Kezdőlap Címkék Együtt

Címke: együtt

43 milliós kedvezményes hitelt kapott a jegybanki alelnök

0

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke 43 milliós kölcsönt kapott, kedvezményes kamatozással, pedig több milliós fizetése van. A DK szerint ez pofátlanság, a Párbeszéd elzavarná a jegybank teljes vezetését.

A 24.hu írja, megnevezte a jegybank, melyik két alelnök kapott kedvezményes munkáltatói kölcsönt. Kiderült, hogy egyikük Nagy Márton, aki három éve

43 millió forintos, kedvező kamatozású kölcsönt kapott,

amiből egy 12. kerületi lakást vett, ami 60 millióba kerülhetett.

A 24.hu szerint ebből is látszik, hogy nem azért adták a kedvezményes kölcsönöket, hogy „méltányolható lakásigényt kielégítve, kis összegű ingatlanhoz” segítsék az alkalmazottakat.

A jegybanki munkáltatói hitel kamata a mindenkori alapkamat (most 0,9 százalék), ami sokkal alacsonyabb, mint a piaci alapú hiteleknél.

Nagy Márton
MTI Fotó: Mohai Balázs

A vagyonnyilatkozata szerint Nagy Márton tartozása havi 8-900 ezer forinttal csökken, még 8,1 millióval tartozik. Mire visszafizeti a kölcsönt,

1,6 milliónyi kamatmegtakarítást érhet el.

Pedig amikor felvette, akkor több mint négymillió forint volt a bruttó fizetése, ügyvezető igazgatóként. Azóta több új pozíciója lett (már alelnök, több helyen igazgatósági tag). 2016 júniusa és novembere között

havi bruttó több mint 9 millió forintot keresett.

Azóta több poszttól meg kellett válnia, de így is havi bruttó 7 milliót keres.

A másik alelnök, Windisch László ötmilliós kedvezményes hitelt kapott tavaly, ebből a harmadik lakását vette meg.

Mindkét kölcsönt Matolcsy György MNB-elnöknek kellett jóváhagynia.

Spät Juditnak, az Együtt elnökségi tagjának közérdekű adatigénylésére a jegybank elárulta, hogy a 402 kölcsönszerződésből a legnagyobb 50, a második 45,5 milliós. Vagyis Nagy Mártoné a harmadik legnagyobb.

A DK közleménye szerint „nem is elsősorban azt tartja – Szijjártó Péter örökbecsű kifejezésével élve – pofátlanságnak, hogy Nagy alapbére kétszeresen meghaladja a 2010-ben bevezetett (bár azóta már föladott) 2 milliós bérplafont. Sokkal visszatetszőbb az a mérhetetlen kicsinyesség, hogy ilyen jövedelem mellett képes igénybe venni egy havi 30-40 ezer forintnyi megtakarítást jelentő kedvezményt.”

Azt is írják: kíváncsiak rá, hogy Nagy Márton a kamatkedvezményből származó különjövedelem után fizet-e adót.

Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője pedig sajtótájékoztatón azt mondta: kormányváltás után le kell fejezni a Magyar Nemzeti Bankot, meneszteni kell Matolcsy György jegybankelnököt és az általa odavitt alelnököket is. Szerinte nem csak Nagy Márton hitele, hanem minden héten újabbak támasztják alá azt az „erkölcstelenséget és hozzá nem értést”, ami a jegybankot jellemzi.

Megnyílt az Agora, megkezdődnek az egyeztetések

0

Megnyílt az Agora Budapesten, az Országgyűlés épülete előtt, a Kossuth Téren. Nyolc demokratikus ellenzéki párt elnöke és a szervező, Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalma (KOM) nevében mondott rövid – ötperces – beszédet az összegyűltek előtt.

Egyetértés volt abban, hogy nagyon sok kérdésben nem értenek egyet, de abban is, hogy az új választási rendszer elengedhetetlen egy „Közös Magyarország” megteremtéséhez. Az Agorán a munka szeptember 4-én kezdődik, s október 23-ig tart, bármi is történjék – ígéri Gulyás Márton. Az Agora, azaz egyeztetések, eszmecserék tere, amelyet  az Alkotmány utca végén, a Kossuth térrel szemben állítottak fel.

Gyurcsány Ferenc, DK

Ne a nemzeti kicsinyesség és nemzeti önzés rendszerével akarjuk felváltani a rendszert. A következő hét hónap a bizonyosságnyújtásnak a hét hónapja is lesz. Az elmúlt napokban

a MOMA és a DK megállapodott arról, hogy közösen fognak készülni a következő választásokra és közösen is indulnak.

A választási rendszer tisztességének és szabadságának, igazságosságának nem az a feltétele, hogy arányos vagy többségi, van egy feltétele, ami látszólag formai, de igazából tartalmi, az, hogy az ellenérdekű politikai felek egyezsége alapján jön létre. Kompromisszumkész vagyok, de ne legyünk naivak, van tapasztalatunk a Fidesz működéséről,  ilyen hatalom körülményei között a törekvésünknek korlátai vannak. Megfejtést kíván, miért kellett egy ilyesfajta közvetítő, hogy leüljünk közösen, és

miért nem tanított meg minket az elmúlt hét év kevés sikerre és sok kudarca.

Juhász Péter, Együtt

Túl kell lépnünk azokon a hazugságokon, amelyekkel a választókat a különböző pártok félrevezetik a választókat. Fontos a szakpolitika, ne csak populista demagóg frázispuffogtatás legyen. Igazságos választási rendszer kell, de szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy meg lehet azt szavaztatni a Fidesz többségű Országgyűlésben. A jelenleg hatályos keretek között csak akkor lehet megbuktatni a Fideszt, ha egy ellenzéki jelölt áll a Fidesz jelöltjével szemben.

Arra kell készülni, hogy egy jelölt legyen, akkor nem csak az abszolút többség állítható meg, de meg is nyerhető a választás.

Hadházy Ákos, LMP

Egyértelmű, hogy a következő választás nem lesz tisztességes, már most elcsalják– milliárd forintokból kampányol a kormány, mossa az agyakat, lát el információkkal lopott pénzből megvásárolt sajtót.  S külföldön dolgozók kizárása olyan, mint 1948-ban a B-listázás volt:

500 ezer ember véleményét zárják ki.

Fodor Gábor, Magyar Liberális Párt

A választási rendszer még aránytalanabb lett, de nem vagyok szkeptikus, mert a politikában nagyon gyorsan tud minden változni, fel kell mindenre készülni.  Lényeges, hogy mi születik itt meg az Agorán, hogy sikerül-e a politikai pártokat, erőket egy irányba állítani.

Nem tudjuk, mikor lesz az a pont, amikor szükség lesz rá, de azért dolgozunk hogy minél előbb.

MSZP Molnár Gyula

Első lépés az igazságtalan választási rendszer megváltoztatása. Fontos ahhoz, hogy később minden más fontos kérdésről tudjunk beszélni. Most reményteli a kísérlet, de azért készüljünk a realitásokra. S azt is tudni kell, hogy a jelenlegi választási rendszerben egy párt nem tudja legyőzni a Fideszt, csak egy pártszövetség vagy pártkoalíció. Csak azok, akik megállapodtak a körzetekben, s közös listán indulnak,

de nem matematikai modelleket, hanem értékközösséget kell ehhez alkotni.

Botka tíz pontja a patrióták értékközösségének tíz pontja. Több mint kormányváltásra, majdnem rendszerváltásra lesz szükség.

Bokros Lajos, MOMA

Ma délelőtt szórólapoztunk, s mindenki, aki elfogadta a szórólapot egy követeléssel állt elő: „Tessék ellenzéki egységet kovácsolni!”. Ma mindenki ezt követeli, aki demokrata és hazafi. Aki nem hajlandó ebben az ellenzéki szövetségben egyenjogúként részt venni, az a Fidesz rendszer,  Orbán önkényuralom szekértolója és támasza. A MOM nem baloldali párt, hanem egy konzervatív, szabadságelvű, nemzeti ihletésű, európai karakterű párt, de

a legnagyobb örömmel működünk együtt a DK-val és az összes többi demokratikus ellenzéki párttal.

A pártok abban egyetértenek, hogy a demokrácia nélkül Magyarországnak nincs jövője. Most azt kell keresni, ami összeköt bennünket, nem falakat, hanem hidakat, nem kerítést kell építeni. A MOMA ezért is hirdette meg az 500 napos programját.

Orosz Anna, MOMENTUM

Sokan sokféleképpen gondolkodunk, de a nap végén közös megoldásokat kell találni, ehhez kell vita, párbeszéd, kompromisszumok. Nem söpörjük le az ellenvéleményt az asztalról. Hiszünk, abban, hogy Magyarország is működhet így és fog is. Ezért vagyunk itt, az első lépés egy új és arányosabb választási rendszer kidolgozása.  A mérkőzés előtt már

nem cserélünk mezt senkivel, de a közös szabályok mellett mindig kiállunk..

Párbeszéd,  Karácsony Gergely

Nincs forradalom és az a rezsim, amit joggal szidunk, mint kés a vajon felszámolta a jogállamot, a demokráciát. S mi, akiknek ezek az értékek nagyon, értetlenül állunk azelőtt, hogy miért hagyták ezt a magyarok, miért nem védtük meg közösen az értékeinek. Meg  kell végre érteni, hogy ha szeretnénk társadalmi  felhatalmazás a kormány leváltásához, egy új ország építésére, el kell tudnunk mondani, hogy tudunk olyat építeni, ahol a demokrácia sokkal mélyebbre hatol, ahol az emberek az otthonuknak érzik az országot. Társadalmi többség ehhez akkor lesz, ha a magyar emberek azt érzik, hogy polgárai egy közös országnak. A választási rendszer csak a jéghegy csúcsa.

Új szlogent találtam ki: Magyarország közös ország!

Gulyás Márton, KOM

Soha más ügy érdekében 2010. óta nem vállaltak érdekközösséget a most itt elnökkel vagy elnökségi taggal magát képviseltető demokratikus pártok. A kör nem teljes, akik nincsenek itt velünk, azokat is várjuk, hiszen amíg nincsenek itt, addig azt látjuk, hogy az ország nem közös.

A közös ország nem véleményazonosságot jelent.

Pont azt jelenti, hogy végre lehetnek vitáink, mert van a vitáknak kerete. Az itt felsorakozó pártok között alapvető különbségek vannak, s ez nagyon helyes.

Római-part: a budapestiek nem támogatják a mobil-gát ötletét

0

A Greenpeace megbízásából a Závecz Research készített reprezentatív közvélemény-kutatást a budapestiek Római-parttal kapcsolatos álláspontjáról.

A part természetes állapotát megőrző, a jelenlegi Királyok-Nánási úton húzódó árvízvédelmi létesítményt megerősítő elképzelést a megkérdezettek 58 százaléka, a Tarlós István és a Fidesz által erőltetett parti mobilgátat csak 19 százalék támogatja.

A megkérdezettek 57 százaléka népszavazást támogatna ebben a kérdésben,

míg mindössze 11 százalék támogatná, hogy a Fővárosi Közgyűlés önállóan döntsön. A népszavazást támogatókon belül többségben vannak azok, akik egy III. kerületi népszavazást látnának indokoltnak, ennek a kikényszerítésére azonban nincs lehetőség, mivel az árvízvédelem a Fővárosi Önkormányzat hatásköre.

Az Együtt III. kerületi önkormányzati képviselője, Mihalik Zoltán, az összes óbudai-békásmegyeri ellenzéki képviselővel közösen tett erre vonatkozó kezdeményezést, amelyet azonban a bíróság is elutasított. Az Együtt és a Párbeszéd budapesti népszavazási kezdeményezés azonban meg fogja védeni a partot, hiszen a Fővárosi Választási Bizottság múlt hét pénteki elutasítása arra, a bíróság előtt már nem tartható indoklásra alapult, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek sincs hatásköre a nyomvonal kijelölésében.

A bíróság döntését követően

az Együttnek és a Párbeszédnek 30 napja lesz összegyűjteni a 138 ezer aláírást a budapesti népszavazás kikényszerítéséhez.

Ennek sikere érdekében előregisztrációs kampányt folytat az Együtt az utcán és az interneten, azok jelentkezését összegyűjtve, akik vállalják, hogy alá fogják írni a kezdeményezést, illetve segítenek a gyűjtésben. Ezt az előregisztrációt már most több, mint 5000-en aláírták.

A népszavazást megelőző kampány lehetőséget fog nyújtani arra, hogy a szakértők részletesen be tudják mutatni az álláspontjukat. Az árvízvédelemnek ugyanakkor csak a műszaki megvalósítása szakmai kérdés. A Római-parton a természetes állapot megőrzése, vagy a hullámtérre épített ingatlanok közpénzből történő megvédése a fontosabb, a budapestiek közös döntése kell, hogy legyen.

Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke szerint a megkérdezettek 57 százaléka által támogatott népszavazásra az egyetlen lehetőséget az Együtt és a Párbeszéd kezdeményezése jelenti. Ennek sikere érdekében előregisztrációs kampányt folytatnak, amelyet már most több, mint ötezren aláírtak.

Matolcsy bankja áldását adta Mészáros bankolására

0

Mészáros Lőrinc és a Konzum Nyrt. közvetett befolyásoló részesedést szerezhet az MKB Bankban. Így Orbán Viktor kedvenc strómanjának egy átláthatatlanul működő cége vásárolhatja be magát Magyarország ötödik legnagyobb bankjába, hogy tisztára mossa a tisztességtelenül megszerzett pénzt – áll az Együtt közleményében

Az Együtt szeptember 16-án mutatja be programját Magyarország jövőjéről, melyben megoldást kínálnak a korrupció felszámolására, a politikusokra vonatkozó vagyonnyilatkozati rendszer megváltoztatására, valamint a kormányváltás utáni elszámoltatásra, igazságtételre is.

Az Együtt már nyújtott be törvénymódosító javaslatot az Országgyűlésnek, mely képes lenne felszámolni a lopott vagyon eltitkolására szolgáló belső offshore-t. Egyúttal visszavennék a tisztességtelenül megszerzett vagyont a felcsúti polgármestertől is az Orbán-rezsim bukása után.

A Konzum-féle zártkörű, nyílt végű magántőkealapok lehetőséget adnak arra, hogy az igazi tulajdonosok rejtőzködjenek, hiszen semmilyen nyilvános adatbázisból nem tudható, kiknek a pénzét is kezelik.

Orbán Viktor és strómanjai adófizetőket megkárosító politikusok és üzletemberek, akik tisztességtelen módon szerezhették vagyonukat. Az Együtt az Orbán-rezsim bukása után minden ilyen vagyontárgyat visszavesz, mert joggal való visszaéléssel szerzett vagyonnak tekintjük.

Verespatak ismét célkeresztben

0

Szigetvári Viktor szerint elfogadhatatlan, hogy a román kormány vissza kívánja vonni Verespatak és környéke UNESCO-védettségre vonatkozó pályázatát.

Az Együtt választmányának elnöke szerint Romániának és Magyarországnak sem érdeke, hogy megvalósulhasson az a kockázatos és környezetszennyező aranybánya amely zöld utat kaphatna a pályázat visszavonásával. A magyar kormánynak mindent meg kell tennie, hogy e természeti érték védettsége megteremtődhessen.

Az elmúlt években az RMDSZ és más román pártok is azért kezdeményezték a világörökségi védettséget, mert ezzel végleg megakadályozhatóvá válna a környezetromboló és veszélyes bányaberuházás.

Az Együtt felszólítja a magyar kormányt, hogy a nemzetközi fórumokon és a román-magyar kapcsolatokban tegyen meg mindent annak érdekében, hogy e természeti érték védettsége megteremtődhessen.

Szigetvári: Ne Mészáros Lőrinc kapja a munkahelyteremtő támogatásokat!

0

Az Együtt választmányi elnöke, Szigetvári Viktor szerint helyette azokat átláthatóan gazdálkodó vállalkozásoknak kell adni. A párt közérdekű adatigényléssel fordul az illetékes minisztériumokhoz a szerződések megismeréséért.

Szigetvári Viktor sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy

Mészáros Lőrincnél nincs jó helyen az a 6,2 milliárd forintnyi munkahelyteremtő támogatás,

amit a cégének juttatott a kormány. Szerinte „ezt a pénzt tisztességes magyar kis- és középvállalkozásoknak, illetve olyan multinacionális cégeknek kell juttatni, akik vállalják az átlátható pályáztatást.”

Az mfor.hu ugyanis azt írta, hogy

Mészáros Lőrinc cége kapta a legnagyobb összeget az egyedi döntéssel odaítélt támogatásokból

– a teljes összeg hatoda került hozzá.

Szigetvári Viktor szerint Mészáros Lőrincnek, „az ország legtehetségesebbnek hazudott vállalkozójának” nincs joga ahhoz, hogy mindenki mást megelőzve a legtöbb adófizetői pénzt vigye haza. Ez a pénz a párt szerint visszajár a magyar embereknek és a Fidesz által nem támogatott kis- és középvállalkozásoknak, akik „negyedannyi pénzből több munkahelyet tudnának létrehozni”.

Az Együtt választmányának elnöke azt is mondta, hogy

nem utasítják el a munkahelyteremtő támogatások juttatását.

Az azonban szerintük joggal elvárható, hogy ezekről a Fidesz-kormány átlátható módon döntsön, hiszen a magyar emberek nem azért fizetnek adót, hogy „Orbán Viktor legjobban fizetett strómanjának”, aki 11 naponta vásárol magának új céget, a vagyonát gyarapítsa.

Mészáros Lőrinc Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Ez a 6,2 milliárd forint nincs jó helyen Orbán Viktor strómanjánál, tisztességes magyar kis- és középvállalkozásoknak, illetve olyan multinacionális cégeknek kell juttatni, akik vállalják az átlátható pályáztatást – mondta Szigetvári.

Szigetvári Viktor azt is elmondta, hogy az Együtt

közérdekű adatigényléssel fordul az illetékes minisztériumhoz, hogy minden szerződés nyilvánosan megismerhetővé váljon

és kiderüljön hány éven belül, pontosan milyen feltételekkel kell Mészáros Lőrinc cégének az ígért 250 munkahelyet létrehoznia. Az az Együtt célja, hogy a megismert lista alapján „a Fideszhez közeli vállalkozások mindegyike ügyében adatigényléssel forduljon” az illetékes fejlesztési minisztériumhoz, hogy befejeződjön a titkolózás.

Paks2 csak Orbán és az oroszok gazdagodását szolgálja

0

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke szerint Orbán mindent megtesz, hogy mielőbb megkezdődhessen az atomerőmű-építés.

Miután Orbán Viktor tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, a jövő év legelején, januárban megindul Paks2 építése – idézi Hajdú Nóra közleménye Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert,

A két államfő azonban a 3-as metró felújításáról már egy szót sem ejtett.

A tegnapi Putyin látogatást jól látható módon a magyarországi teljes demokratikus közvélemény elitélte. De hasonlóan lesújtó az orosz államfő látogatásának nemzetközi visszhangja is.

Bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor saját hatalma megőrzése érdekében kész figyelmen kívül hagyni Magyarország érdekeit. Az immár különlegesnek nevezhető orosz – magyar kapcsolatok hazánk elszigetelődéséhez vezetnek. Ezért sem szabad elkezdeni a Paks2 atomerőmű építését, főleg nem a választások előtt.

A paksi atomerőmű bővítése soha nem térül meg,

Putyin markába taszítja hazánkat, bizonyítottan veszélyes, ráadásul nyilvánvalóan azt az egy célt szolgálja, hogy strómanjain keresztül Orbán Viktor tovább gazdagodjon.

Magyarország jelene és jövője az Európai Unióban és a NATO-ban van. Orbán Viktornak és a Fidesznek azonnal be kell fejeznie a putyinista, illiberális, hazánkat keletre sodró politikát.

Mészáros nem stróman, csak időnként bevásárol Orbánnak

0

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke mai sajtótájékoztatóján közölte, hogy a párt számításai szerint Mészáros Lőrinc a legjobban teljesítő stróman. Mint mondta, a felcsúti polgármester 11 naponta szerez meg új cégeket és a legnagyobb egyedi kormánydöntéssel járó támogatást is az ő egyik vállalata, a Visonta Projekt Kft. kapta.

A FüHü nem kereste Mészáros Lőrincet, nem kértük, hogy adjon nekünk interjút, ily módon Mészáros Lőrinc nem is nyilatkozott a FüHü-nek. Az alábbi beszélgetés kitaláció, szebben szólva: a képzelet szülötte, s a valósággal való minden hasonlóság csupán a véletlen műve.

– Mészáros úr, kérdezhetünk a vagyonáról?

– Állok rendelkezésükre. Nekem a közvélemény tájékoztatása mindennél fontosabb

– Önnek tavaly sok ingatlannal gyarapodott a vagyona.

– Igen, a sok a szerencseszámom. Meg az összes többi. És nagyon kedvelem az ingatlanokat. Az igazat megvallva, már az óvodában is ingatlan volt a jelem.

– Elárulná a titkát, hogyan keres ennyi pénzt?

– Nem tudom. A múltkor meg is kérdeztem erről Orbán Viktort, de nem akarta megmondani.

– Nem mondta meg Orbán, hogy Önnek honnan van a vagyona?

– Azt mondta, örüljek, hogy nem tudom.

– Azt mondják, hogy ami az Ön nevén van, az valójában Orbán Viktor pénze.

– Erről őt kellene megkérdezni, a mások pénzéről én nem nyilatkozhatom. Különben is megkért a Viktor, hogy erről ne beszéljek senkinek.

– Ezek szerint elismeri, hogy Ön Orbán Viktor strómanja?

– Nem tudom, mit jelent az a szó, hogy stróman. A nyelvekkel már az iskolában is hadilábon álltam.

– Magyarul csendestársnak mondhatnánk. A stróman olyan ember, aki a saját nevére veszi valaki másnak a pénzét.

– Ja, így már értem! A Viktor, aki nekem ugye gyerekkori pajtásom, időnként megkér, hogy vásároljak neki ezt, azt. Jachtot, villát az Adrián, mikor mi adódik.

– És akkor maga vásárol?

– Ha magát odahaza megkéri az asszony, hogy amikor jön hazafelé a munkából, vegyen a boltban zöldséget, húst, kenyeret, akkor visszautasítja?

– Ön földeket vásárolt Mészáros úr, televíziót, lapkiadót, futballcsapatot, hoteleket. Azért ez más, mint hat kiflit venni a boltban.

– Nem szoktam kiflit vásárolni. Ha kiflit akarok enni, veszek egy pékséget. De ha a Viktor megkér, akkor veszek neki valamit. Eléggé macerás, de az ember, ahol tud, segít.

– Ön szerint az életszerű, hogy egy gázszerelő Magyarország leggazdagabb emberei közé tartozik?

– Ez így azért nem teljesen igaz.

– Nem tartozik a legvagyonosabbak közé?

– Nem gázszerelő vagyok, hanem gáz- és vízszerelő.

Komáromi Zoltán: Évek óta dolgozunk a programon

Az Együtt szakpolitikusa azt mondta a fuhu.hu-nak, hogy nincs konfliktus a pártvezetéssel amiatt, hogy ő készíti Botka László egészségügyi programját, miközben a két párt között nincs választási együttműködés. Azt is mondta: a programon már évek óta dolgoznak.

Szombaton, a szegedi találkozón, ahol Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, programadó beszédet tartott, felszólalt Komáromi Zoltán, az Együtt választmányi elnökének helyettese is, akiről több lap is azt írta korábban, hogy ő készíti Botka László egészségügyi programját.

A fuhu.hu-nak Komáromi Zoltán elmondta:

nem egy új programról van szó, már három éve dolgoznak rajta.

Botka László pedig megkereste őt, hogy „elvinné ezt a programot”.

Kérdésünkre, hogy ez nem okozott-e konfliktust a párt vezetőivel, hiszen nincs együttműködés a két párt között, Juhász Péter pártelnök pedig arról beszélt, hogy közös lista biztosan nem lesz, Komáromi Zoltán azt mondta:

nem volt semmilyen konfliktus, mert már az első megkereséskor tájékoztatta a párt vezetőit.

Mindenki beleegyezett, mint fogalmazott: ez annak az elismerése volt, hogy „jó műhelymunka folyik az Együttben”.

Az együttműködés, hogy lesz-e közös lista, vagy hogy megállapodnak-e az egyéni jelöltekről, az pártelnöki kompetencia, ő pedig szakpolitikával foglalkozik, és ezeket a kérdéseket most kell eldönteni, mert

„január-februárban már késő programot írni”.

De csak akkor áll a program mellé, ha annak a végső változata is vállalható lesz számára.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Az akkor még háziorvosként dolgozó Komáromi Zoltán először 2008-ban jelent meg a politikában, amikor támogatta a vizitdíj bevezetését, és aláírásokat is gyűjtött mellette. Most a fuhu.hu-nak erről azt mondta:

„Egyszerűen dühös voltam.”

Azt mondta: „hazugságokkal hergelték az embereket”, miközben az egészségügyben komoly forráshiány volt, 6-8 év után pedig „azok is visszasírják a vizitdíjat, akik a legnagyobb melldöngetéssel ellenezték”. Szerinte annak idején két komoly hibát is elkövetett ezzel kapcsolatban a kormány: egyrészt, nem tárgyalták meg annak a feltételeit, hogy a vizitdíj bevezetése ne menjen a gyógyító munka rovására, másrészt nem kommunikáltak róla, így a Fidesz „rá tudott települni a népszavazásával”.

Erről a szerepvállalásról egyébként most azt mondta:

nem tartja politizálásnak,

hiszen nem pártközeliként végezte, „csak ki mertem állni az arcommal”.

Később csatlakozott az Együtthöz, a párt egészségügyi szakpolitikusa, majd 12. kerületi önkormányzati képviselője lett.

Így várja Putyint Budapest

0

Már hektikusan le van zárva Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatása miatt a Papp László Sportaréna környéke. Putyint és népes kíséretét – egyes hírek szerint több repülővel jönnek – valamikor kora délután várták a magyar fővárosba. A pártok sorra tiltakoznak, akcióznak.

Nem igazán szokványos helyen találkozik ma Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor magyar kormányfővel. Mint Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a Magyar Időknek elmondta: a Papp László Sportarénában tárgyalnak az megelőzően, hogy a mongol államfővel együtt megnézik a dzsúdó-vébé megnyitóját – idézi az Index. Azt még nem tudni, hogy tartanak-e sajtótájékoztatón a találkozó után.

Több ellenzéki párt is nagyobb akciókkal készült a látogatásra.

Az LMP már tegnap is tiltakozott ,s akciójának egyik elemeként „Magyarország a közeljövőben” címmel készített animációs filmet, amelyet itt lehet megnézni.

Az Együtt, amely ismét kifütyülős akcióra készült Putyin várható mozgásának az útvonalán,  azzal indokolja a Putyin-látogatásra szervezett akciósorozatát, hogy immár a sokadik találkozóra kerül sor Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor között, miközben a legfontosabb nyugati szövetséges állam- és kormányfők nem jönnek Magyarországra. Sőt, Orbánt már meg sem hívják a magyar külpolitika számára kulcsfontosságú nemzetközi csúcstalálkozókra.

„A lassan különlegesnek nevezhető magyar – orosz kapcsolatoknak is köszönhetően Magyarország elszigetelődött az Európai Unióban” –

szögezi le az Együtt közleménye, amely szerint Magyarország értékeivel és érdekeivel is ellentétes az Orbán és a Fidesz által erőltetett különleges magyar-orosz kapcsolat.

A Momentum már éjjel akciózott: Budapest ma reggel arra ébredt, hogy ismét van – a többi között –  Dimitrov terünk, Felszabadulás terünk, Majakovszkij utcánk és Sztálin terünk. Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása előtt a budapestieknek osztogatott szórólapok on olvasható  figyelmeztetés:

Ne hagyjuk, hogy újra megtörténjen!

A 24.hu képriportot közöl arról, hogy a Momentum Mozgalom akciócsoportjai hétfő hajnalban Budapest több pontján is átragasztották az utcanévtáblákat, visszaállították a kommunista rendszer régi utcaneveit.

Íme az utcanevek:

a Fővám téren – ebből lett Dimitrov tér,

a Lehel téren – Élmunkás tér,

az Erzsébet téren – Sztálin tér,

a Ferenciek terén – Felszabadulás tér,

a Ludovika téren – Kun Béla tér,

a Nyugati téren  – Marx tér,

az Oktogonnál – November 7. tér,

a Király utcánál – Majakovszkij utca ás

az Erzsébet, valamint Teréz körúton – Lenin körút.

Reggel aktivistáik az aluljárókban szórólapot osztogattak – a többi között FüHü munkatársa is szerzett ezekből egyet.

 

A többi párt szavakkal tiltakozik

Az nem kormányzás, hogy Orbán Viktor focimeccseken és dzsúdó versenyeken nevetgél, miközben a kórházakban teljes osztályokat zárnak be orvoshiány miatt, a családok anyagilag belerokkannak az iskolakezdésbe, az élelmiszerek pedig ismét tovább drágulnak – áll az MSZP közleményében.  Az emberek problémáit nem lehet stadionokban megoldani. Ezért a mai találkozóval kapcsolatban egyetlen érdemi kérdés van: miről akar megállapodni a magyarok feje felett Orbán Putyinnal?

Azzal, hogy kormánytagok is találkoznak Putyin elnökkel, a magyar kabinet egyértelműen kinyilvánította, nem a Nyugatot, hanem a Keletet választotta – ismertette a Demokratikus Koalíció véleményét Ara-Kovács Attila elnökség tag budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: DK

Az orosz elnök olyan sportrendezvényt látogat meg, amilyent akar, de a DK nem ért egyet azzal, hogy emellett politikai és gazdasági tárgyalásokat is folytat – közölte Ara-Kovács Attila.

 

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!