehhez a témakörhöz tartozik a sport kiemelt kezelése és támogatása is. Orbánék számára a sport nem azért fontos, mert segítségével egészségesebb életmódra, a teljesítmény és a munka tiszteletére, nagyobb fegyelemre, értelmes és hasznos időtöltésre akarják rávenni az ifjúságot. Céljuk kettős: egyrészt magukhoz kötni a sportot űzők és azt szeretők népes táborát, másrészt a működő sport és a sportlétesítmények építésének, a nagy sport rendezvények vállalásának lényegében korlátlan anyagi támogatása a legegyszerűbb módja a törvényesített lopásnak, korrupciónak.
Ezzel a gátlástalanul pazarló sport politikával maguk mellé tudják állítani a legjobb magyar sportolókat és sport szakembereket, de ami ennél is fontosabb, a sport szerető emberek jelentős részét is. (Arról nem is szólva, hogy a sporthoz köthető agresszív csoportok, a foci ultrák és futball huligánok, a Kubatov kommandó bármikor bevethető erőszakos cselekményekre, megfélemlítésre.)
3./ A következő csoportot azok a szervezetek, egyházak alkotják, amelyek anyagi előnyök és a hatalomból való közvetlen, vagy közvetett részesedés fejében elvtelenül kiszolgálják a rezsimet.
Ennek az érdekközöségnek a fedő sztorija a keresztény értékek védelme és támogatása. Orbánék megkülönböztetett anyagi támogatással, értékes ingatlanokkal, állami, társadalmi funkciók átadásával kötik magukhoz az egyházak többségét.
Az egyházak vezetői pedig viszonzásul befolyásolják, sőt közvetlenül instruálják híveiket a rezsim támogatására, illetve fontos szerepet játszanak a hívők gondolkodásának, értékválasztásának irányításában. (Gyomorforgató volt, hogy a mostani választási kampányban, a szavazás előtt a református, vagy katolikus egyházak vezetői milyen direkt módon „igazították el” híveiket.)
Ehhez a körhöz tartoznak azok az u.n. érdekképviseleti szervek is, amelyek a rezsim haszonélvezői és támogatói. Az Ipar és kereskedelmi kamara, vagy az Agrárkamara tipikus példái ezeknek a szervezeteknek. Létüket az állami segédlettel kikényszerített kamarai hozzájárulásoknak, tagdíjaknak, állami támogatásnak, ill. az állam által rájuk ruházott jogköröknek köszönhetik. Tevékenységükben nyoma sincs tagságuk érdekképviseletének, viszont korlátlanul kiszolgálják Orbánék igényeit és erre mozgósítják tagjaikat is. (Ehhez a körhöz tartozott sokáig az Éger István vezette Orvosi kamara is.)
3./ Az Orbán rezsimet támogató és kiszolgáló csoportok után elemeznünk kell az egyesített ellenzék teljesítményét is, hogy megértsük a tegnapi választás szomorú eredményét.
12 évi kormányzás hibái, súlyos öröksége, valamint az egységes fellépés követelményének megértése és tiszteletben tartása alapján sokan bíztak abban, hogy az ellenzéki erők képesek lesznek mozgósítani a választók többségét és támogatásukkal leváltani Orbánékat. Nem ez történt. Az egységes ellenzék 1.850.000 szavazatot kapott, az összes szavazatok 34 %-át, ami kevesebb, mint 2018.-ban.
Mi történhetett?!
Kiderült, illúzió volt az a prognózis és várakozás, hogy a különböző értékrendet, filozófiát és elveket valló pártok, szervezetek összefogása, egységes fellépése mozgósító erejű lesz és képes lesz a rezsimmel elégedetlen, de bizonytalan szavazók támogatását megnyerni, ami a győzelem minimális feltétele lett volna.
Nyilvánvalóvá vált, hogy megalkuvásra, rossz kompromisszumokra, sőt zsarolásra nem lehet hatékony együttműködést építeni.
Az is kiderült, hogy az előválasztás és a pártközi alkuk eredményeként kiválasztott ellenzéki jelöltek személye sok esetben nem tudta ellensúlyozni még a legalkalmatlanabb és a legelutasítottabb Fideszes jelölt támogatását sem. (Lásd pl. Kósa Lajos, Tállai András, vagy mások győzelmei.)
Az is kiderült, hogy az előválasztás második fordulójának súlyos hibája – Karácsony taktikai visszalépése MZP javára, majd
a második forduló Fideszes támogatók szavazataival eltorzított végeredménye – egy minden téren alkalmatlan jelöltet választott az egységes ellenzék vezetőjének szerepére.
Ez az alku és taktika csak arra volt elég, hogy háttérbe szorítsa a legalkalmasabb jelöltet, Dobrev Klárát. Ami várható volt, az tegnap bebizonyosodott: MZP nem volt képes új, addig bizonytalan támogatókkal növelni az ellenzék szavazatait, sőt, a kampányban hibát hibára halmozva, ostoba, arrogáns fellépésével sok baloldali szavazót is eltántorított az ellenzék támogatásától.
Súlyos bizonyíték MZP alkalmatlanságára, hogy szűkebb pátriájában, Hódmezővásárhelyen is súlyos vereséget szenvedett az egyszer már háttérbe szorított Lázár Jánostól.
Tetézte ostoba hibáit az ellenzék, amikor jobbikos zsarolásra, az erkölcsi fölényt képviselő Iványi Gábor helyett egy hiteltelen, zavaros figurát, Róna Pétert jelölt köztársasági elnöknek.
Az is kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy ilyen összetételű koalíció még választási győzelem esetén is kormányképtelen, hiszen a Jobbik, vagy a DK törekvései, értékei, programjuk, kibékíthetetlen ellentétben vannak egymással. Szimpla önáltatás volt azt hangoztatni, hogy először győzzük le a Fideszt, aztán majd kompromisszumokat kötve, koalícióban fogunk kormányozni.
Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy az ellenzék hibái is hozzájárultak Orbánék tegnapi győzelméhez.
4./ Attól tartok, hogy az előzőek sem adnak teljes magyarázatot Orbánék nagyarányú győzelmére.
Szembe kell néznünk azzal, hogy hazánkban nincs többsége egy progresszív, teljesítmény elvű, a globális világ követelményeit tiszteletben tartó, az európai integrációt elmélyítő, ahhoz alkalmazkodó és előnyeire építő társadalmi-gazdasági berendezkedésnek.
A jelenlegi magyar politikai palettán nem találunk olyan pártot, szerveződést, amely ezeket az elveket és értékeket következetesen hirdeti és hatalomra kerülve meg is akarja azokat valósítani. Talán a DK áll a legközelebb egy ilyen progresszív irányzathoz. (Kivéve amikor irreális ígéretekkel akarja Orbánékat túl licitálni.)
Ám a DK baloldali indíttatása, Gyurcsány Ferenc megosztó szerepe és végtelenül igazságtalan démonizálása alkalmatlanná teszi pártját ennek a progresszív szerepnek a betöltésére.
Egyébként is úgy tűnik, hogy a magyar társadalomban olyan mélyen gyökerezik minden bal oldali, vagy akár balközép , szellemiségű politikai párt, vagy mozgalom elutasítása, ami jelenleg lehetetlenné teszi, hogy a világban lejátszódó gyökeres változások hordozója a siker reményében léphessen a politikai küzdőtérre.
A terjedő izoláció, újjáéledő protekcionizmus korszaka nem kedvez ennek a politikai hullámnak. Ugyanakkor a végletekig kiéleződött vagyoni, jövedelmi és esély egyenlőtlenségek előbb-utóbb minden bizonnyal a világ boldogabb helyein kikényszerítik majd ennek az új hullámnak a térnyerését, egy új típusú jóléti állam kialakulását.
Ez sajnos nem a következő évek, talán évtizedek magyar fejlődésének programja.
Sok kiábrándult honfitársunknak kell ismét túlélésre berendezkednie, vagy keresni egy élhetőbb országot…
Orbán és Pyrrhus
Magyarországon győzött, de Európában elszigetelődött Orbán Viktor. Hahn uniós biztos mindjárt jelezte is, hogy megindulhat a jogállamisági eljárás, majd Ursula von der Leyen be is jelentette – Magyarország ellen. Elsősorban Orbán rokonainak, barátainak és üzletfeleinek korrupciós ügyeire kíváncsiak.
Kérdés, hogy mit gondolnak Washingtonban, ahol korábban Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó a korrupciós ügyek leleplezését nevezte az autokrata vezetők megbuktatására legalkalmasabb eszköznek.
Boriszov bolgár ex miniszterelnök korrupciós ügyeinek firtatásával az európai ügyészség megadta az alaphangot. Boriszov éppoly hosszú ideig uralkodott Bulgáriában mint Orbán Magyarországon, igaz, hogy megszakításokkal. Bulgária az Európai Unió legkorruptabb állama, Magyarország Romániával holtversenyben a második. Vizsgálódásra bőven van mód, ha megvan rá a megfelelő akarat.
Orbán lépéskényszerben
Még egy ilyen győzelem és végünk van – mondta állítólag Pyrrhus király. Orbán Viktor épp annak köszönhette nagy győzelmét, hogy jobb válság menedzsernek mutatkozott mint ellenfele. Az ellenzék békeidőkre készült, és nem volt érvényes válasza sem a háborúra sem pedig a gazdasági válságra. Sőt Bokros Lajos közzétette elképzeléseit a választás előtt pár nappal. Ebből a választók arra következtethettek, hogy a magyar ellenzék olyan mint a Bourbonok: semmit sem tanult és semmit sem felejtett. Újra Bokros csomaggal akarná megoldani a válságot. Ehhez képest Orbán Viktor válságkezelése 2010 után a kisebbik rossznak tűnt. Nem véletlenül aratott a Fidesz a szegény körzetekben. A globalizáció lúzerei Orbánban látják a védelmezőjüket. Ezért szavaztak csak a globalizáció nyertesei – főként Budapesten – Orbán ellen.
A politika logikája pontosan ellentétes a gazdaságéval. A többség a lúzer csakhogy rájuk nem lehet Magyarország jövőjét alapozni. Orbánnak tehát paktumot kellene kötnie a német, a francia és az amerikai vezetéssel. Ez még nem is oly rég megvolt, de már nincs. Washingtonban, Berlinben és Párizsban pragmatikusan is megítélhetik Orbánt, ahogy ezt a hírek szerint Macron francia elnök már meg is tette. A Rotschild bankház, Macron első munkaadója, Orbán kedvenc új bankjának nemzetközi tanácsadója. Sem az amerikai sem pedig a német vezetésnek nem hiányzik egy újabb válság a térségben. Ezért a paktum esélye fennáll. Orbán Viktornak kell valakit találnia, aki nyélbe is üti ezeket a paktumokat. Szijjártó Péter, az orosz Barátság érdemrenddel a kebelén, kevéssé tűnik alkalmasnak erre…
Mai kérdés – Ön szerint ki a legnépszerűbb ellenzéki politikus?
Márki-Zay Péter szerint valamelyik ellenzéki párt és a Telex állhat a Závecz-felmérés számára közel sem hízelgő eredménye mögött.
Szavazzon! Ön szerint ki a legnépszerűbb ellenzéki politikus!
Mai kérdés – Támogatja Róna Péter professzor köztársasági elnök jelöltségét?
Több, a pozícióra alkalmas jelölt neve is felmerült az elmúlt hetekben, végül a hat ellenzéki párt és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt egységesen Róna Pétert jelöli a márciusi köztársasági elnökválasztáson – írja az Egységben Magyarországért közleménye.
Egy új kormány megkaphatná az euró milliárdokat
Sajtóértekezletén Márki-Zay Péter, aki más ellenzéki vezetőkkel együtt találkozott Macron francia elnökkel arról beszélt, hogy egy új kormány megkaphatná a most visszatartott uniós támogatásokat.
„Az Európai Unió Orbán korrupciója miatt blokkolja az uniós forrásokat, de az április választások után egy tisztességes és a korrupció ellen harcot folytató kormány várhatóan meg fogja azt kapni”
– hangsúlyozta a magyar ellenzék miniszterelnök jelöltje. Aki a Városházán találkozott Macron elnökkel. A vendéglátó Karácsony Gergely mellett jelen volt Dobrev Klára, a DK miniszterelnök jelöltje és Donáth Anna, a Momentum elnöke.
Dobrev Klára, aki jelenleg képviselő az Európai Parlamentben, elmondta: fontos, hogy Franciaország lesz az Európai Unió soros elnöke.
„Macron ígéretet tett arra, hogy a jogállamiságot mechanizmust bevezetik a francia elnökség idején.
Ezért Orbán Viktor nem számíthat arra, hogy a szabadságot semmibevevő és a korrupciót támogató politikája uniós támogatást kaphat. Macron egy erős föderális Európában hisz, ezért szorosabb együttműködésre van szükség a biztonságpolitikában, a környezet védelmében, a digitalizációban. A magyar ellenzék osztja Macron nézeteit.”
Donáth Anna azt hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben egy frakcióban ülnek Macron mozgalmával. A Momentum új elnöke kijelentette: a jogállamiság kérdésében nem lehet alkut kötni.
Nincs média pluralizmus és sajtószabadság Magyarországon” – hangoztatta a Momentum elnöke arra utalva, hogy a fontos információk a lakosság jelentős részéhez jelenleg nem juthatnak el.
Karácsony Gergely az orosz és kínai befolyást bírálta Magyarországon. „Európa – az Egyesült Államokkal együtt vezetheti a világ népeit egy fenntartható jövő felé, amely nem rövidtávú gazdasági érdekeknek hanem a hosszútávú közösségi érdekeknek és a klímaváltozás elleni küzdelemnek rendeli alá döntéseit.”
Karácsony retorikáját némiképp árnyalhatja, hogy jelenleg Magyarország energia ellátása az orosz földgáztól függ. A kínaiak pedig az Európai Unió legnagyobb kereskedelmi partnerévé váltak megelőzve az Egyesült Államokat.
Energiaválság és atomerőmű
Macron budapesti tárgyalásainak egyik fő célja épp az volt, hogy tisztázza: Magyarország és a három másik visegrádi állam egyetért az atomenergia fontosságával az energia válság idején. A francia elnök zöld energiaként akarja elismertetni az atomenergiát. Ha ez sikerülne, akkor a kötelező 3%-os költségvetési hiányt meg lehetne növelni hiszen a zöld energia beruházásokat másképp lehetne elszámolni. Ez Macron terve az uniós elnökség idejére. Ehhez keres támogatókat annális inkább, mert ő is választások elé néz.
Csakhogy a fő szövetséges, Németország egyáltalán nem helyesli ezt az elképzelést. A zöldek által erőteljesen befolyásolt új német kormány elveti az atomenergiát. Pénzügyileg pedig hallani sem akar arról, hogy a 3%-os költségvetési hiány kritériumot felfelé módosítsák. Ebből szempontból tehát jól jöhet Macron elnöknek a visegrádi államok támogatása. A francia elnök éppúgy küszködik az állam finanszírozásával mint Orbán Viktor illetve a visegrádi vezetők. Mindannyian azt szeretnék, ha nem állítanák vissza a régi szigorú kritériumokat. Abban is reménykednek, hogy a helyreállítási alap euró milliárdjai nem egyszeri alkalmat jelentenek. A német kormányprogram viszont azt hangsúlyozza, hogy csakis kivételt jelentett az, hogy Németország felvállalta az adósság közösséget a gyengébb uniós tagállamokkal, a pandémia elmúltával ennek véget kell vetni.
A válsághelyzet érdek közösséget teremtett Franciaország és a visegrádi államok között, ezért lehetett eredményes Emmanuel Macron rövid budapesti látogatása.
Macron a magyar ellenzékkel is találkozik
A francia államfő hétfőn nemcsak Orbán Viktor miniszterelnökkel és a három másik visegrádi állam vezetőivel találkozik Budapesten, de a magyar ellenzék prominens képviselőivel is.
A Városházán Karácsony Gergely főpolgármester vendége lesz, és ott találkozik Márki Zay Péterrel, az ellenzék miniszterelnök jelöltjével és Dobrev Klárával, aki a DK jelöltje volt valamint Donáth Annával, a Momentum új elnökével. A francia diplomácia nem is nagyon titkolja, hogy érdekelt az ellenzék sikerében a jövő évi magyar választásokon. Annál is inkább így van ez, mert Orbán Viktor nemrég a vörös szőnyeget is leterítette Marine Le Pen előtt, és fogadta Eric Zemmourt. Mindkét szélsőjobboldali politikus kihívója Emmanuel Macronnak.
Ezért fogalmazott úgy sajtóértekezletén a francia köztársasági elnök, hogy Orbán politikai ellenfél, de európai partner.
Ellentétes álláspont Európa jövőjéről
Macron elnök Scholz német kancellárral és sok más európai vezetővel az Európai Egyesült Államok híve. Franciaországban a választási kampány idején ezt nem hirdeti hangosan hiszen tekintetbe kell vennie honfitársainak nemzeti büszkeségét, de a diplomáciában ezt az irányt követi, amely pontosan ellentétes Orbán Viktor elképzeléseivel. Abban viszont hasonlít a francia diplomácia a magyarhoz, hogy az Egyesült Államoktól eltérően, jó kapcsolatot akar fenntartani Moszkvával és Pekinggel. Macron közölte: ellentétben az
USA-val, Nagy Britanniával és Ausztráliával Franciaország nem hirdet diplomáciai bojkottot a pekingi téli olimpia ellen. A diplomáciai bojkott szimbolikus eszköz: a sportolók résztvesznek , de nem hivatalos állami küldöttségként.
Választások egyidőben
Jövő tavasszal rendezik meg a választásokat mind Magyarországon mind pedig Franciaországban. Mind Emmanuel Macron mind Orbán Viktor folytatni szeretné. Az Európai Unió és az Egyesült Államok szurkol Macronnak és Orbán Viktor ellenfeleinek. Közben persze mind az Európai Unió mind pedig az Egyesült Államok válsággal küzd a pandémia miatt. Rengeteg gyakorlati problémát kell megoldania a vezetőknek, ezért a politizálás háttérbe szorul. A közvélemény minden kormánytól elsősorban sikeres a válság menedzselését várja el. E tekintetben sehol sem dicsekedhetnek különösebben jó eredményekkel. Olaf Scholz kancellár pénzügyminiszterként bizonyította a válság idején, hogy pragmatikus menedzserként képes a német gazdaságot egyensúlyban tartani a legnehezebb időkben is. Valami hasonlóra lesz szükség az egész Európai Unióban, ahol Németország továbbra is meghatározó szerepet játszik.
REZSICSÖKKENTÉS A KUTAKNÁL
Hetek óta követelték az ellenzéki politikusok, hogy tegyen valamit a kormány az elszaladó üzemanyagárakkal. A Jobbik az árak befagyasztását követelte, mások csak arra célozgattak, hogy engednie kellene a kormánynak az üzemanyagárakban foglalt adókból. Még azt is felelevenítették, hogy hogyan támadta a Fidesz annak idején az MSZP–SZDSZ kormányt, amiért a benzinár elérte a 300 forintot. Most meg 500 forint fölé nőtt.
Bátor dolog volt az LMP-s Kanász Nagy Mátétól, hogy elmondta: zöld politikusként ő nem kifogásolja a magas benzinárat, hiszen az a fogyasztás és ezzel a környezetszennyezés csökkentésére ösztönöz. Holott tudhatja, hogy ezzel nem lesz népszerű. Azt mondja a benzinár ügyében, amit a német zöldek is mondanak, akik az üzemanyagárak további emelésével kampányoltak, és alighanem ennek is köszönhették, hogy a reméltnél jóval gyengébb, alig 15 százalékos eredményt értek el, nem nyerték meg a szeptemberi választást, csak harmadikak lettek (bár ez is történelmük legjobb eredménye). Hozzáteszem,
a zöldek az üzemanyagár további emelését egységesen kompenzálták volna a háztartások számára, ami a sokat és drágán autózó tehetőseknek nem, de a naponta ingázóknak kompenzálta volna a zöldek által szorgalmazott áremelkedést.
Azt az áremelkedést, ami az elmúlt hetekben következett be, Nyugat-Európában senki sem akarja árbefagyasztással megállítani, vagy adócsökkentéssel mérsékelni. Nem tudok olyanról Európa régi demokráciájában, ahol állami intézkedést hoztak az üzemanyagárak emelkedése miatt. Pedig ott már nem az 500, hanem – átszámítva – 600 forint fölött vannak az árak, sőt megközelítik a 2 eurót, vagyis 700 forintot. Lengyelországban vagy Csehországban sem született ilyen intézkedés. Európa nyugati részében az növekvő üzemanyagárat egyfajta természeti csapásnak tekintik, ami miatt aggódnak, akárcsak a háztartási energia áremelkedése miatt, ami ott az üzemanyagárakhoz hasonlóan követi az importár emelkedését. Ezért is
harsogja az orbáni propaganda, hogy Nyugat-Európa energiaválsággal küzd, míg nálunk az állam megvédi ettől az embereket, ragaszkodik a rezsicsökkentéshez, az állam által előírt áram- és gázárakhoz.
Ami engem illet, én kezdettől fogva helytelenítettem az Orbán-féle rezsicsökkentést. Liberális közgazdászként általában azt tartom helyesnek, ha a termékekért annyit kell a vállalatoknak is és a fogyasztóknak is fizetni, amennyibe az kerül. Ha drágul az energia a világpiacon, azt helyes a belföldi fogyasztói árakban is érvényesíteni, és a fogyasztóknak a maguk döntéseiben figyelembe kell venniük, hogy az üzemanyagért többet kell fizetniük, mint korábban, tehát fokozottan meg kell gondolniuk, hogy mennyit autóznak.
Azt a szokásos ellenvetést, hogy a nyugati jövedelmek mellett a magasabb benzinárak is megfizethetők, a magyarországi jövedelmek mellett azonban nem, vitatom, hiszen a magyarországi jövedelmek mellett a cipő is, a hús is és az építőanyag is sokkal drágább, mint Nyugat-Európában.
Ebből a megfontolásból kezdettől fogva helytelenítettem, hogy az ellenzéki pártok állami beavatkozást követelnek a benzinár-emelkedéssel szemben. Csütörtökön Gulyás Gergely bejelentette, hogy az Orbán-kormány is az áremelkedés megfékezése, a 95-ös benzin és a gázolaj árának 480 forinton történő befagyasztása mellett döntött. Más szóval, kiterjesztette a „rezsicsökkentést” az üzemanyagárakra. Nem úgy, ahogy az ellenzékiek szorgalmazták, vagyis az ÁFA vagy a jövedéki adó csökkentésével, hanem az üzemanyagot forgalmazó cégek nyereségének terhére. Ezért is nevezhetjük ezt is „rezsicsökkentésnek”: ahogy annak idején a háztartási energiatarifákat (és vízdíjakat) csökkentették a szolgáltatók nyereségének terhére (melyek akkor még többnyire külföldi tulajdonban voltak), most ezt teszik az üzemanyagárakkal is.
Ez az Orbán-kormány általános gyakorlata: ajándékot ad „az embereknek” mások terhére.
(Ugyanezt teszi, amikor az önkormányzatok terhére ad kedvezményt a vállalkozásoknak az iparűzési adó megfelezésével.)
El is érte annak idején, amit akart: a közszolgáltató cégek külföldi tulajdonosai többnyire eladták közműcégeiket az államnak, és „mellesleg” újabb kétharmados többséget szerzett a 2014-es választáson.
Most, nem egészen félévvel a következő választás előtt nem engedte át az üzemanyagárak emelkedése miatti háborgást az ellenzéknek, hanem maga javára használja ki azt.
Szerencsétlen egyetértés alakult ki az ellenzék és a kormány között, már megint, mint annyiszor. Én ezt – mint más esetekben is – sajnálatosnak tartom.
Szerintem az a helyes, ha – miként az európai piacgazdaságokban szokásos – adottságnak tekintjük, hogy az állam költségvetési kiadásainak fedezetére a dohányárukhoz és a szeszesitalokhoz hasonlóan az üzemanyagok forgalmazására is vet ki különadót, amit a fogyasztók az árban megfizetnek. Ezekről a költségvetési bevételekről nem mondhat le az állam akkor sem, ha az üzemanyagok importára és az ezt követő hazai ár hirtelen emelkedik. Hogy Orbán ezt is – mint a piacgazdaság és a demokrácia minden elvét – folyamatosan lábbal tiporja, az engem nem szomorít el, Orbán hatalomgyakorlása ilyen volt és ilyen lesz.
Azt, hogy a magát nyugatosnak, európainak, sőt legeurópaibbnak mondó ellenzékiek fordítanak hátat a piacgazdaság normáinak, az már nagyon zavar.
