Kezdőlap Címkék Czeglédy Csaba

Címke: Czeglédy Csaba

Haditudósítás Budapestről

Ha valaki idegen tájakról tévedt csütörtökön Budapestre és végigvonult az „ünnepi” helyszíneken, meghallgatva az ott elhangzott beszédeket, bizonyosan azt gondolhatta, hogy a magyar fővárost napokon belül fegyverropogás zaja fogja felverni. Idézőjelbe tettem az ünnepet, mert hősünk bizonyosan nem hitte volna el, hogy épp a második legnagyobb nemzeti ünnep rendezvényeinek tanúja lehetett; mert vajon mit csinálnak ezek az emberek, ha éppen nem ünnepelnek.

Az idegen persze nem tudja, hogy mi amúgy se nagyon tudunk ünnepelni, mert – mint évtizedeken keresztül – unalomba fulladtak az ilyen napok, vagy, mint az utóbbi években, verbális, vagy valóságos csatatérré változott Budapest.

Most ugye különös hangsúlyt adott március 15-ének, hogy három hét múlva parlamenti választások lesznek Magyarországon, s persze – ne legyünk igazságtalanok – az ilyen alkalmak sehol a világon nem zajlanak teljes békében, a kormányzásért és a parlamenti helyekért küzdő ellenfelek sehol sem kímélik egymást. Mégis: ez a magyar helyzet valahogy különlegesnek, az átlagtól eltérőnek tűnhet, itt a szónokok forradalomról, leszámolásról, börtönről beszélnek; arról szónokolnak, hogy több száz évre eldől az áprilisi választások nyomán a magyarság sorsa.

Aztán több százezer embert buszoztatnak, vonatoztatnak, csak azért, hogy hitet tegyenek a kormány mellett;

az aktuális kormány melletti demonstráció igazán hungarikumnak számít. Másutt belebukik egy miniszterelnök – na jó, lemondásra kényszerül -, ha a népszavazáshoz állami forrásokat használ fel, itt azonban senkinek a szeme sem rebben, ha közpénzből kampányoltatnak a kormány mellett.

Mindezt, természetesen, nem tudjuk elmagyarázni az idegennek, ezért aztán meg se próbáljuk, ha ilyen helyzetbe kerülünk, úgy se értené.

Mint ahogy nem értené azt sem, de ezt már mi sem értjük, ha az ország funkcióban lévő kormányfője a szónoklatában kidagadt nyaki erekkel arról beszél, hogy

április után erkölcsi, politikai és jogi elszámoltatás, felelősségre vonás következik.

Vajon kiknek és miért. Mit jelent, ha az ország legfőbb ura, mert hát az, jogi leszámolással fenyegetőzik? És a hallgatósága, természetesen, boldog tapssal üdvözli a bejelentést, alig néhány kilométerrel odébb pedig szintén főszerephez jut a börtön. Lassan úgy érezheti az ember, hogy egy nagy cella ez az ország; nem csoda, ha annyian elhagyják, és még többen el akarják hagyni.

Hagyjuk is a fenébe szerencsétlen fiktív idegenünket, hogy értene bármit ebből az országból, ha mi magunk sem értjük. Mert mi magunk sem érthetjük, miért válik minden ünnepünk a harag napjává, miért kell folyamatosan azzal szembesülnünk, hogy menthetetlenül is kibékíthetetlenül több részre szakadt az ország. És azt sem tudjuk felfogni, hogy ebbe miért vonódnak be külföldi tüntetők is, vajon mit keresnek itt minden alkalommal lengyel csapatok, Orbánt istenítve.

Azt javaslom: ne nevezzük többé ünnepnek a naptár pirosbetűs napjait, fogadjuk el, hogy azok munkaszüneti napok, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a különböző politikai erők felvonultassák táborukat, és ha azt tapasztalják, hogy azok nincsenek eléggé felhergelve a másik tábora ellen, akkor ezt gyorsan, hatékonyan, ütősen tegyék meg.

Nem szeretnék persze az egyenlősdi hibájába esni, úgy tenni, mintha az egyik tizenkilenc lenne, a másik meg egy híján húsz. A kormányon lévőknek ugyanis mindig nagyobb a felelősségük, ami Magyarországon különösen igaz, hisz a centralizált hatalom kezében annyi erő összpontosult, és amellyel az elmúlt nyolc évben egyre fokozódó mohósággal élt is, hogy azzal szemben tényleg csak csenevésznek – ahogy Orbán Viktor nevezte őket – érezheti magát az ellenzék. És mert a miniszterelnök gyengének látja a hazai politikai ellenfelet – akkor persze miért akar vele jogilag is leszámolni – , muszáj egy újat, egy nagyot, egy félelmetesebbet kreálni. Ennek a képe szép fokozatosan bontakozott ki előttünk, ma már egy komoly hálózatot működtetnek a nemzetközi erők, élükön Soros Györggyel, akit ugye vissza akarunk utaltatni az Egyesült Államokba. Orbán ünnepi világában az ellenzék, a civilszervezetek, a hatalmas médiatulajdonosok – hol vannak ezek, kedves Viktor? -, nemzetközi vállalatok, mind-mind Soros kezében vannak, és ezekkel kell mind leszámolni a választások után. Amit gondolhatnánk üres fenyegetésnek is, ha például nem zárták volna be korábban a Népszabadságot, ha nem ülne börtönben Császy Zsolt és Tátrai Miklós, nem lenne előzetesben Czeglédy Csaba.

Vagyis, biztosak lehetünk benne, hogy nem üres fenyegetés, amit a magyar miniszterelnök a nemzeti ünnep alkalmával meghirdetett.

Bosszú, vélhetnénk. De vajon kin akar bosszút állni, és főként miért. Vajon azért, mert hírbe hozták a családját egy csalássorozattal? Vagy azért, mert az egyik miniszteréről azt állítják, hogy vagy ostoba, vagy gazember? Netán azért, mert a falubelijéből nem pusztán polgármestert csinált, hanem többszörös milliárdost, egyesek szerint a saját üdvére?

Nem tudjuk a választ. Csak azt, hogy Orbánt illik komolyan venni. És, ha ő jogi eljárásról beszél, biztosak lehetünk benne, hogy lesznek is. De abban is biztosak lehetünk, hogy ha az ellenzék nyer, akkor is lesznek.

Azt mondom: ne várd az áprilist.

Kósa-dosszié: szál a Czeglédy-ügyhöz?

Kósa Lajos rejtélyes 1300 milliárdjának ügyében is feltűnt Fiák István, akinek szerepe van az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba szombathelyi képviselő ügyében. A 6,3 milliárdos csalási gyanú árnyékában már szóba került: a diákszövetkezetben is érdekelt Fiák konkurense, Czeglédy piacát akarja megszerezni.

A 800 milliós ajándékozási szerződéssel bonyolódó Kósa Lajos-ügy lehetséges szálai egyre messzebbre vezet(het)nek. A történetben felbukkant Fiák István ügyvéd is. Mint arról a Cívishír ír, az 1300 milliárdos (vagy ki tudja, mekkora összegű) kalandos történetnek debreceni szála is van.

Eszerint az először „német örökösnő”, majd „csengeri háztartásbeli” – azóta már kiderült, hogy neve Szabó Gáborné – a többségi tulajdonosa a 2012-ben megalapított Észak-Atlanti Pénzügyi Befektető Kft-nek. A cég ügyvezetője 2014-től, majd kisebbségi tulajdonosa Orendi Mihály, aki a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezetője (elnöke pedig Kósa). Egyébként mindketten tagjai, Orendi egyenesen alelnöke a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Az olimpián együtt is szurkoltak.

Balról a második Fiák István, mellette Kósa Lajos, a jobb oldalon Orendi Mihály.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A társaság tulajdonosa továbbá a Fiák István

tulajdonában álló Kis Hal (sic!) Befektetési és Tanácsadó Kft. A Szabóné-féle társaság székhelye pedig a debreceni sportuszoda címén van.

Ahogyan a civishir.hu fogalmaz, a „háztartásbeli” hölgy cégének nem volt árbevétele, „de Fiákék feltűnése után anyagi helyzete stabilizálódott”.

Vagyis

Kósa bizalmi-baráti köre immáron három-négy éve egy cégben van az általa kedden még egyszerűen csalónak nevezett Szabó Gábornéval.

És amely társaságnak ráadásul a város sportuszodájában van a székhelye (Kósa 2014-ig Debrecen polgármestere volt).

Fiák István és a Kósa-család kapcsolata zűrös ügyekben nem most került felszínre. Az ügyvéd nemrégiben jutányos áron, 6 millió forintért adott el egy több, mint százmilliós vagyonú céget Kósa feleségének, amely aztán a politikus édesanyjánál kötött ki. Fiák közreműködésével vette meg korábban szintén Kósa édesanyja egy sertéstelep felét.

Az ebben a történetben feltűnt Fiák István az ország másik végében már jó ideje egyik fontos ügy komoly szereplője. A szombathelyi önkormányzati képviselő és ügyvéd, Czeglédy Csaba elleni büntetőügye (6,3 milliárdos költségvetési csalás gyanújával) egyik mellékszála Fiák Istváné. Ő az, aki a diákszövetkezetet vezető Czeglédy kapcsán folyamatosan „több ezer” károsultról beszélt (azóta sok pert elvesztett emiatt), de idő közben kiderült, nem pártatlan az ügyben, mert Czeglédy konkurenseként ugyancsak az iskolaszövetkezeti piacon érdekelt. Vagyis Czeglédy eltűnése a színről nem érdekével ellentétes.

A Közérdekû Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége megalakulásakor Kósa Lajos és Fiák István (j), a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnöke.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

A sokoldalú Fiák nem csak a diákszövetkezetek piacán érdekelt, hanem a nemrégiben létrejött nyugdíjas-szövetkezeti ágazatban is azonnal lehetőséget látott. Kósával itt is vállvetve együtt küzdenek.

A DK és Gyurcsány Ferenc jogi képviselőjeként többször fellépő Czeglédy ügye – talán nem teljesen függetlenül Kósa parlamenti képviselő mivoltától – annyira fontos lett, hogy a büntetőper befejeződése előtt az állítólagos kár összegének soron kívüli kifizetéséről döntött a kormány.

Egyébként ma van Kósa Lajos születésnapja.

Vádat emelnek a vádlók ellen?

0

Nemzeti Bilincs Egyesület néven még 2017-ben jogvédő szervezet alakult azzal a céllal, hogy megvédje azokat a „politikai üldözötteket”, megvádolt egykori minisztereket, polgármestereket, államtitkárokat, akik ellen a hatalom politikai érdekből alkalmazza a büntetőjog eszközeit.

Az egyesület vezetői között olyan ismert személyiségek szerepelnek, mint Császy Zsolt, a Sukoró-ügy jelenleg is bebörtönzött vádlottja, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori értékesítési igazgatója, Herényi Károly, az MDF korábbi politikusa, és Székely Árpád, volt moszkvai nagykövet, akiket korábban szintén meghurcoltak vélelmezett, de el nem követett vétségeik miatt.

Az egyesület nevében most Herényi Károly alelnök tett közzé egy állásfoglalást, amelyben a

Legfőbb Ügyészt, a Nemzeti Választási Bizottságot, és a Szegedi Járásbíróságot teszik felelősség a Czeglédy Csaba ügyében hozott döntések miatt.

Mint a dokumentumban kihangsúlyozták, Polt Péter törvényi helyre hivatkozás nélkül, mindenféle jogalap mellőzésével indítványozta az április választáson jelöltként induló szocialista politikus mentelmi jogának felfüggesztését.

Hasonlóan törvényi felhatalmazás nélkül járt el a Nemzeti Választási Bizottság is, amikor helyt adott a Legfőbb Ügyész javaslatának. Ehhez a törvénytelenségek láncolatát felvonultató eljáráshoz a Szegedi Járásbíróság is csatlakozott, amikor a választójogi- és képviselői jogállással kapcsolatos törvény betűjével szembe menve, a BTK egyetlen paragrafusa által sem alátámasztható döntést hozott.

Az egyesület meglátása szerint a három szervezet „törvényellenes, bűnszervezetben végrehajtott döntéssorozatot hozott, amellyel lehetetlenné tette, hogy Czeglédy élhessen a választójogi törvény által biztosított passzív állampolgári jogával, azaz a választhatósággal”.

Emlékeztetnek arra, hogy a szocialista politikus jelenleg gyanúsítottként van előzetes letartóztatásban,

semmiféle ellene felhozott vád eddig nem nyert bizonyítást, ezért az ártatlanság vélelmének joga megilletné.

A három szervezet bűnszövetkezetben elkövetett törvénysértése – meglátásuk szerint – nemcsak a Czeglédyt ért jogsérelem miatt veszélyes, hanem számos magyar állampolgárban is félelmet kelthet, alááshatja a magyar jogállamba vetett hitet. Ennek alapján az állásfoglalásukban megnevezett három szervezetet felszólítják, hogy azonnali hatállyal fejezzék be a jogsértést, és az ezzel kapcsolatos döntéseket helyezzék hatályon kívül. Gondoskodjanak a politikus

szabadlábra helyezéséről, tartsák be a mentelmi jogra vonatkozó törvényi előírásokat. Ellenkező esetben vádemelést kezdeményeznek a vétkesekkel szemben.

Bréking nyúz, március 5. – Tudósítás a másik valóságból

0

Morvai Krisztinával reklámozza a békemenetet a Magyar Idők, viccesnek szánt írás az Origón a Czeglédy Csaba melletti tüntetésről, vízió, szintén Czeglédyről, de már a Riposton, Soros György és persze Soros György – mai válogatásunk a kormánymédia alternatív valóságából.

Büszkén hirdeti a Magyar Idők, hogy Morvai Krisztina is elmegy a békemenetre

„Attól tartok, ez lenne az utolsó alkalom – négy évig –, amikor nemzeti érzelmű, bevándorlásellenes magyar emberek tömegesen az utcára mehetnének, ha az ellenzék győzne – mondta a Magyar Idők megkeresésére a békemenetről Morvai Krisztina, indokolva, miért támogatja újbóli megtartását.

A Jobbik 2014-es európai parlamenti lista­vezetője, független EP-képviselő szerint, akik most hatalomba kerülhetnek az abszurd koordinált vagy csendben egyeztetett jelöltállítás révén, nyolc éven át brutálisan elfojtották a gyülekezési jogot.”

Az Origo névtelen szerzőjének most a Czeglédy Csaba melletti tüntetés nem tetszett

„Csaba Czeglédy Libero! Ezzel az ellentmondást nem tűrő, harcra hívó táblával tüntetett 150 szocialista és dékás. A Libero feltehetően nem a pelenkamárkára vonatkozott, hanem a bűnöző ügyvéd szabadon bocsátásáért tüntettek. Nem értettek egyet azzal, hogy a hatmilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát, Gyurcsány Ferenc ügyvédjét visszavitték a börtönbe. Ahogy vasárnap is kérdeztük: vajon miért áll ki néhány héttel a választás előtt ennyi szocialista és gyurcsányista politikus egy börtönben ülő, zavaros múltú ügyvédért? Vajon mitől félhetnek?

A tüntetésen nagyjából 150-en lehettek. Ez komikusan kevés. Viszont elég sok ellenzéki politikus ott volt. Gyurcsány pártját Varjú László politikus és Vágó István „kvízprofesszor” képviselte, ott volt Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, Lendvai Ildikó volt MSZP-elnök (ő szükségét érezte, hogy beszéljen is), az egykori SZDSZ-es, később MSZP-s Mécs Imre, aztán Iványi Gábor volt SZDSZ-es lelkész, és így tovább.

A Ripost már a legnagyobb magyar korrupciós botrányt vizionálja

„Félelem és szorongás az ellenzéki oldalon. Nem véletlenül tüntetnek az ismét csak előzetes letartóztatásba került maffiózó-üzletember mellett.

Ha ő vagy valamelyik szintén letartóztatott bűntársa kitálal, a kampány véghajrájában ráomolhat minden a baloldalra. Czeglédy Csaba sötét üzletei, minden idők legnagyobb politikai korrupcióját vetítik előre. Nem véletlenül olyan nagy a lapítás, meg a kétségbeesett szolidaritási tüntetések, minden odaveszhet. A végjáték megkezdődött…”

A 888 egy szélsőjobboldali amerikai lapra hivatkozva szidja Soros Györgyöt

„Soros György azért költ dollármilliókat a nyílt határok és az illegális bevándorlás támogatására, mert az államtól függő, szavazati jogot szerző migránsok logikusan az őket támogató baloldalra fognak szavazni, ezáltal pedig létrejön egy „állandó progresszív többség” a társadalmakban.

A konzervatív amerikai Townhall publicistája, Rebecca Hagelin írásában felidézi az amerikai elnökválasztást övező véleményklímát, melyben Soros György és cimborái a médiában biztosak voltak abban, hogy a demokrata Hillary Clintonból elnök lesz.

De a szabadságszerető amerikaiaknak más elképzelésük volt, és egy bátor, ellentmondást nem tűrő vezetőt választottak, akiben megvan a kurázsi, hogy kiálljon a radikális baloldallal szemben és véget vessen Amerika hanyatlásának” – írja Donald Trumpra utalva az amerikai szerző.”

Ha már Soros: a Pesti Srácok saját bloggerének könyvét reklámozza

„Emberek kihasználása, csalás, lopás, manipulálás: ezek a szavak jellemzik legjobban Soros György módszereit. Az unalomig koptatott nevű tőzsdespekuláns sajnos egyelőre biztosan nem megy ki a “divatból”, legalábbis addig nem, amíg kártékony tevékenységét továbbra is folytatja hazánkban és világszerte. Mátét T. Gyula, a PestiSrácok.hu publicistája új könyvén keresztül most egy eddig nem látott, a poszt-szovjet térségben lezajlott események szemszögéből mutatja meg a migránspárti álcivil szervezetek támogatójának tevékenységét, az életrajzi események mellett valós történetek, konkrét események fókuszán át megvilágítva a “sorosi módszertant”.”

Újra letartóztatták Czeglédy Csabát

0

Szegeden rendelték el a politikus előzetes letartóztatását.

A csalással vádolt Czeglédy Csabát a múlt héten kiengedték az előzetesből, miután összegyűjtötte a szükséges aláírásokat, így elindul a választáson. Alig egy nappal később azonban újra őrizetbe vették, miután felfüggesztették mentelmi jogát. Előtte a Független Hírügynökségnek azt mondta:

a hatalmon lévő pártok félnek attól, ha ő szabadlábon van.

A Csongrád Megyei Főügyészség most azért kezdeményezte az előzetes letartóztatását, mert „a képviselőjelöltként szerzett mentelmi jog, amely miatt az előzetes letartóztatást meg kellett szüntetni, nem eredményezett változást azokban a körülményekben, amelyek az előzetes letartóztatást indokolják”. Vagyis: továbbra is fennáll a több mint hatmilliárdos,

bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás

bűntettének megalapozott gyanúja, valamint a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye.

A tárgyalásra Gyurcsány Ferenc is elment Szegedre, és előtte azt mondta: „A legelső perctől kezdve

azt a hamis, megalapozatlan, hazug látszatot kívánják kelteni, hogy Czeglédy Csabának köze van a demokratikus ellenzéki pártok finanszírozásához,

és az ügy mögött tiltott pártfinanszírozás van”. Azt is mondta: az ügyben már több helyreigazítási pert nyertek. Szerinte „Orbán gyáva, a köztünk lévő politikai küzdelmet politikán kívüli eszközökkel, az  igazságszolgáltatással próbálja befolyásolni.

Az ítélethozatal után Gyurcsány arról beszélt, hogy Czeglédy egyetlen mondatot mondott, amikor kijött a tárgyalóteremből: „Vége van a jogállamnak.”

Szanka Ferenc, a megyei ügyészség szóvivője azt mondta: a bíróság osztotta az álláspontjukat, miszerint „fennáll a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye”.

A bíróság azt is megállapította, hogy Czeglédyt jogszerűen vették őrizetbe.

Hankó Faragó Miklós, Czeglédy ügyvédje a döntés után újságíróknak elmondta, fellebbeznek. Szerinte Czeglédy Csaba mentelmi jogát egy újabb bűncselekmény, gazdasági csalás gyanúja ügyében nem függesztette fel a Nemzeti Választási Bizottság, mivel azzal addig meg sem gyanúsították.

Választási kampány – második hét

A hivatalos kampányidőszak második hetén is túljutottunk, és ha netán valaki azt hiszi, hogy nehéz összeállítani ezt a toplistát hétről-hétre, az súlyosan téved. A magyar belpolitika termeli a görbe-tükrünkhöz szükséges eseményeket, nekünk legfeljebb az a dolgunk, hogy szelektáljunk, kiválasszuk közülük az a hatot, amely a mi – természetesen szubjektív – listánkra feliratkozik.

 

Íme a mostani hatos:

  1. Czeglédy Csaba kiszabadul a börtönből, majd 24 órán belül visszaviszik
  2. Orbán Viktor bevándorlóknak minősíti a cigányokat Miskolcon
  3. Mráz Ágoston Sámuel szerint Hódmezővásárhelyen nem Orbán ellen szavaztak
  4. Kikerülnek az ENSZ-ellenes plakátok
  5. Orbán Viktor nem vitázik
  6. MSZP: És Tiborcz?

Czeglédy kiszabadul, majd mégsem

A hét, de talán a kampányidőszak legdurvább története a szombathelyi, előzetes letartóztatásban lévő ügyvéd-politikusé.  Nyolc hónapja ül a szegedi börtönben, és már az is erősen kérdőjeles, hogy indokoltan-e, hiszen tudjuk, hogy Czeglédy, aki letartóztatásáig az MSZP tagja volt, sok borsot tört már a Fidesz orra alá. De talán már ismeri a törvényeket, lehetőségeit, elindult jelöltként az országgyűlési választásokon, függetlenként, és össze is szedte a szükséges ajánlásokat, ezért, a törvény alapján mentelmi joga keletkezett, tehát ki kellett engedni az előzetesből. Polt Péter azonban – vajon kinek az utasítására?- személyesen fordult a Nemzeti Választási Bizottsághoz, amelynek Fideszes többsége elvette tőle ezt a jogot, a NAV nyomozói pedig legott a lakására siettek, és visszavitték a Csillagba, anélkül, hogy megvárták volna a Kúria felülvizsgálatát. Az ötvenes években is látszólag minden jogszerű volt, negyven év kellett hozzá, hogy kiderüljön: nem jogszerű, sokkal inkább a politika megrendelésére lefolytatott koncepciós per. Most mennyi időre lesz szükség?

Orbán rasszista kijelentése Miskolcon

A miniszterelnök nyilatkozata, amelyet a miskolci televíziónak adott, erős versenyben volt  az első helyért Czeglédy Csaba ügyével. Csak azért maradt le, mert nem ez volt az első eset, hogy Orbán Viktor enyhén rasszista kiszólást engedett meg magának. Ezúttal a Miskolcra beköltöztetett szegény cigányokat nevezte bevándorlóknak, egy szintre emelve őket az illegális migránsokkal. Természetesen Orbán nem nevezte meg a romákat, de hogy félreértés ne lehessen az ügyben: Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, igyekezett egyértelművé tenni, mire és kikre gondolt a miniszterelnök.  Muszáj volt megtennie, hogy világos legyen az üzenet azok számára, akiknek szólt, hogy biztosan sikerüljön a Jobbikot jobbról előzni, vagyis azoknak, akik „jól” rezonálnak a cigányozásra.

Mráz: nem Orbáné a hódmezővásárhelyi kudarc

A Nézőpont Intézet vezetője, a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választáson elszenvedett váratlan kormánypárti kudarc után sietve kijelentette:  a vásárhelyiek nem Orbán Viktor ellen szavaztak, mivel ő részt sem vett a kampányban. A mondat csak azért került fel a toplistánkra, mert jól illusztrálja azt a rendszert, amelyet szolgál a politológus, azt a rendszert, amelyben a romok alól a miniszterelnök kimentése a legfontosabb feladat, és még akkor is ezt a látszatot kell kelteni, amikor már mindenki látja, hogy a vállalkozás lehetetlen. Hódmezővásárhelyen teljesen egyértelműen az Orbán-rezsim ellen szavazott a többség, de a kormányzati pénzekből élő intézet vezetője még sem jelentheti ki, hogy a király meztelen…

Beindulunk az ENSZ ellen

A magyar kormány, mind a miniszterelnök, mind pedig a külügyminiszter személyén keresztül, már hetekkel ezelőtt megfenyegette az ENSZ migrációval foglalkozó bizottságát azzal, hogy kivonul annak munkájából, ha nem változtat bevándorlás-párti politikáján.  Aztán maradtunk a bizottságban, most azonban Szijjártó Péter egyrészt lemondásra szólította fel a magyar kormányfőt rasszizmussal vádoló ENSZ funkcionáriust, másrészt a kormány beindította az ezúttal nem Sorosról, hanem a világszervezetről szóló kampányát. Bejelentették: tájékoztatókat küldenek a magyar emberek lakására, és egyben a plakátháborút is elindították a világszervezet ellen. Az akció azért is érdemel külön figyelmet, mert a hódmezővásárhelyi vereség után egy-két nap bizonytalanság ütötte fel a fejét a Fidesz köreiben; talán el kellene lépni a sorosozástól, a migránsozástól, és új témát kellene a kampány középpontjába állítani. A tétovázás azonban tényleg csak rövid ideig tartott, hamar rájöttek: nincs letérés a bevált (?) útról. Így aztán már ki is kerültek az ENSZ és migráció ellenes új plakátok, szép példáját adva egyben annak is, hogyan lehet a költségvetésből megkímélni a Fidesz pénztárcáját, és kijátszani vele a törvényt: csak ugyanazt a témát kell a kormánynak választani, amit a Fidesz visz a kampányban. Migránsozás mindenek felett.

Orbán nem vitázik

Gondolhatják: miért kerül fel ez az elem a top-listánkra? Hiszen akadt-e bárki, aki azt hitte, hogy lesz majd teljes miniszterelnök-jelölti vita? Pontosan tudja mindenki, aki ebben az országban csak egy picit is foglalkozik a politikával, hogy Orbán Viktor 2006 óta nem áll ki vitára, a Gyurcsánytól elszenvedett megalázó veresége miatt nem hajlandó újra ilyen helyzetbe hozni önmagát. Ami miatt mégis felkerült a listánkra, az a magyarázat, amellyel – Mráz Ágoston Sámuelhez – hasonlatosan próbálják megindokolni a döntést. Havasi Bertalan szóvivő állt a nyilvánosság elé azzal az indoklással, hogy szerintük a viták ideje lejárt, a miniszterelnök számos alkalommal vitatkozott az ellenzékkel – a parlamentben. Túl azon, hogy az országgyűlésben lefolytatott vitának kötött koreográfiája van, arra fel tud készülni külön is a miniszterelnök, ráadásul törvény kötelezi őt a válaszadásra – ha éppen nem menekül el Bulgáriába – semmiképp nem pótolja a minden demokratikus országban szinte kötelező miniszterelnök-jelölti, a televízió kamerái előtt lefolytatott vitát. Érdekes módon ezt maga Orbán is tudta, igaz még 2006 előtt; eszébe nem jutott arra hivatkozni, hogy ő például már eleget polemizált Horn Gyulával – a parlamentben. Tempora mutantur, et nos mutamus in illis (I.Lothár császár /795-855/: Változnak az idők, és mi is bennük változunk.)

És Tiborcz?

Ezt a közleményt adta ki az MSZP azok után, hogy Czeglédy Csabát visszavitték volna a börtönbe. Pedig beszélhetett volna arról, hogy a legfőbb ügyész megint csak a Fidesz kedvében akart járni,. beszélhetett volna arról, hogy a Nemzeti Választási Bizottság újra csak bizonyította: a nemzet szót törölni kellene a nevéből, mert nem a nemzetet, kizárólag a Fideszt képviselő, és beszélhetett volna arról, hogy a NAV nyomozóit nem a törvény irányítja. Ehelyett nem beszélt semmiről, csak ezt a szellemesnek szánt kérdést küldte a nyilvánosság elé. Amivel csak az a baj, hogy sem a jogállamot, sem magát Czeglédyt  nem védi, sőt: azt sugallja, hogy a volt MSZP-s politikus megérdemli, hogy visszakerüljön a börtönbe, de Orbán vejének is ott lenne a helye. Biztos, hogy ezt akarták mondani?

Czeglédy-ügy: jogellenes a fogva tartás

4

Nem mindennapi törvénysértések sorozatát kellett elkövetniük a hatóságoknak ahhoz, hogy Czeglédy Csaba ismét börtönbe kerüljön, írja blogjában Sándor Zsuzsa nyugalmazott bírónő, aki szerint „Vagy így, vagy úgy, de törvényt sértettek.”

 

A nyugalmazott bírónő levezeti, hogy miért sértettek törvényt a hatóságok, amikor pénteken este őrizetbe vették Czeglédy Csabát. Arra hivatkoztak, hogy ezt nem amiatt a büntető ügy miatt teszik, amely miatt már 8 hónapig előzetesben volt, hanem egy másik miatt. Állítólag a nyomozóhatóság ezt a „másik ügyet” egyesítette az eredeti üggyel (bár – jegyzi meg a Jog-ász-ban megjelent blogjában Sándor Zsuzsa –  erről mind a gyanúsítottat, mind a védőjét eddig elfelejtették értesíteni).

Ha tényleg egyesítették, vagyis a két ügyben ugyanaz az eljárás folyik, akkor megszegték a Büntetőeljárási törvénynek azt a szabályát (Be. 126.§ (4). bekezdés), hogy „ugyanazon bűncselekmény miatt… az őrizetbe vétel újra nem rendelhető el.

Ám ha valóban egy másik ügyről lenne szó (vagyis nem egyesítették az előzőhöz, hanem külön eljárást indítottak), akkor a mentelmi jogról szóló törvényt szegték meg. A mentelmi jog felfüggesztése ugyanis csak és kizárólag arra az ügyre vonatkozik (az elsőre), amelyben a mentelmi jog felfüggesztését kérték és amelyben fel is függesztették.

Czeglédy ellene képviselőjelöltsége miatt függesztették fel a büntetőeljárást és szüntették meg az előzetes letartóztatását. Polt Péter legfőbb ügyész azonban minden mást félredobva azonnal kezdeményezte Czeglédy mentelmi jogának felfüggesztését a Nemzeti Választási Bizottságnál, amely ezt azonnal meg is tette.

Az ilyet a jog hivatali visszaélésnek, emellett – mert Czeglédyt törvénysértően fosztották meg a szabadságától – jogellenes fogva tartásnak nevezi.

A péntek esti letartóztatásról egyébként a nyugat.hu videót töltött fel a youtube-ra.

 

Lapszem 2018. március 3.

0

Ma  Kornéliák ünneplik a névnapjukat, s előre szólunk, ne feledkezzenek meg a Kázmérokról sem – őket holnap kell majd felköszönteni. Március ide, március oda, ma még országszerte folytatódik a tél: kisebb havazás is előfordulhat, s helyenként erős szél is lesz. A csúcshőmérséklet -3 és +2 fok között alakul. Késő estére -1 és -8 fok közé hűl le a levegő. A napilapokat lapozgattuk.

 

Népszava – Jön a választási nyugdíj-kiegészítés

A lap nyugdíjas körökből származó információi szerint még húsvét előtt újabb ajándékot kaphatnak az idősek. Elterjedt, hogy az Orbán-kabinet a választás előtt még kioszt egy kör Erzsébet-utalványt – a találgatások szerint az elhúzódó tél kiadásaira hivatkozva. A Fidesz kampányfogásának hírét az erősítette fel, hogy jövő kedden délelőtt 11 órára összehívták az egyébként ritkán ülésező kormányközeli Idősek Tanácsát. Ezt a testület több tagja is megerősítette lapnak. A tanács nevében korábban is rendszeresen nyilatkozó Kusovszky Imréné ugyan azt mondta, meghívót és várható napirendet nem kaptak, őt is telefonon hívták meg a tanácskozásra, de azt a hírt nem cáfolta, hogy

az ülésen részt vesz Orbán Viktor kormányfő is. Márpedig az utóbbi években ez akkor fordult elő, amikor a miniszterelnök valamilyen nagy bejelentésre készült nyugdíj-ügyben.

Magyar Idők – Jelentős előrelépések az egészségügy terén

A béremeléstől kezdve a várólisták csökkentésén át az egynapos sebészet bevezetéséig nemigen maradt az egészségügyi ágazatnak olyan szegmense, amelyet ne fejlesztett volna a kormány az elmúlt nyolc évben – írja a Magyar Idők, amely az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkárral beszélgetett. Mészáros János a többi között állította, hogy az utolsó baloldali kormányzat által biztosított forráshoz képest a mostani kormány jelenleg 546 milliárd forinttal többet fordít az egészségügyi ágazatra. A 2010 óta elért egészségügyi eredmények kapcsán hangsúlyozta: az alapellátás finanszírozása 70 százalékkal nőtt az elmúlt években: 2015 óta minden évben 130 ezer forinttal több működési támogatást kaptak, 2018-tól pedig az alapellátó fogorvosok is részesülnek a pluszfinanszírozásból. Az egyik legjelentősebb előrelépés az ágazati bérekben történt, miután sikerült megállapodni az ágazat reprezentatív szakszervezeteivel és a kamarákkal.

Majd hosszan sorolta azokat a területeket, amelyek komoly fejlesztéseket, fejlődéseket sikerült elérnie az Orbán-kormányoknak. A rezidensprogram, a háziorvosok letelepedési és praxisvásárlási támogatása, a várólista-csökkentési program, az egynapos sebészet, amelyeket külön részletezett.

Magyar Nemzet – Nemzeti agyhalál

Hollik István KDNP-s képviselő lakossági fórumán járt a lap munkatársa, akinek a beszámolója szerint a beszélgetés háromnegyedét a migráció témája tette ki. Mindennapi életünk feszítő kérdéseiről, az egészségügyről, az oktatásról, a lakáshelyzetről, a fiatalok elvándorlásáról, jövőjéről, a népességfogyásról szó sem esett. De még a nyugdíjasokról sem, pedig jórészt nyugdíjaskorúak gyűltek össze.  Az este legszomorúbb pillanata az volt, amikor a moderátor sebesen félretette a mikrofont: „Kérdésekre nem lesz idő, képviselő úr siet, mennie kell. Hívták is már, ugye, képviselő úr?” – idézi a tapasztaltakat az újságíró, aki kiemeli:

Csend volt…csak egy kis fészkelődés, és a torokszorító érzés, amit Magyarországon oly sokszor lehet tapasztalni. Hogy nem szívesen látott vendég, aki önállóan kérdezésre vetemedik. Voltaképpen ellenség.

Hierarchiára, félelemre, függésre, kölcsönös szívességekre épülő országban élünk, és a politika is egy azon rendszerek közül, amelyeknek nincs feltétlenül szükségük önálló emberekre, sem ilyen közösségekre. Nem kell olyan, aki kérdez – olvasható az írásban amely arra jut, hogy „Néhányan talán csodálkoznak, milyen népszerűnek látszik az új önmeghatározás, a „csalódott fideszes”. Pedig nincs min meglepődni. Aki a Fiatal Demokraták Szövetségére fizetett be, az – migráció ide vagy oda – nem biztos, hogy nem kéri vissza a pénzét, ha észreveszi, hogy változott a program, és a jegye hirtelen már az Idősödő Autokraták Függőségi Rendszerére szól.”

 

DK: Czeglédy politikai per áldozata

0

Gyurcsány Ferencet járatná le a kormány azzal, hogy Czeglédy Csabát terhelő vallomásra akarták rávenni – mondta a DK szóvivője. Czeglédy bejelentette: vadonatúj dokumentumokat kapott az Elios-ügyben, továbbá fideszes politikusok gazdasági ügyeivel foglalkozik.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány a Czeglédy-üggyel Gyurcsány Ferencet akarja lejáratni – mondta sajtótájékoztatón Gréczy Zsolt. A DK szóvivője a HírTV csütörtök esti műsorára hivatkozott, ahol Czeglédy Csaba azt mondta, előzetes letartóztatása idején rá akarták venni, hogy tegyen tanúvallomást Gyurcsány Ferenc ellen.

Gréczy úgy fogalmazott: ezzel bebizonyosodott, hogy Czeglédy Csaba

„egy politikai indíttatású koncepciós per áldozata”,

Polt Péter legfőbb ügyész pedig Orbán Viktor „bűntársa”. A hatalomnak az üggyel az volt a célja, hogy leszámoljon Gyurcsány Ferenccel – fogalmazott.

A szóvivő azt mondta, hogy a Sukoró-ügyben elítélt Tátrai Miklós és Császy Zsolt is azért vannak börtönben, mert nem voltak hajlandók hamisan vallani a DK elnöke ellen. „Ezek az emberek hősök, akik példát mutatnak az egész nemzetnek” – foglalta össze véleményét Gréczy Zsolt.

A szóvivő egy kérdésre azt válaszolta, nem tud arról, hogy börtönből való távozása óta Czeglédy és Gyurcsány találkoztak volna.

Czeglédy Csaba csütörtök este hagyta el a börtönt, mert képviselőjelöltként mentelmi jogot kapott és az ügyészség megszüntette előzetes letartóztatását. Ellene és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős (több, mint 6 milliárd forint) vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

Polt Péter legfőbb ügyész pénteken indítványt tett a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökénél Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztésére.

Czeglédy, miután kiengedték az előzetesből, Kálmán Olga vendége volt a HírTV-ben. Arról beszélt, hogy szabadulása után szinte azonnal megkeresték az Elios-üggyel kapcsolatos, eddig még nem látott dokumentumokkal.

„Még be sem értem Budapestre, és már a kezembe adták Budapest határában az Elios-ügynek eddig még elő nem került dokumentumait”

– mondta. Ezek tartalmát akkor még nem ismerte, ezért erről nem tudott beszélni.

Azt viszont elmondta, hogy előzetesbe kerülése előtt éppen olyan ügyekbe ásta bele magát, amelyeket, ha továbbvisz, kellemetlen lehetett volna több fideszesnek is. „Több dologgal foglalkoztam a háttérben, többek között kormánypárti politikusoknak, politikusokat érintő bankszámlamozgásokkal kapcsolatban. Nem egy, nem két emberrel folytattam egyeztetéseket” – jegyezte meg a parlamenti választásokon függetlenként induló országgyűlésiképviselő-jelölt.

Arról is beszélt, hogy nem a mentelmi jog miatt indult el a választáson, de pár dolgot ki fog használni, amíg szabadlábon van. A fideszesek nagyon féltek attól, hogy ki fogok kerülni – fogalmazott Czeglédy.

Polt Péter indítványozta Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztését

A legfőbb ügyész indítványt tett a Nemzeti Választási Bizottság elnökénél Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztése iránt. Czeglédyt csütörtökön engedték ki az előzetes letartóztatásból, mert képviselőjelöltként mentelmi jogot kapott.

Ahogy a FüHü is megírta, az Országgyűlésről szóló törvény értelmében a képviselőjelölteket a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg, így a csalással vádolt Czeglédy Csaba, aki Szombathelyen indul függetlenként, kijöhetett az előzetesből.

A törvény szerint járó mentelmi jog felfüggesztését a legfőbb ügyész indítványozhatja a Nemzeti Választási Bizottságnál, az előzetes letartóztatás megszüntetéséről határozó Csongrád Megyei Főügyészség pedig erre előterjesztést is tett csütörtökön. A Legfőbb Ügyészség pénteken közleményben tudatta, hogy Polt Péter be is adta az indítványt, így a döntés joga a Nemzeti Választási Bizottságnál van.

Czeglédy Csaba ellen több mint hat milliárd forint vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt nyomoznak, az eljárást viszont a képviselőjelöltsége idejére fel kellett függeszteni.

Czeglédy Csaba 2017. június 15-től volt előzetes letartóztatásban, ennek határidejét a bíróság legutóbb 2018. március 15-ig hosszabbította meg. Mivel azonban Czeglédyt március 1-jén országgyűlési képviselőjelöltként jogerősen nyilvántartásba vették, ki kellett engedni az előzetesből.

Ha a mentelmi jogát Polt Péter indítványára az NVB felfüggeszti, vissza kell mennie az előzetesbe, és folytatódhat a nyomozás.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!