Nem tartom a magyarországi ellenzéket bírálhatatlannak, de nagyon ritkán hallok észszerű, megalapozott kritikát. Még az ún. „baloldali” médiában is legtöbbször csak kesergés, vagy hőbörgés zajlik. Különösen fájó az ezekben megszólaló hivatásosok tájékozatlansága, felkészületlensége. De ne kenjünk rá semmit az újságírókra – rendben.
Elöljáróban: az alábbiakat mindig elmondom a magam köreiben – nemritkán heves ellenkezést, bár inkább csak méla csendet kiváltva.
Akkor nézzük. Nagy hibának tartom, hogy a baloldal évtizedek óta képtelen a közbeszéd fontos kérdéseit meghatározni. Nemcsak ellenzékben – az MSZP-SZDSZ kormányok idején is folyamatosan védekeztek. 2010 előtt pl. naponta többször lehetett látni a mai külügyért, amint feltűrt gatyában áll egy lavór vízben, arról szónokolva mintegy 15 fős hallgatóságának, hogy a 300 forintos benzinár nyomorba dönti az országot. Ezt minden közcsatorna minden híradójában megismételték, miközben 20 másodperc jutott az akkori pénzügyminiszternek arra, hogy elmondja: meghaladta a 110 dollárt egy hordó olaj ára. (Ma kb. 395 forint egy liter benzin, a Brent olaj hordója meg most érte el a 80 dollárt, de 2016-ban a 40 dollárt sem érte el. Nem lennék meglepve, ha kemény megszorítások jönnének.)
Tökéletesen feleslegesnek tartom, hogy a jelenlegi kormányfő minden rezdülésére ugorjon az ellenzék, de tudom, hogy a „nép” ezt szereti hallani, és ha nem lenne minden híradásban valami Ovi szemétség, rögtön felzúgna a kórus: Persze, az ellenzék gyáva, lefizették…
Teljesen lényegtelen, hogy az első szolga meg az udvartartása mennyiért kanalazza a legjobb magyar étterem levesét. Őket minősíti: magára valamit adó ember megfizeti árán, amit megvesz. Ez csak egy piti potyalesés.
Azt kellene valahogy felfogni – és nemcsak az ellenzéki politikusoknak –, hogy a kormányoldalon szakértők hada számol, mér folyamatosan. 2-2,5 millió szavazat elég a kétharmadhoz ennél több ritkán jön össze nekik – csak nagy migráncsozások idején. Ütik is rendesen a migráncslovat, egészen a nevetségességig. Azért nyergelnek át fokozatosan Soros személyére, mert a migráncsozás kezd kifújni. Nem érdekli őket, hogy az ellenzék mit mond – már ezért is fölösleges változatos módokon szidni az udvartartást. Évek hosszú során pontosan felmérték a szavazók összetételét: hány férfi-nő, városi-vidéki, milyen iskolai végzettséggel várható az urnáknál. Mik azok a hívószavak, amikre ugranak. Pl: „Az egészség nem üzlet!” Vagy: „Vissza kell adni a munka (tanárok, orvosok, mikor ki, mi) becsületét!” Ezekkel nagy biztonsággal el lehet érni azt a két és félmillió szavazót, a többi meg kit érdekel.
Úgy látom, a következő kampány a generációk összeugrasztásáról szól majd:
egyre nagyobb számban lesznek a választók között, akik már a rendszerváltás után születtek. Nekik már nem mond semmit az ingyen bérbe vehető tanácsi lakás olcsó bérért, meg a biztos munkahely, egy életre szóló szakmával.
Mint minden személyi kultuszra épülő szervezet, a kormányoldal pártjai is nagyon fegyelmezettek: ha a vezér kiadja a hívószavakat, senki nem merészel mást mondani. (Még az a szerencsétlen, akit az MTVA-tól a mikrofon elé löktek, zavarában a bevándorlókat is belekeverte a szövegébe.)
Egy politikai pártban (mindegyikben) tökmindegy, hogy milyen okos vagy, vagy szép. (Ez utóbbi tán nem: a nőktől igenis elvárják, hogy valahogy kinézzen, a férfinak elég, ha „egy fokkal szebb az ördögnél”.) Ott egyetlen teljesítmény számít: hány szavazót tudsz hozni. Lázárt még meghagyta volna a posztján, hiszen elég jól elboldogult a „kormányinfókkal”. Egy ideig talán azt is elnézte volna neki, hogy jobban tud beszélni. De elvesztette Hódmezővásárhelyt. Be is húzta a farkát rendesen: szaladt gyorsan rendet tenni – sikerült is, hiszen a parlamenti helyet már visszahozta. Merthogy megmondták neki, kiknek beszéljen miről és hogyan – ő ezt fegyelmezetten teljesítette. Pont úgy, ahogy az MLM értékesítési rendszerekben is a dealerek szájába rágják, milyen szavakkal kell dicsérni a fogpasztát vagy a kelesztőtálat.
A demokratikus pártokban ez nem ilyen egyszerű
Már a programok is hónapokig készülnek – nem is bíbelődik ilyesmivel a Fidesz-KDNP – úgyse olvassa senki. Már pedig, aki érdeklődik a politika iránt, nem árt, ha előtte tájékozódik a politikai szereplők szándékai felől.
Gyakori a vád: hosszúak a programok, sok az általánosság bennük. Naná, hogy hosszúak: a programkészítésbe sokan beszállnak, hiszen az MSZP-nél meg a DK-nál még a helyi szervezetekben is megtárgyalják ezeket. Mindenki szeretné, ha a maga városa, választókerülete, szakterülete feltétlen bekerülne. Legutóbb felajánlottam – egyszer élőszóban, egyszer e-mailben -, hogy a 117 oldalas, egyébként nagyon alapos Sokak Magyarországa című programból szerkesztek egy kb. 15 oldalas változatot, ami a kevésbé …hm türelmesek számára is emészthető. Még csak választ sem kaptam – de lehet, hogy szerencsémre. Ki tudja, kinek a lábára léptem volna, ha nyom nélkül kihúzom veretes általánosságait?
Hiányolom a demokratikus pártokból a politikai innovációt
Azt, hogy engedelmesen ballagnak a hatalmon lévők járszalagján, és nem hagyják a fenébe az egészet, törnek egészen más úton.
Mondok két példát is. Az egyik a budapesti főpolgármester választás. Eddig soha, semmilyen bojkottal nem értettem egyet – igenis, ne bújjanak el se az országgyűlési választáson, se a parlamentből az ellenzéki pártok. De most nem jelöltem volna senkit a tisztségre: jókat röhögtem volna, ahogy Tarlós birkózik az ordító egérrel – vagyis a Puzsér nevűvel. De nem dobom a darálóba az egyik legpotensebb politikust, a párbeszédes Karácsony Gergelyt. (Sőt, Horváth Csaba is többet érdemelne ennél.) Méghozzá azért nem, mert a mai kurzus már jelentősen fölszámolta az önkormányzatiságot: nincs kétségem, ha ellenzéki lesz a főpolgármester, a Budapest-törvény maradékát is kiherélik. 22-ig mindenképpen csak csicskáztatják, ahogy Tarlóst is. Végül még a választók is őt szidják majd, hogy nem sikerült a fővárosból Kánaánt varázsolnia.
Ha meg veszít, akkor a nyakába varrják az ellenzék összes baját: ugye megmondtam, hogy egy gyenge alak??? Olyan meccsbe nem megyek bele, amiben akár győzök, akár vesztek – csak károm származik belőle. Viszont teljes erővel nyomom a kerületi vezetőket: a mai három mellé simán be lehetne hozni még hatot. Akkor aztán meg lehetne szorongatni a fővárosi közgyűlésben a főpolgit. A kerületekben meg lehetne a bázist építeni.
Elnézést, hogy a vidékről nem beszélek, nem ismerem annyira a helyzetet: csak azt tudom, hogy 18-ban a 158 vidéki választókerületből 3-ban (azaz három db!) tudott ellenzéki nyerni.
A másik ügy az európai parlamenti választások
A közkedvelt „ellenzéki” rádióban sikerült két órán keresztül úgy beszélgetni erről, hogy egyetlen szót nem ejtett senki arról: mivégre is az EP választás, mit szeretnénk és hogyan az Európai Unióban? Csak rágták a közöslista-különlista nevű gumicsontot. Hogy külön listák esetén elveszik x db szavazat, mert a Momentum, meg a kétfarkú kutyák elviszik, akár két mandátum is bukhat stb., stb. De ha minden ellenzéki egy listán indulna, verhető az uralmon lévő párt.
Könyörgöm: az Ovi pártnak változatlanul alig van kevesebb (úgy emlékszem 2% a különbség) szavazója, mint az összes ellenzéki pártnak összesen. Ráadásul megint előjött, hogy a Jobbikot is be kell venni az összefogásba. Na, ennek van egy „apró” akadálya, ahogy már tavaly is volt: a Jobbiknak ugyanis esze ágában sincs egy listán szerepelni a demokratikus pártokkal. Ahogy szerintem az LMP is változatlanul távol marad – ha májusban lesz még egyáltalán LMP. Szinte biztos vagyok abban, hogy a Momentum meg a Kétfarkú Kutyapárt is inkább önállóan méretné meg magát: nagy fegyvertény lenne számukra, ha az 5 százalékot elérve küldhetnének egy képviselőt Strasbourgba.
Persze lehet szidni – főként a szocikat, meg a dk-sokat, hogy: ”mer önzők, nem akarnak másnak helyet engedni”. Tudomást sem véve arról, hogy más a valóság. Különben is, már a hócipőm van tele ezzel az „összefogással”. Amikor 30 évvel ezelőtt elfogadtuk a rendszerváltást, sokszínű, pluralista politikai életet is akartunk, nem azt, hogy ha nem egy, akkor két karámba legyünk beterelve. Persze, ez nem jelenti, hogy ellenségem, aki másként látja a hazám ügyeit, egy-egy kérdésben akár az együttműködés is hasznos lehet. (A magyar jobboldalt pont az „egy a zászló, egy a tábor”-ral végezte ki a jelenlegi kormányfő masinériája.)
De gondolkozzunk már: mi a legfontosabb kérdés, ami ma az Európai Unió előtt áll?
Az, hogy továbbhalad a föderáció felé, ezzel egy egységes, erős államot teremtve az európai népek számára. Vagy megmarad a „nemzetek Európájának”, ami garancia arra, hogy az erősebb nemzetek majd megmondják, mi legyen, a kicsik, szegények meg majd egymás kárára marakodnak a nekik vetett koncon.
Akkor szavazzak arra a listára, amivel tán egy jobbikos képviselőt juttatok az EP-be? Annak a Jobbiknak egy tagját, amelyik – jó most épp nem éget nyilvánosan csillagos kék lobogót -, de minden ízében elzárkózó, valamiféle sose volt magyar szupremációról vizionál?
Na, ezt kéne világossá tenni minden fórumon, ahol csak lehet. Az ún. „ellenzéki” sajtó erre egyre kevésbé alkalmas.
Nagyjából ennyi a kifogásom az ellenzéki pártokkal – azzal is, amelyiket támogatom. Az, hogy minden lényegtelen ügyön rágódnak, nem mondják azt, amit fontosnak tartanak, akkor is, ha nem ezt kérdezik tőlük a hivatásos nyilvánosságban.
Rátesi Margit
A Publicus Intézet felmérése szerint a választók 67 százaléka gondolja úgy, hogy az ellenzéknek teljes egységben (tehát a balpártoknak a Jobbikkal vállvetve) kellene ráfordulnia az európai parlamenti választásra.
