Kezdőlap Címkék Díszpolgár

Címke: díszpolgár

Hindenburg már nem díszpolgár

Michael Müller polgármester közölte a világgal: Hindenburg tábornok – elnök, aki 1933 óta volt a német főváros díszpolgára, immár törölve lett a listáról!

Mind Hitler, mind Hindenburg 1933-ban ugyanazon a napon felkerült a berlini tiszteletbeli állampolgárok listájára. Hitlert 1948-ban, három évvel a második világháború vége után eltávolították. Még akkor amikor Berlin a náci Németországot legyőző négy nagyhatalom /USA , Szovjetunió , Anglia és Franciaország / ellenőrzése alatt állt.

A berlini szenátus január harmincadikán döntött úgy, hogy az első világháború hőse, nem méltó a díszpolgári címre, mert segítette Hitler hatalomra jutását. Az idős Hindenburg 1934-ben meghalt, és ezt követően Adolf Hitler teljhatalmat gyakorolt Németországban egészen az 1945-ös vereségig.

Berlin a fal leomlásáig – 1989 – megosztott város volt. Nyugat Berlin a nyugati világ része volt míg Kelet Berlin az NDK fővárosa. A két rész a fal leomlása után egyesült, és Berlin újra az egységes Németország fővárosa lett. Jelenleg baloldali többség kormányoz, Müller polgármester szociáldemokrata, aki a zöldek és a Linke támogatását élvezi. A Linke az NDK egykori kormánypártja, amely megőrizte befolyásának egy részét Németország keleti tartományaiban.

Karácsony: átvette, Tarlós és Demszky díszpolgár lehet

Átvette hivatalát Tarlós Istvántól Karácsony Gergely. Új korszakot akar nyitni, amiben nem nem lesz „vérengzés” a hivatalban. Díszpolgárnak javasolja elődjét és Demszky Gábort.

Megtörtént a főpolgármesteri átadás-átvétel Tarlós István és Karácsony Gergely között a Főpolgármesteri Hivatalban, ahová biciklivel érkezett az új városvezető. Tarlós és Karácsony találkozója több mint egyórás volt, benne egy hosszú kötetlen beszélgetéssel.

Ezután sajtótájékoztatón Karácsony elmondta,

rendkívül korrekt, a város iránt elkötelezett és barátságos volt

az átadás-átvétel, amely a jogszabályoknak megfelelően megtörtént. Tarlós István ígérete szerint nyitott arra, hogy információval, véleményével segítse munkáját.

Budapesten új korszakot kell nyitni, amely visszaadja a főváros megtépázott szabadságát,

és felkészíti arra, hogy reagálni tudjon a világ összes nagyvárosát érintő nagy kihívásokra – mondta Karácsony. Nagyon kemény kampány után vagyunk, és nagy a felelősségünk abban, hogy a háborgó lelkeket megnyugtassuk és Budapest továbbra is békés város legyen, ahol az együttműködés a meghatározó – jelentette ki. Olyan főpolgármester szeretne lenni, aki mindenkit képvisel, azokat is, akik nem rá szavaztak. Kiemelte, tudja, hogy a bizalmat meg kell szolgálnia.

A hivatalban

„semmilyen vérengzésre vagy politikai boszorkányüldözésre nem kell felkészülni”,

fél év türelmi időt kapnak az ott dolgozók, hogy kiderüljön, hogyan tudnak együtt dolgozni a továbbiakban – jelentette ki.

A Liget projektről Karácsony elmondta, hogy az építési engedélyekről tájékozódik hivatalba lépése után. Az új Fővárosi Közgyűlés az első ülésén meghozza azokat a döntéseket, amelyek alapján

a Városliget területén új épület nem épülhet.

Azokkal az épületekkel kapcsolatban, amelyekre már van építési engedély, jelezte, hogy több olyan építkezés is van, ahol az építési engedélyt a bíróságon megtámadták, és ennek nyomán azt törölte a bíróság.

A sportberuházásokról azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, hogy a Tarlós István és a kormány között korábban létrejött egyezség fennáll, és ez biztosítja a vétójogot a főpolgármesternek. Ezzel a jövőben tervezett sportberuházásokkal kapcsolatosan ennek

a vétónak érvényt fog szerezni.

A főpolgármester-helyettesek személyére vonatkozó javaslatait a jövő hét második felére meghozza. Addig semmilyen nevet nem erősít meg és ne is cáfol.

Karácsony Gergelyt Tarlós István bőrdzsekiben fogadta. Mondván ebben kezdte harminc éve politikai pályafutását, és most így fejezi be.

Demszky Gábor és Tarlós István

korábbi városvezetők díszpolgárrá választását kezdeményezi

a magyar önkormányzatiság – jövő évben esedékes – 30. évfordulója alkalmából Karácsony Gergely. Mindkettőjükre nagyon sokan szavaztak, egyikőjük sem volt hibátlan, voltak jó és rossz döntéseik, de mindketten nagyon szerették Budapestet – indokolta javaslatát Karácsony Gergely.

Megszólalt Bálint gazda, miután a Fidesz ismét megfúrta díszpolgárságát

0

Bálint gazdának jól esett volna a díszpolgárság, de nem törekszik arra, hogy elismerjék, mivel a jó cselekedet magában hordja a jutalmát.

Az ATV-nek nyilatkozva reagált arra, hogy a XVI. kerületi képviselőtestület fideszes többsége újra elkaszálta a díszpolgárságát. Bálint György azt mondta: „Nem ezen múlik, hogy valakinek van valami plecsni a mellén, hanem hogy mit tanult meg elődeitől, a szüleitől. Én a humanizmust tanultam meg”. Persze, ha megkapta volna, több emberen tudna segíteni…

Előzmények >>>

Bálint gazda és a Párt

Tulajdonképpen egyszerű az eset. Tulajdonképpen nem is történt semmi, ugyanis azt nem nevezhetjük történésnek, hogy Bálint György nem lett a XVI. kerület díszpolgára, annak alkalmából, hogy századik életéve felé ballag. A hír a dologban inkább az, ahogyan nem lett. Az bizony sokat elmond erről a kis drótoktól öleltről, amiben élünk…

Egyszóval, az esetet Mizsei László XVI. kerületi LMP-s képviselő tette közzé a Facebookon, onnan tudunk róla – ha közzé nem teszi, elsikkad. Bálint Györgyöt, mindenki kedves és szeretett Bálint gazdáját a kerületi önkormányzat fideszes többsége újfent nem nevezte ki díszpolgárrá, mert… de adjuk át a szót magának a hírnöknek, lássuk a Facebook-bejegyzést!

„A 12 engesztelhetetlen, avagy: párfegyelem mindenek felett!

A tegnapi képviselő-testületi ülésen újra bebizonyosodott, hogy első a pártfegyelem, második a józan ész. Vagy harmadik, sokadik, a lényeg az, hogy a rektális izmok jól működjenek. Többszöri jelölés után a testület fideszes többsége ismét elkaszálta Bálint György kertészmérnök díszpolgárságát, ahogy eddig is, egységesen, tömbben szavazva. Ha valakit ők nem akarnak, az nagyon nem akarják. Így volt ez szegény Lantos Tóni bácsival is, aki nagyon várta, hogy megkapja, de még halála után, posztumusz sem engedték. Bálint gazda idén 100 éves. Megért már egy-s mást, ezt is túl fogja élni, de rá mindig fognak emlékezni a kerületben, míg ezek a percemberek emlékét elfújja a szél, kicsinyességükkel, pitiánerségükkel, képmutató viselkedésükkel együtt. Tőlük függetlenül nekem Bálint gazda az év XVI kerületi díszpolgára!”

Hát ez bizony rút aljasság volt, de vajon így van-e?

Így bizony. Adataink szerint 327 kerületi polgár nevében adták volt be a leszavazott előterjesztést. De ha ez nem lenne elég, a bejegyzés alatt kialakult vitában Vincze Ágnes, szintén kerületi, ám fidelitasos képviselő el is árulja magát:

„Laci szerintem nagyon gyorsan vegyél vissza a lendületből és vegyél vissza a sértegetésből. Ez ilyen ballib sajátosság, hogy ha valami nem a kedved szerint alakul akkor egyből sértegetsz másokat. Ősszel nyerj többséggel az LMPvel választást és akkor majd az lesz a díszpolgár akit csak szeretnél.”

Pillanat. Ezek szerint a javasolt személy érdemei nem számítanak? Csak az, hogy ki javasolta? Ó, dehogynem számítanak. Idézzük tovább Vincze úrasszony veretes szavait!

„Soha nem szavazok ballib múltú emberre. Értsd MSZMP MSZP SZDSZ.”

Azért én megkérdezném a szüleimet, mielőtt ilyent leírok, még lehet, hogy vagy ők, vagy a nagyszüleim valamelyike volt párttag annak idején…

„Ha pitiség, ha nem, én sem szdszes múlttal, sem szocialista múlttal nem támogatok senkit díszpolgárnak. Ez van. Lehet kiakadni meg személyeskedni ebben a döntésemben az sem hatna meg ha 110 éves lenne Bálint György. Egyébként a ballib pártok nagyvonalúságától mentsen meg mindenkit a jó isten. Remélem, ezzel lezárhatjuk ezt a témát.”

Akkor mégis számít, mit tett a díszpolgárnak jelölt személy: a korábbi párttagságát gondosan figyelik.

Azt, hogy közben mennyit tett a magyar mezőgazdaságért, milyen kiváló, szerethető ember volt, hogy megjárta a koncentrációs táborok poklát, hogy egy testvérét kivéve az egész családját meggyilkolták, hogy az ötvenes években internálással fenyegették és elvették a földjét, hogy ebből a hátrányos helyzetből indulva is képes volt csodát művelni, és kedves, jóindulatú, tudós ember maradt, nem keseredett meg – az nem számít.

Az mind smafu.

Az számít, hogy 1994. június 1-jén belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe és később tagja lett az országos tanácsnak. 1994–1998 között országgyűlési képviselő volt. 2009-ben kilépett az SZDSZ-ből, alapító tagként részt vett a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) megalapításában.

Az nagy bűn, hetedíziglen sem feledhető.

Kérném tisztelettel, csak annyit kérdeznék, hogy amennyiben így mennek tovább a dolgok és mindenféle percemberkék hozhatnak ilyen súlyú döntéseket ilyen indoklásokkal, hogyan tetszenek elképzelni, hogy valaha a büdös életben ezen, avagy más kormányzat uralma alatt bár, de egyszer normális, emberi életet fogunk élni?

Mert így képtelenség.

Ez a legsötétebb ötvenes évek világa, itt nem számít az érdem, a tudás, itt a pártvonal határoz meg mindent.

Itt haldoklik a Tudományos Akadémia, és ha nem tapsikolnak hozzá az akadémikusok, majd kineveznek helyettük másokat tudósnak. Ha olyan a helyzet, kineveznek akár egy lovat is az Akadémia elnökének.

Még amíg egyáltalán van Akadémia.

De minek az a sok okosság, nem ér az semmit, a Párt számít.

Mellesleg, az sem zavarta a tisztelt képviselőtestületet, hogy Bálint gazda a kerületnek ugyan nem, de Budapestnek bizony díszpolgára, 2009 óta. A kerület pedig Budapesten fekszik, így az a különös helyzet állt elő, hogy Bálint György díszpolgár is meg nem is. Esetleg körben mindenhol az, az összes többi kerületben, csak otthon nem.

Vagy hogy van ez.

Remélem, hogy neki, aki egész életében kertészkedett, csak nem fog gondot okozni, hogy lerázza a csizmája sarkáról azt a kis trágyát, ami a bokájáig sem ér fel.

Díszpolgárrá avatta Tarlós a büntiben lévő MTA-elnököt

0

Mások mellett Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett Budapest új díszpolgára. Olyanok társaságában, mint Babos Tímea teniszező és Horváth Charlie rockzenész. Lovász most éppen kemény vitában van a kormánnyal az MTA jövője ügyében.

Átadta Budapest díszpolgári címeit Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés keddi ünnepi ülésén. Az elismerő címben nyolcan részesültek, akik

a főváros életében jelentős, meghatározó szerepet töltenek be, kiemelkedő teljesítményükkel Magyarországnak, Budapestnek dicsőséget szereztek.

Díszpolgári címet kapott Babos Tímea világbajnok és Grand Slam-győztes teniszező, Horgas Eszter fuvolaművész, Horváth Károly, művésznevén Charlie, Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, Lovász László Széchenyi-nagydíjas matematikus, MTA-elnök, Mészöly Kálmán volt válogatott labdarúgó, szövetségi kapitány és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek tiszteletbeli örökös főzeneigazgatója, zenei főtanácsadója.

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész (korai haláláig Orbán Viktor hivatalos fotósa) és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.

A napokban derült ki, hogy a következő évi költségvetésben elvenni tervezik az MTA kutatásra szánt tízmilliárdjait az újonnan alakult Innovációs és Technológiai Minisztérium javára. Emiatt az MTA vezetése tiltakozik és rendkívüli közgyűlésre készül.

Putyin díszpolgársága miatt Balog Zoltánhoz fordul az Eötvös Károly Intézet

0

Nyílt levelet írt Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének az Eötvös Károly Intézet Vlagyimir Putyin orosz elnök egyetemi díszpolgári címe miatt.

Mivel a fenntartónak nem csak joga, hanem kötelessége is a törvényesség biztosítása, ezért az Eötvös Károly Intézet (EKINT) Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterhez fordult Putyin orosz elnök Debreceni Egyetemtől kapott díszpolgári címe miatt, erről ugyanis álláspontjuk szerint jogsértő módon döntött az intézmény Szenátusa.

Az EKINT augusztusban már nyílt levélben kérte a Debreceni Egyetem Szenátusától Putyin díszpolgári címének visszavonását, mivel szerintük a testület döntése több okból is jogsértő. Az egyetem azonban azóta sem vonta vissza a díszpolgári címet, ezért fordultak most Balog Zoltánhoz.

Többek között azt írják, hogy a Debreceni Egyetem közintézmény, amely csak az alkotmányos alapértékek tiszteletben tartásával hozhat döntést: „az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértését semmilyen módon nem támogathatja, nem pártolhatja.” Hozzáteszik, hogy a szenátus döntései nem sérthetik és nem veszélyeztethetik az egyetemi autonómiát, az egyetem vezetése nem hozhat olyan döntést, amely a kormány politikai érdekeit kiszolgálja, illetve szerintük majdani szolgálatokért előre kitüntetni valakit erkölcsileg is elfogadhatatlan.

A nyílt levélben, amely itt olvasható teljes terjedelmében, arra kérik a minisztert, hogy ellenőrizze a Debreceni Egyetem döntésének jogszerűségét, illetve azt, hogy nem ért-e valakit retorzió az intézmény munkatársai közül azért, mert tiltakozását fejezte ki ezzel kapcsolatban.

Kamuprojektek állhatnak Putyin debreceni díszpolgársága mögött

0

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szerint a Debreceni Egyetem Putyin díszpolgárságát megszavazó döntése mögött az EU-s forrásokból megvalósuló, de nem létező kamuprojektjei, illetve megalapozatlan költségeket tartalmazó programjai állhatnak.

Az LMP álláspontja szerint ugyanis azok az egyetemi oktatók, akik ezen projektekben részt vettek, kompromittálódtak, zsarolhatók. Még abban az esetben is, ha csak a valódi kutatásaik fennmaradása érdekében hoztak számukra is kellemetlen döntéseket.

Az LMP társelnöke közérdekű adatigénylés keretében kérte ki a Debreceni Egyetem szerződéseit, miután nem tettek eleget törvényi kötelezettségüknek, és nem hozták alapból nyilvánosságra az 5 millió forintot meghaladó megbízások adatait.

A kapott lista nem volt teljes, az Egyetem számára igazán kínos szerződések kimaradtak:

olyan projektek, ahol egyértelműek a visszásságok és visszaélések az EU-s források vonatkozásában.

Ezek közül kiemelendő a Kisvárda Közösségi Felsőoktatási Képzési Központnak juttatott több tízmilliós összeg, amelyeket nem létező vagy áltudományos publikációkra fordítottak, illetve egy újszerű elemet egyáltalán nem tartalmazó tudományos applikáció több mint húszmillió forintos teljesen megalapozatlan költsége.

Hadházy emellett tbb olyan tananyagra is felhívta a figyelmet, ahol megkérdőjelezhető a valódi teljesítmény.

Forrás: LMP sajtó.

Vlagyimir Putyin és a Debreceni Egyetem díszpolgári címe (frissítve)

0

Körbekérdeztük az ellenzéki pártokat, mit gondolnak arról, hogy Vlagyimir Putyinnak díszpolgári címet ad a Debreceni Egyetem.

Civis honoris causa, azaz díszpolgári címet ad az orosz elnöknek a debreceni egyetem, így döntött a szenátus. Ilyen címet az egyetem közleménye szerint az kaphat, aki kimagasló közéleti vagy művészeti tevékenységet fejt ki, valamint munkásságával, erkölcsi vagy anyagi támogatásával segítette az egyetem vagy annak valamely szervezeti egysége jó hírnevének az erősítését.

Putyin kitüntetését azzal indokolták, hogy

„mind a magyar kormányzat, mind az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks 2 beruházásban”.

A fuhu.hu körbekérdezte az ellenzéki pártokat, mit gondolnak a kitüntetésről.

A DK közleménye szerint “Putyinnak semmi keresnivalója nincs se a Debreceni Egyetemen, se Debrecenben, de még Magyarországon sem”. A párt azt írta:

„Szánalmas, ahogy a debreceni egyetem vezetői, odadobva a saját becsületüket, az általuk vezetett egyetem autonómiáját, ismét, immár sokadjára is, a Fidesz bábjává, az orbáni-diktatúra szekértolóivá váltak

azzal, hogy Putyinnak a Civis Honoris Causa díjat adományozzák.”

A közlemény szerint „szégyen, hogy a debreceni egyetem vezetői végzik el Orbánnak a piszkos munkát. Ha kell, érdemtelenül professzori rangot adományoznak, ha kell, az egyetemi autonómia, a tanszabadság, és a CEU ellen fordulnak, de ha az a megrendelés, akkor díszpolgári, vagy egyéb címet osztogatnak, saját egyetemük, és Debrecen becsületét taposva ezzel a sárba.”

Közleményben reagált az LMP is. Ők azt írták:

„A Fidesz-kormány két dologban roppant kreatív tud lenni: a korrupcióban és az orosz elnöknek való szürreális hízelgésben.”

A párt szerint „miközben a szomszédos országok az Európai Unióval kapcsolatos stratégiai döntésekről egyeztetnek a francia elnökkel, a magyar kormány Vlagyimir Putyint várja Budapestre, és egyetemi díszpolgári címet adományoz neki.”

Az LMP közérdekű adatigénylést nyújt be, hogy kiderítsék, milyen indoklással jutalmaz a kormány. Vasárnap estére pedig Putyin-ellenes tüntetést szerveznek Budapesten.

Orbán és Putyin Budapesten
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Párbeszéd azt írta a fuhu.hu-nak, hogy „a paksi atomerőmű-bővítés – ami a díszpolgári címről szóló előterjesztés szerint Putyin kitüntetését indokolja – fölösleges, veszélyes és drága.

Az ebben való közreműködés szégyen, nem dicsőség.”

A párt szerint ahelyett, hogy „évtizedekre eladósítanának minden magyar családot és hozzáláncolnák a magyar energiatermelést egy elavult technológiához, inkább az energiatakarékosságba és a megújuló energiatermelésbe kéne beruházni.”

A Liberálisok szerint „azok után, hogy a Debreceni Egyetem vezetése kiállt a felsőoktatási törvény CEU-t ellehetetlenítő módosítása mellett, egyáltalán nem vagyunk meglepve, hogy az iskola díszpolgári címet adományoz Vlagyimir Putyinnak.” A fuhu.hu-nak azt írták:

„Vlagyimir Putyin díjazásával az egyetem vezetése hátat fordít a demokrácia alapértékeinek; az oktatás szabadságának és az intézmények függetlenségének.

Az orosz elnök jutalmazásával a diktatórikus politikát, a civil szervezetek felszámolását, a nemzetközi törvények semmibevételét tünteti ki és állítják például a diákoknak.”

A párt szerint, ha a diákokat kérdezték volna, ők kitiltják Putyint. Azt is írják: „Vlagyimir Putyin szívesen viseli a fekete övet a judoban: lehet, hogy a sportban ezt nem érdemelte ki, de az illiberális despoták között vitathatatlanul fekete övesnek számít.”

A Modern Magyarország Mozgalom elnöke, Bokros Lajos azt írta a fuhu.hu-nak, hogy a kitüntetés

„szégyene a városnak, szégyene a magyar államnak”.

Úgy fogalmazott: „Vlagyimir Vlagyimirovics, dzsúdóhős kémfőnök a szolgalelkű lakájtól megkapta, ami neki bizonyára kijárt.”

Azt írta: „Le tetszettek menni kutyába (elnézést az ebektől, ha sértő a hasonlat). Szét tetszettek tárni hátsó felüket, hogy könnyebben fogadhassák az orosz medve felhorgadó nyers energiáját. Biztos valamiért megérte. Mi, jóérzésű magyar állampolgárok azonban undorodva fordulunk el ettől a gyomorforgató jelenettől.”

Szerinte Putyin elpusztította az orosz demokráciát, széttaposta a jogállamot, kárt okoz az orosz gazdaságnak, erőszakosan megváltoztatta a határokat a Krím bekebelezésével, és az orosz ellenzéki sajtó szerint politikai gyilkosságokra adhatott megbízást. Azt írja: „Magyarországra emberemlékezet óta nem tette be a lábát civilizált ország civilizált politikusa.

Putyin idén másodszor jön, hogy megsimogassa legjobb magyar tanítványának, Orbán Viktornak a fejét.”

Megkérdeztük a pártoktól azt is, hogy ők milyen címet adnának Putyinnak. Erre a kérdésre  a Párbeszédtől is kaptunk választ. Azt írták:

„Vlagyimir Putyinnak a 21. század leginnovatívabb diktátora címet adományoznánk.

A demokrácia kulisszái mögött kegyetlen módszerekkel építette ki teljhatalmát: belpolitikai okokból kirobbantott háborúk, ellenzékiek bebörtönzése, meggyilkolása, a választások elcsalása vagy ártatlan oroszok százainak élete sem volt túl nagy ár Putyin számára, ha a hatalom megszerzéséről vagy megtartásáról volt szó. Mégis, sikerült elérnie, hogy a világ legtöbb országában úgy kezeljék, mintha egy valódi demokrácia legitim vezetője lenne, nem pedig úgy, ahogy az egy véreskezű diktátornak kijár.” A párt szerint Orbán Viktor is példaképének tekinti, és „az orbáni Magyarország egyre inkább felzárkózik a putyini Oroszországhoz”.

Az Együtt válasza:

Vlagyimir Putyin egy elnyomó, korrupt, Magyarország fejlett, nyugati szövetségesei szerint is bizonyítottan szabadságkorlátozó rendszer feje Oroszországban, amely az állami hatalmat a demokrácia korlátozására, a jogállami keretek felszámolására használja fel, amely a politikai hatalom által kitüntetett oligarchák uralmán alapul. Vlagyimir Putyin erőszakkal foglalta el a Krímet, melyet aztán egy nevetséges, a nemzetközi szervezetek által el nem ismert népszavazással hitelesített, majd háborút robbantott ki Ukrajnában, ahol sok ezer ember, köztük kárpátaljai magyarok is áldozatul estek. Vlagyimir Putyin információs háborút folytat Magyarországon és a nyugati szövetséges országokban az orosz titkosszolgálatok által keltett álhírekkel és tudatos zavarkeltésekkel.

Vlagyimir Putyin rendszerét mindezek miatt szövetségeseink, az Európai Unió bojkott alá helyezte.

A szabad világ fejlett országainak egyetemein Vlagyimir Putyin nemhogy díszpolgári címet nem kaphatna, de be se tehetné a lábát egyik épületbe sem.

Az Együtt nem adományozna semmit Putyinnak.

 

 

Elvisre emlékeznek Budapesten

0

A róla elnevezett parkban gyűlnek össze magyar rajongói a ma negyven éve elhunyt Elvis Presleyre emlékezve.

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda este hét órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve.

Élete során Elvis Presley

több, mint 150 albumot adott ki, ezekből 1 milliárd darab kelt el világszerte.

Mintegy hétszáz dalt énekelt lemezre, köztük olyan sikereket, mint a Jailhouse Rock, a Can’t Help Falling in Love vagy a Love Me Tender. Csak Las Vegasban 636 teltházas koncertet adott. Három Grammy-díjat nyert, 18 listavezető dala volt, 149 számát jegyezték a listán.

Hét évvel ezelőtt Budapest díszpolgára lett, mert népszerűségét felhasználva 1956 decemberében az Ed Sullivan Show-ban adakozásra szólította fel az amerikaiakat. Felhívásának hatására

több tízmillió svájci frank értékű segélycsomag érkezett hazánkba

1957-ben a forradalom leverése után.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK