Kezdőlap Címkék COVID-19

Címke: COVID-19

12500 halottja lehet a járványnak Magyarországon

Katasztrofális következményei lehetnek a vírusjárvány második hullámának az év végéig Magyarországon – ezt jósolja egy amerikai kutatóintézet, melyet Bill Gates finanszíroz.

A Microsoft alapító atyja és felesége évek óta dollár milliárdokat költ a különböző vírus járványok elleni harcra. Alapítványuk döntő szerepet játszott az AIDS járvány megfékezésében Afrikában. A Bill és a Melinda Gates alapítvány a kínaiakkal is együttműködik. Programokat finanszíroztak abban a vuhani kutató intézetben, ahol a Covid-19 vírust először azonosították. Washingtonban az Institute for Health Metrics and Evaluation is az ő támogatásukkal működik. Ők a járványok matematikai modellezésével foglalkoznak és Közép Európának, benne Magyarországnak súlyos következményeket jósolnak.

12 500 halottja lehet a járványnak

Magyarországon novemberben várható a második hullám csúcsa: ebben az időszakban rendkívüli mértékben megnövekedne a fertőzöttek száma. A magyar egészségügyi intézmények aligha tudnának megbirkózni ezzel, és emiatt a halálozási mutató is nagyon magas lehet.

Trump kórházban

A 74 éves elnököt kórházba kellett szállítani nem sokkal azután, hogy pozitívnak bizonyult a vírus tesztje. A CNN szerint vírusölő szereket kap az Egyesült Államok elnöke, akinek a betegségét súlyosbítja az, hogy veszélyeztetett korban van, túlsúlyos és érelmeszesedéssel küszködik.

Trump Twitteren azt üzente: „jól vagyok, legalábbis azt hiszem.” Az USA elnöke nem adta át a hatalmat Mike Pence alelnöknek pedig súlyos betegség esetében ez kötelező Washingtonban.

A New York-i tőzsde Bidennek szurkol

A tőzsdék sem ússzák meg a járvány második hullámát – erre figyelmezteti ügyfeleit a Wall Street egyik befolyásos befektető cége, a Bernstein. Európában már pusztít a Covid-19 második hulláma, melyet az USA sem fog megúszni.

Ez fájni fog – írja a Bernstein ügyfeleinek arra célozva, hogy a New York-i tőzsde árfolyamai is egy hónapon belül megindulhatnak lefelé, mert a gazdaság újranyitása lefékeződik.

A második hullám kevésbé lesz rossz mint az első

Legalábbis ebben reménykedik a Bernstein, amelynek elemzését a Forbes portál ismerteti. A második hullámban ugyanis sokkal több a fiatal fertőzött , akiknek az esélyei a gyógyulásra jóval kedvezőbbek mint az idősebb korosztályé.

„Már most is elég rossz a helyzet úgyhogy sokkal rosszabb már nem lehet!”

– ezzel vigasztalják a New York-i tőzsde ügyfeleit.

Az Egyesült Államoknak már csaknem 200 ezer vírus-halottja van, az egész világnak majdnem egymillió. Ami még rosszabb: senki se látja a Covid-19 vírusjárvány végét. Jó hírek csak Kínából érkeznek, de Pekinggel szemben Trump lélektani háborút folytat. Persze az elnökválasztás mindent megváltoztathat a tőzsdei hangulatban is: a CNN szerint a Wall Street Joe Biden-nek szurkol…

Védekezés vagy sem?

A médiából megismert kommentárok szerint sokan megértették: Orbán járványpolitikája gyökeresen megváltozott. Az a sokat ismételt mondata, hogy az országnak működnie kell, azzal a másik, különösen szembetűnő mondatával együtt, hogy az emberek nyugodjanak meg, „aki elkapja a betegséget, azt meg fogjuk gyógyítani”, azt jelenti: sem a gazdaságot, sem az oktatást nem akarják újra korlátozni, hogy megállítsák a gazdasági visszaesést és mielőbb elérjék a gazdasági teljesítmény újbóli növekedését.

Míg a tavaszi időszakban – mint szerte Európában – a járványgörbe lapossá tétele volt a cél, mert tartottak attól, hogy az egészségügy kapacitásai szűkösnek bizonyulnak, a tavaszi–nyári tapasztalatok alapján ilyesmitől már nem tartanak. Ezért lemondtak az emberek közötti érintkezés (kontaktusok, rossz magyarsággal kontaktok) radikális korlátozásáról, ahogy ezt tavasszal tették: a vállalatoknál folyjon a termelés, az iskolákban, az egyetemeken a tanítás, a gyerekek legyenek az óvodákban és iskolákban, hogy a szülők dolgozhassanak, járjanak az emberek színházba, moziba, hangversenyre, meccsre, templomba stb., és csak a maszkviselés előírásával mérsékelik az emiatt bekövetkezhető fertőzéseket.

Aki teszttel akarja megtudni, hogy elkapta-e a betegséget, fizesse meg az árát. Aki pedig mindennek következtében elkapja a fertőzést, „azt meggyógyítjuk”. Elvégre

ott a 300 milliárdért beszerzett tizenhatezer lélegeztető gép. Hogy nincs hozzájuk kezelőszemélyzet, apróság.

Hogy azok többsége, akik lélegeztető gépre kerülnek, nem az életbe tér vissza, hanem a temetőbe kerül, hát istenem. Ez is belefér Orbánnál a „meggyógyítjuk” fogalmába.

A járvány elleni védekezésen nyilvánvalóan az értendő, hogy minél kevesebben fertőződjenek meg. A fertőzötteket ezért el kell különíteni. Ez az Orbán-kormány számára ma sokkal kevésbé cél, mint tavasszal volt. Sokkal inkább a járvány következményeinek kezelésére, a fertőzöttek gyógyítására tesz ígéreteket, miközben tudjuk, hogy csak egy részét lehet azoknak meggyógyítani azoknak, akik elkapják a fertőzést.

Ma már azt is tudjuk, hogy azoknál is, akik magából a betegségből kigyógyultak, maradandó egészségkárosodás következhet be. Orbán járványpolitikájának ez a változása fölöttébb aggasztó.

Igaz, a fertőzés megállítására való erőteljes törekvés, az emberek közötti érintkezés durva korlátozása sokféle hátránnyal járt tavasszal nálunk is és más országokban is. Másképpen: súlyos árat fizettünk érte az oktatásban, a gazdaságban, az egészségügyi ellátás nem koronavírussal kapcsolatos területein, a kulturális életben. Józanul kellene mérlegelni: mely területeken kell a nagyobb károk elkerülése érdekében vállalni a kontaktusok újbóli sokasodását, és melyeken nem.

Ebben nyilván sokféle vélemény van, és helyes lenne erről széles körben vitatkozni. Magam úgy gondolom, hogy két olyan szféra van, ahol feltétlenül vállalni kell a tevékenységek folytatását, a kontaktusok emiatt bekövetkező sokasodását. Az egyik az egészségügyi ellátás további területeinek fenntartása, a másik az alapfokú oktatás, ideértve az óvodáztatást is. A közép- és felsőfokú oktatásban már alapos és differenciált mérlegelést kíván, hogy hol szabad közvetlen jelenlét mellett tanítani, és hol kell távoktatást alkalmazni.

Ugyanezt gondolom a munkahelyekről is: ahol lehet, érdemes megmaradni a távmunkánál. Ahol nem, ott a munkavégzés feltételeit kell lehetőségek szerint úgy alakítani, hogy a távolságtartás biztosítható legyen.

A templomok, a sportpályák, a hangversenytermek, a színházak, mozik nézőkét való látogatását viszont továbbra is korlátozni indokolt.

Az e területeken az emberek között létrejövő kapcsolatokat elektronikus, internetalapú kommunikációval kellene kiváltani.

Vírus és futball

0

Soha nem látott veszteséget okozott a Covid-19 a világ futballjának: 14,4 milliárd dollárra saccolja a labdarúgás kárát a FIFA, amely önmagában képtelen megoldani a pénzügyi válságot.

„Ez hatalmas összeg , és az egész futball világot érinti ” – hangsúlyozta Olli Rehn, aki a FIFA vírusválság kezelő bizottságának elnöke. Nem csoda, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 211 tagjából 150-en folyamodtak eddig vissza nem térítendő támogatásért. A FIFA egyik vezetője „lehetetlennek” nevezte a kérések teljesítését – írja a Guardian.

Ráadásul a veszteségek csak becsült számok, mert senki sem tudja pontosan, hogy mennyi pénz is veszett el azzal, hogy becsukták a stadionokat, és a televíziók sem közvetíthettek sokáig mérkőzéseket élőben.

„Abszolút számokban az európai klubok veszítették a legtöbbet”

mondta Olli Rehn, aki korábban uniós biztos volt és a nemzeti bank elnöke Finnországban.

40-45 milliárd dollár a klubok éves bevétele

Ezt szinte lenullázta a Covid-19 vírus az elzárás idején. A latin-amerikai klubok vesztesége relatíve még nagyobb mint az európaiaké, mert a járvány időzítése számukra katasztrofálisnak bizonyult.

„A FIFA nem képes megoldani a problémát, de nyáron már bejelentett egy 1,5 milliárd dolláros válságkezelő programot. Ez vissza nem térítendő támogatást illetve kölcsönt nyújt a tagállamoknak, a hogy enyhítsék a járvány által okozott bevétel kimaradást. Minden egyes futball szövetség 1,5 millió dollárt kapott azzal a kikötéssel, hogy ennek az egyharmadát a női futballra kell fordítani.”

A futball szövetségek többsége taktikusan a női focira kért vissza nem térítendő támogatást, de Olli Rehn elmondta: nagyon alaposan megvizsgálják , hogy valóban arra költik-e a pénzt a tag szövetségek?!

A FIFA-nak nagy korrupciós botrányai voltak: elég a 2022-es katari világbajnokságra utalni. Épp ezért most maximális átláthatóságra törekszenek : ” nem fordulhat elő, hogy a női futballra kért vissza nem térítendő támogatást futball pálya építésre használják fel!” – hangsúlyozta Olli Rehn, aki a Guardian-nek nyilatkozott.

Növekvő szegénység és kábszer fogyasztás az USA-ban

Véget nem érő kocsisor kígyózik az ételosztó pultoknál a Disneyworld előtt Floridában. 70 ezer embert foglalkoztatott a vírusválság előtt Florida állam legnagyobb szórakoztató központja Orlando városában. Április 19 után aztán ebből 40 ezren munkanélküliek lettek.

Disneyworld jelenleg abból igyekszik pénzt csinálni, hogy itt rendezik az NBA kosárlabda bajnokság döntőit. A nevezetes Bubble vagyis a Buborék hermetikusan el van zárva a világtól. Ahol a munkanélküliek a szakszervezettől várják a segélyt.

Almák, tojás, sajt és kis zöldség – ennyi van az élelmiszer csomagban, amelyre türelmesen várakoznak az amerikai családok a forróság kellős közepén. 18 ezer szakszervezeti tag jogosult a szerény élelmiszer adományra, de a jelenlegi válság idején mindennek örülnek a munkanélküliek: „az első héten csak 200 autó jött, de így is korábban elfogytak a csomagok. A következő héten kétszer ennyi autó jött, megint kevésnek bizonyult az élelmiszer. Most ez már a 19-ik hét, a kocsisornak nem látni a végét. Ez már maga a reménytelenség” – vázolta fel a helyzetet a szakszervezeti élelmiszer program helyi felelőse.

Megugrott a kábítószer fogyasztás

Különösen az életveszélyes opioid készítmények terjednek villámgyorsan a pandemia idején – számolt be a Wall Street Journal. A lap szerint Nevada, Kalifornia, Ohio, Indiana, Michigan és Minnesota államok a leginkább érintettek. Mindegyikből lényegesen több túladagolásos halálesetet jelentettek mint tavaly. A Covid-19 vírusjárvány nyomán kibontakozó gazdasági válság tarolt a szegényebb negyedekben. Los Angeles a rekorder, ahol 48%-al nőtt meg az overdose esetek száma a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva. Ohio állam Franklin megyéjében augusztus végéig 580 overdose halálesetet jelentettek augusztus végéig. Ez már majdnem annyi mint tavaly egész évben – mondja szomorúan a megyei főorvos.

Ez elzárás szörnyű csapás a kábítószereseknek, akiknek mindig azt tanácsolják: sose maradjanak egyedül, mert ha rosszul lesznek, akkor nincs, aki segítséget kérjen!

A válság miatt azok közül is sokan drogozni kezdtek, akik korábban elkerülték ezt a csapdát. A Wall Street Journal által megkérdezett kábítószeresek  13%-a úgy válaszolt, hogy a vírusválság miatt kezdett el drogozni vagy pedig lényegesen növelte a fogyasztását a pandémia idején.

Bill Gates: nem én hoztam létre a koronavírust!

A Microsoft alapító atyja, a világ egyik leggazdagabb embere, jelentős összegekkel támogatja a vírus kutatást. A Bill és Melinda Gates alapítványnak nagy szerepe van abban, hogy az AIDS megszűnt mint tömeggyilkos járvány Afrikában.

 

Bill Gates az elmúlt években gyakran beszélt arról, hogy vírus világjárvány várható.

A Der Spiegelben így beszélt erről:

„Nemcsak én hanem a vírus kutatás legnevesebb szakértői is azon a véleményen voltak, hogy előbb vagy utóbb jön egy vírus világjárvány. Sajnos a szakértők ezt a véleményüket megtartották maguknak. Egymás között vitatkoztak, de a közvélemény nem értesült erről. Ezért mindenkit fejbekólintott a pandémia.”

Néhány összeesküvés elmélet azt állítja, hogy Bill Gates microchipet akar beinjekciózni az emberekbe. Igaz-ez?

„Nem én hoztam létre a koronavírust. Nem akarok microchipet beinjekciózni emberekbe! Az alapítványunk célja az emberi életek megmentése. Az elmúlt 20 évben óriásit léptünk előre ezen a téren. A pandémia most visszaesést jelent, de hamarosan visszatérünk a régi útra.”

Nem készülhettek volna fel jobban a világjárványra?

„Az USA kormánya után mi költjük a legtöbbet a vírus-gyógyszerekre. Sok gyógyszergyárat támogattunk több tízmilliárd dollárral. Sajnos, most még nincs eredmény. Ha tíz év múlva tört volna ki ez a járvány, akkor már lenne oltóanyag.”

Hány áldozatra számít?

„Sajnos milliók válnak áldozattá! A gazdag országok után sok szegény ország is megtapasztalja a járványt. Ott nagyon sok áldozat lesz, de őket nem fogják hivatalosan regisztrálni hanem más betegséget írnak a halál okának. Ez az egyik szörnyű következménye a pandémiának. A járvány óriási gazdasági válságot okoz. A világon 37 millió ember zuhant vissza a reménytelen nyomorba a Covid-19 járvány miatt. Az elmúlt húsz évben ez a társadalmi réteg folyamatosan csökkent, de most 7%-al növekedett noha a járványnak még egyáltalán nincsen vége. 265 millióra nő az éhezők száma! Persze minden attól függ, hogy a felelős vezetők milyen döntést hoznak” – nyilatkozta Bill Gates a Der Spiegel című német hetilapnak.

Nem terveznek tömeges Covid-19 védőoltást Kínában

A járványnak vége, ezért csak azok kapnak védőoltást, akik a frontvonalban vannak: elsősorban az egészségügyi dolgozók – közölte a China News Service tudósítójával a járvány megelőző központ vezetője Pekingben. Dr. Gao Fu szerint, ha újra kitörne a járvány, akkor vennék fontolóra a tömeges védőoltást az 1,4 milliárd lakosú Kína egyes tartományaiban.

Mi van, ha olyan Covid-19 járvány törne ki mint Vuhanban? Akkor bizony elrendelnénk a tömeges védőoltást – ismerte el a járványmegelőző központ vezetője.

Hszi Csinping elnök nemrég hatalmas ünnepségen tüntette ki azokat, akik a járvány elleni harcban döntő szerepet játszottak. Az orvosok és ápolók ezrei az elmúlt hónapokban szinte éjjel-nappal a betegek mellett voltak a járvány kórházakban. Az eredmény szembetűnő: bár a járvány Kínából indult el – egészen pontosan a 11 milliós Vuhan városából – a hatalmas országban mégiscsak 90 ezer vírus fertőzést regisztráltak és „csak” 4734-en veszítették életüket. Ehhez képest az Egyesült Államokban a halálos áldozatok száma már meghaladja a 190 ezret…

8 kínai vakcina verseng

Pekingben semmit sem bíznak a véletlenre, ezért több kutató központ is lázasan dolgozik a Covid-19 védőoltáson. Korábban a járvány megelőző központ vezetője szeptemberre ígérte az első vakcinát, de valószínűleg csak később lesz általánosan használható oltóanyag. A kínaiak versengenek brit és amerikai gyógyszer kutatókkal is, hogy elsőként hozzanak létre hatékony oltóanyagot a Covid-19 vírus ellen.

Augusztusban maga Gao Fu doktor is megkapta az egyik kísérleti védőoltást. Ezt a televízióban is megmutatták, hogy növeljék a lakosság bizalmát. A SinoPharm állami gyógyszer kutató vállalat már korábban is közölte: a cég 30 vezetőjén próbálták ki a vakcinát mielőtt átadtak volna klinikai tesztelésre a kórházaknak Kínában.

Amerikai pénz menti meg a válságban levő európai fociklubokat?

Az angol Premier League 650 millió dollárt veszített a Covid-19 járványon – állapította meg a Deloitte. A Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu elmondta: 200 millió euró a veszteségük. Eddig. Egy amerikai dollár milliárdos ezt a helyzetet akarja kihasználni és másokat is erre buzdít.

Egyszerre két Premier League klubbal folytat tárgyalásokat Joseph DaGrosa Jr. A dollármilliárdos és a Kapital Football Group elnöke. Befektetés szempontjából az angol bajnokság a csúcs – magyarázta a CNN tudósítójának. „Az egész világon ezt nézik, ha minőségi focit akarnak látni. Ezért ennek van a legnagyobb elismertsége.” A dollár milliárdos célja az, hogy a megvásárolt klub köré üzleti hálózatot építsen ki éppúgy mint a Manchester City. Amely létrehozta a City Football Groupot a futballcsapat üzleti háttereként. Ugyanilyen szerepet kíván játszani a Kapital Football Group is. Az sem baj, ha a futball klub veszteséges: „minket nem érdekel, ha a futball klub pénz veszít – különösen, ha ezt a koronavírus válság idején teszi. Mi megértjük, hogy a világ változik, de azt gondoljuk: ha a futball csapat a pályán sikeres, akkor abból előbb vagy utóbb pénzügyi siker is lesz!” Az amerikai milliárdos ért azért a focihoz is: „nekünk fontos, hogy milyen a klub vezetése, ki az edző, de még fontosabb az infrastruktúra. A fiatalok nevelése. Van-e a klubnak sikeres futball akadémiája?” – nyilatkozta a CNN sport rovatának.

Válság idején kell vásárolni

Joseph DaGrosa Jr. először Franciaországban próbálkozott: megvette a Bordeaux első osztályú csapatát, de azután el is adta. Utána a Newcastle következett volna Angliában, de az utolsó pillanatban meghiúsult a futball klub eladása. Azóta viszont beütött a Covid-19 vírusjárvány és nyomában a válság: a futball stadionok üresek. A kluboknak hiányzik a jegybevétel, sok mérkőzés elmaradt. Így aztán az amerikai befektetők pénze ma már jobban érdekel mindenkit Európában. „Ez egyedülálló alkalom, hogy olcsóbban vegyük meg a klubokat. Ami ennél is fontosabb: a játékosokat is olcsóbban lehet megszerezni ilyenkor. A kluboknak ugyanis égetően szükségük van pénzre, ezért kénytelenek engedni a játékosok árából is.”

A minta a City Football Group

Ez tíz éve jól működik. Abu Dhabi uralkodója, Manszur sejk 2008-ban vette meg a Manchester City-t, amely mostanában a legjobbak között van a Premier League-ben. A pénzügyi háttér csoport pedig ugyancsak nyereséges. Újabb futball klubokat vásároltak az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Japánban, Spanyolországban, Indiában és Uruguayban. A sikerre mások is felfigyeltek: a China Media Capital 13%-os részesedést szerzett 400 millió dollárért. Egy amerikai befektető csapat, a Silver Lake 500 millió dollárért 10%-os részesedést vásárolt.

„Az ötlet az, hogy diverzifikálják a bevételeket, és egyidejűleg egységes üzleti modellben működjenek” – hangsúlyozza Joseph DaGrosa Jr. dollármilliárdos befektető, aki a CNN sportnak nyilatkozott.

A kínai vakcina novemberben már tömegesen alkalmazható

  • A klinikai vizsgálatok zökkenőmentesen haladnak, és folynak az előkészületek a tömegtermelésre – mondja Wu Guizhen, a CDC biológiai biztonsági vezető szakértője

  • Wu magát oltotta be még áprilisban és azóta is nagyon jól van

A kínai emberek számára már novemberben, de legkésőbb decemberben elérhetővé válnak a  koronavírus  elleni védőoltások – állítja a Kínai Betegségmegelőzési és Megelőzési Központ (CDC) vezető tudósa.
A klinikai vizsgálatok oltóanyagjelöltek zökkenőmentesen haladnak, és előkészületeket tettek a tömegtermelésre – mondta Wu Guizhen a CCTV állami műsorszolgáltató hétfő esti műsorában.

„Csatlakoztam a kísérleti csoporthoz, és áprilisban beoltottak egy koronavírus ellenes vakcinával” – mondta Wu. „Nagyon jól éreztem magam az elmúlt hónapokban, semmi rendellenes,  még helyi fájdalmat sem okozott a beadás után.”

A Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint, világszerte több mint 30 oltójelölt vesz részt klinikai vizsgálatokon. A harmadik fázisba jutott kilenc vakcinából  ötöt Kínában fejlesztettek ki.
Wu elmondta, hogy optimista az oltóanyag-jelöltek hatékonyságával és biztonságával kapcsolatban.

„Arra számítunk, hogy egy-három évig hatékonyak maradnak … [de] az eredményeket hosszabb ideig kell megfigyelni.”

Wu szerint a szakértők kellően felmérték a különböző gyártók termelési képességeit.

„Két gyártó már elnyerte a jóváhagyást, és egy harmadik értékelése folyamatban van” – mondta.

Zheng Zhongwei, a Nemzeti Egészségügyi Bizottság tudományos és technológiai fejlesztési központjának igazgatója a múlt hónapban sugárzott CCTV-interjúban elmondta, hogy Kína egy helyben előállított Covid-19 vakcinajelölttel  még júliusban beoltottak kiválasztott munkavállalói csoportokat, beleértve az egészségügyi személyzetet és a határellenőrzés tisztviselőit.

Elmondta, hogy az oltási programot olyan személyekre is kiterjesztik, akik a közlekedési és szolgáltató iparban, valamint a nedves piacokon dolgoztak, azzal a céllal, hogy létrehozzák az „immunitás gátját”.

A kezdeti dózist kapók egyike sem számolt be lázról, és csak kevesen jelentkeztek mellékhatásokkal

– mondta.

Az a hír, miszerint két hónap múlva kapható oltóanyag Kínában, azután érkezett, hogy a WHO hétfőn figyelmeztetett a fertőzések esetleges újbóli megjelenésére októberben és novemberben, miután vasárnap az egész világon csaknem 308 000 új esetet jelentettek, az eddigi legmagasabb napi összesített érték.

„Az együttműködés nagyon fontos a járvány globális visszaszorítására”

– mondta Wu.

Xi Jinping kínai elnök a WHO májusi ülésén ígéretet tett arra, hogy bármely Kína által kifejlesztett Covid-19 oltóanyag „globális közjó” lesz, és minden nemzet számára elérhetővé válik.

Peking felajánlotta, hogy egymilliárd dolláros hitelt nyújt latin-amerikai és karibi országoknak, hogy segítsen nekik az oltások kifizetésében, és kijelentette, hogy a Mekong folyó országai – Kambodzsa, Laosz, Mianmar, Thaiföld és Vietnam – és az afrikai nemzetek az elsők között kapják meg a vakcinát.

Annak ellenére, hogy Peking bizakodik termékei iránt, Anthony Fauci, az Egyesült Államok legfőbb fertőző betegségeiért felelős tisztviselője szerint nem valószínű, hogy Amerika Kína vagy Oroszország által kifejlesztett vakcinákat használna, mivel szabályozási rendszereik sokkal átláthatatlanabbak, mint a nyugati országokban.

Növekvő egyenlőtlenséget hoz a pandémia világválság

Ki nyer és ki veszít a a Covid-19 járvány nyomán kialakult válság idején? A reálgazdaság lent, a tőzsdei árfolyamok fent. Vajon miért ? Erről közölt érdekes tanulmányt a Project Syndicate portálon Michael Spence. A Nobel díjas professzor a Stanford egyetemen tanított vagyis az informatikai gazdálkodást igen közelről ismeri.

Az információ hatalom, annak birtoklása és ellenőrzése jelenti a jövőt. Márpedig a tőke piacokon ezt díjazzák a befektetők. Ezért futottak fel az informatikai óriások – érvel a szerző hangsúlyozva, hogy az S&P 500-as index cégei közül azok szerepelnek jól a vírus pandémia idején, ahol az egy dolgozóra számított informatikai tartalom magas. Ahol alacsony, azok a cégek folyamatosan leértékelődnek. Legkevesebb két oka van ennek: az egyik az, hogy a pandémia – különösen az elzárás időszakában – felgyorsította a digitalizáció folyamatát. A másik az, hogy a reálgazdaságban a munkaintenzív ágazatok jórészt pihenőre kényszerültek. Jó példa erre a légiforgalom és a repülőgépgyártás, amely padlót fogott a vírus válság idején, és csak évek múlva reménykedhet abban, hogy visszanyeri a válság előtti formáját.

A jegybankok szerepe

A Federal Reserve Board és általában a jegybankok azért árasztják el pénzzel a piacot, hogy megkönnyítsék az államnak a Covid-19 világjárvány kezelését. A hihetetlenül alacsony kamatlábak ösztönzik a tőzsdei árfolyamok emelkedését, de azt nem magyarázzák meg, hogy miért van az ágazatok között olyan nagy különbség?! A munkaintenzív ágazatok szenvednek leginkább – elég csak a turizmusra és a vendéglátásra utalni. Ezek a cégek annyira mélypontra kerültek, hogy képtelenek saját erőből felfogni a válság sokkhatásait. Ezért érdemes megfigyelni, hogy kiknek a kezében összpontosul a részvény pakettek zöme?! Olyan cégek tulajdonosi köre ez, melyek a válság nyertesei közé tartoznak. Az informatikai cégek viszonylag kevés alkalmazottal produkálnak eredményt, ezért a befektetők számára vonzerőt jelenhetnek.

Növekvő egyenlőtlenség

Ezt jósolja a Nobel díjas professzor, aki a munkaerő piaccal kapcsolatban sem igazán derűlátó. Arra mutat rá, hogy a jelenlegi helyzetben egyetlenegy index sem tudja önmagában bemutatni azt, hogy mi is zajlik valójában a piacokon? Valójában az indexek gyakran inkább elhomályosítják az összképet, melyet egy olyan trend jellemez, amely már a pandémia előtt is megindult: tovább növekednek az egyenlőtlenségek, mert miközben a tőkejövedelmek dinamikusan emelkednek addig a munkajövedelmek stagnálnak vagy reálértékben még csökkenhetnek is. Ráadásul, ha a tőkepiac azt díjazza, hogy minél kevesebb embert alkalmazzanak, akkor a munkaintenzív ágazatok képessége, hogy felszívják a munkaerőt a válság végén, erőteljesen csökkenhet. A gazdasági és technológiai haladás gyümölcseiből ezért nemigen jut majd a jövőben a munkaintenzív ágazatok dolgozóinak vagy azoknak , akik a válság után ott szeretnének elhelyezkedni – állapítja meg a Nobel díjas professzor.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!