Kezdőlap Címkék Együtt

Címke: együtt

Hogyan születnek a Harmadik Birodalmak?

0

“A másik oldal árulásából és az emiatt érzett tehetetlenségből, gyengeségből és undorból született a Harmadik Birodalom. …a nácikkal szemben állók dühe és megvetése a saját vezetőik iránt nagyobb volt, mint a tulajdonképpeni ellenséggel szembeni gyűlöletük.”

Így magyarázta Sebastian Haffner a harmincas években a Harmadik Birodalom hatalomra jutását. És ez végórában érkező figyelmeztetés napjainkban a demokratikus pártoknak és közönségüknek egyaránt. Mert a helyzet kísértetiesen hasonló! A demokratikus pártokat – a kialakult helyzetért viselt felelősségükön túl – oly mértékben frusztrálják saját tehetetlenségük és folyamatos kudarcélményeik, hogy a valódi ellenség – a diktatúra építői és működtetői helyett – az egymás elleni acsarkodás köti le energiáikat, és ezzel próbálják “szórakoztatni” közönségüket is.

Mindeközben a demokratikus közvélemény egy része – szekértáborokba rendeződve – átveszi az acsarkodó stílust a másik részét pedig ugyanaz az undor, düh és megvetés keríti hatalmába, mint a harmincas években a konzervatív, liberális és baloldali demokratákat Németországban. És ez valóban kizárólag a demokrácia ellenségeinek malmára hajtja a vizet.

Elég volt! Abba kéne hagyni a marakodást, egymást lejáratását, saját közösségük elárulását, ha valóban szeretnék hogy egyszer még újra esélyt kapjon Magyarország arra, hogy szabad és demokratikus európai ország legyen!

Forrás: Vásárhelyi Mária, Facebook.

Együtt: az MNB állítsa le dolgozói lakáshitelezését

0

A jegybank ne adjon alkalmazottainak több kedvezményes kamatú lakáshitelt – szólítja fel Matolcsy Györgyöt az Együtt. Az MNB eddig 400 ilyen, több tízmilliós munkáltatói kölcsönönt. A 24.hu pedig kiszámolta: a Matolcsy barátnőjének korábban adott 32 milliós hitellel Vajda Zita csaknem másfél millió forintot profitál.

Spät Judit, az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnökségi tagja azt mondta, adatigénylésük alapján kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank

több, mint 400 alkalommal adott 39 és 50 millió forint közötti kedvezményes hitelt alkalmazottai lakásvásárlására.

A kölcsönök kamata megegyezik a jelenleg 0,9 százalékos jegybanki alapkamattal, vagyis jóval olcsóbb a piacon elérhetőnél. A kölcsönök összege 3,6 milliárd forint.

Az Együtt kérdést nyújt be a jegybankelnökhöz és Polt Péter legfőbb ügyészhez, hogy ők maguk vagy családtagjaik részesültek-e ilyen kedvezményes hitelből.

A 24.hu pénteken kiszámolta, mennyit keres Matolcsy György MNB-elnök barátnője a neki adott 32 milliós munkáltató kölcsönön. Vajda Zita

havonta 20-30 ezer, összesen mintegy 900 ezer forintot nyer az alacsonyabb törlesztőrészletekkel

azon, hogy kedvezményes kamaton kapott pénzt. Hiába hagyta el az intézményt, egy ideig még marad a szuperolcsó hitele. Ráadásul további 550 ezer forint hasznot is behúz azzal, hogy ennyivel kisebb lesz az adóssága. Ez csaknem másfél milliós „ajándék” közpénzből – írta a lap.

Lemondatná az ellenzék a gyerektáborok vezetőjét

0

Sorra adják ki felháborodott közleményeiket az ellenzéki pártok, miután kiderült: Hornyák Tibor, a rászoruló gyerekek üdültetését végző alapítvány főtitkárának naponta 110 ezer forintért bérelnek egy luxusvillát a Balaton-parton.

A zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Tábor
MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A zánkai gyerektábor, a Balaton legnagyobb üdülőhelyét ingyen kapta meg az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (EKGYA). A táboroztatásra kiírt pályázatot saját cége, az Erzsébet Táborok Kft. nyerte meg.

Ennek a kft-nek az ügyvezető igazgatója Hornyák Tibor, aki az EKGYA főtitkára is. A 24.hu információi szerint neki a Zánka melletti Monoszlón bérelnek

egy több mint 200 négyzetméteres luxusvillát,

amelyért hirdetésekben napi 110 ezer forintot kérnek.

Az MSZP közleménye szerint “ez a tipikus Fidesz, amely országos propagandát folytat az Erzsébet-táborok sikereiről.” A párt szerint

“a Fidesz-közeli alapítvány elnökének mennie kell, példamutatásból beköltözhetne a tihanyi barátlakások egyikébe, szolgálati autója úgyis minden kilométert elbír.”

Az Együtt közleménye szerint “vérlázító”, hogy “L. Simon László ex kulturális államtitkár egykori kabinetfőnöke” luxusvillában lakik, szerintük

“a fölösleges pénzszórás helyett a gyerekekkel kell együtt laknia az üdülőtábor területén”.

Hornyák Tibor
MTI Fotó: Büki László

A DK szerint Hornyák

“nem képes együtt lakni azokkal, akiket rá bíztak, inkább elképesztő luxusban üldögél, és szórja az adófizetők pénzét.”

A párt közleményében azt írja: Hornyáknak fel kellene mondani az albérletet és be kellene költöznie a táborba, ami “olcsóbb és tisztességesebb” lenne.

A Párbeszéd közleményben követeli a főtitkár azonnali menesztését. Szerintük

“gyomorforgató, hogy a rászoruló gyermekek üdültetését végző intézmény vezetőjének luxusvillát bérelnek a Balaton-parton, valószínűleg közpénzekből.”

A párt közérdekű adatigénylés keretében kikéri az alapítvány, valamint annak vezetőjének minden szerződését.

Azt is írják: “a kormány büszke arra, hogy idén 55 ezer gyermek vesz részt a programban, de sem azt nem teszik hozzá, hogy hányan gazdagszanak meg a rászorulóknak szóló programokon, mint ahogy arról sem esik szó, hogy

ma tízszer ennyi rászoruló gyermek van az országban, akik körében rendszeres az éhezés,

és akik többsége olyan házakban él, amelyekben még WC sincsen.”

Az alapítvány később közleményt küldött az MTI-nek. Ebben azt írják, “a szervezet sem a főtitkár, sem más munkavállalója részére nem bérelt vagy bérel ingatlant sem a Balaton közelében, sem máshol”. A közleményben idézik Hornyák Tibort, aki az állítja, hogy “az ingatlant 35 napra, saját költségén, kedvezményes áron bérelte ki” a családja számára. Azt is írja, hogy pert indít.

A sajtószabadságért demonstrálnak Nyíregyházán

0

Csendes demonstrációt tartanak ma este nyolckor Nyíregyházán, a Kelet-Magyarország szerkesztősége előtt. A gyertyagyújtást az Együtt helyi szervezete hirdette meg.

Lövei Csaba, a párt városi elnöke, önkormányzati képviselője keddi sajtótájékoztatóján mondta el, hogy

a demonstrációval szolidaritásukat szeretnék kifejezni a megyei napilap újságíróival, ugyanakkor figyelmeztetni az új tulajdonost, a többi megyei napilaphoz hasonlóan ne tegye a kormány szócsövévé a helyi sajtót.

Ha itt is kirúgások lesznek, és a kendőzetlen kormánypropaganda eszközévé silányítják az újságokat, a polgári engedetlenség eszközeivel élnek.

A felhíváshoz szerdán csatlakozott az MSZP is, Jeszenszki András városi elnök úgy fogalmazott: a kormánypárt a strómanjain keresztül totális sajtóuralomra tör.

A Russmedia három Észak-kelet-magyarországi (Észak-Magyarország, Kelet-Magyarország, Hajdú-bihari Napló) és két romániai napilapját a Népszabadság mészárosának nevezett osztrák üzletember, Heinrich Pecina vásárolta meg 10 milliárd forint körüli összegért. Az üzlet lebonyolításához a Mészáros Lőrinc érdekeltségi köréhez köthető MKB Banktól kapott hitelt.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK